MÓZES MÁSODIK KÖNYVE. EXODUS.
2 Móz. 1
Izrael népének elszaporodása és elnyomatása.
Ezek nevei Izrael fiainak, kik bementek Jákobbal Egyiptomba; kiki háza népével méne be. [Móz. I. 46,8.]
Rúben, Simeon, Lévi, Júdás.
Isszakar, Zabulon és Benjamin.
Dán és Neftali, Gád és Áser.
Tehát mindazon lelkek, kik Jákob ágyékából származtak, hetvenen valának; József pedig Egyiptomba vala.
S miután ő és minden atyjafiai és amaz egész nemzetség meghalt,
Izrael fiai növekedének, és mint új sarjadékok nagyon megszaporodának; és igen megerősödvén, betölték a tartományt. [Zsolt. 104,24. Ap.cs. 7,17.]
Azalatt új király támada Egyiptomban, ki nem ismeri vala Józsefet;
és mondá népének: Ime Izrael fiainak népe igen sok és erősebb, mint mi.
Jertek, okosan nyomjuk el őt, netalán megsokasodjék; és ha ellenünk háború támad, ellenségeinkhez adja magát, és meggyőzvén minket, kimenjen az országból.
Munkatiszteket rendele tehát, hogy őket nehéz munkával sanyargassák; és épitének Fáraónak élelemtartó városokat, Fitomot és Ramesszest.
De mennél inkább nyomorgatják vala őket, annál inkább sokasodnak és növekednek vala.
És az egyiptomiak gyűlölik vala Izrael fiait, és sanyargatják vala, csúfot űzvén belőlök.
És keserűvé teszik vala életöket az agyagkő és téglavetés kemény munkájával, és mindazon szolgálattal, melylyel a földi munkákban terheltetnek vala.
Mondá pedig az egyiptomi király a zsidók bábáinak, kik közől az egyik Szeforának hivatik vala, a másik Fuának,
parancsolván nekik: Mikor a zsidóasszonyoknál bábáskodtok, és a szülés ideje eljő: ha fiú leend, öljétek meg; ha leány, tartsátok meg.
A bábák pedig félék az Istent, és nem cselekvének az egyiptomi király parancsa szerint, hanem megtarták a fiúgyermekeket.
Magához hivatván őket a király, mondá: Miért cselekedtétek azt, hogy a fiúgyermekeket megtartottátok?
Kik felelék: Nem olyanok a zsidóasszonyok, mint az egyiptomiak; mert ők értenek a bábasághoz, és mielőtt hozzájok mennénk, szülnek.
Isten azért jól tőn a bábákkal, és a nép sokasodék, és igen megerősödék.
És mivel a bábák félék az Istent, házat építe nekik.
Megparancsolá tehát Fáraó egész népének, mondván: A mely férfigyermek csak születik, vessétek a folyóvízbe; a mely leány, tartsátok meg.
Mózes születése, neveltetése, futása és házassága.
Ezekután kiméne egy férfiú Lévi házából, és feleséget vőn saját nemzetségéből.
Ki fogana és fiat szüle; és látván, hogy szép, rejtegeté azt három hónapig. [Zsid. 11,23.]
És mikor tovább már nem titkolhatta, vőn egy gyékénykosárkát, és bekené azt enyvvel és szurokkal, és beletevé a kisdedet, és kitevé őt a folyóvíz partján a sásasba;
távol állván onnét nénje, és szemlélvén a dolog kimenetét.
Ime pedig leméne Fáraó leánya, hogy megfürödjék a folyóvízben, és szolgálói a vízfolyás partján járnak vala. Ki midőn a sásasban meglátta a kosárkát, külde egyet szolgálói közől; és mikor kihozta, [Ap.cs. 7,21. Zsid. 11,23.]
megnyitván és látván abban egy síró kisdedet, megkönyörűle rajta, és mondá: Ez a zsidók kisdedeiből való.
Mondá neki a gyermek nénje: Akarod-e, hogy elmenjek, és hijak neked egy zsidóasszonyt, ki táplálja a kisdedet?
Felelé: Menj el. Elméne a leányzó és elhivá anyját.
Kinek szóla Fáraó leánya: Vidd el, úgymond, e gyermeket, és neveld föl nekem, én megadom jutalmadat. Elvivé az asszony, és táplálá a gyermeket, és mikor fölnevekedett, átadá őt Fáraó leányának.
Ki őt fiává fogadá, és nevét Mózesnek hivá, mondván: mert a vízből vettem őt ki.
Azon napokban, miután felnőtt Mózes, kiméne az ő atyjafiaihoz, és látá inségöket, és hogy egy egyiptomi férfi mint vere egyet az ő zsidó atyjafiai közől. [Zsid. 11,24.]
És miután erre s arra körűltekintett, és senkit sem látott, megölvén az egyiptomit, a homokba rejté.
És kimenvén másodnap, láta, két zsidót versengeni, és mondá annak, ki igaztalanúl cselekedett: Miért vered felebarátodat?
Ki felelé: Ki rendelt téged fejedelemmé és bíróvá fölöttünk? talán engem is meg akarsz ölni, mint tegnap megölted az egyiptomit? Erre megrettene Mózes, és mondá: Mikép nyilvánúlt ki ez a dolog?
És meghallá Fáraó e dolgot, és halálra keresé Mózest; ki elfutván az ő színe elől, Madián földén tartózkodék, és leüle egy kút mellett.
Vala pedig a madiáni papnak hét leánya, kik vizet jövének meríteni, és megtöltvén a válúkat, meg akarák itatni atyjok nyájait.
Ekkor pásztorok érkezének oda, és elkergeték őket; és fölkele Mózes, és oltalmazván a leányokat, megitatá azok juhait.
Kik mikor visszatértek atyjokhoz, Ráguelhez, mondá nekik: Miért jöttetek hamarább most, mint szoktatok?
Felelének: Egy egyiptomi férfiú szabadíta meg minket a pásztorok kezéből; s ezenfelűl vizet is meríte velünk, és megitatá a juhokat.
Amaz pedig mondá: Hol van ő? miért bocsátottátok el azon embert? hijátok el őt, hogy velünk kenyerezzen.
Megesküvék tehát Mózes, hogy vele fog lakni, és leányát, Szeforát feleségűl vevé. [Móz. II. 18,2.3. Krón. I. 23,15.]
Ki fiat szüle neki, kit Gerzamnak neveze, mondván: Jövevény voltam idegen földön. Szüle pedig mást is, kit Eliezernek hiva, mondván: Mert atyám Istene, az én segítőm, kiszabadított engem Fáraó kezéből.
Sok idő mulva pedig meghala az egyiptomi király; és Izrael fiai a munkateher miatt fohászkodván, fölkiáltának; és feljuta kiáltásuk Istenhez a munkától.
És meghallá fohászaikat és megemlékezék a szövetségről, melyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal szerzett vala.
És tekinte az Úr Izrael fiaira, és megismeré őket.
Az égő csipkebokor. Mózes hivatása.
Mózes pedig legelteti vala ipának, Jetrónak, a madiáni papnak juhait; és midőn a puszta belsejébe hajtotta a nyájat, az Isten hegyéig, Hórebig juta.
És megjelene az Úr neki tűz lángjában egy csipkebokor közepén, és látá, hogy a csipkebokor ég, és meg nem emésztetik. [Ap.cs. 7,30.]
Mondá tehát Mózes: Elmegyek és megnézem e nagy látványt, miért nem ég meg a csipkebokor?
Látván pedig az Úr, hogy nézni megy, szólítá őt a csipkebokorból, és mondá: Mózes, Mózes! Ki felelé: Jelen vagyok.
Amaz pedig: Ne közelíts, úgymond, ide; oldd le a sarut lábaidról, mert a hely, melyen állasz, szent föld.
És mondá: Én vagyok atyád Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Mózes elrejté orczáját, mivel nem mere nézni az Istenre. [Máté 22,32. Márk 12,26. Luk. 20,37.]
Kinek mondá az Úr: Láttam Egyiptomban népem nyomorúságát, és hallottam kiáltását, azok keménysége miatt, kik a munkára ügyelnek,
és tudván az ő fájdalmát, leszállottam, hogy megszabadítsam őt az egyiptomiak kezeiből, és kivigyem azon földről jó és tágas földre, oly földre, mely tejjel és mézzel foly, a kananeusok és heteusok, az amorreusok és ferezeusok, a heveusok és jebuzeusok helyeire.
Izrael fiainak kiáltása tehát fölhatott hozzám, és láttam inségöket, melylyel az egyiptomiak által elnyomatnak.
De jöszte, és elküldelek téged Fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izrael fiait Egyiptomból. [Zsolt. 104,26.]
És mondá Mózes az Istennek: Ki vagyok én, hogy Fáraóhoz menjek, és kihozzam Izrael fiait Egyiptomból?
Ki mondá neki: Én veled leszek, és ez lesz jeled, hogy én küldöttelek téged: Mikor kihozod az én népemet Egyiptomból, e hegyen fogsz áldozni az Istennek.
Mondá Mózes az Istennek: Ime én elmegyek Izrael fiaihoz, és mondom nekik: Atyáitok Istene küldött engem hozzátok. Ha azt mondandják nekem: Mi az ő neve? mit mondjak nekik?
Mondá az Isten Mózesnek: Én vagyok, a ki vagyok. Mondá: Igy szólj Izrael fiainak: Az, a ki vagyon, küldött engem hozzátok.
És Isten mondá ismét Mózesnek: Ezeket mondd Izrael fiainak: Atyátok Ura Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött engem hozzátok; ez az én nevem mindörökké, s igy legyen rólam emlékezet nemzedékről nemzedékre.
Menj el, és gyüjtsd egybe Izrael véneit, és mondd nekik: Atyáitok Ura Istene jelent meg nekem, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene, mondván: Látogatván, meglátogattalak titeket, és láttam mindeneket, melyek rajtatok történtek Egyiptomban.
És elhatároztam, hogy kiviszlek titeket Egyiptom nyomoruságából a kananeusok és heteusok, az amorreusok és ferezeusok, a heveusok és jebuzeusok földére, a tejjel és mézzel folyó földre.
És meghallgatják a te szódat; és menj be te és Izrael vénei Egyiptom királyához, és mondd neki: A zsidók Ura Istene hivott minket; háromnapi járó földre elmegyünk a pusztába, hogy áldozzunk a mi Urunknak Istenünknek.
De én tudom, az egyiptomi király nem bocsát el titeket, hogy elmenjetek, hanem csak hatalmas kéz által.
Mert kinyujtom kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodáimmal, melyeket közöttök tenni fogok; azután elbocsát titeket.
És e népet kedvessé teszem az egyiptomiaknál; hogy mikor kimentek, ne menjetek üresen, [Móz. II. 11,2. 12,35.]
hanem az asszony kérjen szomszédnéjától és háziasszonyától ezüst és arany edényeket és ruhákat; rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s igy foszszátok meg Egyiptomot.
Mózesnek csodatévő hatalom adatik. Fia körűlmetéltetése.
Felelvén Mózes, mondá: Nem fognak hinni nekem, sem szómat meg nem hallgatják, hanem majd azt mondják: Az Úr nem jelent meg neked.
Mondá azért neki: Mi az, mit kezedben tartasz? Felelé: Vessző.
És mondá az Úr: Vesd a földre azt. Elveté, és kígyóvá változék, úgy hogy Mózes megfutamodék.
És mondá az Úr: Nyujtsd ki kezedet, és ragadd meg a farkát. Kinyujtá és megfogá, és vesszővé változék.
Hogy higyjék, úgymond, hogy megjelent neked az ő atyáik Ura Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.
És mondá ismét az Úr: Bocsásd kebeledbe kezedet. Melyet miután kebelébe bocsátott, oly poklosan voná ki, mint a hó.
Tedd vissza, úgymond, kebeledbe kezedet. Visszaereszté, és ismét kivoná, és az hasonló vala egyéb testéhez.
Ha nem hiendenek, úgymond, neked, és nem hallandják az első jel beszédét, hinni fognak a következő jel igéjének.
Hogyha e két jelnek sem hiendenek, sem szódat nem hallandják, meríts a folyóvízből, és öntsd ki azt a szárazra, és a mit csak merítendesz a folyóvízből, vérré fog változni.
Mondá Mózes: Kérlek, Uram, azelőtt sem voltam ékesenszóló, de mióta szólottál szolgádnak, akadozóbb és késedelmesebb nyelvű vagyok.
Mondá az Úr neki: Ki alkotta az ember száját? vagy ki alkotta a némát és siketet, a látót és vakot? nem én-e?
Menj el tehát, s én szádban leszek; és megtanítalak, mit szólj. [Máté 10,20.]
Amaz pedig: Kérlek, Uram, úgymond, küldd el, a kit elküldendő vagy.
Megharagudván az Úr Mózesre, mondá: Áron, a te levita atyádfia, tudom, hogy ékesenszóló; ime ő eléd fog jőni, és meglátván téged, szivből fog örvendeni.
Szólj vele, és add szájába igéimet; és én a te szádban leszek és az ő szájában, és megmutatom nektek, mit kelljen cselekednetek. [Móz. II. 7,2.]
Ő szólni fog helyetted a népnek, és a te szád leszen; te pedig azokban igazgasd őt, melyek az Istent illetik.
Vedd kezedbe ezen vesszőt is, melylyel csodákat fogsz tenni.
Elméne Mózes, és visszatére az ő ipához, Jetróhoz, és mondá neki: Elmegyek és visszatérek atyámfiaihoz Egyiptomba, hogy lássam, ha élnek-e még? Mondá neki Jetró: Menj el békeséggel.
Mivel az Úr mondá Mózesnek Madiánban: Eredj és térj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok, kik életedre törtek vala.
Mózes tehát vevé feleségét és fiait, és szamárra ülteté őket, és visszatére Egyiptomba, kezében vivén az Isten vesszejét.
És mikor Egyiptomba visszatért, mondá neki az Úr: Meglásd, hogy mindazon csodákat, melyeket kezedbe adtam, végbevidd Fáraó előtt; én megkeményítem az ő szivét és nem bocsátja el a népet.
És mondd neki: Ezeket mondja az Úr: Izrael az én elsőszülött fiam.
Mondottam neked: Bocsásd el fiamat, hogy szolgáljon nekem; és nem akartad őt elereszteni: ime én megölöm a te elsőszülött fiadat.
És midőn az úton volt, a szálláson eléje méne az Úr, és őt meg akará ölni.
Szefora tehát azonnal igen éles követ vőn, és körűlmetélé fiának férfiúságát, és illeté lábait, és mondá: Vér-vőlegény vagy te nekem.
És elbocsátá őt, miután azt mondotta: Vér-vőlegény, a körűlmetélés miatt.
Mondá pedig az Úr Áronnak: Menj Mózes elé a pusztába. Ki eléje méne az Isten hegyére, és megcsókolá őt.
És elbeszélé Mózes Áronnak az Úr minden igéit, melyekkel őt küldötte, és a jeleket, melyeket parancsolt vala.
És elmenének együtt, és egybegyüjték Izrael fiainak minden véneit.
És elbeszéle Áron minden igét, melyeket az Úr Mózesnek mondott vala, s ez jeleket tőn a nép előtt,
és hűn a nép. És hallván, hogy az Úr meglátogatta Izrael fiait, és megtekintette inségöket, leborúlván, imádkozának.
Mózes Fáraótól nem hallgattatik meg, s a nép még inkább elnyomatik.
Ezekután bemenének Mózes és Áron, és mondák Fáraónak: Ezt mondja Izrael Ura Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem a pusztában.
Ő pedig felelé: Ki az az Úr, hogy szavát hallgassam, és Izraelt elbocsássam? Nem ismerem azon urat, és Izraelt nem bocsátom el.
És mondák: A zsidók Istene hivott minket, hogy háromnapi útat menjünk a pusztába, és áldozzunk a mi Urunknak, Istenünknek: netalán mirigyhalál vagy fegyver jőjön miránk.
Mondá nekik az egyiptomi király: Mózes és Áron! miért vonjátok el a népet munkáitól? menjetek dolgotokra.
És mondá Fáraó: Sok a föld népe, látjátok, hogy száma megnövekedett; mennyivel inkább fog, ha nyugalmat adtok nekik a munkától.
Parancsola tehát azon nap a munkatiszteknek és a nép számvevőinek, mondván:
Ezután többé a népnek ne adjatok polyvát a téglacsinálásra, mint azelőtt, hanem magok menjenek és szedjenek tarlót.
És vessétek rájok a téglaszámot, melyet azelőtt csináltak vala, és semmit ne szállítsatok le; mert hivalkodnak, és azért kiáltják, mondván: Menjünk el, és áldozzunk Istenünknek.
Terheltessenek meg munkákkal, és teljesítsék azokat, hogy helyt ne adjanak a hazug beszédeknek.
Annakokáért kimenvén a munkatisztek és számvevők, mondák a népnek: Igy szól Fáraó: Nem adok nektek polyvát;
menjetek el és szedjetek, ha valahol találhattok, és semmi sem szállittatik le munkátokból.
És eloszla a nép egész Egyiptom földére polyvát gyüjteni.
A munkatisztek is szorgalmazák őket, mondván: Teljesítsétek munkátokat minden nap, mint azelőtt szoktátok vala, mikor polyvát adtak nektek.
És megostoroztatának Izrael fiainak munkafelügyelői Fáraó számvevői által, kik mondák: Miért nem készítettétek el sem tegnap sem ma a téglaszámot, mint azelőtt?
És elmenének Izrael fiainak elöljárói, és kiáltának Fáraóhoz mondván: Miért cselekszel így szolgáiddal?
Polyvát nem adnak nekünk, és ugyanannyi téglákat parancsolnak; ime, mi szolgáid, ostorokkal veretünk, és igazságtalanúl bánnak népeddel.
Ki mondá: Hivalkodva henyéltek, és azért mondjátok: Menjünk el, és áldozzunk az Úrnak.
Menjetek el tehát, és dolgozzatok; polyva nem adatik nektek, és meg kell adnotok a téglák szokott számát.
És láták Izrael fiainak elöljárói, hogy gonoszúl van dolguk, mivelhogy azt mondák nekik: A naponkinti téglákból semmi sem szállíttatik le.
És elétalálák Mózest és Áront, kik átellenben állának, mikor kijöttek Fáraótól,
és mondák neki: Az Úr lássa, és itélje meg, hogy gyülöletesekké tettetek minket Fáraónál és az ő szolgáinál, és fegyvert adtatok neki, hogy minket megöljön.
És Mózes ismét az Úrhoz méne, és mondá: Uram! miért nyomorítottad meg e népet? miért küldöttél engem?
Mert a mióta bementem Fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, azóta inkább nyomorgatja népedet, és nem szabadítottad meg őket.
Az Isten bátorítja Mózest; Mózes a népet. Mózes és Áron nemzedéke.
És mondá az Úr Mózesnek: Majd meglátod, mit cselekszem Fáraóval; mert erős kéz által bocsátja el őket, és hatalmas kéz által űzi el őket földéről.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Én vagyok az Úr,
ki megjelentem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mint mindenható Isten; de az én Adonai-nevemet nem jelentettem meg nekik.
És szövetséget kötöttem velök, hogy nekik adom Kanaán földét, az ő zarándokságuk földét, melyben jövevények voltak.
Hallottam Izrael fiainak fohászkodását, midőn az egyiptomiak elnyomták őket, és megemlékeztek szövetségemről.
Annakokáért, mondd Izrael fiainak: Én vagyok az Úr, ki az egyiptomiak fogságából kiviszlek titeket, és kiszabadítalak a szolgaságból, és megváltalak fölemelt karral, és nagy itéletekkel.
És titeket népemmé fogadlak, és a ti Istenetek leszek: és megtudjátok hogy én vagyok a ti Uratok Istenetek, ki titeket az egyiptomiak fogságából kihoztalak,
és bevittelek azon földre, melyre fölemeltem kezemet, hogy azt Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adom; és nektek adom azt birtokúl én, az Úr.
Elbeszéle tehát Mózes mindent Izrael fiainak; de nem hallgaták meg őt a lelki szorongatás és a fölötte kemény munka miatt.
És szóla az Úr Mózesnek mondván:
Menj be, és szólj Fáraónak, az egyiptomi királynak, hogy bocsássa el Izrael fiait az ő földéről.
Felelé Mózes az Úr előtt: Ime Izrael fiai sem hallgatnak meg engem; hogyan hallgatna meg Fáraó, főképen mivel körűlmetéletlen ajakú vagyok?
És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, és parancsot ada nekik Izrael fiaihoz és Fáraóhoz, az egyiptomi királyhoz, hogy vigyék ki Izrael fiait Egyiptom földéről.
Ezek a törzsházak fejedelmei nemzetségeik szerint: Rúbennek, Izrael elsőszülöttének fiai: Hénok és Fallu, Heszron és Karmi. [Móz. I. 46,9. Móz. IV. 26,5. Krón. I. 5,3.]
Ezek Rúben nemzetségei. Simeon fiai: Jámuel és Jamin, Ahod és Jakin, Szoár és Saul, a kanaáni asszony fia. Ezek Simeon nemzetségei. [Krón. I. 4,24.]
És ezek Lévi fiainak nevei nemzetségök szerint: Gerzon és Kaat és Merari. Lévi életének pedig százharminczhét esztendeje vala.
Gerzon fiai: Lobni és Szemei nemzetségök szerint. [Krón. I. 6,1. 23,6.]
Kaat fiai: Amram és Iszaar, Hebron és Oziel. Kaat életének százharminczhárom esztendeje vala. [Móz. IV. 3,19. 26,57.58. Krón. I. 6,2. 23,12.]
Merari fiai: Moholi és Múszi; ezek Lévi rokonságai családjaik szerint.
Amram pedig Jokabedet, atyja bátyjának leányát feleségűl vevé, ki szülé neki Áront és Mózest. És Amram életének százharminczhét esztendeje vala.
Iszaar fiai: Kóre és Nefeg és Zekri.
Oziel fiai: Miszael és Eliszafan és Szetri.
Áron pedig Erzsébetet, Aminadab leányát, Nahaszon húgát vevé feleségűl, ki szülé neki Nádábot és Abiut, Eleazart és Itamart.
Kóre fiai: Aszen és Elkana és Abiaszaf; ezek a koríták nemzetségei.
Eleazar pedig Áron fia, Futiel leányai közől vőn feleséget, ki szülé neki Fineeszt. Ezek a leviták nemzetségeinek fejei, rokonságaik szerint.
Ez azon Áron és Mózes, kiknek parancsolta az Úr, hogy Izrael fiait vigyék ki Egyiptom földéről osztályaik szerint.
Ezek azok, kik Fáraónak, az egyiptomi királynak szóltanak, hogy Izrael fiait kivigyék Egyiptomból; ez az a Mózes és Áron,
az napon, mikor az Úr szólott vala Mózesnek Egyiptom földén.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Én vagyok az Úr; mondd meg Fáraónak, az egyiptomi királynak mindazt, mit én neked szólok.
És mondá Mózes az Úr előtt: Ime körűlmetéletlen ajakú vagyok, hogyan hallgatna meg engem Fáraó?
Mózes vesszeje kigyóvá, az egyiptomi vizek vérré változnak.
És mondá az Úr Mózesnek: Ime Fáraó istenévé tettelek téged; és bátyád, Áron leszen prófétád.
Te mondj meg neki mindent, a mit neked parancsolok; és ő szóljon Fáraónak, hogy Izrael fiait bocsássa el az ő földéről. [Móz. II. 4,15.]
De én megkeményítem az ő szívét, és megsokasítom jeleimet és csodáimat Egyiptom földén.
És ő nem hallgat meg titeket; de kezemet kinyújtom Egyiptomra, és kihozom seregemet és népemet. Izrael fiait Egyiptom földéről igen nagy itéletek által.
És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ki kezemet kinyújtom Egyiptomra, és Izrael fiait kihozom közőlük.
Úgy cselekvék tehát Mózes és Áron; a mint parancsolta vala az Úr, úgy cselekvének.
Mózes pedig nyolczvan esztendős vala, és Áron nyolczvanhárom, mikor Fáraónak szólottak.
És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak:
Midőn Fáraó mondandja nektek: Mutassatok jeleket, mondjad Áronnak: Vedd vessződet, és vesd azt Fáraó elé, és kígyóvá fog változni.
Bemenvén tehát Mózes és Áron Fáraóhoz, cselekvének, a mint parancsolta vala az Úr. És Áron elveté a vesszőt Fáraó és szolgái előtt, mely kigyóvá változék. Zsolt. 104,27.
Fáraó pedig eléhivá a bölcseket és bűbájosokat, és az egyiptomi varázslások s némely titkok által ők is hasonlóan cselekvének.
És mindenik elveté vesszejét, melyek kigyókká változának; de Áron vesszeje elnyelé amazok vesszeit.
És Fáraó szíve megátalkodék, és nem hallgatá meg őket, a mint az Úr megmondotta vala.
Szóla pedig az Úr Mózesnek: Fáraó szíve megrögzött, nem akarja a népet elbocsátani.
Menj hozzá reggel, mert ím ő kimégyen a vízhez; és állj meg előtte a folyóvíz partján, és a vesszőt, mely kigyóvá változott, vedd kezedbe,
és mondd neki: A zsidók Ura Istene küldött engem hozzád, mondván: Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem a pusztában; de mindeddig nem akartál meghallgatni.
Ezt mondja, tehát az Úr: Ebből tudd meg, hogy én az Úr vagyok; ime a vesszővel, mely kezemben van, a folyóvízre csapok, és ez vérré változik.
A halak is elvesznek a folyóvízben, és a víz megbűzhödik, és megundorodnak az egyiptomiak, kik a folyóvizet iszszák.
És mondá az Úr Mózesnek: Mondjad Áronnak: Vedd vessződet, és nyújtsd ki kezedet Egyiptom vizeire, annak folyóira és patakjaira, tavaira és minden vízállásaira, hogy vérré változzanak; és vér legyen Egyiptom egész földén, mind a fa- mind a kőedényekben.
És Mózes és Áron úgy cselekvének, a mint az Úr parancsolta vala; és fölemelvén a vesszőt, Fáraó és az ő szolgái előtt megüté a folyóvizet, mely vérré változék. [Móz. II. 17,5. Zsolt. 77,44. 104,29.]
És a folyóvízben levő halak elveszének, és megbűzhödék a folyó, és az egyiptomiak nem ihaták a folyóvizet, és vér vala egész Egyiptom földén.
És az egyiptomi bűbájosok hasonlóképen cselekvének varázslásaikkal; és Fáraó szíve megátalkodék, és nem hallgatá meg őket, a mint az Úr megmondotta vala. [Bölcs. 17,7.]
És elfordúla, és beméne házába, és ezúttal sem vevé a dolgot szívére.
Az egyiptomiak pedig mindnyájan vízért ásának a folyó körül, hogy ihassanak, mert nem ihatnak vala a folyóvízből.
És hét nap telék el, mióta az Úr csapása volt a folyóvizen.
A békák, szúnyogok és legyek sokasága Egyiptomban.
És mondá az Úr Mózesnek: Menj be Fáraóhoz, és mondd neki: Ezt mondja az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem;
ha pedig nem akarod elbocsátani, ime én megverem minden határaidat békákkal.
És a folyóvíz pezsegni fog a békáktól; melyek feljőnek, és házadba mennek és hálószobádba, ágyadra és szolgáid házaiba, népedre és sütő kemenczéidbe és élelmed készletére,
és tehozzád és népedhez és minden szolgáidhoz bemennek a békák.
És mondá az Úr Mózesnek: Mondjad Áronnak: Nyújtsd ki kezedet a folyóvizekre és patakokra és tavakra, és hozd föl a békákat Egyiptom földére.
És Áron kinyújtá kezét Egyiptom vizeire, és békák jövének föl, és ellepék Egyiptom földét. [Zsolt. 104,30.]
Hasonlóképen cselekvének pedig a bűbájosok is varázslásaik által, és békákat hozának ki Egyiptom földére. [Bölcs. 17,7.]
Fáraó pedig eléhivá Mózest és Áront, és mondá nekik: Könyörögjetek az Úrnak, hogy a békákat rólam és népemről vegye el; és elbocsátom a népet, hogy áldozzék az Úrnak.
És mondá Mózes Fáraónak: Határozd meg nekem, mikor könyörögjek éretted és szolgáidért és népedért, hogy elűzessenek a békák tőled és házadtól, szolgáidtól és népedtől, és csak a folyóvízben maradjanak.
Ki felelé: Holnap. Amaz pedig mondá: Szavad szerint cselekszem, hogy tudjad, hogy nincs hasonló a mi Urunkhoz Istenünkhöz.
És eltávoznak a békák tőled és házadtól, szolgáidtól és népedtől, és csak a folyóvízben maradnak.
És kimenének Mózes és Áron Fáraótól; és Mózes az Úrhoz kiálta a békák miatti igéretért, melyet Fáraónak tett vala.
És az Úr Mózes szava szerint cselekvék; és a békák kiveszének a házakból és udvarokból és mezőkből.
És összegyűjték azokat igen nagy rakásokba, és a föld megbűzhödék.
Látván pedig Fáraó, hogy megszűnt a csapás, megátalkodék szívében, és nem hallgatá meg őket, a mint az Úr megmondotta vala.
És mondá az Úr Mózesnek: Szólj Áronnak: Nyújtsd ki vessződet, és üsd meg a föld porát, és legyenek szúnyogok Egyiptom egész földén.
És úgy cselekvének. És Áron kinyújtá kezét, tartván a vesszőt, és megüté a föld porát, és lőnek szúnyogok az embereken és barmokon; a föld minden pora szúnyogokká változék Egyiptom egész földén. [Zsolt. 104,31.]
És a bűbájosok hasonlóképen cselekvének varázslásaik által, hogy szúnyogokat támaszszanak, és nem tehették meg; és szúnyogok valának mind az embereken, mind a barmokon.
És a bűbájosok mondák Fáraónak: Az Isten ujja ez! De Fáraó szíve megátalkodék, és nem hallgatá meg őket, a mint az Úr megmondotta vala.
Ismét szóla az Úr Mózesnek: Kelj föl reggel, és állj Fáraó elé; mert ő kimégyen a vizekhez; és mondd neki: Ezt mondja az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem.
Hogyha el nem bocsátod őket, ime én rád és szolgáidra, népedre és házaidra mindennemű legyeket eresztek; és megtelnek az egyiptomiak házai különféle legyekkel, és az egész föld, melyen ők lesznek.
És csodát teszek azon nap Gesszen földén, hol az én népem vagyon, hogy ne legyenek ott legyek, és tudjad, hogy én vagyok az Úr mind e széles földön.
És különbözést teszek népem között és néped között; holnap leszen ez a jel.
És úgy cselekvék az Úr. És igen nagy légysokaság jöve Fáraónak és szolgáinak házába és Egyiptom egész földére; és nagy romlás lőn a földön ezen legyek miatt. [Bölcs. 16,9.]
És Fáraó eléhivá Mózest és Áront, és mondá nekik: Menjetek és áldozzatok Isteneteknek ezen a földön.
És mondá Mózes: Ez nem lehet úgy; mert mi az egyiptomiak előtt utálatosság, azt áldoznók a mi Urunknak Istenünknek. Hogyha azt, mit az egyiptomiak tisztelnek, megöljük előttök, megköveznek minket.
Háromnapi járó útat megyünk a pusztába; és áldozunk a mi Urunknak Istenünknek, a mint parancsolta nekünk. [Móz. II. 3,18.]
És mondá Fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy Uratoknak Isteneteknek áldozzatok a pusztában; mindazáltal messze ne menjetek, s érettem könyörögjetek.
És mondá Mózes: Kimenvén tőled, esedezni fogok az Úrnak, és holnap eltávozik a légy Fáraótól és szolgáitól és népétől; de többé meg ne csalj, el nem bocsátván a népet, hogy az Úrnak áldozzék.
És Mózes kimenvén Fáraótól, esedezék az Úrnak.
Ki az ő szava szerint cselekvék; és elvevé a legyeket Fáraótól és szolgáitól és népétől, csak egy sem marada meg.
De Fáraó szíve megátalkodék, úgy, hogy a népet ezúttal sem bocsátá el.
A marhavész, fekélyek és jégeső Egyiptomban.
Mondá pedig az Úr Mózesnek: Menj be Fáraóhoz, és szólj neki: Ezt mondja a zsidók Ura Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem.
Hogyha mégis ellnállsz, és letartóztatod őket:
íme kezem földeiden lesz, és lovaidon és szamaraidon, tevéiden, ökreiden és juhaidon igen súlyos dögvész.
És az Úr csodálatosan elkülönzi Izrael jószágait és az egyiptomiak jószágait, hogy teljességgel semmi se veszszen el azok közől, melyek Izrael fiaihoz tartoznak.
És időt rendele az Úr, mondván: Holnap cselekszi meg az Úr ez igét a földön.
Az Úr tehát megcselekvé ez igét a következő napon, és az egyiptomiak minden marhái elhullának; Izrael fiainak marhái közől pedig teljességgel semmi el nem vesze.
És Fáraó elkülde ezt megnézni, és semmi sem hullott el azokból, miket Izrael bír vala. És megátalkodék Fáraó szíve, és nem bocsátá el a népet.
És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak: Vegyetek a tűzhelyről tele marokkal hamut, és Mózes szórja azt az ég felé Fáraó előtt,
és ezen por legyen Egyiptom egész földén; mert az embereken és marhákon fekélyek lesznek és hólyagos kelések, Egyiptom egész földén.
És hamut vőnek a tűzhelyről, és megállának Fáraó előtt, és Mózes az ég felé szórá azt; és felhólyagzó kelések fekélyei támadának az embereken és marhákon.
És a bűbájosok sem állhatának Mózes előtt a fekélyek miatt, melyek rajtok valának és Egyiptom egész földén.
És megkeményíté az Úr Fáraó szívét, s ez nem hallgatá meg őket, a mint az Úr megmondotta vala Mózesnek.
És szóla az Úr Mózesnek: Reggel kelj föl, és állj Fáraó elé, és mondd neki: Ezeket mondja a zsidók Ura Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem.
Mert ezúttal a te szívedre, szolgáidra és népedre eresztem minden csapásaimat, hogy tudjad, hogy nincs hozzám hasonló az egész földön.
Mert most kinyújtván kezemet, megverlek téged és népedet mirígyhalállal, hogy elveszsz a földről.
A végre tettelek pedig téged, hogy rajtad megmutassam erőmet, és az én nevem hirdettessék az egész földön.
S mégis letartóztatod-e népemet, és nem akarod őt elbocsátani?
Ime holnap ezen órában szertelen nagy jégesőt eresztek, a minő még nem volt Egyiptomban az naptól, mióta alapíttatott, a jelen időig.
Küldd el azért mindjárt, és gyűjtesd egybe marháidat és mindent, mid a mezőn vagyon; mert az emberek és marhák, és mindenek, a mik künn találtatnak, és be nem hozatnak a földekről, rájok hullván a jégeső, elvesznek.
A ki Fáraó szolgái közől az Úr szavát félte, szolgáit és marháit födél alá hajtatá.
A ki pedig elmulasztotta az Úr beszédét, a mezőn hagyá szolgáit és marháit.
És mondá az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, hogy hulljon jégeső Egyiptom egész földén az emberekre és marhákra és a mezők minden füvére Egyiptom földén.
És Mózes a vesszőt kinyújtá az ég felé, és az Úr mennydörgést támaszta és jégesőt és rohanó villámlást a földön, és jégesőt és bocsáta az Úr Egyiptom földére. [Bölcs. 16,16. 19,19.]
És a jégeső és tűz vegyesen szakada, és oly nagy vala, minő azelőtt soha sem láttatott egész Egyiptom földén, mióta azon nép lakik.
És elvere a jégeső Egyiptom egész földén mindent, mi a mezőkön volt, embertől marháig; és a mező minden füvét elveré a jégeső, és a tartomány minden fáját összetöré.
Csak Gesszen földén, hol Izrael fiai valának, nem hulla jégeső.
És elkülde Fáraó, és hívá Mózest és Áront, mondván nekik: Vétkeztem most is; az Úr igazságos, én és népem istentelenek.
Kérjétek az Urat, hogy szűnjék meg az Isten mennydörgése és a jégeső: hogy bocsássalak el titeket, és tovább itt semmiképen ne maradjatok.
Mondá Mózes: Mikor kimegyek a városból, kiterjesztem az Úrhoz kezeimet, és megszűnnek a mennydörgések, és jégeső nem leszen; hogy tudjad, hogy az Úré a föld.
De tudom, hogy te és szolgáid mégsem félitek az Úr Istent.
A len tehát és árpa elvereték, mivelhogy az árpa már fejeket hányt, és a len már leveledzett;
a búza pedig és a rozs nem vereték el, mivel későbben érik.
És kimenvén Mózes Fáraótól a városból, az Úrhoz terjeszté kezeit, és megszűnék a mennydörgés és jégeső, és tovább nem hulla eső a földre.
Látván pedig Fáraó, hogy megszűnt az eső és jég és mennydörgés, még nevelé bűnét;
és megátalkodék az ő szíve és szolgáié, és igen megkeményedék; el sem bocsátá Izrael fiait, a mint az Úr megparancsolta vala Mózes által.
A sáskák és harmadnapos sötétség Egyiptomban.
És mondá az Úr Mózesnek: Menj be Fáraóhoz, mert én keményítettem meg az ő szívét és szolgáiét, hogy ezen jeleimet cselekedjem rajta.
és beszéld el fiaid és unokáid hallatára: hányszor törtem meg az egyiptomiakat, és csodáimat cselekedtem rajtok; és hogy tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr.
Bemenének tehát Mózes és Áron Fáraóhoz, és mondák neki: Ezeket mondja a zsidók Ura Istene: Meddig vonakodol magadat előttem megalázni? Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem.
Ha pedig ellenkezel, és nem akarod azt elbocsátani: ime én holnap sáskát hozok határaidba, [Bölcs. 16,9.]
mely ellepje a föld színét, hogy abból semmi ki ne látszassék, és emészsze meg, mi a jégesőtől megmaradt; és rágja meg mind a fákat, melyek a földeken új növéseket hajtanak;
és betöltik házaidat, és szolgáidéit és minden egyiptomiakéit, hogy annyit nem láttak atyáid és őseid, mióta e világra lettek a jelen napig. És elfordúla és kiméne Fáraótól. [Bölcs. 16,9.]
Fáraó szolgái pedig mondák: Meddig szenvedjük e botrányt? bocsásd el azon embereket, hadd áldozzanak Uroknak Istenöknek. Nem látod-e, hogy elvesz Egyiptom?
És visszahivák Mózest és Áront Fáraóhoz; ki mondá nekik: Menjetek, áldozzatok Uratoknak Isteneteknek; s kik fognak el menni?
Mondá Mózes: Kisdedeinkkel és véneinkkel fogunk elmenni, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és csordáinkkal; mert az Urunk Istenünk ünnepe.
És felelé Fáraó: Úgy legyen az Úr veletek, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket; ki kételkedjék még, hogy igen gonosz szándékban vagytok?
Nem lesz az úgy, hanem menjetek csupán férfiak, és áldozzatok az Úrnak; mert magatok is ezt kértétek. És azonnal kiűzetének Fáraó színe elől.
Mondá pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földére a sáska végett, hogy jőjön fel rája, és emészsze meg mind a füvet, mely a jégesőtől megmaradt. [Zsolt. 104,34.]
És kinyújtá Mózes a vesszőt Egyiptom földére, és az Úr égető szelet támaszta azon egész nap és éjjel; és megviradván, az égető szél fölemelé a sáskákat.
Melyek feljövének egész Egyiptom földére, és leszállának az egyiptomiak minden határaira oly nagy számmal, mennyi azon idő előtt nem volt, azután sem leszen.
És ellepék a föld egész színét, mindeneket elpusztítván. S így megemészteték a föld füve, és a mi gyümölcs csak a fákon volt, melyet a jégeső meghagyott vala; és semmi zöld nem marada meg a fákon és a földi növényeken egész Egyiptomban.
Annakokáért Fáraó sietve hivá Mózest és Áront, és mondá nekik: Vétkeztem Uratok Istenetek ellen és ellenetek.
De engedjétek még el bűnömet ezúttal is, és kérjétek Uratokat Isteneteket, hogy ezen halált vegye le rólam.
És kimenvén Mózes Fáraó színe elől, könyörge az Úrnak.
Ki napnyugatról igen erős szelet támaszta, és a sáskát elragadván, a vörös tengerbe veté; csak egy sem marada Egyiptom egész határában.
És megkeményíté az Úr Fáraó szívét, s ez el nem bocsátá Izrael fiait.
Mondá pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és legyen olyan sürű sötétség Egyiptom földén, hogy megtapintathassék.
És Mózes kinyújtá kezét az ég felé, és iszonyú sötétség lőn Egyiptom egész földén három napig.
Senki sem látá a másikat, sem ki nem mozdúla a helyről, melyen volt; a hol pedig Izrael fiai laknak vala, világosság vala. [Bölcs. 17,2. 18,1.]
És Fáraó hivá Mózest és Áront, és mondá nekik: Menjetek, áldozzatok az Úrnak; csak juhaitok és csordáitok maradjanak itt, gyermekeitek elmehetnek veletek.
Mondá Mózes: Áldozatokat és égő áldozatokat is kell adnod nekünk, melyeket a mi Urunknak Istenünknek bemutassunk.
Minden nyájunk el fog jönni velünk, egy köröm sem marad el azokból, melyek a mi Urunk Istenünk tiszteletére szükségesek; kiváltképen mivel nem tudjuk, mit kelljen áldozni, mig azon helyre nem jutunk.
Megkeményíté pedig az Úr Fáraó szívét, s ez nem akará elbocsátani őket.
És mondá Fáraó Mózesnek: Távozzál el tőlem, és vigyázz, hogy többé orczámat ne lássad; mert a mely nap elém jösz, meghalsz.
Felelé Mózes: Úgy leszen, a mint szóltál, többé nem látom orczádat.
Elsőszülötteik halálával fenyegettetnek az egyiptomiak.
És mondá az Úr Mózesnek: Még egy csapást eresztek Fáraóra és Egyiptomra, és azután elbocsát titeket, és kényszerít elmenni.
Mondd meg azért az egész népnek, hogy kérjen a férfiú barátjától, az asszony szomszédnéjától ezüst és arany edényeket. [Móz. II. 3,22. 12,35.]
Az Úr pedig kedvessé teszi népét az egyiptomiak előtt. És Mózes is igen nagy ember vala Egyiptom földén Fáraó szolgái és az egész nép előtt. [Sirák 45,1.]
És mondá: Ezeket mondja az Úr: Éjfélkor Egyiptomba megyek;
és meghal minden elsőszülött az egyiptomiak földén, Fáraó elsőszülöttétől, ki fejedelmi székében ül, a malomhajtó szolgálónak elsőszülöttéig; és a marhák minden első fajzása is.
És nagy kiáltás lesz Egyiptom egész földén, minő azelőtt nem volt, azután sem leszen.
Izrael minden fiainál pedig az eb sem mocczan meg az embertől a baromig: hogy tudjátok meg, mily csodálatosan különzi el az Úr az egyiptomiakat és Izraelt.
És hozzám jőnek mindezen te szolgáid, és leborúlnak előttem, mondván: Költözzél ki te és az egész nép, mely alattad vagyon; s azután kiköltözünk.
És kiméne Fáraótól nagy haraggal. Mondá pedig az Úr Mózesnek: Fáraó nem hallgat meg titeket, hogy sok jelek történjenek Egyiptom földén.
Mózes pedig és Áron az itt megirott csodákat mind megcselekvék Fáraó előtt. De az Úr megkeményíté Fáraó szívét, s ez nem bocsátá el földéről Izrael fiait.
A húsvéti bárány. Az elsőszülöttek halála Egyiptomban. A zsidók kiköltözésének kezdete.
És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földén:
E hónap legyen nektek a hónapok kezdete; ez legyen első az esztendő hónapjai között.
Szóljatok Izrael fiai egész közönségéhez, és mondjátok nekik: E hónap tizedik napján vegyen kiki egy bárányt családja és háza szerint.
Ha pedig kevesebb a szám, mintsem hogy egy bárányt elfogyaszthasson, vegye magához szomszédját, ki háza mellett vagyon, a lelkek annyi száma szerint, mennyi elegendő lehet a bárány megevésére.
A bárány pedig hiba nélküli, hím, esztendős legyen; mely rendelés szerint vehettek egy gödölyét is.
És tartsátok azt e hónak tizennegyedik napjáig; s akkor ölje le azt Izrael fiainak egész sokasága este felé.
És vegyenek annak véréből és kenjenek mind a két ajtómellékére és felső küszöbére azon házaknak, melyekben azt eszik.
És azon éjjel egyék meg a tűznél sült húst és kovásztalan kenyeret, vad salátával.
Semmit abból nyersen meg ne egyetek, se vízben főttet, hanem csak tűznél sütöttet; fejét lábaival és belső részeivel együtt megegyétek.
És reggelig abból semmi se maradjon. Ha mi megmaradand, égessétek el tűzben.
Azt pedig ekképen egyétek: Ágyékaitok felövezve, és lábaitok felsaruzva legyenek; botjaitokat tartsátok kezeitekben, és sietve egyetek: mert az az Úr Fázéja (azaz átmenete).
És átmegyek Egyiptom földén azon éjjel, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földén embertől baromig; és Egyiptom minden istenein itéletet teszek, én, az Úr.
A vér pedig jelűl lesz nektek a házakban, melyekben lesztek; s én meglátván a vért, elmegyek mellettetek; nem is lesz rajtatok az öldöklő csapás, mikor Egyiptom földét megverem.
E napot pedig emlékezetben tartsátok; és azt ünneppé szenteljétek az Úrnak nemzedékről nemzedékre örök tisztelettel.
Hét nap kovásztalant egyetek; az első nap se legyen már kovász házatoknál; a ki kovászost eszik az első naptól kezdve a hetedik napig, azon lélek írtassék ki Izraelből.
Az első nap szent legyen és ünnepélyes, a hetedik nap is hasonló ünnepélylyel szenteltessék meg; ezen napokon semmi munkát ne tegyetek, kivéve azokat, melyek az eledelhez valók.
És tartsátok meg a kovásztalan kenyérevést, mert ugyanaz napon viszlek ki seregenkint Egyiptom földéről; és üljétek meg e napot nemzedékről nemzedékre örök szertartással.
Az első hónapban a hónak tizennegyedik napján estére kovásztalant egyetek, azon hónap huszonegyedik napjának estjéig. [Móz. III. 23,5. Móz. IV. 28,16.]
Hét nap ne találtassék kovász házatokban; a ki kovászost eszik, azon lélek írtassék ki Izrael gyülekezetéből, akár jövevény legyen, akár a föld lakosa.
Semmi kovászost meg ne egyetek; minden lakhelyeteken kovásztalant egyetek.
Mózes tehát összehivá Izrael fiainak minden véneit, és mondá nekik: Menjetek, vegyétek az állatot, kiki családja szerint, és áldozzatok Fázét.
És egy kötés izsópot mártsatok a vérbe, mely a küszöbnél vagyon, és hintsétek meg azzal a felső küszöböt és az ajtó két mellékét; senki közőletek ki ne menjen háza ajtaján reggelig. [Zsid. 11,28.]
Mert átmegyen az Úr, megvervén az egyiptomiakat; és mikor a vért látandja a felső küszöbön és az ajtó két mellékén, elmégyen a ház ajtaja mellett, és nem engedi, hogy az öldöklő bemenjen házatokba, és ártson.
Tartsd meg ez igét törvényűl magadnak és fiaidnak mindörökre.
És mikor bementek azon földre, melyet az Úr ad nektek, a mint igérte, gyakoroljátok e szertartásokat.
És midőn fiaitok mondandják nektek: Micsoda szertartás ez?
Mondjátok nekik: az Úr átmenetének áldozata ez, mikor átment Izrael fiainak házai fölött Egyiptomban, megvervén az egyiptomiakat, és megmentvén házainkat. Erre a nép leborulván, imádkozék.
És kimenvén Izrael fiai úgy cselekvének, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek és Áronnak.
Lőn pedig éjfélkor, megöle az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földén, Fáraó elsőszülöttétől, ki az ő királyi székén ül vala, a tömlöczbeli fogoly elsőszülöttéig, és a marhák minden első fajzásait is. [Móz. II. 11,5. Zsolt. 104,36.]
És fölkele Fáraó éjjel, és minden szolgái és az egész Egyiptom; és nagy kiáltás támada Egyiptomban; mert egy ház sem vala, melyben halott nem feküdt volna.
És Fáraó azon éjjel híván Mózest és Áront, mondá: Keljetek föl, és menjetek el népem közől ti és Izrael fiai; menjetek, áldozzatok az Úrnak, a mint mondjátok.
Juhaitokat és csordáitokat is vigyétek el, a mint kéritek vala, és elmenvén, áldjatok meg engem.
És az egyiptomiak sürgeték a népet, hogy sietve menjen ki a földről, mondván: Mindnyájan meghalunk.
A nép tehát vevé a készülő tésztát, mielőtt az megkovászosíttaték, és ruhákba kötvén, vállaira veté.
És Izrael fiai úgy cselekvének, a mint Mózes parancsolta vala, és kérének az egyiptomiaktól arany s ezüst edényeket és igen sok ruhát. [Móz. II. 3,22. 11,2. Zsolt, 104,37.]
Az Úr pedig kedvessé tevé a népet az egyiptomiak előtt, hogy kölcsön adának nekik; s így megfoszták az egyiptomiakat.
És elköltözének Izrael fiai Ramesszéből Szókotba közel hatszázezer gyalog férfi a gyermekeken kivűl.
De vegyes köznép is szám nélkül méne föl velek, fölötte sok juh és csorda és különféle barmok.
És megsüték a tésztát, melyet azelőtt Egyiptomból hoztak vala, és hamuban sült kovásztalan kenyereket készítének; mert meg sem kovászosíthatták azt, kényszerítvén őket az egyiptomiak, hogy menjenek, és semmi késedelmet nem engedvén; s így nem is vala módjok valami étket készíteni.
Izrael fiainak lakása pedig Egyiptomban négyszázharmincz esztendeig tartott. [Móz. I. 15,13.]
Melyek eltelvén, azon nap kiköltözék az Úr minden serege Egyiptom földéről.
Az Úrnak kell szentelni ezen éjt, mikor kivitte őket Egyiptom földéről, meg kell azt tartani Izrael minden fiainak nemzedékeikben.
És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak: Ez a Fáze rendtartása: Semmi idegen ne egyék abból.
Minden vett szolga pedig metéltessék körűl, és úgy egyék.
A jövevény és béres ne egyenek abból.
Egy házban egyék meg azt, és ki ne vigyenek annak húsából, se csontját meg ne törjétek. [Móz. IV. 9,12.]
Izrael fiainak minden gyülekezete ezt cselekedje.
Hogyha valamely idegen közétek akar menni lakni, és az Úrnak Fázét szerezni, metéltessék körűl előbb minden férfia, és akkor a rendtartás szerint ünnepli meg azt, és olyan lesz, mint azon föld lakosa; a ki pedig nem metéltetett körűl, ne egyék abból.
Ugyanegy törvénye legyen a benszülöttnek és a jövevénynek, ki nálatok tartózkodik.
És Izrael fiai mindnyájan úgy cselekvének, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek és Áronnak.
És azon nap kivivé az Úr Izrael fiait Egyiptom földéről az ő seregeik szerint.
Az elsőszülöttek fölajánltatása. A felhő- és tűzoszlop.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Nekem szentelj minden elsőszülöttet, mely a méhet megnyitja Izrael fiainál, mind az emberek, mind a barmok közől; mert minden enyém. [Móz. II. 34,19. Móz. III. 27,26. Móz. IV. 8,16. Luk. 2,23.]
És mondá Mózes a népnek: Emlékezzetek meg e napról, melyen kijöttetek Egyiptomból, a szolgaság házából; mert erős kézzel vitt ki titeket az Úr ama helyről; azért kovászos kenyeret ne egyetek.
Ma költöztök ki az új gabona havában.
És mikor az Úr beviszen téged a kananeusok és heteusok, az amorreusok és heveusok és jebuzeusok földére, mely iránt megesküdött atyáidnak, hogy neked adja, ama tejjel és mézzel folyó földre, ily renddel tartsd szent szolgálatot e hónapban:
Hét nap kovásztalant egyél, s hetedik nap az Úr ünnepe legyen.
Hét napig egyél kovásztalant; semmi kovászos ne láttassék nálad, se egész határodban.
És fiadnak az napon beszéld el, mondván: Ez az, mit nekem az Úr cselekedett, mikor kijöttem Egyiptomból.
És legyen mint jel kezedben és mint emlék szemeid előtt: hogy az Úr törvénye mindenkor szádban legyen; mert erős kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból.
Tartsd meg ezen tiszteletet bizonyos időben évről évre.
És mikor az Úr bevisz téged a kananeusok földére, a mint megesküdött neked és atyáidnak, és azt neked adja:
különözd el az Úrnak mindazt, mi az anyaméhet megnyitja, és a mi első fajzás barmaidban. A mi hímnemű csak leszen, az Úrnak szenteld. [Móz. II. 22,29. 34,19. Ezek. 44,30.]
A szamár első vemhét juhon cseréld el; ha meg nem váltod, öld meg. Az embernek pedig minden elsőszülöttét fiaid közől pénzen váltsd meg.
És mikor fiad maholnap megkérdez téged, mondván: Micsoda ez? Feleld neki: Erős kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptom földéről, a szolgaság házából.
Mert mikor megátalkodott Fáraó, és nem akart minket elbocsátani, az Úr megöle minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttétől kezdve a barmok első fajzásáig; azért áldozok az Úrnak minden hímet, mely a méhet megnyitja, és fiaimnak minden elsőszülöttét megváltom.
Azért legyen ez, mint jel kezeidben, és mint emlék felfüggesztve szemeid között: hogy az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból. [Móz. V. 6,8.]
És miután Fáraó kibocsátotta a népet, nem vezeté őket Isten a filiszteusok földére vivő uton, mely közel vala, azt vélvén, netalán megbánja, ha maga ellen hadat lát támadni, és visszatérjen Egyiptomba;
hanem körűlvezeté a pusztaság útján, mely a vörös tenger mellett vagyon; és Izrael fiai fölfegyverkezve költözének ki Egyiptom földéről.
Mózes József tetemeit is elvivé magával; mivel ő megeskette vala Izrael fiait, mondván: Az Isten meglátogat titeket, akkor vigyétek el innen tetemeimet magatokkal. [Móz. I. 50,24.]
És elmenvén Szókotból, táborba szállának Étamban, a puszta végső határain.
Az Úr pedig előttök mégyen vala útmutatóúl, nappal felhőoszlopban és éjjel tűzoszlopban, hogy vezére legyen útjának mind a két időben. [Móz. IV. 14,14. Ezdr. II. 9,19. Kor. I. 10,1.]
Soha el nem távozott a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.
Átmenet a vörös tengeren. Fáraó a tengerbe merűl.
Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak: hogy visszafordúlván, táborozzanak Fihahirót előtt, mely Magdalum és a tenger között vagyon, Belszefon átellenében, ez előtt szálljatok táborba a tenger mellett.
Majd azt mondja Fáraó Izrael fiairól: Megszorúltak azon földön, a puszta berekeszti őket.
És megkeményítem szívét, és űzőbe vesz titeket; és megdicsőíttetem Fáraóban és egész seregében; és megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekvének.
És hirűl vivék az egyiptomi királynak, hogy a nép elfutott; és elváltozék Fáraó szíve és szolgáié a nép iránt, és mondák: Mit akartunk mi cselekedni, hogy elbocsátók Izraelt szolgálatunkból?
Befogata tehát szekerébe, és melléje vevé egész népét.
És vőn hatszáz válogatott szekeret, és a mennyi szekér csak volt Egyiptomban, és az egész sereg hadnagyait.
És megkeményíté az Úr Fáraónak, az egyiptomi királynak szívét, ki űzőbe vevé Izrael fiait; ezek pedig hatalmas kéz által költöztek vala ki.
És mikor az egyiptomiak követék az előttök menők nyomdokait, táborban találák őket a tenger mellett; Fáraó minden lovassága és szekere és egész serege Fihahirótban vala Belszefon átellenében. [Makk. I. 4,9. Józ. 24,6.]
És mikor Fáraó közelgetett, Izrael fiai fölemelvén szemeiket, láták az egyiptomiakat magok után, és igen megfélemlének; és kiáltának az Úrhoz,
és mondák Mózesnek: Talán nem voltak sírok Egyiptomban, azért hoztál el minket, hogy a pusztában haljunk meg? miért kivántál így cselekedni, hogy kihozz minket Egyiptomból?
Nem azon beszéd-e ez, melylyel neked Egyiptomban szóltunk vala, mondván: Távozzál tőlünk, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak? mert sokkal jobb lett volna nekik szolgálnunk, mintsem a pusztában meghalnunk.
És mondá Mózes a népnek: Ne féljetek, álljatok veszteg, és lássátok az Úr nagy tetteit, melyeket ma fog cselekedni; mert az egyiptomiakat, kiket most láttok, többé soha sem látjátok mindörökké.
Az Úr fog harczolni értetek, és ti csendesen lesztek.
És az Úr mondá Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? szólj Izrael fiainak, hogy indúljanak meg.
Te pedig emeld föl vessződet, és nyujtsd ki kezedet a tengerre, és válaszd el azt kétfelé, hogy Izrael fiai a tenger közepén szárazon menjenek.
Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szivét, hogy űzzenek benneteket; és megdicsőíttetem Fáraóban az egész hadseregében, szekereiben és lovagjaiban.
És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, mikor megdicsőíttetem Fáraóban és szekereiben és lovagjaiban.
És az Isten angyala, ki Izrael táborát megelőzte, fölemelkedvén, utánok mégyen vala, és vele egyetemben a felhőoszlop is, elűlről elvonúlván, hátúl álla meg
az egyiptomiak tábora és Izrael tábora között; és a felhő sötétes vala, és megvilágosítá az éjt, úgy hogy egymáshoz egész éjjel nem juthattak.
És mikor Mózes kinyújtotta kezét a tengerre, elvivé ezt az Úr, erős és égető szél fúván egész éjjel, és szárazzá változtatá, és a víz kétfelé válék.
És Izrael fiai a száraz tenger közepén menének; mert a víz olyan vala, mint a kőfal jobb- és balkezök felűl. [Zsolt. 77,13. 104,37. 113,3. Zsid. 11,29.]
És kergetvén őket az egyiptomiak, utánok menének, Fáraó minden lovassága, szekerei és lovagjai a tenger közepébe.
És már eljött a reghajnal, és íme az Úr az egyiptomiak táborára tekintvén a tűz- és felhőoszlopból, megveré hadseregöket,
és felforgatván a szekerek kerekeit, ezek megfeneklének. Akkor mondák az egyiptomiak: Fussunk Izrael elől, mert az Úr harczol érettök ellenünk.
És mondá az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az egyiptomiakra, az ő szekereikre és lovagjaikra.
És mikor Mózes kinyujtotta kezét a tengerre, ez jókor reggel visszatére az előbbi helyre; és midőn az egyiptomiak futottak, megelőzé őket a víz, és az Úr elborítá őket a habok között.
S igy térének vissza a vizek, és elboríták Fáraó egész hadseregének szekereit és lovagjait, kik utánok eredvén, bementek vala a tengerbe; csak egy sem marada meg közőlük.
Izrael fiai pedig a száraz tenger közepén menének, és a víz kőfal gyanánt vala nekik jobb és bal felűl.
És az Úr megszabadítá az napon Izraelt az egyiptomiak kezéből.
És láták a megholt egyiptomiakat a tenger partján, és a nagy kezet, melylyel az Úr harczolt vala ellenök; és a nép félé az Urat, és hivének az Úrnak és az ő szolgájának, Mózesnek.
Mózes hálaéneke. Táborozás Márában és Élimben.
Akkoron éneklé Mózes és Izrael fiai ez éneket az Úrnak, és mondák: Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőségesen fölmagasztaltatott, a lovat és rajta ülőt levetette a tengerbe. [Bölcs. 10,20.]
Az én erősségem és dicséretem az Úr, mert nekem szabadúlásomra lőn; ő az én Istenem, és dicsőítem őt; az én atyám Istene, és felmagasztalom őt. [Zsolt. 117,14. Izai. 12,2.]
Az Úr mint a hadakozó férfiú, az ő neve: mindenható.
Fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette; az ő válogatott fejedelmei elmerűltek a vörös tengerben.
A mélység elborította őket, alászállottak a fenékre, mint a kő.
A te jobbod, Uram, fölmagasztaltatott erősségben; jobbod, Uram, megverte az ellenséget.
És a te dicsőséged teljességében megbuktattad ellenségeidet; megeresztetted haragodat, mely megemésztette őket, mint a tarlót.
És haragod lehellete által összegyűltek a vizek; megálla a folyóvíz, az örvények összegyűltek a tenger közepén.
Mondá az ellenség: Űzőbe veszem és megfogom őket, fölosztom a ragadományt, és lelkem bételik; kivonom kardomat, megöli őket az én kezem.
Ekkor fúva szeled, és a tenger elborítá őket; elmerűlének, mint az ón a sebes vizekben.
Ki hasonló hozzád, Uram, az erősek között? ki hasonló hozzád, s oly dicső a szentségben, oly rettenetes és dicsérendő, oly csodatévő?
Kinyújtottad kezedet, és a föld elnyelé őket.
Vezére voltál irgalmasságodban a népnek, melyet megszabdítottál; és hordoztad őt erősségeddel a te szent lakhelyedre.
Fölkelének a népek, és haraguvának; fájdalom fogá körűl Filisztea lakóit.
Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb erőseit körűlfogá a rettegés, Kanaán minden lakói megmerevedének.
Rohanjon rájok félelem és rettegés karod erejével; legyenek mozdúlatlanok, mint a kő, míg néped átmegy, Uram, míg átmegy ezen te néped, melyet szerzettél.
Beviszed őket, és örökséged hegyére ülteted, a te erősséges lakhelyedre, melyet alkottál Uram! a te szentélyed az, Uram, melyet kezeid megerősítettek.
Az Úr uralkodik örökké és mindenkoron.
Mert Fáraó beméne lovaival, szekereivel és lovagjaival a tengerbe; és az Úr visszahozá rájok a tenger vizeit; Izrael fiai pedig szárazon járának annak közepén.
Ekkor Mária prófétaasszony, Áron nénje, dobot vőn kezébe; és mind kimenének utána az asszonyok dobokkal és énekkarokban,
kiknek előénekle, mondván: Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőségesen fölmagasztaltatott, a lovat és rajta ülőt levetette a tengerbe.
Mózes pedig elindítván Izraelt a vörös tengertől, Szúr pusztájába menének, és három nap járván a pusztában, vizet nem találának.
És eljutának Márába, de nem ihaták Mára vizét, mivelhogy keserű vala; azért e helynek alkalmas nevet is ada, nevezvén azt Márának azaz keserűségnek.
És a nép zúgolódik vala Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?
Amaz pedig az Úrhoz kiálta, ki egy fát mutata neki; melyet mikor a vizbe vetett, édessé változék az. Ugyanott ada neki parancsokat és itéleteket, és ott kísérté őt, [Judit 5,15. Sirák 38,5.]
mondván: Ha a te Urad Istened szavát hallgatod, és a mi igaz előtte, azt cselekszed, és parancsainak engedelmeskedel, és megtartod minden rendeléseit: azon betegségből, melyet Egyiptomra bocsátottam vala, semmit sem eresztek rád; mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. [Jer. 7,23.]
Izrael fiai ezután Élimbe jutának, a hol tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és táborba szállának a vizek mellett. [Móz. IV. 33,9.]
A nép zúgolódása. A fürjek és a manna.
És elmenének Élimből, és Izrael fiainak egész sokasága a Szin pusztába juta, mely Élim és Sinai között vagyon, a második hónak tizenötödik napján, miután kiköltöztek vala Egyiptom földéről. [Bölcs. 11,2.]
És Izrael fiainak egész gyülekezete zúgolódék Mózes és Áron ellen a pusztában.
És mondák Izrael fiai nekik: Bár inkább az Úr keze által haltunk volna meg Egyiptom földén, mikor a fazék hús mellett ülvén, elégséges kenyeret ettünk vala; miért hoztatok ki minket e pusztába, hogy az egész sokaságot éhséggel öljétek meg?
Mondá pedig az Úr Mózesnek: Ime én az égből adok nektek kenyeret; menjen ki a nép, és szedjen, a mennyi elég naponkint; hogy kísértsem meg őt, vajjon az én törvényem szerint jár-e, vagy sem?
A hatodik napon pedig készitsék el, a mit bevigyenek; és ez kétannyi legyen, mint a mennyit naponkint szedni szoktak.
És szólának Mózes és Áron Izrael minden fiainak: Estve megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Egyiptom földéről;
és reggel meglátjátok az Úr dicsőségét. Mert hallotta zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtatok?
És mondá Mózes: Az Úr estve húst ad ennetek, és reggel kenyeret elégségesen; mivelhogy hallá zúgolódástokat, melylyel ellene zúgolódtatok; mert mik vagyunk mi? és zúgolódástok nem miellenünk vagyon, hanem az Úr ellen.
És Mózes szóla Áronnak is: Mondd meg Izrael fiai egész gyülekezetének: Járúljatok az Úr elé, mert hallotta zúgolódástokat.
És midőn Áron Izrael fiai egész gyülekezetének szólott, a pusztára tekintének; és íme az Úr dicsősége megjelenék a felhőben.
Az Úr pedig szóla Mózesnek, mondván:
Hallottam Izrael fiainak zúgolódását, mondd nekik: Estve húst esztek, és reggel jóllaktok kenyérrel. És megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istenetek.
Lőn pedig estve, hogy fűrjek jövén föl, ellepék a tábort; és reggel a tábor körűl harmat szállott vala. [Móz. IV. 11,31.]
S mikor ez befödte a föld szinét, látszék a pusztában valami apró, mintha mozsárban törték volna, hasonló a földre szállt dérhez. [Móz. IV. 11,7. Zsolt. 77,24. Bölcs. 16,20. Ján. 6,31.]
Mit meglátván Izrael fiai, mondák egymásnak: Man hu? mi azt teszi: Micsoda ez? mert nem tudják vala, mi az. Kiknek mondá Mózes: Ez azon kenyér, melyet az Úr adott nektek eledelűl. [Kor. I. 10,3.]
S ez azon ige, melyet az Úr parancsolt: Szedjen abból kiki, a mennyi elég eledelére, minden főre egy gómort, a sátorban lakó lelkek száma szerint szedjetek.
És Izrael fiai úgy cselekvének; és szedének, ki többet, ki kevesebbet.
És megmérék a gómor-mértékkel; és sem annak, ki többet szedett, nem vala többje; sem a ki kevesebbet szerzett, nem talála kevesebbet; hanem mindenki annyit gyüjte, a mennyit megehetett. [Krón. II. 8,15.]
És mondá nekik Mózes: Senki se hagyjon abból reggelre.
Kik nem hallgaták őt, hanem némelyek közőlük hagyának reggelre is, és ez elkezde férgesedni, és megrothada; és Mózes megharaguvék rájok.
Szedék pedig azt reggel, kiki a mennyi elég lehetett élelmére; mert mikor a nap fölmelegedett, elolvada.
A hatodik napon pedig kétannyi eledelt szedének, azaz két gómort minden emberre; eljövének pedig a sokaság minden fejedelmei, és elbeszélék Mózesnek.
Ki mondá nekik: Ez az, miről az Úr szólott: Holnap a szombat nyugodalma az Úrnak van szentelve. Mind, a mit tennetek kell, tegyétek meg, és a mit főznötök kell, főzzétek meg; a mi pedig megmarad, hagyjátok reggelig.
És úgy cselekvének, a mint Mózes parancsolta vala, és nem rothada meg, féreg sem találtaték benne.
És mondá Mózes: Egyétek meg azt ma, mert az Úr szombata vagyon; ma nem találtatik a mezőn.
Hat nap szedjetek, a hetedik napon pedig az Úr szombata vagyon; azért nem találtatik.
És eljövén a hetedik nap, kimenének némelyek a népből, hogy szedjenek, és nem találának.
Mondá pedig az Úr Mózesnek: Meddig vonakodtok megtartani parancsaimat és törvényemet?
Lássátok, az Úr rendelte nektek a szombatot, és azért adott nektek kétannyi eledelt a hatodik napon; kiki maradjon otthon, és senki helyéről ki ne menjen a hetedik napon.
És a nép szent nyugalomban vala a hetedik napon.
És Izrael háza annak nevét mannának nevezé, mely olyan vala, mint a koriandrom magva, fehér, és íze, mint a mézes pogácsáé.
Mondá pedig Mózes: Ez azon ige, melyet az Úr parancsolt: Tölts meg abból egy gómort, és tartassék meg az a következő nemzedékeknek, hogy ismerjék a kenyeret, melylyel titeket a pusztában tápláltalak, midőn kihozattatok Egyiptom földéről.
És mondá Mózes Áronnak: Végy egy edényt, és töltsd meg annyi mannával, mennyi egy gómorba fér, és tedd az Úr elé, hogy megtartassék nemzedékeiteknek,
mint az Úr Mózesnek parancsolta vala. És Áron eltevé azt a sátorba, hogy megtartassék.
Izrael fiai pedig negyven esztendeig evének mannát, mig a lakásukra szánt földre jutottak; ezen étellel táplálkozának, míg Kanaán földének határait elérték. [Ezdr. II. 9,21. Judit 5,15.]
Egy gómor pedig tizedrésze az éfinek.
A kősziklából eredt víz. Az amalecíták fölötti győzelem.
Elindúlván tehát Izrael fiainak egész sokasága a Szin pusztából, állomásaikként, az Úr beszéde szerint, tábort ütének Rafidimban, hol nem vala ivóvíz a népnek.
S ez versengvén Mózessel, mondá: Adj vizet nekünk, hadd igyunk. Kiknek felelé Mózes: Mit torzsonkodtok ellenem? Miért kisértitek az Urat? [Móz. IV. 20,4.]
A nép tehát szomjazék ott a víz fogyatkozása miatt, és zúgolódék Mózes ellen, mondván: Miért hoztál ki minket Egyiptomból? hogy megölj minket és magzatainkat és barmainkat szomjúsággal?
Mózes pedig az Úrhoz kiálta, mondván: Mitévő legyek e néppel? Kevésben múlik, és megkövez engem.
És az Úr mondá Mózesnek: Eredj el a nép előtt, és végy magadhoz Izrael vénei közől, és a vesszőt, melylyel megütötted vala a folyóvizet, vedd kezedbe, és menj. [Zsolt. 77,15. Kor. I. 10,4.]
Ime én ott előtted állok Hóreb kőszikláján; üsd meg a kősziklát, és a víz jő ki belőle, hogy igyék a nép. Úgy cselekvék Mózes Izrael vénei előtt;
és hivá azon hely nevét kisértésnek, Izrael fiai versengése miatt, és hogy az Urat kisértették, mondván: Közöttünk van-e az Úr, vagy nincsen?
Eljöve pedig Amalek, és hadakozék Izrael fiai ellen Rafidimban. [Móz. V. 25,17. Judit 4,13. Bölcs. 11,3.]
És mondá Mózes Jozuénak: Válaszsz férfiakat, és kimenvén, harczolj Amalek ellen; holnap én a halom tetejére állok, kezemben az Isten vesszejével.
Úgy cselekvék Józue, a mint szólt vala Mózes, és harczola Amalek ellen; Mózes pedig és Áron és Hur fölmenének a halom tetejére.
És mikor Mózes fölemelé kezeit, Izrael vala győzedelmes; ha pedig egy kevéssé leereszté, Amalek lőn diadalmas.
Mózes kezei pedig elnehezedének; azért követ vévén, alája tevék, melyre leüle; Áron pedig és Hur föntarták kezeit mind kétfelűl. S igy lőn, hogy az ő kezei naplementig el nem fáradának.
És Józue megszalasztá Amaleket és népét kard élével.
Mondá pedig az Úr Mózesnek: Ird föl ezt emlékezetűl a könyvbe és beszéld el Józue füleibe; mert Amalek emlékét eltörlöm az ég alól.
És Mózes oltárt építe, és hivá annak nevét: Az Úr az én fölmagasztaltatásom! mondván:
Mert az Úr keze a királyi székről, és az Úr hadakozása Amalek ellen lesz nemzedékről nemzedékre.
Jetró jó tanácsa, melyet Mózesnek ad.
És midőn Jetró, a madiáni pap, Mózes ipa, hallotta mind, a mit Isten cselekedett Mózessel és népével, Izraellel, és hogy az Úr kihozta Izraelt Egyiptomból:
vevé Szeforát, Mózes feleségét, kit visszaküldött vala,
és az ő két fiát, kiknek egyike Gerzamnak neveztetik vala, mert, úgymondá atyja, jövevény voltam idegen földön; [Móz. II. 2,21.22.]
másika pedig Eliezernek, mert, úgymond, atyám Istene, az én segítőm, és megmentett engem Fáraó fegyverétől.
Eljöve tehát Jetró, Mózes ipa, és az ő fiai és felesége Mózeshez a pusztába, a hol táborozott vala az Isten hegye mellett.
És izene Mózesnek, mondván: Én, Jetró, ipad jövök hozzád és feleséged és vele két fiad.
Ki eléje menvén az ő ipának, földig meghajtá magát, és megcsókolá őt; és köszönték egymást békeséges szókkal. És mikor bement a sátorba,
Mózes elbeszélé ipának mind, a mit Isten cselekedett Fáraóval és az egyiptomiakkal Izraelért; és mindazon fáradalmat, mely rajtok történt vala az úton, és hogy az Úr megszabadította őket.
És Jetró örvende mindazon jókon, miket az Úr Izraellel cselekedett vala, mivelhogy őt kiszabadította az egyiptomiak kezéből,
és mondá: Áldott legyen az Úr, ki megszabadított benneteket az egyiptomiak kezéből és Fáraó kezéből; ki megmentette az ő népét Egyiptom kezéből.
Most ismerem meg, hogy nagy az Úr minden istenek fölött; mivelhogy azok kevélyen cselekedtek ezek ellen [Móz. II. 1,14. 5,7. 10,10. 14,8.]
Jetró, Mózes ipa tehát égő és egyébféle áldozatokat mutata be az Istennek; és Áron, és Izrael minden vénei eljövének, hogy kenyeret egyenek vele az Isten előtt.
Másod nap pedig leüle Mózes, hogy itélje a népet, mely Mózes előtt áll vala reggeltől estig.
Mit midőn az ő ipa látott, tudniillik mind, a miket a nép között cselekszik vala, mondá: Micsoda ez, mit a néppel cselekszel? Miért ülsz egyedűl, és az egész nép reggeltől estig várakozik?
Felelé neki Mózes: A nép hozzám jő megkérdeni az Isten itéletét.
És midőn köztök valami vetekedés történik, hozzám jőnek, hogy itéletet tegyek közöttük, és megmutassam nekik az Isten parancsait és törvényeit.
Amaz pedig mondá: Nem jó a mit cselekszel;
oktalan munkával emésztetel meg mind te, mind e nép, mely veled vagyon; erődön felül van e dolog, azt egyedűl el nem viselheted. [Móz. V. 1,12.]
De hallgasd meg beszédeimet és tanácsaimat, és az Isten veled leszen. Légy te a nép előtt azokra nézve, mik az Istent illetik, hogy eléje terjeszd, a mi őneki mondatik;
és a népnek mutasd meg a szertartásokat és az istenitisztelet módját és az utat, melyen járniok kell, és a dolgot, melyet cselekedniök kell.
Szemelj ki pedig az egész közönségből derék férfiakat, kik az Istent félik, kikben igazság van, és kik a fösvénységet gyűlölik; és rendelj közőlük ezredeseket és századosokat, ötvenedeseket és tizedeseket;
kik a népet itéljék minden időben; a mi pedig nagyobb leend, teeléd terjeszszék, és ők csak a kisebb dolgokat itéljék el; s igy könnyebbséged lesz neked, többek között elosztván a terhet.
Ha ezt cselekszed, teljesíteni fogod Isten parancsát, és az ő rendeléseit föntarthatod, és ez egész nép is békével tér vissza helyeire.
Hallván ezeket Mózes, mind megcselekvé, miket amaz mondott vala.
És serény férfiakat választván egész Izraelből, a nép fejedelmeivé rendelé őket, ezredesekké és századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké;
kik a népet itélik vala minden időben, a mi pedig fontosabb vala, őeléje terjeszték, amazok csak a könnyebbeket itélvén.
És elbocsátá az ő ipát, ki visszatérvén, elméne tartományába. [Móz. IV. 10,29.]
Isten a Sinai hegyen Mózessel beszél.
Izraelnek Egyiptom földéről való kijövetele után harmadik hónapban, ugyanazon nap a Sinai pusztába jövének. [Móz. IV. 33,15.]
Mert elindúlván Rafidimból, és a Sinai pusztáig jutván, tábort ütének azon helyen, és ott Izrael sátorokat vona föl a hegy átellenében.
Mózes pedig fölméne Istenhez, és az Úr szólítá őt a hegyről, és mondá: Ezeket mondd Jákob házának, és hirdesd Izrael fiainak: [Ap.cs. 7,38.]
Ti magatok láttátok, miket cselekedtem az egyiptomiakkal, mint hordoztalak titeket sasok szárnyain, és magamhoz fölvettelek. [Móz. V. 29,2.]
Ha tehát az én szavamra hallgattok, és szövetségemet megtartjátok, tulajdonommá lesztek nekem minden népek közől; mert az egész föld enyém. [Zsolt. 23,1.]
És ti nekem papi ország és szent nemzet lesztek. Ezek azon igék, melyeket mondani fogsz Izrael fiainak.
Elméne Mózes, és egybehíván a nép véneit, eléadá mindazon beszédeket, melyeket az Úr parancsolt vala.
És felelé az egész nép egyetemben: Mind megcselekeszszük, miket az Úr szólott. És mikor Mózes a nép beszédét megmondotta az Úrnak:
mondá neki az Úr: Most majd hozzád jövök felhő homályában, hogy halljon engem a nép veled szólani, és neked mindenkor higyen. És Mózes megjelenté a nép beszédét az Úrnak.
Ki mondá neki: Menj el a néphez, és szenteld meg őket ma és holnap, és mossák meg ruháikat.
És legyenek készen harmadnapra; mert harmadnapon az Úr leszáll az egész közönség előtt a Sinai hegyre.
És korlátokat állíts a népnek köröskörűl, és mondd nekik: Vigyázzatok, hogy a hegyre föl ne menjetek, s annak határait se illessétek; minden, ki a hegyet illetendi, halállal hal meg. [Zsid. 12,18.]
Kéz ne illesse őt, hanem kövekkel veressék agyon, vagy nyilakkal lövöldöztessék át; akár barom legyen, akár ember, ne éljen. Mikor a harsona megszólal, akkor menjenek föl a hegyre.
És a hegyről leméne Mózes a néphez, és megszentelé azt. És miután megmosták ruháikat,
mondá nekik: Legyetek készen harmadnapra, és feleségeitekhez ne közelítsetek.
És mikor már eljött a harmadnap, és megviradott: ime mennydörgések kezdének hallatszani, és villámok csillámlani, és fölötte sürű felhő borítá a hegyet, és a harsona zengése egyre keményebben szól vala; és megfélemlék a táborban levő nép.
És mikor Mózes kivezette őket Isten elé a tábor helyéről, megállának a hegy alatt.
Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, azért, hogy az Úr tűzben szállott le arra, és füst méne föl abból, mint a kemenczéből; és rettenetes vala az egész hegy. [Móz. V. 4,11.]
És a harsona-szó lassan-lassan mindinkább növekedék, és tovább terjede. Mózes szól, és Isten felel vala néki.
És az Úr leszálla a Sinai hegyre, a hegynek tetejére, és fölhívá Mózest annak ormára. A hova midőn felment,
mondá neki: Eredj le, és figyelmeztesd a népet, netalán át akarjon lépni a korlátokon, hogy az Urat láthassa, és közőlük nagy sokaság veszszen el.
A papok is, kik az Úrhoz járúltak, szenteltessenek meg, hogy meg ne ölje őket.
És mondá Mózes az Úrnak: A közönség nem jöhet föl a Sinai hegyre, mert te figyelmeztettél és megparancsoltad, mondván: Tégy korlátokat a hegy körűl, és szenteld meg azt.
Kinek mondá az Úr: Eredj, menj le; s azután jőj fel te és veled Áron; a papok pedig és a nép át ne lépjék a korlátokat, se föl ne jőjenek az Úrhoz, nehogy megölje őket.
És Mózes leméne a néphez, és mindent elbeszéle nekik.
A tíz parancsolat.
És az Úr mondá mindezen igéket:
I. Én vagyok a te Urad Istened, ki téged kihoztalak Egyiptom földéről, a szolgaság házából. [Móz. V. 5,6. Zsolt. 80,11.]
Idegen isteneid ne legyenek énelőttem.
Faragott képet ne csinálj magadnak, se valami hasonlatosságot arról, mi oda fenn az égben, vagy itt lenn a földön, vagy a vizekben vagyon a föld alatt. [Móz. III. 26,1. Móz. V. 4,15. Józ. 24,14. Zsolt. 96,7.]
Ne imádjad azokat, se ne tiszteljed; mert én vagyok a te Urad Istened, erős, boszúálló, megbüntetvén az atyák gonoszságát fiaikban harmad és negyed iziglen azoknál, kik engem gyűlölnek;
és irgalmasságot cselekedvén ezeriglen azokkal, kik engem szeretnek, és megtartják parancsaimat.
II. Ne vegyed hiába a te Urad Istened nevét; mert az Úr nem tartja ártatlannak azt, ki Ura Istene nevét hiába veszi. [Móz. III. 19,12. Móz. V. 5,11. Máté 5,33.]
III. Megemlékezzél, hogy a szombatnapot megszenteljed. [Móz. II. 31,13. Móz. V. 5,12. Ezek. 20,12.]
Hat nap munkálkodjál, és tedd meg minden dolgaidat.
A hetedik napon pedig a te Urad Istened szombata vagyon, ne tégy akkor semmi dolgot, se te, se fiad és leányod, se szolgád és szolgálód, se marhád, se a jövevény, ki kapudon belűl vagyon.
Mert hat nap alkotta az Úr az eget és földet, a tengert és mindazt, mi azokban vagyon; de a hetedik napon megnyugodott: azért áldotta meg az Úr a szombatnapot, és megszentelte azt. [Móz. I. 2,2.]
IV. Atyádat és anyádat tiszteljed, hogy hosszú életű légy a földön, melyet a te Urad Istened ád tenéked. [Móz. V. 5,16. Máté 15,4. Efez. 6,2.]
V. Ne ölj. [Máté 5,21.]
VI. Ne paráználkodjál.
VII. Ne orozz.
VIII. Ne szólj felebarátod ellen hamis tanúságot.
IX. X. Felebarátod házát ne kivánjad, se feleségét ne kivánjad, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, se semmit, a mi övé. [Rom. 7,7. 13,9.]
Az egész nép pedig hallá a mennydörgést és harsona-zengést, látá a villámlásokat és füstölgő hegyet; és megrettenve és félelemmel megréműlve, távol állának,
mondván Mózesnek: Szólj te nekünk, és meghallgatunk; ne szóljon nekünk az Úr, netalán meghaljunk.
És szóla Mózes a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy megpróbáljon titeket, és hogy az ő félelme legyen bennetek, és ne vétkezzetek.
És a nép távol álla; Mózes pedig a homályhoz járúla, melyben az Isten vala. [Móz. V. 18,16. Zsid. 12,18.]
Mondá azonfölűl az Úr Mózesnek: Ezeket mondd Izrael fiainak: Ti láttátok, hogy mennyből szólottam nektek.
Ne csináljatok ezüst isteneket, se arany isteneket ne csináljatok magatoknak.
Oltárt földből csináljatok nekem, és azon mutassátok be égő és béke-áldozataitokat, juhaitokat és ökreiteket; minden helyen, a hol emlékünnepe lesz az én nevemnek, eljövök hozzád, és megáldalak téged. [Móz. II. 27,8. 38,7.]
Hogyha kő-oltárt csinálsz nekem, ne építsd azt faragott kövekből; mert ha arra fölemeled a vas-eszközt, meg lesz fertőztetve. [Móz. V. 27,5. Józ. 8,31.]
Ne menj föl lépcsőkön az én oltáromhoz, hogy szemérmed föl ne födöztessék.
Polgári törvények.
Ezek az itéletek, melyeket adj eléjök.
Ha zsidó szolgát veendesz, hat esztendeig szolgáljon neked; a hetedikben menjen szabadon ingyen. [Móz. V. 15,12. Jer. 34,14.]
A minő ruhával bejövend, olyannal lépjen ki; ha felesége vagyon, felesége is menjen együtt vele.
Ha pedig ura adott neki feleséget, s ez fiakat és leányokat szülend; az asszony és ennek magzatai legyenek uraéi, ő pedig lépjen ki ruházatával.
De ha a szolga azt mondja: Szeretem uramat, feleségemet és magzataimat, nem lépek ki szabadságra:
vigye őt ura az istenekhez, és állítsa őt az ajtómellékhez, és fúrja át fülét árral, és örökké szolgája legyen.
Ha valaki eladja leányát szolgálóúl, az ne lépjen úgy ki, mint a rabszolgálók szoktak kilépni. .
Ha nem lel tetszést ura szemeiben, kinek átadatott volt, ez bocsássa el őt; de nincs hatalma idegen népnek eladni őt, ha megvette.
Ha pedig a maga fiának jegyzi el őt, leányainak szokása szerint cselekedjék vele.
Hogyha mást veszen neki, gondja legyen a leány menyekzőjére és ruházatára, és szűzesége árát meg ne tagadja tőle.
Ha ezen hármat meg nem cselekszi, eresztessék el ingyen váltságpénz nélkül.
A ki megveri az embert, meg akarván őt ölni, halállal haljon meg. [Móz. III. 24,17.]
De ha nem leselkedett utána, hanem Isten hagyta azt kezébe esni, helyet rendelek neked, a hová kelljen futnia. [Móz. V. 19,2.]
A ki megöli felebarátját szántszándékkal és orozva, oltáromtól is ragadd ki őt, hogy meghaljon.
A ki megveri atyját vagy anyját, halállal haljon meg.
A ki embert lop, és azt eladja, rábizonyodván a vétek, halállal haljon meg.
A ki megátkozza atyját, vagy anyját, halállal haljon meg. [Móz. III. 20,9. Péld. 20,20. Máté 15,4. Márk 7,10.]
Ha férfiak vesznek össze, és valamelyik megüti társát kővel, vagy ököllel, és ez nem hal meg, hanem ágyban kell feküdnie;
ha fölkel, és künn jár botján: ártatlan lesz, a ki megütötte, de úgy, hogy annak az ő munka-mulasztását, és az orvosoknak tett költségeit megfizesse.
A ki szolgáját vagy szolgálóját megveri bottal, úgy, hogy keze alatt meghalnak, vétkes leszen.
Ha pedig egy vagy két napig megél azután, ne büntettessék meg; mert az ő pénze ára.
Ha férfiak vesznek össze, és valamelyik a terhes asszonyt úgy megüti, hogy időtlent szűl, de ő maga megél: annyi kárpótlást adjon, mennyit az asszonynak férje kiván, és a közbirák itélnek. [Móz. V. 25,11.12.]
Ha pedig halála következik, életet adjon életért,
szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért,
égetést égetésért, sebet sebért, kéket kékért. [Móz. III. 24,20. Móz. V. 19,21. Máté 5,38.]
Ha valaki szolgájának vagy szolgálójának szemét megüti, és félszeművé teszi azokat, szabadon bocsássa el őket a szemért, melyet kiütött.
És ha szolgájának vagy szolgálójának fogát üti is ki, hasonlóképen szabadon bocsássa őket.
Ha az ökör férfit vagy asszonyt öklel meg szarvával, és meghalnak, kövezzék meg azt, és húsát meg ne egyék, de az ökörnek ura büntetlen legyen.
Hogyha pedig az ökör már előbb öklelő volt, és jelentést tettek urának, és be nem zárá azt, és férfiat vagy asszonyt öl meg: az ökör is köveztessék meg, urát is öljék meg.
Azonban ha pénzváltságot vetnek rája, annyit adjon életeért, a mennyit tőle kérnek.
És ha fiút vagy leányt öklel is meg szarvával, hasonló itélet alá vettessék.
Ha szolgát vagy szolgálót öklel meg, harmincz siklus ezüstöt adjon urának, az ökör pedig köveztessék meg.
Ha valaki megnyitja a vízvermet, vagy újat ás, és be nem födi azt, és ökör vagy szamár esik belé,
a veremnek ura térítse meg a barmok árát; a mi pedig beleveszett, övé legyen.
Ha idegen ökör más ökrét megsebesíti, és ez elvesz, adják el az eleven ökröt, és árát oszszák meg; a megöltnek húsát pedig oszszák föl egymás között.
Ha pedig tudta, hogy az ökör már előbb öklelő volt, és ura nem vigyázott rája: adjon ökröt ökörért, és az elesettet vegye el egészen.
A törvények folytatása.
A ki ökröt vagy juhot lop, és megöli vagy eladja: öt ökröt adjon vissza egy ökörért, és négy juhot egy juhért. [Kir. II. 12,6.]
Ha a tolvaj a ház betörésén vagy aláásásán éretik, és sebet kapván, meghal: az, ki agyonütötte, nem lesz bűnös az ő vérében.
Hogyha napfölkelte után cselekszi azt, gyilkosságot követett el, haljon meg ő is. Ha a tolvajnak nincs mivel a lopást megtéríteni, önmaga adassék el.
Ha elevenen megtaláltatik nála, a mit lopott, akár ökör, akár szamár, akár juh legyen az: két annyit adjon vissza.
Ha valaki kárt tesz a mezőben vagy szőlőben, és elbocsátja marháját, hogy másét leétesse: a mi legjobb az ő mezején vagy szőlőjében, becslés szerint, a kárt azzal térítse meg.
Ha tűz támadván, tövisre talál, és az asztagokba, vagy a lábon álló gabonába kap a mezőkön: térítse meg a kárt, ki a tüzet gyujtotta.
A ki barátjának pénzt vagy edényeket ad megőrzés végett, és attól ki elfogadta ellopják azt: ha megtaláltatik a tolvaj, kétannyit adjon vissza.
Ha pedig a tolvaj titokban marad, a ház ura vitessék az istenekhez, és esküdjék meg, hogy kezét nem nyujtotta ki felebarátja vagyonára,
hogy csalárdságot cselekedjék, legyen az ökörben, vagy szamárban, vagy juhban, vagy öltözetben, és a miben csak kárt tehet; mindkettőnek ügye az istenekhez vitessék: és ha ezek elitélik, kétannyit adjon vissza felebarátjának.
A ki felebarátjának szamarat, ökröt, juhot, vagy akármi marhát ad őrizni, és az elhull, vagy megsérűl, vagy ellenségtől elhajtatik, és azt senki sem látta:
esküvés legyen közöttük, hogy nem nyújtotta ki kezét felebarátja marhájára; és az úr vegye be az esküvést, és amaz ne kényszerítessék visszaadásra.
Hogyha ellopták azt, térítse meg a kárt urának. [Móz. I. 31,39.]
Ha vadállat tépte szét, vigye hozzá, a mi megöletett, és nem kell megtérítenie.
A ki felebarátjától valamit kölcsön kér ezekből, és az megbénúl vagy elhull ura jelen nem létében, kényszerítessék megtéríteni.
De ha ura jelen vagyon, nem kell azt megtérítenie, föképen ha fogadott volt munkabérért.
A ki elcsábítja az el nem jegyzett szűzet és vele hál: adjon neki jegyajándékot, és vegye feleségűl. [Móz. V. 22,28.]
Ha a szűz atyja nem akarja neki adni: fizessen annyi pénzt, mennyit a szűzek jegyajándékúl szoktak venni.
A bűbájosokat ne hagyd élni.
A ki barommal közösűl, halállal haljon meg.
A ki idegen isteneknek áldozik az egy Uron kivűl, ölessék meg. [Móz. III. 19,4.]
A jövevényt meg ne szomorítsd, se ne nyomorgasd őt; mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.
Az özvegynek és árvának ne ártsatok. [Zakar. 7,10.]
Ha megsértitek őket, fölkiáltanak hozzám, és meghallgatom kiáltásaikat,
és fölgerjed haragom, és fegyverrel verlek meg titeket, és feleségeitek özvegyekké lesznek, és fiaitok árvákká.
Ha pénzt adsz kölcsön veled lakó szegény népemnek, ne zaklasd őt mint a sarczoló, se uzsorával ne terheld.
Ha zálogúl ruházatot veszesz felebarátodtól, napnyugat előtt add vissza neki; [Móz. V. 24,13.]
mert az egyetlen öltözete, mivel testét befödi, és nincs egyebe, miben háljon; ha hozzám kiált, meghallgatom őt, mert irgalmas vagyok.
Az isteneket ne rágalmazd, és néped fejedelmét ne átkozzad. [Ap.cs. 23,5.]
Tizedeidet és zsengéidet ne késsél megadni: fiaid közől az elsőszülöttet nekem szenteld. [Móz. II. 13,2.12. 34,19. Ezek. 44,30.]
Hasonlóképen cselekedjél az ökrökkel és juhokkal is; hét napig legyen anyjával, nyolczad napon nekem add azt.
Szent emberek legyetek előttem; a mely húsból a vadak ettek, meg ne egyétek azt, hanem vessétek az ebeknek.
A birákról, ünnepekről és áldozatokról szóló törvények.
Ne hajts a hazug szóra, és ne adj kezet, hogy az istentelenért hamis tanúságot mondj.
Ne kövesd a sokaságot, hogy gonoszt tégy; se az itéletben a többség tetszésén meg ne nyugodjál, hogy az igaztól elhajolj.
A szegényen se könyörűlj a törvényben.
Ha elétalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát, hajtsd vissza hozzája. [Móz. V. 22,1.]
Ha a téged gyülölőnek szamarát a teher alatt feküdni látandod, ne menj el mellette, hanem segítsd fel azt vele együtt.
A szegénynek igazát ügyében el ne fordítsd.
Fuss a hazudságtól. Az ártatlant és igazat meg ne öld; mert utálom az istentelent. [Dániel 13,53.]
Ajándékokat se végy el, melyek az eszeseket is elvakítják, és az igazak ügyeit elfordítják. [Móz. V. 16,19. Sirák 20,32.]
Ne légy a jövevény bántására; mert tudjátok a jövevények érzéseit, mivel ti is jövevények voltatok Egyiptom földén. [Móz. I. 46,6.]
Hat esztendeig vesd be földedet, és gyűjtsd be annak gyümölcsét.
Hetedik esztendőben pedig hagyd azt nyugodni, hogy néped szegényei egyenek arról; és a mi megmaradand, a mezei vadak egyék meg; így cselekedjél szőlőddel és olajtermő kerteddel is. [Móz. III. 25,4.]
Hat nap munkálkodjál, hetedik nap szűnj meg, hogy ökröd és szamarad megpihenjen, és szolgálód fia s a jövevény megnyugodjék.
Mindazt, miket mondottam nektek, tartsátok meg. És az idegen istenek nevére ne esküdjetek, se ne hallassék az szátokból.
Minden esztendőben háromszor üljetek nekem ünnepet.
I. Tartsd meg a kovásztalanok ünnepét. Hét nap egyél kovásztalant, a mint megparancsoltam neked, az új gabona havának idején, a mikor kijöttél Egyiptomból; meg ne jelenj üresen színem előtt. [Móz. II. 13,3.4. 34,22. Móz. V. 16,16. Sirák 35,6.]
II. És munkád zsengéinek aratásünnepét is, mindabból, mit csak földeden vetsz; III. és az esztendő végén való ünnepet is, mikor minden terményedet begyüjtöd a mezőről.
Esztendőnkint háromszor jelenjen meg minden férfiú a te Urad Istened előtt. [Móz. II. 34,23. Móz. V. 16,16.]
Ne mutasd be áldozatom vérét kovászszal, se ne maradjon meg az én ünnepem kövére reggelig. [Móz. II. 34,25.]
Földed terményeinek zsengéit vidd Urad Istened házába. Ne főzd a gödölyét anyja tejében. [Móz. II. 34,26. Móz. V. 14,21.]
Ime én elküldöm angyalomat, ki előtted menjen, és megőrízzen az úton, és bevigyen azon helyre, melyet készítettem.
Tiszteletben tartsd őt, és hallgasd az ő szavát, és ne véld, hogy megvetheted; mert el nem engedi, ha vétkezel, és az én nevem vagyon őbenne.
Hogyha szavát hallgatod, és megcselekszed mind, a mit mondok: ellensége leszek ellenségeidnek, és nyomorgatni fogom nyomorgatóidat. [Móz. V. 7,11.]
És előtted fog menni az én angyalom, és beviszen téged az amorreusokhoz és heteusokhoz, a ferezeusokhoz és kananeusokhoz, a heveusokhoz és jebuzeusokhoz, kiket én elpusztítok. [Móz. II. 33,2. Józ. 24,11.]
Ne imádd azok isteneit, se ne tiszteld azokat; ne míveld az ő munkáikat, hanem rontsd le azokat, és törd össze bálványképeiket. [Móz. V. 7,25.]
És szolgáljatok a ti Uratoknak Isteneteknek, hogy megáldjam kenyeredet és vizedet, és elvegyem tőled a betegséget.
Nem lesz gyermektelen sem magtalan asszony földeden; napjaid számát teljessé teszem.
Rettentésemet bocsátom előtted, és megölök minden népet, mely közé mégy, és minden ellenségeidet megszalasztom előtted,
darázsokat küldvén előre, hogy elűzzék a heveusokat és kananeusokat és heteusokat mielőtt bemégy hozzájok. [Móz. V. 7,20.]
Nem űzöm el azokat színed elől egy esztendőben, nehogy a föld pusztává legyen, s a vadak megszaporodjanak ellened.
Lassan-lassan űzöm el őket színed elől, míg megszaporodol, és birhatod a földet.
Határaidat pedig a vörös tengertől a filiszteusok tengeréig teszem, és a pusztától a folyóvízig; kezetekbe adom azon föld lakóit, és kiűzöm őket színetek elől.
Ne köss frigyet velök, se isteneikkel, [Móz. II. 34,15. Móz. V. 7,2.]
Ne lakjanak földeden, netalán bűnre vigyenek téged ellenem, ha isteneiknek szolgálsz; a mi téged bizonyosan tőrbe ejt.
A nép engedelmeskedik. A szövetség megerősíttetik.
És Mózesnek mondá: Jőj fel az Úrhoz te és Áron, Nadab és Abiu, és Izrael vénei közől hetvenen, és imádjatok távolról.
És egyedűl Mózes menjen föl az Úrhoz, és amazok közel ne menjenek, se a nép föl ne menjen vele.
Eljöve tehát Mózes, és az Úr minden igéit és törvényeit elbeszélé a községnek; és az egész nép egy szóval felelé: Megcselekeszszük az Úrnak minden igéjét, melyeket mondott.
Mózes pedig leirá az Úr minden beszédeit; és reggel fölkelvén, oltárt építe a hegy alján, és tizenkét emlékkövet, Izrael tizenkét nemzetsége szerint.
És Izrael fiaiból ifjakat külde ki, és ezek égő áldozatokat mutatának be, s békeáldozatúl borjúkat áldozának az Úrnak.
Mózes pedig vevé a vér felét, és csészékbe tölté; megmaradt részét pedig az oltárra önté.
És fölvévén a szövetség könyvét, olvasá a nép hallatára. Kik mondák: Mindent megcselekszünk, mit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk.
Ő pedig vévén a vért, a népre hinté, és mondá: Ez a szövetség vére, melyet az Úr szerzett veletek mindezen igékről, [Zsid. 9,20.]
Ekkor fölmenének Mózes és Áron, Nadab és Abiu s Izrael vénei közől hetvenen.
És láták Izrael Istenét, kinek lábai alatt oly alkotmány vala, mint mely zafirkőből készűl, s olyan, mint az ég, mikor tiszta.
És azokra, kik távolabb mentek vala Izrael fiai közől, nem tevé kezét, és láták az Istent, és evének és ivának.
Mondá pedig az Úr Mózesnek: Jőj fel hozzám a hegyre, és légy ott; és átadom neked a kőtáblákat, a törvényt és parancsokat, melyeket írtam, hogy tanítsd őket.
Fölkele tehát Mózes és szolgája, Józue; és Mózes fölmenvén az Isten hegyére,
mondá a véneknek: Várjatok itt, mig hozzátok visszatérünk. Veletek van Áron és Hur, ha valami kérdés támad, eléjök vigyétek.
És mikor fölment Mózes, felhő borítá be a hegyet.
És az Úr dicsősége a Sinai hegyen lakik vala, beborítván azt felhővel hat napig; hetedik napon pedig szólítá őt a homály közepéből.
Vala pedig az Úr dicsőségének színe, mint a hegy ormán égő tűz, Izrael fiai előtt.
És belépvén Mózes a ködnek közepére, fölméne a hegyre; és ott vala negyven nap és negyven éjjel. [Móz. V. 9,9.]
Az istenitiszteletet illető rendeletek.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak, hogy szedjenek nekem első ajándékokat; minden embertől, ki önként ad, vegyétek el azokat. [Móz. II. 35,5.]
Ezek pedig, a miket el kell vennetek: aranyat és ezüstöt és rezet,
kék és vörös selymet, és kétszer festett karmazsin-selymet és bíbort és kecskeszőrt,
pirosra festett kosbőröket és kék bőröket és szétimfákat;
olajt a lámpák fölkészítésére, kenetre való fűszereket, és jóillatú füstölőket;
ónix-köveket és gyémántokat az efod és mellelő ékesitésére.
És szentélyt készítsenek nekem; és közöttük fogok lakni.
A mint a hajlék s az ehhez tartozó edények hasonlatosságát megmutatom neked, egészen úgy csináljátok azt. [Zsid. 8,5.]
Csináljatok szekrényt szétimfából, melynek hossza harmadfél könyöknyi legyen, szélessége másfél könyöknyi, magassága szintén másfél könyöknyi.
És aranyozd meg azt kivűl s belűl tiszta aranynyal; és csinálj felűl aranykoszorút köröskörűl,
és négy aranykarikát, a szekrény négy szegletére tévén ezeket; két karika legyen egyik oldalán, és kettő másikán.
Csinálj rudakat is szétimfából, és borítsd be azokat aranynyal;
és tedd a karikákba, melyek a szekrény oldalain vannak, hogy azokon hordozzák;
s azok mindenkor a karikákban legyenek, és ezekből soha ki ne vonassanak.
És tedd a szekrénybe a bizonyságot, melyet neked adni fogok.
Csinálj kegyelemtáblát is tiszta aranyból; harmadfél könyöknyi legyen hossza, és másfél könyöknyi szélessége.
Csinálj két kerubot is vert aranyból a felelőhely mindkét felére.
Egyik kerub legyen egyik oldalán, másik másikán.
A kegyelemtábla mindkét oldalát födjék be, kiterjesztvén szárnyaikat, és a felelőhelyet eltakarván; és egymás ellenében legyenek, arczaikat a kegyelemtáblára fordítván, melylyel a szekrény befödetik;
ebbe tedd a bizonyságot, melyet neked adni fogok.
Onnét parancsolok és szólok neked, a kegyelemtábláról és a két kerub közől, kik a bizonyság szekrénye fölött lesznek, mindazokról, miket általad rendelni fogok Izrael fiainak.
Asztalt is csinálj szétimfából, két könyöknyi hosszút, és egy könyöknyi széleset, és másfél könyöknyi magasat;
és aranyozd meg azt tiszta aranynyal, és csinálj rá köröskörűl aranypártázatot,
és a pártázatra négy ujjnyi magas átszegett párkányt, és azon fölűl más aranykoszorúcskát.
Négy aranykarikát is csinálj, és azon asztal négy szegletére tedd azokat, minden lábhoz egyet.
A pártázat alatt legyenek az aranykarikák, hogy azokba tegyék a rudakat, és az asztal hordoztathassék.
A rudakat is szétimfából csináld, és borítsd be aranynyal, az asztal hordozására.
Csinálj tálakat is és csészéket, tömjénezőket és poharakat tiszta aranyból az italáldozatok bemutatására.
És tedd az asztalra mindenkoron elém a kitett kenyereket. [Móz. III. 24,5.6.]
Csinálj tiszta aranyból vert gyertyatartót is, annak szára és ágai, kelyhei és gombjai és liliomai mind belőle származzanak.
Hat ág jőjön ki oldalaiból, három az egyik oldalból, és három a másikból.
Három, dió-alakú kehely legyen az egyik ágon, mindenik gombbal és liliommal; és hasonlóképen három, dió-alakú kehely a másik ágon, mindenik gombbal és liliommal; ez legyen a hat ág alkata, melyeket a szárból kell kihozni.
Magán pedig a gyertyatartón legyen négy, dió-alakú kehely, mindenik gombbal és liliommal.
Minden két ág alatt három helyen egyegy gomb legyen a hat ág szerint, melyek az egy szárból származnak.
Tehát a gombok s az ágaik is ugyanabból jőnek ki, mind tiszta vert aranyból.
Csinálj hét lámpát is, és tedd azokat a gyertyatartóra, hogy egymásellenében világítsanak.
A hamvvévők is és a hamvedények, melyekben az elvett hamvat eloltják, tiszta aranyból legyenek.
A gyertyatartónak teljes mértéke minden edényeivel együtt legyen egy talentom tiszta arany.
Nézd meg, és cselekedjél azon példakép szerint, mely neked a hegyen mutattatott. [Zsid. 8,5. Ap.cs. 7,44.]
A szent sátor.
A hajlékot pedig igy készítsd: Csinálj tíz kárpitot sodrott bíborból, és kék, vörös és kétszer festett karmazsin selyemből, különféle ábrázolatokkal hímezve.
Egy kárpit hossza huszonnyolcz könyöknyi legyen, szélessége négy könyöknyi. Egy mértéke legyen valamennyi kárpitnak.
Öt kárpit foglaltassék egybe, s a másik öt is hasonló foglalással legyen egybekapcsolva.
Kék selyem fogantyúkat csinálj a kárpitok oldalszélein, hogy egymáshoz foglalhassák.
Ötven fogantyúja legyen a kárpitnak mindkétfelűl, úgy alkalmazva, hogy fogantyú fogantyú ellenében legyen, és egyik a másikhoz foglaltathassék.
Csinálj ötven aranykarikát is, melyekkel a kárpitokat összefoglalják, hogy egy hajlék legyen.
Csinálj tizenegy szőrkárpitot is a hajlék födelének betakarására.
Egyegy kárpit hossza harmincz könyöknyi legyen, és szélessége négy; egyarányos mértéke legyen mind e kárpitoknak;
melyek közől ötöt foglalj egybe külön, és hatot is külön egymásba, úgy, hogy a hatodik kárpitot a födél elején megkettőztesd.
Csinálj ötven fogantyút is az egyik kárpit szélén, hogy a másikkal egybefoglalhassák; és ötven fogantyút a másik kárpit szélén, hogy a másikhoz foglaltathassék.
Csinálj ötven rézkapcsot is, melyekkel a fogantyúkat egybefoglalják, hogy mindazon kárpitokból egy födél legyen.
A mi pedig fölösleges a födél kárpitaiból, tudniillik, amaz egy kárpit, mely a számot meghaladja, annak felével född be a hajlék hátúlját.
És egyik részről egy könyöknyi függjön alá, a másikról is egy, a mennyivel hosszabbak a kárpitok, a hajlék mindkét oldalának betakarására.
Csinálj más borítékot is a födélnek vörösre festett kosbőrökből, és e fölött még más borítékot kék börökből.
Csinálj a hajlékhoz fenálló deszkákat is szétimfából.
Mindeniknek hossza tíz könyöknyi legyen, szélessége másfél.
A deszkák oldalain két vésés legyen, melyekkel egyik deszka a másik deszkához foglaltassék; és így készíttessenek mind a deszkák.
Melyekből húsz legyen a déli oldalon, mely délre hajlik.
Ezeknek negyven ezüst talapot önts, hogy minden deszka alá, két szegletére, két talap tétessék.
A hajlék másik oldalán is, mely éjszakra hajlik, húsz deszka legyen,
negyven ezüst talappal; két talap tétetvén minden deszka alá.
A hajlék napnyugati oldalára pedig hat deszkát csinálj,
és még más kettőt, melyek a szegletekre állittassanak a hajlék mögött.
És egybefoglalva legyenek az alsó végtől a felsőig, és mindazokat egy foglalás tartsa össze. A két deszkán is, melyek a szegletekre teendők, hasonló egybefoglalás legyen.
És mindössze nyolcz deszka legyen, ezeknek tizenhat ezüst talapjok, két talapot számítva egy deszkára.
Csinálj öt rudat is szétimfából a deszkák összetartására a hajlék egyik oldalán,
és más ötöt a másikán, és ugyanannyi számút napnyugatra;
melyek eresztessenek a deszkákon keresztűl végtől végig.
A deszkákat is aranyozd meg, és önts azokra aranykarikákat, melyeken a deszkákat tartsák a rudak; s ezeket is borítsd be aranylemezekkel.
És állítsd föl a hajlékot azon példakép szerint, mely neked a hegyen mutattatott. [Móz. II. 25,40.]
Csinálj függönyt is kék, vörös és kétszerfestett karmazsin-selyemből és sodrott bíborból, himzett művel szép tarkán szövöttet.
És függeszd föl azt a négy szétimfaoszlop előtt, melyek aranyozva legyenek, s melyeknek fejök arany, de talapjok ezüst legyen.
A függöny pedig aggattassék egybe karikákkal, és a bizonyság szekrényét azon belűl helyezd, mely által a szentély elválasztassék a szentek szentétől.
A kegyelemtáblát is helyezd a bizonyság szekrényére a szentek szentébe;
és az asztalt a függönyön kivűl; és az asztal ellenébe a gyertyatartót a hajlék déli oldalára; mert az asztal éjszakra fog állani.
És a hajlék ajtajánál csinálj függönyt kék, vörös és kétszerfestett karmazsin-selyemből és sodrott bíborból hímzett művel.
És az öt szétimfa-oszlopot aranyozd meg, melyekre a függönyt akaszd, s melyeknek fejök arany, talapjok réz legyen.
Az oltár, a tornácz, a lámpa.
Csinálj oltárt is szétimfából, öt könyöknyi legyen hossza, és annyi a szélessége is, azaz négyszegletű, és három könyöknyi magassága. [Móz. II. 38,1.]
Négy szegletén pedig szarvai legyenek; és borítsd be azt rézzel.
És csinálj ahhoz való üstöket a hamu fölszedésére, és fogókat és villákat és tűztartókat: minden edényt rézből csinálj;
2 Móz. 27,4
réz-róstélyt is háló-módra, melynek négy szegletén négy rézkarika legyen;
és tedd az oltár kerülete alá, hogy a róstély az oltár közepéig érjen.
Csinálj két rudat is az oltárhoz szétimfából, és borítsd be azokat réz-lemezzel;
és bocsásd a karikákba, hogy az oltár két oldalán legyenek, annak hordozására.
Ne legyen tömör, hanem üresen és kivájtan csináld azt belűl, a mint neked a hegyen megmutattatott.
Csinálj a hajlék körűl tornáczot, melynek déli részén délre kárpitok legyenek sodrott bíborból; száz könyöknyi legyen hossza egyik oldalának;
és húsz oszlopot, ugyanannyi réz-talapokkal, azok feje ezüst legyen metszésekkel.
Hasonlókép legyen az éjszaki oldalon is száz könyöknyi hosszú kárpit, húsz oszlop, és annyi számú réz-talap, és azok feje ezüst legyen metszésekkel.
A tornácz szélességében pedig, mely napnyugatra néz, legyen ötven könyöknyi kárpit és tiz oszlop és ugyanannyi talap.
A tornácznak azon szélessége is, mely napkeletre néz, ötven könyöknyi legyen.
Melynek egyik oldalán tizenöt könyöknyi kárpit legyen és három oszlop és annyi talap,
a másik oldalon is tizenöt könyöknyi kárpit legyen, három oszlop és annyi talap.
A tornácz bemenetelén pedig legyen húsz könyöknyi kárpit, kék, vörös és kétszer festett karmazsin-selyemből és sodrott bíborból hímzett művel. Négy oszlop legyen ugyanannyi talapokkal.
A tornácznak minden oszlopai köröskörűl ezüst lemezekkel legyenek borítva, ezüst fejekkel és réz-talapokkal.
A tornácz-hossza száz könyöknyi legyen, szélessége ötven, magassága öt könyöknyi; és sodrott bíborból legyen, és réz-talapjai legyenek.
A hajlék minden szolgálatra és szertartásokra való minden edényeit és mind annak, mind a tornácznak czövekeit rézből csináld.
Parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked olajfákról való igen tiszta és kölűben tört olajat, hogy a lámpa mindenkor égjen
a bizonyság hajlékában, a függönyön kivűl, mely a bizonyság elé függesztetett. És Áron és fiai úgy rendeljék el azt, hogy reggelig világítson az Úr előtt. Örök szertartás legyen ez Izrael fiai maradékainál.
Áron fiainak papi öltözete.
Vedd melléd bátyádat is, Áront, fiaival együtt Izrael fiai közől, hogy mint papok szolgáljanak nekem: Áron, Nadab és Abiu, Eleazar és Itamar.
És csinálj szent öltözetet bátyádnak, Áronnak, dicsőségre és ékességre.
És szólj minden bölcs szivűeknek, kiket betöltöttem okosság lelkével, hogy csináljanak Áronnak öltözeteket, melyekben ő megszenteltetvén, szolgáljon nekem.
Ezek lesznek pedig az öltözetek, melyeket csinálni fognak: mellelőt és vállravalót, köntöst, szoros gyolcs-ruhát, süveget és övet. E szent öltözeteket csinálják bátyádnak, Áronnak és fiainak, hogy mint papok szolgáljanak nekem.
És vegyenek aranyat és kék, vörös és kétszerfestett karmazsin-selymet és bíbort.
A vállravalót pedig csinálják aranyból, és kék, vörös és kétszerfestett karmazsin-selyemből és sodrott bíborból tarka himzéssel.
Két széle legyen egybefoglalva felűl mind a két oldalon, hogy összeérjenek.
A szövés is és az egész hímvarrás aranyból legyen, és kék, vörös és kétszerfestett karmazsin-selyemből és sodrott biborból.
És végy két ónix-követ és messd azokra Izrael fiai neveit;
hat nevet egyik kőre, és hatot a másikra, születésök rende szerint.
Kőmetsző munkával és a gyémántmetsző mesterségével metszesd azokra Izrael fiai neveit, aranyba foglalva köröskörűl,
és helyezd a vállravaló két oldalára Izrael fiainak emlékezetűl; és neveiket viselje Áron az Úr előtt mindkét vállán emlék okáért.
Csinálj horgocskákat is aranyból,
és két egymástól függő lánczocskát tiszta aranyból, melyeket a horgocskákba kapcsolj.
Csináld az itélet mellelőjét is tarka művel a vállravalónak szövése szerint aranyból, kék, vörös és kétszerfestett karmazsin-selyemből és sodrott bíborból.
Négyszegű legyen és kétrétű, és mind hosszában, mind szélességében egy arasznyi,
és foglalj abba köveket négy renddel; az első rendben legyen karneol, topáz és smaragd;
a másodikban karbunkulus, zafír és jáspis;
a harmadikban hiaczint, akát és ametiszt;
a negyedikben krizolit, ónix és berill. Aranyba legyenek foglalva rendenkint.
És azokon Izrael fiainak nevei legyenek, tizenkét név legyen fölmetszve, egy név mindenik kőre a tizenkét nemzetség szerint.
Csinálj a mellelőn függő lánczokat tiszta aranyból;
és két aranykarikát, és tedd azokat a mellelő két felső részére;
És az aranylánczokat foglald a karikákba, melyek annak szélén vannak.
És a lánczok végeit foglald a két horogba a vállravalónak mindkét oldalán a mellelőnek ellenében.
Csinálj két aranykarikát is, és tedd azokat a mellelő szélein azon szegélyre, mely a vállravalónak ellenében annak hátulsó oldalára néz;
és még más két aranykarikát, melyeket a vállravalónak két alsó oldalán épen az alsó egybefoglalás ellenében tégy, hogy a vállravalóval összefüggesztessék.
És a mellelő, karikáinál fogva szoríttassék a vállravalónak karikáihoz kék zsinórral, hogy az összefoglalás szépen megmaradjon, és egymástól a mellelő és a vállravaló el ne válhassanak.
És hordozza mellén Áron Izrael fiainak neveit az itélet mellelőjén, mikor bemegy a szentélybe, örök emlékezetűl az Úr előtt.
Tedd pedig az itélet mellelőjébe a tudományt és igazságot, hogy azok Áron mellén legyenek, mikor az Úr elé megy; és viselje mellén Izrael fiainak itéletét az Úr színe előtt mindenkoron.
A vállravalóhoz csinálj köntöst is egészen kék selyemből;
melynek felső részén középett nyílás legyen a fej miatt, és köröskörűl szövött szegély, mint a ruhák szélén szokott lenni, hogy könnyen el ne szakadjon.
Alúl pedig azon köntös szegélyére gránátalma-féléket csinálj kék, vörös és kétszer festett karmazsin-selyemből, csengetyűket vegyítvén közbeközbe,
úgy, hogy egy aranycsengetyű legyen és egy gránátalma; és még más aranycsengetyű és gránátalma.
És ebbe öltözzék Áron a szolgálat tisztében, hogy hallassék a csengés, mikor a szentélybe megyen és kijő az Úr színe előtt, és meg ne haljon. [Sirák 45,11.]
Csinálj egy lapot is tiszta aranyból, melyre kőmetsző művel ezt véssétek: Szent az Úrnak!
És kösd meg azt kék zsinórral és legyen a süvegen,
elűl a főpap homlokán. És viselje Áron Izrael fiai vétkeit mindazon ajándékok- és adományokban, melyeket ők bemutatnak és szentelnek. Azon lap pedig mindenkor homlokán legyen, hogy az Úr megkegyelmezzen nekik.
És csinálj egy szoros köntöst bíborból süveget is bíborból, és övet hímzéssel.
Áron fiainak pedig gyolcs ruhákat csinálj és öveket és süvegeket, dicsőségre és ékességre;
és öltöztesd fel mindezekbe bátyádat, Áront, és vele együtt fiait; és mindnyájok kezeit szenteld meg, őket is szenteld meg, hogy nekem mint papok szolgáljanak.
Csinálj gyolcs lábravalókat is, hogy befödjék szemérmöket az ágyéktól a czombig;
És viseljék azokat Áron és fiai, mikor bemennek a bizonyság hajlékába, vagy mikor az oltárhoz közelgetnek szolgálni a szentélyben, nehogy vétkezvén, meghaljanak. Örök törvény legyen ez Áronra és utána magzataira nézve.
A papok fölszentelése.
Ezt cselekedd pedig, hogy nekem papságra szenteltessenek. Végy egy borjút a csordából és hiba nélküli két kost, [Móz. III. 9,2.]
és kovásztalan kenyereket és kovász nélküli lepényt, mely olajjal legyen meghintve, olajjal megkent kovásztalan pogácsákat; mind buza-lisztlángból készítsd.
És kosárba tévén, áldozd fel; a borjút is és a két kost.
És Áront és fiait állítsd a bizonyság hajlékának ajtajához. És midőn megmosod vízzel az atyát és fiait,
öltöztesd föl Áront ruháiba, vagyis a gyolcsruhába és köntösbe, a vállravalóba és mellelőbe; mindezt az övvel szorítsd meg.
És tedd fejére a süveget, és a szent lapot a süvegre.
És a kenet olaját öntsd fejére; s ily szertartással szenteltessék fel.
Fiait is állítsd oda, és öltöztesd gyolcs köntösökbe, és övezd át őket övvel,
tudniillik Áront és fiait, és tedd föl süvegeiket, és papjaim lesznek örök szertartásra. Miután kezeiket megszentelted,
állítsd a borjút is a bizonyság hajléka elé. És Áron és fiai tegyék annak fejére kezeiket, [Móz. III. 1,4.]
és öld meg azt az Úr színe előtt a bizonyság hajlékának ajtaja mellett.
És vévén a borjúvérből, hintsd azt ujjoddal az oltár szarvaira, a többi vért pedig öntsd annak talapja mellé.
És vedd mindazon kövérséget, mely a belet födi és a máj hártyáját és a két vesét, a rajtok levő kövérséggel, és áldozatúl égesd meg az oltáron. [Móz. III. 3,3.]
A borjú húsát pedig és bőrét és ganéját égesd meg a táboron kivűl, azért, hogy ez bűnért való áldozat.
És vedd az egyik kost, melynek fejére tegyék kezeiket Áron és fiai.
Melyet midőn megölendesz, végy annak véréből, és öntsd az oltár körűl;
magát pedig a kost vagdald darabokra, és annak megmosott beleit és lábait tedd a felvagdalt húsra és annak fejére.
És az egész kost égesd el áldozatúl az oltáron; ez égőáldozat az Úrnak, igen kellemes áldozatillat az Úrnak.
Vedd a másik kost is, tegyék annak fejére kezeiket Áron és fiai,
melyet midőn megölendesz, végy annak véréből, és hintsd azt Áronnak és fiainak jobb fülszélére, és jobb kezök és lábok hüvelykeire, és öntsd a vért köröskörűl az oltárra.
És végy a vérből, mely az oltáron vagyon, és a kenet olajából, hintsd meg Áront és ruháit, az ő fiait és ezek öltözeteit. És megszentelvén őket és ruháikat,
vedd a kos kövérét és farkát és a hájat, mely befödi az éltető részeket, és a máj hártyáját és két veséjét, és a mely kövérség azokon vagyon, és jobb lapoczkáját, mivelhogy a fölszentelés kosa ez,
és egy kalácsot, olajos lepényt, pogácsát a kovásztalan kenyerek kosarából, mely az Úr elé tétetett;
és tedd mindezeket Áronnak és fiainak kezeikre, és szenteld meg őket, fölemelvén az Úr előtt.
És vedd el kezeikből mindazokat, és gyújtsd meg az oltáron égőáldozatúl, igen kellemes illatúl az Úr színe előtt, mert ez az ő áldozata.
Vedd azon kosnak szegyét is, melylyel Áron fölszenteltetett, és szenteld meg azt, fölemelvén az Úr előtt, s az a te részed legyen.
És szenteld meg a fölemelt szegyet is és a lapoczkát, melyet elválasztottál a kosból,
mely által fölszenteltetett Áron és fiai, és legyen az Áron és fiai része örök törvény szerint Izrael fiaitól; mert azok zsengéi és kezdete az ő békeáldozataiknak, melyeket az Úrnak bemutatnak.
A szent ruha pedig, melyet Áron visel, őutána legyen fiaié, hogy abban kenessenek és szenteltessenek meg az ő kezeik.
Hét napig viselje azt, ki főpappá rendeltetik helyette fiai közől, és ki bemégyen a bizonyság hajlékába, hogy szolgáljon a szentélyben.
Vévén pedig a fölszentelési kost, főzd meg annak húsát a szent helyen;
egyék meg azt Áron és fiai; valamint a kenyereket is, melyek a kosárban vannak, a bizonyság hajlékának ajtajánál egyék meg, [Móz. III. 8,31. 24,9. Máté 12,4.]
hogy legyen engesztelő-áldozat, és szenteltessenek meg a bemutatók kezei. Idegen azokból ne egyék, mert szenteltek.
Hogyha megmarad valami a szentelt húsból vagy kenyerekből reggelig, égesd meg a maradékot tűzzel; meg ne egyék azt, mert szentelt.
Mind a miket parancsoltam neked, cselekedd meg Áronnal és fiaival. Hét napig szenteld az ő kezeiket.
És a bűntől való megtisztúlásért mindennap borjút mutass be. És tisztítsd meg az oltárt, midőn megölöd a bűnbocsánatért való áldozatot, és kend föl azt a megszentelésre. [Móz. III. 8,2.]
Hét napig tisztítsd az oltárt, és szenteljed, hogy szentséges legyen. Minden, a ki azt illetendi, megszenteltetik.
Ezt áldozzad pedig az oltáron: Esztendős két bárányt mindennap folyvást; [Móz. IV. 28,3.]
egyik bárányt reggel, a másikat estve,
és egy tizedrész lisztlángot meghintve törött olajjal, melynek mértéke legyen a hin negyedrésze és ugyanannyi mértékű bort italáldozatra az egyik báránynyal.
A másik bárányt pedig áldozd föl estére a reggeli áldozat szertartása szerint, és azok szerint, a mint mondatott, kellemes illatúl.
Ez az Úr áldozata, a szüntelen való áldozat nemzedékeitekben, a bizonyság hajlékának ajtajánál az Úr előtt, a hol rendelem, hogy szóljak neked.
És ott parancsolok Izrael fiainak, és megszenteltetik az oltár dicsőségem által.
Megszentelem a bizonyság hajlékát is az oltárral, és Áront fiaival, hogy mint papok szolgáljanak nekem.
És Izrael fiai között fogok lakni, és Istenök leszek.
És megtudják, hogy én vagyok az ő Urok Istenök, ki őket Egyiptom földéről kihoztam, hogy közöttük lakjam, én, az ő Urok, Istenök.
A füstölő oltár. A szent sátor szükségeire rendelt adó. A papok rézmosdója. A szent kenet és illatszer.
Csinálj oltárt is szétimfából, jóillatú szerek égetésére.
Hossza egy könyöknyi legyen, szélessége is egy, azaz négyszegletű, és magassága két könyöknyi. Szarvak jőjenek ki abból.
És borítsd be tiszta aranynyal annak mind róstélyát mind oldalait köröskörűl, és szarvait. És csinálj rá aranykoszorút köröskörűl,
és két aranykarikát a koszorú alatt mindenik oldalára, hogy azokba rudakat bocsátván, hordoztathassék az oltár.
A rudakat is szétimfából csináld, és aranyozd meg.
És helyezd az oltárt a függöny elé, mely a bizonyság szekrénye előtt függ a kegyelemtábla előtt, melylyel a bizonyság béfödetik, a hol szólok neked.
És Áron kellemes jóillatú szert égessen azon reggel. Mikor a lámpákat elkészíti, gyujtsa meg azt;
estve is mikor fölrakja azokat, gerjesszen örök jóillatú füstöt az Úr előtt nemzedékeitekben.
Ne áldozzatok azon másképen készített jóillatú füstölőt, se égő- se eledeláldozatot, se italáldozatot ne öntsetek arra.
És könyörögjön Áron annak szarvain egyszer esztendőben, a vérrel, mely a bűnért áldoztatott, és szerezzen azon engesztelést nemzedékeitekben. Szentséges lesz ez az Úr előtt.
És az Úr szóla Mózesnek, mondván:
Mikor számbaveszed Izrael fiait az összeszámításkor, adjon mindenki váltságot lelkeért az Úrnak, és nem lesz csapás rajtok, ha számbavétetnek.
Adjon pedig mindaz, kinek neve számba vétetik a templom mértéke szerint, fél siklust. Egy siklusban húsz fillér vagyon. Félsiklus mutattassék be az Úrnak. [Móz. III. 27,25. Móz. IV. 3,47. Ezekiel 45,12.]
A ki számbavétetett, húsz esztendőstől és fölebb, váltságot adjon.
A gazdag ne adjon többet félsiklusnál, se a szegény kevesebbet.
És a bevett pénzt, melyet Izrael fiai adtak, fordítsd a bizonyság hajlékának szolgálatára, hogy emlékök legyen az Úr előtt, és kegyelmezzen meg az ő lelköknek.
És az Úr szóla Mózesnek, mondván:
Csinálj rézkádat is talappal, mosdásra; és helyezd azt a bizonyság hajléka és az oltár közé; és vízzel megtöltvén,
mossák meg abban Áron és fiai kezeiket és lábaikat,
mikor bemennek a bizonyság hajlékába, és mikor az oltárhoz járúlnak, hogy az Úrnak azon jóillatú szert áldozzanak;
netalán meghaljanak. Örök törvény legyen ez neki és következő utódainak.
És az Úr szóla Mózesnek,
mondván: Végy fűszereket az első és választott mirrhából, ötszáz siklusnyit, és félannyi fahéjat, azaz kétszázötven siklusnyit, a kalmusból is azonképen kétszázötvenet,
a kásziából is ötszáz siklusnyit a szentély mértéke szerint, s egy hin-mérték faolajat;
és csinálj kenetre való szent olajat, a kenetárusok mesterségével készített kenetet,
és kend meg azzal a bizonyság hajlékát és a szövetség szekrényét,
és az asztalt edényeivel együtt, a gyertyatartót s az ahhoz való eszközöket, a jóillatú füst
és az égőáldozat oltárait és minden eszközöket, melyek azok szolgálatához tartoznak.
És szentelj meg mindent, hogy szentséges legyen; a ki azokat illetendi, megszenteltetik.
Kend föl Áront és fiait, és szenteld fel őket, hogy mint papok szolgáljanak nekem.
Mondd meg Izrael fiainak is: A kenet ez olaja szent legyen nekem nemzedékeitekben.
Ember teste azzal meg ne kenessék, és annak készítése szerint mást ne csináljatok; mert megszenteltetett az, és szent leszen előttetek.
A mely ember olyat csinál, és abból idegennek ad, töröltessék ki népe közől.
És mondá az Úr Mózesnek: Végy fűszereket: mirrhazsengét és ónixot, jóillatú galbánt és átlátszó tömjént, mind egyenlő mértékben,
és csinálj jóillatú füstölőt a kenetkészítők mestersége szerint, szorgalmasan vegyítve, tisztán, és a szentelésre egészen méltólag.
És miután legfinomabb porrá törsz mindent, tégy abból a bizonyság hajléka elé, a mely helyen neked megjelenek. Szentséges legyen nektek a jóillatú füstölő.
Ily vegyítéket ne csináljatok magatok használatára, mert ez szent az Úrnak.
A mely ember hasonlót csináland, hogy annak illatával éljen, írtassék ki népe közől.
A szent sátor készítői. A szombat megtartása. A két kőtábla.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Ime nevén híttam Bezéleelt, Úrinak, Hur fiának fiát, Júda nemzetségéből,
és betöltöttem őt az Isten lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal mindenféle munkára,
hogy gondoljon ki mindent, a mit mesterségesen csinálhatni aranyból és ezüstből és rézből,
márványból és drágakövekből és különféle fákból.
És társúl adtam neki Akizamek fiát, Óliábot Dán nemzetségéből. És minden ahhoz értő szívébe helyeztem bölcseséget, hogy mindazt elkészítsék, mit neked parancsoltam,
a szövetség hajlékát és a bizonyság szekrényét és a kegyelemtáblát, mely azon fölűl vagyon, és a hajlék minden eszközeit,
és az asztalt s annak edényeit, amaz igen tiszta gyertyatartót edényeivel, és a jóillatú füst oltárát,
és az égőáldozatét, és azok minden edényeit, a mosdókádat talapjával,
a szent öltözeteket Áron papnak és fiainak szolgálatára, hogy eljárjanak tisztökben a szent dolgokban,
a kenet olaját és a fűszerekből készűlt jóillatú füstölőt a szentélybe. Készítsék el mindazt, mit neked parancsoltam.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Izrael fiainak, és mondd meg nekik: Azon legyetek, hogy szombatomat megtartsátok; mert ez jel közöttem és közöttetek a ti nemzedékeitekben, hogy tudjátok, hogy én vagyok az Úr, ki titeket megszentellek. [Móz. II. 20,8. Ezekiel 20,12.]
Tartsátok meg szombatomat, mert szent az nektek; a ki azt megfertőzteti, halállal haljon meg; a ki dolgozik azon, írtassék ki lelke az ő népe közől.
Hat nap dolgozzatok; a hetedik nap szombat, az Úrnak szent nyugalma. A ki dolgot tesz az napon, haljon meg.
Tartsák meg tehát Izrael fiai a szombatot, és üljék meg azt nemzedékeikben. Örökkévaló kötés ez
közöttem és Izrael fiai között, és örökkévaló jel. Mert az Úr hat nap alkotta a mennyet és földet, és a hetediken megszűnt munkájától. [Móz. I. 1,31. 2,2.]
És elvégezvén ezen beszédeket, az Úr Mózesnek adá a Sinai hegyen a bizonyságnak Isten ujjával irt két kőtábláját. [Móz. V. 9,10.]
Az aranyborjú. A bálványozás büntetése.
Látván pedig a nép, hogy Mózes késik lejőni a hegyről, egybegyűlvén Áron ellen, mondá: Kelj föl, csinálj nekünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert ezen emberrel, Mózessel, ki minket Egyiptom földéről kihozott vala, nem tudjuk, mi történt. [Ap.cs. 7,40.]
És mondá nekik Áron: Vegyétek le az aranyfüggőket feleségeitek és fiaitok és leányaitok füleiről, és hozzátok hozzám.
És a nép megcselekvé, a mit ő parancsolt vala, Áronnak vivén a fülfüggőket.
És elvévén azokat, felolvasztá az öntésre, és azokból öntött borjút csinála. És mondák: Ezek a te isteneid, Izrael, kik téged kihoztak Egyiptom földéről! [Zsolt. 105,19.]
Ezt látván Áron, oltárt építe előtte, és a hirdető szavával kiáltatá, mondván: Holnap az Úr ünnepe vagyon.
És fölkelvén reggel, áldozának égő- és békeáldozatokat; és leüle a nép enni és inni, és fölkelének játszani. [Kor. I. 10,7.]
Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván: Eredj, menj le, vétkezett a te néped, melyet kihoztál vala Egyiptom földéről. [Móz. V. 9,12.]
Hamar eltávoztak az útról, melyet nekik mutattál; öntött borjút csináltak magoknak, és azt imádták, és annak áldozatokat áldozván, mondották: Ezek a te isteneid, Izrael, kik téged kihoztak Egyiptom földéről! [Kir. III. 12,28.]
Mondá tovább az Úr Mózesnek: Látom, hogy e nép keménynyakú; [Móz. II. 33,3. Móz. V. 9,13.]
azért hagyj engem, hadd gerjedjen föl ellenök haragom, és töröljem el őket; és téged nagy nemzetté teszlek.
Mózes pedig kéri vala Urát Istenét, mondván: Miért gerjed fel, Uram, haragod néped ellen, melyet kihoztál Egyiptom földéről nagy erővel és hatalmas kézzel? [Móz. IV. 14,13. Zsolt. 105,23.]
Kérlek, ne mondják az egyiptomiak: Álnokúl vitte ki őket, hogy megölje a hegyeken, és eltörölje a földről; csendesedjék meg haragod, és légy kegyelmes néped gonoszságának.
Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, kiknek megesküdtél tenmagadra, mondván: Megsokasítom ivadéktokat, mint az ég csillagait; és ezen egész földet, melyről szólottam, ivadéktoknak adom, és birjátok azt mindenkoron. [Móz. I. 12,7. 15,7. 48,16.]
És megengesztelődék az Úr, hogy ne cselekedje azon roszat, melyet népe ellen mondott.
És visszatére Mózes a hegyről, kezében vivén a bizonyság két tábláját, beírva mindkét felűl,
és készítve Isten munkájával; Istené vala az írás is, bemetszve a táblákra.
Hallván pedig Józue a kiáltozó nép zajgását, mondá Mózesnek: Viadal lármája hallatszik a táborban.
Ki felelé: Nem harczra buzditók kiáltása ez, sem futásra kényszerítők zajgása, hanem éneklők szózatát hallom én.
És mikor közelített a táborhoz, látá a borjút és a tánczolókat; és igen megharaguván, elveté kezéből a táblákat, és eltöré azokat a hegy tövében.
És megragadván a borjút, melyet csináltak vala, megégeté, és porrá zúzván a vízbe hinté, és inniok ada abból Izrael fiainak. [Móz. V. 9,21.]
És mondá Áronnak: Mit cselekedett neked e nép, hogy a legnagyobb bűnt hoztad rája?
Kinek ő felelé: Ne haragudjék az én uram; mert ismered e népet, hogy hajlandó a gonoszra. [Ján. I. 5,19.]
Ők mondák nekem: Csinálj nekünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert ime Mózessel, ki minket kihozott vala Egyiptom földéről, nem tudjuk, mi történt.
Kiknek én mondám: Kinek vagyon közőletek aranya? Elhozák, és nekem adák, és én a tűzbe vetém azt, és ez a borjú lőn belőle.
Látván tehát Mózes, hogy a nép megfosztatott, (mert Áron megfosztotta vala őt az undokság gyalázata által, és mezítelenné tette az ellenség között),
megálla a tábor kapujában és mondá: A ki az Úré, álljon mellém. És hozzá gyűlének Lévi minden fiai.
És mondá nekik: Ezt mondja Izrael Ura Istene: A férfiú kössön kardot oldalára, menjetek által, és térjetek vissza a tábor közepén egyik kaputól a másikig, és ölje meg kiki atyjafiát, barátját és szomszédját. [Móz. V. 33,9.]
És Lévi fiai Mózes beszéde szerint cselekvének, és elhulla az nap mintegy huszonháromezer ember.
És mondá Mózes: Ti ma kezeiteket az Úrnak szenteltétek, kiki az ő fiában és atyjafiában, hogy áldás adassék nektek.
Másodnap pedig szóla Mózes a népnek: Fölötte nagy vétekkel vétkeztetek; fölmegyek az Úrhoz, ha valami módon megkérlelhetem őt vétketekért.
És visszatérvén az Úrhoz, mondá: Kérlek, e nép fölötte nagy bűnnel vétkezett, és aranyisteneket csináltak magoknak. De bocsásd meg nekik e vétket,
vagy ha ezt nem cselekszed, törölj ki engem a te könyvedből, melyet irtál.
Kinek mondá az Úr: A ki ellenem vétkezik, azt törölöm ki az én könyvemből;
te pedig menj el, és vezesd e népet, a hová neked mondottam; az én angyalom előtted fog menni. Én pedig a boszúállás napján meglátogatom őket ezen vétkökért is.
Az Úr meg is veré a népet azon borjú miatti bűnért, melyet Áron csinált vala.
A nép megszomorodása. Isten kegyelme Mózes iránt.
És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Eredj, menj föl ezen helyről te és néped, melyet kihoztál Egyiptom földéről, azon földre, mely iránt megesküdtem vala Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: A te ivadékodnak adom azt. [Móz. I. 12,7.]
És előtted járó angyalt küldök, hogy kiűzzem a kananeusokat és amorreusokat, a heteusokat és ferezeusokat, a heveusokat és jebuzeusokat, [Móz. II. 32,34. Móz. V. 7,21. Józ. 24,11.]
és menj be a tejjel és mézzel folyó földre. Mert én nem megyek föl veled; mivel keménynyakú nép vagy, netalán elveszítselek az úton. [Móz. II. 32,9. Móz. V. 9,13.]
És hallván a nép ezen igen szomorító beszédet, elkeseredék, és senki szokás szerint fel nem öltözék ékességébe.
És mondá az Úr Mózesnek: Szólj Izrael fiainak: Keménynyakú nép vagy, ha egyszer fölmennék közétek, eltörölnélek. Most azért tedd le ékességedet, hogy tudjam, mit cselekedjem veled.
Izrael fiai tehát letevék ékességöket Hóreb hegyénél.
Mózes is vévén a hajlékot, a táboron kivűl messze voná föl azt, és nevét szövetség hajlékának hivá. És a népből mindaz, kinek valami kérdése vala, kiméne a szövetség hajlékához a táboron kivűl.
És mikor Mózes kiment a hajlékhoz, fölkele az egész nép, és kiki sátorának ajtaja előtt álla, és nézének Mózes után, mig a sátorba méne.
És mikor bement a szövetség hajlékába, a felhőoszlop leszálla, és megálla az ajtónál, és szóla Mózessel,
mindnyájan látván, hogy a felhőoszlop a hajlék ajtaja előtt áll. És ők állanak és leborúlnak vala sátoraik ajtajánál.
Szóla pedig az Úr Mózessel színről színre, miképen ember szokott barátjával szólani. És mikor ő visszatért a táborba, szolgája, Józue, Nun fia, az ifjú nem távozék el a hajléktól.
Mondá pedig Mózes az Úrnak: Parancsolod, hogy én vezessem ki e népet, és nem jelented meg nekem, kit küldesz velem, holott pedig te mondottad: Ismerlek téged nevedről, és kegyelmet találtál előttem.
Ha tehát kegyelmet találtam előtted, mutasd meg nekem orczádat, hogy ismerjelek téged, és találjak kegyelmet szemeid előtt; és tekints a te népedre, e nemzetre.
És mondá az Úr: Az én orczám fog menni előtted, és nyugalmat adok neked.
És mondá Mózes: Ha magad nem mégy előttünk, ne vígy ki minket e helyről;
mert miből tudhatjuk meg, én és néped, hogy kegyelmet találtunk színed előtt, hanemha velünk járandasz, hogy dicsőittessünk minden népektől, kik a földön laknak?
Mondá pedig az Úr Mózesnek: Ez igét is, melyet mondottál, megcselekszem; mert kegyelmet találtál előttem, és téged nevedről ismerlek.
És amaz mondá: Mutasd meg nekem a te dicsőségedet.
Felelé: Én megmutatok neked minden jóságot, és kiáltom előtted: Az Úr nevében! mert könyörűlök a kin akarok, és kegyelmes leszek, a ki iránt nekem tetszik. [Rom. 9,15.]
És megint mondá: Orczámat nem láthatod, mert nem lát engem az ember, míg él.
És ismét: Ime, ugymond, van egy hely nálam, állja a kősziklára.
És mikor az én dicsőségem átmegyen, a kőszikla hasadékába állítalak téged, és befödlek jobbkezemmel, míg átmegyek;
és azután elveszem kezemet, és meglátsz hátúlról; de orczámat nem láthatod.
Más törvénytáblák. Mózes fénylő orczája.
És továbbá mondá: Vágj két kőtáblát magadnak, az előbbiekhez hasonlókat, és azokra fölírom az igéket, melyek azon táblákon voltak, miket eltörtél vala. [Móz. V. 10,1.]
Légy készen reggelre, hogy azonnal feljőj a Sinai hegyre, és állj velem a hegy tetején.
Senki se jőjön fel veled, és senki se láttassék az egész hegyen; se ökrök, se juhok ne legeljenek átellenében.
Faraga tehát két kőtáblát, minők az előbbiek valának, és éjjel fölkelvén, a Sinai hegyre méne, a mint az Úr parancsolta vala neki, elvivén magával a táblákat.
És mikor az Úr leszállott a felhőben, ott álla Mózes vele, híván az Úr nevét.
És midőn előtte átméne, mondá: Uralkodó Úr Isten! irgalmas és kegyelmes, tűrő és sok könyörűletességű és igazmondó;
ki megtartod az irgalmasságot ezeriglen; ki elveszed a gonoszságot és vétkeket és bűnöket, ki előtt önmagától senki sem ártatlan; ki megtorlod az atyák gonoszságát a fiakban és unokákban harmad és negyed iziglen. [Móz. V. 5,9.10. Jer. 32,18 Zsolt. 142,2.]
És Mózes sietve földig arczra borúlván és imádván,
mondá: Ha kegyelmet találtam, Uram, színed előtt, kérlek, járj velünk, (mert keménynyakú nép ez), és vedd el gonoszságainkat és bűneinket, és bírj minket.
Felelé az Úr: Én szövetséget kötök mindenek láttára, és jeleket cselekszem, minők sohasem láttattak a földön, és semmi nemzeteknél, hogy lássa e nép, mely között vagy, az Úrnak rettenetes munkáját, melyet cselekvendő vagyok. [Móz. V. 5,2. Jerem. 32,40.]
Tarts meg mindent, a mit ma parancsolok neked: Én magam űzöm ki színed elől az amorreusokat és kananeusokat, a heteusokat és ferezeusokat, a heveusokat és jebuzeusokat.
Őrizkedjél, hogy azon föld lakosaival soha barátságot ne köss, mely romlásodra lenne;
hanem rontsd le oltáraikat, törd össze faragott képeiket, és vágd ki berkeiket.
Ne imádj idegen istent. Boszúálló Úr, az ő neve, az Isten boszúálló.
Szövetséget ne köss azon tartományok embereivel, nehogy, midőn ők paráználkodnak isteneik után, elhíjon téged valaki, hogy egyél az áldozatokból. [Móz. II. 23,32. Móz. V. 7,2.]
Feleséget se végy fiaidnak leányaik közől, nehogy, miután ők paráználkodnak, fiaidat is paráználkodtassák az ő isteneik után. [Kir. III. 11,2. Móz. V. 7,3.]
Öntött isteneket ne csinálj magadnak.
A kovásztalanok ünnepét tartsd meg. Hét nap egyél kovásztalan kenyeret, a mint parancsoltam neked, az új gabona havának idején; mert a tavaszi idő hónapjában jöttél ki Egyiptomból. [Móz. II. 12,15.]
Minden hím, mely a méhet megnyitja, enyém legyen; minden állatból, mind marhákból, mind juhokból, enyém legyen. [Móz. II. 13,2.]
A szamár első vemhét juhon váltsd meg; ha pedig váltságot nem adsz érte, ölessék meg. Fiaidból az elsőszülöttet váltsd meg; és ne jelenj meg üresen színem előtt. [Móz. II. 13,13.]
Hat nap munkálkodjál, a hetedik napon szűnj meg szántani és aratni. [Móz. II. 20,8.9.]
Tartsd meg a hetek ünnepét, midőn a búza zsengéjét aratják; és azon ünnepet, mikor az évszak visszafordúltával mindent betakarítanak. [Móz. II. 23,16.]
Esztendőnkint három ízben minden férfiad jelenjen meg Izrael mindenható Ura Istene színe előtt.
Mert miután elveszem színed elől a nemzeteket, és határaidat kiterjesztem: senki sem fog leselkedni földed után, mikor fölmégy, és a te Urad Istened színe előtt megjelensz háromszor esztendőnkint.
Ne áldozd kovászszal áldozatom vérét; se ne maradjon reggelig a Fáze ünnepének áldozatából.
Földed első termését mutasd be a te Urad Istened házában. Ne főzd a gödölyét anyja tejében. [Móz. V. 26,2. Móz. II. 23,19.]
És mondá az Úr Mózesnek: Ird le magadnak ez igéket, melyek által mind veled, mind Izraellel szövetséget szerzettem.
Ott vala tehát az Úrral negyven nap és negyven éjjel; kenyeret nem evett, és vizet nem ivott; és (az Úr) a táblákra írá a szövetség tíz igéjét. [Móz. II. 24,18. Móz. V. 4,13. 9,9.18.]
És midőn leszálla Mózes a Sínai hegyről, kezeiben tartván a bizonyság két tábláját, nem tudja vala, hogy arcza fényes lőn az Úrral való beszélgetés miatt.
Látván pedig Áron és Izrael fiai Mózes fénylő arczát, félének közel járúlni.
És hivatván általa, hozzá menének mind Áron, mind a gyülekezet fejedelmei. És miután szólott nekik,
hozzája menének mindnyájan Izrael fiai is, kiknek megparancsolá mind, a miket hallott vala az Úrtól a Sínai hegyen.
És elvégezvén beszédét, takarót tőn orczájára. [Kor. II. 3,13.]
És mikor bement az Úrhoz és vele szólott, elvevé azt, míg kiméne, és akkor elmondá Izrael fiainak mind, a mi neki parancsoltatott vala.
És ők láták a kijövő Mózes fénylő orczáját; de ismét befödé orczáját, mikor velök szól vala.
A szombat megtartása. Fölszólítás önkéntes adományokra. A művészek kineveztetése.
Egybegyűlvén tehát Izrael fiainak egész sokasága, mondá nekik: Ezeket parancsolta az Úr, hogy megcselekedjétek:
Hat napig dolgozzatok; a hetedik nap legyen szent szombatotok, és az Úr nyugodalma; ki azon valami dolgot tesz, ölessék meg.
Ne gyujtsatok tüzet lakhelyeitekben szombat napon.
És mondá Mózes Izrael fiai egész gyülekezetének: Ez azon beszéd, melyet parancsolt az Úr, mondván:
Válaszszátok el magatok közt az első ajándékokat az Úrnak. Mindenki szabad akaratjából és jó szivből adja azokat az Úrnak: aranyat és ezüstöt és rezet,
kék és vörös és kétszer festett karmazsin-selymet és bíbort, kecskeszőrt,
és pirosított kosbőröket, és kék bőröket, szétimfákat,
és olajat a lámpák fölszerelésére, és hogy kenetet készítsenek, és kellemes jóillatú füstölőt,
ónix-köveket és gyémántokat a vállravaló és mellelő fölékesítésére.
A ki köztetek bölcs, jőjön elé, és csinálja meg, a mit az Úr parancsolt:
A hajlékot, tudniillik, és annak födelét és takaróját, a karikákat és deszkázatot a rudakkal, a czövekeket és talapokat,
a szekrényt és rudakat, a kegyelemtáblát és függönyt, mely eléje kiterjesztetik;
az asztalt a rudakkal és edényekkel, és a kitett kenyerekkel,
a gyertyatartót a világítók tartására, annak edényeit és lámpáit, és az olajat a tűz táplálására;
a jóillatú füst oltárát és rudakat, és a kenet olaját, és a fűszerekből való jóillatú füstölőt, a hajlék ajtajára való függönyt,
az égőáldozatok oltárát, és annak rézróstélyát rudaival és edényeivel; a mosdókádat és ennek talapját;
a tornácz kárpitait az oszlopokkal és talapokkal, a tornácz ajtajára való függönyt;
a hajlék és tornácz czövekeit köteleikkel;
a ruházatot, mely a szentély szolgálatában használtatik, a főpap, Áron és fiai ruháit, hogy papságban szolgáljanak nekem.
És elmenvén Izrael fiainak egész sokasága Mózes színe elől,
elhozák igen kész és ajtatos szivvel az első ajándékokat az Úrnak a bizonyság hajléka épületére. A mi a tiszteletre és szent ruhákra csak szükséges vala,
a férfiak az asszonyokkal együtt mind odaadák a karpereczeket és fülfüggőket, a gyürűket és kar-ékességeket; minden arany edény az Úr ajándékai közé választaték.
A kinek volt kék, vörös és kétszer festett karmazsin-selyme, bíbora és kecskeszőre, pirosított kosbőre és kék bőrei,
ezüstje és reze, az Úrnak vivék, a szétimfákkal együtt, különféle használatra.
De a fonáshoz értő asszonyok is adának kék, vörös és karmazsin selymet és bíbort,
és kecskeszőrt, önként adván mindeneket.
A fejedelmek pedig ónix-köveket, és egyéb drágaköveket hozának a vállravalóra és mellelőre,
és fűszereket és olajat a lámpák fölszerelésére és a kenet elkészítésére, és a kellemes jóillatú füstölő megcsinálására.
Minden férfi és asszony ajtatos szívvel hozá az ajándékokat azon munka elkészítésére, melyet az Úr parancsolt vala Mózes által. Izrael fiai mindnyájan szabad akaratból való ajándékokat szentelének az Úrnak.
És mondá Mózes Izrael fiainak: Ime az Úr névszerint hivá Bezéleelt, Húr fiának Úrinak fiát, Júda nemzetségéből. [Móz. II. 31,2.]
És betölté őt Isten lelkével, bölcseséggel és értelemmel, tudománynyal és minden ismerettel,
aranyból és ezüstből és rézből való művek kigondolására és elkészitésére,
és a kövek metszésére, és fafaragásra, a mi csak mesterségesen föltalálható,
szivébe adá neki; Óliabnak is, Akizamek fiának, Dán nemzetségéből.
Mind a kettőt betölté bölcseséggel, hogy a fafaragó, tarkázott műszövő és hímző műveit megcsinálják kék, vörös és kétszerfestett karmazsin-selyemből és bíborból, és megszőjenek mindeneket, és mindenféle ujdonságokat is föltaláljanak.
A szent hajlék készíttetik.
Munkálkodék tehát Bezéleel és Óliab és mindazon bölcs férfiak, kiknek az Úr bölcseséget és értelmet adott, hogy helyesen meg tudják csinálni, mik a szentély szolgálatára szükségesek, és miket az Úr parancsolt vala. [Móz. II. 26,1.]
És Mózes eléhíván őket és mind azon tudós férfiakat, kiknek az Úr bölcseséget adott, és kik önként ajánlkoztak vala azon mű megcsinálására, [Krón. I. 21,29.]
átadá nekik Izrael fiainak minden ajándékait. Kik már a munkában szorgalmatoskodának, s a nép még is mindennap reggel hozá az önkéntes ajándékokat.
Azért a mívesek kényszerűlvén Mózeshez menni,
mondák: Többet hord a nép, mint szükséges.
Mózes tehát a hirdető szavával kikiáltatni parancsolá: Se férfiú, se asszony többet ne hozzon a szentély művéhez. És így megszűnének az ajándékok hordásától,
mivelhogy az ajándékok elegendők, sőt fölöslegesek is valának.
És csinálának mind a bölcs értelműek a hajlék művének bevégzésére tíz kárpitot sodrott bíborból, és kék, vörös és kétszer festett karmazsín-selyemből hímzett művel és különféle szinű szövettel; [Móz. II. 26,1.]
melyek mindenike, hosszában huszonnyolcz könyöknyi vala, szélességében négy. Egyenlő mértéke vala minden kárpitnak.
És öt kárpitot foglala össze, egyiket a másikkal, és a másik ötöt is egybefoglalá.
És csinála kék fogantyúkat az egyik kárpit szélén mindkét oldalon, és a másik kárpit szélén hasonlóképen;
hogy egymás ellenében legyenek a fogantyúk, és egymáshoz kapcsoltassanak.
Azért ötven aranykarikát is önte, melyek egybeszorítsák a kárpitok fogantyúit, hogy egy hajlék legyen.
Csinála tizenegy kárpitot is kecskeszőrből a hajlék födelének beborítására; [Móz. II. 26,7.]
egy kárpit hossza harmincz könyöknyi vala, szélessége négy, s egy mértéküek valának mind a kárpitok;
melyekből ötöt külön foglala egybe, és a többi hatot ismét külön.
És ötven fogantyút csinála az egyik kárpit szélén, és ötvenet a másik szélén, hogy egymáshoz kapcsoltassanak;
és ötven rézkapcsot, melyekkel a födél összefoglaltassék, hogy mind ezen kárpitokból egy takaró legyen.
A hajléknak borítékot is csinála pirosított kosbőrökből, és ezen fölűl más födelet kék bőrökből. [Móz. II. 26,14.]
Csinála a sátornak fenálló deszkákat is szétimfából. [Móz. II. 26,15.]
Tíz könyöknyi vala egy deszka hossza, és másfél könyöknyire terjede szélessége;
két-két vésés vala mindenik deszkán, hogy egyik a másikhoz foglaltassék. Ezt tevé a hajlék minden deszkáin,
melyek közől húsz dél felé vala a déli szél ellenében,
negyven ezüsttalappal. Két talap téteték egy deszka alá, a szeglet két részére, hol az oldalvésések a szegleteken elvégződnek vala.
A hajlék azon részére is, mely éjszakra néz, húsz deszkát csinála,
negyven ezüsttalappal, két talapot minden deszkához.
Napnyugat felé pedig, vagyis, a hajlék azon részére, mely a tengerre néz, hat deszkát csinála;
és még más kettőt, hátúl a hajlék minden szegletére;
melyek össze valának foglalva az alsó végtől a felsőig, s azokat egy foglalás tartá össze. Igy cselekvék mindkét felől a szegleteken,
hogy nyolcz deszka legyen együtt tizenhat ezüsttalappal, tudniillik, két-két talap mindenik deszka alatt.
Rudakat is csinála szétimfából, ötöt a hajlék egyik oldalán levő deszkák összetartására,
és más ötöt a másik oldal deszkáinak megerősítésére; és ezeken kivűl más öt rudat a hajlék napnyugati részére a tenger felől.
Csinála más rudat is, mely a deszkák közepén egyik végtől a más végig ére.
A deszkákat pedig megaranyozá, ezüst talapokat öntvén azoknak. És aranyból csinálá karikáit, melyekbe a rudakat bocsáthassák, és ezeket is aranylemezzel borítá be.
Csinála különféle szinű függönyt is, kék, vörös és karmazsin-selyemből és sodrott bíborból, tarkán hímezett munkával; [Móz. II. 26,31.]
és négy oszlopot szétimfából, melyeket fejeikkel együtt megaranyoza, ezüsttalapokat öntvén azoknak.
Csinála függönyt a hajlék ajtajánál is, kék, vörös, karmazsin-selyemből és sodrott bíborból hímzett művel; [Móz. II. 26,36.]
és öt oszlopot fejeikkel együtt, melyeket aranynyal boríta be, s azoknak réztalapokat önte.
A frigyszekrény, az asztal, a gyertyatartó, a jó illatú füst oltára és kenet készíttetik.
Megcsinálá pedig Bezéleel a szekrényt is szétimfából, melynek harmadfél könyöknyi vala hossza, másfél könyöknyi szélessége, magassága is másfél könyöknyi vala; és tiszta aranynyal borítá be azt kivűl belűl. [Móz. II. 25,10.]
És csinála rá aranykoszorút köröskörűl,
négy aranykarikát öntvén annak négy szegletére; két karikát egyik oldalára, és kettőt másikára.
Rudakat is csinála szétimfából, melyeket aranynyal boríta be,
és azokat a karikákba bocsátá, melyek a szekrény oldalán valának annak hordására.
Csinála kegyelemtáblát is, azaz felelőhelyet tiszta aranyból; harmadfél könyöknyi vala hossza, másfél könyöknyi szélessége;
és két kerubot is vert-aranyból, s ezeket a kegyelemtábla két felére tevé; [Móz. II. 25,18.]
egyik kerubot egyik vége fölé, és a másik kerubot másik vége fölé; két kerubot a kegyelemtábla mindkét felső szélére;
kiterjesztvén szárnyaikat, és befödvén a kegyelemtáblát, és egymásnak átellenében arra nézvén.
Megcsinálá az asztalt is szétimfából két könyöknyi hosszaságra, és egy könyöknyi szélességre, melynek magassága másfél könyöknyi vala. [Móz. II. 25,23.]
És beborítá azt tiszta aranynyal, és csinála rá aranypártázatot köröskörűl;
és a pártázatra négy ujjnyi magas átszegett párkányt, és azon felül más aranykoszorúcskát.
Önte négy aranykarikát is, és az asztal négy szegletére tevé azokat, minden lábhoz egyet,
a párkány iránt; és rudakat bocsáta azokba, hogy az asztalt hordozhassák,
A rudakat is szétimfából csinálá, és azokat aranynyal borítá be;
és az asztali edényeket különféle használatra, a tálakat, csészéket, poharakat és tömjénzőket tiszta aranyból az italáldozatok bemutatására.
Megcsinálá tiszta vert-aranyból a gyertyatartót is, melynek szárából ágak, kelyhek, gombok és liliomok jönnek vala ki, [Móz. II. 25,31. 35,14.]
hat ág mind a két oldalon, három ág egyfelűl, és három másfelűl;
három, dió-alakú kehelyke az egyik ágon, mindenik gombbal és liliommal; és három, dió-alakú kehelyke a másik ágon, mindenik gombbal és liliommal. Egyenlő alkata vala mind a hat ágnak, melyek a gyertyatartó szárából származnak vala.
Magán pedig a száron négy, dió-alakú kehelyke vala, mindenik gombbal és liliommal.
Minden két ág alatt, három helyen, egy-egy gomb vala, a szárból kijövő hat ág szerint;
mind a gombok, mind az ágak ugyanabból jövén ki, s mind tiszta vert-aranyból valának.
Megcsinálá a hét lámpát is hamvvévőikkel s azon edényekkel, melyekben az elvett hamv eloltatik, tiszta aranyból.
Egy talentom aranyat nyomott a gyertyatartó minden edényeivel.
Megcsinálá a jóillatú füstölés oltárát is szétimfából, négyszegre egy-egy könyöknyi lévén, és magasságra kettő; szegleteiből szarvak jőnek vala ki. [Móz. II. 30,1.]
És beborítá azt tiszta aranynyal, a róstélylyal, oldalaival és szarvaival együtt.
És csinála rá aranykoszorút köröskörűl, és két aranykarikát a koszorú alatt mindenik oldalán, hogy azokba rudakat bocsátván, az oltárt hordozhassák.
A rudakat pedig szétimfából csinálá, és beborítá aranylemezekkel.
Olajat is vegyíte a szentelés kenetére, és jóillatú fütölőt legtisztább fűszerekből a fűszerárusok mestersége szerint.
Az áldozat-oltár, a mosdó-kád, a tornácz.
Megcsinálá az égőáldozat oltárát is szétimfából, öt könyöknyi vala mind a négy szegletére, és három magasságra; [Móz. II. 20,24. Krón. II. 1,5.]
melynek szarvai a szegletekből jőnek vala ki, és beborítá azt rézlapokkal.
És annak szükségeire csinála rézből különféle edényeket, hamvvedreket, fogókat, villákat, horgokat és szénserpenyőket.
És rostélyát háló-módra csinálá rézből, és az alá az oltár közepén tűzhelyet;
öntvén négy karikát a rostélynak ugyanannyi szegleteire, hogy annak hordozására bebocsáthassák a rudakat,
és ezeket is szétimfából csinálá, és beborítá rézlapokkal;
és átbocsátá a karikákon, melyek az oltár oldalán kiállanak vala. Az oltár pedig nem tömör, hanem kivájt és belűl üres vala, deszkából.
Megcsinálá a rézkádat is talapjával együtt az asszonyok tükreiből, kik a hajlék ajtajánál vigyáznak vala. [Móz. II. 30,18.]
Megcsinálá a tornáczot is, melynek déli részén száz könyöknyi kárpitok valának sodrott bíborból, [Móz. II. 27,9.]
és húsz rézoszlop talapostúl, ezüstből lévén az oszlopok fejei és az egész mű metszései.
Szintazonképen éjszak felől is a kárpitok, oszlopok, az oszlopfők és talapok, ugyanazon mértékre, azon munkával és rézből valának.
Azon a részen pedig, mely napnyugatra néz, ötven könyöknyi kárpitok valának, tíz rézoszlop talapostúl, és az oszlopfők, és az egész mű metszése ezüstből vala.
Továbbá napkelet felé ötven könyöknyi kárpitokat csinála;
melyek közől az egyik oldalon tizenöt könyöknyi vala három oszloppal s ezek talapjaival;
a másik részen is, (mert a két oldal között csinálá a hajlék bejárását), szintazonképen tizenöt könyöknyi kárpitok valának és három oszlop és ugyanannyi talap.
A tornácz minden kárpitai sodrott biborból szövettek vala.
Az oszlopok talapjai rézből valának, azok fejei pedig minden metszésekkel együtt, ezüstből; sőt a tornácz oszlopait is ezüsttel borítá be.
És annak bejárásán himzett művel csinála függönyt kék, vörös, karmazsin-selyemből és sodrott bíborból, melynek húsz könyöknyi vala hossza, magassága pedig öt könyöknyi, a tornácz minden kárpitainak mértéke szerint.
A bejáráson pedig négy oszlop vala réztalapokkal, ezüstfőkkel és metszésekkel.
A hajlék és tornácz czövekeit is köröskörűl rézből csinálá.
Ezek a bizonyság hajlékának alkatrészei, melyek megszámláltattak Mózes parancsa szerint a leviták szolgálatára, Itamarnak, Áron pap fiának felügyelése alatt;
melyeket Bezéleel, Hur fiának, Úrinak fia, Júda nemzetségéből elvégeze, a mint az Úr Mózes által parancsolta vala,
társa lévén neki Óliab, Akiszamek fia, Dán nemzetségéből, ki szintén jeles művész vala a fafaragásban, szövésben és hímzésben kék, vörös, karmazsin-selyemből és bíborból.
Mind az arany, mely a szentély csinálására fordíttatott, és melyet ajándékúl adtanak, huszonkilencz talentom vala és hétszázharmincz siklus, a szentély mértéke szerint.
Azoktól adatott pedig, kik számba vétettek húsz esztendőstől és fölebb, tudniillik a hatszázháromezer ötszázötven fegyverfoghatótól.
Volt azonfelűl még száz talentom ezüst, melyből öntettek a szentély talapjai, és a bejáráséi, hol a szőnyeg függ.
Száz talap készíttetett száz talentomból, minden talapra egy talentomot számítván.
Az ezerhétszáz hetvenöt siklusból pedig csinálá az oszlopfőket, s az oszlopokat beborítá ezüsttel.
Adának pedig hetvenkétezer talentom rezet is, és ezenfölűl négyszáz siklust;
ebből öntettek a bizonysághajlék bejárásának talapjai és a rézoltár rostélyával, és minden edények, melyek annak szolgálatához tartoznak,
és a tornácz talapjai mind köröskörűl, mind a bejárásnál, és a sátor és tornácz czövekjei köröskörűl.
A papi öltözetek.
A kék s vörös karmazsin-selyemből és biborból pedig ruhákat csinála, melyekbe öltözzék Áron, mikor a szentélyben szolgál, mint az Úr parancsolta vala Mózesnek. [Móz. II. 28,6.]
Csinála tehát vállravalót aranyból, kék, vörös és kétszer festett karmazsin-selyemből és sodrott biborból.
tarka szövéssel; és vékony aranylemezeket metéle, és fonalakra vékonyítá, hogy az előbbi színű fonal közé lehessen szőni;
és csinála két szélt, egymáshoz foglalva mind a két oldal végén,
és övet is ugyanazon színekből, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
Készíte aranyba foglalt és beszorított két ónix-követ is, és kőmetsző munkával Izrael fiainak neveit rámetszeté;
és azokat a vállravalónak oldalaira helyezé, Izrael fiainak emlékezetűl, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
Elkészíté a mellelőt is tarka művel a vállravalónak szövése szerint, aranyból, kék, vörös és kétszer festett karmazsin-selyemből és sodrott biborból;
négyszegűen, két rétben, egy arasz-mértéknyire.
És tőn abba négy rend drágaköveket. Az első rendben karneol, topáz, smaragd vala,
a másodikban karbunkulus, zafir és jaspis,
a harmadikban jáczint, akát és ametiszt,
a negyedikben krizolit, ónix és berill, rendenkint körűlvéve, és aranyba foglalva.
És a tizenkét kőre Izrael tizenkét nemzetségének nevei valának fölmetszve, egyegy név mindenikre.
Csinálának a mellelőre egymástól függő lánczocskákat is tiszta aranyból,
és két horgocskát s ugyanannyi aranykarikát. A karikákat pedig a mellelő két oldalára tevék;
melyekről a két aranyláncz függött, melyeket a vállravalónak szegletein kiálló horgokhoz foglalának.
Ezek mind elől mind hátúl úgy egymáshoz illenek vala, hogy a vállravaló és mellelő összefüggének,
az övhöz szoríttatván, és a karikákkal még erősebben lekapcsoltatván, melyeket kék zsinór foglal vala össze, nehogy tágan lévén, lelógjanak, és egymástól elváljanak, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
Megcsinálák a vállravalónak köntösét is egészen kék selyemből,
és a főnek való nyílást a felső részen középett, és köröskörűl a nyílásnak szövött szegélyét;
alúl pedig a lábak felé a gránátalmákat kék, vörös, karmazsin-selyemből és sodrott biborból;
és a csengetyűket tiszta aranyból, melyeket a gránátalmák közé tevének a köntös alsó szélére köröskörűl,
egy aranycsengetyűt és egy gránátalmát; melyekkel fölékesítve jára a főpap, midőn a szolgálatban volt, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
Csinálának szövéssel biborruhákat is Áronnak és fiainak,
és süvegeket is koronácskáikkal biborból;
lábravalókat is fehér gyolcsból;
az övet pedig sodrott biborból, kék, vörös és kétszer festett karmazsin-selyemből hímzett művel, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
Megcsinálák a szent tiszteletnek lapját is tiszta aranyból, és felirák arra kőmetsző művel: Az Úr szente!
és a süveghez szoríták azt kék zsinórral, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
Igy végezteték el a hajléknak és bizonyság födelének minden munkája, megcsinálván Izrael fiai mindent, miket az Úr parancsolt vala Mózesnek.
És bemutaták a hajlékot és annak födelét és minden eszközeit, karikáit, deszkáit, rudait, oszlopait és talapjait;
a pirosra festett kosbőrökből való borítékot, és a másik takarót kék bőrből;
a függönyt, a szekrényt, rudakat, kegyelemtáblát;
az asztalt edényeivel s a kitett kenyerekkel;
a gyertyatartót, a lámpákat, az ezekhez tartozókkal és az olajjal együtt;
az aranyoltárt és a kenetet, és a fűszerekből való jóillatú füstölőt;
és a hajlék bemenetéhez való függönyt;
a rézoltárt, rostélyt, rudakat, és annak minden edényeit; a mosdókádat talapjával, a tornácz kárpitait, és az oszlopokat talapostul;
a tornácz bementéhez való szőnyeget, és annak köteleit és czövekjeit, úgy, hogy semmi híja nem volt az edényeknek, melyek a hajlék szolgálatára és a szövetség födelére készíttetni parancsoltattak.
Az öltözeteket is, melyeket a papok viselnek a szentélyben, Áron tudniillik és fiai,
bemutaták Izrael fiai, a mint az Úr parancsolta vala.
Miután látta Mózes, hogy mind elkészűltek, megáldá őket.
A sátor fölállíttatik, s az Isten dicsőségével betelik.
És szóla az Úr Mózesnek mondván:
Az első hónapban, a hónap első napján állítsd föl a bizonyság hajlékát,
és helyezd abba a szekrényt, és bocsásd le előtte a függönyt;
és bevivén az asztalt, tedd rá, a mik törvény szerint parancsolva vannak. A gyertyatartó is álljon ott lámpáival;
és az aranyoltár, melyen a jóillatú szer gyujtatik, a bizonyság szekrénye előtt. Függönyt akaszsz a hajlék bejárására,
és annak eléje tedd az égőáldozat oltárát,
a mosdókádat az oltár és hajlék közé, vízzel megtöltvén azt.
És vond be köröskörűl kárpitokkal a tornáczot és annak bemenetét.
És vévén a kenet olaját, kend meg a hajlékot és edényeit, hogy megszenteltessenek,
az égőáldozat oltárát és annak minden edényeit;
a mosdókádat talapjával; mindent a kenet olajával szentelt meg, hogy szentséges legyen.
És vezesd Áront és fiait a bizonyság hajlékának ajtajához, és megmosván őket vízzel,
öltöztesd föl a szent ruhákba, hogy szolgáljanak nekem, és fölkenetésök örökös papságra használjon nekik.
És Mózes megcselekvé mind, a miket az Úr parancsolt vala.
Annakokáért a második esztendőnek első havában a hónak első napján fölállíttaték a hajlék,
Mózes állítá föl azt, és elhelyezé a deszkákat és talapokat és rudakat, és fölállítá az oszlopokat.
És a hajlékra fölteríté a födelet, rátévén felűl a borítékot, a mint az Úr parancsolta vala.
Betevé a bizonyságot is a szekrénybe, alája tévén a rudakat, és föléje a felelet-táblát.
És midőn a szekrényt bevitte a hajlékba, eléje függeszté a szőnyeget, hogy beteljesítse az Úr parancsát.
Betevé az asztalt is a bizonyság hajlékába, éjszaki rész felé a függönyön kivűl;
elrendezvén rajta a kitett kenyereket, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
A gyertyatartót is betevé a bizonyság hajlékába az asztalnak átellenébe, a déli részre,
elhelyezvén rendszerint a lámpákat az Úr parancsa szerint.
Az aranyoltárt is a bizonyság födele alá tevé a függöny átellenébe;
és azon jóillatú fűszereket gyujta, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
Föltevé a függönyt is a bizonyság hajlékának bejárásán;
és az égőáldozat oltárát a bizonyság ajtaja elé tevé, áldozván azon égő- és egyéb áldozatokat, a mint az Úr parancsolta vala.
A mosdókádat is a bizonyság hajléka és az oltár közé helyezé, megtöltvén azt vízzel.
És megmosák Mózes és Áron és fiai kezeiket és lábaikat,
mikor bementek a szövetség hajlékába, és az oltárhoz járúltak, a mint az Úr Mózesnek parancsolta vala.
Fölállítá a tornáczot is a hajlék és az oltár körűl, felfüggesztvén a szőnyeget annak bejárásán. Miután mindenek elkészűltek,
felhő födé be a bizonyság hajlékát, és az Úr dicsősége tölté be azt. [Móz. IV. 9,15. Kir. III. 8,10.]
Be sem mehete Mózes a szövetség hajlékába, mert a felhő mindent befödött vala, és az Úr fönsége fényeskedék, beborítatván mindenek a felhő által.
Mikor a felhő fölemelkedett a hajlékról, megindúlának Izrael fiai seregeik szerint;
ha fölötte függ vala, azon helyen maradának.
Mert az Úr felhője lebeg vala nappal a hajlék fölött, és éjszaka a tűz, Izrael egész népének láttára minden költözéseikben.