HABAKUK JÖVENDÖLÉSE.

Jegyzet


Hab 1

Panasz a kaldeusok zsarnokságáról. A próféta szomorúsága és reménye.

Hab 1,1

A teher, melyet Habakuk próféta látott.

Hab 1,2

Meddig kiáltok, Uram! és nem hallgatsz meg? sikoltok hozzád, erőszakot szenvedvén, és nem szabadítasz meg?

Hab 1,3

Miért láttatsz velem gonoszságot és nyomort, hogy nézzem a ragadozást és igazságtalanságot előttem? Az itéletben hatalmasabb az ellenmondás.

Hab 1,4

Azért szegik meg a törvényt, és nem éri el czélját az itélet; mert az istentelen erőt vesz az igaz ellen, s innen támad a hamis itélet.

Hab 1,5

Tekintsetek a nemzetekre és nézzetek; csodálkozzatok és álmélkodjatok: mert oly dolog történik napjaitokban, melyet senki sem hisz el, mikor majd elbeszéltetik.

Hab 1,6

Mert íme én föltámasztom a kaldeusokat, a kegyetlen és gyors nemzetet, mely széltében jár a földön, hogy bírja a hajlékokat, melyek nem övéi.

Hab 1,7

Iszonyú és rettenetes az, önmaga tesz itéletet, és rak terhet.

Hab 1,8

Lovai könnyebbek a párduczoknál, és gyorsabbak az estve járó farkasoknál; messze szélednek az ő lovasai, kik messzünnen jőnek, röpűlnek, mint a hullára siető sas.

Hab 1,9

Mindnyájan ragadományra jőnek, orczájok, mint az égető szél; mint a fövényt, úgy hordja össze a foglyokat.

Hab 1,10

Diadalmat ül a királyok fölött, és a fejedelmekből csúfot űz; kineveti minden erősségöket, töltést hord össze, és beveszi azt.

Hab 1,11

Azután elváltozik lelkében, elbízza magát, és elbukik; ez az ő istenétől nyert ereje.

Hab 1,12

De te, Uram Istenem, én Szentem! nem kezdettől vagy-e? Mi nem halunk meg. Uram! itéletűl rendelted őt, és erőssé tetted őt, hogy megfenyíts.

Hab 1,13

Tisztábbak a te szemeid, mintsem ne lássad a gonoszt, nem nézhetsz te a hamisságra. Miért tekintesz a gonosztevőkre, és hallgatsz, mikor az istentelen elnyeli a nálánál igazabbat?

Hab 1,14

és olyanná teszed az embereket, mint a tenger halait, és mint a csúszómászót, melynek nincs fejedelme?

Hab 1,15

Mind megfogja azt horoggal, és bevonja varsájába, és összegyüjti hállójába; ezen örvend ő és vigad.

Hab 1,16

Azért áldoz ő varsájának, és áldoz hállójának; mert azok által lett kövér osztályrésze, és válogatott az ő étke.

Hab 1,17

Ez okért terjeszti ki tehát az ő varsáját, és nem szánja megölni a nemzeteket.

Hab 2

A kaldeusok bünhödése hirdettetik.

Hab 2,1

Az én őrhelyemen állok vala, és megállapodám az erősségen, vigyázván, hogy lássam, mi fog mondatni nekem, és mit feleljek vádolómnak.

Hab 2,2

És az Úr felelé nekem és mondá: Ird le a látomást, és világosan jegyezd föl azt táblákra, hogy könnyen átfusson rajta, ki azt olvassa;

Hab 2,3

mert még a látomás távol vagyon; de végtére beteljesedik, és nem csal meg. Ha késik is, várjad őt, mert eljövén eljő, és nem marad el.

Hab 2,4

Ime a ki hitetlen, nem leszen igaz annak lelke önmagában; az igaz pedig az ő hitében él. [Rom. 1,17.]

Hab 2,5

Mint a bor megcsalja az ivót, úgy jár a kevély férfiú, nem lesz tiszteletben; áhítva tátong, mint a pokol, és mint a halál telhetetlen; magához gyüjtene minden nemzetet, és maga előtt rakásra hányna minden népet.

Hab 2,6

Vajjon nem kezdenek-e ezek mindnyájan felőle példabeszédet, és talányos igékkel mesét róla, mondván: Jaj annak, ki sokasítja azt, mi nem övé! és meddig? csak sűrű sarat gyüjt magára.

Hab 2,7

Vajjon nem támadnak-e föl hirtelen, kik téged mardossanak? és nem ébrednek-e föl a téged szaggatók, s nem leendesz-e nekik ragadományúl?

Hab 2,8

Mivel te sok nemzetet fosztogattál, megfosztanak téged mindazok, kik megmaradnak a népek közől, az embervér miatt, s a város földén, és mind a benne lakókon tett gonoszság miatt.

Hab 2,9

Jaj annak, ki gonosz keresetet gyüjt házába, hogy magasan legyen az ő fészke, és azt véli, hogy megszabadúl a veszedelem kezéből.

Hab 2,10

Gyalázatot szereztél, sok népet kiírtottál, és vétkezett a te lelked.

Hab 2,11

Mert a kő a falból kiált, és a fa, mely az épületek összefoglalásai között vagyon, megfelel:

Hab 2,12

Jaj annak, ki várost épít vérrel, és várerősséget alapít igaztalansággal.

Hab 2,13

Vajjon ezek nem a seregek Urától vannak-e? Munkálkodnak a népek a nagy tűz számára, és a nemzetek hiábavalóságért, és elfogyatkoznak.

Hab 2,14

S így betelik a föld az Úr dicsőségének ismeretével, mint vizek árjával a tenger.

Hab 2,15

Jaj annak, ki italt ad barátjának, belé eresztvén epéjét, és megrészegítvén őt, hogy lássa annak mezítelenségét.

Hab 2,16

Gyalázattal fogsz elhalmoztatni dicsőség helyett; igyál te is kábúlásig; az Úr jobbkeze poharat nyujt neked minden részről, és gyalázatos okádás jő dicsőségedre.

Hab 2,17

Mert a Libanon bántása elborít téged, és az állatok elpusztítása elijeszti őket az embervér miatt, s a földön, a városon és mind a benne lakókon tett gonoszság miatt.

Hab 2,18

Mit használ a kép, hogy azt a mester faragta, és hamis bálványt öntött? hogy alkotmányában bízik mestere, holott néma bálványokat csinála?

Hab 2,19

Jaj, ki azt mondja a fának: Serkenj föl! a hallgató kőnek: Kelj föl. Vajjon taníthat-e az? Ime be van borítva aranynyal és ezüsttel, de semmi lélek nincs az ő belső részeiben.

Hab 2,20

Az Úr pedig az ő szent templomában vagyon; az ő színe előtt hallgasson az egész föld.

Hab 3

A próféta kegyelemért könyörög. Isten dicsérete az ő jótéteményeiért; ebből merített remény a jobb időszakhoz.

Hab 3,1

Habakuk próféta imádsága a tudatlanság vétkeiért.

Hab 3,2

Uram! hallottam a mit hirdettél, és féltem. Uram! a te munkádat az esztendők folytán újítsd meg; az esztendők folytán jelentsd ki azt, és mikor megharagszol, az irgalmasságról emlékezzél meg.

Hab 3,3

Az Isten eljő dél felől, és a Szent Fárán hegyéről; dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével teljes a föld.

Hab 3,4

Az ő fényessége, mint a világosság; szarvakat tart kezében; ott van elrejtve erőssége.

Hab 3,5

Orczája előtt megyen a halál; és a gonosz jár lábai előtt.

Hab 3,6

Megáll és megméri a földet; széttekint, és szétszórja a nemzeteket; összeomlanak a világ hegyei, lesülyednek a világ halmai az ő örökkévaló léptei alatt.

Hab 3,7

A gonoszság miatt látom reszketni Szerecsenország sátorait s Mádián földének bőrhajlékait.

Hab 3,8

Vajjon a folyóvizek ellen haragudtál-e meg? Uram! A folyóvizek ellen van-e a te búsulásod, vagy a tenger ellen a te boszankodásod? ki felülsz lovaidra és szekereidre, hogy megszabadíts.

Hab 3,9

Felvonván felvonod kézijadat, a mint megesküdtél a nemzetségeknek; a földből folyóvizeket hasítasz.

Hab 3,10

Látnak téged, és megrendűlnek a hegyek; a vizek árja özönlik; a mélység szózatát adja, a magasság fölemeli kezeit.

Hab 3,11

A nap és hold megállanak hajlékukban, a te nyilaid csillámánál mennek ők, és villogó dárdád fényénél.

Hab 3,12

Búsulásodban eltapodod a földet; haragodban elrémíted a nemzeteket.

Hab 3,13

Te kijösz néped szabadítására, szabadításra a te fölkenteddel; megvered az istentelen házában a főt, tetőtől talpig megmezteleníted.

Hab 3,14

Megátkozod királyi pálczáját, az ő hadakozóinak fejét, kik forgószél gyanánt jöttek engem elveszteni. Öröm nekik a szegényt elnyelni rejtekben.

Hab 3,15

Utat nyitsz lovaidnak a tengeren, a nagy vizek iszapjában.

Hab 3,16

Hallottam ezt, és megháborodott az én belsőm; a szózat miatt reszkettek ajkaim. Indúljon a korhadás csontaimba, és alattam fakadjon ki, hogy nyugodjam a szorongatás napján, hogy fölmenjek a mi felövezett népünkhöz.

Hab 3,17

Mert a fügefa nem fog virágzani, és nem leszen termés a szőllőkben; megcsal az olajfa gyümölcse, és a szántóföldek nem teremnek élelmet; az akolból kivesz a juh, és nem lesz barom a jászoloknál.

Hab 3,18

Én pedig az Úrban örűlök és vigadok az én üdvözítő Istenemben.

Hab 3,19

Az Úr Isten az én erősségem, és lábaimat olyanokká teszi, mint a szarvasokéi; ő, a győző, magas helyekre visz engem, zsoltározva énekelőt.