SZENT JAKAB APOSTOL KATHOLIKUS LEVELE.
A következő levelek, melyek sz. Jakab, Péter, János és Júdás apostolok által irattak, katholikus, azaz, egyetemes leveleknek mondatnak. E nevet különösen azért viselik, mivel azok nagyobb része, nem, mint Pál levelei, egyes községekhez vagy személyekhez voltak intézve, hanem átalán a keresztény községeknek voltak szánva tanításúl, intésűl és vigasztalásúl. Ezek élén sz. Jakab apostol levele van. Az evangéliomban két Jakab említtetik, kik mindketten apostolok voltak, az egyik Jakab, Zebedeus fia és János testvére, ki idősbnek hivatik; a másik Jakab, Alfeus fia, és az Úrnak rokona, ki ifjabbnak neveztetik (Máté 10,3.). Az idősb Jakab nem lehet szerzője e levélnek; mert Kr. u. a 42. vagy 43. év előtt, melyben ez apostol vértanú-halállal kimúlt (Apost.cs. 12,2.), a kereszténység Palesztinán kivűl még nem terjedett ki annyira, mint e levél fölirata föltételezi (1,1.), mivel sz. Pál csak a 44. vagy 45. évben indúlt a pogányok megtéritésére. S így önként következik, hogy e levél szerzője az ifjabb sz. Jakab, az Úr atyjafia, mint ezt az atyák és egyházi irók legrégibb s leghitelesebb bizonyságai is kétségtelenné teszik. Jakab, Máriának, az Úr anyja közel rokonának fia volt (Ján. 19,25.), testvérei valának József, Simon és Júdás Taddeus (Máté 13,55. Júdás 1. r.). Ifjabbnak hihetőleg azért neveztetett hogy megkülönböztessék Jakabtól, Zebedeus fiától, ki éveire nálánál idősebb lehetett. Urunk mennybemenete után püspök lőn Jerusalemben, mint ezt a hagyományon kivűl az írás is bizonyítja (Galat. 1,19. Apost.cs. 12,17. 15,13. Galat. 2,9. Apost.cs. 21,18.). Ifjúságától kezdve igen sanyarú életet viselt. Hegezippus bizonysága szerint, ki a második században élt, Jakab húst nem evett, bort nem ivott, s az imádságban oly buzgó volt, hogy térdein a bőr egészen megkérgesedett. Jámborságáért, melyet benne a zsidók is csodáltak, igaz nevet nyert. Ezen levél irására hihetőleg az idő körülményei adtak alkalmat. Az üldözés félelme miatt a keresztények közől sokan veszélyben forogtak, hogy a hittől elszakadjanak (lásd a bevezetést a zsidókhoz írt levélhez), a hit általi megigazúlásról szóló tanítást (lásd a romaiakhoz írt levelet) sokan roszúl fogták fel, s oly balvéleményre tévedtek, hogy a tevéketlen hit által, keresztény jócselekedetek nélkül is reméltek megigazúlást nyerhetni, minek következtében a szivtelenség, a szegények elnyomása, féktelenség és romlottság igen elharapózott. Ezen, több egyházközségekben elterjedt baj orvoslása végett írta sz. Jakab jelen levelét; s minthogy Jerusalemben a zsidókból lett keresztényeknek volt püspöke, tehát mint különösen a zsidók apostola, a kültartományokban tartózkodó ilynemű keresztényekhez intézte irását (1,1.). – Három szakaszra oszlik e levél, u. m. tanításra (1. r.), fenyítésre (a 2. résztől az 5,7.-ig), és vigasztalásra (5,7. s követk.). Először tanítást ad a kisértetek, üldözések hasznairól, a jónak és rosznak eredetéről, az Isten igéjének gyümölcseiről. Azután megdorgálja olvasóit a köztök uralkodó visszaélésekért és tévelyekért, a részrehajlásért és emberekre való tekintetekért, hogy a megigazúlásról hibásan vélekednek, az egyházi havatalokra tolakodnak és erkölcstelenek. Végre vigasztalja az üldözötteket, béketűrésre inti őket, és az élet különféle viszonyaihoz képest, miheztartásúl különféle szabályokat ad. – A keletiek szokása szerint, velős mondatokban ír az apostol, melyek néha összefüggés nélkül vannak egymás mellett, mint Salamon példabeszédei, vagy Sirák fia mondatai. – Mikor írta sz. Jakab e levelet, bizonyosan nem lehet meghatározni; azonban hihető, hogy ez Kr. u. 51. és 64. közötti évekre esik; a 64. év után nem írhatta, mivel ez évben sz. Jakab a farizeusoktól törvényszegésről vádoltatott és megköveztetett; de az 51. év előtt sem, mivel erre esik sz. Pálnak első apostoli útja a pogányok között, melynek előbb meg kellett történni, hogy a kültartományokban megtért zsidók nagy száma igazolható legyen, melyet e levél fölirása föltételez (1,1.). A levélirás helye pedig kétségkivűl Jerusalem volt. Ujabb időkben e levél hitelessége megtámadtatott, de nem annyira történelmi okokból, mint inkább hitágazati tartalmáért, mivel t. i. a jócselekedetek érdeméről s az utolsó kenet szentségéről szóló czikkeket foglalja magában, melyeket a hit ellenei közől többen elvetettek.
Az Izrael tizenkét nemzetségéből való zsidóknak, kik Palesztinán kivűl a pogányok között elszórtan élnek, és a kereszténységre tértek.
A kisértetek alatt itt különösen a külső üldözések, szorongatások értetnek, mint Luk. 22,28. melyeknek a keresztények ki voltak téve (lásd a zsidókhoz írt levél bevezet.). A keresztény ember örömmel fogadja e kisérteteket, mert azok alkalmat adnak neki, hogy a hithez állhatatos legyen, és a béketűrés által tökéletességre jusson. Igy örűltek az apostolok szenvedéseiknek (Apost.cs. 5,41.). – Vesd össze: Máté 6,13.
mert tudjátok, hogy a kisértetek által, melyek bennetek a hitet és keresztény érzületet próbára teszik, alkalmat nyertek a béketűrés erényét gyakorlani, a béketűrés pedig a ti kereszténységteket tökéletessé teszi, titeket tökélyre segít, úgy hogy tökéletes, feddhetlen keresztényekké lehettek, kiknek az örök boldogság elnyerésére többé semmi sem hiányzik. A béketürésről, mely tökéletessé tesz, lásd Luk. 21,19. 5-ik jegyz. A görög szerint: A béketűrés pedig tökéletes legyen cselekedeteiben, hogy tökéletesek és egészek legyetek, stb. Értelme ez: De a béketűrés egészen tökéletes, keresztény életet eredményezzen, hogy stb.
Jak 1,5
s különösen nem látja be a kisértetek nagy hasznát.
ha az ember Isten adományait jól használja, különben úgy jár, mint az evangéliomi szolga (Máté 18,32. s követk.).
Jak 1,6
erős bizalommal, mitsem kétkedve Isten hatalmán és bőkezüségén. Isten a bizodalom által akar meggyőzetni; hogy rajta mintegy szent erőszakot tegyünk. Lásd Móz. I. 32,24. 4-ik jegyz. Márk 11,24.
mert a kétkedő, játékszere gondolatainak, mint a hullám, játéka a szélnek, – majd bízik Isten hatalmában és jóságában, hogy kérését teljesítheti, majd kétkedik.
mivel a könyörgés meghallgattatása csak a hittől és bizalomtól függ (Márk 11,24. Ján. I. 3,21.22.).
A hit és hitetlenség, az Isten és világ között megosztott ember átalán ingatag és habozó minden cselekedetében.
Mivel az apostol még mindig a kisértések békés elviseléséről beszél (lásd a 12. v.), úgy látszik, jelen versnek összefüggése az előbbivel legegyszerűbben ez: Semmi külső helyzet, melyben vagytok, vagy lehettek, ne vigyen kisértetbe, hogy a hitben ingadozzatok, – mert a szegény azért még nem boldogtalan – hogy szegény, sőt inkább örűljön azon felmagasztaltatásának, hogy ő Istennek gyermeke, Krisztus Jézusnak testvére, örökös-társa, kivel uralkodni fog mennyben; és a gazdag azért ne tartsa magát boldognak, mert gazdag, sőt inkább szerencséjét és dicsőségét azon alázatos helyzetben keresse, melyben az önmegtagadás által minden kereszténynek lennie kell, nem pedig a mulandó gazdagságban, mely ma vagyon és holnap elmúlik.
Jak 1,12
Az apostol itt befejezi intelmét a kisértetek elviselésére nézve.
Az örök boldogság jutalmát.
Az ember másra szereti tolni vétkét, hogy magától elhárítsa. Igy némelyek, kik a szenvedés kisérteteit ki nem állották, hanem hitetlenségbe és más bűnökbe estek, tán azzal mentegették magokat, hogy maga az Isten oka az ő elesésöknek, ki őket a kisértetbe esni hagyta. Sz. Jakab ezt megczáfolni akarván, kimutatja a bűn valódi forrását. Senki ne mondja, midőn azon bűnkisértetbe esik, hogy a hittől és erénytől elpártoljon, hogy arra őt az Isten kisérti; mert Istenhez, a végtelen jósághoz nem férhet semmi gonosz, s ennélfogva ő senkit sem vihet roszra, nem közelíthet őhozzá a bűn, azért bűnnel, mi az ő mivoltával ellenkezik, ő sem közelíthet senkihez. Megjegyzendő: Jakab nem tagadja átalán, hogy a kisértetek Istentől vannak, mert Isten csakugyan küld néha szenvedéseket próbálásunkra, s épen azért megengedi a bűnrevaló kisértést is; hanem csak azt tagadja, mintha Isten akarná, hogy a kisértet, melyet ő ereszt ránk, vagy megenged, minket roszra vigyen. Hogy a bűn valóban a kisértetből ered, tanítja tovább (14. 15. v.), de nem Istentől, hanem a kivánságból, magából az emberből származik az.
Nem az Isten kisért minket a gonoszra, nem Isten a bűn kútforrása, hanem mindenki a gonosz által kisértetik meg, tulajdon gonosz kivánsága által. Ez, mely magában gonosz, az ember úgy csábítja bűnre, mint a fajtalan asszony, azután ha hozzája csatlakozik, jóváhagyását, tetszését, beleegyezését adja, mintegy vele egyesűl, e gonosz egyesülésből származik a gyümölcs, a bűn, és a bűn ha tettleg véghezvitetik, bensőleg vagy külsőleg teljesíttetik, nemzi, eredményezi a lelki halált s ezzel az örök kázhozatot; mert csak a mi élő, az juthat Istenhez, az élethez, és az élhet vele. A lelki tanítók három fokozatot különböztetnek meg a kisértetben, ezek: a kivánság kecsegtetése, a tetszés, melyet abban az értelem és akarat talál, és a tökéletes beleegyezés. Csak a második fokon kezdődik a bűn. Szépen mondja szent Ágoston: Ne add megegyezésedet kivánságod csábitásaihoz. Semmi által sem lehet az szülőanyává, csak te általad. Ha beleegyezésedet adtad neki, már egyesűltél vele szivedben. Csak megegyezéseddel ne karold őt magadhoz, nehogy kénytelen légy megsiratni a gyümölcsöt. A testi és lelki emberről lásd Rom. 7,15. s követk. A halálról, mint a bűn zsoldjáról, Rom. 6,25.
Ne tulajdonítsátok Istennek a bűnt, a gonoszt, Istentől csak jó származik.
Jak 1,17
ki minden világosságnak, úgy a földinek, mint a mennyeinek, az igazságnak, erénynek, kegyelemnek és minden jónak kútfeje.
ki azon tulajdonához, hogy mindig csak jót ad, örökké hű marad, és átalán változhatlan.
Jak 1,18
Hogy minden jó adomány az Istentől jő, megmutatja sz. Jakab a kereszténység adományából, mely minden jók legjava. „Mert“ nincs meg a görögben, de benfoglaltatik sz. Jakab szavaiban.
Független akaratának önkéntes kegyelméből (mi alapja üdvözűlésünknek), újra szült minket, új teremtményekké alkotott. Erre eszköz volt az igazság igéje, az evangéliom az ő kegyelemszereivel, különösen a keresztséggel; Isten akaratja volt, hogy azon elsők között legyünk, kikben a lelki átalakúlás eszközöltetik. Isten önkéntes kegyelméről lásd Rom. 9. r. Kor. II. 6,1.2. Az újjászületésről Ján. 3,5.
Jak 1,19
Az apostolnak a következő intelemre (19–27. v.), hogy az Isten igéje jócselekedetekben gyümölcsöztessék, az előbbi versben említett igazság igéje adhatott alkalmat. Mivel t. i. ezen igét, hogy üdvre vezessen, meghallgatni, tiszta szivbe befogadni, és cselekedetekkel gyakorolni kell, ezeket a következőben (19. 21. 22. v. s követk.) tárgyalja. A hit hallomásból van, úgymond sz. Pál Rom. 10,17. A görög szerint: Azért, szerelmes atyámfiai, legyen minden ember stb.
Jak 1,19
A keresztény gyülekezetekben megtörtént olykor, hogy némely szósabbak háttérbe szorították a szerényebbeket, hogy bölcseségöket és szellemöket mutogassák (Kor. I. 14,29.), sz. Jakab, úgy látszik, ezeket tartotta itt szem előtt. De ezt nem tekintve is, a mit mond, valódi bölcs mondat (Péld. 17,27.).
Mivel a szóra kész emberek közönségesen hirtelen és ingerlékeny indulatúak, és könnyen gerjednek haragra, azért csatolja ide intelmét sz. Jakab a haragra nézve. Nem kárhoztat minden haragot, – mert van igazságos harag is, mely nyugodt meggondolással buzgólkodik a bűn és igaztalanság ellen, hanem a szenvedélyes haragot roszalja.
Az indulat hevében sokat tesz és mond az ember olyat, mit később megbán. Haragodban ne tégy és ne szólj addig, int egy régi bölcs, mielőtt az egész ábéczét el nem mondod (s ez által kedélyed le nem higgad).
Jak 1,21
mivel új teremtményekké kell lennetek (18. v.), és hogy tökéletesen azokká lehessetek.
Azért vessétek le a szív belső tisztátalanságát, s az abból sarjadozó és tettekben elterjedő gonoszságot, és nyugodt, készséges megfontolással vegyétek szivetekre Istennek abba már egyszer beoltott igéjét továbbá is, mert ez által üdvözűlhettek.
Jak 1,22
Máté 7,21.24. Rom. 2,13.
kik azt hiszik, hogy elég az üdvösségre Isten igéjét csupán hallgatni, a nélkül, hogy azt gyakorolnák.
A csupán hallgatók megcsalják magokat; mert hasonlítanak azon emberhez, ki átmegy a tűkör előtt, hogy ebben magát meglássa; valamint ez egy perczre látja ugyan alakját, de azonnal elfelejti: úgy az íge hallgatója is azon rövid ideig, mig a tanítás tart, látja ugyan belső mivoltát, de mivel az intést nem követi, csakhamar elfelejti, milyen ő, jobbúlatlan marad, s így nem üdvözűlhet.
A ki a kereszténységet nem csupán felületesen ismeri, hanem arról alaposan meggyőződik, s benne állhatatosan megmarad stb. A kereszténység tökéletesnek mondatik, mert tökéletességre vezet; szabadság törvényének hivatik, mert a mózesi szertartások igájától (Gal. 5,1.) és a bűntől (Ján. 8,32.) megszabadít.
Jak 1,26
Az apostol épen imént mondotta, hogy az üdv az Isten igéjének tettleges teljesitésétől függ. Mivel ezt kétféleképen lehet felfogni, mint jó beszédet és mint jó cselekedetet, tehát amazt a 26. v. ezt a 27. v. kivánja a kereszténytől.
A ki nem őrizkedik a nyelv minden vétkétől, a hazudságtól, becstelenítéstől, rágalmazástól, káromlástól, az illemsértő tréfáktól, a balga és hiú fecsegéstől, hanem azon balvéleményben van, hogy ez mitsem tesz: az ilyen nem istenfélő, az ilyennek nincs religioja. Lásd Máté 12,36.
Jak 1,27
átalán jótékony felebaráti szeretetet gyakorolni.
annak gyönyörűségeitől, a kevélységtől, birvágytól s a világi élvezettől.
Levelének második pontjában sz. Jakab elkezdi róni a különféle visszaéléseket, melyek a keresztény községekbe becsúsztak. Lásd a bevezetést. Értelme ez: A hivatalok, méltóságok és helyek kiosztásánál ne nézzetek a külviszonyokra; mert a mi dicsőséges Urunk Jézusban való hit teljességgel nem fér össze méltánytalan becsülésével ama hiábavaló külsőségeknek, melyekben az emberek kevélykednek.
a hova istenitiszteletre összegyűltök.
A zsidók zsinagógáiban oldalt kényelmes ülések voltak az előkelők és gazdagok számára. A szegényeknek ellenben állaniok kellett, vagy földre, következőleg az oldaltülőknek lábaihoz ülniök. Mivel e különbség a keresztények gyülekezetébe is becsúszott, azért rója meg azt sz. Jakab, mint kereszténytelen szokást.
midőn nem az erényre és érdemre, hanem csak a külfényre és gazdagságra néztek.
Vajjon Isten nem hitta-e meg a világ szegényeit is, hogy ők is gazdagok legyenek a hitben, és megnyerjék a mennyei boldogság örökségét, melyet Isten megigért mindeneknek, kik őt szeretik; melyre azok tarthatnak nagyobb igényt, kik jobban szeretnek?
Jak 2,6
az által, hogy a gazdagot kitűntetitek csak azért, mert gazdag.
az adósság behajtása végett.
Erőszakos tetteik által, Krisztus nevére, melyről ti keresztényeknek hivattok, nem vonnak-e gyalázatot? Tehát még e kitűntetést sem érdemlik.
Jak 2,8
a főparancsot.
Tehát átalán felebarátodat, minden kivétel és tekintet nélkül a külső tulajdonokra.
habár csak egy pontban hibáztatok is, mint törvényszegők fogtok bűnhödni.
t. i. törvény, mint egész ellen, a szeretet ellen, melytől minden törvény függ, az Isten ellen átalán, ki minden törvény szerzője, mert a ki az egésznek egy részében megütközik, épen ezért az egészben is megütközik, melyhez ez a rész tartozik, vét a szeretet, az Isten ellen átalán. Az erkölcsi törvény egész valami, s azért minden szabályaira nézve engedelmességet követel; a ki magának csak egy kedvencz bűnt vagy részrehajlást enged meg, ez által megvetést mutat átalán a törvény iránt, s azért mint törvényszegő átalán megbüntettetik. Ez által azonban sz. Jakab apostol nem azt akarja mondani, hogy egyetlenegy bűn ép oly nagy gonoszság, mint több bűn; hanem csak azt, hogy egyetlen bűn is elég arra, hogy az ember, mint törvényszegő, az Isten tetszését és az örök boldogságot elveszítse, ha t. i. a bűn nagy vala; mert úgy látszik a következőkből, hogy sz. Jakab a nagy bűnöket tartotta szemei előtt.
Jak 2,12
a keresztény törvény által. Lásd Jak. 1. r. 29-ik jegyz.
Sz. Jakab itt befejezi első megrovását: t. i. Tehát ne a külső tekintet, hanem mindenben csak az irgalmas szeretet vezéreljen és határozzon el titeket, hogy az itéletben megállhassatok.
A görög szerint: Az irgalom diadalmaskodik az itélet fölött (nem esik itélet alá). Lásd Máté 18,35. 25,34. s követk.
Sz. Jakab, miután szivökre kötötte az irgalmas szeretetet a szegények iránt, átmegy átalán a keresztény cselekvények gyakorlására, és tanítja: hogy nem a hit egyedűl, hanem a hit jócselekedetekkel egyesűlve, szerez az embernek megigazúlást Isten előtt, és egykoron örök üdvösséget. Sz. Jakab tanítása nem ellenkezik sz. Páléval, ki a megigazúlást látszólag csak a hittől feltételezte; mert Pál sem ért puszta hitet, a keresztény tanítmánynak puszta ismeretét, hanem szeretet által tevékeny, élő hitet (Galat. 5,6.), és midőn Rom. 3,38. tanítja, hogy az ember hit által a törvény cselekedetei nélkül igazúl meg, ezzel nem a keresztény cselekedeteket érti, melyeket a hit, mint Isten iránt való teljes odaadás, szükségképen magában foglal, hanem csak a mózesi szertartásos cselekvényeket és a hit állapotján kivűl véghezvitt tényeket zárja ki. Pál és Jakab nem csak hogy nem mondanak ellen egymásnak, hanem a legszebben egyetértenek, mert mind a ketten állitják, hogy csak az élő hit szerez megigazúlást. Legfölebb is az ugyanegy dolog kifejezésében van különbség, a mennyiben Pál elveti azon cselekedeteket, melyek hit nélkül vannak, Jakab pedig a hitet, mely cselekedettel nem egyesűl.
A mily kevéssé segíthet szűkölködő embertársunkon szánakozásunk, ha neki mitsem adunk, ép oly kevéssé segíthet a hit jócselekedetek nélkül. Lásd a 26. v.
Az olyanhoz, ki hitével dicsekszik, de cselekedetei nincsenek, mondhatja valaki: Te hiszesz, dicsekszel hiteddel, én pedig hitemet cselekedetekkel egyesítem. De mutasd meg hát hitedet, mely cselekedetek nélkül vagyon, bizonyára ezt nem tudod; de én megmutathatom neked hitemet cselekedeteimből, és bebizonyíthatom, hogy igaz hivő vagyok, a mit te be nem bizonyíthatsz.
Az ördögök is hisznek jócselekedetek nélkül, de ez a hit csak neveli gyötrelmöket.
halljad tehát ennek bizonyítékát az irásból is.
A 21–23. v. értelme ez: Nem olvassuk-e az irásban, hogy Ábrahám, mivel engedelmes szeretetből kész volt tulajdon fiát föláldozni, ezáltal Isten kedvét megnyerte, úgy hogy Isten különös áldást mondott rája (Móz. I. 22,16–18.). Ebből következtetheted, hogy a cselekedetek is a megigazúlást szerző hithez tartoznak, hogy csak azok teszik ezt tökéletessé, sőt ha az irás fönebbi mondata is (Móz. I. 15,6.) „Hitt Ábrahám stb.“ csak ez által nyeri teljes értelmét, ezt t. i. hogy Ábrahámnak megigazúlást szerző hite alatt, nem holt, hanem cselekedetekben élő hit értendő. E szavak „és Isten barátjának neveztetett“ csak értelmök szerint vannak meg a fönebbi helyen (Móz. I. 15,6.) a mennyiben ott Ábrahámról mondatik, hogy az Isten szövetséget kötött vele, mi csak barátok között szokott megtörténni. Sz. Pál ebben tökéletesen egyetért sz. Jakabbal; mert Rom. 4,3.17. mondja ugyan, hogy Ábrahám hit által igazúlt meg, de hit által ahhoz, ki a halottakat feltámasztja. Ezzel kifejezi az apostol, hogy Ábrahám kész volt egyetlen fiát föláldozni, mindazáltal hitte, hogy Isten neki nagyszámú utódokat fog adni. Tehát Ábrahámnak nem puszta hitet tulajdonít, hanem fia feláldozása cselekvényeivel egybekapcsolt hitet, és ezen munkás hitnél fogva tartja őt megigazúltnak.
A cselekedetek tehát nem a megigazúlást szerző hit után következnek, hanem a hitnek, hogy az által valaki megigazúlhasson, cselekedetekkel szükség egyesűlnie.
Jak 2,25
Ráháb, ki megtérése előtt fajtalan életet élt.
Ráháb is cselekedetekkel egyesítette a hitet, s ezt tettekkel bizonyította be, mi által Isten tetszését és életben maradását nyerte. Lásd bővebben Józ. 2,4. Zsid. 11,31. Ez utóbbi helyen hitről van ugyan szó; de ez épen oly hit, mely cselekedettel van egyesűlve.
Ne tolakodjatok a tanítói hivatalra, mivel a tanítókra szigorú itélet vár, a mennyiben arról is felelősek, vajjon tanitásuk által nem vittek-e valakit tévútra. A görög szerint: hogy annál nagyobb itéletet veszünk magunkra.
Mert az ember átalán igen gyarló, s könnyen vét különféle módon; de mégis legnehezebb a beszédben (tanításban) nem hibázni. A ki szavában nem hibáz, az tökéletes férfiúnak tekinthető, ki minden érzéki indulatain és hajlamain uralkodni képes. Olyan az ember, a minő beszéde. A tökéletes beszéd tökéletes embert árúl el. Lásd Péld. 10. r. 23-ik jegyzet.
Olykor a kicsiny is nagyot eszközöl és kormányoz, úgy a nyelv is sokat tehet – roszat és jót. Vesd össze: Péld. 10,20. 12,18. 14,3.
Mert a nyelv az ő pusztító hatásánál fogva hasonló a tűzhöz, a gonoszságnak egész világát rejti magában, mivel minden gonoszra csábíthat. A nyelv oly nagy fontosságu tag, hogy beszédei által az egész embert megronthatja, annak egész életkörét a szenvedélyek minden lángjaival felgyújthatja, ha maga is a pokol uralma alatt van, a sátán által vezéreltetik. E szerencsétlenség, fájdalom! gyakorta éri a gyermekeket, kik már kora ifjuságukban romlott körökbe jutnak, vagy tulajdon szülőik-, tanítóik- és nevelőiktől beszívott hamis elvek által egész életökre megrontatnak.
Jak 3,7
A nyelv oly igen nagy kárt tehet; mert legyőzhetlen ereje van.
A görög szerint …csuszómászók és tengeri állatok. Eleinte, úgy látszik, a Vulgata is úgy olvasta: cetorum, e helyett: ceterorum.
hogy legalább bocsánandó vétket ne kövessen el. Ennek oka a gonosz kivánság, mely az embertől, mig a földön van, egészen el nem válhatik.
A gonosz, éles nyelvű emberek azon ellenmondást követik el, hogy azzal egyszer az Istent dicsérik, másszor az Isten fiait szidalmazzák.
Jak 3,12
A görög szerint: olajbogyót.
Minden teremtmény teljesíti természetes rendeltetését, tehát a nyelv is az ő rendeltetéséhez képest csak jót áraszszon magából.
Az apostol visszatér az 1. versre. Ha valaki közőletek magát bölcsnek, értelmesnek s a tanítói hivatalra alkalmasnak érzi, mutassa ki mindenek előtt képességét erényes életmódja által, s adja elő az igazságot szelídséggel és szerényen. „Cselekvését,“ azaz, tehetségeit, azt, a mit tenni képes.
Ha a tanitói hivatalra csak azért törekszetek, hogy mint tanítók, mások ellen szeretetlenűl kikelhessetek, s másokkal versenghessetek: akkor ne dicsekedjetek, hogy bölcsek vagytok, és ne állítsátok az igazság ellenére, hogy a tanitói hivatalra szükséges tehetségekkel bírtok.
mert a szeretetlen buzgólkodás és vetélyvágy nem mennyei, Istentől jövő bölcseség, hanem földi, mivel az ilyen nem törődik az Isten dicsőségével, hanem csak a földi javakat, tisztességet és gazdagságot hajhászsza; állati, mivel az ilyen, mint a vadállat, szenvedélyeitől hagyja magát vezettetni, és nem az észtől kományoztatni; ördögi, mivel az ilyen, mint a sátán, mások fölött kevélyen fölemelkedik, minden cselt, hazugságot és csalást fölhasznál, hogy czélját elérje, és a sátán befolyása alatt is van.
Jak 3,17
az Istentől közlött érzület.
Jak 3,17
a tévely minden vegyitéke nélkül való. Az Istentől vezérlett tanító csak az igazságot akarja, s azt minden mellékszándék nélkül tanítja.
Jak 3,17
békét szerető, békét adó.
Jak 3,17
ez nincs meg a görögben.
Jak 3,17
szeretettel és mindennemű jócselekedetekkel tűnteti ki magát. Máté 7,16.
nem itél hamisan a küllátszat szerint, és nem tetteti magát, hanem olyannak mutatja, a minő.
és a hol ez a bölcseség megvan, a hol ily tanítók vannak, ott a békés oktatás által, valóban jó, üdvösségre vezérlő jócselekedeteket tesznek mások is, kik embertársaikkal békében élnek, t. i. ezen bölcs és békeszerető tanitók.
Jak 4,1
Honnét vannak a villongások, melyek a keresztény tanításra nézve köztetek támadnak, úgy, hogy mindenféle pártok alakúlnak? Az apostol előbb azon öntelt, kevély emberekről szólott, kik magoknak a tanítás adományát tulajdonították, az igazi tanitókra irígykedtek, s a tanitói székekre tolakodtak, hogy ott vitatkozzanak, és képzelt bölcseségöket fitogtassák; most megmutatja kútfejét az ő vetélyvágyoknak és egész rendetlen viseletöknek. Sz. Pál is panaszkodik az ily veszekedő, az igaz tanítást megrontó emberek ellen, és leírja különösen Kor. I. 3. r. az ő pártoskodásaikat. Mások ellenségeskedéseket értenek, melyek ismeretlen okokból támadtak, és a községeket megosztották. A fönebbi magyarázat jobban illik az összefüggéshez; de az apostol ezen magán viszályokat is tarthatta szemei előtt.
Miért versengtek egyébért, mint hogy mások fölött ez által kitűnni, mindennemű ideigvaló hasznot és földi javakat szerzeni akartok (lásd Jakab 3. r. 13-ik jegyz.), mivel vágyaitok hatalma alatt vagytok, melyek belsőtökben a lélek, a jobb meggyőződés ellen harczolnak, és azt lenyűgözik, habár ezzel mind a mellett sem juttok czélhoz. Ez utóbbi eszmét fejtegeti a következő vers.
Az irígység és féltékenység által halálra emésztitek magatokat (1-ső jegyz.).
Minden fáradságtok mellett sem nyeritek meg, a mit kivántok, részint, mivel azért Istent nem kéritek, részint mivel csak azért kéritek, hogy kivánságtokat kielégitsétek, hogy tehát Isten a ti vágyatok szolgája legyen.
Ti, hűtelen gonoszok! kik az Istennel kötött szövetséget feltöritek, s egy más hitestársnak, a világnak, az ő kivánságainak adjátok át magatokat, nem tudjátok-e, hogy az, ki e világot, annak tisztességét, javait, örömeit rendetlenűl szereti, az Isten ellenségévé lesz? A görög szerint: Házzaságtörő férfiak és asszonyok!
Nem mondja-e az irás: hogy azon Léleknek, mely velünk, keresztényekkel közöltetett, az irígységgel (versengéssel, gyanakodással, gyűlölséggel) semmi köze, sőt inkább a szeretet Lelke az (Rom. 5,15. 15,30.)? Irígyek ama hamis tanítók voltak (lásd az 1-ső jegyz.); azért emeli ki sz. Jakab a többi vétkek között különösen az irígységet. E szavak: Irígykedésre vágyódik-e stb. a szentirásnak nem épen egyes helyére vonatkoznak, hanem az egész szentirásra, melyben mindenütt írva van, hogy a Szentlélek a szeretet lelke, és csak azok mondhatják vigasztalódva, hogy őket élteti, a kik szeretnek.
Jak 4,6
Péld. 3,34.
azaz, kedvébe veszi, szeretetével megajándékozza őket.
Jak 4,7
Sz. Jakab figyelmezteti most e szeretetlen embereket, hogy térjenek meg.
álljatok ellen az ördög incselkedéseinek.
Jak 4,8
őszinte, komoly bűnbánat által.
Jak 4,8
Tisztúljatok meg érzéstekben és cselekvéstekben. A kéz itt cselekedetek helyett vagyon.
Azok a kettős szivűek, kik keresztények akarnak ugyan lenni, de egyszersmind a világot is rendetlenűl szeretik (5-ik jegyz.), s így szivök az Isten és világ között meg van oszolva.
Lásd Rom. 8,13. Galat. 5,24.
Jak 4,11
Mint ez a keresztények között oly gyakran megtörténik, fájdalom! a tanítók között is, kik egymást kisebbítik.
A ki rágalmazza felebarátját, ki jót tesz, vagy őt gonoszúl itéli, az rágalmazza és itéli az Isten törvényét, mely szerint amaz cselekedeteit intézte. A szeretetlen itélésről lásd Rom. 2,1.
Az ily vágyakozók (1. v.) közönségesen tervkoholók, kik azt hiszik, hogy terveik eszélyes kivitelével czélt érnek. Sz. Jakab ellenben megmutatja, hogy minden határozatunk Isten akaratjától függ.
most pedig oly kevélyen gondolkoztok és cselekesztek, mintha Istentől épen nem függenétek.
Ti tudjátok ezt, vagy akarjátok tudni, miután bölcseségtekkel dicsekedtek (Jakab 3,13.); ha tehát nem cselekszitek, akkor ti jobb belátástoknál fogva annál vétkesebbek vagytok.
Sz. Jakab még egy megrovást tesz, és pedig az igazságtalan gazdagokra. Ezek alatt olyanok értendők, kik sok földi javakkal bírnak, de azokat nem mint Isten sáfárai használják, hanem vágyaik kielégitésére fordítják, vagy azokban egyéb vigasztalást keresnek. Lásd Luk. 6,24.
Minden gazdagságtok hiú és mulandó, nem segíthet rajtatok (Máté 6,19.); az aranyat és ezüstöt fukarságból használatlanúl heverni hagytátok, és ez a rozsda, javaitoknak ezen nem használása, czáfolhatlan bizonyítványa lesz kőszivűségteknek timagatok ellen, s mint égető tűz fog titeket emészteni, midőn fonákságtokat egykoron teljesen belátjátok; mert kincseiteket az itélet napjára gyüjtöttétek, midőn Isten büntető itélete rátok jövend. A görög szerint: Kincseket gyüjtöttetek.
az aratók, a munkások, mint a görögben vagyon.
Mintegy hizlaltátok magatokat, hogy itélet napján leölessetek. Lásd Jób 15. r. 29-ik jegyz.
mint Krisztus béketűrő juhocskáját, ki mindent föláldozott, hogy lelkét megmenthesse.
Jak 5,7
Lásd erről Máté 24. r. Tessz. I. 4,13. s követk. Sz. Jakab itt kezdi levelének harmadik szakaszát (lásd a bevez.), a vigasztaló biztatást, és mint közönségesen leveleik végén az irók még némely, egymás közt kevésbbé összefüggő tanításokat csatolnak oda ráadásúl, hasonlóképen cselekszik sz. Jakab apostol is.
azaz, békével vár vetéstől aratásig; tehát életének egész idején át. A korai eső Palesztinában vetés után oktober végén esik; a kései pedig kevéssel aratás előtt, marczius végén.
Jak 5,11
a tökéletes igazakat mennyben; legyetek hát kitartók, hogy ti is boldogoknak mondassatok úgy, mint ők.
mily dicső vége lett az Úr kínszenvedéseinek. Lásd Jób 42. r.
Sz. Jakab nem tilt el itten átalán minden esküvést, hanem csak a könnyelmű esküdözést a magán életben. Hogy ezáltal a törvény előtti esküt nem tiltja, már abból is kitűnik, mivel az égre s egyébre való esküvésről szól, mi csak a magánéletben volt szokásban, de soha törvény előtt. Biróság előtt egyedűl csak az Istenre volt szokás esküdni (Móz. III. 19,12. Móz. V. 6,13.). Lásd bővebben Máté 5,34–37.
Jak 5,14
Ha valaki súlyos beteg, mint a görög kifejezi. Igy értelmezi ezt a trienti sz. gyülekezet is. A sz. kenet a betegeknél használtassék, különösen pedig azoknál, kik annyira elnehezedtek, hogy kevés remény van felgyógyulásukhoz.
Jak 5,14
kik alatt mindig a püspökök és papok értetnek, és kik ez esetnél, az egész anyaszentegyházban bevett gyakorlat szerint, mindig fölszentelt papok voltak. Egy végzette a cselekvényt, a többiek csak kisérői voltak, a miért egy is elegendő.
Jak 5,14
Sz. Jakab mondja: fölötte, mivel imádság alatt a betegre tette kezét a pap.
az Úr személyében és erejével; mert itt a név, a nevezett személynek vagy dolognak valósága helyett vagyon (Máté 28. r. 20-ik jegyz.). Az olaj csupán jelképe a közlött magasabb erőnek.
Jak 5,15
a kegyelem imádsága, az imádság, mely által a kegyelem közöltetik. Itt ez a szó: hit, mint Rom. 12,3. kegyelemajándék helyett vagyon, mivel a hit az ajtó minden kegyelemhez.
Jak 5,15
örök üdvére szolgál, de testi könnyebbűlésére is, ha ez Isten akaratja.
Jak 5,15
bátorságot ad a szenvedések elviselésére, erőt a halálküzdelemre, vagy pedig gyógyulást is. Lásd az előbbi jegyzetet.
És ha még valami bűnszenny, vagy vétek maradt rajta, az eltöröltetik. Ő, t. i. fölteszi, hogy a beteg már használta az anyaszentegyház által megtisztulására rendelt eszközöket, mielőtt a szent kenetet fölvette; azután a szent kenet által a tudatlanságból elkövetett vagy a gyónásban elfelejtett bocsánandó vagy nagyobb vétkek eltöröltetnek. Azon esetben, ha már meg nem gyónhatik, természetesen elegendő az elkövetett vétkek tökéletes megbánása is. Egyébiránt a trienti sz. gyülekezet tanítja (24. ül. 1. r.): hogy sz. Jakab itt a szent kenet szentségéről szól, melyet Krisztus Jézus szerzett, s azt már Márk 6,13. is némileg jelentette.
Jak 5,16
„tehát“ nincs meg a görögben.
Valljátok meg bűneiteket, de nemcsak szükség esetében, mint ez az utolsó kenetnél megkivántatik, hanem egyébkor is, és töredelmes alázatosságban imádkozzatok egymásért.
Kir. III. 17,1. s követk. kerekszámmal csak „három esztendő“ vagyon; és itt nincs is szó Illésnek az éhség előtt és után tett könyörgéséről. Sz. Jakab tehát az itt felhozott adatokat a hagyományból vehette.
az igaz tanitástól, az igaz (erényes) útról.
eltörli a bűnök sokaságát, mind az eltévedettét, mind a téritőét; amazét, mivel őt megtérítette, tehát bűnbánatra, bűnvallásra bírta; tulajdon vétkeit pedig azért, mivel a szeretet által, melyet elesett felebarátja iránt gyakorlott, annál alkalmasabb lett Isten megbocsátó és bűnt eltörlő kegyelmének elnyerésére. Lásd Luk. 7,47.