RUT KÖNYVE.
Rút 1
Rut Noémival együtt Betlehembe megy Moáb földéről.
Egyik bíró napjaiban, mikor a bírák kormányoznak vala, éhség lőn a földön. És elméne egy ember Júda Betleheméből, hogy Moáb tartományában jövevényűl lakjék feleségével és két fiával.
Ő Elimeleknek hivatik vala és felesége Noéminak, és fiainak egyike Mahalonnak, másika Kélionnak, mind efrataiak, Júda Betleheméből valók. És bemenvén Moáb tartományába, ott laknak vala.
És meghala Elimelek, Noémi férje; és ő fiaival marada.
Kik moábi feleségeket vőnek, kiknek egyike hivatik vala Orfának, másika pedig Rutnak. És lakának ott tíz esztendeig.
És mind ketten meghalának, Mahalon tudniillik és Kélion; és elmarada az asszony megfosztatván két fiától és férjétől.
És fölkele, hogy hazájába menjen mind a két menyével Moáb tartományából; mert hallotta vala, hogy az Úr ismét népére tekintett, és élelmet adott nekik.
Kiméne tehát zarándoksága helyéről mind a két menyével; és mikor immár Júda földére visszatérőben vala,
mondá nekik: Menjetek anyátok házába; tegyen irgalmasságot az Úr veletek, a mint ti cselekedtetek a megholtakkal és velem.
Engedjen nyugalmat találnotok férjeitek házában, a kikhez menendők vagytok. És megcsókolá őket. Kik fenszóval sírni kezdének,
és mondák: Veled megyünk a te népedhez.
Felelé nekik: Térjetek vissza, leányaim! miért jöttök velem? Van-e több fiam méhemben, hogy tőlem férjeket remélhessetek?
Térjetek vissza, leányaim! és menjetek; mert immár megöregedtem, és nem vagyok alkalmas házasságkötésre. Ha szintén ez éjjel foganhatnék is, és fiakat szülhetnék,
ha azokat akarjátok várni, mig felnövekednek, és az ifjúság esztendeit betöltik, elébb megaggotok, mint férjhez menjetek. Ne tegyétek ezt, kérlek, leányaim! mert a ti nyomorúságtok inkább szorongat engem, és az Úr keze kinyujtatott ellenem.
Mire azok fenszóval ismét sírni kezdének. Orfa megcsókolá napát, és visszatére; Rut napához ragaszkodék.
Kinek mondá Noémi: Ime rokonod visszatért az ő népéhez és istenéhez, menj vele.
Ki felelé: Ne légy ellenem, hogy elhagyjalak téged és elmenjek; mert akárhová mégy, megyek, és a hol te lakni fogsz, én is ott lakom. A te néped én népem, és a te Istened én Istenem.
A mely föld téged halálod után befogad, abban halok meg, és ott veszek temetőhelyet. Ezeket cselekedje nekem az Úr, és ezeket mívelje, ha nem az egy halál választ el engem tőled.
Látván tehát Noémi, hogy Rut eltökélett akarattal szándékozik vele menni, nem akara tovább ellenkedni, sem őt tovább rábeszélni, hogy övéihez térjen vissza.
És elmenének együtt, és jutának Betlehembe. Mihelyt a városba mentek, hamar híre lőn mindeneknél, és mondák az asszonyok: Ez az a Noémi!
Kiknek mondá: Ne hijatok engem Noéminak (azaz szépnek), hanem nevezzetek Márának (azaz keserűnek); mert keserűséggel igen megtöltött engem a Mindenható.
Bőséggel mentem el, és üresen hozott engem vissza az Úr. Miért neveztek tehát engem Noéminak, kit az Úr megalázott, és a Mindenható megsanyargatott?
Eljöve tehát Noémi menyével, a moábi Ruttal zarándoksága földéről; és visszatére Betlehembe, az árpaaratás kezdetén.
Rut kalászokat szed Booz földén.
Vala pedig az ő férjének, Elimeleknek egy vérszerint való atyjafia, hatalmas ember, és igen gazdag, Booz nevű.
És mondá a moábi Rut napának: Ha parancsolod, elmegyek a mezőre, és gabonafejeket szedek, melyek elmaradnak az aratók kezeiből, a hol csak kegyes gazdának hozzám jó kedvét találom. Felelé amaz neki: Menj, leányom.
Elméne tehát és gabonafejeket szede az aratók után. Történék pedig, hogy azon mezőnek Booz nevű ura vala, Elimelek rokonságából.
És ime ő Betlehemből jővén, mondá az aratóknak: Az Úr veletek! Kik felelék neki: Áldjon meg téged az Úr!
És mondá Booz az aratókra ügyelő ifjúnak: Kié ez a nő?
Felelé neki: Ez a moábi asszony, ki Noémival jött Moáb tartományából;
és kére, hogy az elmaradott gabonafejeket fölszedhesse, követve az aratók nyomdokait; és reggeltől egész mostanig a mezőn van, és csak egy szempillantásra sem ment haza.
És mondá Booz Rutnak: Halljad, leányom! ne menj más mezőre szedni, és ne távozzál e helyről; hanem csatlakozzál az én leányaimhoz,
és a hol aratnak, menj utánok; mert meghagytam legényeimnek, hogy téged senki se bántson. De ha szomjúhozol is, menj az edényekhez, és igyál a vízből, melyből a legények is isznak.
Ki arczára borúlván, földig meghajtá magát, és mondá neki: Honnét vagyon ez nekem, hogy kedvet találtam szemeid előtt, és méltóztatol engem, jövevény asszonyt ismerni?
Felelé amaz neki: Hirűl hozák nekem mind, a miket cselekedtél napaddal férjed halála után; és hogy elhagytad szülőidet, és a földet, melyen születtél, és azon néphez jöttél, melyet azelőtt nem ismertél.
Fizessen meg neked az Úr a te cselekedetedért, és végy teljes jutalmat Izrael Urától Istenétől, a kihez jöttél, és a kinek szárnyai alá futottál.
Ki mondá: Kedvet találtam szemeid előtt, uram! ki megvigasztaltál engem, és szolgálódnak szíve szerint szólottál, ki egyik szolgálódhoz sem vagyok hasonló.
És mondá neki Booz: Mikor az evés órája leszen, jőj ide, és egyél kenyeret, és mártsd falatodat az eczetbe. Leüle tehát az aratók mellé, és pogácsát gyúra magának, és evék és jóllakék, és elvivé a maradékokat.
És onnan fölkele, hogy gabonafejeket szedjen szokása szerint. Booz pedig parancsolá legényeinek, mondván: Ha szintén veletek akarna is aratni, el ne tiltsátok őt;
és a ti kévéitekből is hányjatok el szánt-szándékkal, és akarva hullassatok el, hogy pirúlás nélkül szedje föl, és a szedegetőt senki se dorgálja meg.
Szede tehát a mezőn estig, és a mit szedett vala, vesszővel ütögetvén és kivervén, talála egy éfi-mérték árpát, azaz három vékát.
Melyet elvivén, visszatére a városba, és megmutatá napának; azonfelűl elévőn és ada neki étke maradékaiból, melylyel jóllakott vala.
És mondá neki napa: Hol szedtél ma, és hol munkálkodtál? áldott legyen, a ki rajtad könyörűlt. És megjelenté neki, kinél dolgozott, és a férfiú nevét megmondá, hogy Booznak hivják.
Felelé neki Noémi: Áldott legyen az Úrtól, mert azon kegyességet megtartotta a holtak iránt is, melyet az élőkhöz mutatott. És ismét mondá: Rokonunk az az ember.
És mondá Rut: Azt is megparancsolá nekem, hogy mindaddig az ő aratóihoz csatlakozzam, miglen minden vetéseit learatják.
Mondá neki napa: Jobb neked leányom, az ő leányaival menned aratni, hogy az idegen mezőn valaki ellened ne álljon.
Booz leányaihoz csatlakozék tehát, és mindaddig velök arata, míglen az árpát és búzát csűrökbe rakták.
Booz kötelességi házasságot igér Rutnak, ha közelebbi rokonához nem megy férjhez.
Miután pedig visszatért napához, ezt hallá tőle: Én leányom! nyugodalmat keresek neked, és gondoskodni fogok, hogy jól legyen dolgod.
Ez a Booz, kinek leányaihoz csatlakoztál a mezőben, a mi rokonunk, és ez éjjel árpát szór a szérűn.
Mosdjál meg tehát, és kend meg magadat, és öltözzél díszesebb ruháidba, és menj le a szérűre. Ne lásson téged azon ember, mígnem az evést és ivást elvégzi.
Midőn pedig aludni megyen, jegyezd meg a helyet, melyen alszik; és menj oda, és hajtsd föl a leplet, melylyel betakaródzik, lábai felől, és hajtsd le magadat, és feküdjél ott; ő pedig megmondja neked, mit kelljen cselekedned.
Ki felelé: A mit csak parancsolsz, megteszem.
És leméne a szérűre, és megcselekvé mind, a miket napa neki parancsolt vala.
És miután Booz evett és ivott, és megvídámúlt és aludni ment az asztag mellé, hozzá méne titkon, és fölhajtván a leplet annak lábairól, oda feküvék.
És ime már éjfélkor fölijede az ember, és megháborodék; és látá a lábainál feküvő asszonyt.
és mondá neki: Ki vagy? És amaz felelé: Én vagyok Rut, a te szolgálód; terjeszd ki lepledet szolgálódra, mert rokonom vagy.
És ez: Áldott vagy, úgymond, leányom, az Úrtól, mert előbbi irgalmasságodat az utóbbival felűlhaladtad; mivel nem követted a szegény, sem a gazdag ifjakat.
Ne félj tehát, hanem a mit csak mondasz nekem, megcselekszem veled. Mert tudja az egész nép, mely az én városom kapuin belül lakik, hogy jó erkölcsű asszony vagy.
Nem is tagadom, hogy rokonod vagyok; de van más nálamnál közelebb rokonod.
Nyugodjál ez éjjel; és reggelre, ha téged ő a rokonság törvénye szerint meg akar tartani, jó, legyen úgy; ha pedig ő nem akar, én minden kételkedés nélkül elfogadlak; él az Úr! Aludjál reggelig.
Aluvék tehát az ő lábainál az éj elmúlásaig. És fölkele, mielőtt az emberek egymást megismernék, és mondá Booz: Őrizkedjél, netalán valaki megtudja, hogy itt voltál.
És ismét: Terjeszd ki, úgymond, palástodat, mely rajtad vagyon, és tartsd mindkét kezeddel. Ő kiterjesztvén és tartván, amaz hat mérték árpát mére, és rája tevé. Ki elvivén azt, a városba méne,
és napához juta. Ez mondá neki: Mit cselekedtél, leányom? És elbeszélé neki mind, a miket vele azon ember cselekedett vala.
És mondá: Ime hat mérték árpát ada nekem, és mondá: Nem akarom, hogy üresen menj vissza napadhoz.
És mondá Noémi: Várakozzál, leányom, míg meglátjuk, mire megy a dolog? mert azon ember nem nyugszik, míg be nem teljesíti, a mit szólott.
Booz feleségűl veszi Rutot.
Fölméne tehát Booz a kapuhoz, és leüle ott. És mikor látta rokonát, kiről azelőtt szó volt, átmenni, mondá neki: Térj ide egy kevéssé, és ülj le itt. Nevén nevezvén őt. Ki oda tére és leüle.
Magához vévén pedig Booz tíz férfiút a város vénei közől, mondá nekik: Üljetek le itt.
Kik leülvén, szólt amaz a rokonnak: Elimelek atyánkfia mezejének részét eladja Noémi, ki visszatért Moáb tartományából.
Mit tudtodra akartam adni, és neked megmondani mind ez itt ülők előtt és az én népem vénei előtt. Ha azt bírni akarod a rokonság törvénye szerint, vedd meg, és bírjad. Ha pedig nem tetszik neked, azt is jelentsd ki nekem, hogy tudjam, mit kelljen cselekednem? Mert senki sincs más rokon, tekivűled, ki első vagy, és énkivűlem, ki második vagyok. Amaz pedig felelé: Én a mezőt megveszem.
Mondá neki Booz: Ha a mezőt megveszed az asszony kezéből, a moábi Rutot is, ki a megholtnak felesége volt, el kell venned, hogy rokonod nevét föltámaszd örökségében.
Ki felelé: Oda engedem a rokonság jogát; mert saját családom maradékát nem tartozom eltörleni. Élj te ezen kiváltságommal, melyről, megvallom, örömest lemondok.
Ez vala pedig a régi szokás Izraelben a rokonok között, hogy mikor egyik a másiknak engedé jogát, az átengedés megerősitésére az ember leoldá saruját, és adá atyjafiának. Ez vala bizonysága az odaengedésnek Izraelben.
Booz tehát mondá rokonának: Vesd le sarudat. Melyet mindjárt leolda lábáról.
Amaz pedig a véneknek és az egész népnek mondá: Bizonyságok vagytok ma, hogy magamévá tettem mindazt, mi Elimeleké és Kélioné és Mahaloné volt, kezemhez adván Noémi;
és a moábi Rutot, Mahalon feleségét, házasságra vettem, hogy nevet támaszszak a megholtnak örökségében, hogy neve el ne töröltessék az ő családja és atyjafiai és népe közől. Ti, mondom, e dolognak tanúi vagytok.
Felelé az egész nép, mely a kapuban vala, és a vének: Mi tanúk vagyunk. Tegye Isten ez asszonyt, ki házadba megyen, mint Rákelt és Liát, kik fölépítették Izrael házát, hogy példánya legyen az erénynek Efratában, és dicső névvel bírjon Betlehemben.
És legyen házad, mint Fáresz háza, kit Támár szült Júdásnak, az ivadékból, melyet az Úr ád neked e nőből.
Booz tehát elvivé Rutot, és feleségűl vevé; és beméne hozzája, és adá neki az Úr, hogy fogana és fiat szüle.
És mondák az asszonyok Noéminak: Áldott az Úr, ki nem engedte, hogy elfogyjon családod maradéka, kinek neve lesz Izraelben,
hogy legyen, a ki vigasztalja lelkedet, és gyámolítsa öregségedet; mert menyedtől született, a ki téged szeret, és sokkal jobb neked, mint ha hét fiad volna.
És Noémi fölvévén a gyermeket, ölébe fogá, és dajkája és hordozója lőn.
A szomszédasszonyok pedig örvendezének neki, és mondák: Fia született Noéminak! És az ő nevét Óbednek hívák; ez Izainak, Dávid atyjának atyja.
Ezek Fáresz nemzetségei: Fáresz nemzé Ezront, [Krón. I. 2,5. 4,1. Máté 1,3.]
Ezron nemzé Árámot, Árám nemzé Aminadabot,
Aminadab nemzé Nahasszont, Nahasszon nemzé Szalmont,
Szalmon nemzé Boozt, Booz nemzé Óbedet,
Óbed nemzé Izait, Izai nemzé Dávidot.