SZENT PÁL APOSTOL LEVELE A ZSIDÓKHOZ.
Zsid 1
A kereszténység utolsó, isteni kijelentés Istennek emberré lett Fia által. Ez, mint Isten, az Atyának képmása, Teremtő és fentartó, mint Istenember, megváltó és uralkodó. Hogy az angyalok fölött van, már az ó frigyben kimondatott, és kitűnik az ő nevéből, a parancsból, hogy imádják őt az angyalok, a neki adott igazság országából, az ő teremtő erejéből, változatlanságából, az ő világuralmából ellentétben az angyalok szolgálatra rendelt tulajdonával.
Sok rendben és sokféleképen szólván hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, legutóbb
e napokban Fia által szólott hozzánk, kit mindenek örökösévé rendelt, ki által a világot is teremtette;
ki mivel az ő dicsőségének fénye és valójának képmása, s hatalmának igéjével mindent föntart, a bűnöktől megtisztúlást eszközölvén, a Fölség jobbján ül a magasságban,
annyival méltóságosabb lévén az angyaloknál, mennyivel külömb nevet öröklött azoknál.
Mert melyik angyalnak mondotta valaha: Fiam vagy te, én ma szültelek téged? És megint: Én Atyja leszek, és ő fiam leszen?
És midőn ismét bevezeti elsőszülöttjét a föld kerekségére, azt mondja: És imádják őt az Isten minden angyalai.
Az angyalokra nézve ugyan mondja: Ki az ő angyalait szélvészszé teszi, és szolgáit tűz lángjává;
Fiához pedig (így szól): A te királyiszéked, Isten, mindörökön örökké áll; igazság pálczája a te országod pálczája.
Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot; azért kent föl téged az Isten, a te Istened, vígaság olajával társaid fölött.
Továbbá: Kezdetben, Uram, te alapítottad a földet, és az egek kezeid alkotmányai.
Ezek elmúlnak, te pedig megmaradsz, mind elavúlnak, mint a ruha,
és mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak; te pedig ugyanaz vagy, és esztendeid nem fogynak el.
Kinek mondotta valaha az angyalok közől: Ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem?
Nem mindnyájan szolgáló lelkek-e, szolgálatra küldetve azokért, kik az üdvösség örökségét elnyerik?
Mivel religionk alapítója ily fönséges az angyalok fölött, kik által a mózesi religio adatott, tehát annál szorosabban kell ragaszkodnunk tanítmányunkhoz, nehogy azt elveszítsük. Mert ha már az angyalok által hirdetett tanítmányt sem lehetett megszegni büntetés nélkül, mennyivel kevésbbé azon tant, melyet az Úr maga hirdetett, a Szentlélek megerősített? mert nem az angyalok, hanem az Úr az, ki uralkodik itt és a más világon Isten országában, s neki minden alá van vetve, mint az írás tanítja. Még most nem látunk ugyan mindent alája vetve, de már is látjuk őt megdicsőülve uralkodni. Hogy egyideig meg volt alázva, ez azért történt, hogy a váltság munkáját véghezvihesse; mert az Atya akarata szerint, sok gyermekek valának az üdvre jutandók, s épen azért kellett a testvérnek szenvedni a testvérekért, mint őket maga nevezte. És mivel ezen megváltandó gyermekek emberek voltak, neki is emberi természetben kellett szenvednie, hogy őket halála által a bűn, a halál és az ördög rabságából kiszabadítsa. Mert épen azért, mivel nem angyaloknak, hanem embereknek jött segítségökre, az emberekhez mindenben hasonlóvá kellett lennie, hogy irgalmas szivű, buzgó, emberszerető főpap lehessen, kihez bizalommal lehet járúlni.
Azért annál szorgalmasabban kell megtartanunk, a miket hallottunk, nehogy elenyészszünk.
Mert ha az angyalok által hirdetett ige oly erejű volt, hogy minden áthágás és engedetlenség érdemlett diját elvette:
miképen menekedünk mi meg, ha ily nagy üdvösséget elmulasztunk? melyet az Úr kezdett hirdetni, utána pedig azok, kik hallották, közöttünk megalapították,
Isten azt megbizonyítván jelekkel és csodákkal, különféle erőkkel és a Szentlélek osztogatásával akaratja szerint.
Mert nem az angyalok alá vetette Isten a jövendő világot, melyről szólunk.
Sőt inkább bizonyságot tőn egy helyen valaki, mondván: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla? vagy az ember fia, hogy meglátogatod őt?
Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel koronáztad meg őt, és kezed alkotmányai fölé rendelted őt;
mindent lábai alá vetettél.“ Mert mivel mindent alája vetett, semmitsem hagyott el, mit alája nem vetett volna. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden alája volna vetve; [Máté 28,18. Kor. I. 15,26.]
de azt a Jézust, ki egykevéssé kisebb lőn az angyaloknál, látjuk, hogy a halál szenvedéseért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, mivel Isten kegyelme szerint mindenekért megízlelte a halált.
Mert illő volt ahhoz, kiért mindenek és ki által mindenek lettek, ki sok fiakat akart vinni a dicsőségbe, hogy üdvösségök szerzőjét szenvedés által dicsőítse meg.
Mert a ki megszentel, és a kik megszenteltetnek, egytől vannak mindnyájan. Ez okból nem szégyenli őket atyjafiainak nevezni, mondván:
„Hirdetni fogom nevedet atyámfiainak, a gyülekezetnek közepette dicsérlek téged.“
És ismét: „Őbenne bízom.“ És megint: „Ime én és gyermekeim, kiket nekem adott az Isten.“
Mivel pedig a gyermekek részesek a testben és vérben, ő is hasonlóképen részes lett azokban, hogy a halál által megrontsa azt, kinek a halálon volt birodalma, tudniillik az ördögöt,
és megszabadítsa azokat, kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben kötelezve valának a rabszolgaságra.
Mert az angyalokat sehol sem fogta fel, hanem Ábrahám ivadékát felfogta.
Azért mindenben hasonlónak kellett lennie, atyjafiaihoz, hogy irgalmas legyen és hűséges főpap az Isten előtt, hogy eltörölje a nép bűneit;
mert a miben maga szenvedett és megkisértetett, azokat is segítheti, kik megkisértetnek.
Azért legyetek hívek e főpaphoz, ki hűséges az ő tisztében, mint Mózes volt az övében, de ki Mózes fölött vagyon, mert az építő nagyobb az ő épitményénél, ő pedig az építő, ki által az Atya mindent teremtett, nem csupán szolga volt, mint Mózes, hanem fia és ura a háznak, melyhez mi is tartozunk most és mindörökké, ha benne állhatatos bizodalmunk leend. Azért vegyétek szivetekre a zsoltáros intését, hogy ne legyetek hitetlenek és engedetlenek Isten iránt, mint az atyák voltak a pusztában. Óvjátok egymást az elszakadástól, és gondoljátok meg, hogy a hitetlenek a bűn halálával haltak meg a pusztában, és a nyugalom országába nem jutottak.
Annakokáért szent atyámfiai, a mennyei hivatás részesei! nézzetek a mi vallásunk követére és főpapjára, Jézusra,
ki hív ahhoz, ki őt rendelte, mint volt Mózes is az ő egész házában.
Mert ez annyival nagyobb dicsőségre tartatott méltónak Mózes fölött, mennyivel nagyobb tisztelet illeti a háznál annak épitőjét.
Mert minden ház valakitől épittetik; a ki pedig mindeneket teremtett, az Isten az.
És Mózes ugyan hű volt az ő egész házában, mint szolga, annak bizonyitására, mit hirdetnie kellett;
Krisztus pedig, mint fiú, van a maga házában; mely ház mi vagyunk, ha a bizodalmat és dicsőség reményét mindvégig erősen megtartjuk.
Annakokáért, mint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok,
meg ne keményítsétek szíveiteket, mint ama boszantással a kisértés napján a pusztában,
hol megkisértettek engem atyáitok, próbára tettek, bár látták cselekedeteimet
negyven esztendeig. Azért boszankodtam e nemzedékre, és mondám: Ezek szivőkben mindenkor tévelygenek. Ők pedig nem ismerték meg utaimat;
úgy hogy megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugodalmamba.“
Vigyázzatok, atyámfiai! netalán a hitetlenség gonosz szive legyen közőletek valakiben, hogy eltávozzatok az élő Istentől;
hanem intsétek egymást mindennap, míg azt mondják: „ma“; hogy meg ne keményittessék valaki közőletek a bűn csalárdsága által.
Mert Krisztus részesei lettünk, de úgy, ha az ő elkezdett alapján mindvégig erősen megmaradunk.
Míg az mondatik: „Ma ha az ő szavát halljátok,“ meg ne keményítsétek sziveiteket, mint abban a boszantásban.
Mert némelyek, kik hallották, boszantották őt, de nem mindnyájan, kik Egyiptomból kijöttek Mózes alatt.
Kikre boszankodott pedig negyven esztendeig? Nemde azokra, kik vétkeztek, kiknek testeik elhullottak a pusztában?
Kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, ha nem azoknak, kik hitetlenek voltak?
És látjuk, hogy nem mehettek be a hitetlenség miatt.
Féljünk tehát, nehogy elmulaszszuk azt a nyugalmat, mely nekünk is igértetett; mert minket is illet a megnyugvás igérete, habár csak úgy, ha hiszünk, mint ezt a hitetlenek sorsából látjuk. Ez a nyugalom az örök nyugalom Istennél, melyről Mózes a teremtés történetében és a zsoltáros szólanak. Mert van más nyugalom is, nem csak a földi, és mivel a földinél más nyugalmat kell várni, melyből a hitetlenek ki vannak zárva, a zsoltárban még bizonyos kegyelemidő adatik. Ha ugyanis a nyugalom alatt csak az igéret földének nyugalmas birása volna értendő, akkor a zsoltáros oly időben, mikor e bírás megvolt, nem szólhatott volna oly kegyelemidőről, melyben a nyugalom nyerhető. Azért Isten népét, a hivőket még várja a nyugalom Istenben, hol megszűnnek az ő munkájoktól, mint Isten az övétől. Törekedjünk tehát hit által e nyugalomba bejutni, hogy minket hasonló balsors ne érjen; mert Isten fenyegető szava beteljesedik a hitetleneken, s előtte semmi sem maradhat titokban. Ragaszkodjunk a mi főpapunkhoz, ki emberszerető, s lépjünk eléje bizalommal, hogy mikor szükség, segélyt találjunk.
Féljünk tehát, netalán az ő nyugodalmába való bemenetről tett igéretet elhanyagolván, valaki közőletek elmaradottnak találtassék.
Mert nekünk is hirdettetett az úgy, mint azoknak; de nem használt nekik a hallott beszéd, nem egyesítvén hittel, a miket hallottak,
mert csak úgy megyünk be a nyugodalomba, ha hiszünk, a szerint, a mint mondotta: Megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugodalmamba; és pedig a világ teremtésének elvégzése után valóba.
Mert egy helyen a hetedik napról eképen szól (az írás): És megnyugovék Isten a hetedik napon minden munkájától.
És ama helyen ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.
Mivel tehát hátra van, hogy némelyek bemenjenek abba; azok pedig, kiknek először hirdettetett, nem mentek be a hitetlenség miatt:
ismét napot rendel …Ma… mondván annyi idő után Dávid által, mint fentebb mondatott: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek sziveiteket.“
Mert ha Józue megszerezte volna nekik a nyugodalmat, más napról azután soha sem szólott volna.
Hátra van tehát még a nyugodalom az Isten népének.
Mert a ki bemegy az ő nyugodalmába, az is megnyugszik munkáitól, mint Isten övéitől.
Siessünk tehát bemenni ama nyugodalomba, nehogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába essék.
Mert az Isten beszéde eleven és hathatós, áthatóbb minden kétélű kardnál, és beható az elme és lélek, az ízek és velők eloszlásáig, s megitélője a gondolatoknak és a szív szándékainak.
És nincs semmi teremtmény előtte láthatatlan, sőt mindenek födetlenek és kitárvák annak szemei előtt, kiről a mi beszédünk szól. [Zsolt. 33,16. Sirákf. 15,20.]
Azért ily nagy főpapunk lévén, ki az egeket áthatotta, Jézus, az Isten Fia, tartsuk meg e vallást.
Azért főpapunk nem olyan, ki ne szánakodhatnék erőtlenségünkön, hanem ki megkisértetett úgy, mint mi, mindenben, a bűnön kivűl.
Járúljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk alkalmas segítségre.
Minden emberi főpap az emberek javára választatott, hogy közbenjáró legyen Isten és az emberek között, a ki gyarlóságának öntudatában áldozatot tesz önmagáért, valamint másokért. Nem is veszi senki magának e tisztet, hanem Istentől vár hivatást, mint Áron. Úgy Jézus Krisztus is; mert az ő hivatására vonatkozólag mondja az írás, hogy az Atya akarata volt, hogy a váltság munkáját magára vállalja, és pap legyen Melkizedek rende szerint. Ő is emberileg érző főpap volt, mint az ő halálküzdelme mutatja, melyben megerősíttetett, azután mint engedelmes fiú halálra ment, s a mi üdvünk szerzője lett Melkizedek rende szerinti papságánál fogva. Ezen papságról kell valamit elétek adnom, a mit ti még nehezen érthettek meg, mivel az elemekben még oktatásra van szükségetek, és csak a megválasztani tudó tökéletesek számára való a keményebb eledel, a mélyebb értelmű tanítás.
Mert minden főpap, ki az emberek közől választatik, az emberekért rendeltetik Isten előtti ügyeikben, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért,
ki szánakodhassék a tudatlanokon és tévelygőkön, miután ő is körűl van véve gyarlósággal;
és azért kell valamint a népért úgy önmagáért is áldozni a bűnökért.
Nem is veszi senki magának e tisztet, hanem a ki Istentől hivatik, mint Áron.
Úgy Krisztus is nem önmagát dicsőítette meg azzal, hogy főpappá legyen, hanem az, ki mondotta neki: „Fiam vagy te, én ma szültelek téged.“
A mint más helyen is mondja: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rende szerint.“
Ki az ő testének napjaiban könyörgéseit és esedezéseit nagy kiáltással és könyhullatásokkal bemutatván annak, ki őt megszabadíthatá a haláltól, meghallgattatott az ő hódolatáért;
és holott ő Isten Fia, azokból, miket szenvedett, engedelmességet tanúlt,
és föláldoztatván, örök üdvösség oka lett mindazoknak, kik neki engedelmeskednek,
Istentől Melkizedek rende szerint való főpapnak neveztetvén.
Erről nagy dolgokat kell beszélnünk, miket nehéz megmagyarázni, mert erőtlenek lettetek a hallásra;
mert midőn tanítóknak kellene lennetek az időhöz képest, ismét szükségtek vagyon, hogy az Isten beszédeinek elemeire taníttassatok; és olyanokká lettetek, kiknek még tej szükséges, nem kemény eledel.
Mert mindaz, kinek még tej szükséges, nem érti az igazság beszédét, mivel kisded;
a kemény eledel pedig a tökéleteseké, azoké, kiknek a szokás által gyakorlott érzésök vagyon a jó és gonosz megválasztására.
Azt akarnám, hogy ily tökéletesek legyetek. Azért a mélyebb tanításra megyek át, s nem foglalkozom az elemiekkel, a bűnbánatról, hitről, keresztségről és egyebekről szóló tanítással. Igen, a mélyebb tanítást akarom eléadni; mert ha némelyek elestek, ezekre nézve az elemi tanítás haszontalan, mert alig lehet az elszakadtakat ismét bűnbánatra bírni. Felőletek azonban jobbat reménylek, hogy az üdvöt megnyeritek, ha mindjárt gyengéknek mondottalak is; mert Isten, ki eddigi törekvésteket nem hagyja jutalom nélkül, segélyetekre lesz. Kivánom pedig, hogy mindnyájan buzgó és értelmes követői legyenek azoknak, kik a hit és béketűrés által az igéretet megnyerték. Mert mivel Ábrahám, kinek Isten esküvel tett igéretet, hitt és béketűréssel reménylett, megnyeré az igéretet. Az eskü, mint az embereknél is szokás, megerősitésűl szolgált, hogy az igéret és eskü minket is bátorítson állandókká lennünk az örök életnek Isten igéretén alapuló reményében, hová Jézus, a Melkizedek rende szerinti főpap, előttünk ment be érettünk.
Annakokáért mellőzvén a Krisztus tanítmányának elemeit, a tökéletesebbekre megyünk át, nem kezdvén a beszédet ismét az alapról, úgymint, a holt cselekedetekből való megtérésről és a hitről Istenben,
a keresztségek tanitásáról, a kezek föltevéséről, a halottak feltámadásáról és az örök itéletről.
És ezt cselekeszszük is, ha Isten engedi.
Mert lehetetlen, hogy azok, kik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részesek lettek a Szentlélekben,
nem különben megízlelték az Isten jó igéjét és a jövendő világ erejét…
és mégis elestek… ismét megújuljanak a bűnbánat által, miután újra megfeszítették, a mennyire rajtok állott, az Isten Fiát, és csúfot űztek belőle.
Mert azon föld, mely a gyakorta rája hulló záport beiszsza, és alkalmas növényt terem azoknak, ki azt mívelik, áldást nyer az Istentől;
a mely pedig töviseket és bojtorványokat terem, elhagyatik, és közel van az átokhoz, minek vége az elégetés.
Tifelőletek azonban, szerelmesim, jobbakat reménylünk, és hogy közelebb vagytok az üdvösséghez, noha így szólunk.
Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezzék a ti jótékonyságtokról és szerelmetekről, melyet az ő nevéért mutattatok, kik szolgáltatok a szenteknek és szolgáltok.
Kivánjuk pedig, hogy kiki közőletek ugyanazon készséget mutassa a remény teljesitésére mindvégiglen;
hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, kik a hit és béketűrés által örökösei az igéreteknek.
Mert az Isten Ábrahámnak igéretet tévén, minthogy senki sem volt nagyobb, kire esküdjék, önmagára esküdött,
mondván: Bizonyára megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.
És így hosszútüréssel várakozván, megnyerte az igéretet.
Mert az emberek önmagoknál nagyobbra esküsznek, és minden vetekedésöknek véget vet a megerősitésűl mondott esküvés.
Ennélfogva az Isten bővebben akarván megmutatni az igéret örököseinek az ő tanácsa változhatlanságát, esküvést vetett közbe;
hogy két változhatlan dolog által, melyekben lehetetlen az Istennek hazudni, igen erős vigasztalásunk legyen, kik sietünk a nekünk nyujtott remény elnyerésére,
melyet úgy tartunk, mint lelkünk biztos és erős horgonyát, mely elér a kárpit belsejéig;
a hová elöljárónk, Jézus, miérettünk bement, ki Melkizedek rende szerint főpappá lett mindörökké.
Krisztus a főpap Melkizedek rende szerint; mert a földi Melkizedek életviszonyai s egész személyisége által mutatta, hogy ő előképe volt a főpap- Krisztusnak. Mily nagy a Krisztus főpapsága, s mily előnyt érdemel a levítai papság fölött, már a földi Melkizedeknek, Krisztus előképének magas méltóságából is megismerhető. Ábrahám, az ősatya, tizedet adott neki, mi annál feltünőbb, mert Melkizedek idegen volt; mert későbben Ábrahám maradékai csak nemzetbeliöknek, a levitáknak adtak tizedet. Sőt a kedvességben levő Ábrahám meg is áldatott Melkizedektől, a mi világosan jelenti ennek elsőségét Ábrahám és az ő népe papjai fölött, s ezekről még azt tehetjük hozzá, hogy ők Ábrahámban és ővele adtak tizedet, s ez által kijelentették méltóságuk alsóbb fokát. A keresztény papság magas méltósága kitűnik ennek megigéréséből és rendeléséből; mert ha a levitai papság és törvény (melyek mindig együvé tartoznak s együtt szűnnek meg) tökélyre vezethetett volna, akkor más papság és törvény nem adatott volna. Hogy ezek más és fensőbb neműek, kitűnik az új főpap származásából, az ő örök rendeltetéséből, ellentétben a törvény mulandóságával, az ő, esküvel történt megerősitéséből, az ő egységéből, örökkévalóságából és szentségéből.
Mert ezen Melkizedek, Sálem királya, a fölséges Isten papja, ki eléje méne a királyok legyőzéséből visszatérő Ábrahámnak, és megáldá őt,
kinek Ábrahám tizedet is oszta mindenből, ki először ugyan igazság királyának magyaráztatik, azután pedig Sálem királyának, azaz, békeség királyának,
ki atya nélkül, anya nélkül, nemzedéksor nélkül, sem napjainak kezdete, sem életének vége nem lévén, hasonló lett az Isten Fiához, és pap marad mindörökké.
Lássátok tehát, mely nagy az, kinek Ábrahám patriarka is tizedet adott legjavából.
Azoknak ugyan, kik Lévi fiai közől papságot viselnek, parancsolatuk vagyon, hogy a törvény szerint tizedet vegyenek a néptől, azaz, atyjokfiaitól, noha ezek is Ábrahám ágyékából származnak;
az pedig, ki nem is azok nemzetségéből való, tizedet vőn Ábrahámtól, és azt, kinek igéretei valának, megáldá.
Már pedig ellenmondást nem szenved, hogy a mi kisebb, az áldatik meg a főbbtől.
És itt ugyan halandó emberek veszik a tizedet, ott pedig az, kiről bizonyság van, hogy él.
S így (úgy szólván) Ábrahám által a tizedet vevő Lévi is tizedet adott;
mert még atyjának ágyékában volt, midőn ennek eléje ment Melkizedek.
Ha tehát a tökéletesség a leviták papsága által volt, (mert a nép ugyanaz alatt vette a törvényt), mi szükség volt még Melkizedek rende szerint más papnak támadni, és nem Áron rende szerint valónak mondatni?
Mert megváltozván a papság, szükség a törvénynek is megváltozni.
Csakugyan az, kiről ezek mondatnak, más nemzetségből való, melyből senki sem szolgált oltárnál.
Mert tudva van, hogy Júdából származott a mi Urunk, mely nemzetségnek a papság iránt Mózes nem szólott.
És még inkább kitűnik ez abból, hogy Melkizedek hasonlatossága szerint más pap támadott,
ki nem a testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem az elfogyhatlan élet erejénél fogva;
mert bizonyságot tesz az írás: hogy te pap vagy mindörökké Melkizedek rende szerint.
Igy elvettetik az előbbi törvény, mint erőtlen és nem használható;
mert a törvény semmit sem vitt tökéletességre, hanem bevezetés az jobb reménységre, mely által Istenhez közeledünk.
És a mennyiben ez nem történt eskü nélkül (mások ugyan eskü nélkül lettek papokká,
ez pedig esküvel az által, ki neki mondotta: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké),
annyiban jobb szövetségnek lett kezese Jézus.
És azok közől többen lettek ugyan papokká, mivel a halál miatt meg nem maradhattak;
ennek pedig, minthogy örökké megmarad, örök papsága vagyon;
azért mindörökre üdvözítheti is azokat, kik általa járulnak az Istenhez, mindenkor élvén az érettünk való közbenjárásra.
Mert ilyen főpap kellett nekünk, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönzött és az egeknél fönségesebb,
ki ne legyen kénytelen mindennap, mint a papok, előbb saját vétkeiért tenni áldozatot, azután a népéért, mert egyszer cselekedte ezt, önmagát feláldozván.
Mivel a törvény erőtlen embereket rendelt papokká; de a törvény után jött eskü igéje a Fiút rendelte, ki tökéletes mindörökké.
Tehát mennyei főpapunk vagyon, ki a valódi szentélyben Istennél mutatja be áldozatát, ki, ha a földi szentélynek is volt volna szolgája, mint némelyek akarják, nem volt volna pap, mivel a földi szentély papjai a törvény szerint egészen másneműek, t. i. csak árnyék az ő szolgálatuk, melyet az előképűl szolgáló szentélyben tesznek. Krisztus papi szolgálata magasabb nemű, valamint az új szövetség magasabb és jobb. Ez kitűnik az új szövetségnek már szerzéséből is, mivel Isten világosan megigérte, hogy új és más szövetséget fog kötni, melyben a benső szivreligio, a közvetlen és átalános tanítás Isten által az isteni bűnbocsánat erejében bekövetkezik. Mivel Isten e szövetséget újnak nevezi, az előbbinek el kell avúlnia és enyésznie.
Azoknak pedig, miket mondottunk, főtartalmok ez: Oly főpapunk vagyon, ki a Fölség székének jobbján ül mennyekben,
a szentélynek szolgája és az igazi sátornak, melyet az Úr vont fel, és nem ember.
Mivel minden főpap az ajándékok és áldozatok bemutatására rendeltetik, azért szükség, hogy ennek is legyen valamije, mit bemutasson.
De ha a földön volna, úgy ő pap sem volna; mivelhogy vannak, kik a törvény szerint ajándékokat mutatnak be,
kik a mennyeiek előképének és árnyékának szolgálnak; a mint megmondatott Mózesnek, mikor a sátort elkészítette: Meglásd (úgymond) hogy mindent azon példakép szerint cselekedjél, mely neked a hegyen mutattatott.
Most pedig annyival jelesebb szolgálatot nyert, a mennyivel becsesebb szövetségnek közbenjárója, mely dicsőbb igéreteken alapszik.
Mert ha amaz első, fogyatkozás nélkül lett volna, akkor a másiknak hely nem kerestetnék.
Mert feddvén őket, azt mondja: Ime eljőnek a napok, úgymond az Úr, és megkötöm Izrael házával és Júda házával az új szövetséget,
nem azon szövetség szerint, melyet atyáikkal kötöttem az napon, melyen megfogván kezöket, kihoztam őket Egyiptom földéről; mert ők nem maradtak meg szövetségemben, és én megvetettem őket, úgymond az Úr;
hanem ez a szövetség, melyet Izrael házával kötök ama napok után, úgymond az Úr: Az én törvényeimet elméjökbe adom, és szivökbe írom azokat, és nekik Istenök leszek, és ők népemmé lesznek.
És nem tanítja többé kiki az ő felebarátját, és kiki atyjafiát, mondván: Ismerd meg az Urat. Mert mindnyájan megismernek engem kicsinytől nagyig;
mivel megkegyelmezek az ő gonoszságaiknak, és bűneikről többé meg nem emlékezem.
„Újat“ mondván pedig, az elsőt megavította; a mi pedig elavúl és megvénűl, közel jár az enyészethez.
Isteni volt az ó szövetség is, és volt földi szentélye ennek eszközeivel; de a papok a szentélynek csak első osztályába mehettek, a főpap évenkint csak egyszer vérrel mehetett be a második osztályba, annak jelentéseűl, hogy az ó frigyben az Istenhez és a fensőbb igazsághoz való járulás még nincs megnyitva. Ebben minden csak a mostani keresztény időszak előképe volt, és azért az áldozatok is csak előképek voltak, s nem szerezhettek valódi, belső megtisztúlást, hanem, mint a többi szertartások, csak külső, polgári megigazúlást eszközölhettek. Ellenben Krisztus az ő tulajdon vérének kiontása által egyszer mindenkorra bement a mennyei szentélybe, és ezáltal örök váltságot eszközlött; mert ha már csupán az állatvér külső tisztúlást eszközölhetett, az ő vérének annál inkább kellett belső megigazúlást szerezni. Az ő vérének kiontása által mindhalálig, az új szövetség közbenjárója lett, valamint az örök javakról való végintézetét is az által érvényessé tette; mert minden végrendelet csak a végrendelkezőnek bekövetkező halála által erősíttetik meg. Azért pecsételtetett meg vérrel az ó frigy is, de csak jelképes állatvérrel, mivel maga is csak jelképes szentély vala. A mennyei szentély megnyitása kitünő áldozatot követelt, hogy Krisztus önmagát áldozta fel. Ezt pedig csak egyszer tette, valamint az ember is csak egyszer hal meg; másodszor nem jön a bűnt elvenni, hanem az őt várókat üdvözíteni.
Voltak ugyan az elsőnek is szertartásai istenitiszteletre, és földi szentélye;
mert sátor állíttatott, melynek előrészében valának a gyertyatartók, az asztal és a kitett kenyerek; ez szentélynek mondatik;
a második kárpit mögött pedig a hajlék vala, mely szentek szentének mondatik,
benne lévén az arany-tömjénző és a szövetség szekrénye, minden felől aranynyal borítottan, melyben a mannát tartó aranyveder vala, és Áron vesszeje, mely kihajtott, és a szövetség táblái,
és azonfölűl a dicsőség kerubjai valának, beárnyékozván a kegyelemtáblát; mikről egyenkint most nem szükség szólani.
Ezek pedig így lévén elrendezve, az első sátorba ugyan mindenkor bementek a papok az áldozati szolgálat elvégzésére;
de a másodikba esztendőn át egyszer egyedűl a főpap ment, s nem vér nélkül, melyet bemutatott önmaga s a nép vétségeért;
azt jelentvén ezáltal a Szentlélek, hogy még nem nyílt meg az út a szentélyhez, míg az első sátor fennáll.
Ez a jelen időnek előképe, melynél fogva oly ajándékok és áldozatok mutattatnak be, melyek lelkiisméret szerint tökéletessé nem tehetik a szolgáltatót, mivel csak ételekben és italokban,
különféle mosdásokban és testi szertartásokban állottak, melyek a jobbítás idejéig voltak rendelve.
Krisztus pedig, a jövendő jók főpapja, megjelenvén, nagyobb és tökéletesebb sátoron át, mely nem kézzel készíttetett, azaz, nem ilyen alkotású,
nem is a bakok vagy borjak vérével, hanem tulajdon maga vérével ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, miután az örök váltságot megszerezte.
Mert ha a bakok és tulkok vére, és az üszőnek elhintett hamva a fertőzötteket megszenteli a test megtisztúlására: [Móz. III. 16,14.]
mennyivel inkább a Krisztus vére, ki a Szentlélek által önmagát szeplőtelenűl Istennek föláldozta, megtisztítja lelkiisméretünket a holt cselekvényektől az élő Istennek szolgálatára? [Péter I. 1,19.]
És azért az új szövetség közbenjárója, hogy halálát közbevetvén ama törvényszegések váltságaúl, melyek az előbbi szövetség alatt történtek, a hivatottak a végnélküli örökség igéretét elnyerjék. [Galat. 3,15. Rom. 3,25.]
Mert a hol végintézet vagyon, szükség közbejőni a végintézetet tevő halálának.
Mert a végintézet a halál által nyer érvényességet, különben nem érvényes, míg a végintézetet tevő él.
Innét amaz első sem szentesíttetett meg vér nélkül.
Mert midőn Mózes elolvasta a törvény minden parancsát az egész népnek, vévén a borjak és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal magát a könyvet s az egész népet is meghinté.
mondván: Ez a szövetség vére, melyet nektek az Isten parancsolt.
A sátort is és a szolgálat minden edényeit hasonlóképen vérrel hinté meg.
És majd minden tisztúlás vér által történik a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bocsánat.
Szükség volt azért, hogy a mennyeiek előképei ilyenekkel tisztúljanak meg, magok a mennyeiek pedig ezeknél jelesebb áldozatokkal.
Mert Jézus nem a kézzel épített szentélybe ment be, mi a valóságnak előképe volt, hanem föl a mennybe, hogy jelen legyen most az Isten színe előtt miérettünk;
nem is, hogy gyakorta áldozza föl magát, mint a főpap minden esztendőben bemegyen a szentélybe idegen vérrel;
mert akkor szükség lett volna neki gyakorta szenvedni világ kezdetétől; hanem most egyszer ez idők végezetén megjelent a bűn eltörlésére önfeláldozása által.
És a mint el van végezve, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig jő az itélet;
úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűneit elvegye. Másodszor bűnáldozat nélkül fog megjelenni az őt várók üdvözitésére.
Az ó szövetség csak árnykép s nem maga a valóság lévén, már ennélfogva is az áldozatok, mint szintúgy csak képek, valóságos megigazúlást nem szerezhetnek; mert ha szerezhettek volna, akkor nem lett volna szükség azokat ismételni, de épen ismétlésökben van azon vallomás, hogy azok a bűnt el nem vehették. Hogyan is tisztíthatna meg állatvér a bűnöktől! Azért erősítette Krisztus is a zsoltár szavai szerint, midőn e világra lépett, hogy nem jött állatáldozatokat bemutatni, hanem Isten akaratját teljesíteni; mi által az előbbi áldozatokat megszűntette, s azok helyére engedelmességét, azaz, testének engedelmes feláldozását tette. Az izraeli papok a szentélyben állanak, és gyakran bemutatják az elégtelen áldozatokat. Krisztus egy áldozatot mutatott be mindörökre, és uralkodva ül az Isten jobbján. Hogy az ő áldozata egyszer mindenkorra elegendő volt, kitűnik azon prófétai mondatból, hol oly szövetség van igérve, melyben tökéletes bocsánat adatik. Mivel Krisztus nekünk halála által utat nyitott a szentélyhez, tehát közeledjünk Istenhez, telve hittel, reménynyel és szeretettel, távol minden szakadási érzülettől; mert az elpártolókra nézve nincs többé áldozat, hanem csak rettentő büntetés. Emlékezzetek a már kiállott szenvedésekre, és legyetek kitartók még rövid ideig. Az állhatatos hit üdvre viszen, az ellenkező pedig romlásra.
Mert a törvény, árnyéka lévén a jövendő jóknak, nem valóságos képe a dolgoknak, ugyanazon áldozatokkal, melyeket minden esztendőben szűntelen áldoznak, az azokhoz járulókat tökéletesekké soha nem teheti.
Mert különben megszűntek volna az áldozattételtől, azért, mivel az egyszer megtisztúlt áldozók lelkiisméretét többé semmi bűn nem vádolta volna.
De azok minden esztendőben emlékeztetők a bűnökre,
mert lehetetlen, hogy a tulkok és bakok vére elvegye a bűnöket.
Azért e világra bejövén, így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, testet pedig alkottál nekem.
Az égő- és bűnáldozatokat nem kedvelted.
Akkor mondám: Ime jövök! A könyvben főleg felőlem van írva, hogy cselekedjem, Isten, a te akaratodat.
Előbb azt mondván: hogy az áldozatokat és ajándékokat a bűnért való és égő-áldozatokat nem akartad, és nem kedvesek neked, mik a törvény szerint áldoztatnak;
utóbb: Akkor mondám: Ime jövök, hogy cselekedjem, Isten, a te akaratodat… megszűntetni az elsőt, hogy a következőt helyébe állítsa.
A mely akaratban megszenteltettünk Jézus Krisztus testének egyszer lett föláldozásával.
Ugyanis minden pap előáll, naponkint szolgálván, és gyakorta bemutatván ugyanazon áldozatokat, melyek a bűnöket soha el nem vehetik;
ez pedig egy áldozatot mutatván be a bűnökért, mindörökké az Isten jobbján ül,
várván továbbá, míg ellenségei lábai zsámolyává tétessenek; [Zsolt. 109,1.]
mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
Bizonyságot tesz pedig erről a Szentlélek is; mert minekutána ezt mondotta:
Ez pedig a szövetség, melyet kötök velek azon napok után, úgymond az Úr: Az én törvényeimet szivökbe adom, és elméjökbe írom azokat,
és bűneikről és gonoszságaikról már többé meg nem emlékezem.
A hol pedig ezeknek bocsánata van, ott nem szükséges már a bűnért való áldozat.
Bizodalmunk lévén tehát, atyámfiai, bemenni a szentélybe Krisztus vére által,
a hová új és élő utat nyitott nekünk a kárpiton, azaz, testén át,
és nagy papunk lévén az Isten háza fölött:
járuljunk igaz szívvel tökéletes hitben, miután a gonosz lelkiismérettől szivünk megtisztúlt, és testünk megmosatott tiszta vízzel;
tartsuk meg a mi reménységünknek rendíthetlen vallását, (mert hív az, ki igéretet tőn),
és egymásra figyelmezvén, szeretetben és jócselekedetekben vetélkedjünk,
nem hagyván el gyülekezetünket, mint némelyek szokták, hanem buzdítván egymást annál jobban, mennél inkább látjátok ama napot közeledni.
Mert ha akarva vétkezünk, miután az igazság ismeretét megnyertük, már nincs többé áldozat a bűnökért, [Zsid. 6,4.]
hanem az itélet rettenetessége vár ránk, és a lobogó tűz, mely megemészti az ellenszegűlőket.
Ha valaki megveti Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra minden irgalom nélkül meghal;
vélhetitek, mennyivel súlyosabb büntetéseket érdemel, ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetség vérét, mely által megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelem Lelkét boszúsággal illeti?
Mert tudjuk, ki mondotta: Enyém a boszúállás, és én megfizetek. És ismét: Mert az Úr megitéli az ő népét. [Móz. V. 32,35. Rom. 12,19.]
Rettenetes az élő Isten kezeibe esni.
Emlékezzetek vissza a régi napokra, melyekben megvilágosíttatván, a viszontagságok nagy harczában szenvedtetek;
egyfelől ugyan gyalázat és nyomorgatások által közlátványúl szolgálván, másfelől pedig az így szenvedők társaivá tétetvén;
mert mind a foglyokon szánakodtatok, mind javaitok elragadozását örömmel tűrtétek, tudván, hogy nektek jobb és maradandó jószágtok vagyon.
Azért el ne veszítsétek bizodalmatokat, melyre nagy jutalom vár.
Mert béketűrésre szükségtek vagyon, hogy az Isten akaratját teljesítvén, elnyerjétek az igéretet.
Mivel igen kevés idő múlva, a ki eljövendő, eljő, és nem késik.
Az én igazam pedig a hitből él; de ha elhúzza magát, nem kedves többé az én lelkemnek.
Mi pedig nem vagyunk az elhúzódás fiai a veszedelemre, hanem a hitéi a lélek megnyerésére.
Mi a hit? Sok példa mutatja a szent történetből, mily becse van a hitnek, s mily erőt ad állhatatosságra a szenvedésekben.
A hit pedig a reménylendő dolgok alapja, a láthatlanok bizonyítása.
Mert ezáltal nyertek bizonyságot az elődök.
Hit által értjük, hogy e világ Isten igéjével teremtetett, hogy a láthatlanokból láthatók legyenek. [Móz. I. 1,3.]
Ábel hit által mutatott be Istennek méltóbb áldozatot, mint Kain, az által bebizonyúlt az ő igazvolta, mivel Isten bizonyságot tett az ő ajándékairól; s ő az által még holta után is szól.
Hit által viteték el Hénok, hogy halált ne lásson, és nem találtatott, mert elvitte őt az Isten, s még az elvitetés előtt bizonyságot nyert, hogy kedves volt az Istennél;
hit nélkül pedig lehetetlen kedvesnek lenni az Istennél; mert az Istenhez járulónak hinnie kell, hogy ő van, és az őt keresőknek megjutalmazója.
Hit által Noé, értesűlvén a még nem látottakról, s félvén, bárkát építe az ő háznépe megszabadítására; mi által kárhoztatta e világot, és örököse lett az igazságnak, mely a hit által vagyon. [Móz. I. 6,14. Sirákf. 44,17.]
Hit által engedelmeskedett az, ki Ábrahámnak hivatik, hogy kiköltözzék ama helyre, melyet örökségűl nyerendő vala; és kiköltözék, nem tudván, hová megyen. [Móz. I. 12,1.]
Hit által tartózkodott az igéret földén, mint idegen földön, sátorokban lakván Izsákkal és Jákobbal, azon igéret örököstársaival;
mert várta az erős alapú várost, melynek alkotója és épitője az Isten.
Hit által a magtalan Sára is erőt nyert magzatfoganásra még idején túl is, mert igaznak hitte azt, ki az igéretet tette vala.
Azért is egytől (s már majdnem elholttól) oly sokan származtak, mint az égi csillagok és mint tenger szélén a számlálhatlan fövény.
A hitben haltak meg mindezek, az igéreteket el nem nyervén ugyan, hanem távolról nézvén azokat, és üdvözölvén, és megvallván, hogy zarándokok és jövevények a földön;
mert a kik így szólanak, jelentik, hogy hazát keresnek;
és ha azt értették volna, melyből kiköltöztek, volt idejök oda visszatérni;
hanem ők jobbat kivánnak, tudniillik, a mennyeit. Azért nem átall Isten az ő Istenöknek neveztetni; mert várost készített nekik.
Hittel áldozta föl Ábrahám Izsákot, midőn megkisértetett, és fölajánlotta egyszülöttét, ki az igéreteket vette vala, [Mózes I. 22,1. Sirákf. 44,21.]
a kinek mondatott: hogy Izsákban fog hivatni ivadékod. [Móz. I. 21,12.]
Azt tartván, hogy hatalmas az Isten halottaiból is föltámasztani; azért őt előképűl vissza is nyerte.
A jövendők iránt való hitben áldotta meg Izsák is Jákobot és Ésaut. [Móz. I. 27,27.39.]
Hitben áldotta meg a haldokló Jákob Józsefnek mindkét fiát, és imádá az ő vesszejének hegyét.
Hitben emlékezett a haldokló József Izrael fiainak kiköltözéséről, és tett rendelést csontjaira nézve. [Móz. I. 50,23.]
Mózes születvén, hit által rejteték el három hónapig az ő szülőitől; mert látták, hogy ékes a gyermek, és nem félének a király parancsától. [Móz. II. 2,2. 1,17.]
Hit által tagadá Mózes, miután nagy lett, hogy ő Fáraó leányának fia,
inkább akarván az Isten népével sanyargattatni, mint az ideigvaló bűn gyönyörűségében élni.
Nagyobb gazdagságnak tartván az egyiptomiak kincseinél a Krisztus gyalázatát, mert a jutalmazásra nézett.
Hitben hagyá el Egyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert a láthatlanhoz úgy tartott, mintha látta volna.
Hitben tartá meg a húsvétet és a vérrel való meghintést, hogy az elsőszülöttek megölője őket ne illesse.
Hitben mentek át a vörös tengeren, mint a száraz földön, mit megkisértvén az egyiptomiak, elnyelettek. [Móz. II. 14,22.]
Hit által omlottak le Jerikó kőfalai hétnapi körűljárás után.
Hit által nem veszett el a parázna Ráháb a hitetlenekkel, befogadván békével a kémeket. [Józ. 2,3. 6,22.]
És mit mondjak még? Mert kifogyok az időből, ha beszélek Gedeonról, Barakról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról,
kik hit által győzték meg az országokat, igazságot cselekedtek, az igéreteket elnyerték, az oroszlánok száját bedugták,
a tűz rohamát eloltották, a kard élétől megmenekedtek, betegségeikből felgyógyúltak, a harczban megerősödtek, az idegenek táborát megszalasztották.
Az asszonyok a föltámadás által halottjaikat visszanyerték. Némelyek pedig kifeszíttettek, nem fogadván el a szabadúlást, hogy jobb feltámadást nyerjenek.
Mások pedig gyalázatot és vereséget szenvedtek, azonfölül bilincseket és tömlöczöt,
megköveztettek, kettévágattak, megkisértettek, kardra hányatván, meghaltak, szerte bujdostak juh- és kecskebőrökben, szűkölködvén, szorongattatván, nyomorogván,
kikre nem volt méltó e világ, bolyongtak a pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld üregeiben.
És mindezek a hit bizonyságtételével igazaknak találtatván, nem nyerték el az igéretet,
mert az Isten mifelőlünk valami jobbat rendelt, hogy nálunk nélkül ne jussanak tökéletességre.
Miután oly sok hitbajnok példái vannak előttünk, tehát végezzük be a pályafutást, föltekintve Krisztusra, az ő szenvedéseire és jutalmára, hogy el ne csüggedjünk. Még nem harczoltatok mindhalálig, s úgy látszik, elfeleditek, hogy a gyermekeknek szükség a fenyíték, tehát a fenyíték a fiúsághoz tartozik. Ha testi atyáinktól földi czélokra elfogadjuk a fenyítéket, annál inkább fogadjuk el mennyei Atyánktól, mi üdvösségünkre válik, s az igazság gyümölcseit szerzi meg nekünk. Azért bátorodjatok fel; hárítsátok el az állhatatosság minden akadályait, szenteljétek meg magatokat, s ne játszátok el könnyelműen, mint Ésau, a nyujtott kegyelmet; mert ti nem érzéki, külső, hanem lelki, szent szövetségbe léptetek. Ne szakadjatok el; mert ha már az izraeliták hűtlenségökért életökkel bűnhödtek, mennyivel inkább mi. A törvényadáskor az Úr megrendítette a földet; most pedig igérete szerint nemcsak a földet, hanem az eget is megrendíti, azért legyünk hívek és állhatatosak, hogy az Isten büntető tüze minket el ne nyeljen.
Annakokáért mi is, miután ennyi tanú felhője van közöttünk, letévén minden terhet és a minket környező bűnt, béketűréssel fussunk az elénk nyitott viadalra; [Rom. 6,4.]
nézvén a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, ki az előtte levő öröm helyett elszenvedte a keresztet, megveté a gyalázatot, és most az Isten székének jobbján ül.
Úgy van, gondoljatok arra, ki maga ellen a bűnösöktől ily ellenszegűlést szenvedett, hogy el ne fáradjatok, lelketekben elcsüggedvén.
Mert még szinte vérig nem tusakodtatok, a bűn ellen viaskodván;
és elfeledkeztetek a vigasztalásról, mely nektek, mint fiaknak szól, mondván: Fiam! ne vesd meg az Úr fegyelmét, és ne csüggedj el, midőn tőle dorgáltatol.
Mert a kit szeret az Úr, megsanyargatja; megfenyít pedig minden fiat, kit magához fogad.
Maradjatok meg a fegyelemben. Mint fiakhoz, úgy mutatja magát hozzátok az Isten; mert kicsoda oly fiú, kit az atya meg nem fedd?
Hogyha a fegyelmen kivűl vagytok, melyben mindenki részes lett, akkor fattyak vagytok, és nem fiak.
Továbbá már testi atyáink fegyelemben tartottak, és becsültük őket; nem inkább kell-e engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk?
Amazok ugyan kevés időre és akaratjok szerint fenyítettek minket; ez pedig arra, mi hasznos, az ő megszentelésének elvételére.
Minden fenyíték most ugyan nem látszik örömre szolgálni, hanem szomorúságra; azután pedig az igazság megnyugtató gyümölcsét adja meg az általa gyakorlottaknak.
Annakokáért a lankadt kezeket és az ingadozó térdeket emeljétek föl,
és egyenes lépésekre szoktassátok lábaitokat, hogy ha valaki sántít, el ne nyomorodjék, hanem inkább gyógyúljon meg.
Legyetek békében mindenekkel, és szentségben, mi nélkül senkisem látja meg Istent. [Máté 5,8.20.]
Vigyázzatok, hogy valaki az Isten malasztját el ne hanyagolja, nehogy valami keserű gyökér felnövekedvén, akadály legyen, s azáltal sokan megfertőztessenek.
Senki se legyen parázna vagy a szentnek megvetője, mint Ésau, ki egy ételért eladta elsőszülöttségét. [Móz. I. 25,33.]
Mert tudjátok, hogy azután is, az áldást örökleni óhajtván, elvettetett, mert nem volt már helye a megbánásnak, bár azt könyhullatással kereste.
Mert nem járultatok az érinthető hegyhez, a lobogó tűzhöz és forgószélhez, a homályhoz és förgeteghez,
a harsonazengéshez és az igék szózatához, melyet a kik hallottak, azért esedeztek, hogy hozzájok ne szóljon az íge;
mert el nem viselhették, a mi mondatott vala: „És ha oktalan állat érinti is a hegyet, köveztessék meg;“ [Móz. II. 19,12.13.]
oly rettenetes volt a látvány, hogy Mózes így szólott: Elréműltem és reszketek;
hanem járultatok Sion hegyéhez, az élő Isten városához, a mennyei Jerusalemhez, és a sok ezer angyalok seregéhez,
az elsőszülöttek anyaszentegyházához, kik beirattak mennyekben, Istenhez, a mindenek birájához és a tökéletes igazak lelkeihez,
és az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz, és a ránkhintett vérhez, mely jobban szól, mint Ábelé.
Vigyázzatok, hogy meg ne vessétek a szólót. Mert ha azok meg nem menekedtek, kik megvetették őt, midőn a földön szólt vala: mennyivel kevésbbé mi, ha a mennyekből nekünk szólótól elfordúlunk.
Az ő szava megrendítette akkor a földet; most pedig igéretet tesz mondván: Még egyszer, és én megrendítem nemcsak a földet, de az eget is.
Hogy pedig azt mondja: „Még egyszer!“ jelenti az ingadozóknak, mint alkotmányoknak átváltozását, hogy megmaradjanak, a mik rendíthetlenek.
Mivel tehát rendíthetlen országba vétettünk föl, tartsuk meg a kegyelmet, mely által kedveskedve szolgáljunk az Istennek félelemmel és tisztelettel;
mert a mi Istenünk emésztő tűz.
Intés keresztény felebaráti szeretetre, az állapot szerinti tisztaságra, megelégedésre, az elöljárók követésére, hű ragaszkodásra a valódi keresztény tanításhoz, s az evangéliom kegyadományaihoz, ellentétben a zsidók tiszta étkeihez és áldozati vendégségeihez, melyek helyett a keresztényeknek más áldozati vendégségök vagyon, melyben a zsidók törvényeiknél fogva nem részesűlhettek, mivel a bűnáldozatokat, minő a Krisztus teste is, nem ették, hanem a táboron kivűl égették meg. Azért szenvedett Krisztus is a kapun kivűl. Erre emlékezve, hordozván az ő gyalázatát, örömest szenvedjük, mivel jobb jövőt reménylünk. Valljuk bátran a hitet. Legyetek jótévők, engedelmesek előljáróitoknak, imádkozzatok érettem. Áldás és köszöntések.
Az atyafiúi szeretet maradjon bennetek.
És a vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ez által némelyek tudtokon kivűl angyalokat fogadtak be szállásra.
Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velök együtt foglyok volnátok, és a fáradozókról, mint ti is még testben lakók.
Tiszteletes legyen mindenben a házasság, és szeplőtelen a házas-ágy; mert a paráznákat és házasságtörőket Isten megitéli.
Fösvénységtől ment legyen viseletetek, megelégedvén azzal, mitek vagyon; mert ő mondotta: Nem hagylak el téged, nem maradok el tőled; [Móz. V. 31,6. Józ. 1,5.]
úgy, hogy bízvást mondhassuk: Az Úr az én segítőm, nem félek, bármit tegyen nekem az ember. [Zsolt. 117,6.]
Emlékezzetek meg elöljáróitokról, kik nektek az Isten igéjét hirdették; kiknek látván életök végét, kövessétek hitöket.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké.
Különféle és idegen tanítások által el ne csábíttassatok; mert legjobb a szívet kegyelemmel erősíteni, nem étkekkel, melyek nem használtak az azokkal élőknek.
Vagyon oltárunk, melyről nem szabad enni azoknak, kik a sátornál szolgálnak;
mert a mely állatok vére a bűnért a főpap által bevitetik a szentélybe, azok testei a táboron kivűl megégettetnek.
Ugyanazért Jézus is, hogy vére által a népet megszentelje, a kapun kivűl szenvedett.
Menjünk ki tehát hozzá a táboron kivűl, hordozván az ő gyalázatát;
mert nincs maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. [Mikeás 2,10.]
Őáltala mutassuk be tehát szüntelen Istennek a dicséret áldozatát, vagyis, az ő nevéről vallást tevő ajkak gyümölcsét.
A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatok tetszenek az Istennek. [Filipp. 4,18.]
Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és hódoljatok nekik; mert ők őrködnek, mint a kik számot fognak adni lelkeitekért, hogy ezt örömmel cselekedjék, és nem nyögve; mert ez nektek nem használna.
Imádkozzatok érettünk, mert bízunk, hogy jó lelkiisméretünk vagyon, mindenben jól akarván eljárni;
annál inkább kérlek titeket ennek megcselekvésére, hogy hamarabb visszaadattassam nektek.
A békeség Istene pedig, ki a halálból kihozta juhai nagy pásztorát az örök szövetség vére által, a mi Urunk Jézus Krisztust,
tegyen alkalmasokká titeket minden jóra, hogy az ő akaratját cselekedjétek; azt munkálván bennetek, a mi kellemes őelőtte Jézus Krisztus által; kinek dicsőség legyen mindörökön örökké. Amen.
Kérlek pedig titeket, atyámfiai! hogy jó néven vegyétek a vigasztalás ez igéjét; mert röviden írtam nektek.
Tudjátok meg, hogy Timoteus atyámfia kiszabadúlt; kivel (ha hamarabb eljő) meglátlak titeket.
Köszöntsétek minden elöljárótokat és mind a szenteket. Köszöntenek titeket az olaszországi atyafiak.
Kegyelem mindnyájotokkal. Amen.