BÖLCSESÉG KÖNYVE.
Bölcs 1
A jámbor megnyeri a bölcseséget; az istentelen, különösen a káromló, önmaga oka vesztének.
Szeressétek az igazságot, kik a földet itélitek. Jó gondolkozásban legyetek az Úr felől, és szivetek egyenességében keressétek őt; [Kir. III. 3,9. Izai. 56,1.]
mert azok találják meg, kik nem kisértik őt, és azoknak jelen meg, kik benne hisznek; [Krón. II. 15,2.]
mivel az elfordúlt gondolatok elválasztanak az Istentől; a megpróbált erő pedig megdorgálja az eszteleneket;
mert a gonoszt akaró lélekbe a bölcseség nem megyen be, és nem lakik a bűnök alá vetett testben;
mert a fegyelem szent lelke fut a képmutatótól, és elvonja magát az értelem nélküli gondolatoktól, és elriasztatik az érkező hamisságtól.
Kegyes ugyan a bölcseség lelke, de nem szabadítja meg a káromlót ajakitól; mert az ő veséinek tanúja az Isten, és szivének igaz vizsgálója, és nyelvének hallója; [Gal. 5,22. Jerem. 17,10.]
mert az Úr lelke betölti a föld kerekségét, és a ki mindeneket összetart, annál vagyon a szó értelme. [Izai. 6,3.]
Azért a ki igaztalant szól, nem rejtezhetik el, és nem mellőzi őt el a büntető itélet.
Mert az istentelen gondolatairól kérdés leszen, beszédei híre pedig az Istenhez jut az ő gonoszságinak megbüntetésére,
mert a boszúálló fül mindent hall, és a morgolódó zajgás nem marad eltitkolva.
Őrizzétek azért magatokat a morgolódástól, mely semmit nem használ, és a rágalmazástól ójátok nyelveteket, mert az alattomos beszéd nem esik hiába; a mely száj pedig hazud, megöli a lelket.
Ne szeressétek a halált életetek tévelygésével, se veszedelmet ne szerezzetek kezeitek cselekedeteivel;
mert Isten a halált nem szerzette, és nem örűl az élők veszedelmén. [Ezekiel 18,32. 33,11.]
Mivel teremtett, hogy minden legyen, és épségre alkotta a földkerekség nemzetségeit, és nincs azokban vészhozó szer, sem pokol országa a földön.
Mert az igazság örökkévaló és halhatatlan.
Hanem az istentelenek szavakkal és kezekkel idézték azt elé, és barátjoknak tartván azt, eltűnnek, és szövetséget kötnek vele, mert méltók, hogy az ő osztályrésze legyenek.
Az istentelenek, kik a halhatatlanságot tagadják, üldözik az igazakat az igazság miatt.
Mondák magokban, nem igazán gondolkodván: Rövid és unalmas a mi életünk ideje, és nincs könnyebbség az embernek végén, és nincs, a kit tudnánk, hogy visszatért volna az alvilágból; [Jób 7,1. 14,1. Kor. I. 15,32.]
mert semmiből születtünk, és ezután úgy leszünk, mintha nem lettünk volna, mert a lehelet, füst orrunkban, és a beszéd, szikra szivünk megmozdítására,
mely eloltatván, hamuvá lesz testünk, és lelkünk elszéled, mint a gyenge lég, és elmúlik életünk, mint a felhő nyomdoka, és eloszol, mint a köd, mely elűzetett a nap sugáritól, és annak melegségétől leveretett.
És a mi nevünk el lesz felejtve idő jártával, és senkisem emlékezik meg cselekedeteinkről.
Mert az árnyék elmúlása a mi időnk, és nincs visszatérése végünknek; mert bepecsételtetett, és vissza senki nem tér. [Krón. I. 29,15.]
Gyertek tehát, éljünk a jelen való jókkal, és élvezzük gyorsan a mi teremtetett, még az ifjúkorban. [Izai. 22,13. 56,12.]
Drága borral és kenetekkel töltözzünk, és ne múljék el tőlünk az idő virága.
Koszorúzzuk meg magunkat rózsákkal, mielőtt elhervadjanak; egy mező se legyen, melyet el ne járjon a mi bujaságunk.
Senki közőlünk részvétlen ne legyen bujaságunkban; mindenütt hagyjuk jeleit vigaságunknak, mert ez a mi osztályrészünk, ez a mi sorsunk.
Nyomjuk el a szegény igazat, és ne kíméljük az özvegyet, se ne becsüljük a sok idejű vénnek ősz haját.
A mi erősségünk legyen az igazság törvénye; mert a mi erőtlen, hasztalannak találtatik.
Azért fogjuk körűl az igazat, mert ő hasztalan nekünk és cselekedeteinkkel ellenkező, és szemünkre hányja a törvényelleni bűnöket, és hírbe hoz minket feslettségünk vétkei miatt.
Azt állítja, hogy nála van az Isten ismerete; és Isten fiának nevezi magát.
Gondolatainkat napfényre hozza.
Nehéz nekünk csak tekintete is; mert élete különböző másokétól, és kiválók az ő útai.
Mintegy csélcsapoknak tart minket, és megtartóztatja magát utainktól, mint a tisztátalanságoktól, és többre becsüli az igazak végét, és azzal dicsekszik, hogy Isten az ő atyja.
Lássuk tehát, ha az ő beszédei igazak-e? és próbáljuk meg, mik következnek rája, és megtudjuk, mi lész az ő vége.
Mert ha Istennek igaz fia, megoltalmazza őt és megszabadítja az ellenkezők kezeiből. [Zsolt. 21,9. Jerem. 11,19.]
Boszantással és kinzással kérdezzük meg őt, hogy megtudjuk szelídségét, és megpróbáljuk az ő türelmét.
Leggyalázatosabb halálra kárhoztassuk őt, majd akkor lesz tekintet rája az ő beszédei szerint.
Ezeket gondolták, és tévedtek, mert gonoszságuk megvakította őket.
És nem tudják az Isten titkait, sem jutalmát nem reménylik az igazságnak, és nem veszik figyelembe a szent lelkek tiszteletét.
Mert az Isten halhatatlanná teremté az embert, és hasonlatosságának képére alkotta őt. [Móz. I. 1,27.]
De az ördög irígységéből jött be a halál a föld kerekségére;
követik pedig azt, kik az ő részén vannak.
A jámborok boldog halhatatlansága. Az istentelenek boldogtalansága.
Az igazak lelkei pedig az Isten kezében vannak, és a halál gyötrelme nem éri őket. [Móz. V. 33,3. Bölcs. 5,4.]
Az esztelenek szemeiben meghalni látszanak, és kimúlásuk gyötrelemnek tartatik,
és tőlünk való elmenetelök veszedelemnek; ők pedig békeségben vannak.
És ha az emberek előtt kínokat szenvedtek is, az ő reményök halhatatlansággal teljes.
Kevésben gyötörtetve, sokban jól helyeztetnek el; mert az Isten megkisértette őket, és magához méltóknak találta.
Mint aranyat a kemenczében, megpróbálta őket, és mint az égő áldozatot, úgy fogadja őket, és annak idején tekintet leszen rájok.
Fényleni fognak az igazak, és mint a szikrák a nádasban ide s tova futkosnak.
Itélni fogják a nemzeteket, és uralkodnak a népeken, és az ő Urok országlani fog mindörökké. [Kor. I. 6,2.]
A kik őbenne bíznak, megértik az igazságot, és a hívek szeretetben engedelmeskednek neki; mert ajándék és béke jut az ő választottinak.
Az istenteleneknek pedig gondolataik szerint lesz büntetésök; mert elhagyták az igazat, és eltávoztak az Úrtól.
Mert ki a bölcseséget és fegyelmet megveti, boldogtalan az; hiábavaló az ilyenek reménye, és munkájok gyümölcstelen, és haszontalanok cselekedeteik.
Az ő feleségeik esztelenek, és fiaik igen gonoszok.
Átkozott az ő nemzetségök; mert boldog a magtalan és fertőzetlen, ki nem ismerte bűnben ágyát; jutalma lesz a szent lelkekre való tekintetkor;
és (boldog) a férfiúságtalan, ki nem cselekedett kezei által hamisságot, sem gonoszt nem gondol az Isten ellen; mert annak fog adatni a hűség választott ajándéka, és Isten templomában a legkedvesebb rész.
Mert a jó tetteknek dicsőséges a gyümölcse, és a bölcseség gyökere nem vesz el.
A házasságtörők fiai pedig megemésztetnek, és a gonosz ágyból való ivadék kiirtatik.
És ha hosszú életűek lesznek is, semmibe vétetnek, és tisztelet nélkül leszen utolsó vénségök.
És ha hamarább meghalnak, nem leszen reményök, sem vigasztalásuk a vizsgálat napján.
Mert a gonosz nemzetség vége rettenetes.
A szűz jámbornak előnye a házas istentelen fölött. Az igazak boldogsága. Az istentelenek boldogtalansága.
Oh mely szép a tiszta nemzetség fényességben! mert halhatatlan annak emlékezete, mivel mind az Istennél, mind az embereknél ismeretes.
Mikor jelen vagyon, követik őt; és kívánják, mikor eltávozik; és koronázottan örökké diadalmaskodik, a fertőzetlen viadalok jutalmát megnyervén.
De az istentelenek sokféle sokasága mit sem használ, és a fattyúcsemeték nem vernek mély gyökeret, sem állandó alapot nem vetnek.
És ha ágakban ideig hajtanak is, nem lévén tartalékjok, a széltől megingattatnak, és a szelek nagy ereje által gyökerestűl kiszaggattatnak. [Ezekiel 13,11. Máté 7,27.]
Mert eltörnek az ágak, mielőtt megerősödnének, azok gyümölcsei haszontalanok és fanyarok a megevésre, és semmire sem valók.
Mert a hamis elhálásból született fiak a gonoszság tanúi szülőik ellen, mikor megkérdezik őket.
Az igaz pedig, ha a haláltól hirtelen megelőztetik is, nyugodalomban leszen.
Mert a tiszteletre méltó öregség nem a hosszú idővel jár, sem az esztendők számával; hanem az ember értelme az őszhaj,
és az élemedett kor a hiba nélküli élet.
Istennek tetszvén, kedvessé lett, és a bűnösök között élvén, elvitetett. [Zsid. 11,5.]
Elragadtatott, hogy a gonoszság el ne változtassa értelmét, vagy hogy a tettetés meg ne csalja az ő lelkét.
Mert a hazudság szemfényvesztése meghomályosítja a jókat, és a kivánság állhatatlansága elfordítja a gonoszság nélküli elmét.
Rövid időn vége lévén, sok időt töltött be;
mert kedves volt Istennek az ő lelke; azért sietett őt kivinni a gonoszság közől. A népek pedig látták és nem értették, és szívökre nem vették az ilyeneket:
hogy az Isten kegyelme és irgalmassága van az ő szentein, és tekintete választottain.
A megholt igaz pedig kárhoztatja a még élő istenteleneket, és a hamarább végzett ifjúság a gonosznak hosszú életét.
Látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Isten, és miért vette őt az Úr oltalmába.
Látják és megvetik őt; az Úr pedig kineveti őket.
És ezek után tisztelet nélkül hullnak el, és gyalázatban lesznek a halottak között mindörökké; mert megrontja azokat a fölfuvalkodottakat és elnémítja, és megrendíti őket alapjokban, és teljesen elpusztúlnak, és nyögni fognak, és elvesz emlékezetök.
Bűneik öntudatában félve jőnek elé, és ellenök lépnek föl gonosz tetteik.
A jámborok és istentelenek sorsa közötti különség világitéletkor.
Akkor az igazak nagy állhatatossággal fognak állani azok ellenébe, kik őket nyomorgatták, és kik elvették munkáikat.
Ezt látván, megháborodnak iszonyú félelemmel, és csodálkoznak a véletlen szabadúlás hirtelenségén,
mondván magokban bánkódva, és a lélek szorongatása miatt fohászkodva: Ezek azok, kiket valaha nevetségnek tartottunk, és szidalommal illettünk.
Mi, balgatagok, az ő éltöket bolondságnak állítók, és végöket tisztelet nélkülinek. [Bölcs. 3,2.]
Ime mint számláltatnak az Isten fiai közé, és a szentek között az ő sorsuk.
Tehát eltévedtünk az igazság útjáról, és az igazság világossága nem fénylett nekünk, és az értelem napja nem támadott föl nekünk.
Elfáradtunk a gonoszság és veszedelem útján, és nehéz utakon jártunk; az Úr útját pedig nem tudtuk.
Mit használt nekünk a kevélység? vagy a gazdagsággal való kérkedés mit hozott nekünk?
Elmúltak mindazok, mint az árnyék, és mint a sietve futó, követ, [Krón. I. 29,15. Bölcs. 2,5.]
és mint a hajó, mely a hullámzó vizen átmegyen, melynek, miután átment, nem találhatni nyomát, sem aljának ösvényét a habokban; [Péld. 30,19.]
vagy mint a madár, mely átröpűl a levegőn, melynek útja után semmi jelenség nem találtatik, hanem csak szárnyainak gyenge szelet verő csattogása, hasítván röpűlő ereje által a levegőt, lebegtetvén szárnyait, elröpűl, és azután útjának semmi jele sem találtatik;
vagy mint a kitűzött helyre lövött nyíl után az eloszlott levegő azonnal összecsattan, hogy ne tudhassák annak átmenetét.
Igy mi is születvén, mindjárt szűnedeztünk lenni, és a jóságnak ugyan semmi jelét sem mutathattuk föl, hanem gonoszságunkban megemésztettünk.
Efféléket mondottak pokolban azok, kik vétkeztek.
Mert az istentelennek reménysége, mint a pehely, mely a széltől elvitetik, és mint a vékony tajték, mely a förgetegtől széthányatik, és mint a füst, melyet a szél eloszlat, és mint az egynapi átmenő vendég emlékezete. [Zsolt. 1,4. Péld. 10,28.]
Az igazak pedig örökké élnek, és az Úrnál az ő jutalmok, és gondviselésök a Fölségesnél.
Azért az ékesség országát és a szépség koronáját veszik majd az Úr kezéből; mert ő jobbjával befödözi őket, és szent karjával megvédi őket.
Fegyvert fog az ő buzgalma, és felfegyverzi a teremtményt az ellenség megboszúlására. [Zsolt. 17,40. Efez. 6,13.]
Mellvért helyett igazságot ölt fel, és a bizonyos itéletet teszi föl sisak helyett,
győzhetlen paizsúl veszi az igazságot,
a kemény haragot pedig dárdává élesíti, és hadakozni fog vele a föld kereksége az esztelenek ellen.
Kivillanak egyenesen a villámok nyilai, és a felhőkből, mint jól megvont kézívből, kilövetnek, és biztos helyre szegűlnek;
és a szirtkemény haragtól bőséges jégeső fog ontatni, felgerjed ellenök a tenger vize, és a folyók hatalmasan megáradnak.
Erős szél támad ellenök, és mint a forgószél, elhányja őket. Az egész földet elpusztítja az ő hamisságuk, és a gonoszság fölforgatja a hatalmasok székeit.
Fölhívás a fejedelmekhez, hogy bölcseségre törekedjenek, melyet feltalálnak azok, kik azt komoly szeretettel keresik.
Jobb a bölcseség az erőnél, és az okos férfiú az erősnél. [Préd. 9,18.]
Halljátok azért, királyok! és értsétek meg; tanúljatok, föld határainak bírái!
Hajtsátok ide füleiteket ti, kik a sokaság fölött uralkodtok, és kedveteket találjátok a nemzetek seregeiben;
mert a hatalom az Úrtól adatott nektek, és az erő a Fölségestől, ki számon kéri tetteiteket és gondolataitokat megvizsgálja. [Rom. 13,4.6.]
Mert ha az ő országa szolgái lévén, nem igazán itéltetek, és az igazság törvényét meg nem őrzöttétek, sem Isten akaratja szerint nem jártatok,
rettenetesen és hamar fog nektek megjelenni, mivelhogy igen kemény itéletök lesz azoknak, kik uralkodnak.
Mert a csekélynek irgalom adatik, a hatalmasok pedig hatalmasan fognak szenvedni kínokat.
Mert az Isten senki személyét sem válogatja, és nem fél senkinek nagyvoltától, mert a kicsinyt és nagyot ő teremtette, és egyenlőképen van neki gondja mindenekre. [Móz. V. 10,17.]
Az erősebbekre pedig erősebb büntetés vár.
Azért, oh királyok! hozzátok intézvék e beszédeim, hogy bölcseséget tanúljatok, és el ne essetek.
Mert a kik igazán megőrzik az igazat, megigazúltakká lesznek; és a kik megtanúlják ezeket, tudni fognak mit felelni.
Kivánjátok meg tehát az én beszédeimet, szeressétek azokat, és fegyelemben lesztek.
Fényes és soha nem hervadó a bölcseség, és könnyen meglátják, kik azt szeretik, és megtalálják, kik azt keresik.
Megelőzi azokat, kik azt kívánják, hogy nekik előbb mutassa meg magát.
A ki reggel rá vigyáz, nem fárad el, mert ajtajánál ülve találja azt.
Azért arról gondolkodni, tökéletes okosság, és a ki érette őrködik, hamar biztosságban leszen.
Mert a hozzája méltókat keresvén, körűljár, és az utakon vidáman mutatja magát azoknak, és minden gondossággal megyen eléjök.
Mert az ő kezdete a fegyelemnek igazi kivánsága.
A fegyelemre való gond a szeretet, és a szeretet az ő törvényeinek megtartása, a törvények megtartása pedig feddhetlenség tökéletessége;
a feddhetlenség pedig közel visz az Istenhez.
A bölcseség kivánsága tehát az örökkévaló országába vezet.
Ha tehát gyönyörködtök a királyi székekben és pálczában, oh népek királyai! szeressétek a bölcseséget, hogy örökké országoljatok.
Szeressétek a bölcseség világosságát mindnyájan, kik a népeken uralkodtok.
Mi legyen pedig a bölcseség, és mimódon lett, elbeszélem; és nem rejtem el előttetek az Isten titkait, hanem születése kezdetétől megvizsgálom, és napfényre hozom annak ismeretét, és nem hallgatom el az igazságot,
sem az emésztő irígységgel nem járok; mert az olyan embernek nincs része a bölcseségben.
A bölcsek sokasága a föld kerekségének épsége, és a bölcs király a nép támasza.
Azért vegyetek tanúlságot az én beszédeim által, s ez használni fog nektek.
A bölcseség előnyei; eszközök megszerzésére.
Én is halandó ember vagyok ugyan, hasonló minden máshoz, és annak neméből, ki a földből először teremtetett, és anyám méhében alakíttattam testté, [Jób 10,10.]
tíz hónapi idő alatt állottam össze a vérben az ember magvából az egyező gyönyörűség álma mellett.
Születve én is a közönséges levegőt szíttam, és a hasonlóképen alkotott földre estem, és az első szózatot, mindenekhez hasonlóan, sírva tettem.
Pólyákban neveltettem, és nagy gondokkal.
Mert egy király születésének sem volt más kezdete;
hanem mindenkinek ugyanegy bejövetele van az életre, és hasonló kimenetele. [Jób 1,21. Tim. I. 6,7.]
Annakokáért óhajtottam, és értelem adatott nekem; és könyörögtem, és belém jött a bölcseség lelke.
És fölebb becsültem azt az országoknál és királyi székeknél, és a gazdagságot semminek tartottam ahhoz képest.
Nem is hasonlítottam hozzá a drágakövet; mert minden arany ahhoz képest parányi fövény, és mellette az ezüst sárnak itéltetik. [Jób 28,15.]
Az egészség és szépség fölött szerettem azt, és eltökélettem világosság gyanánt tartani azt, mert elolthatlan az ő világa.
És vele egyetemben jött minden jó nekem, és számtalan tisztesség az ő kezei által.
És örűltem mindenekben; mert előttem ment ez a bölcseség; és nem tudtam, hogy ő mindezek anyja.
Mit tettetés nélkül tanultam, és írígység nélkül közlök, és az ő tisztességét nem rejtem el.
Mert végtelen kincs az embereknek, melylyel a kik éltek, részesek lettek Isten barátságában, a fegyelem ajándékai által ajánltatván.
Nekem pedig Isten azt engedte, hogy akaratja szerint szóljak, és gondoljak méltó dolgokat azokhoz, melyek nekem adatnak; mert ő a bölcseség vezére és a bölcseknek igazgatója;
mert az ő kezében vagyunk mind mi, mind beszédeink, és minden bölcseség és ügyesség és fegyelem.
Ő adta nekem igaz ismeretét azoknak, mik vannak, hogy tudjam a föld kerekségén levő rendet és az elemek erejét,
az idők kezdetét, végét és közepét, a viszontagságok változásait, és az időszakok váltakozását,
az esztendők forgását és a csillagok rendét,
az állatok természetét és a fenevadak dühét; a szelek erejét és az emberek gondolatait, a növények különségét, és a gyökerek erejét,
és mindent, a mi el van rejtve és nem látható, megtanúltam; mert a mindenek mestere, a bölcseség megtanított engem.
Mert benne vagyon az értelem Lelke, ki szent, egyetlen, sokféle, átható, ékesenszóló, gyors, szeplőtelen, csalhatatlan, kellemes, jót szerető, éles elméjű, kit semmi nem tartóztat, jótevő,
emberséges, kegyes, állandó, bizonyos, biztos, mindenható mindent látó, minden lelket magában foglaló, értelmes, tiszta, átható.
Mert minden gyorsnál gyorsabb a bölcseség, és elhat mindenüvé az ő tisztaságánál fogva.
Mert ő az Isten erejének ihlete, és a mindenható Isten fényességének tiszta kifolyása; és azért semmi tisztátalan nem fér hozzája.
Mert ő az örökkévaló világosság fényessége, és az Isten dicsőségének homály nélküli tűköre, és az ő jóságának ábrázolata.
És habár egy, mindent tehet; és önmagában maradván, megújit mindent, és a nemzetek közt a szent lelkekre száll, Isten barátivá és prófétákká teszen.
Mert az Isten senkit sem szeret, hanem csak azt, ki a bölcseséggel lakik.
Mivel ez szebb a napnál és a csillagok minden rendénél, a világossághoz hasonlítva is, előbb áll;
mert amaz után éj következik; a bölcseséget pedig nem győzi le a gonoszság.
A bölcseségből származó előnyök.
Azért elér az végtől végig erősen, és mindent kellemesen elrendez.
Ezt szerettem és kerestem ifjúságomtól, és kivántam őt magamnak jegyesűl venni, és szeretője lettem szépségének.
Az ő nemességét dicsőíti együttlakása az Istennel; de a mindenek Ura is szereti őt,
mert az isteni fegyelem tanítója, és az ő cselekedeteinek választója.
És ha van kivánatos gazdagság az életben, mi gazdagabb a bölcseségnél, mely mindent végbevisz?
Ha pedig az értelem munkálkodik, azok közől, a mik vannak, ki nagyobb mester nálánál?
És ha ki az igazságot szereti, az ő munkái nagy erények; mert józanságot és okosságot tanít, s igazságot és erősséget, melyeknél semmi sincs hasznosabb az emberek életében.
És ha ki a tudomány sokaságát kivánja, ő tudja az elmultakat és a jövendőkről itél; ért az okos beszédhez, és a talányok megfejtéséhez; a jeleket és csodákat tudja, mielőtt meglennének, és minden idők és századok történeteit.
Eltökélettem tehát azt hozzám venni, hogy vele együtt éljek, tudván, hogy a jókat velem közli, és vigasztalása lesz unalmas gondjaimnak.
Miatta dicsőségem lesz a népnél, és ifjúlétemre tiszteletem a véneknél.
És elmésnek találtatom az itéletben, és a hatalmasok szine előtt csodálandó leszek, és a fejedelmek csodálni fognak engem.
Ha hallgatok, rám várnak; és ha szólok, rám figyelnek; és ha többet beszélek, szájokra teszik kezeiket.
Ezenfölűl általa halhatatlanságot nyerek, és örök emlékezetet hagyok az utánam valóknak.
Népeket fogok igazgatni, és a nemzetek allatvalóim lesznek.
Félni fognak a rettenetes királyok, hallván engemet; a sokaság között jónak látszom, és a hadban erősnek.
Bemenvén házamba, megnyugszom vele; mert nincs keserűség az ő társaságában, sem unalom a vele lakásban, hanem vigaság és öröm.
Ezeket gondolván magamban és forgatván szivemben: hogy halhatatlanság vagyon a bölcseség társaságában,
és az ő barátságában jó gyönyörűség, és kezeinek cselekedeteiben fogyhatlan tisztesség, és szóváltásában bölcseség, és beszéde részesűlésében dicsőség: szerte jártam, keresvén, hogy magamévá tegyem őt.
Én pedig jó elméjű gyermek voltam és jó lelket nyertem;
és miután még jobbá lettem, fertőzetlen testhez juték.
És megtudván, hogy különben magamat meg nem tartóztatom, hanem ha Isten adja, s már az is bölcseség volt, tudni, ki ajándéka az, – az Úrhoz járúltam és könyörögtem neki, és teljes szivemből mondám:
Salamon könyörgése a bölcseség megnyeréseért.
Atyáim Istene, és irgalmasság Ura! ki mindeneket a te igéddel teremtettél, [Kir. III. 3,9.]
és bölcseségeddel rendelted az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, melyeket te alkottál,
hogy igazgassa a föld kerekségét, a mint méltányos és igaz, és egyenes szivvel itélje az itéletet.
Add nekem a te székednél álló bölcseséget, és ne taszíts ki engem szolgáid közől;
mert én a te szolgád vagyok, és szolgálód fia, erőtlen ember, és rövid életű, és csekély az itélet és törvények értésére. [Zsolt. 16,16.]
Mert ha valaki tökéletes leend is az emberek fiai között, ha távol lesz tőle bölcseséged, semmire sem becsültetik.
Te választottál engem a te néped királyává, és fiaid és leányaid bírájává; [Krón. I. 28,4.5. Krón. II. 1,9.]
és mondád, hogy templomot építsek a te szent hegyeden, és lakhelyed városában oltárt a te szent hajlékod hasonlatosságára, melyet kezdettől elkészítettél.
Veled van a te bölcseséged, mely cselekedeteidet tudja, mely akkor is jelen volt, midőn a föld kerekségét alkottad, és tudta, mi kedves szemeid előtt, és mi az igaz, parancsaid szerint. [Péld. 8,22.27. Ján. 1,1.]
Küldd el azt a te szent egedből és a te fönséged székéről, hogy velem legyen és velem munkálkodjék, hogy tudjam, mi kedves nálad;
mert az mindent tud és ért, és józanúl vezérel engem cselekedeteimben, és megőríz engem hatalmasságában.
És kedvesek lesznek cselekedeteim, és népedet igazán fogom vezérleni, és méltó leszek atyám székére.
Mert ki tudhatja az emberek közől az Isten tanácsát? vagy ki gondolhatja el, mit akar az Isten? [Izai. 40,13. Rom. 11,34. Kor. I. 2,16.]
Mert a halandók gondolatai félénkek, és bizonytalan a mi gondoskodásunk.
Mivel a test, mely romlandó, elnehezíti a lelket, és a földi lakás lenyomja a sokat gondolkodó elmét.
Azt is nehezen arányozzuk, mi a földön vagyon, és a mik előttünk vannak is, fáradsággal találjuk föl; a mik pedig mennyben vannak, ki fogja megvizsgálni?
A te gondolatodat ki fogja tudni, hanem ha te adsz bölcseséget, és küldöd szentlelkedet a magasságból,
hogy megigazúljanak azok ösvényei, kik a földön vannak, és a mik neked tetszenek, megtanúlják az emberek?
Mert a bölcseség által tartattak meg mind, a kik kedvesek voltak neked, Uram, kezdettől fogva.
Példák az előkorból oly emberekről, kik a bölcseség által tartattak meg.
Ez őrzötte meg azt, ki a föld kerekségének első atyjává képeztetett az Istentől, midőn egyedűl volt teremtve; [Móz. I. 1,27.]
és kihozta őt vétkéből, és erőt adott neki, bírni mindenekkel.
Mikor a gonosz az ő haragjában ettől eltávozott, a testvérgyilkosság haragja által veszett el.
Kiért mikor a víz elözönlötte a földet, a bölcseség ismét megtartá az igazat, hitvány fa által vezérelvén. [Móz. I. 7,21.]
Ez a gonoszság egyesülésében is, midőn a nemzetek egybegyűltek, megtalálta az igazat, és megtartotta feddhetlenűl az Istennek, és megőrzötte erejét fiához való irgalmasságában. [Móz. I. 11,2.]
Ez az elveszendő istentelenektől futó igazat megszabadította, midőn tűz szállott le az öt városra; [Móz. I. 19,17.22.]
kiknek gonoszsága bizonyságaúl ott van a füstölgő puszta föld, és az éretlen gyümölcsöt termő fák, és a kétkedő lélek emlékeűl a fennálló sóbálvány.
Mert a bölcseséggel nem gondolók nem csak abban estek meg, hogy nem tudták a jót, hanem esztelenségökről emléket is hagytak az embereknél, hogy azokat, mikben vétkeztek, el se titkolhassák.
A bölcseség pedig azokat, kik őt tisztelik, a fájdalmaktól megszabadította.
Ez a bátyja haragjától futó igazat jó utakon hordozta, és megmutatta neki az Isten országát, és a szentek tudományát adta neki, tiszteletet szerzett neki a munka által, és megáldotta munkáit. [Móz. I. 28,5.10.]
A körötte ármánykodók álnokságában mellette volt, és tiszteletessé tette őt.
Megőrzötte az ellenektől, és a csábítóktól megoltalmazta őt, és erős viadalt adott neki, hogy győzedelmes legyen, és tudja, hogy a bölcseség hatalmasabb mindeneknél.
Ez az eladott igazat nem hagyta el, hanem a bűnösöktől megszabadította őt, és lement vele a verembe, [Móz. I. 37,28.]
és a fogságban el nem hagyta őt mignem az ország pálczáját adta neki, és a hatalmat azok ellen, kik őt elnyomták; és hazugoknak bizonyitotta be, kik őt gyalázták, és örök dicsőséget adott neki. [Móz. I. 41,40. Ap.cs. 7,10.]
Ez az igaz népet, és a feddhetlen ivadékot megszabadította a nemzetektől, melyek azt elnyomták vala. [Móz. II. 1,11.]
Bement az Isten szolgájának lelkébe, és ellenállt a rettenetes királyoknak csodák és jelek által.
És az igazak munkáinak megadta jutalmát, és csodálatos utakon hordozta őket, és nekik árnyékúl volt nappal, és éjszaka csillagok világaúl;
átvitte őket a vörös tengeren, és átköltöztette az igen nagy vizen. [Móz. II. 14,22. Zsolt. 77,13.]
Ellenségeiket pedig a tengerbe merítette, és őket kihozta az örvények mélységéből. Azért az igazak elvitték az istentelenek ragadományait,
és megénekelték, Uram, a te szent nevedet, és a te győzedelmes kezedet egyhangúlag dicsérték; [Móz. II. 12,35. 15,1.]
mert a bölcseség megnyitotta a némák száját, és a gyermekek nyelvét ékesenszólókká tette.
A bölcseség csodálandó működése. Isten mindenhatósága és irgalma.
Igazgatta munkáikat a szent próféta kezei által. [Móz. II. 16,1.]
A pusztákban jártak, melyekben senki sem lakott, és a kietlen helyeken ütöttek tanyákat.
Ellenállottak az ellenségnek, és elleneiken magokat megboszúlták. [Móz. II. 17,12.]
Szomjúhozván, segítségűl híttak tégedet, és víz adatott nekik az igen magas kősziklából, és szomjúság enyhitése a kemény kőből. [Móz. IV. 20,11.]
Mert a mi által bűnhödtek ellenségeik italuk fogyatkozásában, Izrael fiai abban bővelkedvén, örvendeztek.
A mi azoknak hiányzott, ezeknek javokra szolgált;
mert a szüntelen folyó kútforrás helyett embervért adtál az igazságtalanoknak.
Kik mikor megkevesedtek, büntetésül a megölt kisdedekért, ezeknek bőséges vizet adtál reménytelenűl;
megmutatván a szomjúság által, mely akkor volt, mint magasztalod föl tieidet, és ölöd meg azok ellenségeit.
Mert mikor megkisértettek, és az irgalommal adott fegyelmet elfogadták, akkor tudták meg, mily kínokat szenvedtek a haraggal elitélt istentelenek.
Ezeket ugyan, mint atya, intvén, megpróbáltad; amazokat pedig, mint kemény király, kérdőre vonván, elkárhoztattad.
Mert mind a távol- mind a jelenvalók egyaránt kínoztattak.
Mivel kétszeres bánat és fohászkodás fogta el őket az elmultak emlékezetével.
Midőn hallják, hogy az ő kínaik által amazoknak jól van dolguk: megemlékeztek az Úrról, csodálkozván a dolog kimenetelén.
Mert a kit gonosz kitevés által, elvetvén, kinevettek, végtére csodálták őt, mikor másképen szomjúhoztak, mint az igazak.
Az ő gonoszságuk esztelen gondolatai miatt pedig, hogy némelyek tévelyegve, néma kigyókat tiszteltek és alávaló állatokat, néma állatok sokaságát eresztetted rájok boszúállásúl; [Bölcs. 12,24.]
hadd tudják meg: hogy a ki mi által vétkezik, az által büntettetik.
Mert nem volt erőtlen a te mindenható kezed, mely a föld kerekségét látatlan anyagból teremtette, hogy rájok medvék sokaságát, vagy merész oroszlánokat bocsásson, [Móz. III. 26,22. Jer. 8,17. Bölcs. 16,1.]
vagy új nemű, dühhel teljes, ismeretlen fenevadakat, vagy tüzes párával lehelőket, vagy füstgőzt fúvókat, vagy szemeikből rettenetes szikrákat lövellőket,
melyeknek nem csak sértése kiveszthette volna őket, de tekintete is megölhette volna félelemmel.
De ezek nélkül is egy lehelettel megölethettek volna, üldöztetve önnön cselekedeteiktől, és széthányatva a te erőd lehelete által; hanem te mindent módjával és szám szerint és mértékkel rendeltél el.
Mert a nagy erő egyedűl tenálad volt mindenkoron, és a te karod erejének ki áll ellene?
Mert mint a porszem a mérleg nyelvén, olyan előtted a föld kereksége, és mint a hajnali harmatcsöpp, mely a földre hull.
És te mindeneken könyörűlsz, mert mindent tehetsz, és elnézed az emberek bűneit a bűnbánatért.
Mert szeretsz mindent, a mi van és semmit sem utálsz meg azokból, miket alkottál; mivel gyűlölve semmit nem rendeltél vagy alkottál.
Hogyan maradhatna meg pedig valami, ha te nem akarnád? vagy a mit te nem szólítál létre, megmaradhatna-e?
Megengedsz mindennek, mert tied az, Uram! ki a lelkeket szereted.
Isten irgalma és igazsága, az emberek megátalkodása.
Oh mily jó és gyönyörűséges, Uram, a te lelked mindenekben!
És azokat, kik eltévelyednek, lassankint dorgálod, és a mikben vétkeznek, azokról meginted és szólítod, hogy elhagyván a roszaságot, tebenned higyenek, Uram!
Igy voltak a te szent földed ama régi lakói, kiktől iszonyodtál, [Móz. V. 9,3. 12,29. 18,12.]
mivelhogy előtted gyűlöletes dolgokat cselekedtek varázslásokkal és hamis áldozatokkal;
és fiaikat kegyetlenűl megölték, és az emberek beleit megették, és vért ittak a te szentélyed közepén;
ezeket a szülőket, kik a segélytelen lelkeket öldökölték, el akartad veszteni a mi atyáink kezei által,
hogy mint Isten szolgái, méltó lakhelyűl nyerjék a földet, mely neked mindennél kedvesebb.
De ezeknek is, mint embereknek, megkegyelmeztél, és elküldéd, mint sereged előcsapatait, a darázsokat, hogy őket lassan-lassan kiveszítsék.
Nem mintha erőtlen lettél volna haddal az igazak alá vetni az istenteleneket, vagy a kegyetlen vadakkal, vagy egy kemény igével mindegyszerre ki nem veszthetted volna:
de lassanként itélvén őket, helyt adtál a bűnbánatra, bár tudtad, hogy gonosz az ő fajuk, és velök született gonoszságuk, és hogy gondolatjok nem változik meg mindörökké. [Móz. II. 23,30. Móz. V. 7,22.]
Mert átkozott ivadék volt kezdettől. De te, senkitől sem tartva, megbocsátottad bűneiket.
Mert ki mondhatja neked: Mit cselekedtél? vagy ki áll ellene a te itéletednek? vagy ki jő szined elé, hogy a gonosz emberekért boszút álljon? vagy ki vet rád, ha elvesznek a nemzetek, melyeket te alkottál?
Mert nincs más Isten tekivűled, ki gondot viselsz mindenekre, megmutatván, hogy hamis itéletet nem itélsz. [Pét. I. 5,7.]
Sem király, sem fejedelem nem von kérdőre színed előtt azokról, kiket elvesztettél.
Azért mivel igazságos vagy, mindent igazságosan rendelsz el, és a te erődtől idegennek itéled, kárhoztatni azt is, kinek nem kell bűnhödnie.
Mert a te erőd az igazság kezdete, és mivelhogy mindennek Ura vagy, mindennek megengedsz.
Megmutatod ugyan erődet azokon, kik nem hiszik erőd tökéletességét, és azoknak, kik ismerni nem akarnak, vakmerőségét megbünteted:
de te, erőnek Ura! nyugalommal itélsz, és kimélettel vezérlesz bennünket; mert nálad van a hatalom, mikor akarod.
Megtanítottad népedet ilyen cselekedetek által, hogy igaznak és emberségesnek kell lenni; és fiaidat jó reményűekké tetted aziránt: hogy itélvén, helyt adsz a bűnökben a bűnbánatnak.
Mert ha a te szolgáid ellenségeit, és a halálra méltókat ily nagy türelemmel kínzottad, időt és helyt adván eltávozhatni a gonoszságtól:
mennyi gonddal itéled tenfiaidat, kiknek atyái a jó igéretek esküjét és szövetségét vették tőled.
Mikor tehát minket fenyítesz, elleneinket sokféleképen ostorozod, hogy itéletet tévén, meggondoljuk a te jóvoltodat, és mikor itéltetünk, reméljük irgalmasságodat.
Azért azoknak is, kik életökben esztelenűl és igaztalanúl éltek, azok által, miket tiszteltek, igen nagy gyötrelmeket adtál.
Mert a tévelygés útján tovább tévelygettek, isteneknek tartván azokat, mik az oktalan állatok között is alábbvalók, esztelen gyermekek módja szerint élvén. [Bölcs. 11,16. Rom. 1,23.]
Azért, mint esztelen gyermekeket, csúfolással büntetted őket.
A kik pedig csúfolás és feddés által meg nem jobbúltak, Isten méltó itéletét tapasztalták.
Mert midőn szenvedéseikben boszankodván, látták, hogy azok által irtatnak ki, kiket istenekűl tartottak: ez által igaz Istennek ismerték, kit előbb megtagadtak. S kárhozatjok végre ekkor szálla rájok.
A bálványozás esztelensége.
Hívságosak pedig mind az emberek, kikben az Isten tudománya nincsen; és a látható jókból nem ismerhették meg azt, ki vagyon, és a munkákra figyelmezvén, nem ismerték meg, ki az alkotó; [Rom. 1,28.]
hanem vagy a tüzet, vagy a szelet, vagy a gyors levegőt, vagy a csillagkört, vagy az igen nagy vizet, vagy a napot és holdat tartották a földkerekség igazgató isteneiűl. [Móz. V. 4,9. 17,3.]
S ha szépségökben gyönyörködvén, isteneknek tartották ezeket: tudhatták volna, mennyivel szebb azok Ura; mert a szépség teremtője alkotta mindezeket.
Avagy ha azok erejét és működését csodálták, megérthették azokból, hogy a ki ezeket alkotta, még erősebb.
Mert a teremtmények szépségének nagyvoltából elég nyilván megismerhető azok teremtője.
Mindazáltal ezekre nézve kevesebb panasz vagyon; mert ezek talán csak tévednek, az Istent keresvén és megtalálni akarván.
Mert midőn az ő munkái között forgolódnak és vizsgálódnak, meggyőződnek, hogy jók, a miket látnak. [Rom. 1,21.]
De ezeknek sem lehet megengedni;
mert ha annyit tudhattak, hogy ismeretet nyerhettek a világról, mennyivel könnyebben megtalálhatták volna annak Urát?
De ők boldogtalanok, és a holtak között azok reménye, kik isteneknek nevezik az emberi kezek munkáit, az aranyat és ezüstöt, a mesterség találmányát, és az oktalan állatok képeit, vagy a haszontalan követ, valami régi kéz alkotmányát.
Igy valamely ácsmester az erdőből alkalmas fát vág, és annak egész héját ügyesen lehántja, és mestersége szerint szorgalmasan hasznos edényt farag az élet szükségére.
És munkája forgácsaival az étel készítésére él;
a mi pedig abból megmarad, mi semmire sem alkalmas, a horgas és görcsökkel teljes fát szorgalmasan kifaragja üres idejében, és mesterségének tudománya szerint annak alakot ad, és azt az ember képéhez hasonlóvá teszi;
vagy az oktalan állatok valamelyikéhez alakítja, vörös festékkel bemázolván, és megpirosítván annak színét festékkel, és minden foltot, mely azon van, bekenvén,
és annak illendő helyet csinál, a falra helyezvén azt, és vassal megerősítvén,
netalán leessék, gondot viselvén arra, mivel tudja, hogy az magán nem segíthet, mert mint kép, szűkölködik segítségben;
és azután vagyona és fiai és menyekzője felől fogadást tévén, tanácsot kér; s nem szégyell azzal szólani, ki lélek nélkül vagyon;
és egészségért az erőtlenhez könyörög, és életért a holtat kéri, és a tehetetlent híjja segítségűl;
és jó útért ahhoz folyamodik, ki nem járhat, és a nyereségre és munkára és minden dolog sikerére nézve ahhoz könyörög, ki mindenre képtelen.
Folytatás. A bálványozás eredete.
Más ismét hajóra kelni szándékozván, és a bősz hullámokon elindúlván, az őt hordozó fánál romlandóbb fát hí segítségűl.
Ezt a nyereségvágy gondolta ki, és a művész az ő bölcseségével építette,
de a te gondviselésed kormányozza azt, Atyám! mivel a tengeren is utat nyitottál, és a habok közt igen erős ösvényt, [Móz. II. 14,22.]
megmutatván, hogy hatalmas vagy mindenből kiszabadítani, haszintén valaki ahhozértés nélkül megy is a tengerre.
De hogy ne legyenek hiábavalók a te bölcseséged alkotmányai: azért egy kicsiny fára is rábízzák az emberek lelköket, és a tengeren hajón átkelvén megszabadúlnak.
Sőt régenten is, midőn a kevély óriások elvesztek, a földkerekség reménye egy hajóhoz folyamodván, mely kezed által kormányoztatott, a szaporodás ivadékát e világnak fentartotta. [Móz. I. 6,4. 7,7.]
Azért áldott a fa, mely által van az igazság.
A kézzel csinált bálvány pedig maga is átkozott, és a ki csinálta is; ez, mivel csinálta; az pedig, mert romlandó lévén, Istennek neveztetett. [Zsolt. 113,4. Baruk 6,3.]
Egyenlőképen gyűlöli Isten az istentelent és annak istentelenségét,
és a csinálmány csinálójával fog szenvedni kínokat.
Annakokáért a pogányok bálványaira sem lesz tekintet, mert Isten teremtményeiből gyűlölség tárgyaivá lettek, az emberek lelkeinek kisértetűl, és tőrűl az esztelenek lábainak;
mert a bálványok kigondolása a paráznaság kezdete, és azok föltalálása az élet romlása.
Nem is voltak azok eleitől, sem örökké nem lesznek.
Az emberek hiábavalósága által jött ez a föld kerekségére, és azért hamar végök is leszen.
Keserves sirással bánkódván az atya, hirtelen elragadott fia képét csináltatá magának, és azt, ki egykor mint ember meghalt, most mint Istent kezdé tisztelni, és szolgái között szertartásokat és áldozatokat rendelt.
Azután időjártával erőt vévén a hamis szokás, e tévely törvény gyanánt megtartatott, és a fejedelmek parancsából tiszteltettek a faragványok.
És azokat, kiket személyesen az emberek nem tisztelhettek, azért, hogy távol voltak, azok ábrázolata messzünnen elhozatván, a királynak, kit tisztelni akartak, látható képét csinálták, ugy hogy a távollevőt oly készséggel tisztelték, mint a jelenvalót.
Nevelte pedig ezek tiszteletét a tudatlanoknál a müvésznek fölötte nagy készsége.
Mert ez kedveskedni akarván amannak, ki őt megfogadta volt, azon munkálkodott mesterségével, hogy a hasonlatosságot minél jobban kifejezze.
Az emberek sokasága pedig elcsábíttatván az alkotmány szépsége által, azt, ki előbb úgy tiszteltetett, mint ember, most istennek tartották.
És ez volt az emberek életében a csalódás: hogy vagy az indulatnak, vagy a királyoknak szolgálván az emberek, a közölhetlen nevet a köveknek és fáknak adták.
És nem volt elég, hogy az Isten felőli tudományban tévelyegtek, hanem a tudatlanság nagy tusájában élvén, az ily sok és nagy roszat még békeségnek nevezik.
Mert vagy tulajdon fiaikat áldozván fel, vagy más titkos áldozatokat tévén, vagy balgasággal teljes vigyázásokat tartván, [Móz. V. 18,10. Jerem. 7,6.]
már sem éltöket, sem menyekzőjöket tisztán nem őrzik, hanem egyik a másikat irigységből megöli, vagy házasságtöréssel megszomoritja;
minden összekeveredik nálok: vér, gyilkosság, lopás és csalárdság, megvesztegetés és hűtlenség, háborgás és hamis esküvés, a jámborok háborítása,
az Istenről elfeledkezés, a lelkek megfertőztetése, a nemzés elváltoztatása, a házasságok állhatatlansága, rendetlenség, paráznaság és szemtelenség.
Mert az utálatos bálványok tisztelete minden gonosznak oka, kezdete és vége.
Vagy eszelősködnek, midőn vigadnak, vagy bizonyára hamisakat jövendölnek, vagy gonoszúl élnek, vagy hamar hamisan esküsznek.
Mert midőn a bálványokban bíznak, melyek lélektelenek, gonoszúl esküdve sem vélik, hogy ez ártson nekik.
Annálfogva mind a kettőért méltán fognak bűnhödni, mert roszúl vélekedtek az Isten felől, a bálványokra figyelmezvén, és hamisan esküdtek, csalárdsággal megvetvén az igazságot.
Mert nem azok ereje, kikre esküsznek, hanem a vétkezők büntetése éri mindig az igaztalanok törvényszegését.
Hála Isten ismeretéért. A bálványozás utálatossága.
Te pedig, Istenünk! kegyes és igaz vagy, tűrő, és mindent irgalmasságban rendelsz el.
Mert ha vétkezünk is, tieid vagyunk, tudván a te nagyvoltodat; és ha nem vétkezünk, tudjuk, hogy tieidhez vagyunk számlálva.
Téged ismerni, tökéletes igazság, és tudni igazságodat és erődet, a halhatatlanság gyökere.
Mert nem tévelyít el minket az emberek gonosz mesterségének találmánya, sem a képírás árnyéka, a haszontalan munka, a sok színű faragott kép,
melynek nézése az esztelenekben kivánságot ébreszt, és megszereti a holt képnek lélektelen ábrázolatát.
De a gonoszok szeretői méltók, hogy ilyenekben legyen reményök, a kik azokat csinálják, és kik szeretik, és kik tisztelik.
A fazekas is lágy földet nyomkodván, fáradsággal csinál mindenféle edényt szükségünkre; és ugyanazon sárból csinálja a szükséges tiszta edényeket, és hasonlóképen az ezekkel ellenkezőket; ezen edények pedig mire használtassanak, a fazekas határozza meg. [Rom. 9,21.]
Igy csinál hiábavaló munkával istent azon sárból az, ki kevéssel azelőtt teremtetett a földből, és kevés vártatva oda tér, honnan vétetett, midőn számon kérik tőle a lélek adósságát, mely rajta vagyon.
De gondja nem arra van, hogy kifárad, sem hogy élete rövid: hanem az arany és ezüstművesekkel vetélkedik, utánozza a rézműveseket, és dicsőségnek tartja, hogy hiábavaló dolgokat csinál.
Igy az ő szive hamu, és reménysége hiábavaló föld, és élete a sárnál alábbvaló;
mert nem ismeri azt, ki őt alkotta, és ki a lelket, mely munkálkodik, belé lehelte, és ki az éltető szellemet belé ihlette.
De ők játéknak tartják életünket, és hogy az élet foglalkozása nyerészkedésre rendeltetett, és hogy akárhonnan, még a roszból is, hasznot kell szerezni.
Az ilyen tudja, hogy mindenek fölött vétkezik, midőn földanyagból romlandó edényeket, bálványokat csinál.
És mindnyájan esztelenek és boldogtalanok a lelkök ereje fölött való kevélyek, a te néped ellenségei, és kik fölötte uralkodnak;
mert a pogányok minden bálványait isteneknek tartják, kik sem szemeikkel nem élnek a látásra, sem orrukkal az éltető lég beszivására, sem füleikkel a hallásra, sem kezeik újjaival a tapintásra, és lábaik is restek a járásra. [Zsolt. 113,5. 134,16.]
Mivel ember csinálta azokat, és a ki mástól vette a lelket, az alkotta azokat. Mert egy ember sem alkothat magához hasonló istent.
Mert halandó lévén, holtat csinál az ő hamis kezeivel. Ő maga jobb azoknál, kiket tisztel, mivel ő legalább élt, bár halandó volt; azok pedig sohasem.
Sőt még a legnyomorultabb állatokat is tisztelik, mert az oktalan állatokhoz hasonlítva, azok alábbvalók.
És ezen állatoknak még tekintetében sem láthatni valami jót, mert távol vannak az Isten dicséretétől és áldásától.
Különböző sorsa a bálványozóknak és Isten tisztelőinek.
Ezekért méltán szenvedtek ezekhez hasonló kínokat, és a fenevadak sokasága által kiirtattak.
Mely kínok helyett jót tettél a te népeddel, kiknek kedve és kivánsága szerint új izű ételt adtál, fűrjet készítvén nekik eledelűl; [Móz. IV. 11,31.]
hogy amazok az eledelt megkívánván, az által, mi nekik mutattatott és küldetett, a szükséges étvágyat is elveszítsék; ezek pedig egykevesig szűkölködvén, új eledelt ízleljenek.
Mert amazokra, kik kegyetlenkedtek, eltávolíthatlan végveszélynek kellett jőni; ezeknek pedig csak megmutattatott, mimódon írtatnak ki ellenségeik.
Rájok is jött ugyan a fenevadak kegyetlen dühe, mikor az ártalmas kigyók marása által kiirtattak; [Móz. IV. 21,6.]
de nem maradt örökké rajtok a te haragod, hanem figyelmeztetésűl egykevéssé megháboríttattak, a gyógyúlás jelét bírván a te törvényed parancsainak emlékezetére.
Mert a ki ahhoz fordúlt, nem az által, mit látott, hanem teáltalad, ki mindenki szabadítója vagy, gyógyúlt meg.
Ebben pedig megmutattad elleneinknek, hogy te vagy, ki megszabadítasz minden gonosztól.
Mert amazokat a sáskák és legyek marásai ölték meg, és nem találtatott gyógyúlás az ő lelköknek, mert méltók voltak ilyenek által kiírtatni. [Móz. II. 8,24. 10,4. Jel. 9,7.]
A te fiaidat pedig még a mérges sárkányok fogai sem győzték le; mert irgalmasságod járúlván hozzájok, meggyógyítá őket.
Megfenyíttettek emlékeztetésűl beszédeidre, és hamarsággal meggyógyíttattak, nehogy mély feledésbe esvén, elmulasszák segítségedet.
Mert nem fű és nem lágyító ír gyógyította meg őket, hanem a te beszéded, Uram, mely mindent meggyógyít.
Mivel, Uram, te vagy, kinek az élet és halál fölött hatalma vagyon; elviszesz a halál kapujáig és visszahozasz. [Móz. V. 32,39. Kir. I. 2,6. Tób. 13,2.]
Mikor az ember öl gonoszságból, a kiment lélek nem tér vissza, s az elvitt lelket nem híhatja vissza többé;
de a te kezed elől elfutni lehetetlen.
Az istentelenek tagadván, hogy ismernek téged, a te karod erőssége által megostoroztattak, szokatlan vizekkel, jégesőkkel és záporokkal üldöztetvén, és tűz által megemésztetvén. [Móz. II. 9,23.]
És a mi csodálatos vala, – a vízben, mely mindent elolt, nagyobb ereje volt a tűznek. Igy lesz e világ az igazak boszúlója.
Némely időben szelídűlt ugyan a tűz, hogy meg ne égjenek az oktalan állatok, melyek az istentelenekhez küldettek; hanem hogy ők látván, tudják meg, hogy Isten itéletéből szenvedik az üldözést.
És némelykor a vízben a tűz erősebben égett köröskörűl, hogy a gonosz föld népét kiírtsa.
Ezek helyett angyalok eledelével tápláltad népedet, és munka nélkül készített kenyeret adtál mennyből nekik, minden gyönyörűség és minden íz édessége lévén abban. [Móz. II. 16,14. Móz. IV. 11,7. Zsolt. 77,25. Ján. 6,31.]
Mert a te táplálékod fiaidhoz való édességedet mutatta, és szolgálván az mindenki ohajtásának, a mivé ki akarta, azzá változott.
A hó és jég megállották a tűz erejét, hogy tudják meg, mikép az ellenség terményét a jégesőben égő és a záporban villámló tűz vesztette ki. [Móz. II. 9,24.]
Viszontag pedig ez, hogy tápláltassanak az igazak, még saját erejéről is elfeledkezett.
Mert a teremtmény neked, teremtőnek szolgálván, fölgerjed gyötrésre a gonoszok ellen, és megszelídűl azok javára, kik benned bíznak.
Azért akkor is mindenné elváltozván, a te mindeneket tápláló kegyességednek szolgált, azok akarata szerint, kik tőled ohajtották,
hogy tudják a te fiaid, kiket szeretsz, Uram! hogy nem a termő gyümölcsök táplálják az embereket, hanem a te igéd tartja meg azokat, kik tebenned hisznek.
Mert mit a tűz meg nem emészthetett, a nap gyenge sugarától átmelegedvén, azonnal elolvadott,
hogy mindennél tudva legyen, hogy a nap felköltét meg kellene előzni a te áldásodra, és a világosság föltűntekor kellene téged imádni.
Mert a háladatlanok reménysége, mint a téli jég, elolvad, és elvesz, mint a hiábavaló víz.
Az egyiptomi sötétség büntetése.
Nagyok, Uram, a te itéleteid, és kimondhatlanok a te igéid; azért tévelygettek a tanúlatlan lelkek;
mert midőn elhitették magokkal a gonoszok, hogy a szent népen uralkodhatnak, a sötétségnek és hosszú éjszakának köteleivel megkötöztetvén, házaikba rekesztve, mint az örök gondviselés száműzöttei hevertek. [Móz. II. 10,23.]
És midőn azt vélték, hogy a titkos bűnökben elrejteztek a feledékenység homályos leple alatt, elszélesztettek, rettentő félelemmel és nagy csodálkozással fölháborittatván.
Mert a félelemtől a barlang sem őrzé meg őket, melyben valának, mivel a rájok szálló zörgés megháboritá őket, és szomorú alakok jelenvén meg előttök, félelmet szereztek nekik.
A tűznek semmi ereje sem adhatott nekik világosságot, és a csillagok fénylő lángjai sem világosíthatták meg azt a szomorú éjszakát.
Azalatt tűz jelent meg nekik, hirtelen és félelmes, és a nem látott alaknak félelmétől megrettenve, gonoszabbnak vélték, a mit láttak.
És az ördöngős mesterséghez ragaszkodók csúffá lettek, és a dicsekvő bölcseség gyalázatosan megfenyíttetett. [Móz. II. 7,22.]
Mert kik azt igérték, hogy a félelmet és ijedelmeket eltávoztatják a bágyadt lélektől, eltelve nevetséges félelemmel, elbágyadtak.
És habár a szörnyek közől őket semmi sem rettenté, mindazáltal a vadállatok átmenésétől és a kigyók sziszegésétől megborzadva, majd elvesztek a remegésben, és a levegőbe sem akartak tekinteni, mit pedig teljességgel senki sem kerűlhet el.
Mert mivel félénk a gonoszság, bizonyságot teszen, hogy kárhoztatásra méltó; és mindenkor kegyetlen dolgokat vár a fölháborodott lelkiismeret.
Mert semmi egyéb a félelem, mint elárúlása a tehetetlenség érzetének;
és minél kisebb belűl a reménység, annál nagyobbnak tartja a nem ismert okot, melyből gyötrelme ered.
Azok pedig, kik ama bizonynyal elszenvedhetlen s az alsó és legmélyebb pokolból származó éjszakán, ugyanazon álmot aludták,
majd a csodaszörnyektől való félelemmel gyötörtettek, majd lelkök ájúlásával elhalának; mert hirtelen és reménytelen félelem szállott vala rájok.
Továbbá, ha valaki közőlök elesett, mintha tömlöczbe záratva őríztetett volna, vas nélkül is.
Ha valamely földművelő, vagy pásztor, vagy mezei munkás véletlen kinn szorúlt, eltávolíthatlan szükséget szenvedett,
mert mindnyájan a sötétségnek azon egy lánczával voltak megkötözve. A zúgó szél vagy a fák sürű ágai közt a madarak gyönyörűséges hangja, vagy a zuhatag ereje,
vagy a leomló kősziklák hatalmas dörgése, vagy a játszadozó állatok látatlan futása, vagy az ordító vadak hatalmas szava, vagy a legmagasabb hegyekről zengő viszhang – elcsüggesztették őket félelemmel.
Az egész föld kereksége tündöklő fényességgel volt megvilágítva, és dolgaiban senki sem gátoltatott;
csak azokra vettetett a súlyos éjszaka, a rájok következő sötétség képe; és ők magoknak nagyobb terhökre voltak a sötétségnél.
További leírása a különbözésnek, mely a bálványozók és Istent tisztelők sorsa közt vagyon.
A te szenteidnek pedig nagy világosságuk volt, és azok szavát hallották ugyan, de ábrázatukat nem látták; és mivel ők nem szenvedték ugyanazokat, magasztalának téged. [Móz. II. 10,23.]
És kik azelőtt bántattak vala, mivel most nem bántattak, hálát adának, és hogy a különválás meglegyen, azt kérték ajándékul.
Azért az égő tűzoszlop volt vezérök a nem ismert úton; és ártalom nélküli napot adtál a jó költözéshez. [Móz. II. 14,24. Zsolt. 77,14. 104,39.]
De amazok bizonyára méltók voltak a világosságtól megfosztatni, és a sötétség börtönét szenvedni, mert elzárva tartották fiaidat, kik által a törvénynek enyészhetlen világossága kezdetett e világnak adatni.
Mikor az igazak gyermekeit megölni szándékoztak, egy kitett, és az ő vesztökre megszabadított fiú által fiaik sokaságát elvetted, és mind együtt elvesztetted őket a hatalmas vízben. [Móz. II. 1,16. 2,3. 14,27.]
Ez az éj eleve kijelentetett atyáinknak, hogy bizonynyal tudván, minő eskünek hittek, csendesebb szívvel legyenek.
Azért vétetett jó néven a te népedtől az igaznak ugyan megszabadúlása, a gonoszoknak pedig veszedelme.
Mert a mi által büntetted az ellenszegűlőket, az által szólítván magadhoz minket, fölmagasztaltál.
Mert a jók igaz fiai titkon áldoztak, és az igazság törvényét egyenlő akarattal elrendelték, hogy mint igazak, mind a jókat mind a roszakat hasonlóképen fogadják, immár az atyák dicséreteit énekelvén.
Ellenben zajongott az ellenség szörnyű szózata, és a gyermekek siratóinak keserves jajgatása hallatszott;
mert egyenlő büntetéssel gyötörtetett a szolga urával, és a közember hasonlót szenvede a királylyal. [Móz. II. 12,30.]
Tehát egyetemben mindnyájoknak egyféle halállal kimúlt számtalan halottaik valának; úgy hogy az élők nem voltak elégségesek az eltemetésre, mivel a nép nemesebb része egy szempillantásban írtatott ki.
Kik semminek sem hittek a varázslások miatt; hanem midőn az elsőszülöttek végveszte lőn, akkor vallák meg, hogy ez Isten népe.
Mert mikor a csendes hallgatagság mindent elfoglalt, és az éj járásában félúton volt,
a te mindenható igéd mennyből a királyi székből, mint kemény harczos a veszedelem földének közepére leszökkent.
Éles kard hordozván a te kétségtelen parancsodat, és fölemelkedvén, mindent megtölte halállal, és a földön állván, fölért egészen az égig.
Akkor hirtelen gonosz álomlátások háboríták meg őket, és véletlen félelem szálla rájok.
Némelyik másutt elvettetvén holtelevenen, miért hal meg, kijelenté halála okát;
mert a látomások, melyek őket megháborították, ezeket előre megjelenték, hogy ne veszszenek el, nemtudva, miért szenvedik a nyomorúságokat.
Akkor ugyan az igazakat is illeté a halál kisértete, és a sokaságnál zendűlés lett a pusztában, de nem tartott sokáig a te haragod;
mert a feddhetlen ember sietett a népért könyörögni; eléhozván szolgálatának paizsát, az imádságot, és a jóillatszer által való könyörgést elküldvén, ellene állott a haragnak, és véget vetett a veszedelemnek, megmutatván, hogy ő a te szolgád. [Móz. IV. 16,46.]
Meggyőzé pedig a zajongókat, nem a test erejével, sem a fegyver hatalmával, hanem azt, ki őt bántotta vala, az igével hajtotta meg, az atyáknak tett esküvéseket és szövetséget emlegetvén.
Mert a mint immár rakásonkint hullottak egymásra a halottak, közéjök állott, és megtöré a haragot, és elvágta az élőkhöz vivő utat.
Mert a bokáig érő köntösön, mely rajta volt, az egész föld kereksége vala, az atyák nagy dolgai a négy sor köveken bevésve, és a te dicsőséged az ő fejkoronáján bemetszve. [Móz. II. 28,6.]
Ezeknek engedett a pusztító, és ezektől megfélemlék; mert a haragnak csupán kisértése is elégséges vala.
Folytatás és vége.
Az istentelenekre pedig mindvégig irgalom nélkül jött a harag; mert előre tudta jövendőjöket is:
hogy miután megengedték azok elmenetelét, sőt nagy sürgetéssel küldték őket, megbánván ezt, utánok indulnak.
Ugyanis még közöttök lévén a gyász, és a halottak sírjainál keseregvén, más esztelen gondolatra jöttek, és a kiket kérve kiűztek, azokat mint szökevényeket üldözték. [Móz. II. 14,5.]
Mert e végre vitte őket a méltó büntetés szüksége; ők azokról, mik történtek vala, nem emlékeztek meg, hogy a mi híjja volt a fenyítéknek, egészítse ki a további büntetés;
és a te néped ugyan csodálatosképen átmenjen, azok pedig szokatlan halált találjanak.
Mert minden teremtmény az ő kezdetleges tulajdona szerint átalakíttatott, szolgálván parancsaidnak, hogy a te gyermekeid sértetlenűl megőriztessenek.
Mert a felhő árnyékozta be táborukat, és hol azelőtt víz volt, száraz föld tűnt föl, és a vörös tengeren akadály nélkül való út, és a nagy mélységből zöld mező lett,
melyen átment az egész nemzet, a te kezed védelme alatt, látván jeleidet és csodáidat;
mentek, mint a lovak a legelőn, és mint a bárányok szökdeltek, magasztalván téged, Uram, ki megszabaditottad őket.
Mert megemlékeztek még azokról, mik zarándokságuk alatt történtek vala, hogy állatok nemzése helyett mimódon termett a föld legyeket, és halak helyett a folyóviz töméntelen békát árasztott.
Utóbb pedig láttak új nemű madarakat, midőn a kivánságtól ösztönöztetve, nyalánk csemegéket kértek. [Móz. II. 16,13. Móz. IV. 11,31. Bölcs. 16,2.]
Kivánságuk szavára a tengertől fűrj jött fel nekik. És a bűnösökre gyötrelmek szállottak, nem előjelek nélkül, melyek a villámok erejével történtek; és méltán szenvedtek gonoszságaik szerint;
mert utálatosabb vendégszeretetlenséget gyakoroltak; némelyek ugyanis az ismeretlen jövevényeket be nem fogadták, mások pedig a jó vendégeket szolgaság alá vetették;
és nem csak ezt, hanem mást is figyelembe kell venni azoknál, hogy kedvetlenűl fogadták a külföldieket,
mialatt ezek azokat, kiket örömmel befogadtak, és törvényeikben részesitettek, kegyetlen fájdalmakkal gyötrötték.
Azért vaksággal verettek meg, mint amazok az igaznak ajtajánál; hirtelen sötétséggel födettek be, hogy kiki saját ajtaján is kereste a bemenetelt. [Móz. I. 19,11.]
Az elemek önmagokban elváltoztak, mint midőn a hangminőség elváltozik, de minden megtartja saját hangját; mint ezt egy látásra is megitélhetni;
mert a mezei állatok vízi állatokká változtak, és valamennyi úszók voltak, mind a földre mentek át.
A tűz több erővel hatalmaskodott a vizben, és a víz oltó természetéről elfeledkezett.
A lángok ellenben a benne járó s veszendő állatok testeit nem bántották; el sem olvaszták azt a jó eledelt, mely, mint a jég, könnyen elolvad. Mert mindenben fölmagasztaltad a te népedet, Uram, és megtisztelted, és nem vetéd meg, minden időben és minden helyen velök lévén.