JUDIT KÖNYVE.
Judit könyve azon izraelita özvegytől, Judittól vette nevét, ki az ő születése helyét, Betúlia városát, és egész Judeát az asszíriusok pusztitásától megmentette, megölvén azok vezérét. Mikor történt ez, erről az irásértelmezők különféleképen vélekednek. De valamint a sz. atyák, úgy az irásértelmezők is jóformán megegyeznek abban, hogy ez még a babiloni fogság előtt történt, Manasszesnek, Júda királyának országlása alatt, mig ezen király Babilonban fogva tartatott (Krón. II. 33,11. Kir. IV. 21,17. 13-ik jegyz.). Ez időben Szennakerib harmadik fia, Azarhaddon uralkodott Ninivében, miután t. i. Szennakerib (Kir. IV. 19,37.) Júdeában nagy megveretést szenvedve, két öregebb fia által megöletett, ezek pedig öcscsük által számüzettek. Ezen hatalmas király többet meghóditott a szomszéd népek közől, végre pedig Média királyát Arfaxádot támadta meg, legyőzte, kivégezte és a Médo-persa birodalmat magáévá tette. Mivel keleti Ásiának nagy részét hatalmába keríté, e szerencsében elbízta magát, és azt kivánta, hogy őt minden nép uralja. Ez okból fővezérét, Holofernest nagy sereggel küldötte ki, hogy a nyugati tartományokat is elfoglalja. Akármerre ment, mindenütt győzedelmes volt; de midőn éjszakról Júda országára ütött, a zsidók éjszaki végerősségének, Betúliának kapuit zárva találta. Ezért haragra gerjedvén, elhatározta e városnak végromlását. Midőn a zsidók már a megadásról gondolkodtak, Judit, egy jámbor özvegy ajánlja magát a város megmentésére. Kimegy tehát az ellenség táborába, szépsége által erőt vesz a fővezéren, és módot talált, hogy Holofernest tulajdon fegyverével megölje. Ezen hős tett után a zsidók a városból kirohannak, a levert asszíriai sereget az országból kiűzik, és nagy zsákmányt nyernek. Erre a főpap és a magas tanács Jerusalemből Betúliába mentek, örömünnepet ültek, és elhatározták e győzelem emlékének évenkinti megünneplését. Ez jelen könyvnek rövid tartalma. Azon sok szép tanitás, melyet a gondolkodó olvasó lelki épülésére e könyvben találhat, ennek kezdettől nagy tekintélyt szerzett. Már a legrégibb sz. atyák használták ezt mások oktatására és buzditására; sőt sz. Jeromos szerint, már az első niceai zsinat a szent könyvek közé számlálta; ezen kivül a IV. Eugen pápa alatt tartott florenczi, és a trienti zsinat is csalhatatlanúl biztosít bennünket, hogy Judit könyve isteni tekintélylyel bír, mind a kettő a többi szent könyvek sorába számlálván ezt. – Ki szerzette e könyvet, bizonytalan.
Judit 1,1
Arfaxad, Afra-xad, azaz, Afra, a jóságos. Ez Fra-Ortes, azaz, Fra a nagy, mint őt Herodot nevezi, Deioces fia.
Judit 1,1
E kötszó „tehát“ mutatja, hogy jelen történet Izrael népének régi évkönyveiből szakasztatott ki.
Judit 1,1
Épiteni, a szentirási nyelven sokszor annyit tesz, mint megerősíteni (Józ. 6,26.). Fra-Ortes szépíté és megerősité a már atyja, Deioces által épített várost, Ekbatanát.
ő, valamint már atyja is.
Judit 1,5
Világ ter. u. 3333. Kr. e. 671 évb.
Azarhaddon, ki itt Nabukodonozornak neveztetik, mivel Babilonban is uralkodott, hol a király köz neve Nabukodonozor volt, mint Egyiptomban Fáraó, a filiszteusoknál Abimelek stb. Babilon elfoglalásától számittatik országlásának 12-ik esztendeje.
Judit 1,6
A görög forditás szerint: Hydaszpesz folyó.
egy néptörzs Élamból (Persiában).
Cédár, pásztornép puszta Arábiában, keletre Libanontól, Izmael származéka. Lásd Móz. I. 25,13.
Jessze földje ugyanaz, mi Gosen vagy Gossen földe, a görög forditás szerint, alsó Egyiptomban.
azon parancscsal, hogy hódoljanak meg neki.
Nabukodonozornak (Azarhaddonnak) tizenharmadik esztendeje, Dereser, kath. irásértelmezőnek számitása szerint, összeüt Manasszes király huszonnyolczadik évével, mi a világ ter. u. 3334. Kr. e. 670. évre esik.
Judit 2,12
Ange egy része a nagy Taurus-hegységnek, melynek részei különféle neveket viselnek.
éjszakkeletre.
Judit 2,13
Mallus városa Ciliciában. Lásd Makkab. II. 4,30.
Judit 2,13
különben Tarzus, sz. Pálnak szülővárosa.
Judit 2,13
az arabs pusztákon vándorló nomad izmaelitákat.
ismeretlen hely.
azon részére, mely az Eufratesen túl volt.
Meddig terjedtek Jáfet maradékai (Móz. I. 10,2. s követk.) dél felé, nem tudhatni, s igy az itt érintett táj is ismeretlen.
a madianita nép vándorló s kereskedést űző pásztornép volt (Móz. I. 37,28.).
Judit 3,1
azon tartományból, melynek fővárosa Szóba, Niszibis vala.
Líbia Afrikában, valószinűleg itt Líciának kell lenni, mely közel volt Szíriához.
minthogy meghaljunk s egyszersmind szolgáljunk, azaz, részint meghaljunk, részint szolgáljunk.
E népek készebbek voltak meghódolni, mint meghalni. Ezekhez hasonlítanak azon keresztények, kik inkább a rosz lélek szolgálatába állanak, mintsem testi vágyaikat feláldozzák s az érzéki életet magokban megöljék; s valamint azok megcsalódtak Holofernesben, úgy ezen keresztények is megcsalódnak a világ fejedelmében, a sátánban; mert mint sz. Bernárd mondja: a gonosz lélek sokkal kegyetlenebb azok iránt, kik neki meghódolnak, mint azok iránt, kik rája nem figyelnek.
melyeket bálványaik tiszteletére ültettek.
ily esztelenségre vihet az emberi kevélység!
Judit 3,14
Szíriának egyik vidéke.
t. i. a hegyes tartományba. Idumeusok helyett valószinűleg judeusoknak, azaz zsidóknak kell lenni.
Judit 3,15
éjszaki Judeában, azaz, Galileában.
hogy hadierejét összeszedje, s egyesített erővel törjön Judeára, melyen Szennakerib megveretése miatt boszút akart állani.
Júda országában.
A görög szöveg itt hozzáteszi: hogy a zsidók kevéssel előbb tértek viszsza a fogságból, és a templomot, melyet Manasszes bálványozása által megszentségtelenitett, ismét megtisztitották. Azonban e fogság alatt nem a 70 éves babiloni fogságot kell érteni, mi világosan kitűnik abból, hogy a templomnak nem isméti fölépitéséről van szó, hanem csak új fölszenteléséről az elkövetett új megszentségtelenités után; sőt inkább azon fogság értendő, melybe az istentelen király Manasszes (lásd a bevez.) több zsidókkal elhurczoltatott. Ezen fogságból, még mielőtt Holofernes Júdeába tört, visszatértek a zsidók, bár királyuk még Babilonban tartatott le a börtönben, és csak később eresztetett szabadon. A visszatért zsidók tisztították meg a templomot, mint ezt később Manasszes maga is megcselekedte. Lásd Krón. II. 33,11–16.
melyet Szennakerib legyőzetése után Júda királya magához ragadott.
főpap.
jelentvén, hogy általános gyásznak és bűnbánatnak kell lenni a közelgő veszély (10. v.) elháritása végett.
A többi népek és fejedelmek meghajoltak Holofernes hatalma előtt. Izrael népe Istennek erős keze alatt alázta meg magát (Pét. II. 5,6.); s ezen megalázódása által lett méltó diadalmaskodni a kevélység és istentelenség fölött.
Csak az állhatatosságnak van győzelem igérve. Luk. 11,9.10.
a papok. Országos csapások alkalmával a papok is gyászruhákba öltöztek a templomban. Lásd Joel 1,13.
A moabiták és ammoniták Palesztina keleti részén megadák magokat.
Judit 5,3
t. i. a népé.
Holofernes e kérdéseket nem azért tette, hogy magának tudomást szerezzen; mert mint fővezére az asszíriusoknak, kik Izrael országába többször betörtek, ezt jól ismeré: hanem megvetésből kérdezősködött, mint egykor Nábal (Kir. I. 25,10.).
Napkelet helyett itt napnyugatnak kellene lenni, mint a görög és szírus szövegben olvasható. Judea Asszíriától nyugatra feküdt.
Ábrahám és atyja, Táre, Urban laktak, Kaldeában. Lásd Móz. I. 11,28.
Itt vala Ur.
Judit 5,9
Kárán szintén Mezopotámiában volt; azért akarja Ákior mondani: hogy menjenek ki első lakhelyökről, s lakjanak Káránban. A Kánaánban tartózkodást egészen elmellőzi Ákior, latin szövegünk szerint; a görög és szírus szerint Kárán helyett Kánaánnak kell lenni.
Judit 5,9
Kánaánt, a hova Ábrahám Káránból költözött.
Ennyi év telt el Jákob bemenetelétől Izrael népének kiköltözéseig. József megérkezésétől, ki előbb ment vala Egyiptomba, a kiköltözésig 430 év telt el. Lásd Móz. II. 12,41. Ákior, mint az izraeliták történetében jártas férfiú tűnik itt fel.
Ők használták ugyan a fegyvert, de Isten az ő működésök nélkül is többször meggyőzte elleneiket, mint ezt Isten Józue által maga mondá (Józ. 24,12.).
Mi keresztények is bűneink által ujabb fegyvereket adunk ellenségeinknek minmagunk ellen, és megtámadóink csak bűneink miatt nyernek rajtunk győzedelmet. Isten segítségével győzhetlenek volnánk; de Isten elhagy minket, és ellenségeinknek enged át, mivel mi tőle elpártoltunk.
Nem sokkal előbb vitetett a tíz nemzetség Szalmanaszár által fogságra Asszíriába, s ezelőtt kevéssel kellett Manasszesnek is Babilonba vándorolnia (Kir. IV. 17,3.6. Krón. II. 33,11.) bizonyára sok zsidóval együtt. Azok, kik állitják, hogy a jelen könyvben eléadott történet a babiloni fogság utáni időre esik, a versnek e szavait ugyanezen fogságra vonják, s erre annál több okot vélnek találni, mivel a görög szövegben hozzá van téve, hogy az Isten temploma is lábpadozattá lett, mi által ennek a fogság előtti lerontatását vélik csak érthetni; azonban e hozzáadás a Manasszes idejében történt templom-szentségtelenitésre is magyarázható. Ezen időkre illik azon körülmény is, hogy csak sokan vitettek fogságra, mig ellenben a babiloni fogságra az egész nép elhurczoltatott.
Még mielőtt Manasszes a fogságból visszatért (Krón. II. 33,13.), több fogoly zsidó, valamint Izrael országának több lakosai is nyerhettek szabadságot a visszatérésre, s a hegyes vidékeket választották lakásúl, hol magokat jobban védhették, s nagyobb biztosságot reméltek.
Lásd Judit 3,13. Vesd össze: Dániel 6,7. Apost.cs. 12,22.
Betúlia, egy, a fogságból visszatért zsidóktól épített hegyi erősség volt Dotain és Eszdrelon mellett, mely Isszakar egykori nemzetségéhez tartozott (7,3. 8,3. a görög szöveg szerint). Galileába, hová Isszakar nemzetsége számittatott, teszi azt a keleti hagyomány is.
az egész nép előtt.
Judit 6,15
a mi inségünkre.
tekints népedre, melyet te különösen választottál és híttál, hogy szent legyen.
Ha megnyerjük a szabadúlást, akkor a mi Istenünk, kit te hirdettél, legyen a te osztályrészed is közöttünk; hogy felvehesd religiónkat, és közöttünk lakhassál.
a böjtölés egyik nap estétől a másik estig tartott minden ételtől megtartózkodás által. Midőn az éj bekövetkezett, Oziás Ákior tiszteletére mértékletes vacsorát adott, s arra a város véneit meghítta.
Judit 6,21
a gyülekezet helyén. Már régi időktől birtak a zsidók a Jerusalemtől távollevő helyeken ima- és gyülésházakat, melyek zsinagógáknak neveztettek. Lásd Apost.cs. 16,13.
A böjtölésre és imádságra mértékletes vendégség következett; erre ismét az Isten dicsérete és éjjeli imádság; ilyen volt az első keresztények életmódja is, mint Tertullián beszéli. A lelket, úgymond, előbb imádsággal táplálták, mielőtt a testnek eledelt adtak, s azután ettek, hogy a test szükségét kielégítsék. Tartózkodtak többet inni, mint tiszta és rendszerető személyekhez illett, kik megemlékeztek, hogy éjjel az Isten dicséretére kell fölkelniök. És miután a vacsora szintén imádsággal elvégeztetett, minden tisztességgel visszavonúltak, mintha gondjuk lett volna a lelket is azon szent fegyelemmel táplálni, melyet a testre nézve az evésnél megtartottak.
a kiindulásnál (2,7.) Holofernesnek csak tizenkét ezer lovasa volt; tehát erősitést kellett nyernie.
Judit 7,3
Betúlia közelében.
mely Dótain fölött uralg.
Ezen izraelitáknál nem mutatkozott ama katonai álbátorság, mely a veszedelmet ott is eltitkolja, hol az valóban fenforog, hanem elismerék a veszély egész rettenetességét; de azért nem estek kétségbe, hanem hiv könyörgéssel bíztak az Isten segítségében.
Szomjuságukat azzal csak enyhíthették, de el nem olthatták.
Betúlia magas falakkal bírt, melyekhez ostromeszközökkel nem lehetett közeledni, mert a város meredek hegyen feküdt.
Oziás ez öt nap alatt tán esőt reménylett.
Rúben helyett, Jákobnak vagy Izraelnek kellene itt lenni, mint a görög és szírus szövegben és sz. Fulgentziusnál van; mert alább 9,2. maga Judit is azon Simeont nevezi törzsatyjának, ki Jákob fia volt.
Judit 8,6
Megelégedett egyszeri jólakással, és pedig este, mint ezt a gyászolók és bűnbánók tenni szokták (Kir. II. 1,12. 3,35.). – Ezen sanyarú életmódot nem annyira elhunyt férje miatti gyászolásból követte, mi haszontalan is volt volna (Sirák 38,17–23.), mint inkább bűnbánatból.
a többi ünnepeket.
Önként szegénynek lenni, s az élet örömeiről a gazdagságnak közepette lemondani, természetfölötti erény, melyet csak azok gyakorolnak, kiket az Isten Lelke különösen ösztönöz. Judit példáját több özvegyek is követték. P. o. Foligni bold. Angela jelentékeny vagyonát a szegényeknek adá, s Istenben elvonúlva, szegény és bűnbánó életet élt. Erre ugyan nincsenek minden özvegyek kötelezve, de mégis elvonult és istenes életet kell élniek; mert a mely özvegy kéjelgésben él, sz. Pál mondása szerint (Tim. I. 5,6.) az már élve meghalt.
az által, hogy időt szabtok, mely alatt ő titeket segítsen.
azaz, mondani akarják az Úrnak, hogy megszabadítván minket, mutassa rajtunk irgalmát, hogy ezáltal alkalmat nyerjünk megalázódásunkon, mely szabadúlásunkat eszközlötte, épen úgy örűlni, mint most meg vagyunk szomorodva az assziriusoknak azon kevélysége által, a mi oka jelen nyomorúságunknak.
annyiban t. i. a mennyiben Betúliát megtarthatják, mely kulcs az egész tartományhoz. Ha föladják a várat, akadály nélkül nyomúl előre az ellenség, s az országot holtakkal tölti el.
a halál itt írtónak neveztetik. Vesd össze Kor. I. 10,10.
türhetetlenségünk által.
Megerősitsen benne, s azt valósitatni engedje. – Valamint meggyőződtetek arról, hogy a mit mondtam, Istentől van, úgy arról hasonlóképen legyetek meggyőződve, hogy a mit tenni szándékozom, az is az ő lelkétől származik, és isteni sugallatának munkája.
miután már a vének megigérték, hogy öt nap múlva, ha segély nem érkezik, a várost föladják, könyörgésök tárgyává tehették, hogy Isten őket ez öt nap alatt segítse meg.
leveté felső ruháit, melyek a szőrruhát takarák, hogy mint bűnbánó jelenjen meg az Isten előtt.
Judit 9,2
az én törzsatyámnak.
Dínán, Jákob leányán, Szikem erőszakot tett, mely gonoszság miatt Simeon és Lévi kegyetlen boszút állottak rajta. Ezen történetben dicséretes az Isten törvénye iránti buzgóság, és ezen buzgóságot kivánja Judit magának is; de embertelen és a nemzetek jogával ellenkező volt a boszuállás módja, s ezt Judit szivében kétségkivűl utálta, valamint Jákob, Simeonnak és Lévinek atyja is kárhoztatta. Lásd Móz. I. 34,26. s követk. 49,5–7.
Judit 9,4
mind az előbbi csodákat Izrael megszabadítására.
vittél véghez; mert az Isten nem gondol egyet a másik után, hanem mindent egyszerre öröktől fogva, mint a következő vers bizonyítja.
mindaz, mit időben végrehajtasz, öröktől fogva előkészítetett; s mind a mit az emberi nemre bocsátasz, véghetetlen gondviselésed szerint történik. Lásd Bölcs. 11,21.
annak ékeit, dicsőségét. Lásd Móz. II. 27,2.
nyájas, barátságos beszédem által.
Judit szándékozik Holofernest, a nélkül, hogy neje akarna lenni, szépsége által magához hódítani, hogy megölhesse. Ezen szándékát kárhoztatni nem lehet; ugyanis, Holofernes ellensége volt a zsidóknak, és azért a háborúban, melyet törvénytelenűl kezdett, akár cselvetés által, akár erőszakkal, joga volt Juditnak őt megölni. Hogy az ő tőrbeejtésére szépségét és nyájas beszédét használta Judit, ez azért történt, mivel mint gyenge nőnek más, vagy legalább erősebb fegyvere nem volt. Ha Holofernesben Judit szépsége vétkes kivánságokat gerjesztett, az az ő vétke volt, nem pedig Judité, úgymint, a ki nem akart mást, mint Holoferneshez jutni, és bizodalmát megnyerni.
azaz: felső szobájából az alsó terembe, hol, a görög forditás szerint, szombatokon és ünnepeken lakott.
Judit 10,3
a keletiek illatos vizekkel mosdanak és drága keneteket használnak, hogy körükben jóillatot terjeszszenek.
Judit 10,3
vagy papucsokat.
Judit csak egyszer ékesíté föl magát ily igen diszesen, hogy Holoferneshez juthasson, azután, a mennyire lehetett, ismét magányába vonult. De vannak asszonyok, kik naponkint tulságos hiú piperékben jelennek meg, minden ok nélkűl, az apostol ezen parancsának ellenére: hogy az asszonyok ékességöket ne a külső diszben helyezzék, hanem a belső láthatatlan embert önmagokban a szelíd és békeszerető léleknek romlatlan tisztaságával ékesítsék föl; az Isten szemei előtt ez a legdrágább és legszebb ékesség (Pét. I. 3,4.).
Az Isten neki és öltözetének oly szokatlan kellemet adott, hogy mindazokat, a kik csak látták, megnyeré; s oly méltóságot kölcsönzött neki, hogy senki sem mert vele illetlenűl bánni.
Judit mindenféle élelmiszert vitt magával az ellenséges táborba, hogy ne szorúljon a pogányok étkeire, s azok által tisztátalan ne legyen.
A miket itt és a következőkben mond Judit, meggyőződése és az igazság ellen voltak, és ezért a hazudság bűnét hozták rá, a mi minden körűlmények közt tilalmas. Judit e részben nincs igazolva, ámbár némileg menthető. Mint sz. Tamás hiszi, Judit azon legyőzhetlen hibás véleményben volt, hogy nemes tett végett, minő most volt szándékában, s az ellenség előtt, szabad hazudnia. Ezen balvéleményben lehetett a hőslelkű szent asszony a nélkül, hogy az által az ő nagy erényei valamit vesztettek volna becsökből (Lásd Kir. I. 28. r. 1-ső jegyz.). A keresztény tudósok közt is találtattak, kik némely esetben a hazudságot szabadnak állitották. Ha ez a kereszténység világánál megtörténhetett, hogy ne lett volna megtörténhető és menthető, ha egy tanulatlan izraelitanő ugyanazon balvéleményben volt, melyben őt Isten, ki egyébiránt vezérlője volt, gondviselésének titkánál fogva még meghagyta.
hállószerű lepel a meleg éghajlat alatt átalában igen alkalmatlan legyek és bogarak ellen.
mint az előkelők előtt bevett szokás volt.
kik Nabukodonozor hadseregének nem akartak meghódolni.
A mi halálbüntetés alatt tiltva volt. Lásd Móz. III. 17,10. Móz. V. 12,16. 15,23.
a tábor elé.
Judit 11,15
erre következő győzelmed után.
Senki sem fog neked ellenszegűlni.
Holofernes azon sátorát adá Juditnak lakásul, a hol drágaságai voltak, valószinűleg, hogy ezek szemlélete által őt megnyerje.
tisztátalan ételek evése által. Lásd Tób. 1,12. Dániel 1,8.
Holofernesben nem támadhatott gyanú e beszéd után? Ő gondolhatta talán: a kevély nő azt hiszi, hogy elősegítheti győzelmemet; hadd higyje, csak szolgáljon kéjeimnek.
Imádság előtt mosakodni, a legrégibb időktől szokásuk volt a zsidóknak, valamint egyéb keleti népeknek is.
Judit a táborban is csak úgy megtartotta életmódját, mint otthon, egyszer evén napjában. Igy készűlt imádság és böjtölés által a szándékolt nagy tett végbeviteléhez.
Judit bókoló beszéddel felel, mely keleten igen megelőző s egész a csúszásmászásig tulságos. Egyébiránt e szavak csak a meghivásra vonatkoznak, s mivel Judit a vacsorára hivatott, az ő készsége is csak ottani megjelenésére magyarázható. A meghivást elfogadta, mivel a lakománál legjobb alkalmat reménylett tervének kivitelére.
hogy nem jön-e valaki. A görög szerint: Vágaónak is megmondta, hogy valamint egyébkor, úgy ez éjjel is a táboron kivül fogja végezni imádságát; a kamara ajtaja tehát nem záratott úgy be, hogy ki ne nyithatta volna.
Judit 13,10
nyakszirten vágta őt, tehát Holofernes arczraborúlva feküdt.
az ágyról, s a függönynyel voná be a holttestet és az ágyat. (Judit 14,14.).
az útitáskába, melyben ruhái és ételei voltak. Mivel Juditnak az éjjeli mosdáskor mindig volt szüksége némely ruhákra, melyek a táskában utána vitettek: igy nem gerjesztett gyanút, ha a szolgáló ez éjjel is utána vitte a táskát.
kiknél a város kulcsai voltak.
a legfőbb Betúliában.
Minden asszonyok közt, kik az izraeliták hajlékaiban vannak, te legáldottabb s dicséretre legméltóbb vagy.
Judit 14,6
Ákior előbb is igaz Istennek tartotta Izrael Istenét. (5,9.12.19.), de nem egyetlen Istennek az égen és földön.
Ákior mint ammonita fölveheté ugyan a zsidó vallást, de a nép polgári jogaiban részt nem nyerhetett (Móz. V. 23,3.); ennélfogva tehát minden polgári méltóságból és előnyökből ki volt zárva; annál tisztább és önzéstelenebb lehetett tehát az ő buzgalma, hogy egy oly vallásra tért át, mely neki semmi ideigvaló kedvezéseket sem ajánlott.
a sátor más osztályában; mert a keleti nagy sátorok több osztályúak.
Ha az asszíriusok Holofernes fővezért elvesztették, vajjon nem voltak-e más vezéreik is? nem volt-e fegyverök és erejök? egy roppant hadsereg nem volt-e képes a maroknyi zsidónépet semmivé tenni? a fővezérnek meggyilkoltatása nem volt-e alkalmas őket boszúra gyulasztani és arra bírni, hogy a bezárt Betúlia városát elpusztítsák és Juditon véres boszút álljanak? bizonyára ezt teendették, ha az Isten természetfölötti módon a zsidók segítségére nem jött volna. De az Isten, ki hiveinek oltalma, vaksággal büntette meg az asszíriusokat; és valamint az előbbi éjszakán férfi bátorságot öntött egy nő szivébe: úgy most több ezer férfiút asszonyi félelembe ejtvén, futni kényszerített.
ugyanaz, ki fölebb (4,11.) Eliakimnak neveztetik; mind a kettő azt jelenti: Isten segíts!
Ez nem lesz feltünő, ha tekintetbe veszszük az asszíriusok roppant sokaságát (lásd Judit 2,7. 3,8.) és a zsákmányt, melyet ezek minden tartományokból (2,13–15.) összerablottak vala.
A patakok nem folyhattak a völgyekben, midőn hadserege ezekbe nyomúlt.
hazámat.
Titanoknak a pogány hitregében az ég és föld fiai neveztetnek, kik az eget törekedtek ostromolni, hogy Jupitert onnan elűzzék. Nevök itt Rafaim vagy Enakim helyett van, mely a szentirásban közönséges nevök az óriásoknak. Egyébiránt megjegyzi sz. Jeromos, hogyha a sz. írók valamely szót kölcsönöztek a pogány hitregékből, azt korántsem azért tették, mintha az emberi ész ilyes találmányainak valami fontosságot tulajdonítottak volna, hanem hogy magokat érthetőbben kifejezzék.
jóillatú olajjal.
A persák és médusok akkor az asszíriai uralom alatt voltak.
Az Istennek egyik neve, a héber szerint annyit jelent, mint legfőbb Úr.
Judit azon tüzet érti, mely soha el nem alszik, s azon férget, mely soha meg nem hal (Izai. 66,24. Márk 9,45.), a pokol örök büntetéseit, mely a szent társaságnak, az Isten országának megátalkodott ellenségeit testben és lélekben gyötri.
A vérontás, a holt testek és pogány étkek érintése által Izrael fiai tisztátalanokká lettek a törvény szerint. Lásd Móz. IV. 19,11–20. 31,19.
elvonúltságából, melyben most is úgy élt, mint azelőtt.
azon időig, midőn a szent iró jelen könyvet irta. Későbbi időkben a babiloni fogság után nem tartatott meg ez ünnep, hihetőleg, mivel ingerlésére szolgált volna a pesáknak, kiknek hatalma alatt voltak a zsidók. Igy ment az feledésbe, s a mai zsidók sem ünneplik azt. Az utolsó vers azért hagyatott ki e könyv ujabb szövegeiben, a szírus és régi latin forditásban.