SALAMON ÉNEKEK ÉNEKE.
E könyvecske így neveztetik, mert mindazon énekek között, melyeket Salamon szerzett, legszebb, legfönségesebb és legjelesebb. Betűszerinti értelemben, egy jegyespár tiszta szerelmének leirását tartalmazza párbeszédben, kik a házassági egyesűlésök ellenébe álló legnagyobb akadályok s a legerősebb kísértetek között is, melyekkel a csábitás a menyasszony erényét megtámadta, egymáshoz hívek maradtak. Azonban e betűszerinti értelem csak hűvelye a könyvecskének, mely alatt a legmélyebb s legszentebb igazságok magva rejlik, melyek miatt nemcsak a zsidó, hanem a keresztény egyház is annak olvasását híveinek kezdettől ajánlotta. Az ókori zsidók egybehangzó értelmezése szerint t. i. a jegyespár szeretete azon magasabb isteni szeretetet és jegyesi viszonyt jelképezi, mely Istent valamint választott népéhez, úgy minden egyes igaz lélekhez csatolja. Erre a zsidók alapúl az ó szövetségi szentírás több helyét veszik, melyekben az Isten világosan mint Izrael népének jegyese állítatik elé (Jer. 2,2. Ezek. 16,8.), úgy hogy e viszony jelképezése az Énekek énekében teljes összhangzásban van a szent írók szellemével és gondolkozásmódjával. Ezenkivűl némely zsidó tanítók a jelen ének képei alatt egyszersmind a Messiásnak választott népével eljegyzését is értik, s értelmezésök alapját szintúgy a szentírásban találják föl, miután már a 44. Zsoltárban a Messiás úgy ábrázoltatik, mint király, ki menyekzőt tart, melyből az üdvösség származik minden népre. Egybehangzólag a régi zsidó egyházzal, a keresztény anyaszentegyház is az e könyvecskében leírt szerelmet kezdettől fensőbb értelemben vette. A szent atyák egyhangú tanítása szerint, abban az Isten Fiának az anyaszentegyházzal s minden egyes igaz lélekkel való egyesűlése ábrázoltatik, és a konstantinápolyi 2-ik egyetemes zsinat 553. évb. kárhoztatta mopsuesti Tivadarnak azon állitását, mintha ez ének nem volna egyéb, mint szerelmi költemény, melyet Salamon az egyiptomi király leányával történt egybekelésének (Kir. III. 11,1.) alkalmára szerzett. A szent atyák ezen tanítása nemcsak a zsidó egyház hitére támaszkodik, hanem e hitnek igazolását találja sz. Pál apostol tanításában is, ki Krisztusnak az anyaszentegyházzal egyesűlését a házassági viszonyhoz hasonlítja (Efez. 5,31.), sőt megerősítik ebben maga Krisztus Jézus nyilatkozatai is, ki magát evangéliomában úgy, mint az ezen énekben fölhozott jegyes, majd vőlegényhez hasonlítja, kinek eléje az okos szüzek tele lámpával mennek, hogy vele menyekzőt tartsanak; majd királyhoz, ki országát birtokába venni jő; majd ismét pásztorhoz, ki juhait ismeri, azokat néven szólítja, s érettök életét adja. Azon véleménynyel, mintha csupán érzéki, bár tiszta szerelem előadása lett volna szerző czélja: minden ellenkezik. Ellenszólnak nemcsak a régi zsidók és keresztények, kiknek pedig jól kellett tudniok, mily értelemben vették ez éneket kezdettől, mióta iratott; hanem ellene szól e könyvecskének a többi szent íratok gyüjteményébe lett fölvétele is, melybe csak vallási könyvek vétettek föl; és végre a legtöbb más keleti népek példája is, melyeknél Istennek kölcsönös szeretete igaz hű tisztelőihez, olyan képek egész sora által volt ábrázolva, melyek az érzéki szerelemtől vétettek. Különben a zsidók e könyv olvasását ifjaiknak eltiltották, s azt csak a házasoknak, 30 éves koruk után engedték meg. A keresztény anyaszentegyházban nem volt ugyan ily tilalom, sőt a templomban e könyvecske nyilván is olvastatott; de mindamellett a ker. tanítók igen üdvösen azt tanácsolják: hogy azt csak azon keresztények olvassák, kik józan, éber lélekkel bírván, a világ gyönyörűségét megvetik, és nagyobb tökéletességre törekszenek. Az ilyenek a titokteljes ének leplezetlen képein nem botránkoznak meg, mivel a tisztáknak minden tiszta, míg a förtelmeseknek és hitetleneknek semmi sem tiszta, mert meg van fertőztetve az ő elméjök és lelkiisméretök. Tit. 1,15.
Én 1,1
Szól a menyasszony, magasb értelemben, az egyház és egyszersmind a Jézust szerető lélek, a mennyiben, mi az egész községről mondatik, annak egyes tagjaira nézve is áll, és viszont.
Én 1,1
A csók a jóakarat és szivegyesűlés jelképe; innen a keresztény gyülekezetekben a hívek egymásnak szent csókot adtak, ez által az egy titokteljes testtel való egyesűlésöket kijelentvén. Pét. I. 5,14. Rom. 16,16. Nagy sz. Gergely szerint, Krisztus szájának csókja az ő kegyelmeinek lehellése, melylyel ő a hivő lelket új életre költi. Sz. Bernárd megtanít, mikép kell fokonként Krisztus szájának csókjához jutni. Borúlj le, úgymond, először Jézus lábainak csókolására, áztasd ezeket könyeiddel, s ne kelj föl elébb, míg nem hallod: Megbocsátattak bűneid! azután csókolhatod kezeit (hogy e kezekből minden erény gyakorlására kegyelmet nyerj); végre talán (remegve mondom) vehetsz bátorságot a dicsőség száját nem csak megnézni, hanem meg is csókolni (hogy vele tökéletesen egyesűlj).
Én 1,1
az ő.
Én 1,1
A vőlegénynek emlők tulajdoníttatnak, mert Isten, Krisztus, mint anya szereti választott népét (Izai. 66,13.), és kebelén hordozza (Izai. 46,3.); vagy mivel az isteni tanúlmány lelki téjnek neveztetik, melylyel az Isten fiai tápláltatnak. Pét. I. 2,2. A héber szerint: a te szerelmed stb.
A bor itt a világ örömeit jelképezi (Préd. 2,3.), úgy hogy az értelem ez: A te anyai szereteted, azzal együtt mit az szerez, jobb a világ minden öröménél.
Én 1,2
A keletiek gyakran kenik az egész testöket is a tisztaság és jóillat végett (Préd. 9,8.).
Én 1,2
A te neved, azaz, te magad üdítő, erősítő és gyógyitó olaj vagy. A név gyakran vétetik a lényeg helyett, mint az Isten neve maga az Isten helyett (Zsolt. 5,12. 12,6.). Ha e szavakat magasb értelemben veszszük, akkor itt az isteni vőlegény szerelméről mondatik: hogy az mint a legjobb drágakenet illatozik, sőt hogy a vőlegény maga drágakenet. Ez teljesen megegyez az ő neveivel, midőn őt az irás „Messiásnak Krisztus-Jézusnak“ nevezi; mert a „Messiás, Krisztus“ szavak jelentése: „Fölkent“, és „Jézus“ Üdvözítőt, gyógyítót jelent, ki a kegyelem isteni olajával gyógyít.
A te kedves erőd (7-ik jegyz.) miatt el van ragadtatva a szüzek serege. A 44. Zsolt. mely a Messiás országáról és eljegyzéséről szól, mondatik: hogy szüzek vezettetnek hozzája, kik őt követik, és Jel. 14,4. mondatik az isteni Bárányról, hogy szüzek követik, akárhová megyen. E szüzek alatt nem csak azok értetnek, kik a más nemmel magokat meg nem fertőztették (Jel. 14,4.), hanem azon lelkek is, kik magokat a világ romlottságától tisztán tartották, vagy Jézus vérében tisztára mosták. Mindezek szeretik Jézust, mivel az ő kegyelme oly erős, mivel ő oly szeretetteljes.
Én 1,3
Siettesd egybekelésünket, akkor leánykáimmal az egybekelésnél keneteid illatában utánad megyek. – E szavak: Vonj engem! magasabb értelemben a menyasszony gyengeségére vonatkoznak, ki vőlegényét az erény útján nem követheti, ha tőle nem vonatik. Azért kéri kegyelme vonzását, és megigéri társnőivel, a vele egyesűlt jámbor lelkekkel, hogy őt követni fogja, megerősitetve keneteinek, azaz, kegyelemajándékainak illatától, melyek benne vannak, melyeket ő bőkezűleg oszt követőinek.
Én 1,3
Azaz: Azután te, szivem királya! bevezetsz legbensőbb lakszobádba. A menyasszony ezáltal megvallja, úgymond sz. Tamás, hogy a legbensőbb egyesűlésre tétetett méltóvá. A 44. Zsolt. is a Messiás menyasszonya játszótársnőivel vezettetik a király házába.
Én 1,3
oh királyi vőlegény!
Én 1,3
szerelmedről (1. v.).
Minden jók szeretnek téged tulajdonaidért. Vagy: szeressenek téged a jók. Az egész vers értelme ez: Az én vőlegényem, ki királyom, az ég és föld királya, bevezet engem az ő lelki világosságának és vigasztalásainak rejtekébe, azért örűlök és örvendezek én benned, oh kedves vőlegény! csak szerelmedről emlékezem, mely a világ minden örömét felűlmúlja. Oh mily méltó, hogy téged minden igaz szeressen!
Én ugyan, oh városiak! mint falusi leányka napsütött, de azért mégis szép vagyok, – mint a cedarenusok barna sátortakarói, melyek ugyan csak közönséges pásztorok által használtatnak, de sajátságos szépségök miatt Salamon pompás szőnyegeivel is vetekedhetnek. A cedarenusok Izmael maradékai (Móz. I. 16,12.). Az arabok maiglan is fényes feketére festik sátraikat, mi ezeknek csinos kinézést ad. Fensőbb értelemben, a menyasszony szépsége alatt az ő benső szivszépsége, a kegyelem állapota értetik, melylyel őt Isten fölékesítette; mert Zsolt. 44,14. is, a Messiás arájának szépsége benső szépségnek mondatik. Ugyanannak feketesége alatt az ő, munka, szenvedés és önmegtagadás által megtört érzéki külseje értendő, mint a következőkből kitűnik. Jerusalem leányai a szent gyülekezet lelkei, mivel Jerusalem gyakran vétetik a szent gyülekezet helyett. E szerint értelme ez: Én ugyan közönséges, munka, szenvedés, természeti gyarlóságok által sanyargatott külsővel bírok, oh testvéri lelkek! de mégis ékesítenek engem a kegyelmek, melyekkel vőlegényem engem fölruházott. Sz. Ágoston és sz. Ambrus e szavakat az anyaszentegyház szájába adják, ily értelmezéssel: Engem ugyan szomorú színben tüntetnek föl az üldözések, melyeknek ki vagyok téve; a botrányok és tévedések, melyek engem beszennyezni látszanak; de keblem rejtekében élnek az én engedelmes, habár kevés számú gyermekeim, kik minden erénynyel ékeskedve az én valódi szépségeim.
Én 1,5
A héber szerint: a nap sütött úgy el. – A szenvedések, fáradalmak vették el ékességemet. A hőség a sz. irásban a szenvedés (Zsolt. 120,6.) és nehéz munka (Izai. 4,6. Máté 20,12.) jelképeűl használtatik.
Én 1,5
Testvéreim ellenséges indulattal voltak hozzám, s rám a szőllő-őrzést bízták, hogy ne mehessek kedvesemhez; így barnúltam meg a hőségtől, s nem voltam képes tulajdon szőllőmet mivelni, szerelmem után látni, erről gondolkozni. Fensőbb értelemben, panaszkodik a menyasszony: Előljáróim bántalmakkal illettek, megtámadtak, különösen vőlegényem iránti forró szerelmem miatt; innen az én lealázott, szomorú külsőm. Mások e szavakat az egyház szájába adják: Anyám, a zsinagóga fiai, a zsidók üldöztek engem.
A szőllőben való munka a szent irásban a napszám jelképe (Máté 20,1.); azért úgy jő ki, mintha a menyasszony mondaná: Az emberek különféle munkával foglaltak el, mi mellett saját dolgomat, szerelmi viszonyomat vőlegényemmel kénytelen voltam elhanyagolni. Mások e szavakat ismét az egyházra alkalmazzák, mely igy szól: Miután a zsidók ellenségeimmé lettek, más szőllők, a pogány népek őrévé rendeltettem; tulajdon szőllőmet, Izrael népét (Izai. 5,7.) kénytelen voltam elhagyni.
A forró déli órákban árnyas fák alá telepedtek a pásztorok. Az ara tudni kivánja kedves pihenő helyét, hogy társai nyájainál őt sokáig ne kelljen keresnie. Fensőbb értelme: Miután az eljegyzett lélek a szenvedésekről és nehéz munkákról szólt, melyek rája napszámúl mérettek, kéri vőlegényét, jelentse ki neki, hogy a szenvedések és fáradalmak nyomasztó idején, nyáját legeltetve, hol találhatja őt fel, hogy ne kényszerűljön másutt, más pásztoroknál nyugtot keresni.
Én 1,7
Felel a vőlegény (Isten, Krisztus). A szent író itt, mint több helyen ez énekben, hirtelen föllépteti őt, a nélkül, hogy jöttét előre jelentené. Épen oly hirtelen hagyja őt ismét eltűnni, a nélkül, hogy távozását tudtúl adná. A menyasszony ekkor ismét egyedűl találja magát, epedő ohajtásának kinjaira hagyatva. Ez valószinüleg azt akarja jelenteni, hogy az isteni vőlegény véletlenűl tér be az általa eljegyzett lélekhez, azt megvilágosítja, vigasztalja, erősíti, boldogítja, és tetszése szerint az ő érezhető kegyelmével ismét elhagyja; mivel a földön még nincs helye a folyton érezhető egyesűlésnek isteni vőlegényével, mint a tökéletes állapotban mennyben egykor leszen.
Én 1,7
azaz, ha nem tudod.
A vőlegény felel: hogy nyájával csak azon az úton menjen, melyen az ő pásztorai járnak nyájaikkal, s azok nyughelye mellett pihenjen meg gödölyéivel, ott őt megtalálja. Az ara mint pásztornő, a vőlegény mint pásztor jelen itt meg. A szentirási képleges beszédmód szerint, a pásztorok itt a tanítók (Jer. 2,8.), a gödölyék pedig a bűnösök helyett (Máté 25,32.) veendők; s ez utóbbiak itt amaz eltévedt juhokat jelentik, melyek a menyasszony gondjaira vannak bízva, úgy hogy a vers értelme ez leszen: Menj csak a tanítókhoz eltévedt nyájaddal, az ő isteni tanításaik fölött elmélkedvén, s azokat megtartván, fel fogsz találni engemet. Más forditók szerint: Ha magadat nem ismered stb. s igy értelmezik: Tehát nem tudod, hol nyugszom én? ez annyi, mint ha mondanád: nem ismerem enmagamat; mert ha magadat ismernéd, tudnád, hogy te vagy az én nyughelyem. Szállj tehát magadba, és találj föl engem a kegyelmekben, melyeket veled közlöttem. De ezen forditás és értelmezés eltér a betűszerinti értelemtől, azért nem látszik egészen helyesnek. Mások másképen.
Egy fogathoz Fáraó szekerében, vagy átalán egy fogat egyiptomi lóhoz, mely lovak szépségök miatt hiresek voltak. Szépnek neveztek téged, barátném! – A szabadító Isten többször említetik a sz. irásban mint egy fogat lovon jövő (Habak. 3,8.15. Vesd össze: Jelen. 6,2.) harczi erejének jelképzéseűl. Ennélfogva e szavak magasb értelme ez: Olyan vagy, mint egy királyi diadalfogat. Mint ez letipor minden ellenséget, úgy győzedelmeskedel te a pokol, világ és test fölött. Az is lehet, hogy a képek ezen és a következő két versben semmi különös nyomatékkal nem bírnak, és csak átalán akarják kifejezni ez eszmét, hogy a menyasszony lelki szépsége, nemessége és méltósága különösen kitűnő.
Én 1,9
A gerliczék a tisztaság jelképeiűl tartattak az áldozatoknál (Móz. III. 5,7.), melyek tiszta és hív madarak, s az mondatik róluk, hogy csak egy párt választanak, melynek elveszte után éltöket bús zokogásban töltik. Ezen kép tehát magasb értelemben jelenteni akarja: hogy a menyasszony az ő isteni vőlegényén kivül semmit nem szeret (Jel. 14,4.), s magát testben és lélekben szentül megörzi (Kor. I. 7,34.). A héber szerint: szépek orczáid a gyöngysorokban, t. i. a gyöngysorok között, melyek füleidnél lefüggenek.
A nyakláncz a zsidóknál az engedelmesség jelképe (Sirák 6,25.), valamint a nyilt, merev tartású nyak az engedetlenségé (Izai. 3,16. Jób 15,26.). A vers magasb értelme e szerint: Oh mátkám! mily kedves nekem a te szerénységed és hű szerelmed, mily kellemes engedelmességed! Mily széppé tesznek erényeid! A héber szerint: és nyakad a gyöngyfüzérekkel.
A vőlegény ajándékokat igér kedvesének. Az arany és ezüst a szent irásban jelképezik az érzület tisztaságát és az élet ártatlanságát (Jób 23,10. Mal. 3,3.). A többes szám első személye az értelmezők szerint azért van itt, mivel az Atya mindenhatósága, a Fiú bölcsesége és a Szentlélek szeretete közreműködtek arra, hogy a menyasszonyt új életre serkentsék, s új adományokkal fölékesítsék, valamint az első embernek az Isten képe szerinti teremtésénél is (Móz. I. 1,26.), mind a három isteni személy tényező volt. Értelme: Tisztaság és szentség által tégedet mind inkább magunkhoz akarunk csatolni.
Én 1,11
A menyasszony szól az emberekhez.
Betűszerinti értelme: Midőn királyom nyughelyén pihen, az én nárduszom neki illatozik, vagy: kiöntöm rá nárduszomat. A keleti nők illatszereket és keneteket hordanak magokkal, vagy elhintik azt ünnepélyes lakomáknál a kedvelt személyek tiszteletére, hogy jóillatot terjeszszenek (Márk 14,3.). A jóillat a szent irásban képe a jó hírnek, melyet az erény szerez (Kor. II. 2,14.), és képe magának az erénynek (Sirák 24,20–23.); azért midőn Mária Magdolna az asztalnál ült Megváltóra drága nárduszt öntött, ezáltal jelképezte az erények jóillatát, melyekkel attól fogva illatozni, vőlegénye iránti szeretetből, magában eltökélette (Márk 14,3.). A király ülése ama menyekzői vendégség, melyet az isteni vőlegény itt (Péld. 9,1–5. Máté 22,4.) s egykor majd ott (Máté 8,11.) isteni religiója által velünk és bennünk (Ján. 14,23.) tart, hogy abban az ő adományait vegyük, s viszont azok illatát, a mindennemű erényeket (Kor. II. 2,14.) terjeszszük. Tehát mintha a menyasszony így szólna az emberekhez: Midőn az én királyom és vőlegényem itt az ő egyházában, és egykor ottan országában nekem adományait osztogatja, és örömeiben részesít, kifejlik bennem a tőle származott erényeim illata, és gyönyörködteti őt úgy, mint a nárdusz. Mások a hébert így: Midőn a király erre fordúlt, a nárdusz illatát adta (miután a király segítségemre jött kegyelmével, növekedhettem az erényekben, s illatozhattam neki.). Mások másképen.
Én 1,12
A menyasszony (a lélek, az egyház) szól.
A keleti nők jóillatú mirrha-bokrétákat hordtak keblökön. A mirrha különös jóillata miatt szinte képe az erénynek (Sirák 24,20.), vagy képe a kedvességnek és nyájasságnak átalán (Zsolt. 132,1.2.), vagy képe a halálnak, az önsanyargatásoknak, szenvedéseknek stb. mert mirrha volt a legjelesb fűszer, melylyel az elhunytak holttesteit behintették, valamint Krisztus temetésénél is használtak mirrhát (Ján. 19,39.). E különböző képleges jelentés miatt a fönebbi hely különféleképen alkalmaztatik a menyasszonyra magasb értelemben. A sz. atyák és értelmezők közől legtöbben a halál és szenvedések jelképeül veszik a mirrhát, s ezért így értelmezik: Vőlegényem halála, az ő szenvedései, önsanyargatása, önmegtagadása mindig szivemben vannak; védelműl szolgálnak nekem a test, világ és ördög kisértetei ellen.
A cziprus oly fa, melynek virágai fürtökben külön szárakon függenek és kellemes illatúak. Miután Palesztina termékeny tájain terem, úgy látszik, Engaddiban, mely Jerusalemtől délkeletre feküdt, s termékenysége miatt dicsértetik, különösen tenyészett. A menyasszony hasonlítja kedvesét a cziprus fürt kellemes illatához, s ezzel a megújúlást, az éltető örömet akarja kifejezni, melyet ő neki szerez. A héber szerint: Kopher-fürt, azaz, engesztelés fürtje; s ez okból némelyek így értelmezik: Az én szerelmesem az engesztelés szőllőfürtjének vérét adta értem.
Én 1,14
A vőlegény (Isten, Krisztus).
A szépség, ugymond sz. Tamás, kétféle, a léleké és testé. Az első a hit, remény és szeretet erényeiben; a másik az érzékek, főleg a szemek kül tisztességében és szemérmében áll. A galamb a szentirásban az együgyüség és tisztaság képe (Máté 10,16.); a galambszemek alatt e szerint a tiszta együgyű érzület értendő, mely a cselekvésben csak Istent, az ő dicsőségét és az emberek üdvét tartja szem előtt.
Én 1,15
A menyasszony (a lélek, az egyház).
Én 1,15
A Zsolt. 44,3. is Krisztus szépnek mondatik alakjára nézve. Szép ő, úgymond sz. Ágoston, az égben, szép a földön, szép a csodákban, szép az ostorozás alatt, szép a kereszten, szép még a sírban is. A legfönségesb és valódi szépség az igazság. Egy sem szép ott, hol őt igaztalannak látod; mindenütt szép az, kit mindenütt igaznak találsz.
Ágyunk szabadban van a virányon. Az ágy a nyugalom s a szeretők egyesülésének helye. A virágok a jóillatot jelképezik, s ismét az erényeket jelentik. Lásd 11. 12. v. Magasb értelme tehát ez: Lelkem szemlélődő nyugalma által benned, s a legbensőbb egyesűlés által veled, nyilnak nekem minden erény virágai (Gerg. Cassiod.).
Nincs szükségünk palotára; a czedrus és cziprusfák hajlékunk a szabad természetben. Mások a hébert így: Házereszeteink terpentin-fából vannak. Mások másképen. A czédrus és cziprus tartós, majdnem mint korhadhatlan fák ismeretesek; a miért e vers magasb értelme úgy látszik ez: A mi lakásunk és együttlétünk örök. Ez összhangzik Pét. I. 2,5.-vel, mely szerint Krisztusra vagyunk építve; Kor. II. 5,1. s következővel, mely szerint egykor házunk leszen az Istentől, ki különféle lakásokat (Ján. 14,2.) osztogat a különféle érdemek szerint (Kor. I. 15,41.).
Mások a hébert igy: Én Száron (a középtenger melletti síkság) virága vagyok, és a völgyek rózsája. Mások másképen. – Az 1,14.-ben a vőlegény magasztalta menyasszonyát szépsége miatt; most ez szerényen válaszol, hogy ő csak mezei virág, s a völgyek közönséges lilioma. Mások szerint: ez igéket a vőlegény mondja. Ha a menyasszony mondja, akkor ez által vallomást tesz semmisége és méltatlansága benső érzetéről; ha pedig e szavak a vőlegény szájába adatnak, akkor ez a mezőn minden viszontagságnak kitett, mindenki által megközelíthető (Izai. 65,1.) alacsonyságban felnőtt virágnak nevezi magát Jessze gyökeréből (Izai. 11,1.), melynek éltető illatát ismét csak alacsonysorsuak, alázatosak szivják be.
Én 2,2
A vőlegény (Isten, Krisztus).
Én 2,2
Mások szerint: rózsa.
A vőlegény kedvese szerény beszédét az ő dicséretére forditja. Igen, te liliom vagy, de liliom tövisek között; mert hozzád hasonlítva, barátnéid töviseknek mondhatók. A virágzó liliom, képe az anyaszentegyháznak és minden igaz léleknek (Izai. 35,1. Ozeás 14,6.); a tövisek jelképezik az istenteleneket (Izai. 10,17.). A vőlegény tehát mondani akarja: az én kedvesem, a velem egyesűlt lélek, virágzik erényekben, mint a liliom; de tövisek veszik körűl; az ő erényei a tökély virágzására kisértetek s a gonoszok üldözései között jutnak (Bernárd).
Én 2,3
A menyasszony (a lélek, az egyház).
Én 2,3
Mint az almafa, gyümölcseinek szépsége és haszna által minden vad fát fölűlhalad, úgy múlod te felűl mind az ifjakat.
Kettőt ad ezen fa (Péld. 3,18.): árnyat a hőség, védelmet az üldözések és kisértetek ellen; erőt a szenvedésekben és fáradalmakban (Ének. 1,4.5.); azután édes gyümölcsöket – világosságot, örök életet (Ján. 6,56.).
A borospincze itt a szeretet jelképeűl vétetik, mint a vers második fele mutatja. Magasabb értelme ez: Vőlegényem megrészegített engem szent szerelemmel. E szent mámornak állapotát irta le sz. Pál Rom. 8,35–39. Elrendezte bennem a szeretetet, azaz, közölte velem az igaz szeretetet, úgy, hogy enmagamat és felebarátomat csak Istenért, az Istent pedig mindenek fölött szeretem (Aquin. Tam.). A héber szerint: az ő zászlója fölöttem a szeretet, azaz, ő kormányoz, vezérel, védelmez engem a szeretet által, – mi egyre megyen.
Az epedő szeretet a menyasszonyt kimerítette és alélttá tette; azért szólítja föl társnőit, hozzanak illatos virágokat és erősszagú almákat, hogy azok által fölüdűljön, megerősödjék. Magasb értelemben, e lankadtság alatt ama szerelmi seb értendő, melyet az isteni szerető nyilai (Zsolt. 44,6.), az ő hatalmas, ébresztő sugallásai okoznak; ama szerető vágy az, mely teljes egyesűlésért eped (Bazil. Nisz. Gerg.). A virágok és almák erősitésűl szolgáló illata, igérése azon egyesűlésnek, melytől ő segélyt reméll. Mint nyeri ezt meg, következik.
Az epedésben beteg szerető a kedvesével való egyesűlés által meggyógyúl; ki karjaiba szorítja őt, de ez álomba mélyed a gyönyörtől. Magasb értelme ez: Az isteni vőlegény átöleli a szent vágyban utána epedő lelket, mely ez isteni ölelés és egyesűlés gyönyörében az elragadtatásnak ama természetfölötti szenderébe merűl, melyben az érzéki világból kiemeltetve, a fensőbb világból nyer szózatot, s különös fölvilágositásokra és vigasztalásokra méltattatik. Vajjon a jobb és balkéznek van-e különös jelentése, határozottan állítani nem lehet. Sz. Bernárd szerint a balkéz alatt a vőlegénynek gyógyító, a jobb alatt üdvözítő ereje értendő; mások szerint, a jobb alatt az ő isteni, a balkéz alatt emberi természete értetik, melyek az ember üdvözitésére együtt munkálnak. Mások másképen.
Én 2,7
A vőlegény (Isten, Krisztus).
A vőlegény meglátva szendergő menyasszonyát, kéri a város leányait, kiknek az ő gyöngéd, benső és epedő szerelméről fogalmok sincs, hogy kedvese álmát meg ne zavarják. A vadkecskékre és szarvasokra kéri őket. Keleten ezek jelképezik mindazt, mi szép és kellemes; tehát mindarra kéri, mi előttök kedves. – A vőlegény azon embereket, kiknek az Istenben való szent nyugalomról fogalmok sincs, és kik azt hiszik, hogy az Istenben elmélyedteket és nyugvókat világi jótékonyságra kell fölserkenteni, – kéri mindenre, mi elöttök becses, hogy az őbenne szent örömmel és teljes megnyugvással szendergő menyasszonyát ne serkentsék föl, hanem hagyják aludni, mig önmagát elhatározza, hogy nyugalmát Istenben embertársai üdveért félbeszakaszsza, és ismét külső foglalkozáshoz lásson.
Én 2,8
A menyasszony hallja álmában vőlegénye szavát és felőle álmodik. A 8–16. versek álmában mondott igéi.
Én 2,8
azaz: Hallga!… kedvesem szavát hallom.
Minden sz. atya és irásértelmező szerint, az isteni Igének testünkben történt csoda- és üdvteljes eljövete iratik le a következőkben. Krisztus mikép szökelli át a hegyeket és halmokat, megfejti ker. János, az ő hirnöke (Luk. 3,5.) mondván: hogy ő minden völgyet betölt, minden hegyet elegyenget, t. i. minden kevélységet elvesz, megszégyenít, és az alázatosságot mintegy ösvényűl jelöli ki, melyen hozzá lehet jutni. Hasonlóképen mondja Habakuk 3,6. a közeledő Istenről: hogy a régi hegyeket lerontja és elegyengeti.
Én 2,9
Mások szerint: zergéhez.
Én 2,9
A szarvasok a gyorsaság képei (Zsolt. 17,34.). Krisztus égő buzgalommal sietett munkáját bevégzeni, s futott pályáján, mint az óriás (Zsolt. 18,6.). Mennyei Atyja kebléből leszállott a szűz méhébe, a szűz öléből a jászolyba, a jászolyból ment Egyiptomba, Egyiptomból visszatért Judeába; miután ott tanitott és számtalan csodát tett, eljutott a keresztre, a keresztről a sírba szállott, a sírból fölemelkedett a magasba, hogy onnan ajándékokat oszszon az embereknek (Efez. 4,8.), mindig fáradatlan s föltartóztatlanúl az ő útján (nagy sz. Gerg.). Ilyen az ő jövete és eltűnése minden egyes emberi lélekben is. Ő meglátogatja a lelkeket jelenlétével, és ismét eltávozik azoktól, ha látogatásának kegyelmét megvonja (Keresztr. nev. sz. János).
Keleten az ablakok nem voltak beüvegelve, hanem csak róstélyozva. A fal, mely mögött a vőlegény áll, minden sz. atya és kath. értelmező szerint, a mi emberi természetünk, mely alatt Krisztus magát elrejtette, azért nevezi őt a próféta (Izai. 45,15.) elrejtett Istennek. A róstélyos ablakok, melyeken benéz, részint a szent irások, melyeken róla szó vagyon (Ján. 5,39.), részint a megvilágositások, próbák és kegyelmek, melyekkel az embereknek jelenti, hogy mindenkor jelen van, és érettök működik (Béda. Cassiodor. stb.).
Én 2,10
Krisztus a következőkben (10–14. v.) legközelebb anyaszentegyházához szól első jövetéről a földre; de a mondat egyszersmind alkalmazható Krisztus jövetére és betérésére minden egyes lélekhez.
Betű-értelme: Jőj, hagyd el a zárt lakot; menjünk, keressünk lakást a szabad természetben, mely tavaszszal ismét fölvirúlt. Magasb értelemben, az isteni vőlegény e szavakkal fölhíjja az anyaszentegyházat s minden megváltott lelket, hogy szakaszsza el magát a földtől, haladjon az erény útján (Filip. 3,13.14.), és végre az ő személyéhez közeledjék, hogy őt a tökély fokára vihesse (Zsolt. 83,6.). A léleknek barátném, galambom, szépem stb. mellékneveiről lásd a 13. 14. v.
Palesztinában a tél csak néhány esős hónapból áll. Ha ez elmúlt s a víz elfolyt, megjelen a tavasz pompájában. – Valamint az idő, midőn Krisztus megjelent, az aratás idejének neveztetett, melyben az emberek az ő tanitására és egész szent művére már megértek (Ján. 4,35.): úgy a Krisztus előtti idő, midőn az emberiség a pogányság vakságában és a mózesi törvény erőtlenségében élt, itt télnek alkalmasan neveztethetik. Hasonlóképen minden emberi léleknek, többé kevésbbé, a bűn, tudatlanság és nyomor téli éjjelét kell átaludnia, melyből őt Krisztus serkenti föl (Rom. 13,11. Efez. 5,14.).
Én 2,12
a fa- és szőllőmetszés. Mások a hébert igy: a (madár-)ének ideje.
Mint nálunk a fecskék, úgy Palesztinában a gerliczék költöző madarak, melyek tavaszkor ismét eléjőnek. fensőbb értelemben, az e szavakban kifejezett képek ismét Krisztus idejére vonatkoznak. A viruló liget a prófétáknál gyakran eléfordúló képe a kegyelem és megvilágositás messiási idejének (Izai. 32,15. 44,26.); a metszés ideje átalán képe az új tavaszi időnek, a tisztító és megszentelő malaszt idejének; azért nevezi magát Krisztus is (Ján. 15,1.) a mennyiben ő az új emberiséget képviseli, szőllőtőnek, melyről Atyja minden vesszőt levág, mely gyümölcsöt nem terem; a termékenyeket megmetszi, hogy még termőbbek legyenek; azért mondja az apostol is (Filip. 3,3.): Nálunk van a körűlmetélés, kik lélekkel szolgálunk az Úrnak és dicsekszünk Krisztus Jézusban. A gerlicze nyögő hangja képe a bűnbánatnak és imádságnak (Zsolt. 6,7. 37,9. Rom. 8,26.), mely az igaz kereszténynek saját és mindigtartó kedélyhangulatát képezi.
Én 2,13
A fügefa gyakorta képe a zsidó egyháznak (Ozeás 9,10. Luk. 13,6.). A korai fügék, melyek ékességök miatt legjobbaknak tartattak (Jer. 24,1.2.), azon ó szövetségi jámborok képei, kik a Krisztust váró hitben és reményben éltek (Mik. 7,1.2.), úgy hogy értelme ez: a zsidó egyház kevés édes gyümölcsei érettek, az egész zsidó egyház elérte rendeltetését, a kegyelem ideje elérkezett.
Mint a fügefa a zsinagógát, úgy a szőllőhegyek jelképezik a pogányok között az egyházhoz gyülekező községeket; vagy pedig az igazaknak ujra teremtett lelkeiket. – Már virul az én új egyházam, már áradoz oly sok jámbor lélek illata.
Te magányos szőllőkunyhódban úgy vagy, mint a gerlicze, mely a szirtüregekben tartózkodik, hogy magát a ragadozó madarak ellen biztosítsa. – Fensőbb értelemben, mintha a vőlegény mondaná: Én szeretett egyházam (lelkem)! ki félvén a te elleneidtől s az enyéimtől, magányba vonúltál, jőj ki bátran a szabadba, láttasd orczádat, hallasd szózatodat; mert nem azért ékesítettelek föl oly dicső adományokkal, hogy magadat elrejtsd, hanem hogy a világ előtt megjelenj, és felőlem szóval és tettel bizonyságot tégy. Több sz. atya és irásértelmező szerint, a fönebbi tulajdonok azon figyelmeztetés végett adatnak a menyasszonyi léleknek, hogy vonúljon az élő vizzel ellátott sziklába, a mi Krisztus (Móz. II. 17,6. Kor. I. 10,4.), oldalsebének üregét válaszsza lakhelyéűl, s minden viszontagságában, szenvedésében és kisértetében az Üdvözítő sebeiben keressen oltalmat. Ha ily módon egész őszinteséggel mutatja magát Megváltójának, és gyermeki könyörgését hozzája küldi: akkor tetszését egészen megnyeri.
Ezek még az álmodó menyasszony igéi, melyeket azonban nem ad vőlegénye szájába, hanem önmaga mond el. Miután ébrenlétekor mint szőllőpásztornőnek sok gondja van arra, hogy a rókákat távol tartsa a szőllőtől, álmában is meglepi őt az ezektől való félelem, és kiált őrtársnőinek, hogy fogják meg a rókákat. Mások e szavakat még a vőlegény igéiűl veszik. A rókák az irásban (Ezekiel 13,4.) a hamis próféták képei; azért magasb értelemben a szent atyák azok alatt a tévtanítókat értik, kik ravasz ármányaik által a jámborság és igazhitűség színe alatt a hit tisztaságát beszennyezik. A menyasszony (vagy a vőlegény) minden körötte levőt felszólit, hogy e kártékony ellenségeket az Isten szőllőjéből eltávolítsa.
Én 2,16
Rettegve attól, hogy szőllőjét a rókák elpusztíthatják, fölébred a menyasszony kedvese karjaiban, s az ő első szavai a következők.
Én 2,16
E szavak fensőbb értelemben jelentik Krisztus benső egyesűlését a jámborok lelkeivel, az ő felbonthatlan egyesűlését egyházával, melyről az apostol szól Efez. 5,23–32. A rókák, az egyház ravasz ellenei, habár tévútra viszik is a hivők egy részét, magát az egyházat Krisztustól nem ragadhatják el; mert mindketten fölbonthatlanúl vannak egybekapcsolva, mint fejével az élő test. Vesd össze: Ozeás 2,19.20. Máté 28,20.
Mások szerint: rózsák között. Betűértelme ez: a kedves virágos mezőkön legelteti nyáját. Magasb értelme: Az én kedvesem legel, gyönyörködik az ő tiszta, szűzies lelkeinek jóillatában; ugyanezt mondja az apostol Kor. II. 2,15–17.
Én 2,17
Fensőbb értelemben: midőn az örök nap fölvirad, és éj többé nem leszen. Mások a hébert így: Mig meghűl (leszáll) a nap, s az árnyak elfutnak – mig este lesz – (mig az átmenet eljő az örök naphoz).
Béter hegyei, Euzeb szerint, Jerusalemtől két mértföldnyire fekvő hegyek. Mások szerint, a menyasszony akarja mondani: az elválás hegyein; mert Béter elválást is jelent. – Alig mondta ki a szerető legmélyebb, elragadtatásteljes boldogság érzetében: hogy kedvese egészen övé, s ő viszont amazé, hogy maradjon az ő jámbor, tiszta lelkei közt, mint jó pásztor, az örök nap fölviradásáig; s ime a vőlegény ismét hirtelen eltűnt (Ének. 1,7.), és sietett túl a halmokon. Azért árasztja el őt ismét a szerető epedés, és szive szivéből kéri őt, hogy a szarvasok gyorsaságával siessen viszsza hozzá az elválás ezen országába.
Miután a jegyes ismét eltávozott menyasszonyától, s benne fölgerjeszté az epedő vágyat (Ének. 2,17.), ennek kinjait különösen érzi magányos fekhelyén; keresi vőlegényét, és nem találja meg őt. Magasb értelemben a sz. atyák és irásértelmezők az ágyban töltött amaz éjek alatt szellemi sötétséget értenek (Zsolt. 17,29.), melybe a lélek esik, mihelyt a szerető jegyes megvonja jelenlétét. E szellemi sötétség az elhagyatottság állapota (Izai. 49,14.), melyben az elme az isteni igazságok fölfogására tompának, az akarat a jó gyakorlására erőtlennek, a sziv üresnek és kiszáradtnak érzi magát (Vill. Tamás). Több irásértelmező jelentést tulajdonít az „ágy“ szócskának, s azon nyugalmas, kényelmes életet látja általa kifejezve, melynek némely, még jámbor lélek is átadja magát, de melynél Jézust nem találhatják föl, ki csak a kereszten, a hősi erények, föltételek és tettek ágyán található.
Én 3,2
Miután a vőlegény kedvesének epedő óhajtását nem teljesítette, és magányát jelenlétével nem szerencséltette, az ara elhagyja puszta gunyhóját, és eltökéli magát, hogy az éj sötétében mindenütt még a városban is keresni fogja őt. Ez ugyan az illemszabályokkal ellenkezni látszik, s azért némely értelmező az 1–4. verseket a menyasszony álmának tartja; azonban az ő nagy utánjárása megegyeztethető nagy szeretetével, mely a külső illemen olykor túl teszi magát. Az alvás és álom a 4. versben következik. – Magasb értelemben, a sz. atyák és irásértelmezők a város alatt, hová lelke sötétségében a menyasszony futott, s az ottani utánjárás alatt, az emberek szolgálatában töltött tevékeny életet értik. Vesd össze: (Luk. 11,41.) Az ara hitte, hogy a nagy készség és utánjárás által teszi magát méltóvá az egyesűlésre jegyesével.
A városban is hiába kerestem. A nyugtalan s rendetlen foglalkozásban a lélek nem találja meg vőlegényét; az ily tevékenység inkább szétszórja a lelket, mintsem Istennel egyesítené; mert a hivatás és mód nélkül űzött foglalkozás hizlalja a hiúságot, a kedélyt mindenféle gondok által a földiekhez lánczolja, s mind megannyi tövisek gyanánt sértegeti (sz. Gerg. Bernárd, Bonavent.).
Éjjel az ellenséges betörés és más veszélyek ellen. Lásd Zsolt. 126,1. Az őrök alatt, fensőbb értelemben, a papok, tanítók és próféták értendők (Jer. 6,17. Ezekiel 3,17. Izai. 52,8. 56,10.). Ezeknél tesz kérdést a Jézust kereső lélek. Bár minden lélek, ha vőlegényét elvesztette, a tanítóktól, papoktól, lelkiatyáktól kérne tanácsot, mit kell tennie, hogy a legföbb jónak ismét birtokába juthasson.
Én 3,4
Értsd alatta lelkiképen: és megtanítottak, hogyan lehet Jézust föltalálni, s én intéseiket követtem. – A tanács, melyet a lelki tanítók aziránt adnak, mikép lehet az elvesztett isteni vőlegényt ismét föltalálni, leginkább az imádságban azon szándékkal való állhatatosságban áll, hogy a mellett az ember ne saját kedvét, hanem egyedűl Istent keresse, külső dolgait sok vigyázattal csak annyiból végezze, mennyiben azt saját üdve és embertársáé megkivánja; e mellett ne keressen semmi vigasztalást, hanem tiszta szándékkal mindent Istenért tegyen, végre minden isteni kegyelemre és látogatásra méltatlannak, minden büntetésre, szenvedésre, gyalázatra méltónak tartsa magát.
Én 3,4
Betű-értelme ez: Hasonló érzelmekkel a vőlegény is elhagyta fekhelyét, kereste kedvesét, és a véletlen úgy akarta, hogy találkozzanak.
Én 3,4
azaz: megfogtam őt, és mondám: El nem bocsátom őt, mig stb. Oly erős a kereső és szerető lélek, hogy Krisztust, kinek minden hatalom adatott mennyben és földön (Máté 28,18.), megfoghatja, s könyörgéssel és sohajokkal megtarthatja (Móz. I. 32,26.).
Mások a hébert így: megfogám őt, és el sem bocsátám, mig stb. Anyám háza azon ház, melyben én anyámmal lakom, az én házam. A menyasszony háza, magasb értelemben, az ő teste; a ház kamarája, annak belseje a szív, a lélek (Péld. 18,8.). A menyasszony lelkébe akarja fölvenni vőlegényét, legbensőbb egyesűlésre akar vele lépni. Azért nevezi Krisztus lelkünket saját házának is, és mondja Kor. II. 6,16. Bennök lakom és közöttök járok, és Istenök leszek, és ők népem lesznek. – Legyünk azon, hogy Krisztust megtartsuk. Nem bocsátjuk el őt sziveinkből, ha az ő titkairól mindig megemlékezünk, és szent életben őt állandólag követni iparkodunk. Ezek ama szent ölelések, melyekkel a lélek az ő isteni vőlegényét erősen tartja, s ebből származik ama szent elragadtatás, melyben magunkat és mindent feledve, az Isten végtelen mélységében elmerűlünk, és az ő képévé átalakúlunk.
Anyjának kamarájába érvén a menyasszony, kedvese bírásának kéjétől elolvadva, ismét azon álomba merűl, melyről fönebb (2,6.7.) volt szó. Az Isten mily nagy becset tulajdonít, úgymond keresztről nev. sz. János, az érzelem e csendes nyugalmának, ez elszenderűlésének, e megsemmisűlésének, kitűnik a vőlegény szavaiból. E szavak által jelenti, mennyire szereti az elmerűlést e magányos feledés álmába; mert csak oly állatokat hoz föl, melyek magányos helyeken tartózkodnak. Lásd Ének. 2,7.
Én 3,6
A sz. költő itt elragadtatik a menyasszony jelességei fölötti örömében. Feljövetét a legelőről (melynek a puszták és félpuszták is neveztetnek) hasonlítja a drága fűszerekből felemelkedő füstoszlophoz, és nevezi őt Salamon ágyának, Salamon hordszékének, Salamoni nyugalomnak, vagy királyi nyugalomnak; mi mondhatjuk legjelesebb, legdrágább nyugalomnak. A vőlegényt Salamonnak nevezi, jelentve boldogságának tetőpontját.
A puszta alatt ez a világ értetik (Ezekiel 20,35.36.), mely gonoszban van helyezve (Ján. I. 5,19.); a fűszerillat alatt a jócselekedetek és az imádság illata (Zsolt. 140,2. Jel. 5,8. 8,4.), úgy hogy értelme ez: Nézzétek a szeretett menyasszonyi lelket, mely a világ botrányai- csábitásai- és veszedelmeiből megmenekedve, bűnbánat és imádság s a legkülönfélébb erények gyakorlata által gyönyörködteti vőlegényét.
Salamon hálóterme előtt állott valószinűleg a testőrség egy osztálya; nagyobb nyomatékosság végett állítatik itt az ágy köré, mely által képleg a menyasszony értetik. Magasb értelemben, az ágy jelképe a lelki nyugalomnak és egyesűlésnek (Ének. 1,15.). Salamon (béke-férfiú) az isteni vőlegény neve. Már Móz. I. 49,10. (a héber szöveg szerint) neveztetik Sílonak, azaz, békeférfiúnak, nyugalomnak; Izaiás békefejedelemnek nevezi őt (9,6.) és Krisztus is béke-osztogatónak nevezi magát (Ján. 14,27.). Az erősek a sz. irási szójárás szerint az angyalok (Zsolt. 102,20.), kik a jámborokat őrzik (Zsolt. 33,8.), a fölebbvalók és uralkodók, kiknek az Isten egyházát védniök kell (Izai. 49,23.), és minden jámbor buzgó lélek, kik a szent község veszélyei miatt aggódnak (Ámosz 6,6. Ján. I. 2,14.). E szerint értelme ez: Ime a kedves, kikben az isteni vőlegény megnyugszik, és kivel egyesűl, védelmeztetik a szent angyaloktól, a hű tanítóktól és előljáróktól és minden jótól a világ romlása, a pokol megtámadásai ellen. Mi itt a lélekről mondatik, még inkább tulajdoníttathatik az egyháznak, mely igazán ágya a mennyei Salamonnak, melyből sok lelki gyermek született, mint hajnalból a harmat (Zsolt. 109,3.), s mely Isten mindenható oltalma alatt van, hogy a pokol kapui ellene semmit se tehessenek.
Én 3,8
E lelki védők a jó harczosok (Tim. II. 2,3.), kik fölveszik a lélek kardját, mely az Isten igéje, és az Isten fegyverzetét (Efez. 6,13–17.), hogy megrontsanak minden tanácsot, mely fölemelkedik Isten ismerete ellen (Kor. II. 10,5.).
Midőn a sötétség hatalma (Luk. 22,53.), a lelki és világi kisértetek éje, az üldözés és keresztek éje bekövetkezik, a lelket félelem és rettegés lepi meg; de az Úr igazsága oltalom és pajzs, hogy ne félj az éjjeli rémtől (Zsolt. 90,5.), hanem Pállal mondhassad (Ap.cs. 27,23.): Mellettem állt ez éjjel azon Isten angyala, kié én vagyok, és a kinek szolgálok.
A sz. költő menyasszonyát hordszékhez hasonlítja mely libanoni czedrusfákból készítetett. A szentírásban ezek az erősséget és állandóságot jelképezik (Ének. 1,16.), s itt azon erények és kegyelmek helyett vétetnek, melyekkel az isteni vőlegény menyasszonyát az egész örökkévalóságra fölékesítette; azok alatt az igazak emelkedett lelkeit is lehet érteni, ha a hordszék és ágy nem csupán egyes lélekre, hanem az egyházra vonatkozólag alkalmaztatik (Izai. 35,3. 60,13.).
Én 3,10
Az ezüst (az érzület- és élet-) tisztaság jelképe Zsolt. 11,7. Ha a hordszék alatt az egyház értetik, akkor az oszlopok a tanitók (Jer. 1,18. Gal. 2,9.), kik a tanítmány és éltök tisztasága által jeleskednek.
Én 3,10
Ez valószinűleg a hitet jelképezi, mely Pét. I. 1,7. drágábbnak mondatik az aranynál.
Én 3,10
Mások szerint: ülését bíborból. Ezalatt Krisztus vére értendő (Pét. I. 1,18.19.), mely által bemenetünk van az anyaszentegyházba. Mások a támasz alatt a jó lelkiisméretet értik, a lépcső alatt a szeretet lángérzelmei által az égbe való fölemelkedést.
Belűl volt a horszék fölékesítve, hogy Jerusalem leányait a menyasszony csodálására előidézze. A szeretet, lelke minden erénynek, alapja, mely nélkül lelki ékesség nem is képzelhető.
Én 3,11
A sz. költő, ki a 7–10. v. a menyasszonyt Salamon ágyához és hordszékéhez, a vőlegényt Salamon személyéhez hasonlította, találkozása napját anyja házában menyekzői naphoz hasonlítja; Salamon menyekzői napjához hasonlítja, s fölhívja a város nőit, legyenek tanúi a vőlegény boldogságának. Salamon jelentéséről lásd a 12-ik jegyz.
Én 3,11
a vőlegények zsidó szokás szerint menyekzőjök napján korona vagy koszorúszerű fej-éket viseltek.
Az isteni vőlegény menyekzői napja azon idő volt, mikor ő emberi természetet vett föl, s a boldogságos Szűz méhébe leszállott, elkezdendő pályafutását (Ágost.). Ez az egybekelés az emberi természettel bizonyos módon folytattatik az igazak lelkeiben, melyekkel Krisztus örök egyesűlésben van. Ezen különféle egyesűlésnél fogva a jámbor lelkekkel, Krisztus többféle koronát visel (Jel. 19,12.), és keresztről nev. sz. János különösen három koszorúról szól, melyek az isteni vőlegény fejét ékesítik. Az első koszorú a sz. szüzek legszebb virágaiból áll, a másik a szent tanítók ragyogó és világosan tündöklő virágaiból, a harmadik koszorú végre a vértanúk pirosan tündöklő szegfűiből. S így háromszoros koronával koszorúzva fog megjelenni a vőlegény-Krisztus dicsőségében és ékességében. Sion leányai alatt a zsidó és keresztény egyház választottjai értendők, kik fölhívatnak, hogy Krisztus szépségét az ő menyekzőjén nézzék. Vesd össze: Szofon. 3,14–17. A szent atyák szerint egyszersmind a töviskorona is értendő, melylyel egy másik anya, a zsidóegyház koronázta meg az isteni vőlegényt, mely azonban dicsőség koronájává lett. Zsid. 2,7. Zsolt. 20,4.5.6.
Én 4,1
A vőlegény magasztalja a már ismét fölébredt menyasszony szépségét.
Én 4,1
Lásd Ének. 1,14.
Én 4,1
belső szépségén kivűl (Zsolt. 44,14.).
melyek levonúlnak és hozzánk feljőnek. Mint távolról a Gálaádon tanyázó, hosszú, fényes göndörszőrű kecskenyájak mutatkoznak, úgy tünnek fel a te hajfürteid, melyek könnyedén omlanak vállaidra. A haj alatt az értelmezők a gondolatokat és kivánságokat értik, úgy hogy ennek értelme: Gondolataid és kivánságaid éber pásztor gondjai alatt vannak, mint a kecskenyájak Gálaád hegyén.
Fogaid oly fehérek, mint a nyiretlen juhok, melyek épen most voltak usztatva, és mint a juhnyáj, mely mind ikerbáránynyal bír, s egy meddő anyajuha sincs; úgy állanak fogaid két sorban, és teljesen épek, egészségesek. – A fogak alatt az értelmezők az elmélkedést és imádságot értik, mert ezen gyakorlatok által az ember az isteni igazságokat mintegy megrágja, s azok élvezhetőkké válnak. Értelme ez: Elmélkedéseid és imádságaid teljesek szent hevűlettel, és gyümölcsözők az értelemre nézve, melyet megvilágosítanak, valamint az akaratra nézve, melyet jócselekedetekre gyulasztanak. Kik az arát az egyház képviselőjeűl tartják, a fogak alatt értik a tanítókat, kik a népnek az isteni igazságokat érthetőkké és élvezhetőkké teszik (Ezekiel 2,8. 3,1. Jel. 10,9.), és a keresztség fürdője által az isteni és felebaráti kettős szeretet gyermekeit nemzik. Igy több sz. atya.
Én 4,3
Ajkaid bíborpirosak, azaz, magasb értelemben: a mit te mondasz, a te imádságod égő, mint a bíborszín, szent szeretetláng az.
Mint a gránátalmának, ha kettévágják, szép halványpiros szine van belsejében és magvaiban, a te orczáid is oly gyöngéd pirosak. Az arczpirosság a szemérem jele és képe. Vesd össze: a 3-ik jegyz. is. A héber szerint: orczáid a fátyol alatt. Mások másképen.
A te gyöngyökkel ékes szép nyakad Dávid fegyvertornyához hasonlít, mely fönségesen emelkedik magasra, s melyen ékességűl s az ellenség rettentéseűl pajzsok és fegyverek függenek. – A nyak az engedelmesség képe (Ének. 1,9.). Az engedelmesség, forrása minden erényeknek, melyek úgy tekinthetők, mint a keresztény fegyverzet mind megannyi eszközei. Vesd össze: Efez. 6,13. s követk. Kor. II. 10,4.5.
Az emlők átalában jelképezik a szeretetet (Ének. 1,1.); a két emlő valószinűleg az isteni és felebaráti szeretet két parancsa. Az őz (vadkecske) képe a kedvességnek (Ének. 2,9.); a liliomok (mások szerint: rózsák) termékeny mezőt jelentenek. Értelme ez: A te szereteted, melylyel irántam és embertársaid iránti kötelességeidet teljesíted, tevékenységed gazdag térségén, melyet én nyitottam neked, igen kedves előttem.
Én 4,6
eltávoznak. Magasb értelemben: míg ez élet éje tart.
Én kedvesemet nem hagyom el. Krisztus gyönyörködik az ő hív lelkeiben. Mirrha-hegyhez és tömjén-halomhoz hasonlítja őket, mert mindenik léleknek, mely Krisztusé akar lenni, az önmegtagadás keserűségével eltelve, s az imádság és jócselekedetek tömjénével kell ellátva lennie. Lásd Ének. 1,13. 3,6.
Valamint Krisztus jegyese, az egyház, szeplő és ráncz nélkül van (Efez. 5,25–27.), úgy minden egyes lélek is, mely Krisztus vérében megtisztúlt.
Én 4,8
Amana, Szanir és Hermon, hegyormok Libanon keleti hegylánczolatán, mely antilibanonnak neveztetik.
Én jegyesem! hagyd el a Libanon rideg, barátságtalan táját, hol a vadállatok tanyáznak, és kövess engem szelíd lakásomba. – Hogy a jegyes lakása Libanon hegyén lett volna, vagy ott tartózkodott volna, erről fönebb nincs említés, sőt inkább a fönebbiek szerint, vőlegénye közelében volt a virágos síkságon (Ének. 1,15. 2,1.). E változó lakhelye a vőlegénynek és menyasszonynak, a többek közt szintén egyik jel arra, hogy a szerző nem annyira egészen a betűszerinti történetet, mint inkább az alatta rejlő mélyebb értelmet tartotta szem előtt. – A Libanon az ő czédrusaival gyakorta képe a kevélyeknek (Zsolt. 36,35.), kik a jámborok ellenében a világot jelképezik. Az oroszlánok és párduczok az Isten országának elleneit jelképezik (Izai. 11,6. Jerem. 5,6.). Válj ki a rosz világból, melyben Krisztus és az ő országa legdühösebb ellenei oly bőséggel vannak (sz. Gergely, Bernárd).
Én 4,9
kit úgy szeretek, mint nővéremet.
Én 4,9
szemeid egy pillantásával.
Én 4,9
egy hajfürtöddel.
Krisztus fölvévén az emberiséget, testvérünkké lett (Zsid. 2,14.), és azért nevezi a menyasszonyi lelket is nővérének. Az egy szem, mely a vőlegény szívét megsebzi, az együgyű nézés, mely mindenben csak Istent keresi (Ének. 1,15. 5,1.). A hajfürt, vagy a nyakszalag, az engedelmesség az isteni parancsok teljesitésében. Lásd Péld. 1,9. Azért mondatik Ján. 15,10. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben. Őszinte hűség a szándékban, és buzgalom a cselekedetekben, – mintegy kettős nyil, mely az isteni sziven gyógyíthatlan szeretet-sebet ejt.
Én 4,10
Szerelmed fölűlhalad minden örömet (Ének. 1,1.).
Szereteted és a jócselekedetek, melyek abban foglaltatnak (Kol. 3,12.), meghaladják illatuk által (Kor. II. 2,15.) a legillatosb és legdrágább fűszereket is (Ének. 1,2.).
Én 4,11
szelíd, kellemes, kedves a te beszéded. – Mézhez, lépesmézhez hasonlíttatik az Isten igéje (Zsolt. 18,11. 118,103.); ez a menyasszonynak mindig ajakin vagyon, hogy a hozzája tartozó lelkeket azzal vigasztalja, üdítse és éleszsze. A méz mellett itt tej is van, annak jelentéseűl, hogy a menyasszony az ápolására bizott csecsemőkről is tudjon gondoskodni, oly móddal adván elő nekik az isteni tanítást, melyet az ő gyenge természetök megbirhat, mint a tejet. (Zsid. 5,12.).
A menyasszony ruhái az igazság ruhái (Izai. 61,10. Jób 29,14. Zsolt. 131,9.). A tömjén az imádság képe, úgy hogy értelme ez: A te jócselekedeteid folytonos imádság gyanánt szállnak föl hozzám. Vesd össze: Zsolt. 44,9.
te tiszta, romlatlan és megközelíthetlen vagy. – Valamint az egyház viruló (Izai. 58,11. 51,3. Ezeki. 36,35.), elzárt (Zsolt. 124,2.) kert, mely Isten oltalmában vagyon, úgy minden lélek is az, mely őszintén és osztatlanúl Istennek adja magát; mind a kettő egyszersmind élővizek forrása (Ján. 7,38.), melyet Isten vett oltalmába, ő tette rá pecsétjét.
Én 4,14
Mások szerint: kalmusz.
Én 4,14
Mások szerint: mindenféle fűszercsemetékkel.
A kert képe (12. v.) bővebben festetik 13. 14. v. Az összes gyümölcsök és illatszerek képei az erényeknek, melyek a menyasszonyt ékesítik. Vesd össze: Sirák 39,17.18.
Én 4,15
vagy te.
Mit kell érteni az élővíz alatt, melyhez a menyasszony hasonlittatik, megfejti sz. Ján. 7,38. fölhozván Krisztus szavait: A ki hiszen énbennem, élővizek folyói fognak áradni az ő testéből; és hozzá teszi: Ezt pedig a Lélekről (a Lélek adományairól) mondá, melyet az ő benne hivők veendők valának.
A vőlegény menyasszonyát jóillatú kerthez hasonlította; most a menyasszony fölfogja e képet, és igy szól: Az éjszaki és déli szél terjeszsze kertem illatát az én kedvesem gyönyörködtetésére; legyek kellemes előtte! Mások szerint, ezek még a vőlegény szavai, mi szinte megengedhető. A szél átalán képe a Szentléleknek (Izai. 57,16. Péld. 29,11.), ki, mint zordon éjszaki szél, az önhitt s képzelt szentség és igazság felhőit szétoszlatja (Ján. 16,8. Rom. 3,20.), s a szivet a kivánságok rosz kigőzölgéseitől megtisztítja (Zsolt. 50,12.), – mint déli szél, tűz gyanánt melegíti (Jer. 23,29.), dicső ajándékai esőjével meglágyítja (Zsolt. 67,10. Izai. 44,3.) és termékenynyé teszi (Izai. 55,10. Kol. 1,10.). A menyasszony e szerint kéri a Szentlelket, hogy ő kertében, azaz, önmagában – jóillatot, azaz, erényeket költsön. A lélek, ugymond keresztről nev. sz. János, nem azon gyönyörért és dicsőségért ohajtja ezt, mely neki ebből jut, hanem mivel tudja, hogy vőlegénye abban fölötte gyönyörködik, és mivel az méltó előkészület és előjel, hogy a szeretett vőlegény, az Isten Fia, lehajlik hozzája, hogy benne gyönyörködjék.
Én 5,1
Miután a kedves fölhítta a szellőket, hogy kertét illatozva lebegjék át, meghíjja vőlegényét annak gyümölcseire, azaz, magához híjja kedvesét, hogy jőjön el, és élvezze szeretetét. Magasb értelemben, az ara meghíjja isteni vőlegényét, hogy térjen be szállásra lelkébe, és gyönyörködjék a kegyelem munkáiban, melyek az ő szeretetéből származnak. – A vőlegény fölfogja kedvese szavait, és mondja, hogy eljött.
Én 5,1
Izleltem nálad a szeretet örömeit. Magasb értelem szerint mondja a vőlegény: Ime mivel híttál, el is jöttem, hogy az önmegtagadás mirrhájában (Ének. 4,6.), hogy erényeid fűszerében (Ének. 4,10.), beszéded lépesmézében (Ének. 4,11.), és szerelmed borában és tejében (Ének. 2,4. 1,1.) gyönyörködjem.
A vőlegény úgy beszél, mintha valóban a menyekzői lakománál volna, és fölhíjja evésre és ivásra a menyekzői vendégeket, mintha ilyenek is lennének jelen. Lelki értelemben, a menyekzői vendégek Krisztus munkatársai, az apostolok, papok és tanítók (Máté 9,15.), kiknek nagyfontosságú hivataluk miatt, mindenek előtt kell az önmegtagadás mirrhájával, az istenige mézével, s minden erények fűszerével táplálkozniok, és a szeretet borából inniok. Itt ismét végződik a szeretők egy párbeszéde, s a következőben új jelenet kezdődik. A vőlegény ismét eltávozott, és kedvesét epedő ohajtásában magára hagyta. Egyik éjjel, midőn epedve búslakodik miatta, jegyese látogatásával lepi meg őt; de míg ez késlekedik az ajtót megnyitni, amaz ismét elhagyja őt, s az ara kénytelen ujra keresni jegyesét (2–17. v.).
Én 5,2
Én alszom, de tudom, mi történik körűlem, mert a szeretet ébren tart, midőn alszom is. Valamennyi sz. atya szerint, magasb értelemben, e szendergés alatt a léleknek azon nyugalma van jelentve, melyben az a külső, habár megengedett és jó cselekedetektől is elszakasztja magát, hogy egy ideig az isteni igazságok fölötti elmélkedésbe mélyedjen.
Én 5,2
Hallga… ez szava az én stb. Félálmában hallja, hogy kedvese jő ajtajához és zörget. Ugyanazon vőlegény ez, ki a Jel. 3,20. mondja: Ime az ajtó előtt állok és zörgetek; ha ki hallja az én szómat, és megnyitja nekem az ajtót, bemegyek hozzája, és vele vacsorálok, és ő énvelem. Boldogok mindnyájan, kik az Úr szavát követik! – Ah! ha ma halljátok az ő szózatát, ne keményítsétek meg sziveiteket Zsolt. 94,8.
Én 5,2
Nyisd meg nekem, te, kit megtestesűlésem által húgommá, engesztelő halálom által barátnémmá, a Szentlélek ajándékai által szeplőtelen galambommá tettelek!
mert fázom. Palesztinában oly nagy a harmat, hogy az utazók haja és ruhái attól egészen nedvesek lesznek. Valamint a fő melegsége (Péld. 25,22.) a szeretet képe, úgy a hideg, melyet a szerető a harmat miatt fején érez, jelképe az érzéketlenségnek és elhidegülésnek, melylyel oly sok keresztény okoz fájdalmat az isteni Megváltónak.
Én 5,3
Mondám én (a menyasszony) fölébredve.
Már az ágyban fekszem. A keletiek, sokat tartván a tisztaságra, lefekvés előtt megmossák lábaikat, melyek nappal, mivel csak sarut viselnek, könnyen beszennyeződnek. Magasb értelemben, a menyasszony, nagy sz. Gergely szerint, mondani akarja: Te azt ohajtod, hogy a tevékeny életbe, a cselekvés terére lépjek; de én a földi gondoktól elszakasztottam magamat, és egészen a mennyei dolgok fölötti elmélkedésbe mélyedtem; mikép térjek én vissza a világba, s tegyem ki magamat a beszennyezés veszélyének? – Más sz. atyák szerint, a menyasszony lelki büszkeségében mondja: Én a régi emberből kivetkeztem, és az újba öltöztem (Kol. 3,9.), semmi hiával nem vagyok (Jel. 3,17.); de ez kevésbbé látszik megegyezni az Ének. 7,9.-vel, hol ő lelki kevélységnek ellenáll.
Én 5,4
az ajtóhasadékon, hogy a reteszt tovább tolja, s jóillatú mirrhával megkenje. Keleten az ajtókon közönségesen csak fa-reteszek voltak, melyeket könnyű volt kinyitni, és a szeretők kedveseik ajtaját jóillatú szerekkel hintették meg, mint ez a rómaiaknál is szokásban volt.
Midőn a zárt illette, egész bensőm megrendűlt az ijedéstől, csodálattól és részvéttől. Magasb értelemben: Midőn vonakodtam vőlegényemnek azonnal engedni, ő szeretetteljesen kegyelme által akart jőni segítségemre, megvilágosítván értelmemet, fölgyulasztván akaratomat, s igy mintegy az én lelkierőm által bejutást szerez hozzám magának. Isteni kegyelmének ezen illetésénél bensőm nem állhatott többé ellen, s készültem, neki az ajtót megnyitni (sz. Tamás és mások).
A menyasszony a hathatós kegyelemtől bensőleg megilletve, fölserken elmélkedéséből, hogy a tevékeny életbe átlépjen, és kedvesének szóval és tettel, bármily önmegtagadásába kerűljön is, szive ajtaját kinyissa. A vőlegény, mint ezt az ajtónak a mirrhával megkenése jelenti, maga figyelmezteti őt az önmegtagadás és önsanyargatás szükséges voltára. Az ara követte is intését, s fölvállalta a külső szolgálat nehéz munkáját embertársai üdvére, mint ezt a mirrhától csepegő kezek jelentik.
Én 5,6
nem mintha engem nem szeretne, hanem hogy jövőre gondosabbá, figyelmesebbé, s intése iránt engedelmesebbé tegyen (sz. Ágost. Bernárd).
Én 5,6
midőn a fönebbi szavakat mondá (2. v.): Nyisd meg nekem stb. Az ara mondani akarja: Oly nyájasan, oly megindítólag szólt ő, és ime már nincs itt! Mások a hébert igy: Lelkem elragadtatott (eltűnt), midőn elfutott. Mások másk.
A vőlegény próbálja a tűrelmet és állhatatosságot.
Én 5,7
miután őt ismét mindenütt, még a városban is kerestem. Lásd Ének. 3,3.
A héber szerint: fátyolomat. A keleti nők, midőn kimennek, nagy fátyollal mint egy palásttal takarják be magokat. Némely sz. atyák az itt fölhozott őrök alatt, nem, mint Ének. 3,3. az egyház tanítóit és előljáróit értik, hanem a világ fő fiait és kolomposait, kik a jámbor lelkeket megtámadják, bántalmazzák, üldözik, s őket az istenes élettől elvonni törekszenek.
Én 5,8
A szerető ara keresi jegyesét egész éjjel s még reggel is, midőn több leánynyal találkozik, kiktől vőlegénye felől kérdezősködik. – A sz. költő egészen elmerűlve a menyasszony epedésébe, itt-ott némely körülményt elhagy a történetből, hogy annál hatályosabban és erőteljesebben fesse. – Jerusalem leányai alatt értendők azon jámbor lelkek mennyben és a földön, kiket a menyasszony közbenjárásra kér föl barátjánál, miután a sz. város őrei, az elöljárók és tanítók nem tudták őt neki előszerezni (V. ö. Jób 5,1. Jel. 8,3.).
Lásd Ének. 2,5.
Oly jeles tulajdonai vannak kedvesednek, hogy utána annyira aggódol? A sz. költő ezt kérdezteti a leányok által, hogy az arának alkalmat adjon, kedvese szépségét és előnyeit magasztalni. Mások szerint: Mi a te szerelmesed a szerelmestől? Magasabb értelme: Mi tulajdonai vannak az isteni vőlegénynek, ki a szerető Atyától ered.
Én 5,10
Az ártatlanság, szentség és igazság a fehér szín által ábrázoltattak. Lásd Zsolt. 103,2. Vesd össze: Márk 9,2.
Én 5,10
Krisztus pirosnak neveztetik, bűneinkért kiontott drága vére miatt. Izai. 63,1–3.
Mások szerint: kitűnő ezrek között, úgy hogy őt mindenkinek azonnal meg kell ismerni.
Én 5,11
ragyog, mint az arany. Krisztusnak feje az Isten, ugymond sz. Pál Kor. I. 11,3.
Valamint a pálmalombok a fa teteje körűl koronaszerűleg függenek alá, úgy az ő hajfürtjei feje körűl. Mások a hébert így: hajfürtei göndörfeketék stb. Az értelmezők a hajat szenteinek nagy seregére magyarázzák, mely őt körűlveszi; a feketeség alatt azok állhatatosságát, erősségét és türelmét értik.
Szemei tisztaságra és vidámságra nézve hasonlítanak a hófehér galambokéihoz, melyek a patakoknál bő élelmet találnak. Mások a hébert igy …fürdettek, és gazdag élelmök vagyon. Mások másképen. Magasb értelemben: A vőlegény szemei (tudása és előrelátása) tiszták; mert az Istenség örök forrásaiból merítenek.
Én 5,13
Orczái teljesek, mint az illatszerekkel teljes virágágyak. Az arczok tolmácsai a belső szelídségnek és alázatosságnak. A héber szerint: mint fűszer-ágyak, hol kenet-illatszerek teremnek. Mások másképen.
Én 5,13
A mirrha képe az önmegtagadásnak és bűnbánatnak. Krisztus prédikálása intelemmel kezdődött bűnbánatra és önmegtagadásra. Máté 4,17. 16,24. Azért mondja sz. Ágoston: A kereszténynek egész élete kereszt és martírság, ha az evangéliom szerint akar élni.
Értelme ez: Beszéde tiszta és őszinte, egyenes. Lásd Zsolt. 11,7. Mások szerint: rózsák.
Én 5,14
teljesek, és olyanok, mintha esztergályozva lennének.
Én 5,14
sárgásak, mint az arany, mintha sárga jáczintokkal lennének kirakva. – A keletiek valami Henna nevű növénynek sárga levével kenik meg bőrüket, s ezt szépnek találják. A kezek jelképezik a hatalmat (Móz. II. 3,20.); az arany és jáczintok, képei az érzület tisztaságának és pompafénynek. A héber szer.: tele tarzis-kövekkel. A jáczintokat Tarzisból (Tartesszusból, Spanyolorsz.) hozták.
Szép fehér testét zafirkék ruha fedi. Az egész a mennyei tiszta érzület képe.
Én 5,15
Képe az állandóságnak, mert az ő országa örökkévaló ország, és uralkodása örökké tart. Lásd Zsolt. 144,13.
Szintén képe az állandóságnak. Lásd Ének. 1,16. Ezekielnél is 17,22.23. Krisztus czédrusnak neveztetik.
beszéde, tanítása. Lásd Zsolt. 118,103. Péld. 24,13. Vesd össze: Máté 7,29. Luk. 4,22.
Ez a lányok felelete. – A jámbor lelkek, kiknek közbenjárásaért folyamodott a menyasszony, nem azért teszik e kérdést, mintha nem tudnák a vőlegény tartózkodáshelyét, hanem hogy a vőlegény föltalálása után epedő vágyát még inkább gerjeszszék, és őt nagyobb meggondolásra figyelmeztessék, miután, ha magát erről komolyan megkérdezné, önmaga adhatna legjobb feleletet, mivel az, ki egyszer a Jézussal egyesűlést érzette és élvezte, jól tudja, hol lehet őt feltalálni.
Betűszerinti értelme: Az én szerelmesem valószinűleg mezejére ment. A menyasszony a jámbor lelkek fönebbi kérdése által mélyebb meggondolásra indítatván, fölvilágosíttatik vőlegénye hollétéről; belátja, hogy ő sehol másutt nem tartózkodhatik, mint saját kertében t. i. anyaszentegyházában, az ő szent lelkeiben, hogy azok fűszer-ágyaiban, azaz, alázatos erényeikben, és liliomaiban, azaz, tisztaságukban, és gyümölcseikben gyönyörködjék; elismeri, hogy Krisztus az alázatosak- és tisztáknál lakik.
Mások szerint: rózsák közt. Miután a menyasszony azon vallomást tette, hogy a vőlegény az alázatosakhoz tér be, s ez által az alázatosságban maga is erős alapot nyert, azonnal észreveszi önmagában kedvesét, és örűl a vele való egyesűlésnek. Lásd Ének. 2,16.
Én 6,3
mely tökéletes szépségű városnak, az egész föld örömének neveztetett Siralm. 2,15. Magasabb értelemben: mint az Isten városa (Izai. 45,5.), mivel az maga Isten lakhelye; mint a szent város (Dán. 9,24.), mivel az maga szent; mint az önmagában teljesen elkészült város (Zsolt. 121,3.), mivel az önmagában tökéletes. A héber szerint: Szép vagy, én barátném! mint Tirza, gyönyörűséges, mint Jerusalem. Tirza hegyi város volt, később székhelye Izrael országának, mely igen szép kilátást nyujtott.
meggyőz mindent, mert nyaka, mint Dávid tornya, melyen ezer pajzs és fegyverek függenek. Lásd Ének. 4,4. Vesd össze: Ján. I. 5,4. Móz. V. 33,29. Mások a hébert így: rettenetes, mint a seregek zászlókkal.
Én 6,4
úgy, hogy enmagamból egészen kiragadtatom, és egészen benned mélyedek el. A héber szerint: mert azok zavarba hoznak. Mások másképen. E szavak a szeretet magas fokát fejezik ki, melylyel Jézus az ő jámbor lelkeihez ragaszkodik.
Lásd Ének. 4,1.
Lásd Ének. 4,2.
Én 6,6
A héber szerint: fölmetszett czikke.
A héber szerint: mint a gránátalma czikke, orczáid a fátyol alatt. Lásd Ének. 4,3.
a másodrendű nők (Lásd Krón. I. 1. 7-ik jegyz.).
Betűszerinti értelme: Legyenek bár nagy számmal a királynak első és másodrendű női, s fölszolgáló leányai, én megelégszem az én egyszerű menyasszonyommal. Magasb értelemben: Habár vannak is anyaszentegyházamban királynék, azaz, oly lelkek, melyek velem tökéletes egyesűlésben élnek; azután másodrendű nők, azaz, oly lelkek, melyek velem ugyan egészen még nem egyesűltek, de, föl lévén világosítva, az erény utján haladnak; végre fiatal leánykák, azaz, oly lelkek, melyek alapos és komoly megtérés által a tökély útjára most léptek: mégis ama lélek, mely engem legjobban szeret, ugyanaz, melyet én legjobban szeretek, s igy ő egyszersmind az én egyetlen jegyesem (sz. Ágost. Bern. Tam.). Többen a sz. atyák és értelmezők közől e kitűnő lélek alatt a boldogságos szűz Máriát értik, mint legtökéletesebb lelket, melyet Isten szent községe a földön szült. Mások igy értelmezik: Habár többen vannak is az első, másod és harmadrangú szentek az egyházban, ők mindnyájan mégis az egy jegyest teszik, mely az egyház, mely Krisztusnak egy teste (Kor. I. 10,3.17.).
Igy szóltak s ily dicséretet mondottak a leányok és asszonyok. Kicsoda ez a szép, rózsapiros, gyönyörű leányka? Magasb értelemben: Mily jeles ez a menyasszonyi lélek! A lassankint fölkelő hajnalhoz hasonlólag a világosság növekedésével, ment ő erényről erényre; s mint egy hatalmas hadsereg, a lélek és kegyelem hatalmát bírván, szembeszáll üdvössége minden ellenével. Lásd 3. v. Az egyház is lassankint növekedett, de mégis mindenkor kőszál volt, melyen a pokol kapui nem birtak erőt venni. Magasb értelemben, e szakasz ama lelki harczokat és kisérteteket irja le, melyeket a magát Istennek átadó lélek Istennel való egyesűlésében áll ki.
A kertben való foglalkozás a tevékeny élet képe (Lásd Ének. 1. 17-ik jegyz.) az egyházban. Jelentőleg neveztetik az egyház diós-kertnek, hol különféle gyümölcsök termenek; mert a kemény és keserű héjjal bíró diót szét kell törni, mielőtt élvezni lehetne, s ez ama sokféle nehézséget és harczokat jelképezi, melyek a hív munkásokra várnak.
Én 6,11
Én ártatlan elfogulatlanságomban ismeretlen voltam a világ cselfogásaival és csábjaival.
Rögtön meglepett a félelem a városbelitől, ki az ő kisérőivel a diós-kertbe szekereken jött, hogy magát mulassa, s arra készűlt, hogy engem megejtsen. Azért vonúltam vissza tőle. Aminadab vagy Aminadib, annyit jelent, mint népe a fejedelemnek (e világnak. Ján. 12,31.). A szekerek a hatalom képei (Izai. 2,7.), úgy hogy ennek magasb értelme ez: Midőn hivatásom szerint a világban működtem, megrémítettek e világ fejedelmének hatalmasai, ki mindent, világot, testet és poklot megmozdított, hogy engem megnyerjen; de én elfutottam tőle és az ő erőszakoskodóitól. Mások a hébert így: Aminadab szekerébe ültetve lelém magamat. Mások másképen.
csodálhassunk téged. Magasb értelemben: a sátán czinkoscsoportja kiált Krisztus jegyese után, hogy visszatérésre bírja ahhoz, mit már rég elhagyott, t. i. e világ hiú és vétkes örömeihez. A menyasszony neve „Szulamit“ békeségest jelent, mint az isteni vőlegény „Salamonnak“ béke-férfiúnak nevezi magát (Ének. 3,7.). Mind a két név „tökéletes“ szóval adható, s úgy látszik, ez utóbbi jelentés értetik itt, miután a menyasszony ellenei az ő jeles tulajdonai magasztalásával őt lelki kevélységre akarják csábítani, mint a következőkből kitűnik.
Én 7,1
Te Szulamitban nem fogsz egyebet látni, mint egy harczosnőt, ki becsületét és erényét mint egy hadsereg tudja védelmezni. Az eljegyzett lelkeknek nem csupán a test és vér ellen vannak harczuk, hanem a pokol hatalmasságaival is; azért öltöznek föl, mint Jézus Krisztus harczosai (Tim. II. 2,3.) az igazság pánczéljába, felövezik ágyékaikat valósággal, fölvévén a hitnek paizsát, melylyel a gonosznak minden tüzes nyilait megolthassák, és veszik a lélek kardját, mely az Isten igéje (Efez. 6,11–16.).
Én 7,1
A csábitó, hizelgések által akarja megnyerni az ártatlan leányka szivét. – Magasb értelemben, a sátán Krisztus jegyesében a lelki kevélységet akarja fölébreszteni alább következő tulajdonainál fogva. A lépés, járás, képe az életútnak, viseletnek (Zsolt. 16,5. 118,133.).
Miután az írásban mondatik, hogy a gyermekek a tompor- vagy ágyékból származnak, sz. Jeromos és más atyák véleménye szerint, ezzel Krisztus jegyesének szellemi termékenysége van jelentve.
Én 7,2
tested, mint a tele pohár, mely mindig élvezetet kínál. – A köldök képe a léleknek (Lásd Péld. 3,8. 8-ik jegyz.), ennélfogva magasb értelme: Lelked folyvást mennyei bölcseséggel itattatik (Zsolt. 35,9.). Mint a gyermekek, köldöke által nyer táplálékot anyjától, ugy a mi lelkünk is az anyaszentegyháztól a szentségekben működő lélek által. – A héber szerint …mely soha nem szűkölködik fűszeres borban.
azaz, hasad földomborodik liliomfehér testeden. A kövérséget a szépség jelvényei közé számítják a keletiek. Magasb értelemben az alatt a lelki, szeplőtelen termékenység értetik, mely Krisztus jegyesét, az egyházat, és minden élő tagjait kitűnteti. V. ö. Zsolt. 86,5. Izai. 54,1.2.3. 66,7.
Lásd Ének. 4,5.
Én 7,4
Lásd Ének. 4,4.
Én 7,4
Bath-Rabbim kapunál. Igy neveztetett egy kapu Heszebonban, valószinűleg a nagyszámú átjárás miatt. Értelme: Szemeid tiszták, mint a heszeboni átlátszó patakok. Tiszta szemek az ismeret képei Efez. 1,18.
Orrod méltóságteljesen áll orczádon, mint a magas Libanon, mely kilátást enged egész Damaskusig (város az Antilibanon egyik völgyében).
Én 7,5
A Karmél szép és termékeny előhegye Palesztinának a középtengernél. A héber szerint …Fejed ugy áll rajtad, mint a Karmél. A fő jelképezi a szellemet. A te szellemed magasztos és termékeny.
Hajad úgy van egymásba fonva és fejed körűl kötve, mint egy bíborszalag, redőkbe szedve a király feje körűl. A haj, a sz. atyák szerint, a gondolatokat jelképezi; fonadékai azok gazdagságát jelentik. A héber szerint …és fejed szalagja, mint a királynak stb.
Én 7,7
A jámborok gyarapodása az erényben a pálma növése által jelképeztetik. Lásd Zsolt. 91,13.
Az emlők és bor, képei a szerelemnek. Lásd Ének. 1,1. 2,4.
Föltettem magamban.
Én 7,9
oly édes és zamatos.
Itt szavába vág a menyasszony, mondván: A jó bor, melyet te dicsérsz, nem neked, hanem kedvesemnek fog jutni, ez izlelje és élvezze annak egész édességét. A héber szerint …mint a jó bor, mely kedvesemnek szelíden csúszik le, és észrevétlen simúl az ajkak- és fogakon át. Mások másképen.
Én 7,11
Miután az ara diadalmasan legyőzte a kisértetet, magához híjja kedvesét a magányba.
hol csak szegény egyszerű emberek laknak, (vesd össze: Luk. 14,21.23.) ez a termékeny szántóföld. Luk. 8,4–11.
Én 7,12
A magányban akarom átvizsgálni egész lelkemet, hogy meglássam, vajjon a szeretet borága virágzik-e, s a szeretet gyümölcsei találhatók-e benne?
ott adom át neked szeretetben magamat egészen.
Én 7,13
egy gyümölcs, melynek a keletiek babonája oly erőt tulajdonított, mely a magtalan nőket termékenyekké teszi, s az érzéki kéjt gerjeszti. Ezek képei a menyasszony hő vágyának.
a gyümölcsök, képei a szent indulatoknak és a szeretet cselekedeteinek, melyekkel az ara vőlegényének gyönyörködtetésére kedveskedni szándékozik.
Vajha te édes testvérem volnál, akkor nyilván kimutathatnám szeretetemet, s nem kellene félnem a megrovástól. A menyasszonynak az előbbi részben megkezdett beszéde itt folytattatik. A sz. atyák e vers szavaiban a régi zsidó egyháznak az Isten Fia test szerinti megjelenése után epedő ohajtását találják, hogy az embernek Istennel ily módon létesűlendő rokonúlása által, mind kettőjök bensőbb egyesűlése lehetővé váljék. Ha pedig e szavakat az eljegyzett lélekre alkalmazzuk, akkor bizonyos természeti hasonlóságba ohajt lépni kedvesével, t. i. hasonló módon ohajtana részesűlni az ő isteni természetéből (Pét. II. 1,4.), mint ő felvevé az emberi természetet, hogy így a lélek minden földi gyarlóságtól menten, kivűl és messze távol esve minden dologtól, őt legbensőbben szerethesse, a nélkül, hogy a test, világ és ördög őt kisérteni merészelné (keresztről nev. sz. János).
Én 8,2
E kifejezésről lásd Ének. 3,4.
Én 8,2
Ott fogsz te engem bölcseségre és tudományra tanítani, és ezért neked egy ital fűszeres bort nyujtandok, t. i. szerelmemet, mely a tiedtől fűszerezve, szerelmeddé alakúl át.
A gránátalmák Krisztus isteni titkait jelentik. Valamint a gránátalmának igen sok magva van, melyek az ő gömbölyű belében keletkeznek és együvé tapadnak, úgy minden titok igen nagy mennyiségű magvakat, azaz, csodálatos rendeléseket tartalmaz. A gömbölyű bél maga az Isten, mert sem kezdete, sem vége nincs. A gránátalma mustja, melyet vőlegény és menyasszony együtt ízlelnek, amaz élvezet, melyet a lélek, mennyiben itt lehetséges, ama titkok ismeretéből nyer, és az isteni szeretet kéje, melyet abban mintegy előizűl kóstol. És valamint a gránátalmák sok magvából csak egy must válik, úgy Isten mindezen csodáinak és nagy tetteinek ismeretéből egy élvezetet nyer a lélek, és csak egy szeretet-kéj árad beléje, de mit a lélek legnagyobb gyöngédséggel haladéktalanúl Istennek áldoz. Az ara sajátainak nevezi gránátalmáit, bár ezek már Istenéi, mert Isten ajándékozta neki; de a lélek ismét Istennek adja vissza, mint hozzája tartozókat.
A menyasszony epedő óhajtása meghallgattatik; kedvese rögtön megjelen, s megajándékozza őt az óhajtott egyesűléssel. Lásd Ének. 2,6. Mások itt új szakaszt kezdenek.
A szeretet kéje ismét a fönebb (Ének. 2,7.) leirt álomba meríti a szeretőket.
Én 8,5
Itt ismét, mint fönebb (Ének. 3,6.) közbe vág a sz. költő. Látja a jegyespárt jőni a távolból, s egy párbeszédet kezd, melyben a vőlegény örök hűségre szólítja föl aráját; ez részéről biztositja őt hűségéről és ragaszkodásáról, s végre midőn észreveszi a hallgatózást, tanácsolja kedvesének, hogy vele együtt gyorsan távozzék.
Én 8,5
Ének. 3,6. a pusztából jövő menyasszony jó illatszerekhez hasonlíttatott, mert a világtól csak az erény gyakorlata által lehet megszabadúlni; most az ara kedvesére támaszkodva állíttatik elé, az isteni segély jelentéseűl, mely nélkül az erény gyakorlata lehetetlen. – Erre nagy sz. Gergely megjegyzi: A jámbor lélek kilép a pusztából, midőn teljes szivvel és érzéssel, míg csak a földön vándorol, a mennyeiek után vágyódik; áradoz a kéjtől, midőn a szentírás fölötti elmélkedés által lelkének mennyei táplálékot ad; kedvesére támaszkodik, mivel csak Krisztus segedelmében bízik, csak az ő kegyelme által jut az égi hazába.
Az almafa magasb értelemben a jó és gonosz fája a paradicsomban, hol mindnyájunk ősanyja a bűn és annak következései által testben és lélekben megsérűlt, megejtetett; de egyszersmind a kereszt fája is, melyen az anyaszentegyház és minden hozzája tartozó lélek Jézus Krisztus szeretete és életadó halála által szeretetre és új életre támasztatott föl. (Igy mind a sz. atyák és kath. értelmezők.) A héber szerint: ott szült téged anyád, ott szült téged szülőd. A héber ige: szülni, egyszersmind annyit is jelent: megrontani; melynél fogva igy is adható: ott rontott meg téged (bűnös magvából képezvén) a te anyád.
Én 8,6
Tarts oly becsben, mint tulajdon pecsétedet, azaz, tulajdon magadat. A keletiek pecsétjöket erszénykében hordják karukon, vagy zsinóron nyakokban. Magasb értelemben: Miután én a kereszten végetlen szeretettel egészen átadtam neked magamat, te is ajándékozd nekem tenmagadat, hasonló szeretet legyen szivedben, s jelentsd ki azt hősi tettek által valóban is.
Én 8,6
mert én téged a halál erős voltával szeretlek, neked mindent föláldozván. Igy szeretett az isteni vőlegény. Lásd Ján. 10,11. Ján. I. 3,16.
Én 8,6
Kemény, kérlelhetlen, mint a pokol (a sír), mely semmit nem ad vissza, mit egyszer hatalmába vett, a féltő szerelem; mert miután megnyertelek, kizárólag akarlak birni téged. Azért neveztetik Isten is boszuálló vagy buzgó (féltő) szeretettel szerető Istennek Móz. II. 34,14. Kor. II. 11,2.
annak tüze heves, csalhatlanúl és gyorsan érő villám. Igy neveztetik az Isten tűznek Móz. V. 4,24.36.; az Üdvözítő égő fáklyának Izai. 62,1.
Én 8,7
A szeretet tüzét semmi víz el nem olthatja. – A vízár a szentírásban a szomorúság, kisértetek és szenvedések képe (Zsolt. 68,1–3.). Semmi szomorúság, semmi szenvedés, semmi kisértet sem képes az eljegyzett lelket vőlegénye szeretetétől elválasztani, mint sz. Pál mondja Rom. 8,35–39.
A szerelmet nem lehet megvásárlani. Ha valaki minden vagyonát oda adná is a szeretőnek szerelméért, a szerető megvetné azt. Vagy, a szerető mindazt, mit a szerelemért cserébe adhatna, semminek tartja. Hasonlóképen mondja sz. Pál, hogy mindent kárnak és szemétnek tart, csakhogy Krisztust megnyerhesse. Filip. 3,8.
Én 8,8
A menyasszony, testvéreit beszélgetve hozza föl. Az ara előbbi sorsának elbeszélése által arról akarja meggyőzni kedvesét, hogy épen a szerelemnek ama legyőzhetlen hatalma, melynek benne valósággal mutatkoznia kell, vezérlette eddig is. Mikor még kicsiny voltam, s az érett kort még el nem értem, tanácskoztak testvéreim és mondák: Most, midőn húgunk kicsiny s szerelemre nem fogékony, szőllő-őrzésre még használhatjuk őt; de mitevők leszünk akkor, ha majd kérők jőnek érte? – Ezek eljöttek, de én rendíthetlen hű maradtam, mióta téged ismerni tanúltalak.
melyen majd kérői lesznek? A fivérek voltak az atyátlan menyasszony gyámjai (Ének. 1,5.). Magasb értelemben, a fivérek, az ara gyámjai alatt az egyház tanítói és előljárói értendők, kik a gyengébb s a szeretetben még meg nem erősödött lelkekre gondot viselnek, hogy a világ és sátán álnok kérőitől megőrizhessék.
Mondák a fivérek: Ha nővérünk a szeretők ajánlatainak, mint kőfal ellenáll, és megőrzi ártatlanságát, akkor nagy árt szabunk kezére; de ha könnyen járó ajtó lévén, nem marad hű az erényhez, s hajlandóbb lesz a szerelemre, akkor őt a szőllőbe (Ének. 1,5.) mint erős czédrusdeszka-keritésbe elzárjuk, és nem eresztjük a nyájakhoz, hol az ifjakkal alkalma lenne társalogni. – Keleten a nőket vették, s ha az atya nem volt már életben, testvérei nyerték el az aradíjt. Lásd Móz. I. 24,53. 34,12. Bir. 21,22. Magasb értelemben, az egyház és a hivő lelkek őrei mondják: Ha a lélek állhatatosan buzgó az Isten szolgálatában, akkor a kegyelemszerek által, melyek kezeinkbe tétettek le, még erősebbekké teszszük őt a világ kisértetei és csábjai ellen; de ha a csáboknak és kisérteteknek enged, akkor az Istentől való félelem által akarjuk a bűntől megóvni, s lassankint állhatatos szeretetre vezérleni. A czédrusok az állandóság képei.
mióta előtte (nála) boldogságomat föltaláltam. Én megőrzöttem ártatlanságomat, a szeretőkre és kérőkre nem hallgattam (Ének. 7,10.), mióta vőlegényem boldogított szerelmével.
Én 8,11
Salamonnak.
Én 8,11
Baalhamonban.
E versnek, az előbbivel összefüggésben, értelme következő: Ezt az én szerelmemet (10. v.) nem helyeslették ugyan fivéreim (lásd Ének. 1,5.), és azért tettek engem őrűl a szőllőbe (Ének. 1,5. 15-ik jegyz.); de szőllőm az én szerelmem (12. v. Vesd össze: 1,5. 17-ik jegyz.), mely szintén gazdag gyümölcsöt terem; mert valamint Salamon szőllője Baalhamonban gazdag jövedelmet ad (11. v.), ugy az én szőllőm ezerszeres gyümölcsöt hoz, mely vőlegényemnek és őreinek jut (12. v.).
A két vers magasb értelme: A mennyei Salamonnak (Ének. 3,7.) az egyházban, melybe a népek bemennek, szőllője van az ő választott lelkeiben (Máté 21,33.34.), melynek őreivé apostolait és papjait rendelte (Efez. 4,11.). Az én szőllőm ővele a szeretetben egyesűlés. Az ebből nyert gyümölcsöket neki szentelem, mint azok egyedűli szerzőjének, és szerelmem buzgó őreinek, a papoknak és tanítóknak, kik ügyemet fölfogták.
A vőlegény szavai: Oh szőllőpásztornő! mily kedvesek a te szavaid. Ime pásztortársaim, kik velem legeltetnek, figyelnek szavadra. Oh zengj nekünk éneket. Magasb értelemben, az isteni vőlegény fölhíjja menyasszonyát, ki neki örök hűséget és osztatlan szerelmet igért, társai előtt, minden jámbor lélek előtt, hogy ajtatos érzelmeit mindeniknek érthetőleg jelentse ki, mert azoknak különös kedvök telik abban.
A menyasszony megrebben e szavakra, megtudván, hogy nincs egyedűl, és kéri vőlegényét, hogy vele fusson el, túl a fűszeres hegyeken. – Magasb értelemben, az Istenben elmerült s vele egészen egyesűlt lélek ohajtása van itt kifejezve, ki föloszolni, Krisztussal lenni, és vele a mennyei magasba vitetni kivánkozik. Miután ez ohajtás az isteni vőlegénynyel való tökéletes egyesűlés gyümölcse, s legmagasabb erkölcsi fokozat e földi életben, ebből érthető, miért végződik ezzel az isteni szerelem-ének.