MÓZES ELSŐ KÖNYVE. GENESIS.
1 Móz. 1
A világ és ember teremtése.
Kezdetben teremté Isten a mennyet és földet. [Zsolt. 32,6. 135,5. Sirák 18,1. Ap.cs. 14,14. 17,24.]
A föld pedig puszta és üres vala, és sötétség vala a mélység színén, és az Isten lelke lebeg vala a vizek fölött.
És mondá Isten: Legyen világosság. És lőn világosság. [Zsid. 11,3.]
És látá Isten a világosságot, hogy jó, és elválasztá a világosságot a sötétségtől,
és nevezé a világosságot napnak, és a sötétséget éjnek; és lőn este és reggel, egy nap.
Mondá még az Isten: Legyen erősség a vizek között, és válaszsza el a vizeket a vizektől.
És erősséget alkota Isten, és elválasztá a vizeket, melyek az erősség alatt valának, azoktól, melyek az erősség fölött valának. És úgy lőn. [Zsolt. 135,5. Jer. 51,15.]
És nevezé Isten az erősséget égnek; és lőn este és reggel, második nap.
Mondá pedig Isten: Gyűljenek egybe a vizek, melyek az ég alatt vannak, egy helyre, és tűnjék ki a száraz. És úgy lőn.
És nevezé Isten a szárazat földnek, és a vizek gyüleményét nevezé tengernek. És látá Isten, hogy jó. [Jób. 38,4. Zsolt 32,7. 88,12.]
És mondá: Teremjen a föld zöldellő és maghozó füvet és gyümölcsöző fát, mely gyümölcsöt hozzon neme szerint, melynek magva önmagában legyen a földön. És úgy lőn.
És terme a föld zöldellő és maghozó füvet neme szerint, és gyümölcsöző fát, mindeniknek magva lévén faja szerint. És látá Isten, hogy jó.
És lőn este és reggel, harmadik nap.
Mondá pedig Isten: Legyenek világítók az ég erősségén, és válaszszák el a napot és éjszakát, és legyenek jelűl az időkre és napokra és esztendőkre; [Zsolt. 135,7.]
hogy világítsanak az ég erősségén, és világosítsák meg a földet. És úgy lőn.
És alkota Isten két nagy világítót, – a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék éjjel, – és csillagokat.
És helyezé azokat az ég erősségébe, hogy világítsanak a földre,
és uralkodjanak nappal és éjjel, és válaszszák el a világosságot és sötétséget. És látá Isten, hogy jó.
És lőn este és reggel, negyedik nap.
Mondá még az Isten: Hozzanak elé a vizek csúszómászó élő lényeket és szárnyasokat a föld felett, az ég erőssége alatt.
És teremte Isten nagy czethalakat és minden élő és mozgó lényt, melyeket a vizek eléhoztanak fajaik szerint, és minden szárnyas állatot neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
És megáldá azokat, mondván: Növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; és a madarak sokasodjanak a földön.
És lőn este és reggel, ötödik nap.
Mondá még az Isten: Hozzon elé a föld élő lényeket nemeik szerint, barmokat és csúszómászó állatokat és földi vadakat fajaik szerint. És úgy lőn.
És alkota Isten földi vadakat fajaik szerint, és barmokat és a földnek minden csúszómászó állatát neme szerint. És látá Isten, hogy jó,
és mondá: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, ki uralkodjék a tenger halain és az égi madarakon és vadakon és az egész földön és minden csúszómászó állaton, mely mozog a földön. [Móz. I. 5,1. 9,6. Kor. I. 11,7. Kol. 3,10.]
És teremté Isten az embert az ő képére; Isten képére teremté őt, férfiuvá és asszonynyá teremté őket. [Sirák 17,1. Máté 19,4.]
És megáldá őket Isten, és mondá: Növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és hajtsátok azt birodalmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain és az égi madarakon és minden állatokon, melyek mozognak a földön. [Móz. I. 8,17. 9,1.]
És mondá Isten: Ime nektek adtam minden maghozó füvet a földön, és minden fákat, melyeknek nemök szerint magvok vagyon önmagokban, hogy legyenek eledelűl nektek [Móz. I. 9,3.]
és a föld minden állatainak és az ég minden madarainak és mindennek, a mi mozog a földön, és miben élő lélek van, hogy legyen eledelökre. És úgy lőn.
És láta Isten mindent, a mit alkotott vala, és igen jók valának. És lőn este és reggel, hatodik nap. [Sirák 39,21. Márk 7,37.]
A nyugalomnap. A paradicsom. Éva. A házasság szerzése.
Elvégeztetének tehát az egek és a föld, és azoknak minden ékessége.
És befejezé Isten a hetedik napon munkáját, melyet alkotott vala; és megnyugovék a hetedik napon minden munkájától, melyet véghez vitt vala.
És megáldá a hetedik napot, és megszentelé azt: mert azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtett Isten, hogy elvégezze. [Móz. II. 20,11. 31,17. Móz. V. 5,14. Zsid. 4,4.]
Ez az ég és föld eredete, mikor azok teremtettek, az napon, melyen alkotta az Úr Isten az eget és földet,
és a mezőnek minden vesszejét, mielőtt kijött a földből, és a tartománynak minden füvét, mielőtt kicsirázott, mert még nem bocsátott vala az Úr Isten esőt a földre, és nem volt ember, ki mívelje a földet:
hanem forrás jő vala fel a földből, megöntözvén a föld egész színét.
Alkota tehát az Úr Isten embert a föld agyagából, és orczájára lehellé az élet lehelletét, s így lőn az ember élő lénynyé. [Kor. I. 15,45.]
Plántálta vala pedig az Úr Isten a gyönyörűség paradicsomát kezdettől, melybe helyezé az embert, a kit alkotott vala.
És nevele az Úr Isten a földből mindenféle, tekintetre szép, és ételre kellemes fát; az élet fáját is a paradicsom közepén, a jó és gonosz tudásának fáját.
És folyóvíz megyen vala ki a gyönyörűség helyéről a paradicsom megöntözésére, mely onnan négy főágra oszol.
Az egyiknek neve Fizon; ez az, mely körűlfolyja Hevilátnak minden földét, a hol arany terem, [Sir. 24,35.]
és azon földnek aranya legjobb; ott találtatik bdellium és ónix-kő.
És a második folyóvíz neve Gehon; ez az, mely megkerűli Szerecsenországnak egész földét.
A harmadik folyóvíznek pedig neve Tigris; ez foly az assziriusok felé. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrates.
Vivé tehát az Úr Isten az embert, és helyezé őt a gyönyörűség paradicsomába, hogy mívelje és őrízze azt.
És parancsolá neki, mondván: A paradicsomnak minden fájáról egyél;
de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél; mert a mely nap arról eszel, halállal halsz meg.
Mondá még az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedűl lennie; teremtsünk neki hozzá hasonló segítőt.
Földből megalkotván tehát az Úr Isten a föld minden élő állatait és minden égi madarakat, vivé azokat Ádámhoz, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert minden élő lénynek az a neve, minek Ádám nevezte.
És nevökön neveze Ádám minden állatot és minden madarat és minden földi vadat. De Ádámnak nem találtaték hozzá hasonló segítő.
Bocsáta azért az Úr Isten mély álmot Ádámra; és mikor elaludt vala, vőn egyet az ő oldalcsontaiból, és húst tőn helyébe.
És az Úr Isten az oldalcsontot, melyet Ádámból vett vala, asszonynyá alkotá, és vivé őt Ádámhoz.
És mondá Ádám: Ez mostan csont az én csontaimból, és hús az én húsomból; ez férfiúinak hívatik, mert férfiúból vétetett. [Kor. I. 11,9.]
Annakokáért elhagyja ember atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és lesznek ketten egy testben. [Máté 19,5. Márk 10,7. Efez. 5,31. Kor. I. 6,16.]
Mind a kettő pedig mezítelen vala, Ádám tudniillik és felesége, és nem szégyenlik vala.
A bűn és annak büntetése.
De a kígyó ravaszabb vala a föld minden állatainál, melyeket az Úr Isten alkotott vala. Mely mondá az asszonynak: Miért parancsolta nektek Isten, hogy ne egyetek a paradicsom minden fájáról?
Felelé neki az asszony: A fák gyümölcséből, melyek a paradicsomban vannak, eszünk;
azon fának gyümölcséből pedig, mely a paradicsom közepén vagyon, megparancsolta nekünk Isten, hogy ne együnk, se ne illessük azt, netalán meghaljunk.
Mondá pedig a kígyó az asszonynak: Semmiképen nem haltok meg halállal. [Kor. II. 11,3.]
Mert tudja az Isten, hogy a mely napon esztek arról, megnyílnak szemeitek, és lesztek, mint az istenek, jót és gonoszt tudók.
Látá tehát az asszony, hogy a fa evésre jó, és szemre szép, és tekintetre gyönyörű; és vőn annak gyümölcséből, és megevé, és ada férjének, ki szintén megevé. [Sirák 25,33. Tim. I. 2,14.]
És mind a kettőnek megnyílának szemei; és mikor észrevevék, hogy mezítelenek, fügefa-leveleket aggatának egybe, és magoknak körűlkötőket csinálának.
És mikor hallák az Úr Isten szavát, ki a paradicsomban jár vala a szellőn délután, elrejté magát Ádám és felesége az Úr Isten színe elől a paradicsom fái között.
És szólítá az Úr Isten Ádámot, és mondá neki: Hol vagy?
Ki mondá: A te szódat hallám a paradicsomban, és megijedék, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtém magamat.
Kinek mondá: És ki jelentette neked, hogy mezítelen vagy, hanem hogy ettél a fáról, melyről parancsoltam vala neked, hogy ne egyél?
És mondá Ádám: Az asszony, kit társúl adtál nekem, adott nekem a fáról, és ettem.
És mondá az Úr Isten az asszonynak: Miért cselekedted ezt? Ki felelé: A kígyó csalt meg engem, és ettem.
És mondá az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott vagy a földnek minden állatai és vadai között; melleden fogsz járni, és földet enni életed minden napjain.
Ellenkezést vetek közötted és az asszony között, a te ivadékod és az ő ivadéka között; ő megrontja fejedet, és te sarka után leselkedel. [Jel. 12,1.]
Az asszonynak is mondá: Megsokasítom gyötrelmeidet és foganásaidat; fájdalommal szülsz gyermekeket, és a férjnek hatalma alatt leszesz, és ő uralkodni fog rajtad. [Kor. I. 14,34.]
Ádámnak pedig mondá: Mivelhogy hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, melyről megparancsoltam vala neked, hogy ne egyél: átkozott a föld a te munkádban; fáradsággal eszel abból életed minden napjain.
Töviseket és bojtorványokat terem neked, és a föld veteményeit eszed.
Orczád verítékével eszed a kenyeret, míglen visszatérsz a földbe, melyből vétettél; mert por vagy, és porrá leszesz. [Móz. I. 18,27. Zsolt. 102,14. Sirák 12,7.]
És hívá Ádám az ő felesége nevét Hévának, azért, hogy anyja minden élőknek.
Készíte pedig az Úr Isten Ádámnak és feleségének bőrköntösöket, és felöltözteté őket,
és mondá: Ime Ádám olyan lett, mint egyik közőlünk, jót és gonoszt tudó; most tehát netalán kinyujtsa kezét, és az élet fájáról is vegyen, és egyék, és örökké éljen.…
És kiküldé őt az Úr Isten a gyönyörűség paradicsomából, hogy mívelje a földet, melyből vétetett vala.
És kiűzé Ádámot; és helyeze a gyönyörűség paradicsoma elé kerubokat tüzes kétélű karddal, az élet fája útjának őrzésére.
Kain és Ábel. Kainnak testvér-gyilkossága és maradékai. Szet. Énosz.
Ádám pedig megismeré feleségét Hévát, ki fogana, és szülé Kaint, mondván: Embert nyertem Isten által.
És ismét szülé annak öcscsét, Ábelt. Ábel pedig juhpásztor vala, és Kain földmíves.
Lőn pedig sok nap múlva, hogy Kain a föld gyümölcseiből ajándékot vive az Úrnak.
Ábel is vive az ő nyájának első fajzásaiból és azok kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékaira; [Zsid. 11,4.]
Kainra pedig és az ő ajándékaira nem tekinte. És Kain fölötte megharaguvék, és beesék az ő orczája.
És mondá az Úr neki: Miért haragudtál meg, és orczád miért esett be?
Nemde, ha jól cselekszel, jutalmát veszed? ha pedig gonoszúl, mindjárt ajtódban lesz a bűn? de alattad lesz annak kívánsága, és te uralkodjál rajta.
És mondá Kain öcscsének, Ábelnek: Menjünk ki. És mikor a szántóföldön valának, megtámadá Kain öcscsét, Ábelt, és megölé őt. [Bölcs. 10,3. Máté 23,35. Ján. I. 3,12. Júdás 11.]
És mondá az Úr Kainnak: Hol van öcséd, Ábel? Ki felelé: Nem tudom. Vajjon őrzője vagyok-e én öcsémnek?
És mondá neki: Mit cselekedtél? öcséd vérének szava felkiált hozzám a földről.
Most azért átkozott leszesz a földön, mely megnyitotta száját, és bevette öcséd vérét a te kezedből.
Mikor azt míveled, nem adja meg neked gyümölcseit, bujdosó és szökevény leszesz a földön.
És mondá Kain az Úrnak: Nagyobb az én gonoszságom, hogysem bocsánatot érdemeljek.
Ime kivetsz ma engem a föld színéről, és színed elől elrejtezem, s bujdosó és szökevény leszek a földön, azért a ki rám találand, megöl engemet.
És mondá neki az Úr: Korántsem lesz úgy; sőt a ki megölendi Kaint, hétszerte büntettetik meg. És jelet tőn az Úr Kainra, hogy senki őt meg ne ölje, a ki rátalál.
És elmenvén Kain az Úr színe elől, mint bujdosó lakék a földön, Éden napkeleti részében.
Kain pedig megismeré feleségét, ki fogana, és szülé Hénokot; és várost építe, s azt fia nevéről Hénoknak nevezé.
Továbbá, Hénok nemzé Iradot, és Irad nemzé Mavielt, és Maviel nemzé Matuzaelt, és Matuzael nemzé Lámeket.
Ki két feleséget vőn, egyiknek neve Áda, és másiknak neve Szella.
És Áda szülé Jábelt, ki atyjok volt a sátorokban lakóknak és pásztoroknak.
S az ő testvérének neve Jubal, ez atyjok volt a czitarán és hárfán játszóknak.
Szella is szülé Tubalkaint, ki pőrölylyel verő kovács volt minden réz- és vasmívekben. Tubalkainnak pedig húga, Noéma.
És mondá Lámek az ő feleségeinek, Ádának és Szellának: Halljátok szómat, Lámek feleségei, figyelmezzetek beszédemre: mivel férfiat öltem sebesíttetésemmel, fiatal embert kékíttetésemmel.
Hétszeres boszúállás adatik Kainért, Lámekért pedig hetvenhétszeres. [Máté 18,22.]
Ádám is megismeré még feleségét, és fiat szüle, és hívá annak nevét Szetnek, mondván: Más magzatot adott nekem Isten Ábelért, kit megölt vala Kain.
De Szetnek is fia születék, kit Énosznak neveze; ez kezdé segítségűl híni az Úr nevét.
Nemzedék-sor Ádámtól Noéig.
Ez Ádám nemzetségének könyve. Az nap, melyen teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára alkotá őt. [Bölcs 2,23. Sirák 17,1. Móz. I. 1,27. 9,6.]
Férfivá és asszonynyá teremté őket; és megáldá őket, és hívá nevöket Ádámnak, az nap, melyen teremtetének.
Éle pedig Ádám százharmincz esztendeig; és fiat nemze maga képére és hasonlatosságára, és hívá annak nevét Szetnek.
És Ádám napjai, miután nemzette volt Szetet, még nyolczszáz esztendők valának; és nemze fiakat és leányokat. [Krón. I. 1,1.]
És lőn az egész idő, melyben Ádám élt, kilenczszáz harmincz esztendő, és meghala.
Szet százöt esztendős vala, és nemzé Énoszt.
És éle Szet, miután nemzette volt Énoszt, nyolczszáz hét esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És lőnek Szet minden napjai kilenczszáz tizenkét esztendők, és meghala.
Énosz kilenczven esztendős vala, és nemzé Kainánt.
Kinek születése után, éle nyolczszáz tizenöt esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És lőnek Énosz minden napjai kilenczszáz öt esztendők, és meghala.
Kainán is hetven esztendős vala, és nemzé Maláleelt.
És éle Kainán, miután nemzette volt Maláleelt, nyolczszáz negyven esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És lőnek Kainán minden napjai kilenczszáz tíz esztendők, és meghala.
Maláleel hatvanöt esztendős vala, és nemzé Járedet.
És éle Maláleel, miután nemzette volt Járedet, nyolczszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És lőnek Maláleel minden napjai nyolczszáz kilenczvenöt esztendők, és meghala.
Járed száz hatvankét esztendős vala, és nemzé Hénokot.
És éle Járed, miután nemzette volt Hénokot, nyolczszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És lőnek Járed minden napjai kilenczszáz hatvankét esztendők, és meghala.
Továbbá Hénok hatvanöt esztendős vala, és nemzé Matuzalát.
És Hénok az Istennel jára, és éle, miután nemzette volt Matuzalát, háromszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És lőnek Hénok minden napjai háromszáz hatvanöt esztendők.
És az Istennel jára, és többé nem láttaték, mert az Isten őt elvevé. [Zsid. 11,5.]
Matuzala száz nyolczvanhét esztendős vala, és nemzé Lámeket.
És éle Matuzala, miután nemzette volt Lámeket, hétszáz nyolczvankét esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És lőnek Matuzala minden napjai kilenczszáz hatvankilencz esztendők, és meghala.
Lámek száz nyolczvankét esztendős vala, és fiat nemze.
És hívá annak nevét Noénak, mondván: Ez vígasztal meg minket kezeink munkáiban és fáradságaiban a földön, melyet az Úr megátkozott.
És éle Lámek, miután nemzette volt Noét, ötszáz kilenczvenöt esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És lőnek Lámek minden napjai hétszáz hetvenhét esztendők, és meghala. Noé pedig, mikor ötszáz esztendős vala, nemzé Szemet, Kámot és Jáfetet.
Az emberek szaporodása és megromlása. Vízözön által eltöröltetésök megjelentetik. A bárkaépítés.
És mikor az emberek sokasodni kezdettek a földön, és leányokat nemzettek,
látván az Isten fiai az emberek leányait, hogy szépek, feleségeket vőnek magoknak mindazok közől, kiket választottanak vala.
És mondá az Isten: Nem marad meg az én lelkem az emberben mindörökké, mivel ő test; és lesznek az ő napjai százhúsz esztendők.
Óriások valának pedig a földön ama napokban. Mert miután az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, s azok szültek vala, ezek lőnek ama hatalmas és kezdettől nevezetes férfiak. [Baruk 3,26. Bölcs. 14,6. Sirák 16,8.]
Látván pedig Isten, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön, és a szívnek minden gondolata gonoszra figyel minden időben, [Móz. I. 8,21. Máté 15,19.]
megbáná, hogy embert teremtett a földön, és benső szívbeli fájdalommal illettetvén.…
Eltörlöm, úgymond, az embert, kit teremtettem, a föld színéről, az embertől az állatokig, a férgektől az égi madarakig; mert bánom, hogy alkottam őket.
De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.
Ez Noé nemzetsége: Noé igaz és tökéletes férfiú vala nemzetsége között, Istennel jára. [Sirák 44,17.]
És nemze három fiat: Szemet, Kámot és Jáfetet.
Megromlott vala pedig a föld Isten előtt, és megtelék gonoszsággal.
És mikor látta Isten, hogy a föld megromlott (mert minden test megvesztegette vala útját a földön),
mondá Noénak: Elérkezett vége minden testnek előttem; betelt a föld gonoszsággal színök előtt, és én elvesztem őket a földdel együtt. [Péter I. 3,20. II. 2,5.]
Készíts magadnak bárkát simított fákból, rekesztékeket csinálj a bárkában, és kend be enyvvel belűl és kívűl.
És ekképen készítsd el azt: Háromszáz könyöknyi legyen a bárkának hossza, ötven könyöknyi szélessége, és harmincz könyöknyi annak magassága.
Ablakot csinálj a bárkán, és ennek legfelsőbb részét egy könyöknyin végezzed; a bárka ajtaját pedig oldalúl helyezd; alsó, közép és harmad emeletet csinálj abban.
Mert íme én vízözönt hozok a földre, hogy megöljek minden testet, melyben életnek lélekzete van az ég alatt. Minden, mi a földön vagyon, megemésztetik.
De veled szövetséget kötök; és bemégy a bárkába, te és fiaid, feleséged és fiaid feleségei veled.
És minden testbeli valamennyi állatból kettőt-kettőt végy be a bárkába, hogy éljenek veled, hímet és nőstényt;
a madarak közől fajaik szerint, és a barmok közől fajaik szerint, és a földnek minden csúszómászó állataiból fajaik szerint; mindenikből ketten menjenek be veled, hogy élhessenek.
Végy azért minden eledelből, melyek megehetők, és hordd be magadhoz, hogy mind neked, mind azoknak legyenek táplálékúl.
Megcselekvé tehát Noé mind, a miket Isten neki parancsolt vala.
A vízözön.
És mondá neki az Úr: Menj be te és egész háznéped a bárkába; mert téged láttalak igaznak előttem e nemzedékben. [Zsid. 11,7. Pét. II. 2,5.]
Minden tiszta állatokból vígy be hetet-hetet, hímet és nőstényt; a tisztátalan állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt.
Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy fajuk megtartassék az egész föld színén.
Mert íme még hét nap, s azután esőt árasztok a földre negyven nap és negyven éjjel, s eltörlök a föld színéről minden állatot, melyeket teremtettem.
Mind megcselekvé azért Noé, miket az Úr neki parancsolt vala.
És hatszáz esztendős vala, mikor a vízözön elárada a földön.
És beméne Noé és vele fiai, az ő felesége és fiainak feleségei a bárkába a vízözön miatt. [Máté 24,37. Luk. 17,26. Pét. I. 3,20.]
A tiszta és tisztátalan állatok közől is, és a madarak közől, és mindabból, mi mozog a földön,
ketten-ketten menének Noéhoz a bárkába, hím és nőstény, mint az Úr Noénak megparancsolta vala.
És midőn elmúlt a hét nap, a vízözön elárada a földön.
Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, a hónak tizenhetedik napján megszakadának a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyílának.
És lőn eső a földre negyven nap és negyven éjjel.
A nap kezdetén beméne Noé és fiai, Szem és Kám és Jáfet; az ő felesége és fiainak három felesége velök a bárkába;
ők és minden állat neme szerint, és minden barmok fajaik szerint, és minden, mi mozog a földön, faja szerint, és minden repűlő állat faja szerint, és minden madarak, és minden szárnyas állatok
bemenének Noéhoz a bárkába, ketten-ketten minden testből, melyben életnek lélekzete vala.
És a melyek bementenek, hím és nőstény ment be minden testből, a mint parancsolta vala neki az Isten, és kivűlről bezárá őt az Úr.
És lőn vízözön negyven napig a földön; és megsokasodának a vizek, és a bárkát magasan emelék fel a földtől.
Mert rohanva megáradának, és mindeneket betöltének a föld szinén; a bárka pedig a vizek fölött lebeg vala.
És a vizek igen elhatalmazának a földön, s az egész ég alatt minden magas hegyeket elborítának.
Tizenöt könyöknyivel vala a víz magasabb, mint a hegyek, melyeket elborított vala.
És megemészteték minden test, mely a földön mozog vala, madarak, barmok, vadak, minden csúszómászó állatok, melyek a földön mászkálnak, minden emberek, [Bölcs 10,4. Sirák 39,28. Pét. I. 3,20.]
és mindenek, mikben életnek lélekzete vala a földön, meghalának.
És eltörle minden állatot, mely a földön vala, embertől baromig; mind a csúszómászó állatok, mind az égi madarak eltöröltetének a földről; egyedűl Noé marada meg, és a kik vele a bárkában valának.
És a vizek százötven napig boríták a földet.
A vízözön leapad. Noé kijő a bárkából, és áldozatot mutat be az Istennek.
Megemlékezvén pedig az Isten Noéról és minden állatokról és minden barmokról, melyek vele a bárkában valának, szelet támaszta a földön, és a vizek megapadának.
És bezáródának a mélység forrásai s az ég szakadásai, és az égből hulló eső feltartóztattaték.
És a vizek visszatérének a földről, ide s tova elfolyván; és százötven nap múlva apadni kezdének.
És hetedik hónapban, a hónak huszonhetedik napján megállapodék a bárka Örményország hegyein.
A vizek pedig elfolyának és apadának a tizedik hónapig; mert tizedik hónapban, a hónak első napján kitűnének a hegyek ormai.
És midőn negyven nap elmúlt, megnyitván Noé a bárka ablakát, melyet készített vala, kibocsáta egy hollót;
mely kirepűlvén, nem tére vissza, míg a viz fel nem szárada a földön.
Kibocsáta utána egy galambot is, hogy meglássa, ha megszűntek-e már a vizek a föld színén.
Mely nem találván, a hol lába megnyugodjék, visszatére hozzá a bárkába, mert vizek valának még az egész földön; és kinyujtá kezét, és megfogván azt, bevevé a bárkába.
Várván pedig még más hét napot, ismét galambot bocsáta ki a bárkából.
Mely visszajöve hozzá estére, zöld levelű olajfa-ágat hozván szájában. Ekkor megérté Noé, hogy a vizek megszűntek a földön.
Mindazáltal vára még más hét napot, és galambot bocsáta ki, mely többé nem tére vissza hozzája.
E szerint hatszáz egyedik esztendejében, az első hónak első napján elapadának a vizek a földön; és megnyitván Noé a bárka födelét, kitekinte, és látá, hogy a föld színe megszikkadott.
Második hónapban, a hónak huszonhetedik napjáig a föld egészen megszárada.
Szóla pedig az Isten Nóénak, mondván:
Menj ki a bárkából te és feleséged, fiaid és fiaid feleségei veled.
Minden állatokat, melyek nálad vannak minden testből, mind a szárnyasokból, mind a barmokból és mind a csúszómászókból, melyek mászkálnak a földön, vidd ki magaddal, és járjatok a földön; növekedjetek és sokasodjatok azon. [Móz. I. 1,28. 9,1.]
Kiszálla tehát Noé és fiai, az ő felesége és fiainak feleségei vele;
úgyszinte minden állatok, barmok és csúszómászók, melyek mászkálnak a földön, fajaik szerint kimenének a bárkából.
Noé pedig oltárt építe az Úrnak; és vévén minden tiszta barmokból és madarakból, égő áldozatokat tőn az oltáron.
És az Úr megérzé a gyönyörűség illatát, és mondá: Soha többé nem átkozom meg a földet az emberek miatt; mert az emberi sziv érzései és gondolatai hajlandók ugyan a gonoszra ifjúságától; azonban többé nem verek meg minden élő teremtményt, a mint cselekedtem. [Móz. I. 6,5. Máté 15,19.]
A föld minden napjaiban a vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, éj és nap meg nem szűnnek.
Isten szövetséget köt az új emberi nemzedékkel. Kám és Kanaán atyjoktól megátkoztatnak. Szem és Jáfet megáldatnak.
És megáldá Isten Noét és fiait, és mondá nekik: Növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. [Móz. I. 1,22. 8,17.]
És tőletek félelem és rettegés legyen a föld minden állatain és minden égi madarakon, mindazokkal együtt, mik a földön mozognak; a tenger minden halai kezetekbe adattak.
És minden, a mi mozog és él, legyen nektek eledelűl; mint a zöld veteményeket, úgy adom nektek mindezeket. [Móz. I. 1,29.]
Kivévén azt, hogy a húst vérével ne egyétek; [Ap.cs. 15,29.]
mert lelketek vérét követelni fogom minden oktalan állatok kezéből és az ember kezéből; a férfiúnak és atyjafiának kezéből követelem az ember lelkét. [Móz. II. 21,28.]
A ki embervért ont, ontassék annak vére; mert az ember Isten képére alkottatott. [Máté 26,52. Jel. 13,10.]
Ti pedig növekedjetek és sokasodjatok, és járjatok a földön, és töltsétek be azt. [Móz. I. 1,28. 8,17.]
Ezeket is mondá az Isten Noénak és vele fiainak:
Ime én szövetséget kötök veletek és utánatok ivadéktokkal,
és minden élő lénynyel, mely veletek vagyon, mind a madarakból, mind a marhákból, és a föld minden barmaiból, melyek kijöttek a bárkából, – a földnek minden állataira nézve.
Szövetséget kötök veletek, és soha többé nem öletik meg minden test vízözönnel; nem is lesz többé vízözön, mely a földet elveszítse. [Izai. 54,9.]
És mondá az Isten: Ez jele a szövetségnek, melyet teszek közöttem és közöttetek és minden élő lény között, mely veletek vagyon, örök nemzedékekre.
Szivárványomat a felhőkbe helyezem, és ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
És mikor beborítom felhőkkel az eget, feltűnik szivárványom a felhőkben; [Sirák 43,12.]
és megemlékezem szövetségemről tiveletek és minden élő lélekkel, mely a testet élteti, és nem lesz többé vízözön minden test eltörlésére.
És szivárvány lesz a felhőkben, és meglátom azt, és megemlékezem az örök szövetségről, mely köttetett az Isten között és a földön levő valamennyi testnek minden élő lelke között.
És mondá az Isten Noénak: Ez lesz jele a szövetségnek, melyet megállapítottam közöttem és minden test között a földön.
Noé fiai pedig, kik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet valának; Kám pedig atyja Kanaánnak.
Ezek Noé három fiai, és ezektől terjedett el az összes emberi nem az egész földön.
És Noé földmívelő ember lévén, kezdé a földet munkálni, és szőlőt ültete.
És bort iván, megrészegedék, és megmezítelenűlve feküvék sátorában.
A mit meglátván Kanaán atyja, Kám, hogy tudniillik atyja szemérme mezítelen, megjelenté azt kivűl két testvérének.
De Szem és Jáfet palástot vetének vállaikra, és háttal fordúlva menvén, befödék atyjok szemérmét, és orczájok el vala fordítva, és nem láták atyjok férfiúságát.
Fölébredvén pedig Noé a borosságból, midőn megtudta, mit cselekedett volt vele kisebbik fia,
mondá: Átkozott Kanaán, az ő atyjafiai szolgáinak szolgája lesz.
És mondá: Áldott Szem Ura Istene, az ő szolgája legyen Kanaán.
Terjeszsze ki az Isten Jáfetet, s ez lakjék Szem sátoraiban, és Kanaán az ő szolgája legyen.
Éle pedig Noé a vízözön után háromszáz ötven esztendeig.
És betölte összes napjaiban kilenczszáz ötven esztendőt, és meghala.
Noé utódainak nemzetség-táblája.
Ezek Noé fiainak, Szem-, Kám- és Jáfetnek nemzetségei, kiknek a vízözön után fiak születének. [Krón. I. 1.]
Jáfet fiai: Gomer és Magog, Madai és Jáván, Tubál és Mószok és Tirás.
Gomer fiai pedig: Ascenes és Rifát és Togorma.
Jáván fiai pedig: Eliza és Tarzis, Cetim és Dodanim.
Ezek oszlának föl a nemzetek szigeteire tartományaikban, kiki az ő nyelve és családai szerint nemzetségeikben.
Kám fiai pedig: Kusz és Meszraim, Fut és Kanaán.
Kusz fiai: Szába és Hevila, Szabata és Regma és Szabatáka. Regma fiai: Szába és Dadán.
Kusz pedig nemzé Nemrodot, ő kezde hatalmas lenni a földön.
És erős vadász vala az Úr előtt. Azért lőn közmondássá: Mint Nemrod, erős vadász az Úr előtt.
Az ő országának kezdete pedig Babylon vala és Arak és Akad és Kalanne, Szennár földén.
Azon földről jöve ki Asszur és épité Ninivét és a város utczáit és Kálét.
Rezent is Ninive és Kále között; ez nagy város.
Meszraim pedig nemzé Ludimot és Anamimot és Laabimot, Neftuimot,
és Fetruszimot és Kaszluimot; kiktől származának a filiszteusok és kaftorimok.
Kanaán pedig nemzé Szidont, első szülöttjét, Heteust,
és Jebuzeust és Amorreust, Gergezeust,
Heveust és Araceust, Szineust,
és Aradiust, Szamareust és Amateust; és ezek után terjedének el a kananeusok népei.
És Kanaán határai lőnek Szidonból jövén, Gerarába, Gázáig, mig beérkezel Sodomába és Gomorrába, Adamába és Szeboimba, Leszáig.
Ezek Kám fiai, az ő rokonságaik és nyelveik, nemzetségeik és földeik és népeik szerint.
Szemtől is, Héber minden fiainak atyjától, Jáfet bátyjától születének.
Szem fiai: Élám és Asszur, Arfaxád és Lud és Áram. [Krón. I. 1,17.]
Áram fiai: Usz és Hul, Geter és Mesz.
Arfaxád pedig nemzé Szálét, kitől származék Héber.
És Hébernek két fia születék; egyiknek neve Fáleg, azért, hogy az ő napjaiban osztatott fel a föld; és testvérének neve Jektán.
Ez a Jektán nemzé Elmodádot és Szálefet és Aszarmótot, Janét,
és Aduramot és Uzalt és Deklát,
és Ebalt és Abimaelt, Szabát,
és Ofirt és Hevilát és Jóbábot; ezek mind Jektán fiai.
És lőn azok lakása Messzától menvén Széfarig, a napkeleti hegyig.
Ezek Szem fiai rokonságaik és nyelveik, tartományaik és nemzetségeik szerint.
Ezek Noé családai, népeik és nemzetségeik szerint. Ezekből oszlának el a nemzetek a földön a vízözön után.
A bábeli torony. A nyelvzavar. Szem utódai.
A földön pedig csak egy nyelv és egyféle beszéd vala. [Bölcs. 10,5.]
És midőn napkeletről elmentek, Szennár földén térséget találának, és ott lakának.
És mondá egyik a másiknak: Jertek, csináljunk téglákat, és égessük ki azokat tűzzel. És a téglák kövek gyanánt valának, a gyantár mész gyanánt.
És mondák: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje; és tegyük híressé nevünket, mielőtt eloszoljunk minden tartományokra.
Leszálla pedig az Úr, hogy lássa a várost és tornyot, melyet építenek vala Ádám fiai,
és mondá: Ime egy a nép, és egy nyelvök van mindnyájoknak; és elkezdték azt csinálni, meg sem szűnnek gondolataiktól, miglen azokat cselekedettel nem teljesítik.
Jertek tehát, szálljunk alá, és ott zavarjuk össze nyelvöket, hogy egyik a másik szavát ne értse.
És ekképen széleszté el őket az Úr azon helyről minden tartományokra, és megszűnének építeni a várost.
És azért hivaték annak neve Bábelnek, mert ott zavarodott össze az egész föld nyelve, és onnan szélesztette el őket az Úr minden tartományokra.
Ezek Szem nemzetségei: Szem száz esztendős vala, mikor nemzé Arfaxádot, két esztendővel a vízözön után. [Krón. I. 1,17.]
És éle Szem, miután nemzette volt Arfaxádot, ötszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
Arfaxád pedig harminczöt esztendős vala, és nemzé Szálét.
És éle Arfaxád, miután nemzette volt Szálét, háromszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És Szále harmincz esztendős vala, és nemzé Hébert.
És éle Szále, miután nemzette volt Hébert, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
Héber pedig harmincznégy esztendős vala, és nemzé Fáleget.
És éle Héber, miután nemzette volt Fáleget, négyszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És Fáleg harmincz esztendős vala, és nemzé Reut.
És éle Fáleg, miután nemzette volt Reut, kétszáz kilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. [Krón. I. 1,19.]
Reu pedig harminczkét esztendős vala, és nemzé Sárugot.
És éle Reu, miután nemzette volt Sárugot, kétszáz hét esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
Sárug pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Nákort.
És éle Sárug, miután nemzette volt Nákort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
Nákor pedig huszonkilencz esztendős vala, és nemzé Tárét.
És éle Nákor, miután nemzette volt Tárét, száz tizenkilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
És Táre hetven esztendős vala, és nemzé Ábrámot és Nákort és Áránt. [Krón. I. 1,26. Józ. 24,2.]
Ezek pedig Táre nemzetségei: Táre nemzé Ábrámot, Nákort és Áránt. Árán pedig nemzé Lótot.
És meghala Árán, az ő atyja, Táre előtt, szülőföldjén a kaldeusok Úrában.
Ábrám pedig és Nákor feleségeket vőnek; Ábrám feleségének neve Sárai, és Nákor feleségének neve Melka, Áránnak, Melka és Jeszka atyjának leánya.
Sárai pedig magtalan vala, és nem valának gyermekei.
Táre tahát vevé fiát, Ábrámot és unokáját, Lótot, Árán fiát, és menyét, Sárait, fiának feleségét, és kivivé őket a kaldeusok Úrából, hogy Kanaán földére menjenek, és Háránig jutának, és ott lakának. [Józ. 24,2. Ezdr. II. 9,7. Judit 5,6. Ap.cs. 7,2.]
És lőnek Táre napjai kétszáz öt esztendők, és meghala Háránban.
Ábrám hivatása, a neki tett igéret, Egyiptomba történt költözése.
Mondá pedig az Úr Ábrámnak: Menj ki földedről és rokonságod közől és atyád házából, és jőj ama földre, melyet mutatok neked. [Ap.cs. 7,3.]
És nagy nemzetté teszlek téged, és megáldalak, és felmagasztalom nevedet, és áldott leszesz.
Megáldom a téged áldókat, és megátkozom a téged átkozókat, és tebenned megáldatnak a föld minden nemzetségei. [Móz. I. 18,18. 22,18. 26,4. Gal. 3,8.]
Kiköltözék tehát Ábrám, a mint parancsolta vala neki az Úr, és Lót vele méne; hetvenöt esztendős vala Ábrám, mikor Háránból kiköltözött. [Zsid. 11,8.]
És elvivé feleségét, Sárait, és testvére fiát, Lótot, és minden vagyonukat, melylyel bírnak vala, és a lelkeket, melyeket Háránban szerzettek volt; és kiköltözének, hogy Kanaán földére menjenek. És midőn oda jutottak,
átméne Ábrám a tartományon Szikem-helyig, a híres völgyig; akkor pedig e földön kananeusok valának.
Megjelene pedig az Úr Ábrámnak, és mondá neki: A te ivadékodnak adom e földet. Ki oltárt építe ott az Úrnak, ki megjelent vala neki. [Móz. I. 13,14. 15,18. 26,3. Móz. V. 34,4.]
És onnan átmenvén a hegyre, mely Bétel átellenében vala napkelet felől, felvoná ott sátorát, napnyugatra lévén Bétel, és napkeletre Hái; oltárt is építe ott az Úrnak, és segítségűl hívá az ő nevét.
És menten-méne Ábrám, és mindinkább délfelé tarta.
Azonban éhség lőn a földön, és Ábrám leméne Egyiptomba, hogy ott zarándokúl legyen; mert az éhség elhatalmazott vala a földön.
És mikor közel vala, hogy bémenjen Egyiptomba, mondá feleségének, Sárainak: Tudom, hogy szép asszony vagy,
és hogy az egyiptomiak, mikor meglátnak téged, azt fogják mondani: Ez ennek felesége; és engem megölnek, és téged megtartanak.
Mondjad azért, kérlek, hogy húgom vagy; hogy jó dolgom legyen miattad, és lelkem éljen kedvedért.
Midőn tehát Ábrám bement Egyiptomba, az egyiptomiak láták az asszonyt, hogy igen szép.
És a fejedelmek hírűl adák Fáraónak, és dicsérék őt előtte, és az asszony fölvéteték Fáraó házába.
Ábrámmal pedig jól bánának miatta. És valának neki juhai és ökrei és szamarai, szolgái és szolgálói, nőstény szamarai és tevéi.
De az Úr igen súlyos csapásokkal ostorozá meg Fáraót és házát Ábrám felesége, Sárai miatt.
És Fáraó hívá Ábrámot, és mondá neki: Mi dolog ez, a mit nekem cselekedtél? miért nem jelentetted meg, hogy ő feleséged?
Mi okra nézve mondottad húgodnak, hogy feleségűl vevém őt? Most tehát ime itt a feleséged, vidd őt, és menj el.
És parancsot ada Fáraó Ábrám iránt embereinek, és elkisérék őt és feleségét és mindent, a mije vala.
Ábrám elválása Lóttól. Ábrámnak tett igéret Kanaán birása felől.
Fölméne tehát Ábrám Egyiptomból, ő és felesége, és mindene, a mije vala, és Lót vele a déli tartományba.
Igen gazdag vala pedig, aranyat és ezüstöt bírván.
És azon úton tére vissza, melyen jött vala délfelől Bételbe, azon helyig, hol azelőtt sátorát felvonta vala Bétel és Hái között,
az oltár helyéig, melyet azelőtt épített vala, és segítségűl hívá ott az Úr nevét. [Móz. I. 12,7.]
De Lótnak is, ki Ábrámmal vala, nyájai és csordái és sátorai valának.
És nem bírá meg őket ama föld, hogy együtt lakjanak; mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt. [Móz. I. 36,7.]
Innét versengés is lőn Ábrám és Lót csordapásztorai között. Az időben pedig a kananeusok és ferezeusok laknak vala azon a földön.
Mondá azért Ábrám Lótnak: Kérlek, ne legyen versengés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között; hiszen atyafiak vagyunk.
Ime az egész föld előtted vagyon, kérlek távozzál el tőlem; ha balra mégy, én jobbra tartok; ha te a jobbot választod, én balra megyek.
Lót tehát fölemelvén szemeit, látá, hogy Jordán körűl az egész tartomány, – mely vízzel mindenütt bír vala, mielőtt felforgatta az Úr Sodomát és Gomorrát, – olyan, mint az Úr paradicsoma, és mint Egyiptom a Szégorba jövőknek.
És Lót a Jordán körűli tartományt választá magának, és eltére napkelet felé, s az atyafiak egymástól elválának.
Ábrám Kanaán földén telepedék meg; Lót pedig a Jordán melletti városokban tartózkodék, és Sodomában lakék.
A sodomai emberek pedig fölötte gonoszak valának és nagy bűnösök az Úr előtt.
És mondá az Úr Ábrámnak, miután Lót elvált vala tőle: Emeld föl szemeidet, és azon helyről, melyen most vagy, tekints éjszakra és délre, napkeletre és napnyugatra. [Móz. I. 12,7. 15,18. 26,4. Móz. V. 34,4.]
Az egész földet, melyet látsz, neked adom és ivadékodnak mindörökre.
És a te ivadékodat annyivá teszem, mint a föld porát; ha valamely ember számba veheti a föld porát, ivadékodat is megszámlálhatja.
Kelj föl, és járd el a földet hosszában és széltében, mert neked adom azt.
Ábrám tehát fölszedvén sátorát, elméne, és lakék Mambre völgye mellett, mely Hebronban vagyon; és ott oltárt építe az Úrnak.
Ábrám megszabadítja Lótot, megvervén ennek ellenségeit. – Melkizedek áldása.
Lőn pedig azon időben, hogy Amrafel, a szennári király, és Ariok, a pontusi király, és Kodorlahomor, az elamítai király, és Tadal, a nemzetek királya,
hadat indítának Bára, a sodomai király ellen, és Bersza, a gomorrai király ellen, és Szennaab, az adamai király ellen, és Szemeber, a szeboimi király ellen, és Bála királya ellen, mely Szegor.
Mindezek összegyűlének az erdős völgyben, mely most a sós tenger. [Móz. I. 19,24.]
Mert tizenkét esztendeig szolgáltak vala Kodorlahomornak, és a tizenharmadik esztendőben elpártolának tőle.
A tizennegyedik esztendőben tehát eljöve Kodorlahomor és a királyok, kik vele valának, és megverék Rafaimot Asztarot-karnaimban, és Zúzímot velek, és Emimet Száve-kariataimban,
és a korreusokat a szeiri hegyekben Fárán mezőségeig, mely a pusztában vagyon.
És visszafordulának, és jövének Miszfat kútjához, ez Kádesz; és elpusztíták az amalecíták egész tartományát, és az amorreusokat, kik Aszaszontamárban laknak vala.
És kimenének a sodomai király s a gomorrai király, az adamai király s a szeboimi király, valamint Bála királya, mely Szegor; és a sereget ellenök rendelék az erdős völgyben,
tudniillik: az elamítai király, Kodorlahomor, s a nemzetek királya, Tadal, s a szennári király, Amrafel, és a pontusi király, Ariok ellen; négy király öt ellen.
Az erdős völgynek pedig sok gyantás kutai valának; a sodomai és gomorrai királyok tehát megfutamodván, oda hullának, és a kik megmaradtak vala, a hegyre szaladának.
Elvivék pedig Sodoma és Gomorra minden vagyonát és minden eleségét, és elmenének.
Nem különben vagyonával együtt Lótot is, Ábrám testvérének fiát, ki Sodomában lakik vala.
És ime egy, a ki megmenekedett vala, hirűl vivé ezt a héber Ábrámnak, ki az amorreus Mambrénak, Eszkol és Áner testvérének völgyében lakik vala; mert ezek szövetséget kötöttek volt Ábrámmal.
Mit midőn meghallott Ábrám, tudniillik, hogy atyjafia, Lót fogságba esett, számba vőn házánál született, háromszáz tizennyolcz serény szolgát, és utánok méne egész Dánig,
és elosztván társait, rájok rohana éjjel; és megveré őket, és kergeté Hóbáig, mely Damaskustól balra fekszik.
És visszahozá az egész vagyont és atyjafiát, Lótot, vagyonával együtt, az asszonyokat is és a népet.
És miután visszatért Kodorlahomor és a vele volt királyok megveréséből, kiméne eléje Sodoma királya Száve völgyében, mely a király völgye.
Melkizedek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hozván elé, mert a fölséges Isten papja vala,
megáldá őt, és mondá: Áldott legyen Ábrám a fölséges Istentől, ki az eget és földet teremtette.
És áldott a fölséges Isten, kinek oltalma által az ellenségek kezeidben vannak. És tizedet ada neki mindenekből.
Mondá pedig a sodomai király Ábrámnak: Add nekem az embereket, a többit vedd magadnak.
Ki felelé neki: Kezemet emelem a fölséges Úr Istenhez, ki a mennyet és földet bírja:
hogy egy szál fonaltól a sarukötőig semmit el nem veszek tieidből; nehogy azt mondjad: én gazdagítottam meg Ábrámot;
kivévén azokat, miket a legények megettek, és azon férfiak részét, kik velem jöttek: Áner, Eszkol és Mambre; ezek vegyék el részeiket.
Az Ábrámnak tett isteni igéretek.
Ezek tehát így történvén, lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomás által, mondván: Ne félj, Ábrám! én vagyok oltalmad és a te igen nagy jutalmad.
És mondá Ábrám: Uram Isten! mit adsz nekem? én elköltözöm magzatok nélkűl; és házam gondviselőjének fia ez a damaskusi Eliezer.
És tevé hozzá Ábrám: Nekem pedig nem adtál magzatot, és ime házamban született szolgám lesz örökösöm.
És legottan lőn az Úr beszéde hozzája, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd; hanem a ki ágyékodból származik, az lesz örökösöd.
És kivivé őt, és mondá neki: Tekints föl az égre, és ha lehet, számláld meg a csillagokat. És mondá neki: Igy leszen a te ivadékod. [Rom. 4,18.]
Hűn Ábrám az Istennek, és igazságúl tulajdoníttaték neki.
És mondá neki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak a kaldeusok Úrából, hogy neked adjam e földet, és bírjad azt.
Ő pedig mondá: Uram Isten! honnan tudhatom meg, hogy bírni fogom azt?
És felelvén az Úr: Végy nekem, úgymond, három esztendős üszőt, és három esztendős kecskét, és három esztendős kost, gerliczét is és galambot.
Ki mindezeket vévén, középen ketté vágá, és a két-két részt egymás ellenébe tevé; de a madarakat nem osztá el.
És madarak szállának a feltagolt testekre, és Ábrám elűzé azokat.
És midőn a nap elnyugodott, mély álom jöve Ábrámra, s nagy rettegés és sötétség lepé meg őt.
És mondaték neki: Tudd meg előre, hogy zarándok lesz ivadékod oly földön, mely nem övé, és szolgálat alá hajtják őket, és nyomorgatják négyszáz esztendeig. [Ap.cs. 7,6.]
Mindazáltal a nemzetet, melynek szolgálni fognak, én megitélem; és azután kijőnek nagy gazdagsággal.
Te pedig elmégy atyáidhoz békeségben eltemettetvén jó vénségben.
A negyedik nemzedékben pedig visszatérnek ide, mert az amorreusok gonoszságai még be nem teltek a jelen időig.
Mikor tehát a nap elnyugodott, sűrű sötétség lőn, és füstölgő kemencze jelenék meg és tüzes láng, átmenvén amaz osztások között.
Az napon szövetséget tőn az Úr Ábrámmal, mondván: A te ivadékodnak adom e földet, Egyiptom folyóvizétől egész az Eufratesig, a nagy folyóig; [Móz. I. 12,7. 13,15. 26,4. Móz. V. 34,4. Krón. II. 9,26. Kir. III. 4,21.]
a cineusokat és cenezeusokat, cedmoneusokat,
és heteusokat és ferezeusokat, a rafaimokat is,
és az amorreusokat és kananeusokat, gergezeusokat és jebuzeusokat.
Ágár szüli Izmaelt.
De Sárai, Ábrám felesége nem szült vala magzatokat; hanem Ágár nevű egyiptomi szolgálója lévén,
mondá férjének: Ime megrekesztett engem az Úr, hogy ne szűljek; menj be szolgálómhoz, ha talán tőle nyerhetnék magzatokat. És miután kérésének engedett,
vevé Ágárt, egyiptomi szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Kanaán földén kezdettek volt lakni, és feleségűl adá őt férjének.
Ki beméne hozzája. Amaz pedig látván, hogy fogant, megveté asszonyát.
És mondá Sárai Ábrámnak: Igaztalanúl cselekszel ellenem; én adtam kebeledbe szolgálómat, ki látván, hogy teherbe esett, megvet engem; az Úr tegyen itéletet közöttem és közötted.
Kinek felelvén Ábrám: Ime, úgymond, szolgálód kezedben vagyon, úgy bánjál vele, a mint tetszik. Ez tehát sanyargattatván Sáraitól, elfuta.
És midőn az Úr angyala a pusztában találta őt a vízforrásnál, mely Szúr útján a kietlenben vagyon,
mondá neki: Ágár, Sárai szolgálója! honnan jösz, és hová mégy? Ki felelé: Sárai asszonyom színe elől futok.
És mondá neki az Úr angyala: Térj vissza asszonyodhoz, és alázd meg magadat az ő keze alatt.
És ismét mondá: Megsokasítván megsokasítom ivadékodat, hogy a sokaság miatt meg nem számláltatik.
És azután: Ime, úgymond, fogantál, és fiat szülsz; annak nevét Izmaelnek híjad, mivelhogy az Úr meghallgatta nyomorúságodat.
Ez szilaj ember leszen, az ő keze mindenek ellen, és mindenek kezei őellene, és valamennyi atyjafiainak ellenében vonja fel sátorait.
Nevezé pedig az Úr nevét, ki vele szól vala: Te Isten! ki láttál engem. Mert ezt mondá: Bizonyára itt láttam hátát az engem látónak.
Annakokáért nevezé azon kutat, az élő kútjának, ki engem látott. Ez Kádesz és Barad között vagyon.
És Ágár fiat szüle Ábrámnak, ki annak nevét Izmaelnek hívá.
Nyolczvanhat esztendős vala Ábrám, mikor Ágár neki Izmaelt szülé.
Az Úr szövetséget köt Ábrámmal. Izsák megigértetik. A körűlmetélés.
Miután pedig kilenczvenkilenczedik esztendejébe lépett, megjelene neki az Úr, és mondá: Én vagyok a mindenható Isten, járj előttem, és légy tökéletes.
Én szövetségemet állítom fel közöttem és közötted, és fölötte megsokasítlak tégedet.
És Ábrám arczra borúla.
És mondá neki az Isten: Én vagyok, és az én szövetségem teveled, és sok nemzetek atyja leszesz. [Sirák 44,20. Rom. 4,17.]
És többé nem is lesz a te neved Ábrám, hanem Ábrahámnak neveztetel: mert sok nemzetek atyjává rendeltelek téged.
És fölötte megszaporítalak, és népekké teszlek téged, és királyok származnak tőled.
És megállapítom szövetségemet közöttem és közötted és ivadékod között utánad az ő nemzedékeiben, az örök szövetséget: hogy a te Istened legyek és ivadékodé utánad.
S neked és ivadékodnak adom zarándokságod földét, egész Kanaán földét örökkévaló birtokúl, és az ő Istenök leszek.
Mondá ismét az Isten Ábrahámnak: Te is tartsd meg tehát szövetségemet, és ivadékod utánad nemzedékeiben. [Ap.cs. 7,8.]
Ez az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok közöttem és közöttetek, ivadékoddal együtt utánad: hogy közőletek minden férfi körűlmetéltessék.
Férfiúságtok előbőrét metéljétek körűl, hogy az jeleűl legyen a közöttem és közöttetek való szövetségnek. [Rom. 4,11. Móz. III. 12,2. Luk. 2,21.]
A nyolczadnapos gyermek metéltessék körűl köztetek, minden férfi, nemzetségetekben; metéltessék körűl, akár házatokban született, akár pénzen vett szolga, és a ki nem a ti ágatokból leszen is.
És az én kötésem testeteken lesz örök szövetségűl.
A férfi, kinek férfiúsága előbőre körűlmetélve nem leszen, az a lélek ki fog töröltetni népe közől; mert kötésemet felbontotta.
Mondá még az Isten Ábrahámnak: Sárai feleségedet ne nevezzed Sárainak, hanem Sárának.
És megáldom őt, és tőle adok neked fiat, kit megáldok, és ő nemzetekké leszen, és népek királyai származnak tőle.
Ekkor Ábrahám orczájára borúla, és nevete, mondván szivében: Vajjon százesztendősnek születik-e fia? s a kilenczven esztendős Sára fog-e szülni? [Rom. 4,19. s követk.]
És mondá az Istennek: Bárcsak Izmael éljen előtted!
És mondá az Isten Ábrahámnak: Sára feleséged fiat szül neked, és az ő nevét Izsáknak híjad, és kötésemet megállapítom vele örök szövetségűl, és ivadékával utána. [Móz. I. 18,10. 21,2.]
Izmael felől is meghallgattalak; ime megáldom őt, és fölnevelem, és igen megsokasítom őt, tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy nemzetté teszem őt.
Kötésemet pedig megállapítom Izsákkal, kit Sára szülni fog neked ilyenkor esztendőre.
És mikor elvégződött a vele szólónak beszéde, fölméne az Isten Ábrahámtól.
Vevé pedig Ábrahám fiát, Izmaelt, és házánál született valamennyi szolgáit, és mind a kiket pénzen vett vala, minden férfiakat házának valamennyi legényei közől, és mindjárt azon nap körűlmetélé férfiúságuk előbőrét, a mint Isten parancsolta vala neki.
Ábrahám kilenczvenkilencz esztendős vala, mikor körűlmetélé férfiúsága előbőrét.
És fia, Izmael, tizenharmadik esztendejét töltötte vala be körűlmetéltetésekor.
Ugyanazon nap metélteték körűl Ábrahám és fia, Izmael.
És az ő házának valamennyi férfiai, mind a házánál született szolgák, mind a pénzen vettek és idegenek együtt körűlmetéltetének.
Három angyal jelen meg Ábrahámnak. Izsák megigértetik. Sodoma büntetése megjelentetik.
Megjelene pedig neki az Úr Mambre völgyében, mikor sátora ajtajában ül vala a nap hőségében.
És mikor fölemelte szemeit, három férfi jelene meg neki, közel állván hozzája; kiket mikor meglátott, eléjök futamék sátora ajtajából, és magát egész a földig meghajtá. [Zsid. 13,2.]
És mondá: Uram! ha kegyelmet találtam szemeid előtt, ne mellőzd el szolgádat;
hanem egy kevés vizet hozok, és mossátok meg lábaitokat, és pihenjetek meg a fa alatt.
És egy falat kenyeret teszek föl, hogy megerősítsétek szíveteket; azután tovább mehettek; mert azért tértetek be szolgátokhoz. Kik mondának: Cselekedjél, a mint szóltál.
Ábrahám a sátorba siete Sárához, és mondá neki: Siess, gyúrj három mérték lisztlángot, és készíts hamuban sült pogácsákat.
Maga pedig elfuta a csordához és onnan a legjobb gyenge borjút elhozá, s adá szolgájának, ki siete azt elkészíteni.
Vajat is hoza és tejet a borjúval, melyet elkészíte, és eléjök tevé; maga pedig megálla mellettök a fa alatt.
És mikor ettek, mondák neki: Hol vagyon Sára, feleséged? Ő felelé: Ime a sátorban vagyon.
Kinek mondá: Visszatérvén, hozzád jövök ilyen tájban, éltetek idején, és Sára feleségednek fia leszen. A mit hallván Sára a sátor ajtaja mögött, elmosolyodék. [Móz. I. 17,19. 21,1. Rom. 9,9.]
Mindketten pedig vének valának és korosak, és megszűnt vala Sárában az asszonyok szokott folyása.
Ki alattomban mosolyga, mondván: Miután megaggottam, és uram vén, a gyönyörűséget űzzem-e? [Pét. I. 3,6.]
Mondá pedig az Úr Ábrahámnak: Miért nevete Sára, mondván: Vajjon igazán szűlök-e vén koromban?
Vajjon nehéz-e valami az Istennek? a mint megmondottam, visszatérek hozzád ilyen tájban, éltetek idején, és Sárának fia leszen.
Tagadá Sára, mondván: Nem nevettem; félelmében megrettenvén. Az Úr pedig: Nem úgy van, mondá, mert nevettél.
Mikor pedig fölkeltek onnét a férfiak, Sodomára fordíták szemeiket, és Ábrahám velök méne, kisérvén őket.
És mondá az Úr: Eltitkolhatom-e Ábrahámtól, a miket cselekedendő vagyok:
holott ő nagy és igen hatalmas nemzetté leszen, és megáldatnak őbenne a föld minden népei? [Móz. I. 12,3. 22,8.]
Mert tudom, hogy megparancsolja fiainak és házának maga után, hogy őrizzék meg az Úr útját, és hogy a törvény és igazság szerint cselekedjenek, hogy teljesítse az Úr Ábrahámért mind, a miket neki mondott vala.
Mondá tehát az Úr: Sodoma és Gomorra kiáltása megsokasodott, és az ő bűnök felette súlyos lett.
Lemegyek és meglátom, ha a hozzám jött kiáltást cselekedettel beteljesítették-e, vagy nem? hogy tudjam.
És elfordulának onnét, és elmenének Sodomába; Ábrahám pedig még is az Úr előtt áll vala.
És hozzája közelegvén, mondá: Vajjon az igazat elveszted-e az istentelennel?
Ha ötven igaz leend a városban, együtt vesznek-e el? és nem engedsz-e meg ötven igazért azon helynek, ha benne leendenek?
Távol legyen tőled, hogy ezt cselekedjed, és az igazat megöld az istentelennel, és olyan legyen az igaz, mint az istentelen; ez nem illő hozzád, ki az egész földet itéled; ezen itéletet semmikép sem cselekszed meg.
És mondá neki az Úr: Ha ötven igazat találandok Sodoma városában, érettök az egész helynek megengedek.
És felelvén Ábrahám mondá: Mivel egyszer elkezdettem, szólok az én Uramhoz, noha por és hamu vagyok.
Hogyha ötven igaznál öttel kevesebb leend, a negyvenötért eltörlöd-e az egész várost? És mondá: Nem törlöm el, ha ott negyvenötöt találok.
És ismét szóla hozzá: Ha pedig negyvenen találtatnak ott, mit cselekszel? Mondá: Nem büntetem meg a negyvenért.
Kérlek, Uram! úgymond, ne haragudjál, ha szólok: Hogyha ott harminczan találtatnak? Felelé: Nem cselekszem, ha ott harminczat találok.
Mivel egyszer, úgymond, elkezdettem, szólok az én Uramhoz: Hogyha húszan találtatnak ott? Mondá: Nem ölöm meg a húszért.
Kérlek, úgymond, ne haragudjál, Uram! ha még egyszer szólok: Hogyha tízen találtatnak ott? És mondá: Nem törlöm el a tízért.
És elméne az Úr, miután megszűnt szólani Ábrahámmal, és ez helyére visszatére.
Sodoma végveszedelme. Lót megszabadúlása és vétke.
És a két angyal estve Sodomába jöve, a hol Lót a város kapujában ül vala. Ki midőn őket meglátta, fölkele, s eléjök méne, és magát egész a földig meghajtá,
és mondá: Kérlek, Uraim! térjetek szolgátok házába, és maradjatok ott; mossátok meg lábaitokat, és reggel menjetek el útatokra. Kik mondák: Semmiképen nem; hanem az utczán maradunk.
De igen kényszeríté őket, hogy térjenek be hozzája; és bemenvén házába, lakomát szerze, és kovásztalan pogácsákat süte, és evének.
Minekelőtte pedig feküdni mentek, a város férfiai körűlvevék a házat, gyermektől mind a vénig az egész nép egyetemben.
És szólíták Lótot, és mondák neki: Hol vannak a férfiak, kik ez éjjel hozzád bejöttek? hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket.
Kimenvén hozzájok Lót, s az ajtót maga után bezárván, mondá:
Ne cselekedjétek, kérlek, atyámfiai! ne cselekedjétek e gonoszt.
Két leányom van, kik még férfiat nem ismertek, kihozom őket hozzátok, és éljetek vissza velek, a mint nektek tetszeni fog; csak e férfiaknak ne cselekedjetek semmi gonoszt, mivel az én hajlékom árnya alá jöttek.
Azok pedig mondák: Takarodjál innen. És ismét: Bejöttél, úgymondák, mint jövevény; azért-e, hogy itélj? Teveled azért majd még roszabbúl bánunk, mint azokkal. És nagy erőszakkal rohanának Lótra, és már annyira valának, hogy az ajtót betörjék. [Pét II. 2,8.]
És íme kinyujták kezeiket ama férfiak, bevivék Lótot magokhoz, és az ajtót bezárák.
És azokat, kik kivűl valának, vaksággal verék meg a legkisebbtől a legnagyobbig, úgy, hogy az ajtót meg nem találhaták. [Bölcs. 19,16.]
Lóthoz pedig így szólának: Van-e itt még valaki tieid közől? vőd, vagy fiaid, vagy leányaid? mind, a kik tieid, vidd ki e városból;
mert eltöröljük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása megnövekedett az Úr előtt, ki minket küldött, hogy elveszítsük őket.
Kimenvén tehát Lót, szóla vejeinek, kik leányait elveendők valának, és mondá: Keljetek föl, és menjetek ki e helyből; mert eltörli az Úr e várost. De nekik úgy tetszék, mintha tréfából szólana.
És mikor reggel lett, kényszeríték őt az angyalok, mondván: Kelj föl, vedd feleségedet és két leányodat, nehogy te is elveszsz a város gonoszságában.
Midőn késedelmeskedett, megragadák az ő kezét, s felesége és két leánya kezét, mivelhogy az Úr megkegyelmezett neki,
és kivivék őt, és helyezék a városon kivűl; és ott szólának neki, mondván: Mentsd meg lelkedet; hátra ne tekints, és a körűlfekvő tartományban sehol meg ne állj, hanem a hegyre menekedjél, hogy el ne veszsz te is egyetemben. [Bölcs. 10,6.]
És mondá Lót nekik: Kérlek, Uram!
minthogy szolgád kegyelmet talált előtted, és oly nagy a te irgalmasságod, melyet velem tettél, hogy lelkemet megmentsed, – és nem menekedhetem a hegyre, netalán elérjen a veszedelem, és meghaljak:
ez a kis város közel vagyon, melybe szaladhatok, és abban megmenekszem; kicsiny az nemde, és élni fog az én lelkem?
És mondá neki: Ime ebben is meghallgattam könyörgésedet, hogy fel ne dúljam a várost, melyért szólottál.
Siess, és menekedjél meg ott; mert semmit sem tehetek, míg oda be nem érsz. Ez okból nevezteték az a város Szégornak. [Bölcs. 10,6.]
A nap feljött a földre, mikor Lót bement Szégorba.
Az Úr tehát kénköves és tüzes esőt bocsáta Sodomára és Gomorrára az Úrtól az égből. [Móz. V. 29,23. Izai. 13,19. Jer. 50,40. Ezek. 16,49. Ozeás 11,8. Ámosz 4,11. Luk. 17,29. Judás 7.]
És fölforgatá ezen városokat és körös-körűl az egész tartományt, a városok minden lakóit és mindent, mi a földön zöldellett vala.
És felesége hátra tekintvén, sóbálvánnyá változék.
Ábrahám pedig fölkelvén reggel, oda méne, hol azelőtt állott vala az Úrral, [Móz. I. 18,22.]
Sodomára tekinte és Gomorrára, s azon tartomány egész földére, és látá a földről emelkedő tüzes pernyét, mint a kemencze füstjét.
Mikor tehát Isten fölforgatta azon tartomány városait, megemlékezvén Ábrámról, kiszabadítá Lótot ama városok veszedelméből, melyekben lakott vala.
És Lót fölméne Szégorból, és a hegyen lakék, az ő két leánya is vele, (mert fél vala Szégorban lakni), és egy barlangban lakék két leányával.
És mondá a nagyobbik a kisebbiknek: Atyánk vén, és a földön egy férfi sem maradt, ki bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint.
Jer, részegítsük meg őt borral, és háljunk vele, hogy fentarthassuk atyánk ivadékát.
Adának azért atyjoknak bort innia azon éjjel, és beméne a nagyobbik, és atyjával hála; ő pedig nem érzé, sem mikor melléje feküdt leánya, sem mikor fölkelt.
Másodnapon ismét mondá a nagyobbik a kisebbiknek: Ime tegnap atyámmal háltam, adjunk neki bort innia ez éjjel is, és hálj vele, hogy fentartsuk atyánk ivadékát.
Adának azon éjjel is atyjoknak bort innia, és bemenvén kisebbik leánya, vele hála; és akkor sem érzé, mikor ez melléje feküdt, vagy mikor fölkelt.
Teherbe esék tehát atyjától Lótnak mind a két leánya.
És a nagyobbik fiat szüle, és Moábnak nevezé; ez a moabiták atyja a jelen napig.
A kisebbik is fiat szüle, és Ammonnak azaz népem fiának nevezé; ez az ammoniták atyja mind maiglan.
Sára elvétetik Ábrahámtól, de ismét visszaadatik.
Elmenvén onnan Ábrahám a déli földre, Kádesz és Szur között lakék; és zarándokúl vala Gerarában.
És feleségéről, Sáráról azt mondá: Ez húgom. Oda külde tehát Abimelek, a gerarai király, és elviteté őt.
Az Isten pedig Abimelekhez jöve álmában éjjel, és mondá neki: Ime meghalsz az asszony miatt, kit elvettél, mert férje vagyon.
Abimelek pedig nem illette vala őt, és mondá: Uram! a tudatlan és igaz népet is megölöd-e?
Nem maga mondotta-e nekem: Ez húgom? és ez is nem mondotta-e: ő bátyám? én szivem együgyűségében és kezeim tisztaságában cselekedtem azt.
És mondá neki az Isten: Én is tudom, hogy ártatlan szivvel cselekedted; és azért őriztelek meg, hogy ne vétkezzél ellenem, és nem engedtem, hogy illesd őt.
Most tehát add vissza feleségét férjének, mert ő próféta, és imádkozik éretted, és élni fogsz; ha pedig nem akarod visszaadni, tudjad, hogy halállal halsz meg te és minden, a mi tied.
És azonnal fölkelvén éjjel Abimelek, eléhívá minden szolgáit, és elbeszélé mindez igéket fülök hallatára, és a férfiak mindnyájan igen megijedének.
Elhivá pedig Abimelek Ábrahámot is, és mondá neki: Mit cselekedtél nekünk? mit vétettünk ellened, hogy rám és országomra oly nagy bűnt hoztál? a mit nem kellett volna cselekedned, azt cselekedted nekünk.
És megint feddődvén, mondá: Mire nézve cselekedted ezt?
Felelé Ábrahám: Azt gondoltam magamban, mondván: Talán nincsen istenifélelem e helyen, és megölnek engem feleségemért.
De egyébiránt ő valóban húgom is, atyám leánya, de nem anyám leánya, és feleségűl vettem őt.
Miután pedig kihozott engem az Isten atyám házából, mondám neki: Tedd velem e kegyességet; minden helyen, a hová megyünk, mondd, hogy bátyád vagyok.
Vőn tehát Abimelek juhokat és teheneket, szolgákat és szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és visszaadá neki feleségét, Sárát,
és mondá: A föld előttetek vagyon, a hol neked tetszik, ott lakjál.
Sárának pedig mondá: Ime bátyádnak ezer ezüstpénzt adtam, és ez legyen szemfedő fátyolra mindazok előtt, kik veled vannak, és akárhová menendesz; és emlékezzél meg, hogy rajtaértek.
Ábrahám imádságára pedig meggyógyítá Isten Abimeleket és feleségét és szolgálóit, és szülének.
Mert az Úr bezárt vala Abimelek háznépében minden anyaméhet, Ábrahám felesége, Sára miatt.
Izsák születése. Izmael elüzetése. Ábrahám szövetsége Abimelekkel.
Meglátogatá pedig az Úr Sárát, a mint megigérte vala; és beteljesíté, a miket szólott vala. [Móz. I. 17,19. 18,10.]
És fogana, és fiat szüle vénségében azon időre, melyet az Isten előre megmondott vala neki. [Gal. 4,23. Zsid. 11,11.]
És hívá Ábrahám az ő fia nevét, kit Sára szült vala neki, Izsáknak,
és körűlmetélé őt nyolczad-napon, a mint Isten megparancsolta neki, [Móz. I. 17,10.]
mikor száz esztendős volt, mert atyjának ezen korában született Izsák.
És mondá Sára: Nevetést szerzett nekem az Isten, s a ki hallja, együtt nevet velem.
És megint mondá: Ki hitte volna, hogy Ábrahám még azt hallja: Sára fiat szoptat, kit szült neki, már megvénültnek.
Növekedék tehát a gyermek, és elválasztaték a tejtől; és Ábrahám nagy lakomát szerze az ő elválasztatása napján.
És mikor látta Sára az egyiptomi Ágár fiát ingerkedni Izsákkal, az ő fiával, mondá Ábrahámnak: [Gal. 4,29.]
Űzd el a szolgálót és fiát, mert nem lesz örökös a szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
Nehezen vevé ezt Ábrahám az ő fiáért.
Kinek mondá az Isten: Ne essék neked oly nehezen gyermeked és szolgálód dolga; mind, a mit neked Sára mondand, hallgasd meg az ő szavát; mert Izsáktól fog neveztetni ivadékod. [Rom. 9,7. Zsid. 11,18.]
De a szolgáló fiát is nagy nemzetté teszem, mert a te magzatod.
Fölkele tehát reggel Ábrahám, és kenyeret s egy tömlő vizet vévén, annak vállára tevé, és oda adá a gyermeket, és elbocsátá őt. Ki miután elment, Berszabé pusztájában bujdosik vala.
És midőn a víz kifogyott a tömlőből, az ott levő fák egyike alá tevé a gyermeket.
És elméne, és egy kézíj lövésnyi távolságra a gyermek irányában leüle; mert, úgymond, nem nézhetem a meghaló gyermeket; és átellenében ülvén, fölemelé szavát, és síra.
Meghallgatá pedig Isten a gyermek szavát, és az Isten angyala szólítá mennyből Ágárt, mondván: Mit mívelsz? Ágár! ne félj, mert meghallgatta Isten a gyermek szavát azon helyről, a hol vagyon.
Kelj föl, vedd a gyermeket, és fogd kezét, mert nagy nemzetté teszem őt.
És megnyitá Isten annak szemeit; ki látván egy vízkutat, elméne, és megtölté a tömlőt, és inni ada a gyermeknek.
És vele vala Isten, és fölnevekedék, és a pusztában lakék, és nyilas ifjúvá lőn.
És Fárán pusztájában lakék, és anyja feleséget vőn neki Egyiptom földéről.
Azon időben mondá Abimelek és serege hadnagya, Fikol, Ábrahámnak: Az Isten veled vagyon mindenekben, a miket cselekszel.
Esküdjél meg tehát az Istenre, hogy nem ártasz nekem, sem maradékomnak, sem nemzetségemnek; hanem azon kegyesség szerint, melyet cselekedtem veled, cselekszel te is velem és a földdel, melyben jövevényűl laktál. [Móz. I. 20,13.]
És mondá Ábrahám: Megesküszöm.
És megdorgálá Abimeleket a vízkútért, melyet szolgái erővel elvettek vala.
És felelé Abimelek: Nem tudtam, ki cselekedte azt; de te sem jelentetted meg nekem, és én sem hallottam, hanem csak ma.
Vőn tehát Ábrahám juhokat és ökröket, és adá Abimeleknek, és mindketten szövetséget kötének.
És Ábrahám a nyájból hét bárányt külön állíta.
Mondá neki Abimelek: Mire való e hét bárány, melyeket külön állítattál?
Ő pedig: A hét bárányt, úgymond, vedd el kezemből, hogy bizonyságúl legyenek nekem, hogy én ástam e kutat.
Annakokáért nevezteték az a hely Berszabénak, mert ott mind a kettő megesküdött.
És szövetséget szerzének az esküvés kútjáért.
Fölkele pedig Abimelek és seregének hadnagya, Fikol, és visszatérének a filiszteusok földére. Ábrahám pedig ligetet plántála Berszabéban, és segítségűl hívá ott az örök Úr Isten nevét.
És lakosa lőn a filiszteusok földének sok ideig.
Ábrahám hite és engedelmessége. Új igéretek. Nákor családjáról.
Miután ezek megtörténtek, megkisérté Isten Ábrahámot, és mondá neki: Ábrahám, Ábrahám! Ő pedig felelé: Itt vagyok. [Judit 8,22. Zsid. 11,17.]
Mondá neki (az Isten): Vedd egyetlen egy fiadat, kit szeretsz, Izsákot, és menj a látomás földére, és ott áldozd fel őt égő áldozatúl az egyik hegyen, melyet mutatok neked.
Annakokáért Ábrahám éjjel fölkelvén, megnyergelé szamarát; két szolgát vivén magával és fiát, Izsákot. És miután az égő áldozatra fát vágott, elméne azon helyre, melyet az Isten parancsolt vala neki.
Harmadnapon pedig fölemelvén szemeit, messziről meglátá ama helyet.
És mondá szolgáinak: Várjatok itt a szamárral; azalatt én és a gyermek oda sietünk, s imádkozásunk után hozzátok visszatérünk.
S vevé az égő áldozatra való fát, és tevé fiára, Izsákra, maga pedig a tüzet és kardot vivé kezeiben. És midőn így ketten együtt mennek vala,
mondá Izsák az ő atyjának: Atyám! Ez pedig felelé: Mit akarsz? fiam! Ime, ugymond amaz, a tűz és a fa, de hol van az égő áldozatra való állat?
Mondá pedig Ábrahám: Az Isten szerez magának, fiam, égő áldozatra való állatot. S így mennek vala együtt.
És eljutának azon helyre, melyet az Isten mutatott vala neki; a hol is oltárt építe, arra fölraká a fát, és miután megkötözte fiát, Izsákot, az oltárra tevé őt a rakás-fára.
És kinyujtá kezét, és megragadá a kardot, hogy feláldozza fiát. [Jak. 2,21.]
És íme az Úr angyala mennyből kiálta, mondván: Ábrahám, Ábrahám! Ki felelé: Itt vagyok.
És mondá neki: Ki ne nyujtsd kezedet a gyermekre, és semmit ne cselekedjél neki; most ismertem meg, hogy féled az Istent, és egyetlen egy fiadnak sem kedveztél érettem.
Ábrahám fölemelé szemeit, és háta mögött láta egy kost a tövisbokorban szarvainál fennakadva; melyet vévén, égő áldozatot tőn fiáért.
És nevezé azon hely nevét: Az Úr lát. Innen mondatik mainapiglan: Az Úr lát hegyén.
Szólítá pedig az Úr angyala Ábrahámot másodszor mennyből, mondván:
Enmagamra esküdtem, úgymond az Úr, mivelhogy ezt cselekedted, és nem kedveztél egyetlen egy fiadnak érettem, [Zsolt. 104,9. Sirák 44,21. Luk. 1,73. Zsid. 6,13.]
megáldalak téged, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján vagyon; a te ivadékod bírni fogja ellenségeinek kapuit, [Móz. I. 15,5.]
és megáldatnak ivadékodban a föld minden nemzetségei, mivelhogy szavamnak engedelmeskedtél. [Móz. I. 12,3. 18,18. 26,4. Sirák 44,25. Ap.cs. 3,25.]
Ábrahám visszatére szolgáihoz és elmenének együtt Berszabéba, és ott lakék.
Ezek így levén, hírűl vivék Ábrahámnak, hogy az ő testvérének, Nákornak, Melka is fiakat szült,
Huszt elsőszülöttét és Buzt annak öcscsét, és Kámuelt, a szírusok atyját,
és Kaszedet és Azaut, Feldászt is, és Jedlafot,
és Bátuelt, kitől született Rebekka. Ezt a nyolczat szülé Melka Nákornak, Ábrahám testvérének.
Roma nevű ágyasa pedig szülé Tábét és Gahamot, Tahászt és Mákát.
Sára halála és eltemettetése.
Sára pedig száz huszonhét esztendeig éle.
És meghala Arbé városában, mely most Hebron, Kanaán földén; és eljöve Ábrahám, hogy keseregjen, és sirassa őt.
És mikor fölkelt a halotti szertartástól, szóla Het fiainak, mondván:
Jövevény vagyok és idegen tinálatok; adjatok nekem temető-birtokot köztetek, hogy eltemessem halottamat.
Felelének Het fiai, mondván:
Hallgass meg minket, uram! Isten fejedelme vagy közöttünk; temetőnk választott helyére temesd halottadat; és senki téged el nem tilthat, hogy sírjába ne temesd halottadat.
Fölkele Ábrahám, és meghajtá magát a föld népének, tudniillik, Het fiainak;
és mondá nekik: Ha tetszik nektek, hogy eltemessem halottamat, hallgassatok meg engem, és szóljatok érettem Efronnál, Szeor fiánál:
hogy adja nekem a kettős barlangot, mely az ő szántóföldének végén vagyon; méltó áraért adja nekem azt előttetek temető-birtokúl.
Efron pedig Het fiai között lakik vala. És felelé Efron Ábrahámnak mindenek hallatára, kik bemennek vala azon város kapuján, mondván:
Ne úgy legyen, uram! hanem inkább halljad, a mit szólok: A szántóföldet neked adom és a benne levő barlangot, népem fiai előtt; temesd el halottadat.
Ábrahám meghajola a föld népe előtt,
és szóla a körűlálló nép előtt Efronnak: Kérlek, hallgass meg engem. Pénzt adok a szántóföldért; vedd el azt, és úgy temetem abba halottamat.
És felelé Efron:
Uram! hallgass meg engem: A föld, melyet kérsz, négyszáz ezüst siklust ér; ez az ára közöttem és közötted; de mi ez? temesd el halottadat.
Ezt hallván Ábrahám, kiméré a pénzt, melyet Efron kért vala Het fiai hallatára, négy száz ezüst siklust igaz értékű folyó pénzben.
És megerősítteték Efron iménti szántófölde, melyben a kettős barlang vala, Mambre átellenében, mind a föld, mind a barlang, és annak egész határában levő minden fája köröskörűl,
hogy Ábrahámé legyen örökségűl, Het fiai és mindazok láttára, kik bemennek vala azon város kapuján.
És úgy temeté el Ábrahám feleségét, Sárát, a szántóföld kettős barlangjában, mely Mambréra néz vala. Ez Hebron, Kanaán földén. [Móz. I. 35,27.]
És megerősítteték a szántóföld s a benne lévő barlang Het fiaitól Ábrahámnak temető-birtokúl.
Izsák egybekelése Rebekkával.
Ábrahám pedig öreg és élemedett vala, és az Úr megáldotta volt őt mindenekben.
És mondá háza idősb szolgájának, ki felügyel vala mindenre, a mije vala; Tedd tomporom alá kezedet, [Móz. I. 47,29.]
hogy megeskesselek az Úrra, a menny és föld Istenére, hogy ne végy fiamnak feleséget a kananeusok leányai közől, kik között lakom;
hanem az én honomba rokonságomhoz menj, és onnan végy feleséget fiamnak, Izsáknak.
Felelé a szolga: Ha el nem akar jőni velem az asszony e földre, vissza kell-e vinnem fiadat azon helyre, melyből te kiköltöztél?
És mondá Ábrahám: Távol legyen, hogy valaha fiamat oda visszavigyed.
A mennynek Ura Istene, ki engem kihozott atyám házából és születésem földéről, a ki szólott hozzám, és megesküdött nekem, mondván: a te ivadékodnak adom e földet; – ő elküldi angyalát előtted, és onnan végy fiamnak feleséget. [Móz. I. 12,7. 13,15. 15,18. 26,3.]
Ha pedig az asszony téged nem akar követni, nem fogsz köteleztetni az esküvés által; csakhogy fiamat oda vissza ne vigyed.
A szolga tehát urának, Ábrahámnak, tompora alá tevé kezét, és megesküvék neki ezen dologra.
És vőn tíz tevét ura csordájából, és elméne, minden javaiból vivén magával, és elindulván, méne Mezopotámiába, Nákor városába.
És midőn a tevéket lenyugtatta a városon kivűl, a vízkút mellett, este, azon idő tájban, mikor az asszonyok ki szoktak menni, vizet meríteni, mondá:
Uram! az én uramnak, Ábrahámnak Istene! kérlek jőj ma elém, és tégy irgalmasságot az én urammal, Ábrahámmal.
Ime én a vízforrás mellett állok, és e város lakóinak leányai kijőnek vizet meríteni.
Azért a leányzó, kinek én mondandom: hajtsd meg vedredet, hogy igyam, – és ezt feleli: Igyál, sőt még tevéidet is megitatom: – ő az, kit Izsáknak a te szolgádnak rendeltél, és erről ismerem meg, hogy irgalmasságot tettél az én urammal.
Még el sem végezte volt magában a szókat, és íme Rebekka jő vala ki, leánya Bátuelnek, ki Nákornak, Ábrahám testvérének Melka feleségétől fia vala, – veder lévén vállán,
igen ékes leányzó és szépséges szűz, és férfiútól még meg nem ismert; leméne pedig a forráshoz, és megtölté vedrét, és visszaméne.
És eléje jőve a szolga és mondá: Adj egy kevés vizet innom vedredből.
Ki felelé: Igyál, uram! és hamar leereszté karjára a vedret, és inni ada neki.
És miután ivott, hozzá tevé: Sőt tevéidnek is merítek vizet, míglen mind isznak.
És a vedret kiöntvén a válúba, visszafuta a kúthoz, hogy vizet merítsen; és merítvén, valamennyi tevének ada.
Amaz pedig hallgatva szemléli vala őt, tudni akarván: vajjon az Úr szerencséssé tette-e útját vagy sem?
Minekutána pedig ittak a tevék, elévőn a férfiú két siklust nyomó arany fülfüggőket, és tíz siklusnyi nehéz, ugyanannyi karpereczeket,
és mondá neki: Ki leánya vagy? mondd meg nekem; van-e atyád házában maradásra való hely?
Ki felelé: Bátuel leánya vagyok, Melka fiáé, kit szült vala Nákornak.
És hozzá tevé, mondván: Polyva és széna igen sok van nálunk, és tágas hely maradásra.
Meghajtá magát az ember, és imádá az Urat,
mondván: Áldott az Úr, az én uramnak, Ábrahámnak Istene, ki el nem vonta irgalmasságát és igazmondását uramtól, és egyenes úton vezérlett engem az én uram atyjafiának házába.
Elfuta tehát a leányzó, és hírűl vivé anyja házába mindazt, a miket hallott vala.
Vala pedig Rebekkának Lábán nevű fitestvére, ki gyorsan kiméne az emberhez, hol a forrás vala.
És midőn látta a fülfüggőket és karpereczeket húgának kezeiben, és hallotta minden szavait, a mint beszélé: Ezeket mondotta nekem az ember, – a férfiúhoz jöve, ki a tevék mellett áll vala, közel a vizforráshoz,
és mondá neki: Jer be, Úrnak áldottja, miért állasz itt künn? szállást készítettem, és helyet a tevéknek.
És bevezeté őt a szállásra, és a terhet leszedé a tevékről, és polyvát és szénát ada, és vizet az ő lábainak megmosására és a férfiakénak, kik vele jöttek vala.
És kenyér téteték eléje. De ő mondá: Nem eszem, míg beszédemet el nem mondom. Felelé neki: Mondd el.
Ő pedig: Ábrahám szolgája vagyok, úgymond,
és az Úr igen megáldotta az én uramat, és felmagasztaltatott, és adott neki juhokat és ökröket, ezüstöt és aranyat, szolgákat és szolgálókat, tevéket és szamarakat.
És uram felesége, Sára, fiat szült uramnak vénségében; és annak adá mind, a mije volt.
És megesketett engem uram, mondván: Ne végy fiamnak feleséget a kananeusok leányai közől, kiknek földén lakom;
hanem atyám házához menj, és rokonságomból végy fiamnak feleséget.
Én pedig feleltem uramnak: Hátha el nem akar velem jőni az asszony?
Az Úr, ugymond ő, kinek színe előtt járok, angyalát küldi veled, és vezérelni fog utadon, és feleséget veszesz fiamnak az én rokonságomból s atyám házából.
Föl lészsz mentve átkomtól, ha rokonaimhoz menendesz, és nem adják neked.
Ma tehát a vízforráshoz jövék, és mondám: Uram! Istene uramnak, Ábrahámnak! ha vezérletted útamat, melyen most járok,
ime, a vízforrás mellett állok; és ha a leányzó, ki vizet jő ki meríteni, hallandja tőlem: Adj egy kevés vizet innom vedredből;
és azt mondandja nekem: Te is igyál, tevéidnek is merítek: ez azon asszony, kit az Úr az én uram fiának rendelt.
És midőn ezeket hallgatva magamban forgattam, megjelene Rebekka, jövén a vederrel, melyet vállán visz vala; és leméne a forráshoz, és vizet meríte. És mondám neki: Adj egy keveset innom.
Ő sietvén, leereszté válláról a vedret, és mondá nekem: Te is igyál, s tevéidnek is italt adok. Ittam, és a tevéket is megitatta.
És kérdém őt, s mondám: ki leánya vagy? ő felelé: Bátuelé, Nákor fiáé, kit Melka szült vala neki. Felfüggesztém tehát a fülfüggőket orczája ékesítésére, és kezeire tevém a karpereczeket.
És leborúlván, imádám az Urat, áldván az én uramnak, Ábrahámnak Urát Istenét, ki egyenes úton vezetett engem, hogy uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának feleségűl.
Azért, ha kegyességet és igazságot akartok tenni urammal, adjátok tudtomra; ha pedig máskép tetszik, azt is mondjátok meg nekem, hogy jobbra vagy balra menjek.
És felelének Lábán és Bátuel: E dolog az Úrtól jött; mi semmi egyebet nem szólhatunk veled, csak a mi neki tetszik.
Ime Rebekka előtted vagyon, vidd el őt, és menj el, és legyen felesége a te urad fiának, a mint szólott az Úr.
Mikor ezt hallotta Ábrahám szolgája, leborúlván a földre, imádá az Urat.
És elővévén az ezüst és arany-edényeket és ruhákat, Rebekkának adá azokat ajándékúl, az ő testvéreinek és anyjának is ada ajándékokat.
Lakomához kezdvén, s együtt evén és iván, ott maradának. Reggel pedig fölkelvén, mondá a szolga: Bocsássatok el engem, hogy menjek uramhoz.
És felelének atyafiai és anyja: Maradjon a leányzó legalább csak tíz napig nálunk; azután elmehet.
Ne tartóztassatok, úgymond, engem, mert az Úr vezérlette utamat, bocsássatok el, hogy menjek uramhoz.
És mondának: Híjuk elé a leányzót, és kérdjük meg akaratját?
És midőn a hívásra eléjött, tudakozák: El akarsz-e menni ez emberrel? Ő mondá: Elmegyek.
Elbocsáták tehát őt és dajkáját, és Ábrahám szolgáját és úti társait,
jó szerencsét kivánván húguknak, és mondván: A mi húgunk vagy, növekedjél ezernyi ezerré, és bírja ivadékod ellenségeinek kapuit.
S így Rebekka és az ő leányai felülvén a tevékre, követék a férfiút, ki urához sietve tére vissza.
Az időben pedig Izsák azon úton járkál vala, mely az úgynevezett élőnek és látónak kútjához vezet; mert a délfelé fekvő földön lakik vala.
És kiment volt a mezőre elmélkedni a nap enyészete felé; és midőn fölemelte szemeit, távolról látá jőni a tevéket.
Rebekka is látván Izsákot, leszálla a tevéről,
és mondá a szolgának: Kicsoda azon ember, ki a mezőn elénk jő? És mondá neki: Az az én uram. Ő pedig hamar vévén a palástot, befödé magát.
A szolga pedig mindent, a mit végbe vitt vala, elbeszéle Izsáknak.
Ki bevivé őt Sárának, az ő anyjának sátorába, és feleségűl vevé őt, és annyira szereté őt, hogy fájdalma, mely anyjának halála miatt történt vala, megenyhűle. [Móz. I. 23. r.]
Ábrahám második házassága és halála. Izmael utódai. Esau eladja elsőszülöttségi jogát Jákobnak.
Ábrahám pedig más feleséget vőn, kinek neve Cetúra vala; [Krón. I. 1,32.]
ki szülé neki Zamránt és Jekszánt, Mádánt és Mádiánt, Jeszbokot és Szuét.
És Jekszán nemzé Szábát és Dádánt. Dádán fiai voltak: Aszurim és Latuszim és Loomim.
Mádiántól pedig származék Éfa és Ofer, Hénok és Abida és Eldaa: ezek mind Cetúra fiai.
És Ábrahám mindent, a mivel bír vala, Izsáknak ada.
Ágyasai fiainak pedig ajándékokat ada; és elküldé őket fiától, Izsáktól, még életében, a napkeleti tartományra.
Ábrahám életének napjai pedig száz hetvenöt esztendők valának.
És elfogyatkozván, meghala jó vénségben, élemedett korban, teljes napokkal; és az ő népéhez gyüjteték.
És eltemeték őt fiai, Izsák és Izmael, a kettős barlangban, mely a heteus Szeor fiának, Efron földén vagyon, Mambre átellenében,
melyet Het fiaitól vett vala; ott temetteték el ő és felesége, Sára.
És halála után megáldá Isten Izsákot, az ő fiát, ki az élőnek és látónak nevezett kút környékén lakik vala.
Ezek Ábrahám fiának, Izmaelnek nemzetségei, kit szűlt neki az egyiptomi Ágár, Sára szolgálója;
s ezek az ő fiainak nevei, név- és nemzetségeik szerint. Izmael elsőszülötte Nabajot, azután Cédar és Adbeel és Mabszam, [Krón. I. 1,29.]
Maszma is és Dúma és Massza,
Hádár és Téma, Jetur és Náfisz és Cedma.
Ezek Izmael fiai, s ezek azok nevei, szállásaik és helységeik szerint, tizenkét fejedelmei nemzetségeiknek. [Móz. I. 17,20.]
És lőn Izmael élete száz harminczkét esztendő, és elfogyatkozván, meghala, s az ő népéhez téteték.
Lakott pedig Hevilától Szúrig, Egyiptom átellenében, a mint Asszíriába mennek, minden atyjafiainál előbb halt meg.
Izsáknak pedig, Ábrahám fiának nemzetségei ezek: Ábrahám nemzé Izsákot,
ki negyven esztendős korában vevé feleségűl Rebekkát, a mezopotámiai szírus Bátuel leányát, Lábán húgát.
És könyörge Izsák az Úrnak feleségeért, mivelhogy magtalan vala; ki meghallgatá őt, és Rebekkának foganást engede.
De egybeütközének méhében a kisdedek; azért mondá: Ha így kellett járnom, mi szükség volt fogannom? És elméne, hogy megkérdezze az Urat.
Ki felelvén, mondá neki: Két nemzet vagyon méhedben, és két nép válik el öledből, és egyik nép a másikat meggyőzi, és a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek. [Rom. 9,10.]
Immár a szülés ideje eljött vala, és ime iker-gyermekek találtatának méhében.
A ki először kijöve, vörhenyős vala, és mint a bőr egészen szőrös; és neve Esaunak hivaték. A másik azonnal kijövén, testvére sarkát fogá kezével; és azért nevezé őt Jákobnak. [Ozeás 12,3. Máté 1,2.]
Hatvan esztendős vala Izsák, mikor neki a kisdedek születének.
Kik fölnevekedvén, Esau ügyes vadász lőn és szántóvető ember. Jákob pedig csendes férfiú és sátorokban lakó vala.
Izsák szereti vala Esaut, azért, hogy vadászatából evék; és Rebekka Jákobot szereti vala.
Főze pedig Jákob lágy étket; kihez mikor Esau a mezőről elfáradva jött,
mondá: Adj nekem a vörhenyős főzelékből, mert igen elfáradtam. Ez okért hivaték az ő neve Edomnak.
Mondá neki Jákob: Add el nekem elsőszülöttségedet.
Ő felelé: Ime meghalok, mit használ nekem elsőszülöttségem?
Mondá Jákob: Esküdjél meg tehát nekem. Megesküvék neki Esau, és eladá elsőszülöttségét.
És így elvévén a kenyeret és lencseétket, evék és ivék, és elméne; csekélységnek tartván, hogy elsőszülöttségét eladta.
Izsák vándorlása. Esau házassága.
Éhség támadván pedig a földön ama terméketlenség után, mely Ábrahám napjaiban történt vala, elméne Izsák a filiszteusok királyához, Abimelekhez, Gerarába.
És megjelene az Úr neki, és mondá: Ne menj le Egyiptomba, hanem maradj ama földön, melyet mondok neked.
És lakjál azon zarándokúl, és veled leszek, és megáldalak; mert neked és ivadékodnak adom mind e tartományokat, beteljesítvén az esküvést, melyet atyádnak, Ábrahámnak fogadtam. [Móz. I. 12,7. 15,18.]
És megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait, és utódaidnak adom mind e tartományokat, és a te ivadékodban megáldatnak a föld minden népei, [Móz. I. 12,3. 18,18. 22,17. 28,14. Gal. 3,16.]
azért, hogy Ábrahám engedelmeskedett szavamnak, és megőrizte parancsolataimat s meghagyásaimat, és a szertartásokat és törvényeket megtartotta.
Izsák tehát Gerarában marada.
Ki midőn felesége felől kérdeztetett azon hely embereitől, felelé: Ez húgom. Mert fél vala megvallani, hogy az ő házastársa, attól tartván, netalán megöljék őt annak szépsége miatt.
És miután sok napok teltek el, hogy ott tartózkodik vala, a filiszteusok királya, Abimelek kitekintvén az ablakon, látá őt enyelegni feleségével, Rebekkával.
És hivatván őt, mondá: Nyilván való, hogy ez feleséged; miért hazudtad, hogy húgod? Felelé: Féltem, nehogy meghaljak miatta.
És mondá Abimelek: Miért csaltál meg bennünket? Közösűlhetett volna valaki a nép közől feleségeddel, és nagy bűnt hoztál volna ránk. És parancsolá az egész népnek, mondván:
A ki ez ember feleségét illeti, halállal hal meg.
Izsák pedig vete ama földön, és százannyit nyere azon esztendőben; mert az Úr megáldá őt.
És az ember meggazdagúla, mindinkább gyarapodván és növekedvén, míglen fölötte tehetőssé lőn.
És bír vala igen számos juhokkal és marhákkal és sok cseléddel. Ezért irigykedvén rá a filiszteusok,
mind a kutakat, melyeket az ő atyja, Ábrahám szolgái ástak vala az időben, behányák, földdel betöltvén,
elannyira, hogy maga Abimelek mondá Izsáknak: Távozzál el tőlünk, mert sokkal hatalmasabb lettél nálunknál.
És onnan elindúla, hogy Gerara patakjához menjen, és ott lakjék.
Ismét más kutakat ása fel, melyeket az ő atyja, Ábrahám szolgái ástak, és melyeket annak holta után a filiszteusok egykor behánytak vala; és azon nevekkel nevezé el azokat, melyeken azelőtt atyja hitta vala.
És ásának a völgyben, és élő vízforrást találának.
De ott is versengének a gerarai pásztorok Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Annakokáért az ott történt dolgok miatt nevezé a kutat versengésnek.
Ásának pedig még más kutat is, és azért is háborgának, és nevezé azt ellenkezésnek.
Elmenvén onnét, más kutat ása, melyért nem vetekedének, azért nevezé azt térségnek, mondván: Most terjesztett ki minket az Úr, és szaporodni engedett a földön.
Fölméne pedig azon helyről Berszabéba,
hol az Úr neki megjelene, azon éjjel mondván: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene, ne félj, mert veled vagyok; megáldalak téged, és megsokasítom ivadékodat az én szolgámért, Ábrahámért.
Oltárt építe azért ott; és segítségűl híván az Úr nevét, kiterjeszté sátorát, és megparancsolá szolgáinak, hogy kutat ássanak.
Mely helyre mikor kijöttek Gerarából Abimelek és barátja, Okozát, és Fikol, a vitézek hadnagya,
szóla nekik Izsák: Minek jöttetek hozzám, oly emberhez, kit gyülöltök, és kiűztetek tőletek?
Kik felelének: Láttuk veled lenni az Urat, és azért mondottuk: Legyen esküvés közöttünk, és szerezzünk szövetséget;
hogy semmi gonoszt ne mívelj nekünk, valamint mi sem illettünk semmit tieid közől, sem nem cselekedtünk, a mi téged megsértene; hanem békeségben elbocsátottunk, öregbűlve az Úr áldásával.
Lakomát szerze tehát nekik, és az étel s ital után,
fölkelvén reggel, megesküvének egymásnak; és elbocsátá őket Izsák békeségben lakhelyökre.
S íme épen azon nap jövének Izsák szolgái, hírt hozván neki a kút felől, melyet ástak vala, és mondván: Találtunk vizet.
Onnan nevezé azt bőségnek, és a város Berszabénak nevezteték mind e mai napig.
Esau pedig negyven esztendős lévén, feleségűl vevé Juditot, a heteus Béri leányát, és Bászemátot, Elon leányát, ugyanazon helyről;
kik mindketten megbántották vala Izsák és Rebekka szivét. [Móz. I. 27,46.]
Jákob megáldatik Esau helyett, és amaz elfut.
Megöregedék pedig Izsák, és meghomályosodának szemei, és nem láthat vala; és szólítá öregebbik fiát, Esaut, és mondá neki: Fiam! Ki felelé: Jelen vagyok.
Kinek az atya: Látod, úgymond, hogy megvénűltem, és nem tudom halálom napját.
Vedd fegyvereidet, a tegzet és kézíjat, és menj ki; és ha vadászással valamit nyersz,
készíts abból nekem étket, a mint tudod, hogy szeretem, és hozd elé, hogy egyem; és áldjon meg téged az én lelkem, mielőtt meghaljak.
A mit midőn hallott Rebekka, és amaz a mezőre ment, hogy atyjának meghagyását teljesítse,
mondá fiának, Jákobnak: Hallám hogy atyád Esau bátyáddal szóla, és mondá neki:
Hozz nekem a te vadászatodból, és csinálj étket, hogy egyem, és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghaljak.
Most azért, fiam, engedj tanácsomnak.
és elmenvén a nyájhoz, a legjobb két gödölyét hozd el nekem, hogy azokból atyádnak étket készítsek, a mineműt örömest eszik.
A mit mikor beviszesz, és megeszi, áldjon meg téged, mielőtt meghaljon.
Kinek ő felelé: Tudod, hogy Esau bátyám szőrös, és én sima vagyok;
ha megtapogat engem atyám, és észreveszi, félek, netalán azt vélje, hogy őt ki akartam játszani, és átkot vonjak magamra áldás helyett.
Kinek anyja: Rajtam legyen, úgymond, ez az átok, fiam! csak fogadd szavamat, és elmenvén, hozz a mit mondottam.
Elméne ő, és elhozá, és anyjának adá. Ki étket készíte, a mint tudja vala, hogy atyja szereti.
És Esaunak igen jó ruháiba, melyek otthon nála valának, felöltözteté őt,
és a gödölyék bőröcskéit kezei körűl tevé, és mezítelen nyakát befödé.
És oda adá az étket és kenyeret, melyet sütött vala.
Miket bevivén, mondá: Atyám! Ő pedig felelé: Hallom. Ki vagy te? fiam!
És mondá Jákob: Én vagyok a te elsőszülötted, Esau; úgy cselekedtem, a mint parancsoltad nekem; kelj fel, ülj le, s egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.
És Izsák mondá ismét fiának: Miképen találhattál ily hamar? fiam! Ki felelé: Isten akaratja volt, hogy hamar elém jőjön, a mit akartam.
És mondá Izsák: Járúlj ide, fiam! hadd tapogassalak meg, és próbáljam meg: ha te vagy e fiam, Esau, vagy nem?
Ki atyjához járúla, és megtapogatván őt Izsák, mondá: A szó ugyan Jákob szava, de a kezek Esau kezei.
És nem ismeré meg őt, mert a szőrös kezek az öregebbikéhez valának hasonlatosak. Megáldván tehát őt,
mondá: Te vagy-e fiam, Esau? Felelé: Én vagyok.
Ő pedig: Hozd elé, ugymond, nekem a te vadászatodból való étket, fiam, hogy áldjon meg téged az én lelkem. Mit oda vivén, miután megette, bort is nyujta neki; melyet megiván,
mondá neki: Járúlj hozzám, és adj csókot nekem, fiam!
Oda járúla, és megcsókolá őt. És mihelyest megérzé ruháinak jóillatát, megáldván őt, mondá: Ime az én fiam illata, mint a teljes mező illata, melyet az Úr megáldott.
Adjon neked Isten az ég harmatából s a föld kövérségéből gabona- és bor-bőséget.
És népek szolgáljanak neked, és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy ura atyádfiainak, és borúljanak eléd anyád fiai. A ki téged megátkoz, átkozott legyen; és a ki téged megáld, teljék meg áldásokkal.
Alig végezte el beszédét Izsák, és ment ki Jákob, eléjöve Esau,
és a vadászatból főzött étket bevivé atyjának, mondván: Kelj föl, atyám! és egyél fiad vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.
És mondá neki Izsák: Hát ki vagy te? Felelé: Én vagyok a te elsőszülött fiad, Esau.
Elijede Izsák, fölötte álmélkodván, és mintsem hihető volna, nagyobb csodálkozással mondá: Kicsoda tehát amaz, ki előbb a fogott vadat hozta nekem, és ettem mindenekből, mielőtt te jöttél? Én megáldottam őt, és áldott leszen.
Esau hallván atyja beszédét, nagy kiáltással elordítá magát, és elkeseredve mondá: Áldj meg engem is, atyám!
Ki mondá: Eljött öcséd álnokúl, és elvette áldásodat.
Ő pedig hozzá tevé: Igazán hivatott Jákobnak az ő neve: mert íme másodízben csalt meg engem; elsőszülöttségemet vette el azelőtt, és most másodszor alattomban elragadta áldásomat. És ismét mondá atyjának: Nem tartottál-e föl nekem is áldást? [Móz. I. 25,34.]
Felelé Izsák: Uraddá tettem őt, és minden atyjafiait szolgálata alá vetettem; gabonával és borral elláttam őt; ezután hát, fiam, mit cselekedjem veled?
Mondá neki Esau: Csak egy áldásod vagyon-e? Atyám! kérlek, áldj meg engemet is. És mivel nagy jajgatással, síra, [Zsid. 12,17.]
megindulván rajta Izsák, mondá neki: A föld kövérségében és az ég harmatában onnan felűl [Zsid. 11,20.]
leszen áldásod. Fegyver után élsz, és öcsédnek szolgálsz; és eljön az idő, midőn lerázod és leoldod nyakadról az ő igáját.
Azért Esau mindenkor gyűlöli vala Jákobot azon áldás miatt, melylyel őt atyja megáldotta volt; és mondá szivében: Eljőnek a gyásznapok atyám után; és megölöm öcsémet, Jákobot. [Abdiás 1,10.]
Hirűl vivék ezt Rebekkának; ki elküldvén, és hivatván fiát, Jákobot, mondá neki: Ime bátyád, Esau, fenyeget, hogy téged megöl.
Most azért, fiam, halljad az én szómat, és fölkelvén, fuss Lábánhoz, bátyámhoz Háránba,
és lakjál nála egy ideig, mig bátyád dühössége lecsöndesedik,
és boszankodása megszűnik, és elfeledkezik azokról, miket ellene cselekedtél; azután elküldök érted, és onnan ide hozatlak. Miért fosztatnám meg egy nap mind a két fiamtól?
És Rebekka mondá Izsáknak: Megúntam életemet Het leányai miatt; ha Jákob ezen föld nemzetéből vesz feleséget, nem kivánok élni.
Jákob útja Mezopotámiába, és álma az égig érő lajtorjáról; az ő fogadalma.
Eléhivá azért Izsák Jákobot, és megáldá őt, és parancsolá neki, mondván: Ne végy feleséget Kanaán nemzetségéből;
hanem eredj, menj el szíriai Mezopotámiába anyád atyjának, Bátuelnek házához, és onnan végy magadnak feleséget Lábánnak, anyád bátyjának, leányai közől.
A mindenható Isten pedig áldjon meg téged, és neveljen és sokasítson meg, hogy népek seregévé légy,
és adja meg neked és ivadékodnak utánad Ábrahám áldását, hogy bírjad zarándokságod földét, melyet nagyatyádnak megigért.
És mikor elbocsátotta őt Izsák, elindúlván, méne szíriai Mezopotámiába Lábánhoz, a szíriai Bátuel fiához, anyjának, Rebekkának bátyjához. [Oze. 12,12.]
Látván pedig Esau, hogy atyja megáldotta Jákobot, és elküldötte szíriai Mezopotámiába, hogy onnét hozzon feleséget, és hogy az áldás után parancsolt neki, mondván: Ne végy feleséget Kanaán leányai közől;
és hogy Jákob engedelmeskedvén szüleinek, elment Szíriába;
észrevévén azt is, hogy atyja nem látja örömest Kanaán leányait: [Móz. I. 26,35.]
elméne Izmaelhez, és azokon kivűl, kiket már bír vala, feleségűl vevé Maheletet, Ábrahám fiának, Izmaelnek leányát, Nabajot húgát.
Kiindulván tehát Jákob Berszabéból, méne Háránba.
És midőn egy bizonyos helyre jött, a hol megnyugodni akart napszállat után, vőn a kövekből, melyek ott hevernek vala, s azt feje alá tévén, azon helyen aluvék.
És láta álmában egy lajtorját, mely a földön áll vala, s melynek teteje az eget éri vala, és látá az Isten angyalait fel s alá járni azon,
és a lajtorjára támaszkodott Urat, ki mondá neki: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Ura Istene, és Izsák Istene; a földet, melyen aluszol, neked adom és ivadékodnak. [Móz. I. 35,1. 48,3.]
És ivadékod annyi lesz, mint a föld pora; kiterjedsz napnyugatra és napkeletre, éjszakra és délre; és megáldatnak tebenned és ivadékodban a föld minden népei. [Móz. I. 26,4. Móz. V. 12,20.]
És őrződ leszek, akárhová mégy, és visszahozlak e földre; és el nem hagylak, míg be nem teljesítem mind, a miket mondottam.
És mikor fölébredett Jákob az álomból, mondá: Valóban az Úr van e helyen, és én nem tudtam.
És megréműlvén: Mely rettenetes, úgymond, ez a hely! nem egyéb ez, mint az Isten háza, és a menny kapuja.
Fölkelvén tehát Jákob reggel, vevé a követ, melyet feje alá tett vala, és fölállítá emlékjelűl, olajat öntvén rája. [Móz. I. 31,13.46.]
És nevezé azon város nevét Bételnek, mely az előtt Lúzának hivatott vala.
Fogadást is tőn, mondván: Ha velem leend az Isten, és megőrizend engem az úton, melyen járok, és kenyeret adand nekem ételűl, és ruhát öltözetűl,
és szerencsésen visszatérendek atyám házához: az Úr lesz nekem Istenem,
és ez a kő, melyet emlékjelűl állítottam, Isten házának fog neveztetni, és mindannak, a mit nekem adandasz, tizedét neked ajánlom föl.
Jákob házassága Liával és Rákellel.
Elmenvén tehát Jákob, a napkeleti földre juta.
És láta egy kutat a mezőn, és mellette három heverő juhnyájat; mert abból itatják vala a barmokat, s annak száját nagy kővel zárják vala be.
És szokás vala, hogy mikor a juhok mind egybegyűjtettek, elhengeríték a követ, és megitatván a nyájakat, ismét a kút szájára tevék.
És mondá a pásztoroknak: Atyámfiai! honnan valók vagytok? Kik felelének: Háránból.
És kérdvén őket, mondá: Ismeritek-e Lábánt, Nákor fiát? Felelének: Ismerjük.
Egészségben van-e? úgymond. Egészségben van, felelék; és ime leánya, Rákel, amott jő nyájával.
És mondá Jákob: Még jól fön jár a nap, és még nincs ideje, hogy a nyájak behajtassanak az aklokba; itassátok meg előbb a juhokat, és úgy hajtsátok vissza legelőre.
Kik felelének: Nem cselekedhetjük, míg a barmok mind össze nem gyűlnek, s a követ el nem mozdítjuk a kút szájáról, hogy megitassuk a nyájakat.
Még beszélgetnek vala, és ime jőve Rákel, atyja juhaival, mert a nyájat ő legelteti vala.
Kit mikor meglátott Jákob, tudván, hogy anyja bátyjának leánya, és hogy a juhnyáj Lábáné, az ő anyja bátyjáé, elhengeríté a követ, melylyel a kút el vala zárva.
És megitatván a nyájat, megcsókolá őt, és fennszóval síra,
és kijelenté neki, hogy az ő atyjának öcscse, és Rebekkának fia. Amaz pedig sietvén, hirűl vivé ezt atyjának.
Ki mikor hallotta, hogy húgának fia, Jákob, jött oda, eléje futa, és megölelvén őt, és megcsókolván, bevivé házába. Hallván pedig az út okait,
felelé: Én tetemem vagy és én testem. És miután egy hónap eltelt,
mondá neki: Vajjon, mivel atyámfia vagy, ingyen szolgálsz-e nekem? mondd meg, mi legyen jutalmad?
Vala pedig két leánya, a nagyobbiknak neve Lia, a kisebbik pedig Rákelnek neveztetik vala.
De Lia könyező szemű vala; Rákel pedig arczra szép, és tekintetre gyönyörű.
Ezt megszeretvén Jákob, mondá: Hét esztendeig szolgálok neked kisebbik leányodért Rákelért.
Felelé Lábán: Jobb, hogy őt neked adjam, mint más férfiúnak; maradj nálam.
Jákob tehát hét esztendeig szolgála Rákelért, és azok kevés napoknak látszanak vala neki a szeretet nagyvolta miatt.
És mondá Lábánnak: Add nekem feleségemet, mert immár az idő kitelt, hogy bemenjek hozzája.
Ki barátainak sokaságát lakomára híván, menyekzőt szerze.
És este, leányai közől, Liát vivé be hozzája,
adván leányának Zelfa nevű szolgálót. Mikor hozzá Jákob szokás szerint bement, megviradván, látá, hogy Lia.
És mondá ipának: Mi ez, a mit cselekedni akartál? nemde Rákelért szolgáltam neked? miért csaltál meg engem?
Felelé Lábán: Nem szokás nálunk, hogy elébb a kisebbiket adjuk férjhez.
Töltsd be ezen menyekzői napok hetét, és amazt is neked adom a fáradozásért, melylyel nekem még más hét esztendeig fogsz szolgálni.
Megnyugovék akaratján, és a hetet eltöltvén, Rákelt feleségűl vevé,
Kihez atyja Bálát adá szolgálóúl.
És végre hozzájutván az ohajtott menyekzőhöz, az elsőnél többre becsülé az utóbbinak szerelmét, szolgálván nála még más hét esztendeig.
Látván pedig az Úr, hogy megveti Liát, megnyitá az ő méhét; nővére magtalan maradván.
És foganván, fiat szüle, és hivá annak nevét Rúbennek mondván: Tekintett az Úr megaláztatásomra; most férjem szeretni fog engem.
És ismét fogana, és fiat szüle, s mondá: Mivel az Úr hallotta, hogy megvettettem, azért adta nekem ezt is; és hivá annak nevét Simeonnak.
És harmadszor fogana, és szüle más fiat, és mondá: Most már hozzám ragaszkodik férjem, mivelhogy három fiat szültem neki; és azért hívá annak nevét Lévinek.
Negyedszer fogana, és fiat szüle, és mondá: Most hálát adok az Úrnak! és azért nevezé azt Júdának; és szülni megszűne.
Jákob többi gyermekei és gazdagsága.
Látván pedig Rákel, hogy ő magtalan, irigykedék nénjére, és mondá férjének: Adj nekem magzatokat, különben meghalok.
Kire megharagudván Jákob, felelé: Vajjon Isten gyanánt vagyok-e én, ki téged megfosztott méhed gyümölcsétől?
Ő pedig: Itt van, úgymond, szolgálóm Bála, menj be hozzája, hogy szüljön térdeimen, és legyenek tőle fiaim.
És neki adá Bálát házasságra;
ki, miután a férfi hozzája bement, fogana, és fiat szüle.
És mondá Rákel: Itéletet tett nekem az Úr, és meghallgatta szómat, fiat adván nekem, és azért hivá annak nevét Dánnak.
És Bála ismét foganván, másikat szüle;
s ezért mondá Rákel: Nénémmel az Isten viaskodásba hozott engem, és győztem; és nevezé azt Neftalinak.
Észrevévén Lia, hogy szűlni megszűnt, szolgálóját, Zelfát adá férjének.
Ki foganván és fiat szülvén,
mondá: Szerencsésen! és azért hivá annak nevét Gádnak.
Zelfa másikat is szüle.
És mondá Lia: Ez boldogságomra van! mert boldognak mondanak engem az asszonyok. Azért nevezé őt Ásernek.
Kimenvén pedig Rúben buzaaratás idején a mezőre, talála nadragulyát, s azt anyjának, Liának elhozá. És mondá Rákel: Adj nekem fiad nadragulyáiból.
Amaz felelé: Nem elég-e neked, hogy férjemet tőlem elvetted, hanem még fiam nadragulyáit is el akarod-e venni? Mondá Rákel: Háljon veled ez éjjel, fiad nadragulyáiért.
És Jákob este felé visszatérvén a mezőről, kiméne eléje Lia, és mondá: Énhozzám jőj be, mert bérben vettelek meg téged fiam nadragulyáiért. És vele hála azon éjjel.
És Isten meghallgatá könyörgését, és fogana, és szülé ötödik fiát,
és mondá: Jutalmat adott nekem az Isten, mivelhogy szolgálómat férjemnek adtam, és nevezé annak nevét Isszakarnak.
Újra foganván Lia, szülé hatodik fiát,
és mondá: Megajándékozott engem Isten jó ajándékkal; ezúttal is velem lesz férjem, mivelhogy hat fiat szültem neki; és azért nevezé annak nevét Zabulonnak.
Ki után Dína nevű leányzót szüle.
Megemlékezvén az Úr Rákelről is, meghallgatá őt, és megnyitá méhét.
Ki fogana, és fiat szűle, mondván: Elvette Isten gyalázatomat.
És hivá annak nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez nekem az Úr más fiat is.
József születése után pedig mondá Jákob az ő ipának: Bocsáss el engem, hogy hazámba s földemre visszatérjek.
Add nekem feleségeimet és magzataimat, kikért szolgáltam neked, hadd menjek el; te tudod a szolgálatot, melylyel szolgáltam neked.
Mondá neki Lábán: Találjak kedvet színed előtt; tapasztalásból tanultam meg, hogy Isten éretted megáldott engem.
Határozd meg jutalmadat, melyet neked adjak.
Ő pedig felelé: Te tudod, mi módon szolgáltam neked, és mennyi lett jószágod kezeimben.
Kevesed volt, mielőtt hozzád jöttem, és most gazdaggá lettél, és az Úr megáldott téged bejövetelem óta. Méltó tehát, hogy egyszer házamról is gondoskodjam.
És mondá Lábán: Mit adjak neked? Ő pedig mondá: Semmit sem akarok; hanem ha megcselekszed, a mit kérek, ismét legeltetem és őrzöm juhaidat.
Kerítsd össze minden nyájadat, és válaszsz el minden tarka és pettegetett gyapjas juhot; és a mely fekete és szeplős és tarka leend, mind a juhok mind a kecskék között, az én bérem legyen.
És ez maholnap igazságomat bizonyítsa, ha eljön az idő, melyet te rendelsz; és a mely csak nem lesz tarka és szeplős és fekete mind juhok s mind a kecskék között, lopásról vádoljon engem.
És mondá Lábán: Helybenhagyom, a mit kérsz.
És azon nap elválasztá a tarka és szeplős kecskéket és juhokat, bakokat és kosokat; az egész egyszínű nyájat pedig, vagyis a fehér és fekete gyapjast fiai kezébe adá.
És háromnapi járó távolságot vete önmaga és veje között, ki az ő többi nyájait legelteti vala.
Jákob tehát zöld nyárfa- és mandola- és juharfa-vesszőket vévén, egy részben lehéjazá azokat; és levonatván a héj, azokon, melyek lehéjazva valának, kitűnék a fehérség, azok pedig, melyek egészek valának, zöldek maradának, és e módon tarkaszinűek lőnek.
És azokat a válúkba tevé, a hová víz töltetik vala, hogy mikor a nyájak eljőnek az italra, szemeik előtt legyenek a vesszők, s ezekre nézvén, foganjanak.
És úgy lőn, hogy a fajzás hevében a vesszőket szemlélék a juhok, és szeplőseket és tarkákat és különböző színnel pettegetetteket ellének.
És elválasztá Jákob a nyájat, és a vesszőket a válukba tevé a kosok szeme elé; a fejérek és feketék mind Lábánéi valának; a többi pedig Jákobé, elválasztva lévén a nyájak egymástól.
Annakokáért mikor első időben bocsáttatnak vala össze a juhok, Jákob a vesszőket az itató-válúkba teszi vala a kosok és juhok szemei elé, hogy azokra nézvén, foganjanak.
De mikor a késő egybeeresztés vala és utolsó foganás, nem teszi vala oda azokat. E szerint a késő ellések Lábánnak, a kora időbeliek pedig Jákobnak jutának.
És az ember fölötte meggazdagodék, és valának neki sok nyájai, szolgálói és szolgái, tevéi és szamarai.
Jákob titkon elfut családjával és jószágával együtt. Szövetséget köt Lábánnal.
Miután pedig hallotta Lábán fiai beszédét, kik mondák: Elvett Jákob mindent, mi atyánké volt, és a ő jószágából meggazdagúlván, nevezetessé lett;
azt is észrevevé Lábán orczájából, hogy nem olyan hozzája, mint tegnap s tegnapelőtt;
de leginkább, mivel az Úr mondá neki: Térj vissza atyáid földére nemzetségedhez, és veled leszek:
elkülde, és kihivatá Rákelt és Liát a mezőre, hol a nyájakat legelteti vala,
és mondá nekik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint tegnap s tegnapelőtt. De az én atyám Istene velem volt,
és magatok tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam atyátoknak;
de atyátok megcsalt engem, tízszer változtatta meg béremet, és még sem engedte neki Isten, hogy nekem árthasson.
Mikor azt mondotta: A tarkák lesznek béred, a juhok mind tarka bárányokat ellettek. Mikor pedig viszontag azt mondotta: Mind a fehéreket vegyed béredűl, minden nyáj fehéreket ellett.
És Isten elvette atyátok jószágát, és nekem adta;
mert mikor a juhok foganásának ideje eljött, fölemeltem szemeimet, és láttam álmomban, hogy a tarka és szeplős és különféle színű hímek hágják a nőstényeket.
És az Isten angyala mondá nekem álmomban: Jákob! És én felelém: Jelen vagyok!
Ő mondá: Emeld föl szemeidet, és lássad, hogy a hímek, melyek a nőstényeket hágják, mind tarkák, szeplősek és pettegetettek; mert láttam mindent, a mit neked Lábán cselekedett.
Én vagyok Bétel Istene, a hol fölkented a követ, és fogadást tettél nekem. Most azért kelj fel, költözzél ki e földről, visszatérvén születésed helyére.
És felelének Rákel és Lia: Vajjon maradt-e nekünk valami rész atyánk háza jószágában és örökségében?
Nem úgy tartott-e minket, mint idegeneket, és eladott, és megemésztette értékünket?
De az Isten elvette atyánk gazdagságát, és azt nekünk és fiainknak adta; annakokáért cselekedd mindazt, mit Isten parancsolt neked.
Fölkele tehát Jákob, s magzatait és feleségeit tevékre rakván, elköltözék.
És elvivé minden vagyonát és nyájait, és mind a mit Mezopotámiában szerzett vala, atyjához, Izsákhoz menvén Kanaán földére.
Az időben Lábán oda volt juhokat nyírni, és Rákel ellopá atyja bálványképeit.
És Jákob nem akará ipának megjelenteni, hogy elszökik.
És miután elment mind ő mind egyéb hozzátartozói, és átkelvén a folyóvízen, Gálaád hegye felé tart vala,
hirűl viteték Lábánnak harmadnapra, hogy Jákob elszökött.
Ki magához vévén atyjafiait, hét napig nyomozá őt, és eléré Gálaád hegyén.
És látá álmában az Istent, ki ezt mondá neki: Vigyázz, hogy valamit keményebben ne szólj Jákob ellen.
És immár Jákob felvonta vala sátorát a hegyen; és mikor amaz elérte őt, atyjafiaival, ugyanazon Gálaád hegyén voná fel sátorát.
És mondá Jákobnak: Miért cselekedted azt, hogy orozva vitted el leányaimat, mint fegyverrel nyert rabjaidat.
Miért akartál elszökni hírem nélkül, meg sem jelentvén nekem, hogy örömmel és énekekkel, dobszóval és czitarákkal kisértelek volna el?
Nem engedted megcsókolnom fiaimat és leányaimat; esztelenűl cselekedtél; és most ugyan
kezem ezt roszszal bírná neked visszafizetni, de atyáitok Istene tegnap azt mondá nekem: Vigyázz, hogy valamit keményebben ne szólj Jákob ellen. [Móz. I. 48,16.]
De hogyha már a tieidhez akartál menni, s annyira kivánkoztál vissza atyád házához, miért loptad el az én isteneimet?
Felelé Jákob: Azért jöttem el híred nélkűl, mert féltem, nehogy erővel elvedd leányaidat.
A mennyiben pedig lopásról vádolsz engem: a kinél megtalálod isteneidet, az ölessék meg atyánkfiai előtt. Vizsgálj meg mindent, s a mit tieidből nálam találsz, vidd el. Ezeket mondá, nem tudván, hogy Rákel lopta el a bálványokat.
Bemenvén tehát Lábán Jákob és Lia és mind a két szolgáló sátorába, nem találá meg. És midőn Rákel sátorába ment,
ez sietve elrejté a bálványokat egy teve-terítő alá, és erre ráüle; és az egész sátort felkeresőnek és semmit nem találónak
mondá: Ne haragudjál, uram, hogy előtted föl nem kelhetek, mert az asszonyok szokása szerint történt most velem. Ekkép hiúsúla meg a keresőnek szorgalmatossága.
És fölháborodván Jákob, feddéssel mondá: Micsoda vétkemért és mi bűnömért rohantál így utánam,
és felhánytad minden házi eszközeimet? Mit találtál itt házad minden vagyonából? tedd ide atyámfiai és atyádfiai elé, s ők itéljenek közöttem és közötted.
Ezért voltam-e nálad húsz esztendeig? juhaid és kecskéid meddők nem voltak, nyájadnak kosait meg nem ettem;
mit a vad elragadott, nem mutattam meg neked, én minden kárt megtérítettem, a mi lopás által elveszett, rajtam kerested;
éjjel és nappal hőség és hideg emésztett, szemeimtől az álom távozott;
és így húsz esztendeig szolgáltam házadnál, tizennégyig leányaidért, hatig nyájaidért; béremet is tízszer megváltoztattad.
Ha atyám, Ábrahám Istene, és Izsák félelme nincs velem: most talán meztelen eresztettél volna el engem; de az Isten nyomorúságomat és kezeim munkáját tekintette, és megfeddett tegnap tégedet.
Felelé neki Lábán: Leányaim és fiaim, nyájaid és a miket itt látsz, mind enyéim; mit tehetnék fiaimnak és unokáimnak?
Jer tehát, és kössünk szövetséget, hogy bizonyságúl legyen közöttem és közötted.
Vőn azért Jákob egy követ, és emlékűl állítá azt;
és mondá atyjafiainak: Hozzatok köveket. Kik összehordván, dombot rakának, és azon evének.
Lábán tanú-dombnak nevezé azt, és Jákob tanúbizonyság halmának, mind a kettő a maga nyelvének tulajdonsága szerint.
És mondá Lábán: Ez a domb bizonyság lesz ma közöttem és közötted, és azért nevezteték annak neve Gálaádnak azaz tanú dombnak.
Lássa és itéljen az Úr közöttünk, mikor elválunk egymástól,
ha leányaimat nyomorgatod, és kivülök más feleségeket veszesz, senki sincs tanúja beszédünknek az Istenen kivűl, ki jelen lévén, látja ezt.
És mondá ismét Jákobnak: Ime ez a domb és kő, melyet felállítottam, közöttem és közötted
tanú leszen; mondom, ez a domb és kő bizonyságúl legyenek: ha vagy én átmenendek ezen hozzád, vagy te átjövendesz hozzám gonosz szándékkal.
Ábrahám Istene és Nákor Istene tegyen közöttünk itéletet, és az ő atyjok Istene. Megesküvék tehát Jákob az ő atyja, Izsák félelmére,
és áldozatokat mutatván be a hegyen, hivá atyjafiait, hogy kenyeret egyenek. Kik miután ettek, ott maradának.
Lábán pedig éjjel fölkelvén, megcsókolá fiait és leányait, és megáldá őket, és visszatére lakhelyére.
Jákob félelme Esautól, és küzdelme egy férfiúval, ki őt megáldja.
Jákob is tovább méne kezdett útján, és az Isten angyalai jövének eléje. [Móz. I. 48,16.]
Kiket mikor meglátott, mondá: Isten tábora ez, és hivá azon hely nevét Mahanaimnak azaz táboroknak.
Külde pedig követeket is maga előtt bátyjához, Esauhoz, Szeir földére, Edom tartományába,
és parancsolá azoknak, mondván: Igy szóljatok az én uramnak, Esaunak: Ezeket mondja öcséd, Jákob: Lábánnál tartózkodtam, és nála voltam a jelen napig.
Vannak ökreim és szamaraim és juhaim, szolgáim és szolgálóim; és most követséget küldök uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid előtt.
És visszatérének a követek Jákobhoz, mondván: Elmentünk bátyádhoz, Esauhoz, és ő íme eléd siet négyszáz emberrel.
Igen megfélemlék Jákob, és aggódván, elosztá népét, mely vele vala, a nyájakat is és juhokat, az ökröket és tevéket két seregre,
mondván: Ha Esau egyik seregre jövend, s azt megveri, a másik sereg, mely hátra van, megszabadúl.
És mondá Jákob: Atyám, Ábrahám Istene! és atyám, Izsák Istene! Uram! ki azt mondottad nekem: Térj vissza földedre és születésed helyére, és jót teszek veled;
csekélyebb vagyok minden irgalmadnál és hívségednél, melyeket szolgádon teljesítettél. Botommal mentem át e Jordánon, és most két sereggel jövök vissza.
Ments meg engemet bátyám, Esau kezéből, mert igen félek tőle, nehogy eljövén, az anyát a fiakkal együtt elveszítse.
Te mondád, hogy jót teszesz velem, és kiterjeszted ivadékomat, mint a tenger fövenyét, mely a sokaság miatt meg nem számláltathatik.
És miután ott hált azon éjjel, abból, mije vala, ajándékokat választa bátyjának, Esaunak,
kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot és húsz kost,
harmincz szoptató tevét csikóikkal, negyven tehenet és húsz bikát, húsz nőstényszamarat és ezek tíz vemhét.
És elkülde szolgái által minden nyájat külön, és mondá szolgáinak: Menjetek előttem, és legyen köz egyik és másik nyáj között.
És parancsolá az elsőnek, mondván: Ha elétalálod bátyámat, Esaut, és kérdez téged: Kié vagy, s hova mégy, vagy kié, a miket hajtasz?
feleljed: A te szolgádé, Jákobé, ajándékokat küld az én uramnak, Esaunak, maga is utánunk jő.
Hasonló parancsot ada a másodiknak és harmadiknak és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ez igékkel szóljatok Esaunak, midőn vele találkoztok;
és adjátok hozzá: Szolgád, Jákob maga is követi utunkat, mert azt mondotta: Megengesztelem őt az előre menő ajándékokkal, és azután látom meg őt, talán megengesztelődik irántam.
Az ajándékok tehát előre menének, ő pedig a táborban marada azon éjjel.
És miután korán fölkelt, vevé két feleségét és a két szolgálót tizenegy fiával együtt, és átméne Jábok révén,
és átvivén mindeneket, mik hozzá tartoznak vala,
egyedűl marada; és íme egy férfiú küszködék vele egész reggelig.
Ki midőn látta, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté az ő csípőjének inát, s ez mindjárt megszárada.
És mondá neki: Bocsáss el engem, mert immár feljön a hajnal. Felelé: Nem bocsátalak el, míg meg nem áldasz engem.
Mondá azért: Mi a neved? Felelé: Jákob.
Amaz pedig: Ezentúl, úgymond, neved nem Jákobnak neveztetik, hanem Izraelnek; mert ha Isten ellen erős voltál, mennyivel inkább győzedelmes leszesz az emberek ellen.
Kérdé őt Jákob: Mondd meg nekem, mi néven neveztetel? Felelé amaz: Miért kérdezed nevemet? És megáldá őt ugyanazon helyen.
És hivá Jákob azon hely nevét Fánuelnek, mondván: Láttam az Istent színről színre, és megszabadúlt az én lelkem.
És azonnal feljöve előtte a nap, mihelyt túl méne Fánuelen; ő pedig sántít vala lábára.
Azért nem eszik az inat Izrael fiai, mely megszáradott Jákob csípőjében, a jelen napig, mivelhogy csípőjének ina megillettetett, és ez elhalt vala.
Jákob és Esau kibékűlnek.
Fölemelvén pedig Jákob szemeit, látá jőni Esaut és vele négyszáz embert; és elosztá Lia és Rákel és mind a két szolgáló fiait;
és helyezé a két szolgálót s azok magzatait elűl; Liát pedig és fiait második helyen; Rákelt pedig és Józsefet legutól.
És maga előre menvén, hétszer hajtá meg magát földig, míg bátyja közeledett.
Ekkor Esau öcscse elé futván, megölelé őt, és nyakába borúlván és megcsókolván, síra.
És fölemelvén szemeit, látá az asszonyokat és azok gyermekeit, és mondá: Kicsodák ezek? hozzád tartoznak-e? Felelé: Ezek a gyermekek, kiket Isten nekem, a te szolgádnak ajándékozott.
És elközelgetvén a szolgálók és azok fiai, meghajlának.
Elérkezék Lia is gyermekeivel, és miután ők is hasonlóképen meghajlottak, utóljára József és Rákel hajták meg magokat.
És mondá Esau: Micsoda nyájak azok, melyeket elétaláltam? Felelé: Hogy kedvet találjak uram előtt.
Amaz pedig mondá: Nekem elég van, öcsém, a mi tied, legyen magadé.
És mondá Jákob: Nem úgy, kérlek; hanem ha kedvet találtam szemeid előtt, vedd el e kis ajándékot kezeimből, mert úgy tekintem orczádat, mintha az Isten színét láttam volna. Légy kegyelmes nekem,
és fogadd el az áldást, melyet neked hoztam, s melyet nekem a mindentadó Isten ajándékozott. Öcscsének kényszerítésére nagynehezen elfogadván,
mondá: Menjünk együtt, én úti társad leszek.
És mondá Jákob: Tudod, uram, hogy gyenge gyermekeim és ellő juhaim és teheneim vannak velem; ha a járásban fölötte kifárasztom őket, a nyájak egy nap mind elhullanak.
Menjen az én uram az ő szolgája előtt, és én lassan követem nyomdokait, a mint látom, hogy gyermekeim bírják, míglen uramhoz jutok Szeirbe.
Felelé Esau: Kérlek tehát, hogy a velem levő népből legalább útitársaid maradjanak. Nem szükség, úgymond, csak azon egy kell nekem, hogy kedvet találjak, uram, színed előtt.
Visszatére tehát Esau még az nap Szeirbe, azon úton, melyen jött vala.
És Jákob Szókotba méne; a hol házat építe, és sátorokat állíta, nevezvén azon hely nevét Szókotnak azaz sátoroknak.
És átméne Sálembe, a szikemiták városába, mely Kanaán földén vagyon, miután visszatért szíriai Mezopotámiából; és azon város mellett lakék.
És megvevé azon földrészt, melyen sátorokat vont vala, Hémornak, Szikem atyjának fiától, száz bárányon.
És oltárt emelvén ott, azon segitségűl hivá Izrael erős Istenét.
Dína elragadtatása, a szikemiták büntetése.
Kiméne pedig Dína, Lia leánya, hogy lássa azon tartomány asszonyait.
Kit midőn Szikem, a heveus Hémor fia, azon föld fejedelme meglátott, megszereté őt és elragadá, és vele hála, erőszakkal megszeplősítvén a szüzet.
És hozzá ragaszkodék lelke, és a szomorkodót édesgető beszédekkel engesztelé.
És atyjához, Hémorhoz menvén, mondá: Vedd feleségűl nekem e leányzót!
Mit mikor Jákob meghallott fiai távollétében, kik a barmok legeltetésében valának foglalatosak, hallgata, míg megjövének.
Kimenvén pedig Hémor, Szikem atyja, hogy szóljon Jákobbal,
ime ennek fiai jövének a mezőről, és hallván, a mi történt, igen megharaguvának azért, hogy undok tettet követett el Izraelen, és megszeplősítvén Jákob leányát, tilalmas dolgot cselekedett.
Szóla azért Hémor nekik: Szikem fiamnak lelke a ti leányotokhoz ragaszkodik, adjátok őt neki feleségűl;
és kössünk egymás között házasságokat, leányaitokat adjátok nekünk, és leányainkat vegyétek ti el,
és lakjatok velünk; a föld hatalmatokban vagyon, míveljétek, kereskedjetek, és bírjátok azt.
De Szikem is mondá amaz atyjának és bátyjainak: Hadd találjak kedvet előttetek, és a mit határoztok, megadom.
Emeljétek föl a jegyadományt, és kivánjatok ajándékokat, és örömest megadom, a mit kérendetek, csak adjátok nekem e leányzót feleségűl.
Jákob fiai Szikemnek és atyjának álnokúl felelének, agyarkodván az ő húguk megszeplősíttetése miatt:
Nem cselekedhetjük, a mit kértek, sem nem adhatjuk húgunkat körűlmetéletlen embernek, mert ez nálunk tilalmas és kárhozatos.
De úgy szövetkezhetünk veletek, ha mihozzánk hasonlók akartok lenni, és körűlmetéltetik köztetek minden férfi;
akkor leányainkat nektek adjuk, és viszont elvesszük leányaitokat, és veletek lakunk, és egy néppé leszünk;
ha pedig nem akartok körűlmetéltetni, elveszszük leányunkat, és elmegyünk.
Tetszék ez ajánlás Hémornak és fiának, Szikemnek.
Nem is vonakodék az ifjú mindjárt beteljesíteni, a mi kivántatik vala. Mert igen szereti vala a leányzót, s ő vala főtekintetű atyjának egész házában.
És bemenvén a város kapuján, szólának a néphez:
Ezen férfiak békeségesek, és velünk akarnak lakni; kereskedjenek e földön, és míveljék azt, mely tágas és széles lévén, munkásokban szűkölködik; az ő leányaikat vegyük feleségűl, és mieinket adjuk nekik.
Egy van, a miért ily nagy jó elhalad; ha körűlmetéljük férfiainkat, követvén e nemzet szertartását:
akkor az ő marháik és barmaik és mind a mivel bírnak, miénk lesznek. Engedjünk hát nekik ebben, és együtt lakván, egy néppé leszünk.
És mindnyájan ráállának, körűlmetélvén minden férfiakat.
És ime harmadnapon, mikor legsúlyosabb a sebek fájdalma, Jákob két fia, Simeon és Lévi, Dína bátyjai, kardokat ragadván, bátran bemenének a városba, és megölvén minden férfit, [Móz. I. 49,6.]
Hémort és Szikemet is megölék, elvivén húgukat, Dinát, Szikem házából.
Kik hogy kijöttek, berohanának a megöltekre Jákobnak többi fiai, és feldúlák a várost a szeplősítés megboszúlására,
juhaikat és barmaikat és szamaraikat és mindenöket elpusztítván, mik a házakban és mezőkön valának,
gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék.
Mindezeket merészen megcselekvén, mondá Jákob Simeonnak és Lévinek: Megszomorítottatok, és gyülöletessé tettetek engem e föld lakói, a kananeusok és ferezeusok előtt. Mi kevesen vagyunk; ők egybegyülvén megvernek engem, és eltöröltetem én és háznépem.
Kik felelének: Vajjon mint egy parázna személylyel kellett-e visszaélniök a mi húgunkkal?
Jákob Bételbe költözik. Rákel és Izsák halála.
Azonközben szóla Isten Jákobnak: Kelj föl, és ment Bételbe, és lakjál ott, és építs oltárt az Istennek, ki megjelent neked, mikor Esau bátyád elől futottál. [Móz. I. 28,13.]
Jákob pedig egybehíván egész háznépét, mondá: Hányjátok el a nálatok levő idegen isteneket; tisztúljatok meg, és változtassátok el ruháitokat.
Keljetek föl, és menjünk Bételbe, hogy ott oltárt építsünk az Istennek, ki meghallgatott engem szorongattatásom napján, és társam volt utazásomban.
Neki adák tehát mind a nálok levő idegen isteneket és a függőket, melyek füleikben valának; ő pedig elásá azokat a terpentinfa alá, mely Szikem-város mellett vagyon.
És mikor elindúltak, az Isten rettenete fogá el a körűlfekvő városokat, és nem merék űzőbe venni az elköltözőket.
Elérkezék tehát Jákob Lúzába, mely Kanaán földén vagyon, melynek mellékneve Bétel, – ő és vele az egész nép.
És ott oltárt építe, és nevezé azon hely nevét Isten házának, mert Isten ott jelent meg neki, mikor bátyja elől futott vala.
Azon időben hala meg Débora, Rebekka dajkája, és eltemetteték Bétel tövében egy cserfa alatt, és hivaték azon hely neve sírás cserfájának.
Az Isten pedig újra megjelene Jákobnak, miután visszatért szíriai Mezopotámiából, és megáldá őt,
mondván: Nem hivatol többé Jákobnak, hanem Izrael lesz neved. És nevezé őt Izraelnek,
és mondá neki: Én vagyok a mindenható Isten, növekedjél és szaporodjál; nemzetek és népek sokasága fog származni tőled, királyok erednek ágyékodból.
És a földet, melyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, neked adom és ivadékodnak utánad.
És eltávozék tőle.
Ő pedig kő-emléket emele azon helyen, hol az Isten szólott vala neki, italáldozatot öntvén arra, és olajjal fölkenvén azt.
És hivá azon hely nevét Bételnek.
Elköltözvén pedig onnét, tavaszi időben azon földre méne, mely Efrata felé viszen; a hol szülni akarván Rákel,
a szülés nehéz volta miatt veszedelemben forog vala. És mondá neki a bába: Ne félj, mert ezen fiad is megleszen.
De a fájdalom miatt lelkét mármár kiadván, és halála elközelgetvén, fia nevét hivá Benoninak azaz fájdalmam fiának; atyja pedig nevezé Benjaminnak azaz jobbkéz fiának.
Meghala tehát Rákel, és eltemetteték azon úton, mely Efratába viszen, s ez Betlehem.
És Jákob jeloszlopot emele az ő sírja fölött; mely Rákel sirjának emléke mind e mai napig.
S elköltözvén onnét, a nyáj tornyán túl voná fel sátorát.
És mikor azon tartományban lakik vala, elméne Rúben, és atyjának ágyasával, Bálával hála; a mi előtte nem marada titokban. Jákob fiai pedig tizenketten valának.
Lia fiai: az elsőszülött Rúben és Simeon, Lévi és Júdás, Isszakar és Zabulon.
Rákel fiai: József és Benjamin.
Bálának, Rákel szolgálójának fiai: Dán és Neftali.
Zelfának, Lia szolgálójának fiai: Gád és Áser; ezek Jákob fiai, kik neki szíriai Mezopotámiában születtek.
És eljuta atyjához, Izsákhoz, Mambréba, Arbé városába, mely Hebron, hol Ábrahám és Izsák zarándokúl laktak.
És Izsáknak teljes napjai száz nyolczvan esztendők valának.
És elerőtlenedvén a kor miatt, meghala, és népéhez téteték, öreg levén s napokkal teljes; fiai, Esau és Jákob, eltemeték őt.
Esau utódai.
Ezek pedig Esau nemzetségei, a ki Edom.
Esau Kanaán leányai közől vőn feleségeket: Ádát, a heteus Elon leányát és Ólibamát, Ánának, a heveus Szebeon leányának leányát.
és Bászematot, Izmael leányát, Nabajot húgát.
Szülé pedig Áda Elifázt, Bászemat szülé Ráhuelt, [Krón. I. 1,35.]
Ólibama szülé Jehust és Ihelont és Kórét. Ezek Esau fiai, kik neki Kanaán földén születtek.
Vevé pedig Esau feleségeit és fiait és leányait, és házában minden lelket, és vagyonát és marháját, és mindenét a mit szerezhetett Kanaánban, és elméne más tartományba, és elvála öcscsétől, Jákobtól.
Mert igen gazdagok valának, és együtt nem lakhatának; nem is férhetének el zarándokságuk földén a nyájak sokasága miatt. [Móz. I. 13,6.]
És Szeir hegyén lakék Esau, a ki Edom. [Józ. 24,4.]
Ezek pedig Esaunak, az edomiták atyjának nemzetségei Szeir hegyén,
és ezek az ő fiainak nevei: Elifáz, Ádának, Esau feleségének fia, és Ráhuel Bászematnak, az ő feleségének fia. [Krón. I. 1,34.]
És Elifáznak fiai voltak: Téman, Omar, Szefó és Gátam és Cenez.
Tamna pedig Elifáznak, Esau fiának ágyasa vala; ki szülé neki Ameleket. Ezek Ádának, Esau feleségének fiai.
Ráhuel fiai pedig: Náhat és Zára, Szamma és Méza; ezek Bászematnak, Esau feleségének fiai.
Ólibamának, Esau feleségének, ki Ánának, Szebeon leányának leánya volt, fiai, kiket szült neki, ezek: Jehus és Ihelon és Kóre.
Ezek a fejedelmek Esau fiai közől. Elifáznak, Esau elsőszülöttének fiai: Teman fejedelem, Omár fejedelem, Szefo fejedelem, Cenez fejedelem,
Kóre fejedelem, Gátam fejedelem, Amalek fejedelem. Ezek Elifáz fiai Edom földén, és ezek Áda fiai.
Ráhuelnek, Esau fiának fiai ezek: Náhat fejedelem, Zára fejedelem, Szamma fejedelem, Méza fejedelem. Ezek Ráhuel fejedelmei Edom földén; ezek Bászematnak, Esau feleségének fiai.
Ólibamának, Esau feleségének fiai pedig ezek: Jehus fejedelem, Ihelon fejedelem, Kóre fejedelem. Ezek Ólibamától, Ána leányától, Esau feleségétől való fejedelmek.
Ezek Esau fiai, és ezek azoknak fejedelmei; ő az Edom.
Ezek a horreus Szeir fiai, azon földnek lakosai: Lotan és Szóbal, Szebeon és Ána, [Krón. I. 1,38.]
Díszon és Eszer és Díszan. Ezek a horreusok fejedelmei, Szeir fiai Edom földén.
Lotánnak pedig fiai lőnek, Hóri és Heman, Lotán húga pedig Tamna vala.
És ezek Szobál fiai: Alvan és Manahat, Ebal és Széfo és Onam.
És ezek Szabeon fiai: Ája és Ána. Ez azon Ána, ki meleg vizeket talált a pusztában, mikor atyjának, Szebeonnak szamarait legeltette.
És ennek fia, Díszon, és leánya Ólibama.
És ezek Díszon fiai: Hamdan és Eszeban Jetram és Káran.
És ezek Eszer fiai: Bálaan és Záván, és Ákán.
Díszan fiai pedig Husz és Áram voltak.
Ezek a horreusok fejedelmei: Lotán fejedelem, Szobál fejedelem, Szebeon fejedelem, Ána fejedelem,
Díszon fejedelem, Eszer fejedelem, Díszan fejedelem; ezek a horreusok fejedelmei, kik Szeir földén országlottak.
A királyok pedig, kik Edom földén országlottak, mielőtt Izrael fiainak királyuk lett volna, ezek voltak:
Bela, Beor fia, és az ő városa neve: Denaba.
Meghalván pedig Bela, országla helyette Jóbáb, a boszrai Zára fia.
És miután meghalt Jóbáb, országla helyette Huszam, a temanusok földéről.
Ez is meghalván, országla helyette Abad, Badad fia, ki megveré Mádiánt Moáb tartományában; és az ő városa neve Avit.
És miután meghalt Adad, országla helyette a maszrekai Szemla.
Ez is meghalván, országla helyette Saul, Rohobot folyóvizétől.
És miután ez is meghalt, követé őt az országlásban Balanán, Akobor fia.
Ez is meghalván, országla helyette Ádár, és az ő városa neve Fau vala; és felesége neveztetik vala Métabelnek, ki Matrednek, Mezaab leányának leánya.
Ezek tehát Esau fejedelmeinek nevei, nemzetségeik, lakhelyeik és nevezeteik szerint: Tamna fejedelem, Alva fejedelem, Jetet fejedelem,
Ólibama fejedelem, Ela fejedelem, Finon fejedelem,
Cenez fejedelem, Teman fejedelem, Mabsár fejedelem,
Magdiel fejedelem, Hiram fejedelem; ezek Edom fejedelmei, kik birodalmok földén laknak vala, Esau pedig az edomiták törzsatyja.
Józsefet irigységből eladják testvérei.
Jákob pedig Kanaán földén lakék, hol atyja zarándokoskodott.
És ez az ő nemzetségének története. József mikor tizenhat esztendős volt, legelteti vala a nyájat bátyjaival, még mint gyermek; vala pedig atyja feleségeinek, Bálának és Zelfának fiaival; és atyjánál bevádolá testvéreit valami nagy gonoszság miatt.
Izrael pedig minden fiai fölött szereti vala Józsefet, mivel őt vénségében nemzette volt, és tarka köntöst készíte neki.
Látván pedig bátyjai, hogy atyjoktól minden fiainál inkább szerettetik, gyülölik vala őt, és semmit sem szólhattak neki békeségesen.
Történék az is, hogy álom-látását elbeszélé bátyjainak, a mi még nagyobb gyülölségnek lőn eredete.
És mondá nekik: Halljátok álmomat, melyet láttam.
Úgy látszott vala nekem, mintha kévéket kötöttünk volna a szántóföldön, s az én kévém fölemelkedvén megállott, és a ti körűlálló kévéitek földig meghajoltak az én kévém előtt.
Felelének testvérei: Vajjon még királyunk lészsz-e, avagy uralmad alá vettetünk-e? Ezen álmok és beszédek tárgya irígységnek és gyülölségnek lőn gyujtószere.
Más álmot is láta, melyet elbeszéle, testvéreinek, mondván: Láttam álmomban mintha a nap és hold és tizenegy csillag előttem magát földig meghajtotta volna.
Midőn ezt atyjának és testvéreinek elbeszélte, atyja megfeddé őt, és mondá: Mit jelentsen ez álom, melyet láttál? talán hogy én, és anyád és testvéreid földig hajolunk-e meg előtted?
Azért irigykedének rá testvérei, atyja pedig e dolog felől hallgatva elmélkedik vala.
És mikor testvérei atyjok nyájainak legeltetésében valának Szikemben,
mondá neki Izrael; Testvéreid a juhokat Szikemben legeltetik, jöszte, elküldelek hozzájok. Ki felelvén:
Jelen vagyok; mondá neki: Menj el, és nézd meg, ha minden jól van-e testvéreid és a barmok körűl? és hozd hírűl nekem, mint van a dolog. Elküldetvén Hebron völgyéből, méne Szikembe.
És látá őt egy férfiú a mezőn tévelyegni, és kérdezé: mit keres?
Ő pedig felelé: Testvéreimet keresem, mondd meg, hol legeltetik a nyájakat?
És mondá neki a férfiú: Elmentek ezen helyről, hallám pedig, hogy mondák: Menjünk Dótainba. Elméne tehát József az ő testvérei után, és megtalálá őket Dótainban.
Kik midőn őt messziről meglátták, mielőtt hozzájok jutott, arról gondolkodtak, hogy őt megöljék;
És szólának egymás között: Itt jön az álomlátó;
jertek, öljük meg őt, és vessük egy régi vízverembe, és mondjuk, hogy a gonosz vad ette meg őt; és akkor majd kitűnik, mit használnak neki álmai.
Hallván pedig ezt Rúben, igyekszik vala kiszabadítani őt kezeikből, és mondá: [Móz. I. 42,22.]
Ne vegyétek el életét, se vérét ne ontsátok, hanem vessétek őt ama vízverembe, mely a pusztában vagyon, és kezeiteket tartsátok tisztán; ezt pedig mondja vala, ki akarván őt szabadítani kezeikből, és atyjának visszaadni.
Mihelyt tehát elérkezék bátyjaihoz, megfoszták őt bokáig érő tarka köntösétől,
s egy régi vízverembe ereszték le, melyben víz nem vala.
És leülvén kenyerezni, izmaelita vándorokat látának jőni Gálaádból, kik tevéiken fűszereket, fenyű-viaszt, és mirrha-zsengét visznek vala Egyiptomba.
Mondá azért Júdás az ő testvéreinek: Mit használ nekünk, ha megöljük öcsénket, és vérét eltitkoljuk?
Jobb, ha inkább eladatik az izmaelitáknak, hogy kezeink meg ne fertőztessenek, mert atyánkfia és testvérünk. S megnyugvának beszédén a testvérek.
És midőn a madianita kereskedők ott átmennek vala, kivonák őt a vízveremből, és eladák az izmaelitáknak húsz ezüst sikluson, kik őt Egyiptomba vivék. [Bölcs. 10,13.]
És visszatérvén Rúben a veremhez, nem találá a gyermeket;
megszaggatá ruháit, és testvéreihez menvén, mondá: A gyermek nincs már ott, s én hova menjek?
Ők pedig vevék köntösét, és egy megölt gödölye vérébe márták,
küldvén hírmondókat, kik azt atyjához vigyék, és mondják: Ezt találtuk; nézzed, vajjon fiad köntöse-e, vagy nem?
S mikor azt atyja megismerte, mondá: Ez fiam köntöse, a gonosz állat szaggatta őt szét, a fenevad ette meg Józsefet.
És megszaggatván ruháit, szőrzsákba öltözék, siratván fiát sok ideig.
Egybegyűlvén pedig minden magzatai, hogy enyhítsék atyjok bánatát, ő nem akará a vigasztalást elfogadni, hanem mondá: Keseregvén, lemegyek fiamhoz a halottak országába. És meg nem szűne a sírástól.
A madianiták azonban eladták Józsefet Egyiptomban Fáraó udvari tisztének, Putifárnak, a vitézek hadnagyának.
Júdás gyermekei, és az ő vétke Támárral.
Azon időtájban lemenvén Júdás testvéreitől, betére egy Hirám nevű odollámi férfiúhoz.
És meglátá ott egy Szue nevű, kananeus ember leányát, és feleségűl vévén, beméne hozzája.
Ki fogana, és fiat szüle, és nevét Hernek hivá.
És ismét magzatot foganván, született fiát Onánnak hivá. [Móz. IV. 26,19.]
Harmadikat is szüle, kit Szélának neveze, ennek születése után szülni megszűne.
Júdás pedig elsőszülöttének, Hernek Támár nevű feleséget ada.
Azonban Her, Júdás elsőszülötte gonosz vala az Úr színe előtt, és tőle megöleték. [Móz. IV. 26,19. Krón. I. 2,3.]
Mondá azért Júdás az ő fiának, Onánnak: Menj be bátyád feleségéhez, és vedd őt házastársúl, hogy ivadékot támaszsz bátyádnak.
Amaz tudván, hogy a fiak nem neki születnek, bemenvén bátyja feleségéhez, a magot földre ontja vala, hogy magzatok bátyja nevére ne szülessenek.
És azért megveré őt az Úr, mivelhogy utálatos dolgot cselekedett.
Annakokáért mondá Júdás az ő menyének, Támárnak: Maradj özvegyen atyád házában, míg fölnevekedik fiam, Széla; mert fél vala, nehogy ez is meghaljon, mint bátyjai. Ki elméne, és atyja házánál lakék.
Sok napok multával pedig meghala Szue leánya, Júdás felesége, ki a gyászolás után megvigasztalódván, fölméne Tamnaszba juhainak nyírőihez, ő és Hirasz, az odollámi juhpásztor.
És hírűl vivék Támárnak, hogy ipa fölmegy Tamnaszba a juhok nyírésére.
Ki levetvén özvegyi ruháit, arczfátyolt vőn, és elváltoztatván öltözetét, leüle a kettős úton, mely Tamnaszba viszen; azért hogy már megnőtt Széla, és nem nyeré őt férjeűl.
Kit meglátván Júdás, parázna személynek tartja: mert befödözte vala orczáját, hogy meg ne ismertessék.
És bemenvén hozzája, mondá: Engedd, hogy közösűljek veled; mert nem tudja vala, hogy az ő menye. Ki felelvén: Mit adsz nekem, hogy közösűlhess velem?
mondá: Egy gödölyét küldök neked a nyájból. Amaz viszontag mondá: Megengedem, a mit kivánsz, ha zálogot adsz nekem, míg megküldöd a mit igérsz.
Mondá Júdás: Mit akarsz, hogy zálogúl adjak neked? Felelé: Gyürűdet és a karpereczet és a botot, melyet kezedben tartasz. S egy közösűléssel teherbe esék az aszszony.
És fölkelvén, elméne; és levetvén öltözetét, melyet magára vett vala, felöltözék özvegyi ruháiba.
Júdás pedig elküldé a gödölyét odollámi pásztora által, hogy visszavegye a zálogot, melyet az asszonynak adott vala; ki midőn őt nem találta,
megkérdé azon hely embereit: Hol van amaz asszony, ki a kettős uton ült vala? Kik mindnyájan felelének: Nem volt parázna személy ezen a helyen.
Visszatére Júdáshoz, és mondá neki: Nem találtam meg őt; sőt azon hely emberei is azt mondották nekem, hogy soha ott parázna személy nem ült.
Mondá Júdás: Tartsa magának, csakugyan hazudságról nem vádolhat minket; én elküldöttem a gödölyét, melyet igértem vala: és te nem találtad fel őt.
Ime azonban három hónap múlva hírűl vivék Júdásnak, mondván: Menyed, Támár fajtalankodott, és viselőssége már meglátszik. És mondá Júdás: Hozzátok elé őt, hogy megégettessék.
Ki mikor a büntetésre vitetik vala, ipához külde, mondván: Azon férfiútól fogantam, a kiéi ezek; ismerd meg kié a gyürű és a karperecz és a bot?
Ki megismervén az ajándékokat, mondá: Igazabb ő nálamnál, mert nem adtam őt fiamnak, Szélának. Mindazáltal többé meg nem ismeré őt.
Elközelgetvén pedig a szülés, ikrek találtatának méhében; és midőn a kisdedeket szülné, egyik kinyujtá kezét, melyre a bába piros fonalat köte, mondván: [Máté 1,3.]
Ez jő ki előbb.
Amaz pedig visszavonván kezét, a másik jöve ki, és mondá az asszony: Miért szakadt meg éretted a burok? és azért hivá az ő nevét Fáresznek.
Azután jöve ki testvére, kinek kezén a piros fonal vala, kit Zárának neveze. [Krón. I. 2,4.]
József ártatalansága és fogsága.
József tehát Egyiptomba viteték, és az egyiptomi Putifár, Fáraó főtisztje, a vitézek hadnagya, vevé meg őt az izmaelitáktól, kiktől oda vitetett vala.
És vele lévén az Úr, ő mindenekben szerencsésen cselekvő férfiú vala; és urának házában lakék,
Ki igen jól tudja vala, hogy az Úr van vele, és hogy minden a mit tesz, általa sikerűl kezeiben.
És kedvet talála József ura előtt, és az ő szolgája lőn, és mindenek fölé rendeltetvén, kormányozá a rábízott házat és mindent, a mi neki adatott vala.
És az Úr megáldá az egyiptomi ember házát Józsefért, és megsokasítá minden vagyonát, mind otthon, mind a mezőkön;
és neki egyébre nem vala gondja, csak épen a kenyérre, melyet eszik vala. József pedig alakra szép és tekintetre ékes vala.
Egy idő mulva tehát asszonya Józsefre veté szemeit, és mondá neki: Hálj velem.
Ki semmikép sem állván a gonosz cselekedetre, mondá neki: Ime uram mindent kezembe adván, nem is tudja, mije van házában,
és semmi sincs olyan, mi hatalmamban ne volna, vagy a mit nekem át nem adott, kivéve téged, ki felesége vagy; hogy cselekedhetném tehát e gonoszságot, és hogy vétkezhetném az én Istenem ellen?
Efféle szókkal az asszony naponkint untatja vala az ifjút, de ez megveté a fajtalankodást.
Történék pedig egy napon, hogy József a házba méne, valami dolgot végezni, senki sem lévén ottan.
És amaz megragadván ruhájának szélét, mondá: Hálj velem. Ki annak kezében hagyván palástját, elfuta és kiméne.
És mikor az asszony látta kezében a ruhát, és hogy megvettetett:
beszólítá háza népét és mondá nekik: Ime behozta e zsidó férfiút, hogy minket meggyalázzon; bejött hozzám, hogy velem közösűljön, és midőn felkiáltottam,
és hallotta szómat, ott hagyta palástját, melyet tartok vala, és kifutott.
Azért a vádnak bebizonyítására, a letartott palástot megmutatá hazatért férjének,
és mondá: Bejött hozzám a zsidó szolga, kit ide hoztál, hogy meggyalázzon engem;
és midőn engem kiáltani hallott, ott hagyta palástját, melyet tartok vala, és kifutott.
Ezeket hallván ura, és felesége szavának képtelen hitelt adván, igen megharaguvék,
és Józsefet azon tömlöczbe vetteté, hol a király foglyai őriztetnek vala, és ott lőn bezárva. [Zsolt. 104,18.]
Az Úr pedig Józseffel vala, és könyörűlvén rajta, kedvessé tevé őt a főtömlöcztartó előtt.
Ki az ő kezébe adá mind a foglyokat, kik őrizet alatt tartatnak vala, és a mi csak történt, ő általa lőn meg.
És semmire gondot nem visele, mindent ő rá bízván. Mert vele az Úr vala, és minden cselekedeteinek sikert ada.
József a foglyok álmait fejtegeti.
Ezek így lévén, történék, hogy két főtiszt, az egyiptomi király pohárnoka és sütője, vétkezének urok ellen.
És megharagudván rájok Fáraó, (mert egyik a pohárnokok, másik a sütők főtisztje vala),
a vitézek hadnagyának tömlöczébe vetteté őket, melyben József is fogva vala.
A tömlöcztartó pedig Józsefre bízá őket, ki szolgál vala is nekik. Elfolyt pedig egy idő, míg azok őrizet alatt tartatnak vala.
És álmot látának egy éjjel mind a ketten, rájok illő jelentőséggel,
kikhez midőn József reggel bement, és látta, hogy szomorúak,
tudakozá tőlök, mondván: Miért szomorúbb ma orczátok a szokottnál?
Kik felelének: Álmot láttunk, és nincs a ki megmagyarázza nekünk. És mondá nekik József: Nem Istené-e a magyarázás? mondjátok el nekem, mit láttatok?
Elsőbb a főpohárnok beszélé el álmát: Láték előttem egy szőlőtőt,
melyen három vessző vala, lassankint bimbókká fakadni, s virágzás után a szőlőgerezdeket megérni,
és Fáraó pohara vala kezemben; vevém tehát a gerezdeket, és a pohárba facsarám, melyet tartok vala, és a poharat Fáraónak adám.
Felelé József: Ez az álom magyarázata: A három szőlővessző még három nap,
melyek után megemlékezik Fáraó szolgálatodról, és előbbi hivatalodba visszahelyez téged; és neki adod a poharat tiszted szerint, mint azelőtt szoktál vala cselekedni.
Csak azután emlékezzél meg rólam, midőn jól leszen dolgot, és tégy irgalmat velem, megemlítvén Fáraónak, hogy vigyen ki engem e tömlöczből;
mert orozva hoztak el engem a zsidók földéről, és itt ártatlanúl vettettem e verembe.
Látván a sütők mestere, hogy az álmot okosan fejtette meg, mondá: Én is álmot láttam, hogy három kosár liszt vala fejemen,
és az egyik kosárban, mely felűl vala, mindenféle, mesterségesen készűlt süteményeket vivék, és abból a madarak evének.
Felelé József: Ez az álom magyarázata: A három kosár még három nap,
melyek után Fáraó fejedet véteti, és keresztfára akasztat téged, és a madarak testedet megszaggatják.
Harmadnap múlva Fáraó születésének napja vala; ki nagy lakomát szerezvén szolgáinak, a lakoma között megemlékezék a pohárnokok mesteréről és a sütők főnökéről.
És az egyiket helyére visszaállítá, hogy poharat nyujtson neki;
a másikat pedig akasztófára függeszteté; hogy a jövendölőnek igazmondása bebizonyodjék.
Mindazáltal a pohárnokok főtisztje szerencsés állapotjában elfeledkezék magyarázójáról.
József megfejti Fáraó álmát, és nagy méltóságra emeltetik.
Két esztendő múlva Fáraó álmot láta. Úgy tetszik vala neki, mintha folyóvíz mellett állana,
melyből hét szép és igen kövér tehén jöve föl és legel vala a mocsáros helyeken.
Más hét undok és elsoványodott is emelkedék ki a folyóvízből, és szintén a vízparton legel vala a zöldellő helyeken.
És ezek elnyelék amazokat, melyek csodaszép színben és állapotban valának. Mire fölserkene Fáraó.
Ismét elaluvék, és más álmot láta. Hét kalász nő vala egy száron, mind teljes és szép;
és más ugyanannyi vékony és a hőségtől kiszáradt kalászok növének,
megemésztvén az előbbieknek minden szépségét. Fölserkenvén Fáraó a nyugalomból,
miután megviradt, félelemmel megrettenvén, elkülde Egyiptom minden jóslóihoz és minden bölcseihez; és eléhivatván őket, elbeszélé nekik az álmot, és nem vala, ki megmagyarázza.
Akkor végre megemlékezvén a pohárnokok mestere, mondá: Megvallom bűnömet.
A király megharagudván szolgáira, megparancsolá: hogy engem és a sütők mesterét a vitézek hadnagyának tömlöczébe vessenek;
a hol mindketten álmot látánk, mely a jövendőt jelenté.
Vala ott egy zsidó ifjú, a vitézek hadnagyának szolgája, kinek elbeszélvén az álmokat,
mindazt hallottuk tőle, mit azután a dolog esete beigazolt. Mert nekem visszaadaték hivatalom, és amaz felakasztaték a keresztre.
A király parancsára Józsefet azonnal kihozván a tömlöczből, megnyírék, és más ruhát adván rá, eléje vivék.
Kinek amaz mondá: Álmokat láttam, és nincs, ki megmagyarázza; a mihez, mint hallom, te igen bölcsen értesz.
Felelé József: Az Isten nálam nélkül fog szerencsét mondani Fáraónak. [Máté 10,20.]
Elbeszélé tehát Fáraó, a mit látott vala. Úgy tetszik vala nekem, mintha folyóvíz partján állanék,
és hét igen szép és kövér húsú tehén jöve föl a folyóvízből, melyek a mocsáros legelő zöldjén szedegetnek vala;
és ezek után más hét jöve föl, oly rút és sovány, hogy soha olyakat Egyiptom földén nem láttam;
melyek elnyelvén és megemésztvén az elsőket,
semmi jelenségét nem adák a jóllakásnak, hanem hasonló soványságban és rút lankadtságban maradának. Fölserkenék; és újra mély álomtól elnyomatván,
álmot láték: Hét kalász nő vala egy száron, mind teljes és fölötte szép.
Más hét vékony és a hőségtől kiszáradt is nő vala egy száron;
ezek az előbbiek szépségét elnyelék. Elbeszélém ez álmot a jósoknak, és senki sincs, ki megfejtse.
Felelé József: A királynak álma mind egy. A mit Isten cselekedni fog, megjelentette Fáraónak.
A hét szép tehén és hét teljes kalász a bőségnek hét esztendeje, és az álomnak ugyanegy jelentését foglalják magokban.
A hét vékony és sovány tehén is, melyek amazok után jöttek fel, és a meleg széltől megégetett hét vékony kalász, a jövendő éhségnek hét esztendeje.
Melyek ily renddel teljesednek be.
Ime nagy bőségnek hét esztendeje fog jőni Egyiptom egész földére;
melyet más hét oly igen terméketlen esztendő követ, hogy az előbbi bőség egészen el lesz feledve, mert az éhség megemészti az egész tartományt,
és a bőség nagyvoltát megsemmisíti a nagy szükség.
Hogy pedig másodszor is láttad az ugyanegy dologra vonatkozó álmot, bizonyos jele annak, hogy meglesz, a mit Isten mondott, és hamar beteljesedik.
Most azért válaszszon a király bölcs és ügyes férfiút, és tegye őt Egyiptom földének gondviselőjévé,
Ki tiszttartókat rendeljen minden tartományokban, és a termés ötödrészét a bőség hét esztendejében,
melyek következnek, gyűjtse csűrökbe, és minden gabona Fáraó hatalma alá takartassék, és tartassék meg a városokban,
előkészűletűl a hét esztendőnek, jövendő éhségére, mely elnyomja Egyiptomot, hogy a föld meg ne emésztessék a szükség miatt.
Tetszék a tanács Fáraónak és minden tisztviselőinek;
és szóla nekik: Vajjon találhatunk-e ily férfiút, ki az Isten lelkével teljes legyen?
Mondá azért Józsefnek: Mivelhogy Isten neked mutatta meg mind a miket szólottál, találhatok-e náladnál bölcsebbet, vagy csak hozzád hasonlót?
Te leszesz házam felügyelője, és szád parancsának az egész nép engedelmeskedni fog, csak királyi székemmel előzlek meg. [Zsolt. 104,21. Makk. I. 2,53. Ap.cs. 7,10.]
És Fáraó mondá ismét Józsefnek: Ime egész Egyiptom földére rendeltelek.
És levéve kezéről a gyürűt, az ő kezébe adá azt, és felöltözteté őt bíborköntösbe, és nyakába aranylánczot tőn,
és második szekerébe ülteté őt, kiáltván a hírnök: hogy mindnyájan térdet hajtsanak előtte, és tudják meg, hogy ő fejedelme egész Egyiptom földének.
És mondá a király Józsefnek: Én vagyok Fáraó; parancsod nélkül nem mozdítja meg senki kezét vagy lábát egész Egyiptom földén.
És elváltoztatá az ő nevét, és nevezé őt egyiptomi nyelven: világ szabadítójának. És adá neki feleségűl Aszenetet, Putifárnak, a heliopoli papnak leányát. Bejárá tehát József Egyiptom földét.
(Harmincz esztendős vala pedig, mikor Fáraó király elé állott); és körűljárá Egyiptom minden tartományát.
És eljöve a hét esztendő bősége; és kévékbe kötvén a gabonát, összegyűjték Egyiptom csűreibe,
és minden termés fölöslege megtakaríttaték minden városban.
És oly nagy vala a búza bősége, hogy a tenger fövenyéhez hasonlíta, és a sokaság meghaladá a mértéket.
Józsefnek pedig, mielőtt az éhség eljött, két fia születék, kiket neki Aszenet, a heliopoli papnak, Putifárnak leánya szüle. [Móz. I. 46,20. 48,5.]
És hivá az elsőszülött nevét Manasszesnek, mondván: Elfeledtette velem Isten minden nyomorúságomat és atyám házát.
És a másiknak nevét Efraimnak nevezé, mondván: Megszaporított engem Isten szegénységem földén.
Miután pedig eltelt a bőség hét esztendeje, mely Egyiptomban vala,
elkezde jőni a szükség hét esztendeje, a mint József előre megmondotta vala; az egész földön elhatalmazék az éhség, de Egyiptom minden tartományában vala kenyér.
Miután pedig erre is éhség jött, a nép Fáraóhoz kiálta, kenyeret kérvén. Kiknek ez felelé: Menjetek Józsefhez, és a mit ő mondand nektek, azt cselekedjétek.
Az éhség pedig naponkint növekedik vala az egész földön; és megnyita József minden csűröket, és árul vala az Egyiptomiaknak, mert az éhség rájok is nehezedett vala.
És minden tartományok Egyiptomba jövének élelmet venni, hogy a fogyatkozás nyomorúságát enyhítsék.
Jákob fiainak első útja Egyiptomba.
Hallván pedig Jákob, hogy eleséget árúlnak Egyiptomban, mondá fiainak: Miért késtek?
Hallottam, hogy búzát árulnak Egyiptomban; menjetek le, és vegyetek a mennyire szükségünk van, hogy élhessünk, és a fogyatkozás miatt meg ne emésztessünk.
Lemenvén tehát József tíz bátyja, hogy gabonát vegyenek Egyiptomban,
Benjamint otthon tartá Jákob, azt mondván az ő bátyjainak: Nehogy az úton valami baja történjék.
Igy menének Egyiptom földére másokkal, szintén vásárlani menőkkel, mert éhség vala Kanaán földén.
És József vala a fejedelem Egyiptom földén, s az ő engedelmével adják vala el a gabonát a népeknek. És mikor leborúltak előtte bátyjai,
és megismerte őket, mint idegenekhez keményebben szóla, kérdvén őket: Honnan jöttetek? Kik felelének: Kanaán földéről, hogy élelmünkre szükségeseket vehessünk.
És noha ő bátyjait megismeré, nem ismerteték meg tőlök.
És megemlékezvén az álmokról, melyeket egykor látott vala, mondá nekik: Ti kémek vagytok; azért jöttetek, hogy e föld erőtlen részét meglássátok.
Kik mondák: Nem úgy van, uram! hanem szolgáid azért jöttek, hogy élelmet vegyenek.
Mindnyájan egy ember fiai vagyunk, békeségesen jöttünk, és szolgáid semmi gonoszra nem törekszenek.
Kiknek ő felelé: Másképen vagyon; e föld erőtlen részeit jöttetek megnézni.
Amazok pedig mondák: Tizenketten vagyunk testvérek, a te szolgáid, egy ember fiai Kanaán földén; a legkisebbik atyánkkal van, a másik nincs többé.
Ez az, úgymond, a mit mondottam: hogy kémek vagytok;
most majd megpróbállak: Úgy éljen Fáraó! el nem mentek innen, míg ide nem jő legkisebbik öcsétek.
Küldjetek el egyet közőletek, s ez hozza el őt; ti pedig fogságban lesztek, hogy kitűnjék, vajjon igaz-e, a mit mondottatok, vagy hamis? különben, úgy éljen Fáraó! kémek vagytok.
Annakokáért őrizet alatt tartá őket harmadnapig.
Harmadnapon pedig a tömlöczből kihozatván, mondá nekik: Cselekedjétek, a mit mondottam, hogy éljetek; mert az Istent félem.
Ha békeségesek vagytok, maradjon egyik testvértek lekötve a tömlöczben; ti pedig menjetek el, és vigyétek haza a gabonát, melyet vettetek;
és legkisebbik öcséteket hozzátok hozzám, hogy megpróbálhassam beszédeteket, és meg ne haljatok. És úgy cselekvének, a mint mondotta vala. [Móz. I. 43,3.5.]
És szólának egymáshoz: Méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk a mi öcsénk ellen, látván lelke szorongatását, midőn könyörgött nekünk, és nem hallgattuk meg; azért jött ránk ezen inség.
Közőlük egyik, Rúben mondá: Nem mondottam-e nektek: ne vétkezzetek a gyermek ellen! de nem hallgattatok rám? ime az ő vére most számon vétetik. [Móz. I. 37,22.]
Nem tudják vala pedig, hogy József érti őket mivelhogy tolmács által szól vala hozzájok.
És elfordúla egy kevéssé, és síra; és visszatérvén szóla velök;
és letartván Simeont, és megköttetvén előttök, parancsolá a szolgáknak, hogy zsákjaikat búzával töltsék meg, s kinekkinek pénzét tegyék be zsákjába, adván azonfelűl élelmet az útra; és úgy cselekvének.
Azok pedig elvivén a gabonát szamaraikon, elmenének.
És megnyitván egyik a zsákot, hogy abrakot adjon barmának a szálláson, látván a pénzt a zsák szájában,
mondá testvéreinek: Visszaadatott nekem a pénz, ime a zsákban vagyon. És álmélkodva és megzavarodva mondák egymásnak: Micsoda ez, mit az Isten nekünk cselekedett?
És megérkezvén atyjokhoz, Jákobhoz, Kanaán főldére, elbeszélék neki mind a mi velek történt vala, mondván:
Keményen szólt velünk azon föld ura, és minket a tartomány kémeinek tartott.
Kinek azt felelők: Békeségesek vagyunk, és semmi álnokságot nem forralunk.
Tizenketten vagyunk testvérek egy atyától; az egyik nincs többé, a legkisebbik atyánkkal van Kanaán földén.
Ő mondá nekünk: Igy próbálom meg, hogy békeségesek vagytok-e? egyik testvérteket hagyjátok nálam, s a házi szükségtekre való élelmet vigyétek, és menjetek el,
és legkisebbik öcséteket hozzátok hozzám, hadd tudjam, hogy nem vagytok kémek, és ezt, ki fogságban tartatik, visszanyerhessétek, és azután szabadságtok legyen venni, a mit akartok.
Ezeket mondván, midőn a gabonát kitöltötték, mindenik megtalálá a zsákok szájába kötött pénzt; és megijedvén mindnyájan,
mondá atyjok, Jákob: Minden gyermekeimtől megfosztotok; József nincs többé, Simeon fogságban tartatik, és Benjamint is elviszitek; mind rám száll e szerencsétlenség!
Felelé neki Rúben: Mind a két fiamat öld meg, ha neked őt vissza nem hozom; add őt az én kezembe, és én őt visszaadom neked.
Ő pedig mondá: Nem megyen le fiam veletek; bátyja meghalt, és ő egyedül maradt; ha valami baja történik a földön, melyre mentek, ősz hajamat fájdalommal viszitek a föld alá.
Jákob fiainak második útja Egyiptomba Benjaminnal együtt.
Azonban az éhség igen gyötri vala az egész földet.
És elköltvén az élelmet, melyet Egyiptomból hoztak vala, mondá Jákob az ő fiainak: Menjetek vissza, és vegyetek számunkra egy kevés eleséget.
Felelé Júdás: Erős esküvés bizonyításával hagyá meg nekünk az a férfiú, mondván: Nem látjátok meg orczámat, ha legkisebbik öcséteket el nem hozzátok magatokkal;
ha tehát el akarod őt velünk ereszteni, elmegyünk együtt, és veszünk neked, a mi szükséges;
ha pedig nem akarod, nem megyünk el; mert, a mint gyakorta mondottuk, az a férfiú tudatta velünk, mondván: Nem látjátok meg orczámat legkisebbik öcsétek nélkül. [Móz. I. 42,20.]
Mondá nekik Izrael: Az én fájdalmamra cselekedtétek azt, megjelentvén neki, hogy még egy öcsétek vagyon.
Azok pedig felelének: Azon ember rendre kérdezősködött nemzetségünkről: vajjon atyánk él-e? van-e még öcsénk? és ennek következtében feleltünk neki a szerint, a mint kérdezett; tudhattuk-e mi, hogy azt fogja mondani: Hozzátok el magatokkal öcséteket.
Júdás is mondá atyjának: Ereszd el velem a gyermeket, hadd menjünk el, hogy élhessünk, s ne haljunk meg mi és kisdedeink.
Magamra veszem én a gyermeket, kezeimből vedd számon őt; ha vissza nem hozom, és vissza nem adom őt neked, bűnös leszek ellened minden időben.
Ha ezen halogatás nem történik, már másod úttal tértünk volna vissza.
Annakokáért mondá nekik atyjok, Izrael: Ha úgy kell lenni, cselekedjetek, a mit akartok; vegyetek e föld legjobb gyümölcseiből edényeitekbe, és vigyetek ajándékokat azon férfiúnak, egy kevés fenyü-viaszt és mézet, illatos fa-mézgát, mirrha-zsengét, terpentint és mandolát.
Pénzt is kétannyit vigyetek magatokkal, és a mit zsákjaitokban találtatok, vigyétek vissza, netalán hibából esett légyen;
és öcséteket is vigyétek el, és menjetek azon férfiúhoz.
Az én mindenható Istenem pedig tegye őt könyörűletessé hozzátok, hogy veletek bocsássa vissza testvérteket, kit fogva tart, és ezt a Benjamint is; én pedig úgy leszek, mint megfosztott, magzatok nélkül.
Vivének tehát a férfiak ajándékokat és kétannyi pénzt, és Benjaminnal együtt lemenének Egyiptomba, és József előtt megjelenének.
Kiket midőn meglátott Benjaminnal együtt, parancsola háza sáfárának, mondván: Vezesd a házba e férfiakat, és ölj ennivaló állatott, és készíts lakomát, mert velem fognak ebédelni.
Amaz megcselekvé, a mit neki parancsolt vala, és a házba vezeté a férfiakat.
És ott megrettenve, mondák egymásnak: Ama pénzért hozattunk ide be, melyet visszavittünk azelőtt zsákjainkban, hogy most ürügyöt találjon ellenünk, és erőszakkal szolgaságra vessen minket is, szamarainkat is.
Azért még az ajtóban a ház sáfárához járúlván,
mondák: Kérünk, uram, hallgass ki minket. Ezelőtt is voltunk már itt élelmet venni,
melyet megvévén, midőn a szállásra jutottunk, megnyitottuk zsákjainkat, és a pénzt a zsákok szájában találtuk; melyet most azon mértékkel visszahoztunk.
De még más ezüstpénzt is hoztunk, veendők a mire szükségünk vagyon; nincs is tudtunkkal, ki tette azt zsákjainkba.
Amaz pedig felelé: Békeség nektek, ne féljetek; Istenetek és atyátok Istene adta nektek a kincset zsákjaitokba; mert a pénzt, melyet nekem adtatok, teljes mértékűnek találtam. És kivezeté hozzájok Simeont.
És a házba vivén őket, vizet hoza, és megmosák lábaikat, és abrakot ada szamaraiknak.
Ők pedig előkészíték az ajándékokat, míg József délre eljő, mert hallották vala, hogy ott fognak kenyeret enni.
Beméne tehát József az ő házába, és amazok kezeikben tartván, eléje vivék az ajándékokat, egész földig hajolván meg előtte.
Ő pedig viszont kegyesen köszöntvén őket, kérdezé, mondván: Egészségben van-e öreg atyátok, a kiről szólottatok vala nekem? él-e még?
Ők felelének: Egészségben van szolgád, a mi atyánk; még él. És meghajolván, leborúlának előtte.
József pedig fölemelvén szemeit, látá Benjamint, vele egy anyától való testvérét, és mondá: Ez-e a ti legifjabb öcsétek, a kiről szólottatok vala nekem? És ismét mondá: Az Isten legyen kegyelmes neked, fiam!
És elsiete onnan, mert öcscsén szíve megindúlt, és kigördűlnek vala könyei, és bemenvén egy szobába síra.
Azután mosdott arczczal ismét kijövén, megtartóztatá magát, és mondá: Hozzátok föl az étkeket.
Felhozák azokat külön Józsefnek, külön testvéreinek, és az egyiptomiaknak is, kik ott esznek vala külön, mert az egyiptomiaknak nem szabad a zsidókkal enni, s ők az oly lakomát tisztátalannak tartják.
Leülének előtte, az elsőszülött elsőszülöttsége szerint, a legifjabb is kora szerint. És igen csodálkoznak vala.
Kiki elvevé a részt, melyet tőle nyert; de nagyobb rész juta Benjaminnak, úgy hogy öt más részt is meghaladott. És ivának és megrészegedének együtt ővele.
Benjamin lopásról vádoltatik.
Parancsola pedig József háza sáfárának, mondván: Töltsd meg zsákjaikat gabonával, a mennyi azokba férhet, és mindenik pénzét tedd a zsákba fölűl.
Ezüst poharamat pedig és a búza árát, melyet ő adott, tedd a legifjabbik zsákjának szájába. És úgy lőn.
És megviradván, elbocsáttatának szamaraikkal együtt.
És immár a városból kimentek, s egy kevéssé elhaladtak vala; akkoron eléhíván József háza sáfárát: Kelj föl, úgymond, és menj azon férfiak után, és megfogván őket, mondjad: Miért fizettetek roszszal a jóért.
A pohár, melyet elloptatok, az, melyből uram iszik, és melyből jövendölni szokott; igen nagy gonoszságot cselekedtetek.
Ő úgy tőn, a mint parancsolva volt; és megfogván őket, a szerint szóla nekik.
Kik felelének: Miért szól így a mi urunk, mintha szolgáid ily nagy vétket cselekedtek volna?
A pénzt, melyet a zsákokban fölűl találtunk, visszahoztuk neked Kanaán földéről: következésképen, hogy loptunk volna urad házából aranyat vagy ezüstöt?
A kinél találtatik, szolgáid közől, a mit keressz, az haljon meg, és mi szolgái leszünk urunknak.
Amaz mondá nekik: Legyen itéletetek szerint: a kinél találtatik, az legyen szolgám, ti pedig bűntelenek lesztek.
Tehát sietve lerakván a földre a zsákokat, megnyiták mindnyájan.
S miután megvizsgálta az öregebbiktől kezdve a legkisebbig, Benjamin zsákjában találá meg a poharat.
Ők pedig megszaggatván ruháikat, és megterhelvén ismét szamaraikat, visszatérének a városba.
És Júdás első méne be testvéreivel Józsefhez, (ki még azon helyről el nem ment vala), és előtte mindnyájan földre esének.
Ő pedig mondá nekik: Miért kivántatok így cselekedni? nem tudjátok-e, hogy nincs hozzám hasonló a jövendölés tudományában?
Kinek mondá Júdás: Mit feleljünk uramnak? vagy mit szóljunk? vagy mivel mentsük igazán magunkat? az Isten gonoszságot talált szolgáidban; ime mindnyájan szolgái vagyunk uramnak, mind mi mind a kinél a pohár megtaláltatott.
Felelé József: Távol legyen tőlem, hogy így cselekedjem; a ki ellopta a poharat, az legyen szolgám: ti pedig szabadon menjetek el atyátokhoz.
Közelebb járúlván pedig Júdás, bizodalommal mondá: Kérlek, uram, hadd szóljon a te szolgád egy igét füleidbe; és ne haragudjál meg szolgádra: mert te vagy Fáraó után,
Uram! Kérdezéd előbb a te szolgáidat: Van-e atyátok, vagy testvéretek? [Móz. I. 42,11.13.]
És mi azt felelők neked, uramnak: Öreg atyánk van és legifjabb öcsénk, ki az ő vénségében született, kinek egy anyától lett testvére meghalt; s így ő egyetlene anyjának, atyja pedig igen szereti őt.
És mondád szolgáidnak: Hozzátok őt hozzám, hogy szemeimet rája vessem.
Mi pedig kijelentők uramnak: A gyermek nem hagyhatja el atyját, mert ez, ha elbocsátja őt, meghal.
És mondád szolgáidnak: Ha el nem jövend veletek legifjabb öcsétek, nem látjátok többé orczámat. [Móz. I. 43,3.5.]
Mikor tehát fölmentünk szolgádhoz, atyánkhoz, elbeszélők neki mind, a miket szólott az én uram.
És mondá atyánk: Menjetek ismét oda, és vegyetek egy kevés búzát;
azt mondottuk neki: Nem mehetünk el; ha legkisebbik öcsénk velünk lejövend, együtt elmegyünk; mert ha ő velünk nem lesz, nem merünk ama férfiú színe elé menni.
Ezekre ő felelé: Tudjátok, hogy kettőt szült nekem feleségem. [Móz. I. 35,24.]
Kiment az egyik, és azt mondtátok: A fenevad ette meg őt, és mindeddig meg nem jelent. [Móz. I. 37,23.33.]
Ha ezt is elviszitek, és valami baja történik az úton, ősz hajamat keserűséggel viszitek a föld alá.
Azért, ha bemegyek a te szolgádhoz atyánkhoz, és a gyermek nem lesz velünk (holott amannak lelke ennek lelkén függ),
és meglátja, hogy ő nincs velünk, meghal, és szolgáid az ő ősz haját fájdalommal viszik a föld alá.
Én legyek inkább szolgád, ki ezt hűségem alá vettem, és kezes lettem, mondván: Ha vissza nem hozom őt, bűnös leszek atyám ellen minden időben. [Móz. I. 43,9.]
Hadd maradjak tehát én, szolgád, a gyermek helyett, uramnak szolgálatában, és a gyermek menjen föl bátyjaival.
Mert nem térhetek vissza atyámhoz a gyermek nélkűl, hogy ne legyek tanúja a keserűségnek, mely alatt atyám össze fog roskadni.
József magát testvéreinek kinyilatkoztatja; s ezek visszautaznak.
József nem tartóztathatá tovább magát, sokan állván körülötte; azért parancsolá, hogy menjenek ki mindnyájan, és semmi idegen ne legyen jelen az egymás megismerésében.
És fölemelvén szavát, síra, úgy hogy meghallák az egyiptomiak és Fáraó egész háza.
És mondá testvéreinek: Én vagyok József; él-e még atyám? S testvérei nem felelhetnek vala, nagy ijedéssel megrettenvén.
Kiknek ő kegyesen mondá: Járúljatok hozzám. És mikor közelebb járúltak: Én vagyok, úgymond, József, a ti testvéretek, kit eladtatok Egyiptomba. [Ap.cs. 7,13.]
Ne féljetek, és ne essék nehezetekre, hogy eladtatok engem e tartományba; mert megmentéstekre küldött engem az Isten előttetek Egyiptomba. [Móz. I. 50,20.]
Mivel két esztendeje, hogy az éhség elkezdődött a földön; és még öt esztendő van hátra, mialatt sem szántani sem aratni nem lehet.
És előre küldött engem az Isten, hogy megtartassatok a földön, és tápláléktok legyen, hogy élhessetek.
Nem a ti tanácsotokból, hanem az Isten akaratjából küldettem ide, ki engem mintegy atyjává tőn Fáraónak, és egész házának urává, és fejedelemmé Egyiptom minden földén.
Siessetek, és menjetek föl atyámhoz, és mondjátok neki: Ezt izeni fiad, József: Az Isten engem urává tett egész Egyiptom földének, jőj le hozzám, ne késsél.
És Gesszen földén fogsz lakni; és mellettem leszesz te és fiaid és fiaidnak fiai, juhaid és csordáid és mind, a mivel bírsz.
És ott táplállak téged, (mert még az éhségnek öt esztendeje van hátra), hogy el ne veszsz te és háznéped és minden, a mivel bírsz.
Ime a ti szemeitek és Benjamin öcsém szemei látják, hogy az én szám beszél hozzátok.
Vigyétek hírűl atyámnak minden dicsőségemet, és mind, a miket láttatok Egyiptomban; siessetek, és hozzátok el őt hozzám.
És midőn megölelvén, nyakába borúlt öcscsének, Benjaminnak, síra; amaz is hasonlóképen sirván az ő nyakán.
És megcsókolá József minden testvéreit, és síra mindeniken; s ezután merének vele szólani.
Ezt meghallák s ünnepélyesen hirdeték a király udvarában: Eljöttek József atyjafiai; és örűle Fáraó és az ő egész háznépe.
És mondá Józsefnek, hogy parancsolja testvéreinek, mondván: Megterhelvén a barmokat, menjetek Kanaán földére,
és hozzátok el onnan atyátokat és rokonságtokat, és jőjetek hozzám, és én nektek adom Egyiptom minden javait, hogy a föld zsírját egyétek.
Parancsold meg azt is, hogy vigyenek szekereket Egyiptom földéről az ő kisdedeik és feleségeik elhozására; és mondjad: Hozzátok el atyátokat, és siessetek mennél hamarább eljőni.
És semmit el ne hagyjatok házi eszközeitekből; mert Egyiptom minden gazdagsága tietek leszen.
És úgy cselekvének Izrael fiai, a mint nekik meg vala parancsolva. Kiknek József szekereket ada Fáraó parancsa szerint, és élelmet az útra.
és mindeniknek két-két öltöző ruhát parancsola hozatni; Benjaminnak pedig háromszáz ezüst pénzt ada, és öt legszebb ruhát;
ugyanannyi pénzt és ruhát küldvén atyjának; és még tíz szamarat ada, hogy vigyenek azokon Egyiptom minden gazdagságaiból; és ugyanannyi nőstényszamarakat, melyek búzát és kenyeret vigyenek az útra.
Elbocsátá tehát testvéreit, és az elindúlóknak mondá: Össze ne haragudjatok az úton.
Kik Egyiptomból kimenvén, Kanaán földére jutának atyjokhoz, Jákobhoz.
És hirűl vivék neki mondván: Fiad, József él, és ő uralkodik Egyiptom egész földén. Hallván ezt Jákob, mintha mély álomból serkent volna fel, mindazáltal nem hisz vala nekik.
De mikor azok az egész dolog rendét elbeszélték, és midőn látta a szekereket és mind a miket küldött vala: megélede az ő lelke,
és mondá: Elég nekem, hogy fiam, József még él; elmegyek, hogy meglássam őt, mielőtt meghaljak.
Jákob utazása Egyiptomba.
És elindúlván Izrael mindenestűl a mije vala, eljuta az esküvés kútjához. És ott áldozatra valókat ölvén atyja, Izsák Istenének,
hallá ezt az éjjeli látomás által, hogy őt szólítja, és mondja neki: Jákob, Jákob! kinek felelé: Ime itt vagyok.
Mondá neki az Isten: Én vagyok atyádnak erősséges Istene; ne félj, menj le Egyiptomba, mert ott nagy nemzetté teszlek téged;
én lemegyek oda veled, és onnét midőn visszatérsz, elhozlak téged. És kezeivel József fogja be szemeidet.
Fölkele tehát Jákob az esküvés kútjától; és elvivék őt fiai kisdedeikkel és feleségeikkel a szekereken, melyeket Fáraó küldött vala elhozatalára az öregnek [Ap.cs. 7,15.]
és mindennek, a mivel bírt vala Kanaán földén; és Egyiptomba jöve minden ivadékával, [Józ. 24,4. Zsolt. 104,23. Izai, 52,4.]
az ő fiai és unokái, leányai és egész nemzetsége egyetemben.
Ezek pedig nevei Izrael fiainak, kik bementek Egyiptomba: ő magzataival. Az elsőszülött, Rúben. [Móz. II. 1,2. 6,14. Móz. IV. 26,5. Krón. I. 5,1.3.]
Rúben fiai: Hénok és Fallu, Heszron és Karmi.
Simeon fiai: Jámuel és Jamin, Ahod és Jakin, Szohar és Saul, a kanaáni asszony fia. [Móz. II. 6,15. Krón. I. 4,24.]
Lévi fiai: Gerzon és Kaat és Merari. [Krón. I. 6,1.]
Júda fiai: Her és Onan, Szela és Fáresz és Zára. De Her és Onan Kanaán földén meghalának. És Fáresznek fiai születének, Heszron és Hamul. [Krón. I. 2,3.4.21.]
Isszakar fiai: Tóla és Fúa, Jób és Szemron. [Krón. I. 7,1.]
Zabulon fiai: Száred és Elon és Jahelel.
Ezek Lia fiai, kiket szíriai Mezopotámiában szült vala Dínával, az ő leányával együtt. Minden fiai és leányai, harminczhárom lélek.
Gád fiai: Széfion és Haggi, Szuni és Eszebon, Heri és Arodi és Areli.
Áser fiai: Jamne és Jezua, Jesszui és Béria és huguk, Sára. Béria fiai: Héber és Melkiel. [Krón. I. 7,30.]
Ezek Zelfa fiai, kit Lábán adott leányának Liának. És e tizenhat lelket nemzette volt Jákobnak.
Rákelnek, Jákob feleségének fiai: József és Benjamin.
És Józsefnek Aszenettől, Putifárnak a heliopoli papnak leányától születének Egyiptom földén: Manasszes és Efraim. [Móz. I. 41,50.]
Benjamin fiai: Bela és Bekor, Aszbel és Gera, Náman és Eki, Rósz és Mófim, Ófim és Áred. [Krón. I. 7,6.]
Ezek Rákel fiai, kiket szült vala Jákobnak; mindössze tizennégy lélek.
Dán fiai: Huszin.
Neftali fiai: Jasziel és Guni, Jeszer és Szallem.
Ezek fiai Bálának, kit Lábán leányának Rákelnek adott vala. És ezeket szülte Jákobnak; mindössze hét lélek.
Mindazon lelkek, kik Jákobbal bementek Egyiptomba, és az ő ágyékából származtak, fiainak feleségein kivűl, hatvanhatan voltak.
József fiai pedig, kik neki Egyiptom földén születtek, két lélek. S igy Jákob házának minden lelkei, kik bementek Egyiptomba, hetvenen voltak. [Móz. V. 10,22.]
Elküldé pedig Júdást maga előtt Józsefhez, megjelenteni neki, hogy jőjön eléje Gesszenbe.
A hová midőn eljutott, befogatván szekerébe József, fölméne atyja elé azon helyre; és meglátván őt nyakába borúla, és az ölelés között síra.
És atyja mondá Józsefnek: Immár örömest halok meg, mert láttam orczádat, és utánam életben hagylak hátra tégedet.
Ő pedig szóla testvéreinek és atyja egész házának: Fölmegyek és hirűl viszem Fáraónak, és megmondom neki: Testvéreim és atyám háznépe, kik Kanaán földén voltak, hozzám jöttek;
ők pásztoremberek, és nyájtenyésztéssel foglalkoznak; barmaikat és csordáikat, és mindenöket, a mit csak lehetett, magokkal hozták.
És mikor hívand titeket és mondandja: Mi a ti foglalkozástok?
Feleljétek: Mi, szolgáid pásztoremberek vagyunk, gyermekségünktől mindekkorig, valamint atyáink is. Ezeket pedig mondjátok, hogy Gesszen földén lakhassatok, mert az egyiptomiak minden juhpásztort utálnak.
Jákob Gesszen földén. Drágaság Egyiptomban. Jákob halála közeledik.
Bemenvén tehát József, megjelenté Fáraónak, mondván: Atyám és testvéreim, azok juhai és csordái és mindenök, a mivel bírnak, eljöttek Kanaán földéről; és ime megszállottak Gesszen földén.
Testvérei közől is öt, szembe nem tűnő férfiút állíta a király elé.
Kiket ő kérde: Mi a ti foglalkozástok? Felelének: Juhpásztorok vagyunk. Szolgáid, mi, mint atyáink is.
Földedre jöttünk zarándokolni, mert nincs füve a te szolgáid nyájainak, elhatalmazván az éhség Kanaán földén; és kérünk, engedd meg, hogy mi, szolgáid, Gesszen földén lehessünk.
Mondá tehát a király Józsefnek: Atyád és testvéreid hozzád jöttek.
Egyiptom földe előtted vagyon; legjobb helyen telepítsd meg őket, és add nekik Gesszen földét. És ha tudsz köztök ügyes férfiakat, rendeld azokat barmaim gondviselőivé.
Ezekután József bevezeté atyját a királyhoz és eléje állítá; ki megáldván őt,
és kérdeztetvén tőle: mennyi a te életed esztendeinek napja?
felelé: Az én zarándokságom napjai száz harmincz esztendő, kevesek és mostohák, és nem érték el atyáim napjait, melyekben ők zarándokoskodtak.
És megáldván a királyt, kiméne.
József pedig atyjának és testvéreinek birtokot ada Egyiptomban, a föld legjobb helyén, Ramesszesben, a mint Fáraó parancsolta vala.
És táplálá őket és atyja egész házát, kinekkinek élelmet adván.
Mert az egész föld kerekségén elfogyván a kenyér, éhség nyomta vala el a földet, főképen Egyiptomot és Kanaánt,
melyekből az eladott gabonáért minden pénzt begyüjte és bevive a király kincstárába.
És mikor a vevők pénze elfogyott, egész Egyiptom Józsefhez jöve, mondván: Adj nekünk kenyeret, miért haljunk meg előtted, miután pénzünk elfogyott?
Kiknek ő felelé: Hozzátok ide barmaitokat, és élelmet adok nektek azokért, ha pénzetek nincsen.
Mikor azokat elhozták, eleséget ada nekik a lovakért és juhokért, az ökrökért és szamarakért, és eltáplálá őket azon esztendőben a baromcsere által.
Eljövének más esztendőben is, és mondák neki: Nem titkolhatjuk el a mi urunktól, hogy pénzünk elfogyván, egyszersmind marhánk is elfogyott; az sem titok előtted, hogy testünkön és földünkön kivűl semmink sincsen;
miért haljunk meg tehát szemed láttára? tieid leszünk mind mi mind földeink; végy meg minket a királyi szolgálatra, és adj magot, nehogy a munkás elveszvén, a föld elpusztúljon.
József tehát megvevé Egyiptom egész földét, kiki mind eladván birtokát a nagy éhség miatt. És Fáraónak tulajdonává tevé azt,
és annak minden népét Egyiptom egyik határától legvégső széleig,
kivévén a papok földét, mely nekik a királytól adatott vala; kiknek meghatározott élelmet is adának a köz-csűrökből, és azoknál fogva ők nem kényszerűlének eladni birtokaikat.
Mondá ekkor József a népnek: A mint látjátok, mind magatok mind földetek Fáraó birtokában vagyon; ime itt a mag, vessétek be a földeket,
hogy gabonátok lehessen. Ötödrészét adjátok a királynak; a többi négy részt nektek engedem vetésre, és háznépetek s magzataitok élelmére.
Kik felelének: Megmaradásunk kezedben vagyon; csak tekintsen ránk a mi urunk, és örömest szolgálunk a királynak.
Az időtől a jelen napig egész Egyiptom földén ötödrészt fizetnek a királynak, s ez mintegy törvénynyé lőn, a papi földet kivéve, mely szabad volt e kötelességtől.
Izrael tehát Egyiptomban lakék, azaz Gesszen földén, és bírá azt; és növekedék és igen megsokasodék.
És éle abban tizenhét esztendeig; és lőn életének minden napja száznegyvenhét esztendő.
És midőn látta elközelgetni halála napját, hivá az ő fiát Józsefet, és mondá neki: Ha kedvet találtam színed előtt, tedd tomporom alá kezedet, és tégy velem irgalmat és hűséget, hogy ne temess el engem Egyiptomban;
hanem aludjam atyáimmal, és vígy el engem e földről, és temess eldődeim sírjába. Felelé neki József: Megcselekszem, a mit parancsoltál. [Móz. I. 23,17.]
És amaz: Esküdjél meg tehát, úgymond, nekem. Ki miután megesküdött, Izrael imádá az Istent, leborúlván ágya fejére.
Jákob fiainak fogadja Efraimot és Manasszest, s őket megáldja.
Ezen történetek után megjelenték Józsefnek, hogy atyja beteg. Ki magához vévén két fiát, Manasszest és Efraimot, útra kele.
És megmondák az öregnek: Ime fiad, József hozzád jő. Ki összeszedvén erejét, felüle az ágyon.
És a hozzá bementnek mondá: A mindenható Isten megjelent nekem Lúzában, mely Kanaán földén vagyon, és megáldott engem, [Móz. I. 28,13.]
és mondotta: Én téged megsokasítlak, és megszaporítlak, és népek seregévé teszlek téged, és neked adom e földet és ivadékodnak utánad örök birtokúl.
A te két fiad tehát, ki neked Egyiptom földén született, mielőtt hozzád jöttem, enyém lesz: Efraim és Manasszes, mint Rúben és Simeon enyéimnek tartatnak. [Móz. I. 41,50.]
A többiek pedig, kiket ezek után fogsz nemzeni, tieid lesznek, és testvéreik nevét fogják viselni birtokaikban;
mivelhogy nekem, mikor Mezopotamiából jövök vala, meghala Rákel Kanaán földén azon útban tavaszszal; és közelgeték Efratához, és eltemetém őt Efrata útja mellett, mely más néven Betlehemnek neveztetik. [Móz. I. 35,19.]
Látván pedig az ő fiait, mondá neki: Kicsodák ezek?
Felelé: Az én fiaim, kiket Isten e helyen ajándékozott nekem. Vezesd hozzám őket, úgymond, hadd áldjam meg.
Mert Izrael szemei meghomályosodtak vala a nagy öregség miatt, és tisztán nem láthat vala; és mikor eléje állíttattak, megcsókolván és megölelvén őket,
mondá fiának: Nem fosztattam meg látásodtól, s azon felűl megmutatta nekem Isten ivadékodat is.
És miután őket elvette József atyja öléből, földig leborúla.
És Efraimot magának jobbjára, vagyis Izraelnek baljára állítá; Manasszest pedig magának baljára, atyjának pedig jobbjára, és mind a kettőt hozzá vivé.
Ki jobb kezét kinyujtván, Efraimnak, a kisebbik testvérnek fejére tevé; balkezét pedig Manasszes fejére, ki nagyobb korú vala; keresztbe tévén kezeit.
És megáldá Jákob Józsefnek fiait, és mondá: Az Isten, kinek színe előtt jártak az én atyáim, Ábrahám és Izsák; az Isten, ki ifjúságomtól táplál engem a jelen napig; [Zsid. 11,21.]
az angyal, ki engem minden gonosztól megszabadított, áldja meg e gyermekeket; az én nevem és atyáim, Ábrahám és Izsák nevei szerint hivassanak, és növekedjenek sokaságra a földön. [Móz. I. 31,29. 32,2. Máté 18,10.]
Látván pedig József, hogy atyja jobb kezét tette Efraim fejére, nehezen vevé; és megfogván atyja kezét, igyekezék levenni Efraim fejéről, és átvinni Manasszes fejére,
és mondá atyjának: Nem úgy illik, atyám! mert ez az elsőszülött, ennek fejére tedd jobb kezedet.
Ki ezt nem akarván, mondá: Tudom, fiam, tudom, ez is nagy néppé lesz ugyan, és megsokasodik, de öcscse nagyobb lesz nálánál, és az ő ivadéka nemzetekké fog növekedni.
És ugyanakkor megáldá őket, mondván: Tebenned áldatik meg Izrael, és mondatni fog: Cselekedjék veled Isten, mint Efraimmal és mint Manasszessel. És Efraimot Manasszes elé helyezé.
És mondá fiának, Józsefnek: Ime én meghalok, és az Isten veletek lesz, és visszavisz titeket atyáitok földére.
Egy részt adok neked atyádfiaidén kivűl, melyet az amorreusok kezéből vettem el kardommal és kézíjammal.
Jákob jövendölése és halála.
Eléhivá pedig Jákob az ő fiait, és mondá nekik: Gyűljetek egybe, hogy megjelentsem nektek, a mik rátok következni fognak a jövendő napokban.
Gyűljetek egybe, és halljátok, Jákob fiai, halljátok atyátokat, Izraelt.
Rúben, elsőszülöttem! te én erősségem, és fájdalmam kezdete, első az ajándékokban, nagyobb a hatalomra nézve,
szétfolysz mint a víz, nem fogsz növekedni; mert atyád fekvőhelyére léptél, és megfertőztetted az ő ágyát.
Simeon és Lévi, testvérek, gonoszság harczos eszközei.
Tanácskozásukba ne menjen az én lelkem, és gyülekezetökben ne legyen az én dicsőségem; mert dühösségökben megölték a férfiat, és önkényökben a falat aláásták.
Átkozott az ő dühösségök, mert vakmerő; és boszankodásuk, mert kemény; elosztom őket Jákobban, és elszélesztem őket Izraelben.
Júda! téged dicsérni fognak atyádfiai; a te kezed ellenségeid nyakán lesz, és meghajolnak előtted atyádnak fiai.
Júda, ifjú oroszlán; ragadományra kelsz, fiam! s nyugodni lefekszel, mint az oroszlán, és mint a nőstényoroszlán, ki költi fel őt? [Krón. I. 5,2.]
El nem vétetik a fejedelmi pálcza Júdától, és a vezér az ő ágyékából, mignem eljő, a ki elküldetik, s ő leszen az, kire a nemzetek várakoznak.
Oh fiam! ő a szőlőhöz köti vemhét, és a szőlőtőhöz nőstényszamarát. Ruháját borban mossa meg, és palástját a szőlő vérében.
Szemei szebbek a bornál, és fogai fehérebbek a tejnél.
Zabulon a tenger partján lakik, és a hajók kikötőhelyén, elérvén Szidonig.
Isszakar erős szamár, mely a határok között fekszik.
Látván, hogy jó a nyugalom, és földe legjobb, meghajtja vállát a teherhordásra, és adófizető lészen.
Dán itélni fogja népét, mint más nemzetség Izraelben.
Dán kígyó leszen az úton, szarvas kígyó az ösvényen, megmarván a ló körmeit, hogy a rajtaülő hátraessék.
A te szabadításodat várom, Uram!
Gád felövezve harczol előtte, és háta mögött is védelme lesz.
Áser kövér kenyérrel él, és csemegéket ád a királyoknak.
Neftali, kiszabadúlt szarvas, és kellemes szózatokhoz értő.
Növekedő fiú József, növekedő fiú és ékes tekintetű; a leányok futostak a kőfalon.
De megkeserítették őt, és pörlöttek és irígykedtek rá a nyilasok.
Azonban az Erősre volt helyezve az ő kézíve, és karjainak s kezeinek kötelei megoldattak Jákob Hatalmasának kezei által, így támadt a pásztor, Izraelnek alapköve.
Atyád Istene leszen segítőd, és a mindenható megáld téged onnan felűlről az ég áldásaival, alant a mélység áldásaival, az emlők és anyaméh áldásaival.
Atyád áldásai felűlhaladják az ő atyáinak áldásait, míglen eljő az örök halmok óhajtása; szálljanak azok József fejére, a nazareus feje-tetejére atyjafiai között.
Benjamin ragadozó farkas, reggel zsákmányt eszik, és este ragadományokat oszt.
Mindezek Izrael nemzetségei, tizenketten; ezeket mondá nekik atyjok, és megáldá mindenikét különös áldásokkal.
És parancsola nekik, mondván: Én már népemhez gyüjtetem, temessetek engem atyámhoz, a kettős barlangba, mely a heteus Efron földén vagyon,
Mambre átellenében Kanaán földén, melyet Ábrahám megvett földestűl a heteus Efrontól temető-birtokúl. [Móz. I. 23,17.]
Ott temeték el őt és feleségét, Sárát; ott temetteték el Izsák feleségével, Rebekkával; ott fekszik Lia is eltemetve.
És elvégezvén a parancsokat, melyeket fiainak adott, fölvevé lábait az ágyra, és meghala, és az ő népéhez téteték.
Jákob eltemettetése. József halála.
Ezt látván József, atyjának orczájára borúla, sirván és csókolgatván őt.
És megparancsolá szolgáinak, az orvosoknak, hogy atyját balzsamozzák be.
Kik a meghagyást teljesitvén, elmúlék a negyven nap, mert ez vala a szokás a bebalzsamozott holttestekkel; és siratá őt Egyiptom hetven napig.
És eltelvén a siratás ideje, szóla József Fáraó udvari népének: Ha kedvet találtam színetek előtt, szóljatok Fáraónak:
Mivelhogy atyám megesketett engem, mondván: Ime meghalok, az én síromba temess el engem, melyet magamnak Kanaán földén szereztem. Fölmegyek tehát, és eltemetem atyámat, és visszatérek. [Móz. I. 47,29.]
És mondá neki Fáraó: Menj föl, és temesd el atyádat, a mint megesküdtettél.
Ki fölmenvén, elmenének vele Fáraó házának minden vénei és Egyiptom földének minden idősbjei,
József háznépe az ő atyjafiaival, a gyermekeken, nyájakon és csordákon kivűl, melyeket Gesszen földén hagyának.
Valának az ő útitársaságában szekerek és lovasok is; és ez nem kis sereg lőn.
És eljutának Atad szérűjéhez, mely a Jordánon túl vagyon; hol a temetés pompáját fölötte nagy sírással megtartván, hét napot töltének. [Sirák 22,13.]
Mit mikor Kanaán földének lakói láttak, mondák: Nagy siralmok ez az egyiptomiaknak. És azért hivaték azon hely neve Egyiptom siralmának.
Úgy cselekvének tehát Jákob fiai, a mint megparancsolta vala nekik;
és elvivén őt Kanaán földére, eltemeték a kettős barlangban, melyet Ábrahám vett vala földestűl temető-birtokúl a heteus Efrontól, Mambre átellenében. [Ap.cs. 7,16. Móz. I. 23,17.]
És visszatére József Egyiptomba az ő atyjafiaival és az egész útitársasággal, miután atyját eltemette.
Kinek halála után félvén az ő testvérei, és egymás között szólván: Netalán megemlékezzék a bántalomról, melyet szenvedett, s visszafizesse nekünk mind a gonoszt, melyet cselekedtünk.…
izenének neki, mondván: Atyád megparancsolta nekünk, mielőtt meghalt,
hogy ezt mondanók neked az ő szavaival: Kérlek feledkezzél el atyádfiai vétkéről s azon bűnről és gonoszságról, melyet rajtad elkövettek; mi is kérünk, bocsásd meg a te atyád Istene szolgáinak e hamisságot. Ezeket hallván József, síra.
És hozzá menének atyjafiai, és arczczal a földre borúlva, mondák: Szolgáid vagyunk.
Kiknek ő felelé: Ne féljetek, vajjon ellenállhatunk-e az Isten akaratának?
Ti gonoszt gondoltatok ellenem; de Isten azt jóra fordította, hogy felmagasztaljon engem, a mint most látjátok, és sok népet megmentsen. [Móz. I. 45,5.]
Ne féljetek; eltáplállak titeket és kisdedeiteket. És megvigasztalá őket, nyájasan és szeliden szólván velök. [Móz. I. 47,12.]
És Egyiptomban lakék atyjának egész házával; és éle száztíz esztendeig. És látá Efraim fiait harmad ízig. Makírnak is, Manasszes fiának fiai születének József térdein.
Melyek megtörténvén, szóla atyjafiainak: Halálom után Isten meglátogat benneteket, és fölvezet titeket e földről, azon földre, melyet esküvel igért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.
És miután megeskette őket és mondotta: Meglátogat Isten titeket; vigyétek el ezen helyről tetemeimet magatokkal: [Józ. 24,32.]
meghala, száztíz esztendeje telvén el életének. És bebalzsamoztatván, koporsóba téteték Egyiptomban.