SZENT PÁL APOSTOL LEVELE TITUSHOZ.

Títus pogány szülőktől származott (Galat. 2,1–3.), és úgy látszik mindjárt a kereszténység első éveiben tért meg, mivel az apostoli zsinat alkalmával (Apost.cs. 15,1. s követk.) sz. Pál apostol társaságában (Galat. 2,1. s követk.) találjuk őt. Akkor vitatták némely zsidóérzelmű keresztények Mózes szertartási törvényének kötelező erejét, s azért sürgették Títus körűlmetélését is; de Pál ebben nem engedett nekik, s így Títus elkerűlte a körűlmetélést. Midőn Pál Efezusban volt (Apost.cs. 19,1. s követk.), s ottlétének vége felé első levelét írta a korintusiakhoz, Títusnak az apostollal kellett lennie, mert Pál a mint a levelet útnak indította, csakhamar elküldötte őt Korintusba, hogy általa tudomást nyerjen azon hatásról, melyet az ő intelmei a korintusiakra tettek. (Lásd a bevez. a korint. levélhez). Pál azonban, még mielőtt Títus visszatért volna, kénytelen volt Efezusból eltávozni. Troásba ment, azt vélvén, hogy ott találkozni fog Títussal, azonban csak Macedoniában jött vele össze (Kor. II. 2,12.13. 7,6.13–15.). Ezentúl mitsem olvasunk többé Títusról. E levél 1,5. szerint, Pál egy ízben Kréta szigetén hagyta őt, hogy ott a keresztény községek megalapításával foglalkozzék. Mely időre esik sz. Pálnak ez útja Títussal Krétába, erre nézve az irásértelmezők véleményei szétágaznak. Minthogy az apostolok cselekedetei könyvében, mely sz. Pálnak első romai fogságáig terjed, erről mitsem olvasunk, s többi régi egyházi irók mint bizonyos tényt adják elő azt, hogy Pál első római fogsága után még több apostoli utat tett, ebből régibb és ujabb értelmezők valószinűleg következtetik, hogy Pál Krétába is ez időtájon mehetett. A mint első fogságából kiszabadúlt (Kr. u. 63. vagy 64. évb.), Romából hihetőleg Krétába utazott, a keresztény egyházközséget megalapította, s Títust ott hagyta, maga pedig sietve ment el, hogy igért látogatásait (Zsid. 13,23. Filip. 2,24.) megtehesse. Azután útja folytában, s hihetőleg még azon évben írta e levelet Títusnak, hogy kedves tanítványát, kit oly hamar el kellett hagynia, bátorítsa, s az ő tekintélyét nevelje. E levél 3,12. szerint, Pál Títust magához híjja Nikopolisba, mivel a telet ott akarta tölteni. A jelen levelet tehát vagy az útban, vagy Nikopolisban írta, melyről azonban nem tudjuk, hogy a tráciai vagy epirusi Nikopolis volt-e? E levél igen hasonló ahhoz, melyet először írt Timoteusnak, és útmutatásokat foglal magában, melyek részint Títusnak lelkipásztori tisztére, részint a krétaiak helybeli viszonyaira vonatkoznak. Títus, úgy látszik, mint az apostol helyettese, nem volt állandóan Krétához kötve, mert Tim. II. 4,10. szerint, Dalmátziában is látjuk őt működni; az egyházi történelmek azt írják, hogy Kréta szigetén mint főpüspök (érsek) halt meg 94 éves korában.

Tít 1

Tít 1,1

Lásd Rom. 1,1.

Tít 1,2

Pál, Jézus Krisztus apostola, mint azt kivánja a hit és az igazság ismerete, melynek az a tulajdona, hogy istenességre vezet, hogy üdvözűlni lehessen stb… irja ezt Títusnak (4. v.). Az örök élet a Krisztusban való élet itt és (Ján. 14,6. 17,3.) a síron túl.

Tít 1,2

igen régen, már az ó szövetségben Ádámnak (Móz. I. 3,15.), Dávidnak (Kir. II. 7,12. s követk.), és átalán a prófétáknak (Rom. 1,2.).

Tít 1,3

valósággal meg is adott, midőn az igéret ideje betelt (Galat. 4,4.).

Tít 1,3

az örök életről szóló igét, az üdvtanítást, az evangéliomot.

Tít 1,3

rám is, mint a többi apostolokra.

Tít 1,3

Lásd Tim. I. 1,1.

Tít 1,4

írja ezt Títusnak, ki kedves tanítványom a kereszténységben. A görög szerint: igaz fiamnak (igaz tanítványomnak) a kereszténységben, az igaz tanítmányban.

Tít 1,4

A görög szerint: kegyelem, irgalmasság és békeség.

Tít 1,4

Az apostol mindjárt kezdetben szót tesz az élet igéjéről, annak az ó szövetségben lett megigértetéséről, hivatásáról az apostoli tisztre, és az igaz tanitásról, melyben Títus részesűlt, mivel Krétában voltak tévtanítók, kik az igaz tanítást meghamisították, az ó szövetséget hibásan értelmezték (10. 14. v.) s az ő és Títus tekintélyét lerontani igyekeztek.

Tít 1,5

Kréta, sziget a középtengeren, most Kandiának neveztetik. Az egyházi szolgák helyett a görög és latin szövegben preszbiterek vannak. Mivel az apostol ezek alatt nem csak az áldozópapokat, hanem a püspököket is értette, mint a 7. v. is bizonyítja, hol azt, kit előbb preszbiternek mondott, püspöknek nevezi, ennélfogva igen alkalmasan használtatik az „egyházi szolga“ kifejezés. Mivel az egyházban a legrégibb időktől kezdve szokás volt a kisebb városokban és falukban egyházi szolgákat áldozópapi, a nagyobb városokban az áldozópapok mellett egyet püspöki méltósággal is rendelni, tehát Títus is ugyanez eljárást követte. Hogy ő, mint némelyek vélik, csak áldozópapokat, nem pedig püspöki méltósággal biró egyházi szolgákat is rendelt, és a püspöki tisztet egyedül magának tartotta volna, ez azért nem valószinű, mivel Títus, mint az apostol utitársa, ettől különféle küldetésekre használtatott (lásd a bevez.), és azért Krétában mindig jelen nem lehetett. Mivel az apostol második romai fogságának ideje alatt Dalmátziában volt (Tim. II. 4,10.), úgy látszik, hogy miután megbizását elvégezte, Krétát elhagyta, hogy az apostol egyéb parancsait is teljesíthesse. Egyébiránt az áldozópapok és püspökök közötti különbségről az apostoli időben, és azok elnevezéséről lásd Tim. I. 3. r. 2-ik jegyz.

Tít 1,6

Lásd erről és a következőről Tim. I. 3,2–7.

Tít 1,7

mint a lelki javak kiszolgáltatójának az Isten házában, az anyaszentegyházban.

Tít 1,9

mint az neki a keresztény tanítmányban átadatott.

Tít 1,10

főkép azok között, kik a zsidóságból tértek át a kereszténységre. Pál ama hamis tanítókat tartja szemei előtt, kiket a korintusiakhoz, galatákhoz, kolosszaiakhoz és filippiekhez írt leveleiben is ostromol.

Tít 1,11

egész háznépeket eltérítenek az igazságtól, és tévelygésbe döntenek.

Tít 1,12

az ő (a krétaiak) tulajdon költőjök, Epimenides. A költők jósoknak is neveztettek azon lelkesedésnél fogva, melylyel beszélni vagy írni szoktak. E vers ily összefüggésben van az előbbivel: Annál inkább ragaszkodjál az igaz tanításhoz, annál buzgóbban működjél a tévtanítók ellen, minthogy a krétaiak, mint tulajdon költőjök bizonyítja, romlott érzelműek, s azért a tévtanítók által könnyebben elcsábíthatók.

Tít 1,12

oly emberek, kik csak rablásból és csalásból élnek, henyék, tétlenek, kik csak hasokat bálványozzák.

Tít 1,13

Azért komolyan és élesen tanítsd őket, hogy a tévtanítók által az üdvös, igaz tanítmánytól el ne hagyják magokat vonatni.

Tít 1,14

A zsidó-mesék alatt Pál a későbbi zsidók angyaltanát érti (Tim. I. 1,3.4.); Megjegyzendő, hogy az apostol nem tiltja átalán az emberi parancsokra való hallgatást, hanem csak oly parancsokról szól, melyek az igazságtól eltérnek (Jerom. ar. sz. Ján.).

Tít 1,15

Értelme, összefüggésben az előbbivel, ez: E hamis tanítók tiltják a házasságot, némely eledelt tisztátalannak tartanak, de hol az embernek belseje, érzülete, lelkiismérete tiszta, ott semmi külső nem szennyezheti be őt; a hol ellenben az érzés és lelkiisméret tisztátalan, ott minden tisztátalan lesz, a mennyiben a bensőleg tisztátalanok, a mit élveznek, nemcsak hogy hálával nem élvezik (Tim. I. 4,4.5.), hanem ezen fölül gonosz kivánságuknál fogva azzal visszaélnek, s így megfertőztetik. Vesd össze: Máté 6,22. 15,11–20. Luk. 11,34–36.

Tít 1,16

Mások szerint: makacsok, engedetlenek.

Tít 2

Tít 2,1

másképen cselekedjél, mint a tévtanitók (Tít. 1,14–16.).

Tít 2,2

érettek, megállapodottak.

Tít 2,2

A görög szerint: mértékletesek, vagy, szerények.

Tít 2,3

ruházatra, beszédre, járásra, szóval egész életmódra nézve.

Tít 2,3

a házikörben a gyermekeket, unokákat, szolgálókat.

Tít 2,5

a pogányoktól és zsidóktól, kik, ha amazok másként viselik magokat, azt mondhatnák, hogy az evangéliom az ily helytelen viseletet parancsolja vagy megengedi. Lásd Rom. 2,24. Tim. I. 6,1.

Tít 2,6

erkölcsösek, jó rendtartók mindenben.

Tít 2,8

Lásd Tim. I. 1,9.10.

Tít 2,10

Lásd Tim. I. 6,1. s követk.

Tít 2,11

Igy tanítsd mindnyájokat, szolgákat úgy mint szabadokat, öregeket mint ifjakat, férfiakat mint asszonyokat; mert stb. (ar. sz. Ján. Jerom. Cornel.).

Tít 2,11

a kereszténység kegyelemteljes tanitása (10. v.) vagy az Isten megtestesülésének kegyelme (Jerom.). A görög szerint: a mi Istenünk üdvözítő kegyelme. Lásd János 1,16.17.

Tít 2,12

ez a tanítás, vagy, az emberré lett Isten.

Tít 2,12

az istentelenségről, t. i. a hitetlenségről, midőn az Istent méltóképen nem tiszteltük, vagy benne épen nem hittünk; és a világi kivánságokról, t. i. a testi vágyakról, a rendetlen pénz- és gazdagság-, tisztesség- és dicsvágyról (Bernárd.).

Tít 2,12

józanul magunk iránt, igazán embertársaink iránt, ajtatosan Isten iránt (Bernárd). Józanok, erkölcsösek vagyunk, ha magunk iránt, – igazak, ha embertársaink iránt, – ajtatosak, ha Isten iránt minden kötelességeinket teljesítjük. Az apostol itt az egész erkölcstant összefoglalja.

Tít 2,13

a reménylett örök boldogságot, vagy az örök boldogságot, mint reményünk tárgyát.

Tít 2,13

Jézus Krisztus itt a keresztények nagy Istenének és Üdvözítőjének mondatik. Ez a vers egyik világos bizonyítéka Jézus Krisztus istenségének. A „nagy Isten“ alatt az Atya semmi esetre sem értetik, mert a nagy Isten eljöveteléről van szó, mi az egész új szövetségben sehol az Atyának, hanem mindenütt csak a Fiúnak tulajdoníttatik. (Jerom. Teod. Ar. sz. Ján. Teofil.).

Tít 2,13

Lásd az Úr eljövetéről Máté 24,36.

Tít 2,14

Lásd János 10,18.

Tít 2,14

Lásd Rom. 3,25.

Tít 2,14

Lásd Efez. 5,27.

Tít 2,14

lelki tulajdonúl, mint egykor Izrael népe az ő földi tulajdona volt a népek között (Móz. II. 19,5.).

Tít 2,15

teljes nyomatékkal és tekintélylyel, mint ez Krisztus szolgájától várható. Ha nem engedelmeskedik valaki szelíd intésedre, mint ez az elfajúlt krétaiaknál könnyen megtörténhetik, élj főpásztori tekintélyeddel, s annak erejénél fogva utasítsd rendre teljes nyomatékkal és szigorral.

Tít 2,15

Senkinek sincs joga tekintélyedet el nem ismerni, téged csekélyleni; de úgy is viseld magadat, hogy senkinek se legyen oka tekintélyedet megvetni.

Tít 3

Tít 3,1

Lásd Rom. 13,1.2. Tim. I. 2,1. s követk.

Tít 3,3

Annak oka, miért bánjunk minden emberrel, főkép az eltévedtekkel és bűnbeestekkel szeliden és kegyesen, ez, mivel egykor mi is bűnösök voltunk, s Isten kegyelmére és irgalmára szorúltunk.

Tít 3,3

megtérésünk előtt.

Tít 3,3

Lásd Efez. 2,3.

Tít 3,4

Lásd János I. 4,9. Tim. I. 1,1.

Tít 3,5

Lásd Rom. 3,24.25.

Tít 3,5

a keresztség által, melyben a Szentlélek eszközlésével újjászületünk, újjáteremtetünk. Lásd Kor. II. 5,17. Ján. 3,5.

Tít 3,6

A keresztségben, bérmálásban. A szentségek, az azokban közlött Szentlélek, eszközlik a mi megszentelésünket és megigazúlásunkat; Jézus az érdemszerző oka azoknak, mivel a Szentlélek malasztját és adományait ő nekünk halála által érdemelte.

Tít 3,7

hogy megtisztúlván, megszenteltetvén s megigazúlván a Szentlélek malasztja által, reményünk szerint örökösei legyünk az örök boldogságnak. A megigazúlásról kapcsolatban a megszenteléssel, lásd Rom. 1,17. 26-ik jegyz. Ily kevés szavakban (3–7. v.) adja elő az apostol az üdvözítés egész munkáját, úgymond egy kathol. értelmező. A váltság szükségessé lett a romlás által, a váltság megjelent a kegyelem idejében, megrendeltetett az Atya által, véghezvitetett a Fiú által, megadatott a Szentlélekben, nem emberi érdemekre alapítva, hanem Isten irgalmára, mely az embernek osztályrésze lesz az újjászületésben, benne megigazúlást eszközől, üdvözítvén őt a reményben. Ime itt vannak letéve alapvonásai az egész keresztény isteni tudománynak, a hit- és erkölcstannak, az Atyáról, Fiúról és a Szentlélekről, a bűnről és megváltásról, a kötelességekről és reményekről szóló tanitásnak.

Tít 3,8

Ezen, itt röviden előadott üdvtanítás (3–7. v.) igaz, nem mese, mint a tévtanítók szóbeszéde (9. v.).

Tít 3,9

Az angyalok osztályzatáról, nemzedékéről szóló kérdéseket. Ezzel foglalkozott az akkori bölcsészet.

Tít 3,9

Lásd Tim. I. 1,3. s követk.

Tít 3,9

Mennyi haszontalan s hiábavaló kérdéseket tárgyal a mai bölcsészet is az üdvtanitás mellőzésével.

Tít 3,10

az oly ember, ki szakadást tesz, vagy valamely felekezethez csatlakozik. Itt azon keresztény felekezetekről van szó, melyeket a tévtanitók képeztek; ezekkel az ép, (igaz) hitű anyaszentegyház ellentétben állott.

Tít 3,10

kerüljed, miután előbb szeliden, utóbb szigorral rendre utasitottad, mert a további vitatkozás mitsem használ. Ha győztél ebben, ő további ellenszegülésre ingereltetik, ha ő vesz erőt rajtad ügyes beszédével, annál megátalkodottabb lesz, s meggyőződésében mást is megingathat.

Tít 3,11

az által, hogy a hitelesített tanítónak tanitásától eltér (Tít. 1,4.), az által, hogy saját véleményében megátalkodik.

Tít 3,12

Lásd a bevezetést.

Tít 3,13

Lásd Kor. I. 1,12. Úgy látszik, ezek ketten vitték a levelet Títushoz.

Tít 3,13

ide visszatérőben. A görög szerint: a törvénytudó Zénásnak és Apollonak adj gondos kiséretet (lásd el minden szükségesekkel), hogy valamiben fogyatkozásuk ne legyen.

Tít 3,14

s bárcsak ne egyedűl te gondoskodnál, hanem a többiek is, kiket mieinknek nevezünk, tennék meg, a mi tőlük kitelik!