TÓBIÁS KÖNYVE.
Tób 1
Tóbiás származása és istenfélő jámborsága.
Tóbiás Neftali nemzetségéből és városából, (mely Galileának felső részében vagyon, Naasszon fölött, az úton túl, mely napnyugatra visz, bal felől lévén Szefet városa),
mikor elfogatott Szalmanaszárnak, az asszíriusok királyának napjaiban, a fogságban lévén sem hagyá el az igazság utját;
úgy hogy mindent, a mije lehetett, naponkint együttlevő fogoly atyjafiaival közle, kik az ő nemzetségéből valának.
És noha mindeneknél ifjabb volt Neftali nemzetségében, mindazáltal semmit gyermekül nem cselekvék dolgában.
Végre midőn mindnyájan az arany borjúkhoz mentek, melyeket Izrael királya Jeroboam emelt vala, egyedül ő kerülé mindenek társaságát, [Kir. III. 12,28.]
és Jerusalembe méne az Úr templomába, és ott imádá Izrael Urát Istenét, minden zsengéit és tizedeit híven fölvivén,
úgy, hogy harmadik esztendőben az áttérteknek és jövevényeknek szolgáltatott be minden tizedelést.
Ezeket és ezekhez hasonlókat az Isten törvénye szerint már gyermek korában megtartott.
Mikor pedig férfiúvá lett, feleségűl vevé Annát, nemzetségéből, és fiat nemze tőle, önnevét adván neki;
kit gyermekségétől taníta az Istent félni, és magát megtartóztatni minden bűntől.
Mikor tehát a fogság által feleségével és fiával Ninive városába jutott egész nemzetségéhez,
(midőn mindnyájan ettenek a pogányok étkeiből) ez megőrzé lelkét, és sohasem fertőzteték meg azok étkeivel.
És mivelhogy megemlékezett az Úrról teljes szivéből, kedvessé tevé őt az Isten Szalmanaszár király színe előtt,
és hatalmat ada neki, elmenni, a hová csak akart; szabadsága lévén azt cselekedni, a mit akart.
Elméne tehát mindazokhoz, kik a fogságban valának, és üdvös intéseket ada nekik.
Mikor pedig elment Rágesbe, a médusok városába, abból, mivel a királytól megtiszteltetett, tíz talentom ezüstje lévén,
midőn az ő nemzetségének nagy seregében látta szűkölködni Gabelust, ki az ő nemzetségéből vala, kézirás alatt neki adá a megnevezett ezüstöt.
Sok idő után pedig meghalván Szalmanaszár király, mikor fia, Szennakerib országlott helyette, és Izrael fiai gyülöletesek lettek az ő szine előtt:
Tóbiás mindennap elméne egész rokonságához, és vigasztalá őket, és osztogata kinekkinek, a mennyit lehetett, az ő vagyonából;
az éhezőket táplálá, a meziteleneknek ruhákat ada, a megholtakat és megöletteket szorgalmasan eltemeté.
Végre mikor visszatért Szennakerib király, futván Judeából azon csapás elől, melyet az Isten rá bocsátott vala az ő káromlása miatt, és megharaguván, sokat megölt Izrael fiaiból: Tóbiás eltemeti vala azok testeit. [Kir. IV. 19,35. Sirák 48,24. Makkab. II. 8,19.]
Mikor pedig ez hirül vitetett a királynak, megparancsolá, hogy öljék meg őt, és elvevé minden vagyonát.
Tóbiás pedig fiával és feleségével elszaladván, megfosztatva lappangott, mert sokan szeretik vala őt.
Negyvenöt nap mulva pedig a királyt megölék az ő fiai, [Kir. IV. 19,37. Krón. II. 32,21. Izai. 37,38.]
és Tóbiás visszatére házába, és minden vagyona visszaadaték neki.
Tóbiás elveszti szeme világát, és békével tűri a vakságot.
Ezek után pedig, midőn az Úrnak ünnepnapja volt, és Tóbiás házában jó ebéd készittetett,
mondá fiának: Menj, és hozz be nehány istenfélőt a mi nemzetségünkből, hogy vigan lakozzanak velünk.
És mikor elment, visszatérve, hirűl hozá neki, hogy Izrael fiaiból egy megölve fekszik az utczán. És mindjárt fölugorván helyéről, s otthagyván az ebédet, étlen juta a testhez.
És fölvévén azt, házához vivé titkon, hogy midőn a nap lenyugszik, óva temesse el őt.
És mikor elrejtette a testet, kenyeret evék keserűséggel és rettegéssel,
emlegetvén azon beszédet, melyet az Úr mondott Ámosz próféta által: A ti ünnepnapjaitok siralomra és keserűségre fordúlnak. [Ámosz 8,10. Makkab. I. 1,41.]
Mikor pedig a nap lenyugodott, elméne és eltemeté őt.
Feddik vala pedig őt minden felebarátai, mondván: Immár e dolog miatt meghagyták, hogy megöljenek, és csak alig menekedtél meg a halál hatalmából, és ismét halottakat temetsz?
De Tóbiás inkább félvén az Istentől, mint a királytól, elragadá a megölettek testjeit, és elrejté házában, és éjfélkor eltemeté azokat. [Tób. 1,21.]
Történék pedig, hogy valamely nap elfáradván a temetés után, és hazajövén, lefeküdt a fal mellett és elaludt;
és a fecskék fészkéből meleg ganéj esett az aluvó szemeibe, és megvakúlt.
E kisértetet pedig azért engedé az Úr rajta történni, hogy az utódoknak az ő béketűrése például adassék, mint a szent Jóbé is.
Mert mivelhogy gyermekségétől mindig félte az Istent, és az ő parancsait megtartotta, nem panaszkodék Isten ellen, hogy a vakság csapása történt rajta,
hanem az isteni félelemben állhatatosan megmarada, hálát adván Istennek élete minden napjaiban.
Mert a mint szent Jóbot boszanták a királyok, úgy csúfolák ennek életét is atyjafiai és rokonai, mondván:
Hol van a te reményed, melyért alamizsnálkodtál és temettél?
Tóbiás pedig megfeddé őket, mondván: Ne szóljatok úgy!
Mert szentek fiai vagyunk, és azt az életet várjuk, melyet Isten azoknak ad, kik iránta hitöket soha nem változtatják.
Anna pedig, az ő felesége a szövő munkára megyen vala mindennap, és kezei munkájával a mi eleséget szerezhetett, elvivé.
Innét lőn, hogy egy neki adott kecskegödölyét vitt haza;
melynek mekegését hallván férje, mondá: Vigyázzatok, hogy valamiképen lopott ne legyen; adjátok azt vissza urainak, mert nem szabad nekünk a lopottból valamit enni vagy illetni. [Móz. V. 22,1.]
Ezért felesége megharaguván, felelé: Nyilván hiábavaló lett a te reménységed, és alamizsnáid most látszanak. [Jób. 2,9.]
És ezekkel s egyéb efféle igékkel tőn neki szemrehányást.
Tóbiás és Sára Istenhez könyörögnek, és könyörgésök meghallgattatik.
Akkor Tóbiás felfohászkodék, és imádkozni kezde könyhullatással,
mondván: Igaz vagy Uram! és minden itéleteid igazak, és minden utad irgalom és igazság és itélet.
És most, Uram! emlékezzél meg rólam, és ne állj boszút bűneimért, és ne emlékezzél meg az én vétkeimről vagy atyáiméról.
Mivelhogy nem engedelmeskedtünk a te parancsaidnak, azért adattunk ragadmányra, fogságra és halálra, csúfságra és gyalázatra minden nemzeteknek, melyek közé elszórtál bennünket. [Móz. V. 28,15.]
És most, Uram! nagyok a te itéleteid, mert nem cselekedtünk parancsaid szerint, és nem jártunk igazán előtted.
Most tehát, Uram! akaratod szerint cselekedjél velem, és parancsold békeségben kiköltözni lelkemet; mert jobb nekem meghalni, mint élni.
És ugyanaz napon történék, hogy Sára is, Ráguel leánya, Rágesben, a médusok városában gyalázatot halla atyjának egyik szolgálójától:
mivel hét férjnek adatott vala, és az Asmodeus nevű ördög megölte azokat, mihelyt bementek hozzája.
Mikor tehát vétkeért feddette a leányzót, ez felelé neki, mondván: Többé ne lássunk tőled fiat vagy leányt a földön, férjeid gyilkosa!
Meg akarsz-e engem is ölni, mint már hét férjedet megölted? Ezen szó miatt elméne házának felső kamarájába, és három nap s három éjjel nem evék s nem ivék,
hanem az imádságban maradván, könnyhullatással könyörög vala az Istennek, hogy szabadítsa meg őt e gyalázattól.
Lőn pedig harmadnapon, mikor elvégezte imádságát, áldván az Urat,
mondá: Áldott a te neved, atyáink Istene! ki mikor megharagszol is, irgalmasságot cselekszel, és a szorongatás idején megbocsátod azok bűneit, kik téged segitségűl hínak.
Tehozzád forditom, Uram, orczámat, tehozzád irányzom szemeimet.
Kérlek, Uram! hogy e gyalázat köteléből oldozz föl engemet, avagy bizonyára a földről végy el engem.
Te tudod, Uram! hogy soha nem kivántam férfiat, és tisztán tartottam lelkemet minden kivánságtól.
Soha a játszók közé nem elegyedtem, sem azokkal, kik könnyelműségben járnak, részem nem volt.
Férfiat pedig a te félelmedből, nem fajtalanságomból akartam hozzám venni;
és vagy én voltam méltatlan azokhoz, vagy talán azok nem voltak méltók hozzám: mivel talán más férfiúnak tartottál föl engem.
Mert nincs az ember hatalmában a te tanácsod.
Azt pedig bizonyosnak tartja minden, a ki téged tisztel, hogy az ő élete, ha próbálásban lesz, megkoronáztatik; ha pedig szorongatásban lesz, megszabadúl; és hogyha megfenyitettik, a te irgalmadhoz juthat.
Mert nem gyönyörködöl a mi vesztünkben; mivel a förgeteg után csendességet szerzesz, és a könyhullatás és sírás után örvendezést adsz.
Legyen a te neved örökké álldott, Izrael Istene!
Az időben meghallgattaték mindkettőnek könyörgése a fölséges Isten dicsőségének színe előtt;
és elküldeték Ráfael, az Úr szent angyala, hogy meggyógyítsa mind a kettőt, kiknek imádságai egy időben mutattattak be az Úr színe előtt.
Tóbiás üdvös intéseket ad fiának.
Mikor tehát Tóbiás gondolta, hogy meghallgattatott imádsága, hogy meghalhasson, magához hivá fiát, Tóbiást,
és mondá neki: Halljad, fiam, az én szám igéit, és azokat szivedbe alapúl helyezd.
Mikor az Isten lelkemet elveszi, testemet temesd el; és tiszteljed anyádat életének teljes napjaiban; [Móz. II. 20,12. Sirák 7,29.]
mert meg kell emlékezned, micsoda és mely nagy veszedelmeket szenvedett éretted az ő méhében.
Mikor pedig ő is betölti élete idejét, temesd mellém őt.
Életednek pedig teljes napjaiban elmédben legyen az Isten, és óvd magadat, hogy valaha bűnbe ne egyezz, és el ne hagyjad a mi Urunk Istenünk parancsait.
Vagyonodból adj alamizsnát, és egy szegénytől se forditsd el orczádat; mert úgy leszen, hogy tőled sem fordúl el az Úr orczája. [Péld. 3,9. Sirák 4,1. 14,13. Luk. 14,13.]
A mint lehet, úgy légy irgalmas. [Sirák 35,12.]
Ha sokad leszen, bőven adj; ha kevesed leszen, igyekezzél keveset is örömest adni.
Mert jó jutalmat gyüjtesz magadnak a szükség napjára;
mivel az alamizsna minden bűntől s a haláltól megszabadít, és nem engedi a lelket sötétségre menni. [Sirák 29,15.]
Nagy bizodalmat ad a fölséges Isten előtt az alamizsna minden ő gyakorlóinak.
Óvd magadat, fiaim, minden paráznaságtól, és feleségeden kivűl soha ne engedd, hogy vétket tudj. [Tessz. I. 4,3.]
A kevélységet soha ne hagyd elmédben vagy beszédedben uralkodni; mert abból vett eredetet minden veszedelem. [Móz. I. 3,5.]
A ki neked valamit dolgozik, mindjárt add meg annak bérét, és munkásod bére nálad semmiképen ne maradjon. [Móz. III. 19,13. Móz. V. 24,14.]
A mit nem akarsz, hogy más neked cselekedjék, vigyázz, hogy azt másnak soha ne cselekedjed. [Máté 7,12. Luk. 6,31.]
Kenyeredet az éhezőkkel és szűkölködőkkel egyed, és ruházatodból född be a meziteleneket. [Luk. 14,13.]
Kenyeredet és borodat az igaz temetésére adjad, de abból ne egyél és ne igyál a bűnösökkel.
Tanácsot mindenkor bölcstől kérj.
Minden időben áldjad az Istent, és kérjed őt, hogy utaidat igazgassa, és minden tanácsaid őbenne maradjanak.
Ezt is megjelentem neked, fiam, hogy tiz talentom ezüstöt adtam, midőn még kisdedke voltál, Gabelusnak, Rágesben, a médusok városában, és kezeirása nálam vagyon;
azért tudakozódjál, mi módon mehess hozzája, és vedd vissza tőle a felűl megnevezett ezüstöt, és add vissza neki az ő kezeirását.
Ne félj, fiam! noha szegény életet élünk, de sok javunk lesz, ha féljük az Istent, és eltávozunk minden bűntől, és jót cselekszünk. [Rom. 8,17.]
Ráfael angyal az ifju Tóbiás kisérőjévé lesz.
Akkor felelé atyjának Tóbiás, és mondá: Mind a miket parancsoltál nekem, megcselekszem, atyám!
Mi módon keressem meg pedig e pénzt, nem tudom; ő engem nem ismer, én sem ismerem őt: micsoda jelt adjak neki? De az utat sem tudtam soha, melyen oda kell menni.
Akkor felelé neki atyja, és mondá: Keze irása ugyan nálam vagyon, melyet mihelyt megmutatsz neki, mindjárt megadja;
azonban menj el most, és keress magadnak valami hű férfiút, ki elmenjen veled bizonyos fizetésért, hogy midőn még élek, visszavegyed azt.
Akkor kimenvén Tóbiás, talála egy szép ifjat, ki felövezve áll vala, és mintegy indúláshoz felkészűlve.
És nem tudván, hogy az Isten angyala, üdvözlé őt, és mondá: Honnét való vagy? jó ifjú!
Amaz pedig felelé: Izrael fiai közől. És Tóbiás mondá neki: Tudod-e az utat, mely a médusok országába viszen?
Felelé neki: Tudom, és annak utain gyakorta jártam, és atyánkfiánál, Gabelusnál tartózkodtam, ki Rágesben, a médusok városában lakik, mely az Ekbatana hegyén fekszik.
Mondá neki Tóbiás: Várj meg engem, kérlek, mig ezeket atyámnak megjelentem.
Akkor bemenvén Tóbiás, mindezeket atyjának megjelenté. Melyeken elcsodálkozván atyja, kéré, hogy menjen be hozzája.
Bemenvén tehát, üdvözlé őt, és mondá: Örömed legyen neked mindenkoron.
És mondá Tóbiás: Milyen örömem lehet nekem, ki sötétségben ülök, és az ég világosságát nem látom?
Mondá neki az ifjú: Légy erős szivvel, közel vagyon, hogy meggyógyittassál az Istentől.
Mondá pedig neki Tóbiás: Vajjon elviheted-e fiamat Gabelushoz Rágesbe, a médusok városába? midőn visszatérsz megadom jutalmadat.
És mondá neki az angyal: Én elviszem és visszahozom őt hozzád.
Felelé neki Tóbiás: Kérlek téged, jelentsd meg nekem, melyik házból, vagy melyik nemzetségből vagy te?
Mondá neki Ráfael angyal: A béresnek nemzetségét kérded-e, vagy magát a bérest, ki fiaddal elmenjen?
De hogy valamiképen téged gondba ne ejtselek: én vagyok Azariás, a nagy Ananiásnak fia.
És felelé Tóbiás: Nagy nemzetségből vagy te; de kérlek, ne haragudjál, hogy tudni akartam nemzetségedet.
Mondá pedig neki az angyal: Én egészségben elviszem, és egészségben visszahozom neked fiadat.
Felelvén pedig Tóbiás, mondá: Szerencsésen járjatok, és az Isten legyen utatokon, és az ő angyala kisérjen titeket.
Akkor elkészítvén mind, a miket az utra kell vala vinni, Tóbiás elbucsúzék atyjától és anyjától, és mindketten elindulának.
És mikor elmentek, anyja sírni kezde, és mondá: Öregségünk gyámolát elvetted és elküldötted tőlünk. [Tób. 10,4.]
Bár soha se lett volna az a pénz, melyért őt küldötted.
Mert megelégedtünk a mi szegénységünkben, és gazdagságnak tartottuk azt, hogy láttuk a mi fiúnkat.
És mondá neki Tóbiás: Ne sirj, egészségben eljut a mi fiunk, és egészségben visszajő hozzánk, és szemeid meglátják őt.
Mert hiszem, hogy az Istennek jó angyala kiséri őt, és jól elrendeli minden dolgát, úgy hogy örömmel fog hozzánk visszatérni.
Ezen szóra anyja megszűne sírni, és hallgata.
Tóbiás története a hallal. Az angyal tanitása.
Elméne tehát Tóbiás, és az eb követé őt; és első szállása lőn a Tigris folyóvize mellett.
És kiméne, hogy megmossa lábait, és íme igen nagy hal jöve ki, hogy őt elnyelje.
Melytől megijedvén Tóbiás, kiálta fenszóval, mondván: Uram! rám rohan.
És mondá neki az angyal: Fogd meg kopoltyúját, és vond hozzád őt. Mit midőn megcselekedett, kivoná azt a szárazra, és hánykódni kezde lábai előtt.
Akkor mondá neki az angyal: Bontsd föl ezt a halat, és szívét, epéjét és máját tedd el magadnak, mert ezek hasznos orvosságokra szükségesek.
Mit midőn megcselekedett, megsüté húsát, és útra vivék magokkal; a többit besózák, a mennyivel megérék, mig eljutottak Rágesbe, a médusok városába.
Akkor kérdé Tóbiás az angyalt, és mondá neki: Kérlek téged, atyámfia, Azariás! mondd meg nekem, micsoda gyógyereje lesz ezeknek, miket eltenni parancsoltál a halból?
És felelvén az angyal, mondá neki: Szívének egy részét ha széntűzre teszed, annak füstje elkerget mindennemű ördögöt akár férfiútól, akár asszonytól, úgy hogy többé azokhoz nem megyen.
És epéje használ a szemek megkenésére, melyeken hályog van, és meggyógyúlnak.
És mondá neki Tóbiás: Hol akarod, hogy maradjunk?
És felelvén az angyal, mondá: Van itt egy Ráguel nevű férfiú, a te nemzetségedből való rokonod, és ennek egy Sára nevű leánya vagyon, de sem fia, sem leánya nincs azon kivűl.
Téged illet minden öröksége, és feleségűl kell őt venned.
Annakokáért kérd meg őt atyjától, és neked adja őt feleségűl.
Akkor felelé Tóbiás, és mondá: Hallom, hogy hét férfiúnak adatott, és meghaltak; de azt is hallottam, hogy az ördög ölte meg őket.
Félek azért, netalán ezek rajtam is megtörténjenek; és mivel egyetlene vagyok szüleimnek, az ő vénségöket bánattal vigyem a föld alá.
Ekkor Ráfael angyal mondá neki: Hallgass rám, és megmutatom neked, kik azok, kiken erőt vehet az ördög.
Mert a kik úgy házasodnak, hogy az Istent magoktól és elméjökből kirekeszszék, és fajtalanságukat úgy kövessék, mint a ló és öszvér, kiknek nincs értelmök: azokon hatalma van az ördögnek.
De te, mikor elveszed őt, bemenvén a kamarába, három napig tartóztasd meg magadat tőle, és semmit egyebet ne művelj, hanem csak imádságokban foglalatoskodjál vele.
Azon éjjel pedig, meggyujtván a hal máját, elűzetik az ördög.
Második éjjel pedig a szent patriarkák társaságába bocsáttatol.
Harmadik éjjel pedig áldást nyersz, hogy tőletek egészséges fiak származzanak.
Elmúlván pedig a harmadik éj, vedd el a szüzet az Úr félelmével, a fiak szeretetétől viseltetvén inkább, mint a bujaságtól, hogy Ábrahám ivadékában áldást nyerj a fiakban.
Tóbiás házasságra lép Ráguel leányával.
Bemenének tehát Ráguelhez, és örömmel fogadá őket Ráguel.
És Tóbiásra tekintvén Ráguel, mondá feleségének, Annának: Mely igen hasonló ez az ifjú néném fiához!
És midőn ezeket szólotta, mondá: Honnét valók vagytok? ifjak, atyánkfiai! Amazok pedig mondák: Neftali nemzetségéből vagyunk, a ninivei fogságból.
És mondá nekik Ráguel: Ismeritek-e atyámfiát, Tóbiást? Kik mondák: Ismerjük.
És midőn sok jót szólott felőle, mondá az angyal Ráguelnek: Tóbiás, a kiről, kérdezősködöl, ennek atyja.
És Ráguel ráborúla, és könyhullatásokkal megcsókolá őt, és sírván nyakában,
mondá: Áldás legyen rajtad, fiam! mert jobbnál jobb férfiúnak fia vagy.
És az ő felesége, Anna, és leányuk, Sára, könyezének.
Miután pedig szólottak, megparancsolá Ráguel, hogy egy kost öljenek, és lakomát szerezzenek. És mikor felszólítá őket, hogy ebédhez üljenek,
mondá Tóbiás: Én ma itt nem eszem és nem iszom, hanem ha előbb kérésemet jóváhagyod és megigéred, hogy nekem adod leányodat, Sárát.
Mely igét hallván Ráguel, megijede, tudván, mi történt ama hét férfiún, kik bementek vala hozzája; és kezde félni, nehogy ezzel is hasonlóképen történjék; és midőn ingadozván, nem adott a kérőnek semmi választ,
mondá neki az angyal: Ne félj ennek adni őt, mert ez istenfélőnek kell adni leányodat feleségűl; azért nem lehetett ő másé.
Akkor mondá Ráguel: Nem kétlem, hogy az Isten könyörgésemet és könyhullatásomat színe elé bocsátotta,
és hiszem, azért hozott titeket hozzám, hogy ez az ő nemzetségéhez kapcsoltassék Mózes törvénye szerint; most tehát ne legyen kétséged, hogy neked adom őt. [Móz. IV. 36,6.]
És fogván leányának jobb kezét, Tóbiás jobb kezébe adá, mondván: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene legyen veletek, és ő adjon össze titeket, és teljesitse áldását rajtatok.
És irlapot vévén, házasságlevelet irának.
És ezek után vendégeskedének, áldván az Istent.
És magához hivá Ráguel feleségét, Annát, és megparancsolá neki, hogy készítsen más kamarát.
És oda bevivé leányát, Sárát, s ez könyeze.
És mondá neki: Erős szívvel légy, leányom! és a menny Istene adjon örömet a keserűségért, melyet szenvedtél.
Tóbiás a gonosz lelket elűzi. Ráguel örökösévé teszi őt.
Miután pedig vacsoráltak, bevivék az ifjat hozzája.
Megemlékezvén tehát Tóbiás az angyal beszédéről, elővevé táskájából a máj egy részét, és azt eleven szénre tevé.
Akkor Ráfael angyal megragadá az ördögöt, és megkötözé őt felső Egyiptom pusztájában.
Erre Tóbiás inté a szüzet, és mondá neki: Sára! kelj föl, és könyörögjünk az Istennek ma és holnap és holnapután; mert e három éjjel az Istennel egyesűlünk; elmulván pedig a harmadik éjszaka, a mi házasságunkban leszünk.
Mert szentek fiai vagyunk, és nem egyesűlhetünk úgy, mint a pogányok, kik nem ismerik az Istent.
Fölkelvén tehát mind a ketten, szorgalmasan imádkoznak vala együtt, hogy egészség adassék nekik.
És mondá Tóbiás: Atyáink Ura Istene! áldjanak téged az egek és a föld, a tenger és kutak és folyóvizek és minden teremtményeid, melyek azokban vannak.
Te alkottad Ádámot a föld agyagából, és segitségűl adtad neki Hévát. [Móz. I. 2,7.]
És most, Uram! te tudod, hogy nem bujaság okáért veszem nővéremet feleségűl, hanem csak maradékinkhoz való szeretetből, kikben áldassék neved mindörökön örökké.
Sára is mondá: Könyörűlj rajtunk, Uram! könyörűlj rajtunk, és öregedjünk meg mindketten együtt egészségben.
És lőn kakasszó táján, eléhivatá szolgáit Ráguel, és elmenének vele együtt, hogy sírt ássanak.
Mert mondá: Talán ő is ugy jár, mint a többi hét férfiú, kik bementek vala hozzája.
És mikor elkészitették a gödröt, Ráguel visszatérvén feleségéhez, mondá neki:
Küldj el egyet szolgálóid közől, nézze meg, ha meghalt-e, hogy eltemessem őt, mielőtt megvirad.
Amaz tehát elkülde egyet szolgálói közől. Ki bemenvén a kamrába, egészségben találá őket, és sérelem nélkül, mind a kettőt együtt aluva.
És visszatérvén, jó hirt monda, és áldák az Urat, Ráguel tudniillik és felesége, Anna,
és mondák: Áldunk téged, Izrael Ura Istene! mivel nem történt, a mint gondoltuk;
mert irgalmasságodat cselekedted velünk, és kirekesztetted tőlünk üldöző ellenségünket,
könyörűltél pedig a két egyetlen szülöttön. Adjad, Uram! hogy téged még tökéletesebben áldjanak, és neked ajánlják föl a te dicséretednek áldozatát az ő egészségökért, hadd ismerjék meg a nemzetek egyetemben, hogy te vagy egyedül Isten az egész földön.
És Ráguel azonnal megparancsolá szolgáinak, hogy töltsék be a gödröt, melyet csináltak vala, mielőtt megvirad.
Feleségének pedig megmondá, hogy szerezzen lakomát, és készitsen el mindent, mi eleségűl az utasoknak szükséges.
Két kövér tehenet is és négy kost vágata le, és lakomát készíte minden szomszédainak és minden barátainak.
És Ráguel megesketé Tóbiást, hogy két hétig nála mulasson.
Mindenekből pedig, a miket bír vala Ráguel, felét Tóbiásnak adá; és irást tőn, hogy a fele rész, mely megmaradt vala, az ő halálok után Tóbiás birtokába jusson.
Ráfael angyal Gabelustól átveszi a pénzt, és Tóbiásnak átadja.
Akkor magához szólitá Tóbiás az angyalt, kit embernek tart vala, és mondá neki: Atyámfia, Azariás! kérlek, hallgasd meg szavaimat.
Ha magamat adom is neked szolgáúl, nem leszek méltó gondviselésedre.
Mindazáltal kérlek téged, végy magadhoz barmokat és szolgákat, és menj Gabelushoz Rágesbe, a médusok városába, és add vissza neki az ő keze irását, és vedd át tőle a pénzt, és kérjed őt, hogy jőjön menyekzőmre.
Mert magad tudod, hogy atyám számlálja a napokat, és ha tovább késendem egy nappal, megszomorodik az ő lelke.
És bizonyára látod, mi módon esketett meg engem Ráguel, kinek esketését meg nem vethetem.
Akkor Ráfael magához vévén Ráguel szolgáiból négyet és két tevét, elindula Rágesbe, a médusok városába, és föltalálván Gabelust, visszaadá neki az ő keze irását, és a pénzt mind fölvevé tőle.
És megjelenté neki Tóbiásról, Tóbiás fiáról mind, a mik történtek; és elvivé őt magával a menyekzőre.
És mikor bement Ráguel házába, Tóbiást letelepedve találá; és fölugorván, megcsókolák egymást, és Gabelus síra, és áldá az Istent,
és mondá: Áldjon meg téged Izrael Istene, mert igen jámbor és igaz, istenfélő és alamizsnát osztogató férfiúnak fia vagy;
és áldás mondassék feleségedre és szüleitekre;
és lássátok fiaitokat és fiaitok fiait harmad- és negyedízig, és áldassék meg ivadékotok Izrael Istenétől, ki országol mindörökön örökké.
És midőn mindnyájan Ament mondottak, a lakodalomhoz kezdének; de a menyekző lakomáját is az Úr félelmével tarták.
Tóbiás szülői aggódnak fiok miatt. Ráguel búcsúzáskor üdvös intéseket ad leányának.
Midőn pedig késnék Tóbiás a menyekző okáért, atyja, Tóbiás busúla, mondván: Véled-e, miért késik fiam, avagy miért tartóztatták ott?
Véled-e, hogy Gabelus meghalt, és senki sem adja meg neki a pénzt?
Kezde pedig igen bánkódni ő és felesége, Anna vele; és kezdének mindketten együtt sírni, mivelhogy a meghatározott napon fiok nem tért vissza hozzájok.
Sír vala tehát anyja vigasztalhatlan könyhullatásokkal, és mondá: Ah, ah, én fiam! miért küldöttünk messze útra téged, szemeink világát, öregségünk gyámolát, életünk vigasztalását, maradékunk reménységét? [Tób. 5,23.]
Mindenünk együtt egyedül tebenned lévén, téged nem kell vala elbocsátanunk tőlünk.
Kinek mondá Tóbiás: Hallgass, és ne háborogj, egészségben van a mi fiúnk; elég hű az a férfiú, kivel őt elküldöttük.
De amaz semmi módon sem vala megvigasztalható, hanem minden nap kifutván szélylyel néze, és bejárá mind az utakat, melyeken visszajőni reményli vala; hogyha lehetne, messziről meglássa őt, mikor jő.
Ráguel pedig mondá vejének; Maradj itt, és én követet küldök egészséged felől atyádhoz, Tóbiáshoz.
Mondá neki Tóbiás: Tudom én, hogy atyám és anyám most a napokat számlálják, és lelkök gyötrődik bennök.
És miután Ráguel sok szóval kérte Tóbiást, és ez semmi okkal sem akarta őt hallani: odaadá neki Sárát és felét minden vagyonának a szolgákból, szolgálókból, juhokból, tevékből és tehenekből és sok pénzből; egészségben és vigan bocsátá el őt magától,
mondván: Az Úr szent angyala vigyen utatokon, és vigyen jó egészségben titeket, és találjatok mindent jól a ti szüleitek körűl; és lássák szemeim fiaitokat, minek előtte meghaljak.
És a szülők fogván leányukat, megcsókolák és elbocsáták;
intvén őt, hogy tisztelje ipát és napát, szeresse férjét, igazgassa a cselédséget, viselje gondját a háznak, és önmagát viselje feddhetlenűl.
Tóbiás hazatér Sárával, és az öreg Tóbiás visszanyeri látását.
És visszaindulván, tizenegyedik napon eljutának Káránba, mely félútban van Ninive felé.
És mondá az angyal: Atyámfia, Tóbiás! tudod, mint hagytad atyádat.
Azért ha tetszik neked, menjünk előre, és lassú lépéssel kövessék utunkat a cselédek feleségeddel és a barmokkal együtt.
És mikor ráállott, hogy elmenjenek, mondá Ráfael Tóbiásnak: Hozz magaddal a hal epéjéből, mert szükséges lesz. Tóbiás tehát vive az epéből, és elmenének.
Anna pedig az útfélen ül vala minden nap a hegy tetején, ahonnan messze elláthatott.
És midőn azon helyről vigyázott az ő jövetelére, meglátá távol, és mindjárt megismeré fiát, hogy jő; és elfutván, megjelenté férjének, mondván: Ihon jő fiad.
És Ráfael mondá Tóbiásnak: Mihelyt bemégy házadba, mindjárt imádjad a te Uradat Istenedet, és hálát adván neki, járúlj atyádhoz és csókold meg őt;
és azonnal kend meg szemeit e hal epéjével, mely nálad vagyon; mert tudjad, hogy rögtön megnyilnak szemei, és atyád meglátja az ég világosságát, és örvendeni fog látásodban.
Akkor előre futa az eb, mely velök volt az úton, és mint hírmondó érkezvén, farkcsóválással örvendez vala.
És fölkelvén világtalan atyja, futni kezde, de megütközének lábai, és kezét adván a szolgának, fia elé siete,
és fogadván, megcsókolá őt feleségével, és mindketten sírni kezdének örömükben.
És miután az Istent imádták és hálát adtak, leülének.
Akkor elővévén Tóbiás a hal epéjét, megkené atyja szemeit.
És várakozék mintegy félórát, és kezde a hályog szemeiről lejőni, mint a tojás hártyája,
melyet megfogván Tóbiás, levona szemeiről, és mindjárt kezde látni.
És dicsőíték az Istent, ő tudniillik és felesége és mindnyájan, a kik ismerik vala őt.
És mondá Tóbiás: Áldalak téged, Uram, Izrael Istene! mert te fenyítettél, és te gyógyitottál meg engem; ime én látom fiamat, Tóbiást.
Elérkezék hét nap múlva Sára is, fia felesége, és minden cseléde egészségben, és a barmok és tevék, és feleségének sok pénze, még az a pénz is, melyet Gabelustól átvett vala.
És elbeszélé szülőinek az Isten minden jótéteményeit, melyeket vele cselekedett azon ember által, ki őt vezette vala.
És Ákior és Nábat, Tóbiás húgának fiai, vígan jövének Tóbiáshoz, örvendezvén vele mindazon jótétemények fölött, melyeket az Isten hozzája mutatott vala.
És hét napig lakozván, mindnyájan nagy örömmel örűlének.
Ráfael kinyilatkoztatja magát, és jó tanitásokat ád.
Akkoron Tóbiás magához hívá fiát, és mondá neki: Mit adhatunk e szent férfiúnak, a ki veled jött.
Felelvén Tóbiás, mondá atyjának: Atyám! micsoda jutalmat adunk neki? avagy mi lehet méltó az ő jótéteményeihez?
Engem elvitt és visszahozott egészségben, a pénzt Gabelustól ő vette át; ő cselekedte, hogy feleségem legyen, és az ördögöt ő űzte el tőle, örömet szerzett az ő szülőinek, magamat a halnak elnyelésétől megszabadított, veled is azt cselekedte, hogy láthatod az ég világosságát: és általa minden jóval elteltünk. Mit adhatunk méltót neki ezekért?
De kérlek téged, atyám! kérjed őt, ha talán méltóztatnék felét magának venni mindazokból, miket hoztunk.
És híván őt, az atya tudniillik és a fiú, félre vivék, és kérni kezdék, hogy méltóztassék mindannak, miket hoztak, felét jó néven venni.
Akkor mondá nekik titkon: Áldjátok a menny Istenét, és minden élők előtt adjatok hálát neki, mert irgalmasságot cselekedett veletek.
A király titkát elrejteni ugyan jó: de az Isten cselekedeteit kinyilatkoztatni és megvallani, tisztességes.
Jó az imádság a böjttel és alamizsnával inkább, mint az arany-kincs gyüjtése;
mert az alamizsna megszabadít a haláltól, és az az, mi megtisztít a bűnöktől, és irgalmasságot s örök életet szerez.
A kik pedig bűnt cselekesznek és hamisságot, ellenségei lelköknek.
Kinyilatkoztatom azért nektek az igazságot, és előttetek a titkot nem rejtem el.
Mikor imádkoztál könyhullatással, és eltemetted a halottakat, és elhagytad ebédedet, és nappal elrejtvén a halottakat házadban, éjjel eltemetted őket: én az Úr elé vittem imádságodat.
És mivel kedves valál az Istennél, szükség volt, hogy a kisértet megpróbáljon téged.
És most az Úr küldött engem, hogy meggyógyítsalak téged, és Sárát, fiad feleségét az ördögtől megszabadítsam;
mert én vagyok Ráfael angyal, egy a hét közől, kik az Úr előtt állunk.
És midőn ezeket hallották, megrettenének, és reszketve arczukra esének a földön.
És mondá nekik az angyal: Békeség nektek, ne féljetek.
Mert midőn veletek voltam, az Isten akaratja által voltam, őt áldjátok, és neki énekeljetek.
Látszottam ugyan veletek enni és inni: de én láthatlan étellel és oly itallal élek, melyet az emberek nem láthatnak.
Ideje már, hogy visszatérjek ahhoz, ki engem küldött; ti pedig áldjátok az Istent, és beszéljétek el minden csodatetteit.
És midőn ezeket mondotta, elviteték színök elől, és többé nem láthaták őt.
Akkor arczra borúlva, három óráig áldák az Istent; és fölkelvén, elbeszélék minden csodatetteit.
Tóbiás hálát ad Istennek és jövendöl.
Megnyitván pedig száját az öreg Tóbiás, áldá az Urat, és mondá: Nagy vagy, Uram! örökké, és országod minden időben tart;
mert te megostorozasz és meggyógyítasz, leviszesz az alvilágba és visszahozasz; és nincs a ki elfusson kezedből. [Móz. V. 32,39. Kir. I. 2,6. Bölcs. 16,13.]
Adjatok hálát az Úrnak, Izrael fiai! és a pogányok színe előtt dicsérjétek őt;
mert azért oszlatott el titeket a pogányok közé, kik őt nem ismerik, hogy ti hirdessétek az ő csodatetteit, és tudtúl adjátok nekik, hogy nincs más mindenható Isten ő kivüle.
Ő ostorozott meg minket a mi gonoszságunkért, és ő szabadít meg minket irgalmasságaért.
Tekintsétek tehát, a miket velünk cselekedett, s félelemmel és rettegéssel adjatok hálát neki, és az örökkévaló királyt magasztaljátok tetteitek által.
Én pedig fogságom földén hálát adok neki; mert megmutatta fölségét a bűnös nemzeten.
Térjetek meg tehát, bűnösök! és cselekedjetek igazságot az Isten előtt, elhivén, hogy irgalmasságát fogja cselekedni veletek.
Én pedig és az én lelkem ő benne vigadunk.
Áldjátok az Urat, minden ő választottjai! legyenek örvendetes napjaitok, és adjatok hálát neki.
Isten városa, Jerusalem! megfenyitett téged az Úr a te kezeid cselekedeteiért.
Adj hálát az Úrnak javaidért, és áldjad az örökkévaló Istent, hogy ismét benned épitse föl hajlékát, és visszahíja hozzád mind a foglyokat, és örűlj mindörökön örökké.
Fényes világossággal fogsz tündökleni, és a föld minden határai hódolnak neked.
A nemzetek messziről jőnek hozzád, és ajándékokat hozván, imádni fogják benned az Urat, és földedet szentnek tartják. [Izai. 60,5.]
Mert a nagy nevet fogják segitségűl híni benned.
Átkozottak lesznek, a kik megvetnek téged, és elkárhoznak mind, a kik káromlanak; és áldottak lesznek, a kik téged épitenek.
Te pedig örvendeni fogsz fiaidban, mert mindnyájan megáldatnak, és az Úrhoz gyülekeznek.
Boldogok mind, a kik szeretnek téged, és a kik örülnek békeségeden.
Én lelkem! áldjad az Urat, mert a mi Urunk Istenünk megszabaditotta Jerusalemet, az ő városát, minden háboruságaiból.
Boldog leszek, ha maradékai lesznek ivadékomnak, látandók Jerusalem fényességét.
Jerusalem kapui zafírból és smaragdból fognak épűlni, és drága kőből az ő falainak minden kerülete.
Fehér és tiszta kővel rakatnak ki minden utczái; és utczáiban alleluja fog énekeltetni.
Áldott az Úr, ki őt fölmagasztalta, és uralma legyen rajta mindörökön örökké. Amen.
Az öreg és ifju Tóbiás történetének vége.
Igy végződének Tóbiás beszédei. És miután megvilágosítatott Tóbiás, negyvenkét esztendeig éle, és látá unokáinak fiait.
Eltöltvén pedig százkét esztendőt, eltemetteték tisztességgel Ninivében.
Mert ötvenhat esztendős korában veszté el szemei világát, s mint hatvan esztendős nyeré vissza.
Többi életideje pedig örömben vala, és az isteni félelem jó előmenetelével költözék el békeségben.
Halála óráján pedig magához hívá fiát, Tóbiást, és ennek hét ifjú fiát, az ő unokáit, és mondá nekik:
Közel vagyon Ninivének veszedelme: mert nem esik hiába az Isten igéje; és atyánkfiai, kik elszéledtek Izrael földéről, arra visszatérnek. [Ezdr. I. 3,8.]
Annak pedig minden elhagyott földe megtelik, és az Isten háza, mely abban fölgyujtatott, ismét felépítettetik; és oda visszatérnek minden istenfélők.
És a pogányok elhagyják bálványaikat, és Jerusalembe jőnek, és abban fognak lakni,
és örűlni fognak abban a föld minden királyai, imádván Izrael királyát.
Hallgassátok tehát, fiaim, atyátokat: Szolgáljatok az Úrnak igazságban, és azon legyetek, hogy a mi kedves neki, azt cselekedjétek;
és fiaitoknak parancsoljátok meg, hogy igazságot cselekedjenek és alamizsnálkodjanak, hogy emlékezzenek Istenről, és áldják őt minden időben igazán és teljes erejökből.
Most tehát, fiaim! hallgassatok rám, és ne maradjatok itt; hanem a mely napon eltemetitek anyátokat mellém egy sírba, attól fogva készűljetek útra, hogy kimenjetek innét;
mert látom, hogy az ő gonoszsága neki végét szakasztja.
Lőn tehát anyja halála után, Tóbiás kiköltözék Ninivéből feleségével és fiaival, és fiainak fiaival, és visszaméne az ő ipához és napához.
És egészségesen jó vénségben találá őket, és gondjukat viselé, és ő fogá be szemeiket; és ő vevé át Ráguel házának minden örökségét; és látá fiainak fiait ötöd ízig.
És kilenczvenkilencz esztendőt eltöltvén az Úr félelmében, örömmel temeték el őt.
Minden rokonsága pedig és minden nemzetsége jó életben és szent magaviseletben marada meg, úgy, hogy kedvesek valának mind az Istennél, mind az embereknél és a föld minden lakóinál.