BÍRÁK KÖNYVE.
Bír 1
Izrael néhány nemzetségei hadra kelnek a kananeusok ellen, néhányan megkimélik őket.
Józue halála után Izrael fiai megkérdezék az Urat, mondván: Ki megyen föl előttünk a kananeusok ellen, és ki lesz a had vezére?
És mondá az Úr: Júda menjen föl; ime kezébe adtam a földet,
És mondá Júda atyjafiának, Simeonnak: Jőj fel velem az én sorsomba, és hadakozzál a kananeusok ellen; hogy én is veled menjek a te sorsodba. És elméne vele Simeon.
És fölméne Júda, és az Úr kezeikbe adá a kananeusokat és ferezeusokat; és Bezekben tizezer embert verének meg.
És Bezekben találák Adonibezeket, és hadakozának ellene, és megverék a kananeusokat és ferezeusokat.
Adonibezek pedig elfuta, kit kergetvén megfogának, elvágván kezei és lábai végeit.
És mondá Adonibezek: Hetven király, el lévén vágva kezeik és lábaik végei, szedegeté asztalom alatt az étkek hulladékait; a mint én cselekedtem, úgy fizetett Isten nekem. És Jerusalembe vivék őt, és ott meghala;
mert Júda fiai víván Jerusalemet, bevevék azt, és megverék fegyver élével, fölégetvén az egész várost.
És azután lejövén a kananeus ellen hadakozának, ki a hegységen lakik vala és dél felől és a mezőségen.
És elmenvén Júda a kananeusok ellen, kik Hebronban laknak vala, (melynek régenten Kariatarbe volt neve) megveré Szeszait, Ahimant és Tolmait;
és onnét megindulván, Dábir lakóira méne, melynek régi neve Kariat-Széfer vala, azaz tudományok városa.
És mondá Káleb: A ki Kariat-Széfert megveri és elpusztítja, neki adom leányomat, Axát feleségűl.
És midőn azt bevette Cenez fia, Otóniel, Káleb öcscse, neki adá leányát, Axát feleségűl.
Kit, az úton menvén, megintett férje, hogy atyjától földet kérjen. Ki mikor fohászkodott a szamáron ülvén, mondá neki Káleb: Mi lelt?
Amaz pedig felelé: Adj áldást nekem: mert száraz földet adtál nekem, adj vizzel bővelkedőt is. Ada tehát neki Káleb felűl és alúl vizforrásos földet.
Mózes rokonának, a cineusnak fiai pedig fölmenének a pálmák városából Júda fiaival az ő sorsa pusztájába, mely Áradnak dél felől vagyon, és vele lakának.
Elméne pedig Júda atyjafiával, Simeonnal, és együtt verék meg a kananeusokat, kik Szefaatban laknak vala, és megölék őket. És hivaték a város neve Hormának, azaz átoknak.
És Júda megveré Gázát vidékével, és Askalont és Akkaront határaival.
És az Úr Júdával vala, s ez a hegységet elfoglalá; de el nem törölheté a völgy lakóit, mert kaszás-szekerekkel bővelkednek vala.
És Kálebnek Hebront adák, a mint Mózes mondotta vala, ki eltörlé arról Énák három fiát.
De a jebuzeusokat, Jerusalem lakóit el nem törlék Benjamin fiai; és a jebuzeusok Benjamin fiaival lakának Jerusalemben mind a jelen napig.
József háznépe is fölméne Bételbe, és az Úr velök vala.
Mert midőn a várost megszállák, mely azelőtt Lúzának neveztetett,
Látának egy embert a városból kijőni, és mondák neki: Mutass nekünk bemenetelt a városba, és irgalmat teszünk veled.
Ki midőn mutatott nekik, megverék a várost fegyver élével, azon embert pedig és minden rokonságát elbocsáták.
Ki elbocsáttatván, Hettim földére méne, és ott várost építe, és nevezé azt Lúzának, mely úgy neveztetik a jelen napig.
Manasszes sem törlé el Bethszant és Tanakot faluival, és Dór lakóit és Jeblaamot és Mageddót faluival, és a kananeusok velök kezdének lakni.
Miután pedig megerősödött Izrael, adófizetőkké tevé őket, és nem akará eltörleni.
Efraim sem ölé meg a kananeusokat, kik Gázerben laknak vala, hanem velök lakék.
Zabulon sem törlé el Cetron és Naalol lakóit, hanem közötte lakék a kananeus, és adófizetője lőn.
Áser sem törlé el Akko és Szídon lakóit, Ahalabot és Akazibot, Helbát, Áfeket és Rohobot;
és a kananeusokkal, azon föld népével lakék, és nem ölé meg őket.
Neftali sem törlé el Bethszámes és Bethanat lakóit, és a kananeusokkal, azon föld népével lakék, és a bethszamiták és bethaniták adófizetői valának.
És az amorreusok megszoríták Dán fiait a hegyen, és nem adának nekik helyet, hogy a lapályra lejőjenek,
és a Háresz hegyén lakának, a mi cserepesnek magyaráztatik, Ajalonban és Szalebimben. De rájok nehezedék József háznépének keze, és adófizetői lőnek.
Vala pedig az amorreusok határa a skorpió magasától a kőszikla és tovább a felső helyek.
Az Úr angyalának megjelenése. Az izraeliták bálványozása és bünhödése.
És feljöve az Úr angyala Galgalából, a sírók helyére, és mondá: Kihoztalak titeket Egyiptomból, és bevittelek azon földre, melyért megesküdtem atyáitoknak, és megigértem, hogy veletek kötött frigyemet föl nem bontom mindörökre,
csak ne lépjetek szövetségre e föld lakóival, hanem rontsátok le oltáraikat, és nem akartatok szómra hallgatni; miért cselekedtétek ezt?
Azért nem akartam őket eltörleni színetek elől, hogy legyenek ellenségeitek és azok istenei legyenek romlástokra.
És midőn az Úr angyala ez igéket mondotta Izrael minden fiainak, fölemelék szavokat és sírának.
És hivaték azon hely neve sírók, vagy könyhullatások helyének; és ott áldozatokat tőnek az Úrnak.
Tudniillik Józue elbocsátá a népet, és elmenének Izrael fiai, kiki a maga örökségébe, hogy bírják azt; [Józ. 24,28.]
és szolgálának az Úrnak az ő és a vének minden napjaiban, kik sok ideig élének utána, tudván az Úr cselekedeteit, melyeket Izraellel tett vala.
De meghala Nun fia, Józue, az Úr szolgája száztíz esztendős korában,
és eltemeték őt öröksége határaiban Tamnet-száréban, Efraim hegyén, Gaasz hegyének éjszakai részén.
És azon egész nemzedék atyáihoz gyűjteték; és mások támadának, nem ismerők az Urat, és ama cselekedeteket, melyeket Izraellel tett vala.
És gonoszat cselekvének Izrael fiai az Úr színe előtt, és Baalimnak szolgálának,
és elhagyák atyáik Urát Istenét, ki őket kihozta vala Egyiptom földéről; és idegen isteneket követének, azon népek isteneit, kik körűlök laknak vala, és imádák azokat, és haragra ingerlék az Urat,
elhagyván őt, és Baalnak és Asztarótnak szolgálván.
És az Úr megharaguvék Izrael ellen, és adá őket a dúlók-fosztók kezébe, kik megfogák őket, és eladák a köröttük lakó ellenségeknek; és nem állhatának ellen az ő ellenségeiknek,
hanem bárhová akartak menni, rajtok vala az Úr keze, a mint szólott és megesküdött nekik; és igen nagy vala nyomorúságuk.
És az Úr bírákat támaszta, kik szabadítsák meg őket a pusztítók kezéből; de azokra sem akarának hallgatni,
idegen istenekkel paráználkodván, és azokat imádván. Hamar elhagyák az utat, melyen jártak vala atyáik; és hallák az Úr parancsait, mégis mindent ellenkezőleg cselekvének. [Móz. III. 17,7.]
És midőn az Úr bírákat támaszta, azok napjaiban irgalomra hajolván, meghallgatá a szorongatottak fohászkodásait és megszabadítá őket a pusztítók öldöklésétől.
Miután pedig meghalt a bíró, visszatérének, és sokkal több gonoszat cselekvének, mint atyáik cselekedtenek, idegen isteneket követvén, azoknak szolgálván, és imádván őket. El nem hagyák találmányaikat, és a keménységes utat, melyen szoktak volt járni.
És fölgerjede az Úr haragja Izrael ellen, és mondá: Mivelhogy ez a nép fölbontotta szövetségemet, melyet atyáitokkal kötöttem vala, és szavamra hallgatni átallott:
én sem törlöm el a nemzeteket, melyeket meghagyott Józue, midőn meghalt;
hogy azok által próbáljam meg Izraelt, vajjon megőrzik-e az Úr útját, és azon járnak-e, a mint megőrizték atyáik, vagy sem?
Meghagyá tehát az Úr mind ama nemzeteket, és nem akará hamar elveszteni, nem is adá Józue kezébe.
A nép vétkezik, megbüntettetik, és megszabadíttatik Otóniel, Aod és Samgar által.
Ezek azon nemzetek, melyeket az Úr meghagyott, hogy azok által oktassa Izraelt, és mindazokat, kik nem tudták vala a kananeusok hadakozásait;
hogy az után tanúljanak az ő fiaik hadakozni az ellenségekkel, és gyakorlatot nyerni a harczolásban:
A filiszteusok öt fejedelme, és mind a kananeusok és szidoniusok és heveusok, kik a Libanon hegyén laknak vala, Baal-Hermon hegyétől az Ematba való bemenetig.
És meghagyá őket, hogy általok megpróbálja Izraelt, vajjon hallgatja-e az Úr parancsait, melyeket parancsolt vala atyáiknak Mózes által, vagy sem?
Izrael fiai tehát a kananeusok és heteusok, az amorreusok és ferezeusok, a heveusok és jebuzeusok között lakának;
és feleségűl vevék azok leányait, és leányaikat azok fiainak adák, és azok isteneinek szolgálának.
És gonoszat cselekvének az Úr színe előtt, és megfeledkezének Istenökről, szolgálván Baalimnak és Asztarótnak.
És az Úr megharaguván Izrael ellen, Kuszan-Raszataimnak, a mezopotámiai királynak kezeibe adá őket, és neki nyolcz esztendeig szolgálának.
És az Úrhoz kiáltának, ki nekik szabadítót támaszta, és megszabadítá őket, Otónielt tudniillik, Cenez fiát, Káleb öcscsét;
kiben az Úr lelke vala, és biráskodék Izraelben. És kiméne a harczra, és kezeibe adá az Úr Kuszan-Raszataimot, a szíriai királyt, és elnyomá őt.
És megnyugovék a föld negyven esztendeig, és meghala Cenez fia, Otóniel.
De Izrael fiai ujonan gonoszat cselekvének az Úr színe előtt; ki megerősíté ellenök a moábi királyt, Eglont, mert gonoszat cselekvének az ő színe előtt.
És ez magához gyüjté Ammon és Amalek fiait, és elméne és megveré Izraelt, és bírá a pálmák városát.
És Izrael fiai Eglonnak, a moábi királynak tizennyolcz esztendeig szolgálának;
és azután az Úrhoz kiáltának, ki nekik Aod nevű szabadítót támaszta, Gerának, Jemini fiának fiát, ki mind a két kezével úgy éle, mint a jobbal. És Izrael fiai ajándékokat küldének Eglonnak, a moábi királynak általa,
ki magának két élű kardot csinála, melynek közepén egy tenyérnyi hosszú markolat vala, és azt a köntös alá jobb tomporára övedzé.
És beadá az ajándékokat Eglonnak, a moábi királynak. Eglon pedig igen testes vala.
És midőn beadta neki az ajándékokat elkiséré társait, kik vele jöttek vala.
És visszatérvén Galgalából, a hol bálványok voltak, mondá a királynak: Titkos szóm van veled, oh király! És ez hallgatást parancsola; és kimenvén mindnyájan, a kik körűle valának,
beméne Aod hozzája, amaz pedig a nyári teremben ül vala egyedűl, és mondá: Isten igéje van nálam hozzád. Ki mindjárt fölkele a királyi székből;
És Aod kinyujtá balkezét, és kirántá a handzsárt jobb tomporáról, és beüté azt amannak hasába
oly erősen, hogy a vas után markolata is beméne a sebbe, és az igen kövér hájba szorúla. Ki sem voná a kardot, hanem a mint bele ütötte, testében hagyá; és a természet rejtekén hasának ganéja mindjárt kiomola.
Aod pedig gondosan betévén a nyári terem ajtait, és zárral megerősítvén,
a hátulsó ajtón kiméne. És a király szolgái bemenvén, láták a nyári terem ajtait betéve, és mondák: Talán szükségét végzi a nyári kamarában.
És sokáig várakozván, mígnem elszégyenlék magokat, és látván, hogy senki sem nyitja föl, vevék a kulcsot, és megnyitván, halva találák urokat a földön elterűlten.
Aod pedig, míg azok búsúlának, elszalada, és átméne a bálványok helyén, a honnan visszatért vala, és Szeiratba juta;
és mindjárt megzendűle a harsona Efraim hegyén; és lemenének vele Izrael fiai, ő legelől menvén.
És mondá nekik: Kövessetek engem; mert az Úr kezeinkbe adta ellenségeinket, a moabitákat. És lemenének utána, és elfoglalák a Jordán réveit, melyeken átkelnek Moábba; és senkit át nem bocsátának,
hanem megverének a moábitákból az időben közel tízezeret, mind izmos és erős férfiakat. Senki sem szaladhata el közőlük.
És megaláztaték Moáb az napon Izrael keze alatt, és megnyugovék a föld nyolczvan esztendeig.
Ezután Anat fia, Samgár vala, ki a filiszteusok közől hatszáz férfiút öle meg egy szántóvassal, és ő is megoltalmazá Izraelt.
Debbora, a bírónő, és Barak megmentik Izraelt Sisarától kit Jáhel megöl.
Ismét gonoszat cselekvének Izrael fiai az Úr szine előtt Aod halála után;
és az Úr őket Jábin, a kanaáni király kezeibe adá, ki Ázorban országlott, és hadseregének egy Sisara nevű vezére volt, ez pedig a nemzetek Haroszetében lakik vala.
És Izrael fiai az Úrhoz kiáltának; mert amannak kilenczszáz kaszás-szekere vala, és húsz esztendeig igen elnyomá őket.
Debbora pedig próféta-asszony vala, Lapidót felesége, ki az időben a nép fölött biráskodik vala.
És a pálmafa alatt ül vala, mely az ő nevéről hivaték, Rama és Bétel között Efraim hegyén; és fölmenének hozzá Izrael fiai minden ügyeikben.
És elkülde, és hivá Abinoem fiát, Barakot, Neftalim Cédeszéből, és mondá neki: Izrael Ura Istene parancsolja neked: Menj, és vígy hadsereget a Tábor hegyére, és végy magadhoz tízezer hadakozót Neftali fiaiból és Zabulon fiaiból;
én pedig hozzád vezetem Ciszon patakja mellé Sisarát, Jábin hadának fejedelmét, és az ő szekereit és minden sokaságát, és kezedbe adom azokat.
És mondá neki Barak: Ha velem jösz, megyek; ha velem nem akarsz jőni, nem megyek
Amaz mondá neki: Elmegyek ugyan veled, de ezúttal a győzelem nem neked fog tulajdoníttatni, mert asszony kezébe fog adatni Sisara. Fölkele tehát Debbora, és elméne Barakkal Cédeszbe.
Ki elhíván Zabulont és Neftalit, fölméne tízezer hadakozóval, az ő társaságában lévén Debbora.
A cineus Háber pedig hajdan elvált vala többi cineus atyjafiaitól, Hobábnak, Mózes rokonának fiaitól; és sátorokat vont föl azon völgyig, mely Szennimnek neveztetik, és Cédesz mellett vagyon.
És hirűl viteték Sisarának, hogy Barak, Abinoem fia, fölment a Tábor hegyére.
És kilenczszáz kaszás-szekeret, és a nemzetek Haroszetéből egész hadat gyüjte Ciszon patakához.
És mondá Debbora Baraknak: Kelj föl, mert ez a nap, melyen az Úr kezeidbe adja Sisarát: ime ő a te vezéred. Leméne tehát Barak a Tábor hegyéről, és tizezer hadakozó vele;
és megrémíté az Úr Sisarát és minden szekereit és az egész sokaságot fegyver élével Barak láttára, elannyira, hogy Sisara a szekérről leugorván, gyalog futa; [Zsolt. 82,10.]
és Barak kergeté a futó szekereket és hadsereget a nemzetek Haroszetéig; és az ellenség egész sokasága fogytig elhulla.
Sisara pedig szaladván, a cineus Háber feleségének, Jáhelnek sátorához juta; mert békeség vala Jábin, az ázori király között és a cineus Háber háza között.
Kimenvén tehát Jáhel Sisara elé, mondá neki: Jőj be hozzám, Uram, jőj be, ne félj. Ez bemenvén annak sátorába, és tőle palásttal befödöztetvén,
mondá neki: Kérlek adj nekem egy kevés vizet, mert igen szomjúhozom. Amaz fölnyita egy tejtömlőt, és inni ada neki, és befödé őt.
És mondá neki Sisara: Állj a sátor ajtaja előtt; és ha valaki jő, kérdvén téged és mondván: Van-e itt valaki? feleld: Senki sincsen.
Vevé pedig Háber felesége, Jáhel a sátorszeget, vévén egyszersmind a pőrölyt, és bemenvén titkon, és halkkal amannak halantékára tevé a szeget, és a pőrölylyel ráütvén, velején át a földig szegezé; ki az álmot a halállal egyesítvén, elfogya és meghala.
És ime Barak Sisarát űzvén, jő vala; és kimenvén eléje Jáhel, mondá neki: Jöszte, és megmutatom neked a férfiút, a kit keressz. Ki midőn bement hozzája, látá a halva feküvő Sisarát, és halantékában a szeget.
Megalázá tehát Isten az napon Jábint, a kanaáni királyt, Izrael fiai előtt;
kik naponkint gyarapodának, és erős kézzel elnyomák Jábint, a kanaáni királyt, mígnem eltörlék őt.
Debbora és Barak diadal-éneke.
És éneklének Debbora és Barak, Abinoem fia, az napon mondván:
Kik Izraelből készakarva tettétek ki veszedelemre magatokat, áldjátok az Urat!
Halljátok, királyok! vegyétek füleitekbe, fejedelmek! Én vagyok, én vagyok, ki az Úrnak éneklek, dicséretet mondok Izrael Ura- Istenének. –
Uram! mikor kijövél Szeirből, és átmenél Edom tartományain, a föld megindúla, s az egek és felhők vizet hullatának.
A hegyek elolvadának az Úr színe előtt, és Sinai Izrael Ura- Istenének színe előtt.
Samgárnak, Anat fiának napjaiban, Jáhel napjaiban nyugovának az ösvények; és kik azokon mennek vala, kerengő kitéréseken járának.
Megszűnének az erősök Izraelben, és nyugovának; mígnem Debbora támada, anya támada Izraelben.
Új hadakat választa az Úr, és ő forgatá fel az ellenségek kapuit; vajjon láttak-e paizst és kopját negyvenezer izraelitánál?
Szívem szereti Izrael fejedelmeit, kik szabad akaratból adtátok magatokat veszedelemre, áldjátok az Urat!
A kik fénylő szamarakon jártok, és az itéletben ültök, és az úton mentek, szóljatok.
A hol összeütköztek a szekerek, és az ellenség hada megrontatott, ott hirdessék az Úr igazságát és kegyességét Izrael erőseihez; akkor méne le az Úr népe a kapukra, és elfoglalá a fejedelemséget.
Kelj föl, kelj föl, Debbora! kelj föl, kelj föl, és mondj éneket; kelj föl, Barak! és vidd foglyaidat, Abinoem fia!
Megszabadúltak a népek maradékai, és az Úr az erősök által harczolt.
Efraimból volt, ki eltörlé őket Amalek alatt, és utána Benjaminból jött népeid ellen, oh Amalek! Makirból fejedelmek jövének ki, és Zabulonból, kik hadsereget vivének a harczra.
Isszakar hadnagyai voltak Debborával, és Barak nyomdokait követték, ki úgy rohant a veszedelembe, mint mély örvénybe; de Rúben meghasonolván magával, vezérei között vetekedés támada.
Miért maradsz a két határ között, hogy a nyájak bőgését halljad? – Rúben meghasonolván magával, vezérei között vetekedés támada.
Gálaád a Jordánon túl nyugszik, és Dán hajóival foglalatoskodik vala; Áser a tenger partján maradván, és kikötő-helyein vesztegelvén.
Zabulon pedig és Neftali halálra szánták magokat Merome tartományában.
Eljövének a királyok és harczolának, harczolának Kanaán királyai Tanakban a Mageddo vizei mellett, mindazáltal semmi zsákmányt sem nyerének.
Az égből harczoltak ellenök, a csillagok rendjökben és forgásukban maradván, harczoltak Sisara ellen.
Ciszon pataka seprette el holttesteiket, Kadumim pataka, Cison pataka; tapodd el, én lelkem, az erősöket.
A lovak körmei elhulltak, midőn száguldva futának, és az ellenség legerősbjei nyakrafőre rohanának.
Átkozzátok meg Meroz földét, úgymond az Úr angyala; átkozzátok meg annak lakóit, mert nem jöttek az Úr segítségére, az ő erőseinek fölsegítésére.
Áldott az asszonyok között Jáhel, a cineus Háber felesége, áldott legyen sátorában.
A vizet kérőnek tejet ada, és a fejedelmi csészében vajat nyujta.
Balkezével a szeget vevé, és jobbjával a kovácsok pőrölyét, és megölé Sisarát, fején helyet keresvén a sebnek, és halantékát erősen átlyukasztván.
Az ő lábainál fetrenge aléltan és meghala; lábai előtt hengereg vala, és elterűle meghalva és nyomorultan.
Az ablakon nézvén anyja, jajveszékel vala, és az étteremből szóla: Miért késik megjőni az ő szekere? miért akadnak el szekerének kerekei?
Egyik, az ő többi feleségeinél bölcsebb, ez igéket felelé napának:
Talán most osztja a ragadományt, s az asszonyok legszebbje választatik neki; sokféle színű ruhák adatnak Sisarának zsákmányúl, és különféle ékszer gyüjtetik össze nyakékességűl.
Igy veszszenek el, Uram, minden ellenségeid; a kik pedig téged szeretnek, mint fölkelésében fénylik a nap, úgy tündököljenek.
És megnyugovék a föld negyven esztendeig.
Szabadúlás Gedeon által, Gedeon gyapja.
Izrael fiai pedig gonoszat cselekvének az Úr színe előtt, ki Madián kezébe adá őket hét esztendeig. [Móz. II. 2,15. Józ. 13,21.]
És igen elnyomatának azoktól. És üregeket és barlangokat csinálának magoknak a hegyekben, és igen erős helyeket oltalmúl.
És mikor vetett Izrael, fölméne Madián és Amalek és a többi napkeleti népek,
és nálok sátorokat vonván föl, a mi csak fű volt, mind elpusztíták Gáza bemenetéig; és semmi élelemre valót sem hagyának Izraelben, sem juhokat, sem ökröket, sem szamarakat.
Mert ők minden nyájastul és sátorostul jövének, és mint a sáskák mindent ellepnek vala, az emberek és tevék számtalan sokasága elpusztítván mindent, a mihez értek.
És Izrael igen megaláztaték Mádián színe előtt.
És az Úrhoz kiálta, segítséget kérvén a madianiták ellen.
Ki egy próféta-férfiút külde hozzájok és szóla: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Én cselekedtem, hogy ti feljőjetek Egyiptomból, és kihoztalak titeket a szolgaság házából,
és megszabadítottalak az egyiptomiak és minden ellenség kezéből, kik titeket nyomorgattak vala, és kiűztem azokat előttetek, és nektek adtam azok földét.
És mondám: Én vagyok a ti Uratok Istenetek, ne féljétek az amorreusok isteneit, kiknek földén laktok. És nem akartatok szómra hallgatni.
Eljöve pedig az Úr angyala, és leüle a cserfa alatt, mely Efrában vala, és Joásé, Ezri családjának atyjáé vala. És midőn az ő fia, Gedeon gabonát cséplett és tisztított a sajtóban, hogy Madiánt kikerűlje,
megjelenék neki az Úr angyala, és mondá: Az Úr veled, legerősebb férfiú!
És mondá neki Gedeon: Kérlek, Uram, ha velünk az Úr, miért jövének ránk mindezek? hol vannak az ő csodatételei, melyeket atyáink beszélettek, és mondották: Egyiptomból hozott ki minket az Úr? Most pedig elhagyott minket az Úr, és Madián kezébe adott.
És rátekinte az Úr, és mondá: Menj el ezen erősségedben, és megszabadítod Izraelt Madián kezéből; tudd meg, hogy én küldöttelek téged. [Kir. I. 12,11.]
Ki felelvén, mondá: Kérlek, Uram, miáltal szabadítsam meg Izraelt? ime az én házam népe legcsekélyebb Manasszesben, és én legkisebb vagyok atyám házában.
És mondá neki az Úr: Én leszek veled, és megvered Madiánt, mint egy férfiút.
És ő: Ha kedvet találtam, úgymond, előtted, adj jelet nekem, hogy te vagy, a ki velem szólasz.
El se távozzál innét, mignem visszatérek hozzád, áldozatot hozván, és neked bemutatván. Amaz felelé: én megvárom eljövetedet.
Beméne tehát Gedeon, és egy gődölyét főze és egy mérték lisztből kovásztalan kenyereket, és a húst kosárba tévén, és a hús levét fazékba töltvén, mindent a cserfa alá hoza, és bemutatá neki.
És mondá neki az Úr angyala: Vedd a húst és kovásztalan kenyeret, és tedd ama kősziklára, és levét töltsd rája. És midőn úgy cselekedett,
az Úr angyala kinyújtá a vessző végét, melyet kezében tart vala, és illeté a húst és kovásztalan kenyereket; és tűz jöve fel a kősziklából, és megemészté a húst és kovásztalan kenyereket; az Úr angyala pedig elenyészék az ő szemei elől.
És látván Gedeon, hogy az Úr angyala volt, mondá: Jaj nekem, Uram Istenem! mert az Úr angyalát színről színre láttam.
És mondá neki az Úr; Békeség veled! ne félj, nem halsz meg.
Oltárt építe tehát ott Gedeon az Úrnak, és nevezé: az Úr békeségének a jelen napig. Mert mikor még Efrában vala, mely Ezri családjaé,
azon éjjel mondá az Úr neki: Vedd atyád bikáját, és más hét esztendős bikát, és rontsd le Baal oltárát, mely atyádé, és vágd ki a berket, mely az oltár körűl vagyon;
és építs oltárt a te Urad- Istenednek e kőszikla tetején, melyre azelőtt az áldozatot tetted; és vedd a másik bikát, és áldozd föl égőáldozatúl a rakásfán, melyet a berekből kivágsz.
Gedeon tehát magához vévén szolgái közől tíz férfiút, úgy cselekvék, a mint neki az Úr parancsolta vala. Félvén pedig atyja háznépétől és azon város embereitől, nem akará azt nappal cselekedni, hanem mindent éjszaka végeze.
És midőn fölkeltek azon város emberei reggel, lerontva láták Baal oltárát, és a berket kivágva, és a másik bikát föltéve az oltárra, mely akkor épittetett vala.
És mondák egymáshoz: Ki cselekedte ezt? És midőn a dolog szerzőjét keresték, mondák: Gedeon, Joás fia cselekedte mindezeket.
És mondák Joásnak: Hozd elé ide fiadat, hogy haljon meg; mert lerontotta Baal oltárát, és a berket kivágta.
Kiknek amaz felelé: Vajjon Baal boszúállói vagytok-e, hogy érette viaskodjatok? a ki az ő ellensége, haljon meg, mielőtt a holnap eljő; ha Isten ő, álljon boszút azon, ki oltárát lerontotta.
Az naptól Gedeon Jerobaalnak hivaték, azért hogy azt mondotta Joás: Álljon boszút Baal azon, ki oltárát lerontotta.
Azért egész Madián és Amalek és a napkeleti népek egybegyülének, és átmenvén a Jordánon, táborba szállának Jezrael völgyében.
Az Úr lelke pedig fölöltözteté Gedeont, ki megfúván a harsonát, összehíva Abiezer háznépét, hogy őt kövesse.
És követeket külde egész Manasszesbe, és az is követé őt; és más követeket Áserbe és Zabulonba és Neftaliba, kik eléje jövének.
És mondá Gedeon az Istennek: Ha Izraelt kezem által megszabadítod, a mint szólottál,
leteszem e gyapjat a szérűbe; ha csupán a gyapjún lesz harmat, és az egész föld száraz marad, tudni fogom, hogy kezem által, a mint szólottál, megszabadítod Izraelt.
És úgy lőn. És éjjel fölkelvén, kifacsará a gyapjat, s egy csészét tölte meg harmattal.
És mondá ismét az Istennek: Ne gerjedjen föl haragod ellenem, ha még egyszer megkisértelek, jelet kérvén a gyapjún. Kérlek, hogy csak a gyapjú legyen száraz, és az egész föld a harmattól nedves.
És úgy cselekvék Isten azon éjjel, a mint kérte vala; és csak a gyapjú maradt száraz, és az egész föld harmatos lőn.
Gedeon győzedelme a madianitákon.
Annakokáért Jerobaal, azaz Gedeon, éjjel fölkelvén, és az egész nép vele, ama forráshoz méne, mely Haradnak hivatik. Madián tábora pedig a völgyben vala, a magas halom éjszaki részén.
És mondá az Úr Gedeonnak: Sok a nép veled, és nem adatik Madián az ő kezébe, nehogy dicsekedjék Izrael énellenem, és mondja: Magam erejével szabadúltam meg.
Szólj a népnek, és mindnyájok hallatára hirdesd ki: A ki rettegő és félénk, térjen vissza. És elmenének Gálaád hegyéről, és a népből huszonkétezer ember tére vissza, és csak tízezer marada. [Móz. V. 20,8. Makkab. I. 3,56.]
És mondá az Úr Gedeonnak: Még is sok a nép, vidd őket a vízhez, és ott megpróbálom őket; és a kiről mondom neked, hogy menjen veled, az menjen; a kit elmenni megtiltok, térjen vissza.
És midőn a nép lement a vízhez, mondá az Úr Gedeonnak: A kik nyelvökkel nyalják a vizet, mint az ebek szokták nyalni, válaszd külön azokat; a kik pedig térdhajtva isznak, másfelől legyenek.
Azok száma tehát, kik kézzel szájokba vévén, nyalták a vizet, három száz férfiú vala; a többi sokaság pedig mind térdhajtva ivott.
És mondá az Úr Gedeonnak: Ama háromszáz férfiúval, kik a vizet nyalták, szabadítalak meg titeket, és kezedbe adom Madiánt; a többi sokaság pedig mind helyére térjen vissza.
Vévén tehát azon szám szerint eledelt és harsonákat, a többi sokaságnak megparancsolá, hogy menjen mind sátoraiba; és ő a háromszáz férfiúval viadalra készűle. Madián tábora pedig alant a völgyben vala.
Azon éjjel mondá az Úr neki: Kelj föl, és menj le a táborba, mert kezedbe adtam őket.
Ha pedig félsz egyedűl menni, menjen le veled szolgád, Fára;
és mikor meghallod, a mit szólanak, akkor erősödnek meg kezeid, és bátrabban mégy az ellenség táborára. Leméne tehát ő és szolgája, Fára a tábor azon részére, hol a fegyveresek őrállói valának.
Madián pedig és Amalek és a napkeleti népek mind széllyel feküvének a völgyben, mint a sáskák sokasága, számtalan tevék is valának, mint a fövény, mely a tenger partján vagyon.
És midőn odaérkezett Gedeon, egy valaki álmát mondá el szomszédjának, és ily módon beszélé el, a mit látott vala: Álmot láték, és úgy látszék nekem, mintha egy hamuban sült árpakenyér hengergett és jött volna le Madián táborába; és midőn a sátorhoz jutott, megüté és fölforgatá, úgy hogy a földdel egyenlő lett.
Felelé az, kinek ezt mondá: Nem egyéb ez, hanem Gedeonnak, Joás fiának, az izraelita férfiúnak fegyvere; mert kezébe adta az Úr Madiánt és az ő egész táborát.
És mikor hallotta Gedeon az álmot és annak magyarázatát, leborúla; és visszatére Izrael táborába, és mondá: Keljetek föl, mert az Úr kezünkbe adta Madián táborát.
És elosztá a háromszáz férfiút három részre, és harsonákat ada kezeikbe, és üres korsókat, és égő fáklyákat a korsókba.
És mondá nekik: A mit láttok, hogy én cselekszem, azt cselekedjétek; bemegyek a tábor részére, és a mit mívelek, kövessétek.
Mikor megzendűl a harsona kezemben, ti is fújjatok harsonát a tábor körűl, és kiáltsátok mind együtt: Az Úrnak és Gedeonnak!
És beméne Gedeon, és a vele volt háromszáz férfiú a tábor részére, az éjféli őrizet kezdetén, és az őröket felköltvén, kezdének harsonázni, és a korsókat egymáshoz verni.
És mikor a tábor körűl három helyen harsonáztak, és az edényeket összetörték, balkezeikben tarták az égő fáklyákat, és jobb kezeikben a zengő harsonákat, és kiáltának: Az Úr és Gedeon, fegyvere!
kiki maga helyén állván az ellenség tábora körűl. Felháborodék tehát az egész tábor, és kiáltva s ordítva megfutamodék;
a háromszáz férfiú pedig fujton fújja vala a harsonákat. És az Úr fegyvert bocsáta az egész táborra, és vágván, ölvén egymást, [Zsolt. 82,10.]
szaladának Bethszettáig, és Abelmehula széleig Tebbatba. Összekiáltván pedig egymást Izrael fiai Neftaliból és Áserből és egész Manasszesből, kergetik vala Madiánt.
És követeket külde Gedeon Efraim egész hegyére, mondván: Jőjetek eléje Mádiánnak, és foglaljátok el a vizeket Betberáig, és a Jordánt. És fölkiálta egész Efraim, és elfoglalá a vizeket és a Jordánt Betberáig.
És megfogván két madiáni férfiút, Órebet és Zebet, megölé Órebet Óreb kőszikláján, Zebet pedig Zeb sajtójában. És űzék Madiánt, Óreb és Zeb fejeit Gedeonhoz vivén, túl a Jordán folyamán. [Zsolt. 82,12. Izai. 10,26.]
Gedeon további története és halála.
És mondák neki Efraim férfiai: Mit akartál cselekedni, hogy minket el nem híttál, mikor hadba mentél Madián ellen? És keményen versengtek, csaknem erőszakot cselekedvén.
Kiknek ő felelé: Mit cselekedhettem olyat, a minőt ti cselekedtetek? Nem jobb-e Efraim böngézése Abiezer szüreténél?
Kezetekbe adta az Úr Madián fejedelmeit, Órebet és Zebet: mit cselekedhettem olyat, a minőt ti cselekedtetek? Midőn ezeket mondotta, lecsendesedék haragjok, melylyel dagályoskodnak vala ellene.
És midőn Gedeon a Jordánhoz jött, átméne azon a háromszáz férfiúval, kik vele valának; és a lankadtság miatt a szaladókat nem üzheték.
És mondá Szokkot férfiainak: Kérlek, adjatok kenyeret a velem levő népnek, mert igen megfogyatkoztak, hogy űzhessük Zebeét és Szalmanát, Madián királyait.
Felelék Szokkot fejedelmei: Talán Zebee és Szalmana kezeinek tenyerei kezedben vannak, és azért kivánod, hogy kenyeret adjunk hadadnak.
Kiknek ő mondá: Mikor majd az Úr kezembe adja Zebeét és Szalmanát, testeteket összetöröm a pusztának töviseivel és bojtorványaival.
És onnét fölmenvén, Fánuelba juta, és az ottani férfiaknak hasonlóképen szóla. De ezek is úgy felelének neki, mint Szokkot férfiai feleltek vala.
Mondá tehát azoknak is: Mikor békeséggel győzedelmesen visszatérek, lerontom e tornyot.
Zebee pedig és Szalmana nyugalomban valának egész seregökkel. Mert tizenötezer férfiú maradt meg a napkeleti népek egész seregéből, levágatván százhúszezer a fegyverfogó hadakozókból.
És fölmenvén Gedeon azok útján, kik a sátorokban laknak vala, Nóbé és Jegbaa napkeleti részében, megveré az ellenség táborát, kik magokat bátorságban lenni vélvén, semmi veszélytől sem tartanak vala. [Oze. 10,14.]
És elfutának Zebee és Szalmana, kiket kergetvén Gedeon, elfoga, egész hadseregöket megzavarván.
És viradat előtt visszatérvén a harczból,
egy legényt foga el Szokkot férfiai közől; és kérdé tőle Szokkot fejedelmeinek és véneinek neveit, és hetvenhét férfiút íra föl.
És eljuta Szokkothoz, és mondá nekik: Imhol Zebee és Szalmana, kik miatt engem kigúnyoltatok, mondván: Talál Zebee és Szalmana kezei kezeidben vannak, és azért kérsz, hogy kenyereket adjunk a férfiaknak, kik elfáradtak és megfogyatkoztak?
Vevé tehát a város véneit, és a puszta töviseit és bojtorványait, és összeveré azokkal és összetöré Szokkot férfiait.
Fánuel tornyát is lerontá, megölvén a város lakóit.
És mondá Zebeének és Szalmanának: Milyenek voltak azon férfiak, kiket megöltetek a táborban? Kik felelének: Hasonlók hozzád, és egyik közőlük mintegy királyfi.
S amaz felelé nekik: Az én atyámfiai voltak, anyám fiai. Él az Úr! hogyha megtartottátok volna őket, meg nem ölnélek titeket.
És mondá Jéternek, a maga elsőszülöttének: Kelj föl, és öld meg őket. De ez nem vona kardot, félvén, mivel még gyermek vala.
És mondák Zebee és Szalmana: Te kelj föl és rohanj ránk, mert kor szerint van az ember ereje. Fölkele Gedeon, és megölé Zebeet és Szalmanát; és elszedé az ékességeket és boglárokat, melyekkel a királyi tevék nyakai szoktak fölékesíttetni. [Zsolt. 82,12.]
És mondák mindnyájan Izrael férfiai Gedeonnak: Uralkodjál rajtunk te és fiad, és fiadnak fia; mert megszabadítottál minket Madián kezéből.
Kiknek ő mondá: Nem uralkodom rajtatok, fiam se uralkodjék, hanem az Úr uralkodjék rajtatok.
És mondá nekik: Egyet kérek tőletek: Adjátok nekem a fülfüggőket zsákmányotokból; mert arany fülfüggőjök szokott vala lenni az izraelitáknak.
Kik felelék: Igen örömest odaadjuk. És palástot terítvén a földre, ráhányák a fülfüggőket a zsákmányból.
És a kért fülfüggők ezerhétszáz siklus arany nehézségüek valának, az ékességeken és függőkön és karmazsinszinű ruhán kivűl, melyekkel a madiáni királyok szoktak vala élni, és a tevék aranylánczain kivűl.
És abból Gedeon efódot csinála, és a maga városába, Efrába helyezé azt. És egész Izrael paráználkodék azzal, s ez Gedeonnak és az ő egész házának romlására lőn.
Megaláztaték pedig Madián Izrael fiai előtt, és nem emelheték fel többé nyakokat; hanem megnyugovék a föld negyven esztendeig, a meddig Gedeon volt fejök.
És elméne Joás fia, Jerobaal, és a maga házában lakék.
És hetven fia vala, kik az ő ágyékából származtak; mivelhogy több feleségei valának.
Az ő ágyasa pedig, kit Szikemben tart vala, Abimelek nevű fiat szüle neki.
És meghala Gedeon, Joás fia jó vénségben, és atyjának, Joásnak sirboltjába temetteték, ki az Ezri-családból való volt, Efrában.
Miután pedig Gedeon meghalt, elhajlának Izrael fiai, és paráználkodának Baalimmal. És szövetséget kötének Baallal, hogy ő legyen istenök;
és nem emlékezének meg az ő Urokról Istenökről, ki megszabadította őket minden ellenségeik kezeiből köröskörűl;
irgalmasságot sem cselekvének a Jerobaal-Gedeon házával, mindazon jókért, melyeket Izraellel cselekedett vala.
Abimelek zsarnoksága és halála.
Abimelek, Jerobaal fia pedig elméne Szikembe anyjának atyjafiaihoz, és szóla hozzájok, és anyja atyai házának minden rokonságához, mondván:
Szóljatok minden szikemi férfiúval: Mi jobb nektek, hogy hetven férfiú, Jerobaal minden fiai uralkodjanak rajtatok, vagy hogy egy férfiú uralkodjék? és egyszersmind gondoljátok meg, hogy a ti csontotok és testetek vagyok.
És megmondák anyja atyjafiai valamennyi szikemi férfiúnak mind e beszédeket ő felőle, és azok szivét Abimelekhez hajták, mondván: Ő atyánkfia!
És hetven gíra ezüstöt adának neki a Baalberit templomából. Ki azzal magának szűkölködő és csapongó férfiakat fogada, és ezek követék őt.
És atyja házába méne Efrába, és megölé atyjafiait, Jerobaal fiait, a hetven férfiút egy kövön; csak Jerobaal legkisebb fia Joatám marada meg, mert elrejteték.
Egybegyűlének pedig Szikemnek minden férfiai, és Mello városának minden háznépei, és elmenének, és királylyá tevék Abimeleket a cserfa mellett, mely Szikemben vala.
Midőn ez hirűl vitetett Joatámnak, ez elméne és megálla a Garízim-hegy tetején, és fennszóval kiálta, és mondá: Hallgassatok meg engem, Szikem férfiai, hogy Isten is meghallgasson titeket.
Elmenének a fák, hogy királyt kenjenek föl magoknak, és mondák az olajfának: Országolj fölöttünk!
S ez felelé: Vajjon elhagyhatom-e kövérségemet, mely az Istennek is szolgál az embereknek is, és elmehetek-e, hogy a fák között fölemeltessem?
És mondák a fák a fügefának: Jőj, és vedd át közöttünk az országlást.
S ez felelé nekik: Vajjon elhagyhatom-e édességemet és gyönyörű gyümölcseimet, és elmehetek-e, hogy a többi fák között fölemeltessem?
És szólának a fák a szőlőtőnek: Jőj, és országolj fölöttünk?
S ez felelé nekik: Vajjon elhagyhatom-e boromat, mely megvídámitja az Istent és embereket, hogy a többi fák között fölemeltessem?
És mondák minden fák a galagonyának: Jőj, és országolj fölöttünk.
S ez felelé: Ha engem igazán királyotokká rendeltek, jőjetek elé, és nyugodjatok árnyékom alatt; ha pedig nem akarjátok, tűz jőjön ki a galagonyából, és emészsze meg a Libanon czedrusait.
Most tehát, ha igazán és bűn nélkül rendeltétek magatok fölött királylyá Abimeleket, és jól cselekedtetek Jerobaállal és az ő házával, és megháláltátok annak jótéteményét, ki érettetek hadakozott,
és lelkét veszedelmekre adta, hogy megszabadítson Madián kezéből titeket,
kik most föltámadtatok atyám háza ellen, és megöltétek az ő fiait, a hetven férfiút egy kövön, és királylyá rendeltétek Abimeleket, az ő szolgálója fiát Szikem lakói fölött, azért, hogy atyátokfia;
ha tehát igazán és vétek nélkül cselekedtetek Jerobaállal és az ő házával: örűljetek ma Abimelekben, és ő is örűljön tibennetek.
Ha pedig gonoszúl: tűz jőjön ki belőle, és emészsze meg Szikem lakóit és Mello városát; és tűz jőjön ki a szikemi férfiakból és Mello városából, és emészsze meg Abimeleket.
Ezeket mondván, elfuta és Bérába méne; és ott lakék, bátyjától, Abimelektől való féltében.
Országla tehát Abimelek Izraelen három esztendeig.
És az Úr gonosz lelket bocsáta Abimelek és Szikem lakói közé, kik utálni kezdék őt,
és Jerobaal hetven fia megöletésének gonoszságát és azok vére kiontását atyjokfiára, Abimelekre vetni, és a szikemiták többi fejedelmeire, kik őt segítették vala.
És lest vetének ellene a hegyek tetején; és várván az ő eljövetelét, rabolnak vala, fosztogatván az úton járókat; s ez hirűl viteték Abimeleknek.
Eljöve pedig Óbed fia, Gaal, atyjafiaival együtt, és átméne Szikembe. Kinek jövetelére fölbátorodván Szikem lakói,
kimenének a mezőkre, elpusztítván a szőlőket, és eltapodván a gerezdeket; és énekes karokra oszolván, bemenének istenök templomába, s étkek és poharak között szidalmazák Abimeleket,
kiáltván Óbed fia, Gaal: Kicsoda Abimelek, és micsoda Szikem, hogy szolgáljunk neki? nem Jerobaal fia-e? és fejedelemmé rendelte szolgáját, Zebult, Szikem atyjának, Émornak férfiai fölött? Miért szolgáljunk tehát neki?
Bár valaki e népet kezem alá adná, hogy megölném Abimeleket! És mondák Abimeleknek: Gyüjtsd össze a had sokaságát, és jőj ide.
Mert Zebul, a város fejedelme hallván Óbed fiának, Gaalnak beszédét, igen megharaguvék;
és titkon követeket külde Abimelekhez, mondván: Ime Gaal, Óbed fia Szikembe jött atyjafiaival, és a várost ellened ostromolja.
Kelj föl azért éjjel a néppel, mely veled vagyon, és lappangj a mezőben;
és korán reggel viradatkor rohanj a városra. És ha majd ő népével kimegy ellened, azt cselekedd neki, a mit tehetsz.
Fölkele tehát Abimelek egész hadseregével éjjel, és lest vete Szikem mellett négy helyen.
És kiméne Óbed fia, Gaal, és megálla a város kapujának bejárásánál. Abimelek pedig és vele egész hadserege fölkele a leshelyekről.
És mikor Gaal a népet látta, mondá Zebulnak: Ime a hegyekről sokaság jő le. Amaz felelé neki: A hegyek árnyékait látod, mint az emberek fejeit, és abban csalódol meg.
És ismét mondá Gaal: Ime nép jő le a dombos hegyről, és az egyik csoport azon úton jő, mely a cserfára néz.
S mondá neki Zebul: Hol vagyon most a te szád, melylyel mondottad: Kicsoda Abimelek, hogy szolgáljunk neki? Nem ez-e ama nép, melyet megvetettél? Menj ki hát, és hadakozzál ellene.
Kiméne tehát Gaal a szikemi nép láttára, és hadakozék Abimelek ellen,
ki üldözé őt, mikor megszaladt és a városba kergeté; és igen sokan hullának el az ő részéről egész a város kapujáig.
És Abimelek Rumában marada; Zebul pedig Gaalt és társait kiűzé a városból, és nem szenvedé meg, hogy abban tartózkodjék.
Másodnap tehát a nép kiméne a mezőre. S midőn ez hirűl esett Abimeleknek,
elvivé hadseregét, és három csoportra osztá, cseleket hányván a mezőkön. És látván a népet kijőni a városból, fölkele, és rájok rohana
csoportjával, viván és megszállván a várost; a két csoport pedig elszéledvén a mezőn, az ellenséget kergeté.
Abimelek pedig azon egész nap vívá a várost; melyet bevőn, megölvén annak lakóit, és lerontá azt, úgy hogy arra sót hinte.
Midőn ezt meghallották, kik a szikemiták tornyában laknak vala, bemenének az ő istenök, Berit templomába, a hol szövetséget kötöttek vele, és attól vette nevét a hely is, mely igen erős vala.
Abimelek is hallván, hogy a szikemiták tornyának férfiai mindnyájan egybegyűltek,
fölméne Szelmon hegyére minden népével; és fejszét ragadván, faágat vága, és vállára tévén, elvivé, és mondá társainak: A mit láttok, hogy én cselekszem, hamar azt miveljétek.
Azért nagy sietve ágakat vágván a fákról, követék a vezért. Kik körűlvévén az erősséget, fölgyujták; és úgy lőn, hogy füsttel és tűzzel ezer ember is megöleték Szikem tornya lakói közől, férfiak és asszonyok együtt.
Abimelek pedig onnét elindúlván, jöve Tebesz városához, melyet körűlvévén, megszálla hadával.
Vala pedig egy magas torony a város közepén, melybe szaladtak vala mind a férfiak mind az asszonyok, és a város minden fejedelmei, igen erősen bezárván az ajtót, és a torony tetején állván a bástyákon.
És Abimelek a torony mellé jutván, erősen harczola; és az ajtóhoz közelgetvén tüzet igyekszik vala alája tenni;
és ime egy asszony onnan felűl egy malomkő-darabot hajítván le, Abimelek fejéhez üté, és betöré koponyáját. [Kir. II. 11,21.]
Ki tüstént oda hívá fegyverhordóját, és mondá neki: Vond ki kardodat, és ölj meg engem, netalán azt mondják, hogy asszonytól ölettem meg. Ki a parancsot teljesítvén, megölé őt. [Kir. I. 31,4. Krón. I. 10,4.]
És miután ő meghalt, hazatérének mindnyájan, kik Izraelből vele valának.
És megtorlá Isten a gonoszt, melyet Abimelek az ő atyja ellen cselekedett vala, megölvén hetven atyjafiát.
A szikemitáknak is, a mit cselekedtek vala, megfizetteték, és Joatámnak, Jerobaal fiának átka rájok jöve.
Tóla és Jair. Izrael fiai ismét elnyomatnak.
Abimelek után vezérűl Izraelben Fuának, Abimelek atyja bátyjának fia, Tóla, Isszakarbeli férfiú támada, ki Efraim hegyén, Samírban lakik vala;
és biráskodék Izraelben huszonhárom esztendeig, és meghala és eltemetteték Samirban.
Ezután következék a gálaádi Jair, ki Izraelben huszonkét esztendeig bíráskodék.
Ennek harmincz fia vala, kik harmincz szamár-vemhen ülvén, harmincz város fejedelmei valának, melyek az ő nevéről neveztetének Jair-Havotnak, azaz Jair városainak a jelen napig Gálaád földén.
És meghala Jair, és eltemetteték Kámon nevű helyen.
Izrael fiai pedig régi bűneikre újakat halmozván, gonoszat cselekvének az Úr színe előtt, és szolgálának a bálványoknak, Baalimnak és Asztarótnak, és Szíria, Szídon és Moáb, az Ammon fiai és a filiszteusok isteneinek; és elhagyák az Urat, és nem tisztelék őt.
Kik ellen az Úr megharagudván, a filiszteusok és Ammon fiai kezeibe adá őket.
És sanyargaták és igen elnyomák tizennyolcz esztendeig mindnyájokat, kik a Jordánon túl laknak vala az amorreusok földén, mi Gálaádban vagyon,
elannyira, hogy Ammon fiai a Jordánon átkelvén, elpusztíták Júdát, Benjamint és Efraimot; és Izraelt fölötte sanyargaták.
És kiáltván az Úrhoz mondák: Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk a mi Urunkat Istenünket, és Baalimnak szolgáltunk.
Mondá nekik az Úr: Vajjon az egyiptomiak és amorreusok, Ammon fiai és a filiszteusok,
a szidoniusok és Amalek és Kanaán nem nyomtak-e már el titeket, és hozzám kiáltottatok, és megszabadítottalak benneteket kezeikből?
és mégis elhagytatok engem, és idegen isteneket tiszteltetek; azért nem cselekszem, hogy többé megszabadítsalak titeket;
menjetek és híjátok segítségűl azon isteneket, kiket választottatok; azok szabadítsanak meg titeket a szorongatás idején.
És Izrael fiai mondák az Úrnak: Vétkeztünk, bánjál velünk, a mint neked tetszik; csak most szabadíts meg minket.
Ezeket mondván, az idegen istenek minden bálványait kiveték határaikból, és szolgálának az Úr Istennek, ki megkönyörűle inségökön.
Annakokáért Ammon fiai összekiáltván egymást, Gálaádban sátorokat vonának; kik ellen egybegyűlvén Izrael fiai, Maszfában táborba szállának.
És mondák Gálaád fejedelmei egyik a másiknak: A ki közőlünk először kezd hadakozni Ammon fiai ellen, az lesz vezére Gálaád népének.
Jefte győzelme és fogadása.
Az időben a gálaádi Jefte igen erős és hadakozó férfiú vala, egy parázna asszony fia, ki Gálaádtól születék.
Vala pedig Gálaádnak felesége, kitől fiai lőnek; kik miután fölnevekedtek, kiűzék Jeftét, mondván: Nem lehetsz örökös atyánk házában, mert más anyától születtél.
Kiktől ő elfutván és távozván, Tob földén lakék; és hozzája gyülének a szűkölködő és rabló férfiak, és mint fejedelmet követék őt.
Ama napokban hadakoznak vala Ammon fiai Izrael ellen,
kik amazoktól igen szoríttatván, elindúlának Gálaád vénei, hogy segítségűl vegyék magokhoz Jeftét Tob földéről;
és mondák neki: Jer velünk, légy fejedelmünk, és hadakozzál Ammon fiai ellen.
Kiknek ő felelé: Nem ti vagytok-e, kik engem gyülöltetek, és kiűztetek atyám házából? és most, szükségtől kényszerítetvén, hozzám jöttetek? [Móz. I. 26,27.]
És mondák Gálaád fejedelmei Jeftének: Ugyancsak ez okért jöttünk most hozzád, hogy jőj velünk, és hadakozzál Ammon fiai ellen, és légy vezére mindazoknak, kik Gálaádban laknak.
És mondá nekik Jefte: Ha igazán jöttetek hozzám, hogy hadakozzam érettetek Ammon fiai ellen, és az Úr kezembe adja őket, én leszek-e fejedelmetek?
Kik felelék neki: Az Úr, ki ezeket hallja, ő miközöttünk közbenjáró és tanú, hogy fogadásunkat megcselekeszszük.
Elméne tehát Jefte Gálaád fejedelmeivel, és az egész nép maga fejedelmévé tevé őt. És elmondá Jefte minden beszédét az Úr előtt Maszfában.
És követeket külde Ammon fiainak királyához, kik az ő nevében mondják: Mi közöd velem, hogy ellenem jöttél, elpusztítani földemet?
Kiknek amaz felelé: Mert elvette Izrael az én földemet, mikor Egyiptomból feljött, Arnon határaitól Jábokig és a Jordánig; most azért békeséggel add vissza azt nekem.
Kik által ismét parancsola Jefte, és meghagyá nekik, mondják meg Ammon királyának:
Ezeket mondja Jefte: Nem vette el Izrael Moáb földét, sem Ammon fiai földét;
hanem mikor Egyiptomból feljöttek, a pusztában járt a vörös tengerig, és Kádeszbe jött;
és követeket külde Edom királyához, mondván: Engedd meg nekem, hogy átmenjek földeden. Ki nem akart engedni kérésének. Külde Moáb királyához is, és ő sem akara átmenetelt engedni. Kádeszben marada tehát, [Móz. IV. 20,14.]
és megkerűlé oldalvást Edom földét és Moáb földét; és jöve Moáb földének napkeleti része felé, és táborba szálla az Arnonon túl, és nem akara bemenni Moáb határaiba; mert Arnon Moáb földének határa.
Izrael tehát követeket külde az amorreusok királyához, Szehonhoz, ki Heszebonban lakik vala, és mondák neki: Engedd meg, hadd menjek át földeden a folyóvízig.
És ez is megvetvén Izrael szavát, nem engedé meg, hogy átmenjen a határon, hanem számtalan sokaságot gyüjtvén, kiméne ellene Jászába, és erősen ellenálla;
de az Úr Izrael kezeibe adá őt minden hadával, s ez megveré őt, és elfoglalá egész földét az amorreusoknak, azon tartomány lakóinak,
és minden határait Arnontól Jábokig, és a pusztától a Jordánig.
Tehát Izrael Ura Istene rontá meg az amorreusokat, hadakozván ezek ellen az ő népe, Izrael, és te most el akarod foglalni az ő földét?
Nem azok illetnek-e téged törvény szerint, miket a te istened, Kámosz bír? A miket pedig a mi Urunk Istenünk, mint győzedelmes elfoglalt, a mi örökségünkhöz tartoznak.
Avagy talán jobb vagy Báláknál, Széfor fiánál, a moábi királynál? vagy megbizonyithatod, hogy ő versengett Izraellel és hadakozott ellene,
mikor Heszebonban lakott és annak faluiban, és Ároerben és annak faluiban, vagy minden városokban a Jordán mellett háromszáz esztendeig? Miért nem kisérlettétek meg ennyi ideig e visszakövetelést?
Tehát nem én vétek neked, hanem te cselekszel gonoszúl velem, igaztalan hadat indítván ellenem. Tegyen itéletet az Úr, a közbíró ez napon Izrael és Ammon fiai között!
És nem akara engedni Ammon fiai királya Jefte beszédeinek, melyeket a követek által izent vala.
Lőn tehát Jeftén az Úr Lelke, és ő megkerűlvén Gálaádot és Manasszét és Gálaád Maszfáját is, és onnan átmenvén Ammon fiaihoz,
fogadást tőn az Úrnak, mondván: Ha Ammon fiait kezembe adod,
a ki először kilép házam ajtaján, és elém jő, mikor békeséggel visszatérek Ammon fiaitól, azt égőáldozatúl mutatom be az Úrnak.
És átméne Jefte Ammon fiaihoz, hogy hadakozzék ellenök; kiket az Úr az ő kezébe ada.
És megvere Aroertől, a míg Mennitbe mégy, húsz várost és egész Abelig, mely szőlővel vala beültetve, igen nagy csapással; és megaláztatának Ammon fiai Izrael fiaitól.
Visszatérvén pedig Jefte Maszfába házához, eléje jöve egyetlenegy leánya dobokkal és karokkal. Mert nem valának egyéb magzatai.
Kit látván, megszaggatá ruháit, és mondá: Jaj nekem, leányom! megcsaltál engem, magad is megcsalódtál; mert fölnyitottam számat az Úrhoz, és másként nem cselekedhetem!
Felelé neki amaz: Atyám! ha fölnyitottad szádat az Úrhoz, a mit fogadtál, azt cselekedd velem, miután neked a boszúállás és győzelem megadatott ellenségeid fölött.
És mondá atyjának: Csak azt engedd meg nekem, a mit kérek: Bocsáss el engem, hogy két hónapig távozzam a hegyekbe, és sirassam szűzeségemet társaimmal.
Kinek ő felelé: Menj. És elbocsátá őt két hónapig. És elmenvén leánybarátival és társaival, siratá szűzeségét a hegyeken.
És eltelvén a két hónap, visszatére atyjához; s ez a mint fogadta vala, úgy cselekvék vele, ki nem ismert vala férfiat. Attól kezdve szokás lőn Izraelben, és rendesen megtartaték,
hogy minden év fordultával összegyülének Izrael leányai, és a gálaádi Jefte leányát négy nap siraták.
Efraim legyőzetése. Új bírák.
De ime Efraimban lázadás támada; mert átmenvén éjszak felé, mondák Jeftének: Miért mentél hadba Ammon fiai ellen, és nem akartál elhíni minket, hogy veled menjünk? Azért fölgyujtjuk házadat.
Kiknek ő felelé: Igen nagy vetekedésem vala nekem és népemnek Ammon fiai ellen; és híttalak titeket, hogy adjatok nekem segítséget, de nem akartátok cselekedni.
Ezt látván, elszántam éltemet, és átmenék Ammon fiaihoz, és kezembe adá őket az Úr. Mivel érdemlettem, hogy ellenem haddal támadjatok?
Magához híván tehát Gálaádnak minden férfiait, Efraim ellen hadakozék; és a gálaádi férfiak megverék Efraimot, mivel azt mondotta vala: Elszökött Gálaád Efraimból, és Efraim s Manasszes között lakik.
És a gálaádiak elfoglalák a Jordán réveit, melyeken Efraim visszatérendő vala. És midőn valaki az efraimbeliek közől szaladván oda jött, és mondá: Kérlek, engedjétek meg, hogy átmenjek; mondák neki a gálaádiak: Efraimbeli vagy-e? Ki mondván: Nem vagyok;
kérdék őt: Mondd ki tehát: Sibbolet! mi búzafőnek magyaráztatik. Ki felelé: Szibbolet! azon betűvel a búzafejet ki nem mondhatván; és azonnal megragadva őt, megölék a Jordán révénél. És elhullának az időben Efraimból negyvenkét ezeren.
A gálaádi Jefte pedig Izraelben hat esztendeig bíráskodék, és meghala, és eltemetteték városában, Gálaádban.
Ő utána biráskodék Izraelben a betlehemi Abeszan.
Kinek harmincz fia vala s ugyanannyi leánya, ezeket férjhez adá, és azon számú fiainak feleségeket vőn, behozván házába. És hét esztendeig bíráskodék Izraelben,
és meghala, és eltemetteték Betlehemben.
Kinek helyébe lőn a zabuloni Ahialon, és Izraelben tíz esztendeig bíráskodék,
és meghala, és eltemetteték Zabulonban.
Ezután biráskodék Izraelben a faratonbeli Abdon, Illel fia;
kinek negyven fia vala, és ezektől harmincz unokája, hetven szamárvemhen ülők; és Izraelben nyolcz esztendeig bíráskodék,
és meghala, és eltemetteték Faratonban, Efraim földén, Amalek hegyén.
Izrael népe ismét elpártol, és megbüntettetik. Sámson születése.
Izrael fiai ismét gonoszat cselekvének az Úr színe előtt, ki őket a filiszteusok kezébe adá negyven esztendeig. [Birák 10,6.]
Vala pedig egy Mánue nevű férfiú Száraából, Dán nemzetségéből, magtalan feleségű.
Ennek megjelene az Úr angyala, és mondá neki! Magtalan vagy és gyermektelen; de foganni fogsz és fiat szülsz; [Móz. I. 16,11. Kir. I. 1,20. Luk. 1,31.]
tehát óvd magadat, hogy bort és részegíthetőt ne igyál, és semmi tisztátalant ne egyél: [Móz. IV. 6,3.4.]
mert fogansz és fiat szülsz, kinek fejét borotva ne illesse, mert Isten nazareusa leszen gyermekségétől és anyja méhétől, és ő kezdi megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből.
Ki mikor férjéhez ment, mondá neki: Az Isten embere jöve hozzám, angyali ábrázata lévén, igen rettenetes. És midőn őt kérdeztem: kicsoda, s honnan jött, és mi néven hivatik? nem akará nekem megmondani,
hanem ezt felelé: Ime foganni fogsz és fiat szülsz; óvd magadat, hogy bort ne igyál, se részegíthetőt, és valami tisztátalant ne egyél, mert a gyermek az Isten nazareusa lesz gyermekségétől és anyja méhétől halála napjáig.
Kéré azért Mánue az Urat, és mondá: Kérlek, Uram, az Isten embere, a kit küldöttél, jőjön el ismét, és tanítson meg minket, mit kelljen cselekednünk a születendő gyermekkel?
És az Úr meghallgatá a könyörgő Mánuét, és ismét megjelene feleségének az Isten angyala, mikor a mezőn ült. Férje pedig, Mánue nem volt vele. Midőn meglátta az angyalt,
siete és férjéhez futa, és hírűl vivé neki, mondván: Ime megjelent nekem ama férfiú, kit azelőtt láttam.
Ki fölkele és követé feleségét, és ama férfiúhoz jutván, mondá neki: Te vagy-e, ki az asszonynak szólottál? És amaz felelé: Én vagyok.
Kinek Mánue: Mikor, úgymond, beszéded bételjesedik, mit akarsz, hogy cselekedjék a gyermek? avagy mitől kell neki magát tartóztatnia?
És mondá az Úr angyala Mánuénak: Mindazoktól, miket feleségednek mondottam, tartóztassa magát;
és semmit, mi a szőlőbűl jő, ne egyék, bort és részegíthetőt ne igyék, semmi tisztátalant ne egyék; és a mit neki parancsoltam, teljesítse, és tartsa meg.
És mondá Mánue az Úr angyalának: Kérlek, engedj könyörgésemnek, hadd készitsünk neked egy gödölyét a kecskék közől.
Felelé neki az angyal: Ha engem kényszerítesz sem eszem ételedből; ha pedig égőáldozatot akarsz tenni, mutasd be azt az Úrnak. És nem tudja vala Mánuel, hogy az az Úr angyala.
És mondá neki: Mi a neved, hogy ha teljesedik beszéded, tiszteljünk téged? Kinek amaz felelé:
Miért kérded nevemet, mely csodálatos? [Móz. I. 32,29.]
Vőn tehát Mánue egy gödölyét a kecskék közől, és italáldozatokat, és tevé a kősziklára, bemutatván az Úrnak, ki csodákat cselekszik; ő pedig és felesége nézik vala.
És midőn az oltár lángja fölméne az égbe, az Úr angyala együtt méne föl a lángban. Ezt látván Mánue és felesége, arczra borúlának a földön;
és többé nem jelene meg nekik az Úr angyala. És Mánue azonnal észrevevé, hogy az Úr angyala;
és mondá feleségének: Halállal halunk meg, mert láttuk az Istent.
Kinek felelé az asszony: Ha az Úr meg akarna bennünket ölni, kezeinkből az égő- és italáldozatot el nem fogadja, meg sem mutatja nekünk mindezeket, sem azokat, a mik jövendők, meg nem mondja.
Szüle tehát fiat, és hívá az ő nevét Sámsonnak, és felnövekedék a gyermek, és megáldá őt az Úr.
És az Úr Lelke vele kezde lenni Dán táborában Száraa és Esztaol között.
Sámson viadala az oroszlánnal. Házassága és talánya.
Leméne pedig Sámson Tamnatába; és látván ott egy asszonyt a filiszteusok leányai közől,
fölméne, és megjelenté atyjának és anyjának, mondván: Egy asszonyt láttam Tamnatában a filiszteusok leányai között, kérlek, vegyétek azt nekem feleségűl.
Mondák neki atyja és anyja: Nincs-e asszony atyádfiainak leányai között és egész népemben, hogy a filiszteusokból akarsz feleséget venni, kik körűlmetéletlenek? És mondá Sámson az ő atyjának: Ezt vedd nekem, mert megtetszett szemeimnek.
Szűlői pedig nem tudják vala, hogy a dolog az Úrtól vagyon, és alkalmat keres a filiszteusok ellen; mert az időben a filiszteusok uralkodnak vala Izraelen.
Leméne tehát Sámson atyjával és anyjával Tamnatába. És mikor a város szőlőihez jutottak, egy dühös és ordító oroszlánkölyök tűnék fel, és eléje jőve.
Az Úr lelke pedig Sámsonra szálla, s ez széttépé az oroszlánt, mint egy gödölyét, darabokra szaggatván, teljességgel semmi sem lévén kezében; és ezt atyjának és anyjának nem akará megjelenteni.
És leméne, és szóla az asszonynyal, ki szemeinek megtetszett vala.
És néhány nap múlva visszaindúlván, hogy elvegye azt, eltére, hogy meglássa az oroszlán hulláját, és ime egy raj méh vala az oroszlán szájában, és lépes méz.
Kezébe vévén azt, eszik vala az úton; és atyjához s anyjához jutván, részesíté őket abból, és ők is evének; de nem akará nekik megjelenteni, hogy a mézet az oroszlán testéből vette vala.
Leméne tehát atyja az asszonyhoz, és lakodalmat szerze fiának, Sámsonnak; mert úgy szoktak vala az ifjak cselekedni.
Látván pedig őt azon hely polgárai, harmincz társat adának neki, hogy vele legyenek.
Kiknek szóla Sámson: Talányt adok elétek; melyet ha nekem megfejtetek a lakodalom hét napja alatt, harmincz gyolcsinget adok nektek és annyi köntöst;
ha pedig meg nem fejthetitek, ti adjatok nekem harmincz gyolcsinget, és annyi számú köntöst. Kik felelék neki: Add elé a talányt, hadd halljuk.
És mondá nekik: Az evőből étek jött ki, és az erősből édesség eredt. És nem fejtheték meg három nap a kérdést.
És midőn eljött a hetedik nap, mondák Sámson feleségének: Hizelkedjél férjednek, és vedd rá őt, hogy mondja meg neked, mit jelent a talány? Mit ha nem akarsz cselekedni, fölgyujtunk téged és atyád házát. Azért híttatok-e minket a menyekzőre, hogy megfoszszatok?
Ki Sámsonnál könyez és panaszkodik vala, mondván: Gyűlölsz engem és nem szeretsz, azért nem akarod a talányt melyet népem fiainak föladtál, nekem megfejteni. Amaz pedig felelé: Atyámnak és anyámnak sem akartam megmondani, és neked jelentsem ki?
A lakodalom hét napján tehát siránkozik vala előtte; és végre a hetedik napon, midőn már eluntatta őt, megfejté neki. Ki mindjárt kijelenté polgártársainak.
És ezek mondák neki a hetedik napon alkonyat előtt. Mi édesebb a méznél? és mi erősebb az oroszlánnál? S ő mondá nekik: Ha nem szántottatok volna üszőmön, nem találtátok volna ki kérdésemet.
Rászálla tehát az Úr Lelke, és ő leméne Askalonba, és ott harmincz férfiút öle meg; s ezek elvett ruháit azoknak adá, kik a talányt megfejtették. És igen megharagudván, fölméne atyja házába;
felesége pedig férjhez méne az ő egyik barátjához és menyekzős társához.
Sámson elpusztítja a filiszteusok vetéseit, és közőlük ezret agyonver egy szamár állcsontjával.
Kevés idő múlva pedig, mikor a búzaaratás napjai elközelgetének, elméne Sámson, meg akarván látogatni feleségét, és egy gödölyét vive neki a kecskék közől. És midőn kamarájába szokás szerint be akart menni, eltiltá őt annak atyja, mondván:
Azt véltem, hogy meggyűlölted őt, és azért adtam őt barátodnak; hanem van nővére, ki ifjabb és szebb nálánál, az legyen helyébe feleséged.
Kinek Sámson felelé: Ez naptól fogva bűntelen leszek a filiszteusokra nézve; mert károkat teszek nektek.
És elméne, és háromszáz rókát fogván, azok farkait egymáshoz foglalá, és fáklyákat köte közéjök,
Ezeket tűzzel meggyujtván, elbocsátá, hogy ide s tova futossanak; melyek azonnal a filiszteusok vetéseibe menének. Ezeket meggyujtván, az összehordott gabona is és a szalmájában álló is megége, annyira, hogy a láng a szőlőket és olajfákat is fölemészté.
És mondák a filiszteusok: Ki cselekedte e dolgot? mondák nekik: Sámson, a tamnateus veje, mivelhogy feleségét elvette, és másnak adta; azért cselekedte ezeket. És fölmenének a filiszteusok, és megégeték mind az asszonyt, mind atyját.
Kiknek mondá Sámson: Noha ezeket cselekedtétek, mindazáltal mégis boszút állok rajtatok, és akkor megnyugszom.
És megveré őket igen nagy csapással, úgy hogy rémülésökben lábok ikráját tomporaikra tevék. És ő lemenvén, Étam sziklabarlangjában lakék.
Ekkor fölmenvén a filiszteusok Júda földére, táborba szállának ama helyen, mely azután nevezteték Lékinek, azaz állcsontnak, a hol az ő hadseregök kiterjedett.
És mondák nekik a Júda-nemzetségbeliek: Miért jöttetek föl ellenünk? Kik felelék: Azért jöttünk, hogy megkötözzük Sámsont, és visszafizessük neki, a miket rajtunk cselekedett.
Leméne tehát háromezer férfiú Judából Étam sziklabarlangjához, és mondák Sámsonnak: Nem tudod-e, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? miért kivántad ezt cselekedni? S ő mondá nekik: A mint velem cselekedtek, úgy cselekedtem velök.
Mondák neki: Megkötni jöttünk téged, és a filiszteusok kezébe adni. Mondá nekik Sámson: Esküdjetek meg és igérjétek nekem, hogy nem öltök meg engem.
Mondák: Nem ölünk meg téged, hanem kötve kézbe adunk. És megköték őt két új kötéllel, és kihozák Étam kősziklájából.
Ki midőn az állcsont helyéhez jutott, és a filiszteusok kiáltozással eléje siettek, rászálla az Úr Lelke, és mint szokott a tűz közelében megemésztetni a len, úgy a kötelek, melyekkel kötözve vala, lehullának és szétfoszlának.
És találván egy állkapcsot, azaz szamár állcsontját, mely ott hever vala, fölkapván, megöle avval ezer férfiút,
és mondá: A szamár állkapcsával, a szamár vemhének állcsontjával törlöttem el őket, és megöltem ezer férfiút.
És mikor ez igéket énekelve elvégezte, elveté az állcsontot kezéből, és hívá azon hely nevét Ramat-Lékinek, mely magyaráztatik, állcsont fölvételének.
És igen megszomjúhozván, kiálta az Úrhoz, és mondá: Te adtad szolgád keze által ez igen nagy szabadúlást és diadalmat; ime szomjan halok meg, és a körűlmetéletlenek kezeibe esem!
Fölnyita tehát az Úr egy zápfogat a szamár állcsontjában, és víz fakada abból. Melyet megiván, fölélede az ő lelke, és erőt vőn. Azért lőn azon hely neve: a segítségűl hívó forrása az állcsontból, – a jelen napig.
És bíráskodék Izraelben a filiszteusok idején húsz esztendeig. [Birák 16,31.]
Sámson további hőstettei, fogsága és halála.
És elméne Gázába, és láta ott egy parázna asszonyt és beméne hozzája.
Mit mikor meghallottak a filiszteusok, és híre ment nálok, hogy Sámson bement a városba, körűlvevék őt, őröket állítván a város kapujához, és ott egész éjjel csendesen várakozván, hogy reggel a kimenőt megöljék.
Aluvék pedig Sámson éjfélig; és azután fölkelvén, megragadá a kapu mindkét ajtaját mellékeivel és zárával együtt, és vállaira tévén, ama hegy tetejére vivé, mely Hebronra néz.
Azután megszerete egy asszonyt, ki Sórek völgyében lakik vala, és Dalilának hivaték.
És hozzája menének a filiszteusok fejedelmei, és mondák: Csald meg őt, és tudd ki tőle, miben áll ily nagy ereje, és mikép győzhessük le őt, hogy összekötözvén megnyomoríthassuk? Mit ha megcselekszel, mindenikünk ezerszáz ezüst siklust ad neked.
Szóla tehát Dalila Sámsonnak: Mondd meg nekem, kérlek, miben áll a te nagy erőd, és mivel kellene megkötözni, hogy el ne szaggathasd?
Felelé neki Sámson: Ha inakból csinált, meg nem száradt és még nedves hét kötéllel megkötöztetem, erőtlen leszek, mint egyéb emberek.
És vivének hozzá a filiszteusok fejedelmei hét kötelet, a mint mondotta vala, melyekkel megköté őt;
néhányan lesben lévén elrejtve nála, és a kamarában a dolog végét várván. És kiálta neki: Rajtad a filiszteusok, Sámson! Ki elszakasztá a köteleket, mint akárki elszakasztaná a csepűből sodrott fonalat, midőn a tűztől megperzselődik; és ki nem tudódék, miben van az ő ereje.
És mondá neki Dalila: Ime megcsúfoltál engem, és hamisat szóltál; tehát most csak mondd meg nekem, mivel kelljen téged megkötözni?
Kinek amaz felelé: Ha megkötöztetem új kötelekkel, melyek soha munkában nem voltak, erőtlen leszek és hasonló egyéb emberekhez.
Melyekkel ismét megköté őt Dalila, és kiálta: Rajtad a filiszteusok, Sámson! a csel készen lévén a kamarában. De úgy elszakasztá a köteleket, mint a vászon-fonalakat.
És Dalila ismét mondá neki: Meddig csalogatsz engem, és szólasz hamisat? valld meg, mivel kell megkötöztetned? Felelé neki Sámson: Ha fejemnek hét hajfürtjét nyüstfonalba fonod, és az evvel körűlkötözött szeget a földbe vered, erőtlen leszek.
Mit mikor megcselekedett Dalila, mondá neki: Rajtad a filiszteusok, Sámson! ki fölserkenvén az álomból, kivoná a szeget a hajfürtökkel és fonallal együtt.
És mondá neki Dalila: Mint mondhatod, hogy szeretsz engem, holott szived nincs velem? Három ízben hazudtál nekem, és nem akartad megmondani, miben van a te nagy erőd?
És mikor untatá őt, és sok napon át sürgeté, nyugalomra sem hagyván időt neki, elfogyatkozék lelke, és halálig ellankada;
akkor kinyilatkoztatván a dolog valóságát, mondá neki: Vas még soha nem volt fejemen, mert nazareus, azaz Istennek szentelt vagyok anyám méhétől fogva; ha fejem megnyiretik, erőm eltávozik tőlem, és megfogyatkozom, és olyan leszek, mint más emberek.
És látván amaz, hogy szívét teljesen kitárta neki, elkülde a filiszteusok fejedelmeihez, és meghagyá nekik: Jőjetek föl még egyszer, mert most kinyilatkoztatta nekem szívét. Kik fölmenének, magokkal vivén a pénzt, melyet igértek vala.
Amaz pedig elaltatá őt térdein, és fejét ölébe hajtatá. És nyírőt híva, és elnyíreté hét hajtfürtjét; és kezdé őt űzni és magától eltaszítani, mert mindjárt eltávozék tőle az erő;
és mondá: Rajtad a filiszteusok, Sámson! Ki az álomból fölserkenvén, mondá szivében: Kimegyek, mint azelőtt, és kibontakozom; nem tudván, hogy az Úr eltávozott tőle.
De a filiszteusok megfogák őt, s azonnal kiváják szemeit, és Gázába vivék, lánczokkal megkötözvén, és tömlöczbe zárván, őrletének vele.
És immár hajtfürtjei növekedni kezdettek vala.
És a filiszteusok fejedelmei egybegyűnek, hogy nagy áldozatokat tegyenek Dágon- istenöknek, és vendégeskedjenek, mondván: Kezünkbe adta istenünk ellenségünket, Sámsont.
Mit a nép is látván, dicséri vala istenét, és ugyanazt mondá: A mi istenünk kezünkbe adta ellenségünket, ki földünket pusztította, és sokakat megölt.
És vígan lévén a vendégségben, miután már ettek, parancsolák eléhivatni Sámsont, hogy játszék előttök. Ki eléhozatván a tömlöczből, játszik vala előttök, és két oszlop közé állíták őt.
És mondá a lépéseit vezető szolgának: Ereszsz, hadd illessem azon oszlopokat, melyeken az egész ház fekszik, és támaszkodjam azokhoz, és nyugodjam egy kevéssé.
A ház pedig tele vala férfiakkal és asszonyokkal, és ott valának a filiszteusok minden fejedelmei, a házfödeléről és erkélyéről közel háromezer férfi és asszony nézvén a játszó Sámsont.
Ő pedig segítségűl híván az Urat, mondá: Uram Isten! emlékezzél meg rólam, és add vissza nekem most előbbi erőmet, én Istenem! hogy megboszúljam magamat ellenségeimen, és két szemem elvesztéseért egy boszút álljak.
És megragadván mind a két oszlopot, melyeken a ház áll vala, és azok egyikét jobb kezével, a másikát balkezével tartván,
mondá: Haljak meg együtt a filiszteusokkal! És megrendítvén erősen az oszlopokat, leszakada a ház mind a fejedelmekre, és a többi sokaságra, mely ott vala; és sokkal többet öle meg halálakor, mint azelőtt életében megölt vala.
Lemenvén pedig atyjafiai és egész rokonsága, testét elvivék és eltemeték Száraa és Esztaol között, az ő atyja, Mánue sírboltjában. Ő pedig Izraelben húsz esztendeig bíráskodék.
Mikásnak és anyjának képtisztelete.
Az időben egy Mikás nevű férfiú vala Efraim hegyéről.
Ki mondá anyjának: Az ezer és száz ezüst siklus, melyet magadnak félretettél, és melyért hallomásomra megesküdtél, ime nálam van, és én bírom azt. Kinek amaz felelé: Áldott legyen az én fiam az Úrtól.
Visszaadá tehát azt anyjának, ki mondotta vala neki: Az Úrnak szenteltem és fogadtam ez ezüstöt, hogy kezemből vegye el az én fiam, és csináljon faragott és öntött képet; és most kezedbe adom azt.
Ő pedig visszaadá anyjának; ki kétszáz ezüst siklust vőn, és adá az ötvösnek, hogy azokból faragott és öntött képet csináljon; és ez Mikás házában vala.
Ki abban egy hajlékocskát különze el az Istennek, és efódot csinála és terafimot, azaz papi ruhát és bálványokat; és fiai közől egyiknek megtölté kezét, s ez papja lőn.
Ama napokban nem vala király Izraelben, hanem kiki, a mit igaznak lát vala, azt cselekvé.
Vala más ifjú is Júda Betleheméből, az ő rokonságából; és ez levita vala és ott lakó.
És kimenvén Betlehem városából, vándorolni akara, míg magának alkalmas helyet talál. És midőn az úton lévén, Efraim hegyére jutott, és egy kevéssé Mikás házába tért,
emez kérdé tőle: Honnan jött? Ki felelé: Levita vagyok Júda-Betlehemből, és vándorlok, hogy ott lakjam, a hol lehet, és a hol hasznosnak látom.
És mondá Mikás: Maradj nálam, és légy atyám és papom; és esztendőnként tíz ezüst siklust adok neked, és kétféle ruhát, és a mik táplálásodra szükségesek.
Ráálla amaz, és azon embernél marada, úgy lévén nála, mint egyike fiainak.
És Mikás megtölté az ő kezét, és az ifjú pap lőn nála.
Most tudom, úgymond, hogy jól tesz velem az Isten, Lévi nemzetségbeli papom lévén.
Dán nemzetségének bálványozása.
Ama napokban nem vala király Izraelben, és Dán nemzetsége örökséget keres vala magának, hogy abban lakjék; mert még az napig a többi nemzetségek között nem nyert vala részt.
Dán fiai tehát elküldének törzsük és házok népe közől öt erős férfiút Száraából és Esztaolból, hogy kikémleljék a földet, és szorgalmasan megnézzék; és mondák nekik: Menjetek, és nézzétek meg a földet. Kik midőn elmenvén, Efraim hegyére jutottak, és Mikás házába mentek, megnyugovának ott;
és megismervén az ifju levita szavát, és szálláson nála lévén, mondák neki: Ki hozott téged ide? mit mívelsz itt? mi okból kivántál ide jőni?
Ki felelé nekik: Ezeket s ezeket cselekedte velem Mikás, és engem bérbe fogadott, hogy papja legyek.
Kérék pedig őt, kérdezze meg az Urat, hogy tudhassák, ha szerencsés úton járnak-e? és a dolognak jó vége lesz-e?
És felelé nekik: Menjetek békeséggel, az Úr nézi járástokat és az utat, a hova mentek.
Elmenvén tehát az öt férfiú, Láiszba jutának; és láták, hogy abban a nép minden félelem nélkül lakik, a szidoniusok szokása szerint, bátorságban és nyugalomban, ellene teljességgel senki sem tusakodik, és nagy gazdagságban él, Szidontól és minden emberektől messzire elszakasztva.
És visszatérvén Száraába és Esztaolba atyjokfiaihoz, és ezek tudakozván, mit cselekedtek, felelék:
Keljetek föl, menjünk hozzájok, mert igen gazdag és termékeny földet láttunk; el ne mulaszszátok, ne hagyjátok. Menjünk és foglaljuk el azt, semmi munkába sem kerűl.
Gond nélkül valókhoz megyünk, igen tágas tartományba, és az Úr oly helyet ad nekünk, melyben semmi fogyatkozás nincs azokból, mik a földön teremnek.
Elindula tehát Dán rokonságából, azaz Száraából és Esztaolból hatszáz férfiú, fölkészűlve hadi fegyverekkel,
és fölmenvén, Júda Kariatiarimjában maradának; mely hely az időtől Dán táborának nevezteték, és Kariatiarim mögött vagyon.
Onnan átmenének Efraim hegyére. És mikor Mikás házához jutottak,
mondá az öt férfiú, kik azelőtt elküldettek vala Láisz földe kikémlésére, többi atyjokfiainak: Tudjátok-e, hogy e házakban efód vagyon és terafim, s faragott és öntött kép? lássátok, mit cselekedjetek? [Birák 17,4.]
És mikor egy kevéssé eltértek, bemenének az ifjú levita lakába, ki Mikás házában vala; és köszönték őt békeséges szókkal.
A hatszáz férfiú pedig, a mint fölfegyverkezve vala, úgy álla az ajtó előtt.
Amazok pedig, kik bementek vala az ifjú házába, a faragott képet és efódot, a terafimot és az öntött képet el akarák vinni, és a pap az ajtó előtt áll vala, a hatszáz erős férfiú nem messze várakozván.
Elvivék tehát, a kik bementek vala, a faragott képet, az efódot és a bálványokat és az öntött képet. És mondá nekik a pap: Mit míveltek?
Felelék neki: Hallgass, és tedd a szádra ujjodat, és jer velünk, hogy atyánk légy és papunk. Mi jobb neked, az-e, hogy egy férfiú házában légy pap, vagy Izrael egy nemzetségében és rokonában?
Ezt hallván, engede beszédöknek, és elvivé az efódot és a bálványokat és a faragott képet, és elindúla velök.
Kik midőn elmentek, és előre küldötték a kisdedeket, barmokat és minden drágaságaikat,
és már Mikás házától távol voltak, a Mikás házában lakó férfiak összekiáltván egymást, utánok menének,
és azok háta mögött kiáltani kezdének. Mikor amazok hátratekintettek, mondák Mikásnak: Mit akarsz? miért kiáltasz?
Ki felelé: Az én isteneimet, kiket magamnak csináltam, elvittétek, és papomat és mindent, a mim vagyon, és azt mondjátok: Mi lelt téged?
És mondák neki Dán fiai: Vigyázz, többé ne szólj nekünk, nehogy hozzád menjenek a felindúlt szivű férfiak, és magad egész házaddal elveszsz.
És így a kezdett úton menten menének. Látván pedig Mikás, hogy erősbek nálánál, visszatére házába.
A hatszáz férfiú pedig elvivé a papot, és a miket felűl mondottunk, és jutának Láiszba, a nyugodalmas és gond nélkűl való néphez, és megverék őket fegyver élével, és a várost fölégeték,
teljességgel senki sem hozván segítséget, mivelhogy távol lakának Szidontól, s az emberek közt senkivel sem vala szövetségök és ügyök. A város pedig Rohob tartományában fekvék, melyet ismét fölépítvén, benne lakának,
híván a város nevét Dánnak, az ő atyjok neve szerint, kit Izrael nemzett vala, mely azelőtt Láisznak nevezteték.
És fölállíták magoknak a faragott képet, és Gerzamnak, Mózes fiának fiát, Jonatánt, és ennek fiait papokká tevék Dán nemzetségében az ő fogságuk napjáig.
És nálok marada Mikás bálványa mindazon idő alatt, míg az Isten háza Sílóban volt. Az időben nem vala király Izraelben.
A gábaoniták gyalázatos tette.
Vala egy levita férfiú, Efraim hegyének oldalán lakván, ki feleséget vőn Júda Betleheméből.
Ez elhagyá őt, és visszatére atyja házába Betlehembe, és nála maradt négy hónapig.
És utána méne férje, akarván őt engesztelni és édesgetni, és magával visszavinni, egy szolga és két szamár lévén vele az úton; ki is befogadá őt, és bevivé atyja házába. Mit mikor ipa meghallott, és őt meglátta, eléje méne örvendezve,
és megölelé az embert. És a vő ipa házában harmad napig marada, évén vele és iván barátságosan.
Negyedik napon pedig éjjel fölkelvén, el akara menni. De tartóztatá őt ipa, és mondá neki: Egyél előbb egy kevés kenyeret, és erősítsd meg gyomrodat, és úgy menj.
És leülének együtt, és evének s ivának. És mondá a leány atyja vejének: Kérlek maradj itt ma, és vigadjunk együtt.
Amaz pedig fölkelvén el akara menni. De ismét igen tartóztatá ipa, és magánál marasztá.
Megviradván pedig, a levita útra készűle. Kinek ipa ismét: Kérlek, úgymond, végy egy kevés eledelt, erőt vévén, mig a nap növekedik, azután menj. Tehát együtt evének.
És fölkele az ifjú, hogy elemenjen feleségével és szolgájával. De ismét szóla neki ipa: Gondold meg, hogy a nap enyészetre hajlik, és estéhez közelget; maradj nálam ma is, és töltsd vígan a napot, és holnap indúlj meg, hogy házadba menj.
A vő nem akara engedni beszédének, hanem mindjárt elindúla, és juta Jébuz ellenébe, mely más néven Jerusalemnek hivatik, két terhelt szamarat vivén magával és ágyasát.
És már Jébuz mellett valának, és a nap éjjé változik vala, és mondá a szolga urának: Jer, kérlek, térjünk a jebuzeusok városába, és maradjunk abban.
Felelé neki ura: Nem megyek az idegen nemzet városába, mely nem Izrael fiai közől való, hanem átmegyek Gábaáig;
és mikor odajutok, abban maradjunk, vagy pedig Ráma városában.
Átmenének tehát Jébuzon, és a kezdett úton menten mennek vala, és leszálla a nap nekik Gábaa mellett, mely Benjamin nemzetségében vagyon.
És betérének abba, hogy ott maradjanak. Hová mikor bementek, a város utczáján ülének, és senki sem akará őket szállásra befogadni.
És íme egy öreg ember jöve elé a mezőről, munkájáról estve visszatérvén, és ez is Efraim hegyéről vala, és mint jövevény Gábaaban lakó. Azon tartomány emberei pedig Benjamin fiai valának.
És az öreg fölemelvén szemeit, láta egy embert ülni poggyászával a város utczáján, és mondá neki: Honnan jösz, és hová mégy?
Ki felelé neki: Júda Betleheméből jöttünk, és lakhelyünkre megyünk, mely Efraim hegyének oldalán vagyon, a honnan Betlehembe mentünk vala; és most az Isten házába megyünk. és senki sem akar hajlékába fogadni bennünket,
pedig magunknak polyvánk lévén és szénánk a szamarak élelmére, és kenyerünk s borunk az én részemre, a te szolgálódéra és a velem levő cselédére, semmire sincs szükségünk, hanem csak szállásra.
Felelé neki az öreg: Békeség legyen veled, én mindent adok, a mi szükséges, csakhogy, kérlek, ne maradj az utczán.
És bevivé őt házába, és enni ada a szamaraknak; és miután megmosták lábaikat, megvendégelé őket.
Midőn ezek vendégeskedének, és az utnak fáradalma után testöket étellel és itallal felüdíték, eljövének a város férfiai, a Belial fiai (azaz igátlanok), és körűlvevén az öreg házát, zörgetni kezdék az ajtót, kiáltván a ház urára, és mondván: Hozd ki azon férfiút, ki házadba ment, hadd éljünk gonoszúl vele.
És kiméne hozzájok az öreg és mondá: Ne, atyámfiai, ne cselekedjétek e gonoszat, mivelhogy ez ember szállásomra jött; és álljatok el e bolondságtól. [Móz. I. 19,5.]
Van egy szűz leányom és ez embernek van egy ágyasa, kihozom őket hozzátok, alázzátok meg őket, és fajtalanságtoknak tegyetek eleget: csakhogy, kérlek, e természet ellen való vétket ne cselekedjétek a férfiúval.
Nem akarának engedni az ő beszédeinek. Ezt látván azon ember, kivivé hozzájok ágyasát, és kéjökre adá nekik; kivel miután egész éjjel gonoszúl éltek, reggel őt elbocsáták.
Az asszony pedig, elmúlván a sötétség, a ház ajtajához jöve, a hol ura szálláson vala, és ott leesék.
Megviradván, fölkele az ember, és megnyitá az ajtót, hogy a kezdett utat elvégezze; és ime ágyasa az ajtó előtt fekszik vala kiterjesztett kezekkel a küszöbön.
És szóla neki, gondolván, hogy nyugszik: Kelj föl, és menjünk. De midőn semmit sem felelt, észrevévén, hogy meghalt, fogá őt és föltevé a szamárra, és visszaméne házába.
A hová midőn bement, kardot ragada, és felesége holttestét minden csontostúl tizenkét részre és darabra vagdalván, elküldé Izrael minden határaiba.
Mikor ezt kiki látta, fölkiáltának: Soha ily dolog nem történt Izraelben az naptól, melyen feljöttek atyáink Egyiptomból, a jelen ideig; mondjatok itéletet, és közösen végezzétek el, mit kelljen cselekedni?
Háború Benjamin ellen s ennek megveretése.
Kimenének tehát mind az Izrael fiai, és valamennyien összegyűlének, mint egy ember, Dántól Berszabeéig és Gálaád földéről az Úrhoz Maszfában. [Oze. 9,9.]
És a nép minden fejedelmei, és Izrael minden nemzetségei az Isten népének gyülekezetébe jövének, négyszáz ezer gyalog hadakozó.
(Nem is vala titok Benjamin fiai előtt, hogy Izrael fiai fölmentek Maszfába.) És megkérdeztetvén a levita, a megölt asszony férje, mi módon történt az a nagy gonoszság?
felelé: Benjamin-Gábaába jövék feleségemmel, és oda betérék,
és íme a város emberei körűlvevék éjjel a házat, melyben valék, megakarván engem ölni; és feleségemet a bujaság hihetetlen dühösségével elgyötörvén, ez végre meghala.
Kit megragadván, darabokra vagdalék, és elküldém a darabokat örökségtek minden határaiba; mert soha ily nagy gonoszság és ily nagy bűn nem történt Izraelben.
Jelen vagytok mindnyájan, Izrael fiai! végezzétek el, mit kelljen cselekednetek.
És fölállván az egész nép, mint egy ember szavával felelé: Nem megyünk hajlékainkba, s ne menjen senki a maga házába;
hanem Gábaa ellen közönségesen ezt cselekedjük:
Tíz férfiú választassék száz közől Izrael minden nemzetségeiből, és ezer közől száz, és tízezer közől ezer, hogy élelmet hordjanak a hadseregnek, és hadakozhassunk Benjamin Gábaája ellen, és megtorolhassuk rajta a gonoszságot, a mint érdemli.
És egész Izrael a városhoz gyűle mint egy ember, azonegy érzéssel és egy akarattal.
És követeket küldének Benjamin egész nemzetségéhez, kik így szólának: Miért találtatott köztetek ily nagy gonoszság?
Adjátok kézbe azon gábaai embereket, kik e bűnt cselekedték, hogy haljanak meg, és vettessék ki a gonosz Izraelből. De nem akarák atyjokfiai, az Izrael fiai parancsát hallgatni;
hanem minden városokból, melyek az ő sorsukban valának, Gábaába gyűlének, hogy segítsék őket, és Izrael egész népe ellen hadakozzanak.
És találtatának huszonötezeren Benjaminból fegyverfoghatók, Gábaa lakóin kivűl,
kik hétszázan valának, igen erős férfiak, balkézzel úgy harczolók, mint a jobbal; és parittyával a köveket oly biztosan hajítók, hogy a hajszálat is megütheték, és a kő ütése másfelé nem viteték.
Izrael fiai közől is, Benjamin fiain kivűl, négyszázezer fegyverfogható találtaték harczra fölkészűlve.
Kik fölkelvén, menének az Isten házába, azaz Sílóba. És tanácsot kérdének az Istentől, és mondák: Ki legyen hadseregünkben a viadal fejedelme Benjamin fiai ellen? Felelé nekik az Úr: Júda legyen vezéretek.
És fölkelvén Izrael fiai mindjárt reggel, táborba szállának Gábaa mellett.
És onnét harczra indúlván Benjamin ellen, a várost víni kezdék.
És kimenvén Benjamin fiai Gábaából, megölének Izrael fiaiból azon nap huszonkétezer férfiút.
Izrael fiai mind erősségökben mind sokaságukban bízván, ismét azon helyen rendezék el a sereget, melyen azelőtt harczoltak vala,
de úgy, hogy előbb fölmemének és sírának az Úr előtt egész éjjelig, és tanácsot kérdének tőle, és mondák: El kell-e továbbá is mennem harczolni atyámfiai, Benjamin fiai ellen, vagy nem? Kiknek ő felelé: Menjetek föl hozzájok, és víjatok meg.
És mikor Izrael fiai másodnap Benjamin fiai ellen a harczra mentek,
kirohanának Benjamin fiai Gábaa kapuin, és eléjök menvén amazoknak, oly nagy öldökléssel dühöngének ellenök, hogy tizennyolcz ezer fegyverfogható férfiút vágának le.
Mindnyájan fölmenének azért Izrael fiai az Isten házába, s ott leülvén, sírának az Úr előtt, és azon nap estéig böjtölének, és áldozának neki égő- és békeáldozatokat,
és állapotjok felől kérdést tevének. Az időben ott vala az Isten szövetségének szekrénye,
és Eleazarnak, Áron fiának fia, Fineesz vala a ház gondviselője. Tanácsot kérdének tehát az Úrtól, és mondák: Ki kell-e továbbá is mennünk atyánkfiai, Benjamin fiai ellen, vagy megszünnünk? Mondá nekik az Úr: Menjetek föl, mert holnap kezetekbe adom őket.
És Izrael fiai cseleket vetének Gábaa városa körűl,
és harmadik ízben, mint elsőben és másodszor, kivivék Benjamin ellen a hadsereget.
De Benjamin fiai is merészen rohanának ki a városból, és a szaladó ellenséget messzebb űzék, úgy hogy megsebesítének közőlük, mint az első és másod napon, vágván a szaladókat két ösvényen, melynek egyike Bételre visz, másika Gábaára, és levágának közel harmincz férfiút;
mert az vélték, hogy a szokott módon vágják őket. Kik a futást mesterséggel tettetvén, úgy végezék el magok között, hogy elvonják őket a várostól, és mintha futnának, a felűlmondott ösvényekre vigyék.
Izrael fiai tehát mindnyájan fölkelvén helyeikből, sereget rendezének azon helyen, mely Baal-támárnak hivatik. A cselek is, melyek a város körűl valának, lassan ki kezdének fejleni,
és a város nyugati része felől eléjőni. De még más tízezer férfiú is egész Izraelből viadalra ingerlé a város lakóit. És megnehezűle a harcz Benjamin fiai ellen; és nem vevék észre, hogy mindenfelől veszedelem környezé őket.
És megveré őket az Úr Izrael fiainak színe előtt, és megölének közőlük azon nap huszonötezer és száz férfiút, mind hadakozókat és fegyverfoghatókat.
Benjamin fiai ugyan is mikor látták, hogy erőtlenebbek, szaladni kezdének. Ezt látván Izrael fiai, helyt adának nekik a futásra, hogy a kész cselekre jussanak, melyeket ők a város mellett vetettek vala.
Ekkor a lesbenállók hirtelen fölkelének, és midőn Benjamin hátat fordított az őt vágóknak, bemenének a városba, és megverék azt fegyver élével.
Izrael fiai pedig ezen jelt adák azoknak, kik lesben állottak vala, hogy miután a várost beveszik, tüzet gyujtsanak, hogy a magasan fölmenő füst által jelentsék a város bevételét.
Látván ezt Izrael harczon levő fiai (mert Benjamin fiai amazokat futni vélék, és mindinkább űzék, megölvén azok seregéből harmincz férfiút),
és látván a füstöt, mint egy oszlopot fölemelkedni a városból; Benjamin is hátra tekintvén, midőn látta, hogy a város bevétetett, és a láng magasan fölmegyen:
a kik előbb a futást szinlelték, arczczal visszafordúlván, erősebben vivának. És Benjamin fiai látván ezt, megfutamodának,
és a pusztaság útjára kezdének menni, arra is űzvén őket az ellenség; de azok is, kik a várost meggyujtották vala, eléjök menének.
És úgy lőn, hogy mindkét felől vágatának az ellenségtől, és semmi szűnete nem vala a meghalóknak. Elhullának és levágatának Gábaa városa napkeleti részén.
Valának pedig, kik azon helyen megölettek, tizennyolcz ezeren, mindnyájan igen erős hadakozó férfiak.
Látván ezt a Benjaminból megmaradottak, a pusztára szaladának. És menének a kősziklára, melynek neve Remmon. Azon futásban elszéledtekből és különféle utakon menőkből megölének ötezer férfiút. És midőn tovább mentek, űzék őket, és még más kétezeret ölének meg.
És így lőn, hogy összesen, a kik elhullottak vala Benjaminból külön-külön helyeken, huszonötezeren valának, harczokra mind igen serény vitézek.
Megmaradván pedig Benjaminnak egész számából, a ki megszabadúlhatott és elszaladhatott a pusztába, hatszáz férfiú, ezek a Remmon kőszikláján ülének négy hónapig.
Izrael fiai pedig visszafordúlván, a város minden maradékait, a férfiaktól kezdve egész a baromig kardra hányák, és Benjamin minden városait és faluit az emésztő láng semmisíté meg.
Benjamin nemzetségének helyreállítása.
Meg is esküvének Izrael fiai Maszfában, és mondák: Senki közőlünk ne adjon leányaiból Benjamin fiainak feleséget.
És eljövének mindnyájan az Isten házához Sílóba, és az ő színe előtt ülvén estig, fölemelék szavokat, és nagy zokogással kezdének sírni, mondván:
Izrael Ura Istene! miért történt e gonosz a te népeden, hogy ma egy nemzetség vétetett el közőlünk?
Másnap reggel pedig fölkelvén, oltárt építének, és áldozának ott égő- és békeáldozatokat, és mondák:
Ki nem jött fel az Úr seregébe Izrael valamennyi nemzetségéből? Mert nagy esküvéssel kötelezték vala magokat, mikor Maszfában valának, hogy megölik, a kik ott nem lesznek.
És Izrael fiai megszánván atyjokfiát, Benjamint, kezdék mondani: Elvétetett egy nemzetség Izraelből!
Honnan vegyenek feleségeket? mert mindnyájan közösen megesküdtünk, hogy mi nem adjuk nekik leányainkat.
Annakokáért mondák: Ki az, Izrael valamennyi nemzetségei közől, ki föl nem jött az Úrhoz Maszfába? És ime találtatának a gálaádi Jábesz lakói, hogy azon hadban nem voltak.
(Az időben is, midőn Sílóban valának, senki azok közől ott nem találtatott.)
Elküldének tehát tízezer erős férfiút, és megparancsolák nekik: Menjetek el, és verjétek meg a gálaádi Jábesz lakóit fegyver élével, mind feleségeiket, mind kisdedeiket.
És ez az, mit meg kell tartanotok: Minden férfineműt és az asszonyokat, kik férfiakat ismertek, öljétek meg; a szűzeket pedig tartsátok meg. [Móz. IV. 31,17.18.]
És találtaték a gálaádi Jábeszből négyszáz szűz, kik nem ismerték a férfiúi ágyat, és elhozák azokat Silóba a táborba Kanaán földére.
És követeket küldének Benjamin fiaihoz, kik a Remmon kőszikláján valának, és megparancsolák nekik, hogy őket békeséggel fogadják.
És eljövének Benjamin fiai az időben, és feleségeket adának nekik a gálaádi Jábesz leányai közől; többet pedig nem találtak, kiket hasonló módon adjanak.
Az egész Izrael pedig igen bánkodék, és szánakodék Izrael egy nemzetségének megöletésén.
És mondák a vének: Mit cselekedjünk a többivel, kik feleségeket nem nyertek? az asszonyok Benjaminban mind elhullottak.
És nagy gonddal és szorgalmas igyekezettel rajta kell lennünk, hogy egy nemzetség el ne töröltessék Izraelből.
Mert a mi leányainkat nekik nem adhatjuk, esküvel köteleztetvén és átokkal, mellyel mondottuk: Átkozott, a ki leányai közől feleséget ad Benjaminnak.
És tanácsot tartának, és mondák: Ime az Úrnak esztendőnkint ünnepe vagyon Sílóban, mely Bétel városa éjszaki részén fekszik, és az útnak, mely Bételből Szikembe megyen, napkeleti részén, és Lebona városának déli részén.
És megparancsolák Benjamin fiainak, és mondák: Menjetek és lappangjatok a szőlőkben.
És mikor látjátok a sílói leányokat a tánczolásra szokás szerint kimenni, jőjetek ki hirtelen a szőlőkből, és ragadjatok mindnyájan azok közől egyegy feleséget, és menjetek Benjamin földére.
És mikor eljőnek azok atyái, és atyjokfiai, és ellenetek kezdenek panaszkodni, és feddődni, azt mondjuk nekik: Könyörűljetek rajtok, mert nem hadakozók és diadalmasok törvénye szerint ragadták el azokat, hanem kérték, hogy elvegyék, s nem adtátok; és a ti részetekről van a vétek.
És úgy cselekvének Benjamin fiai, a mint nekik parancsolva volt, és számuk szerint ragadának magoknak azokból, kik tánczolnak vala, egyegy feleséget; és elmenének örökségökbe, városokat építvén, és azokban lakván.
Izrael fiai is visszatérének nemzetségeik és családjaik szerint hajlékaikba. Ama napokban nem vala király Izraelben, hanem kiki, a mit igaznak lát vala, azt cselekvé.