JOEL JÖVENDÖLÉSE.
Joelnek, Fátuel fiának életkörülményeit közelebbről nem ismerjük. Minthogy irásában Júdához és Jerusalemhez gyakran szól (2,1.15.23. 3,1.6.8.16–21.), úgy látszik, Júdaországban működött. Mikor tájban élhetett, ezt az irásértelmezők különféleképen határozzák meg. Mivel Izraelről soha nem tesz említést, hanem mindig csak Júdáról szól, az ország kettészakadása utáni időben kellett élnie; továbbá, mivel Júda elleneiűl nem az izraelitákat, szírusokat, asszíriusokat és kaldeusokat, hanem a fenicieket, idumeusokat, egyiptomiakat és filiszteusokat említi (3,4.19.), hihető, hogy Joel oly időben jövendölhetett, mikor Júda békében élt Izraellel, még a szírusok (Kir. IV. 15,37.), asszíriusok (Kir. IV. 15,19.), így egyszersmind a kaldeusok betörései előtt, körűlbelűl Azariás (Oziás) király alatt Kr. e. a 811. és 759-ik év között (Kir. IV. 15,1. s követk.). Az ő kis könyve csak egy jövendölést tartalmaz, mely két szakaszból áll. Az első (1. 2. r.) a nagy sáskapusztítások leirását foglalja magában, a második (3. r.) a messiási idő megjövendölését, különösen vonatkozólag a Szentlélek átalános közöltetésére és a pogányok fölött való itéletre. Hogy ez a jövendölés valódi, hiteles és a Szentlélektől sugallott irás, ez soha sem a zsidók, sem a keresztények által kétségbe nem vonatott.
Ezen ünnepélyes bevezetés által, mely a hirdetendő büntetőitéletek és az azokra következő események fontosságának teljesen megfelel, a próféta fölhíja a tapasztalt öregeket, kik a rendkivüli dolgot, melyet hirdetni akar, megitélni képesek, hogy a következő jövendölést közöljék gyermekeikkel, s így az nemzedékről nemzedékre szálljon át.
az üszög. A héber szerint: Mit meghagy Gazam, megemészti Arbeh, mit meghagy Arbeh, megemészti Jelek, mit meghagy Jelek, megemészti Kasil. A homályos héber nevek alatt valószinűleg a sáskák különféle nemei értendők. A próféta e versben az egész büntető itéletet összefoglalja, s hallgatóit ez által a dolog kellő közepébe viszi. Értelme ez: Egy sáskasereg az országot egészen elpusztítja. A sáska közönséges csapása Palesztinának. A délkeleti széllel jőnek rémtelen seregekben Arábiából, úgy, hogy általok majdnem a láthatár is elsötétedik. A hova leszállnak, ott minden zöldet elpusztítanak, a vetéseket, mezőket, a szőllők és fák leveleit, sőt még ezek kérgeit is. Az értelmezők kérdik: vajjon a próféta valóságos sáskapusztítást, vagy pedig az országnak ellenség által leendett elpusztítását akarta-e hirdetni? Az utóbbit fogadják el jobbára mindnyájan a zsidó és keresztény értelmezők. Ez a legrégibb értelmezés (a kald. ford. Efrem. Jerom. Theodor. alex. Cirill.); mellette szól a szentirási, a prófétai szólásmód, erre czéloz maga Joel is. Más sz. irók is tűntetik elé Izrael ellenségeit a sáskák képe alatt (Jerem. 46,23. Bir. 6,5. Judit 2,11. stb.), és Joel tesz maga oly czélzásokat jövendöléseiben, hogy azok alatt csakugyan az ellenségeket értette. Nemcsak hogy úgy írja le őket, mint harczosokat (1,6. 2,4.5.9.), kik éjszakról jőnek (2,20.), hanem az általok végbeviendett pusztítást is pogányok gyalázatának (2,17.) nevezi, s az azután következő boldog állapotot összeköttetésbe hozza a nép szabadúlásával a nemzetek fogságából (3,1.) s minden elleneinek megsemmisítésével (3. r.). Kik ezek az ellenségek? az irásértelmezők erről különféleképen vélekednek. Ha meggondoljuk, hogy a próféta teljes elpusztításáról szól az országnak, de csak Judeának és Jerusalemnek, mire (2,21. s követk.) az ország ujolagos termékenysége, s a messiási idő az ő lelki áldásaival (2,28.29.) és itéleteivel (30. s követk.) következik: akkor ez ellenekben a kaldeusokat kell felismernünk; mert ezek pusztították el Judeát és hurczolták a népet fogságra, és ezután következtek be amaz áldásteljes események az országra és népre nézve, melyeket a próféta leír. – Némely ujabbak múlt időben veszik a leirást, s azt egy már megtörtént sáskapusztításról értik; de hogy jövendő eseményről van szó, világosan mutatja a 1,15 2,1.2.13.14.
Jo 1,5
A próféta először a részegeseket szólítja föl, hogy a borhiány miatt szomorkodjanak; mert az első sáskasereg, Gazam, őszkor fog jőni, s a szüretet megsemmisíti.
A héber szerint: iszszátok a bort, a must miatt.
mint a nőstény oroszlánéi.
Jo 1,7
A sáskák a fák ágait és kérgeit is megrohanják. A héber szerint: összerontja fügefámat
leveletlenek.
Az ilyen fölötte bánkódhatik férje halálán, teljes erejében lévén még benne a gyöngéd szeretet.
A papok szomorkodni fognak, mert többé nem áldozhatnak az aratás teljes hiánya miatt.
Jo 1,13
A próféta fölhíja nemzete papjait, rendeljenek átalános bűnbánati napot, indítsák az Istent arra, hogy a közelgő büntető itéletet ha már el nem fordítja, legalább azután, ha eljő, áldásra változtassa. Öltözzetek gyászruhába.
Jo 1,13
a templomba.
szünet nélkül imádkozván.
Jo 1,14
Hirdessetek.
Jo 1,14
a templomba.
Lásd a 10-ik jegyz.
Jo 1,15
A héber szerint: Jaj ama napon! a próféta felkiáltása.
Épen az a nap, 16-ik jegyz. A próféta tehát a csapást világosan mint jövendőt, a sáskát (ellenséges pusztítást) mint következőt tűnteti elé.
Jo 1,17
a barom, takarmány hiánya miatt, kénytelen az istállóban maradni, s ott éhen ganéjában elveszni, mert ott sincs készlet. A héber szerint: Elszárad az elvetett mag barázdái alatt (még a földbe vetett mag sem csirázhatik ki a nagy hőség miatt).
Jo 1,17
A héber szerint: elpusztúlnak.
A búza megcsal a reményben; azért úgy van, mintha a magtárak leomlottak volna.
A héber szerint: Mint nyög a barom! mint bőg a marha! mert nincs élelme stb.
Jo 1,19
ki segélyt adhatsz.
A szárazság ott majd mindig együtt jár a sáskákkal.
összehívót bűnbánatra.
Mint a hajnal mindenütt gyorsan elterűl, úgy a sáskák (amaz ellenek). Az Úr napja itt is világosan nem más büntetőitélet, hanem épen a sáskapusztítás (az ellenség pusztitása).
A hol a sáskasereg leül, minden úgy elpusztúl, mintha tűz égette volna le.
A sáska feje némileg hasonlít a ló fejéhez.
Mint a szekerek robogása a hegyek sziklás tetején, olyan a közelgő sáskák zúgása.
ijedtében.
Mások a hébert így: mindnyájan útaikon mennek.
Jo 2,8
A héber szerint: a fegyvereken át.
Semmi akadály sem tartóztatja föl a sáskákat. A romaiak olykor legioikat küldték ellenök; a török pasák is gyakran követték e példát, s már a héberek is, mint e helyből gyanítható, fegyvererőt használtak ellenök. Közönségesen füst és zajongó lárma által igyekeznek azokat elhárítani, de hasztalan; azáltal alig ejtetnek zavarba. Vesd össze: Péld. 30,27.
Lásd 1. r. 2-ik jegyz.
fenyegetéseit valósítja.
mielőtt a fenyegetés teljesednék.
Jo 2,13
Szaggassátok meg nemcsak ruháitokat, hanem sziveiteket is; tartsatok bűnbánatot nemcsak külsőleg, hanem bensőleg is, jobbra változtatván érzelmeiteket stb.
a csapást áldássá változtatja. A héber szerint: megbánja a büntetést.
Ki tudja, hátha fölfüggeszti a büntetést, áldást ad, és az áldozatokat meghagyja? – mert a büntetőitélettel az áldozat megszűnésének együtt kelle járnia (Joel 1,9.).
Jo 2,16
rendeljetek bűnbánati gyűlést.
az egész nép, kivétel nélkül, gyülekezzék össze a közös bűnbánatra.
Jo 2,17
A tornácz, előcsarnoka a tulajdonképeni templomháznak, az oltár az áldozatoltár, mely a papok tornáczában némi távolságra volt az előcsarnoktól. A közbeneső tér különösen szentnek tartatott.
Vedd ki népedet a nemzetek uralma alól, mely alatt nyögniök kellene; hogy ne mondják gúnyolódva ama nemzetek: Hol van most az ő hatalmas Istenök, kinek segélyét mindig annyira magasztalták?
Mint a prófétáknál gyakori eset, hogy az isteni büntetőitélet hirdetéséhez a jobb, különösen pedig a messiási idők igéretét csatolják: így hozza föl Joel is a biztosítást, hogy az Úr az ő jámbor hívei könyörgését meghallgatja, s a kiállott szenvedések után kárpótlásúl áldásteljes időt ad.
A következő leirásban eléadván Joel, hogy az ország újra felvirúl, egyszersmind hirdeti a kaldeusok bukását, a babiloni fogságból való visszatérést, és a termékeny ország újolagos birtoklását.
Jo 2,20
A héber szerint: a hátúlsó (nyugati) tengerre.
Itt a sáskák elűzetésének képe alatt, melyeket a szél a tengerbe hajt, a kaldeusok bukása van eléadva.
Az igazság tanítóját és tanítását, a messiási törvényt. Mások a hébert így: mert megadja nektek az esőt idején.
Mások szerint: musttal és olajjal.
az évek terményét.
Jo 2,28
Egy idő múlva, miután az ország megáldatik, és a zsidók annak birtokában boldogúlnak, bekövetkezik azon idő, melyben a Szentlélek vételére minden ember hivatva leszen. Hogy ezzel a próféta a Szentlélek kiáradását Krisztus mennybemenetele után, és átalán az emberiségnek Krisztus váltsága által eszközlött egyetemes újjászületését, újjáteremtését értette, ezt sz. Péter apostol tanítja Apost.cs. 2,16. s követk.
Jo 2,28
minden emberre.
Prófétálni, tesz, Istentől lelkesíttetni, nem csak jövendő dolgok hirdetésére, hanem az isteni dolgok megértésére és közlésére is.
Minden, bármily rangú, korú és nemű ember részesűlhet a Szentlélek ajándékaiban.
az égen ritka tünemények fognak mutatkozni, a földön háborúk és meggyujtott városok tűzlángjai.
Jo 2,31
Ezek nagy inség, különösen nagy háborúk jelképei.
Ezalatt Jerusalem pusztúlása értendő, mert sz. Péter is összekapcsolja a fönebbi szavakat (Apost.cs. 2,19.) a Szentlélek eljövetelével, és a maga idejére alkalmazza, melyben azoknak teljesűlni kellett. Mások szerint ama jelekre és inségre vonatkoznak, melyek az utolsó itéletet majd megelőzik; mi annyiból el is fogadható, a mennyiben Jerusalem pusztúlása előképe volt az utolsó itéletnek, és Krisztus is mind a két eseményt együvé foglalja.
Jo 2,32
Az akkor bekövetkezendő büntetőitéletektől csak az menekszik meg, ki Krisztusban hiszen, és az ő nevét segítségűl híja. És valóban, beszéli a történet, hogy Jerusalem ostroma elől a keresztények Pellába futottak, s ott megmenekedtek.
Jo 2,32
az ő igéreteiben; mert az igaz religióban található a szabadúlás. Lásd Izai. 2. r. 5-ik jegyz.
kik a végromlásból magokat megmentik.
Jo 3,1
E kifejezések nem közvetlenűl az előbbi eseményekre, hanem átalán a messze jövendőségre, közönségesen a messiási időre, s ennek első vagy utolsó korszakára szólnak. Itt az utolsó idők értetnek, mert a minden népek fölötti itéletről, a zsidók átalános megváltásáról s az új Jerusalemről vagyon szó, mi mind amaz időkre tartozik (Jel. 18,19. Rom. 11,26. Jel. 21.). A próféta tehát a messiási idő első korszakától az utolsóra megy át.
Ezalatt nem lehet érteni a babiloni fogságból való visszatérést, vagy talán némely zsidók megszabadúlását a makkabeusi idők szorongatásaiból, mert e szerencsés események után nem következett átalános itélet minden népek fölött.
Jo 3,2
A pogány nemzetek voltak, kik Krisztus első eljövetekor méltókká tétettek belépni az anyaszentegyházba, és a zsidóknak csak igen kis része csatlakozott hozzájok; kevéssel Krisztus utolsó eljövete előtt, az idők végén, megfordított eset következik be, a nemzetek közől csak kevesen maradnak hívek Krisztushoz, ellenben Izrael egész népe el fogja ismerni Messiását és Istenét, és belép az anyaszentegyházba; ezután rettenetes itélet száll a pogányokra, mint ezt sz. Pál Rom. 11. r. és sz. János a jelenések utolsó részeiben világosan megjövendölik. Nagyon is világosan látjuk jelen korunkban, mint készűlnek elő ez események, s amaz idők közelednek, midőn Krisztus szavai szerint (Luk. 18,8.) alig marad fenn szikrája a hitnek a földön; mert a hitetlenség és erkölcstelenség annyira behatott minden állapotba, hogy igen sokaknál alig van meg egyéb a keresztény névnél, s mindenütt a legiszonyúbb pogányság, az ész és érzékiség istenítése látható.
Jo 3,2
azaz: ama völgybe, hol Isten itél; azaz: Isten (nem tudni, hol?) az istentelen pogány népeket egy helyre öszszegyüjti, és rettentő itéletét rájok ereszti. Némelyek valóságos völgyet értenek, különösen azt, mely Tekua közelében, Jerusalemtől délnyugat felé három órányira vagyon, hol Josafát az edomitákat, ammonitákat és moabitákat megverte (Krón. II. 20.).
Eléjek tárom az iszonyúságokat, melyeket az én választott népemen elkövettek, midőn azt szétszórták, és országát elfoglalták. Ez iszonyúságok, melyeket egykor a kaldeusok és asszíriusok az Isten népén elkövettek, itt ama szorongatások jelképeiűl vétetnek, melyeket a valódi választottak a pogány érzelműektől szenvedni majd kénytelenek lesznek, – milyenek, a rablás, száműzés és mindennemű bántalom.
Jo 3,3
a foglyokat, mint rabszolgákat, sorsvetéssel oszták el egymás között.
Jo 3,3
pénzért visszaélésre adták.
kevés pénzért, csakhogy borra szert tegyenek.
Jo 3,4
Az idegenség és csekélylés kifejezése.
Jo 3,4
Az itt említett nemzetek átalán a választott népet szorongató pogányok helyett vétetnek. Tírusról és Szídonról lásd Józ. 11,8. 19,29. Izai. 23. Ezekiel 26,2.4.7. 27,2. A tírusiak és szídoniak, mint kalmár népek, hasznukra fordították a csatavesztéseket, melyeket a zsidók szenvedtek elleneiktől, s a foglyokat rabszolgákúl megvették, és ismét tovább adták (6. v.). A filiszteus nép, a zsidókkal mindig ellenségeskedő nép volt, Palesztina délnyugati határain (Józ. 13,3. Izai. 14,31.).
Jo 3,4
Az, mit népemmel tesztek, talán a rajtok végbevitt méltatlanság megboszúlásaúl történik? De nektek nem volt bántástok, ti az én népemet csak gyűlölségből és fukarságból üldözitek.
Lásd Máté 21,44.
úgy hogy megfosztattak minden reménytől, hazájokba visszatérhetni.
Jo 3,7
kiszabadítom őket inségökből.
Azt teszem veletek, mit ti azokkal cselekedtetek.
Jo 3,8
Az isméti eladás itt átalán a megtorlás helyett van, mely az ellenséges pogányokra szállani fog.
Jo 3,8
kiknek fogságából nincs szabadúlás. A szabeus nép kalmár nép volt (Ezekiel 27,22.) Arábia délkeleti tengermellékén. Ők kereskedésben állottak a távol keleti népekkel, kiktől az eladott rabszolgákat nem igen lehetett többé kiváltani.
s így bizonyosan meg fog történni.
Jo 3,9
A 2. v. mondta az Isten, hogy itéletet tart minden népek fölött s őket megfenyíti; most az Isten az ő szolgái által fölhivást intéz hozzájok, hogy csak jőjenek harczra az ő szent népe ellen; ha még oly nagy hatalommal és fegyvererővel jőnek is, az ő rettenetes büntető itélete által mégis elvesznek.
Szenteljétek föl harczra a vitézeket.
Ragadjatok meg bár mindent, mi fegyverűl szolgálhat, erősítsétek bár meg a gyengéket, mégsem fog az használni.
Jo 3,13
szálljatok ki a csatasíkra. Isten az ő itélete végrehajtóihoz szól.
A termények aratása s a szőllő sajtolása nagy leveretés képei. Jel. 14,15.
Lásd Joel 2,31. Nagy szerencsétlenség képei.
Jo 3,16
Isten az ő választott népe közepéből fogja hirdetni az istentelenekre büntetőitéleteit, és végrehajtani. Isten szava az oroszlán ordításához és a mennydörgéshez hasonlíttatik.
Jo 3,16
szintén nagy büntető itéletek képei. Lásd Joel 2,10.
A választottak az Úrban bíznak ezen, a világhatalom ellen vivandó végső harczon, és győznek őbenne.
Ha majd a választottak ellenei le lesznek győzve, az egyházat nem fogják többé a szentségtelenek nyugtalanítani és beszennyezni; az egyház minden tagjai szentek és boldogok lesznek. Az egyháznak e földön utolsó, áldásteljes állapotáról van szó itt és a következőkben. Vesd össze: Izai. 26,1. s követk.
A héber szerint: és megöntözi Sittim völgyét (ama tájat, hol Sodoma és Gomorra állott). Vesd össze: Ezekiel 47,1. s követk. Mindez képe ama különféle áldásnak, mely az egyházra szállani fog.
Az edomiták ősellenei voltak a zsidóknak (Izai. 63. r.), még miután Jerusalem feldúlatott is a kaldeusok által (lásd Abdiás). Az egyiptomiaktól gyakran szenvedtek a zsidók vereséget. Itt mindakettő e földön az Isten országának ellenei gyanánt vétetik.
Júdea (a vallásország) és Jerusalem (a békeváros) alatt, mint Izai. 26. r. az anyaszentegyház értetik, melynek örök tartandósága mennyben vagyon.
Jo 3,21
Ez különösen a Messiás-gyilkosság megbocsátására vonatkozik, mitől a nép csak akkor oldoztatik fel, midőn teljesen belép az anyaszentegyházba. V. ö. Máté 27,25.
a szent községben, az anyaszentegyházban (Izai. 2.), mely a mennyei Jerusalembe oszlik föl (Jel 21. 22.).