AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI.
A négy evangéliomhoz igen szép összefüggésben csatlakozik az apostolok cselekedeteiről szóló könyv. A szent atyák és egyházi irók összhangzó tanúsága szerint, harmadik evangéliomunk szerzőjének, sz. Lukácsnak köszönjük e könyvet, mely a sarjadozó anyaszentegyháznak harmincz évi történetét foglalja magában, Krisztus mennybemenetétől kezdve sz. Pál apostol első romai fogságáig, és két szakaszra oszlik. Az első szakaszban (1–13. r.) a szent szerző elbeszéli a Szentlélek küldetését, a zsidók első megtérését Judeában és a szomszéd tartományokban, melyet az apostolok és tanítványok, különösen sz. Péter tanitásai és csodatettei eszközlöttek, továbbá sz. István és az idősb Jakab halálát, a szerecsen királyné, Kandaces kamarásának, s Kornélius századosnak megtérését az igaz hitre, az apostolok és a többi hivők üldöztetését a zsidók által, és a csodálatos átváltozást, mely által az üldöző Saul Pál apostollá lett. A második szakasz (13–28. r.) leginkább sz. Pál történetével, az ő fáradságos, veszélyes és többször ismételt utjával Judeába, Kis-Ásiába, Görögországba s a szomszéd szigetekbe, az ő Romába lett elhurczoltatásával, s ott két évig tartó fogságával foglalkozik, s ezzel a könyv el is végződik. Mikor irta szent Lukács e történetet, az bizonytalan. Csak annyit lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy ezen könyv sz. Pálnak első romai fogsága előtt (Kr. u. 62. évb.) közre nem bocsáttatott, mivel erről a könyv végén emlités tétetik, valamint az ő evangéliomának kiadása előtt sem iratott, mivel az evangéliom első elbeszélésnek mondatik az apostolok cselekedetei irányában (Apost.cs. 1,1.). Ezen könyv igen tanulságos és épűletes. Mivel a példák oly nagy hatással bírnak az emberi szivre, az apostolok cselekedeteinek olvasása igen hasznos és üdvös. Az első keresztény községekben a polgári és családi erények legszebb példáit találjuk. Ki az első keresztények egyetértését és szeretetét olvassa (4,34–37.), törekedni fog, hogy a szeretetet és egyetértést családjába behozza és fentartsa. Azon égő buzgalom, melylyel az apostolok Jézusért munkálkodtak és szenvedtek (5,40–42.), egy Kornélius (10,4.) s egy Dorkas (9,39.) jócselekedetei követésre ösztönöznek. A jerusalemi egyház könyörgésének meghallgatása (4,24–31.), Péter csodálatos megszabadulása a tömlöczből a hivők könyörgésére (12,3–11.), valamint Pál apostolé is a filippi fogságból (16,25.), meggyőzik az olvasót Jézus azon szavainak igazságáról: Ha mit kérendetek az Atyától az én nevemben, megadja nektek (Ján. 16,23.). Az első keresztények ajtatos buzgalmát az Isten igéjének hallgatásában (20,7), azok tiszteletteljes szeretetét egyházi elöljáróik és tanitóik iránt (20,37.38.), állhatatos hűségöket a hitben a legnagyobb üldözések és szenvedések között is (8,1.4. 14,19–21.), ki olvashatja a nélkül, hogy hasonlókra ne buzdúljon? A ki olvassa, hogy Pál, a nagy apostol, miként hirdette Jézust a zsidóknak és pogányoknak, és mégis az önfentartására szükségeseket kézi munkával szerzette meg (18,3. 20,34.): nem lesz-e kénytelen elismerni, hogy a religio gyakorlata épen nem gátolja az embert állapotjabeli kötelességeinek teljesitésében. És midőn ezen apostol szirterős jellemét látja, majd a tenger veszélyeiben, majd a fogságban, majd a zsidók ármánykodásai között: az elpuhúlt, érzéki keresztény nem fog-e pirúlni, hogy a keresztény nevet ugyan viseli, de Krisztus Jézus anyaszentegyházának terjesztéseért, fentartásaért és saját üdveért oly keveset tesz.
Csel 1,1
Első elbeszélésem, az evangéliom.
Csel 1,1
Lásd Luk. 1,3.
s azokat folytatólag vitte azon napig stb.
a Szentlélekben, ki őbenne lakott, és a Szentlélek felől, kit várniok kellett. Lásd Luk. 24,49.
Csel 1,4
Lásd Luk. 24,43. A görög szerint: És egybegyüjtvén őket, megparancsolá stb.
Csel 1,4
„ugymond“ nincs a görögben.
E parancsot Jézus az apostoloknak Jerusalemben adta, miután visszatértek Galileából (Luk. 24,49.), hová, szintén az Úr parancsára (Máté 26,32.), föltámadása után néhány nap múlva (Ján. 21. r. 3-ik jegyz.) menniök kellett. Az Atya igérete a Szentlélek (Ján. 14,26.).
Csel 1,5
a Szentlelket láthatólag, ajándékainak teljességében, fogjátok venni. Az apostolok vették ugyan már a Szentlelket Krisztus keresztségében (Ján. 4,2.), de még nem láthatólag az ő kegyelemteljében. A kegyelemteljesség ezen látható közlése neveztetik itt keresztségnek, ellentétben János keresztségével, a mennyiben ez csak külső volt, nem adhatván kegyelmet és megigazúlást, amaz pedig látható s kegyelemteljes egyszersmind. Jézus keresztségét, melyet a tanítványok már nyertek vala, nem lehetett azzal ellentétbe állítani, mert ez külső és belső is volt egyszersmind, tehát a Szentlélek ama közöltetésének nem ellentéte, hanem ahhoz hasonló volt. Lásd János keresztségéről Máté 3,11.; a Szentlélek adatásáról az ő, pünköstkor történt látható megjelenése előtt. Apost.cs. 2,4.
nehány (tíz) nap mulva.
Vajjon az időben, midőn ama Szentlélekben való keresztség bekövetkezik, helyreállítod-e ismét Dávid földi országát, az izraeli államot? Vesd össze: Luk. 10,11. Ján. 6,15.
Ez időt csak az Örökkévaló tudja, mert az az örökkévalóságból fejlik ki. Lásd Máté 24,36. Márk 13,32.
Csel 1,8
Lásd Luk. 24,48. Apost.cs. 2,2.
Jézus nem fejti meg határozottan a tanítványok kérdését, hanem a jövendő tanítóra, és jövendő hivatásuk teljesitésére utasítja őket. A Szentlélek, ki őket mindenre megtanítja (Ján. 14,26.), arról is teljes felvilágosítást fog nekik adni, hogy Krisztus országa nem e világból való, hanem az az emberiségnek igazzátételében, megszentelésében és Istenhez való visszavitelében áll, és hogy az emberiségnek ez isméti egyesülése Istennel, a Jézustól alapított, s lassankint az egész földön elterjedendő anyaszentegyházban fog megtörténni.
Krisztus mennybemenetele említtetik még Márk 16,19. Luk. 24,51. Péter I. 3,22. Arra utalást találunk Tim. I. 3,16. Efez. 4,10. Jel. 1,18. 2,8. Az ó szövetségben előképezve volt az Hénok (Móz. I. 5,24.) és Illés (Kir. IV. 2,11.) elragadtatásában. A feltámadás és mennybemenetel szoros összefüggésben van, a miért Krisztus, midőn megdicsőüléséről szól, majd feltámadását említi, mellőzve mennybemenetelét (Máté 20,19.), majd mennybemenetelét hozza fel, mellőzve feltámadását (Ján. 16,28.). Mind a kettő bekövetkezik a megváltott emberen. Mert az ember lelke, melyet Krisztus megvált, és uralmába ismét visszahelyez, a testet, mely bűn által annak uralmát lerázta, ismét visszanyeri tulajdonáúl. Tehát a testnek, midőn a természet utját megfutotta a halál által, melynek martalékává tette a bűn, ismét ki kell ragadtatnia a természetből, s természetfölötti, megdicsőült, a lélekhez alkalmazott, átszelleműlt lényképen kell a lélek birtokába visszaadatnia, azaz, halottaiból föl kell támadnia. Hogy az ilymódon testi és lelkiképen tökéletesen megváltott embernek Istenhez kell visszatérnie, mennybemennie, ez a föltámadásnak további, szükséges következése. Krisztus föltámadásánál és mennybemeneténél azonban jól megjegyzendő az a különbség, hogy Krisztus nem azért halt meg, mivel meghalnia kellett, hanem mert akart, és hogy a feltámadás és mennybemenetel nála nem kegyelem, hanem érdemlett jutalom volt.
két angyal. Ján. 20,12.
itéletre. Luk. 21,27.
a mily távolságra szombaton a zsidóknak szabad volt menniök, mintegy 2000 lépésnyire.
Csel 1,13
a felső emeletre, hova imádság és bizalmas beszélgetés végett visszavonúlni szokás volt. Vesd össze: Apost.cs. 9,37. 20,9.
Vesd össze: Máté 10,2. s követk. A görög szerint: Péter és Jakab és János stb.
rokonaival, olyanokkal, kik hivők voltak. Lásd Ján. 7,7.
Csel 1,15
Péter, az anyaszentegyház feje.
A görög szerint: a tanítványok között.
Lásd a 20. v. Zsolt. 40,10. és a jegyz. Zsolt. 68. 108.
az apostoli hivatalban.
Csel 1,18
t. i. az árulás dija által, melyet visszavitt, alkalmat adott egy telek szerzésére (Máté 27,1. s követk.). Némelyek szerint, Júdás ugyanazon telken temettetett el.
A görög szerint: és leszakadván, ketté hasadt stb. Lásd Máté 27. r.
mely mintegy Krisztus vérén szereztetett. Sz. Péter az ő beszédében hihetőleg így mondta: „úgy, hogy ama telek Hakeldamának neveztetik.“ A többit sz. Lukács görög olvasói számára értelmezésképen adta hozzá.
Csel 1,20
senki közőlük. E hely Zsolt. 68,26.-ből vétetett, s egyenesen az elpártolt zsidókra és országuk pusztulására vonatkozik; tágabb és magasb értelemben, az áruló Júdásra, ki helyét elhagyandotta, mely eképen megürülendő vala.
Lásd Zsolt. 108. és a jegyz.
azaz: míg velünk együtt élt az Úr Jézus.
Sz. Péter mondani akarja: A helyet, melyről Júdás letért, másnak kell elfoglalni; ennek azonban egynek kell lenni azok közől, kik Jézussal János keresztelése óta együtt éltek, tehát három évi társalgás által Jézus hű követőinek bizonyították magokat. Jézus feltámadásának tanújává lenni, annyit tesz, mint apostolnak, tanítónak lenni, mivel Krisztus feltámadása főbizonysága az ő tanítása isteni eredetének, s arra minden keresztény tanítónak mindenkor vissza kell térnie. Lásd Máté 28. r. 4-ik jegyz.
Csel 1,23
az apostolok és tanítványok.
Csel 1,23
vagy: Józest, ki rokona volt az Úrnak (Máté 13,55. Márk 6,3.).
Justus. A zsidók akkor közönségesen két nevet viseltek, sőt még egy harmadik romai vagy görög nevet is, midőn a pogányokkal valami viszonyba jöttek. E kettőt az egész gyülekezet egyhangúlag egyenlőn méltóknak találta; melyik választassék a kettő közől, sors által az Úr határozza el. Sorsot a templomi szolgálat elosztásánál volt szokás használni (lásd Luk. 1,9.); úgy látszik, azért használták itt az apostolok is.
Lásd Máté 26,24.
Csel 2,1
A pünköst ünnepe hetek ünnepének is neveztetett, mivel húsvét után hét hét múlva az ötvenedik napra esett (innen Pentekoste, ötven) Móz. II. 34,22. Továbbá aratás vagy első zsengék ünnepének is mondatott (Móz. II. 23,16.), mivel az aratás, mely húsvétkor kezdődött, pünköstkor befejeztetett, s minden családatya terményének zsengéjét ekkor mutatta be áldozatúl. Utóbb a Sinai hegyen kihirdetett törvény emlékezetét is e napon ünnepelték. Valamint pedig az egész mózesi törvény a kereszténység által magasabb jelentőséget vala nyerendő, úgy a pünköst ünnepe is a Szentléleknek e napon lett elküldetése által. A Szentléleknek kegyelemteljessége valódi aratás ünnepévé tette azt, a mennyiben a Szentlélek az a termény volt, melyet Jézus az ő halála által megérlelt. Ugyanazon Szentlélek által első zsengének ünnepévé lett a pünköst, a mennyiben az első keresztény község Jézus szellemének első zsengéje volt. Végre törvényhozás ünnepe is lett, mivel a Szentlélek az apostolokat megtanította Jézus tudományát nem csak érteni, hanem az egész mózesi törvényt magasabb jelentőségben felfogni.
Csel 2,1
az egész új keresztény község.
A hagyomány szerint, a tanítványok Sion hegyén ama házban voltak egybegyűlve, hol Jézus az utolsó vacsorát tartotta, és Mátyás apostollá választatott.
azaz: nyelvalakú kis lángok oszlottak szét a teremben, és szállottak külön mindenik fejére. A Szentlélek szél alakjában közeledett, és tűz jelképe alatt jelent meg. A szál és tűz természetöknél fogva kevésbbé tartoznak a testi vagy anyagi lények közé, s ezért a természetnek mintegy szellemét képezik. Azért szolgáltak az isteninek, a szelleminek jelképeiűl (Ezekiel 1,4. Ján. 20,22. Móz. II. 3,2.). Mivel azok minden tulajdonai magasb értelemben átvihetők a szellemire és istenire, azért, képletes jelentőségök gazdagságánál fogva, különösen alkalmasak a szelleminek és isteninek kifejezésére. Nyelvalakban jelent meg a Szentlélek, mivel a beszéd – teste, alakja a léleknek, mely beszéd által nyilatkozik, a mint hogy a Szentlélek Isten első működése is a csodálatos nyelvadomány volt. A nyelvek elosztása a Szentlélek adományainak különféleségét és teljességét jelentheti.
Csel 2,4
És így Krisztus igérete beteljesedett. Eljött az igazság lelke (Ján. 16,13.) és a szereteté (Rom. 5,5.), az újjászületés lelke (Ján. 3,5.), az új nemzedék teremtője látható alakban, és egyesűlt az emberiséggel. És csak most jöhetett el. Mert szükség volt, hogy Krisztus előbb a véteksúlyt az emberiségről levegye, ezt az ő halála által a bűntől megváltsa, és Atyjához menetele által Istennel a maga személyében egyesítse, mielőtt az emberiség a kegyelmet és megszentelést, mint ezen egyesítés eredményét, a Szentlelket elnyerhette. Szükség volt Krisztusnak előbb meghalni és megdicsőűlni, az emberiségnek őbenne Istenhez visszatérni, mielőtt Isten az ő kegyelemteljességével az emberekhez betérhetett (Ján. 7,39.). A Szentlélek betöltötte mindnyájokat, azaz, mint sz. Leo értelmezi, nem csupán résztvettek, mint előbb (a hitben, a keresztségben, a bűnbocsánatra való fölavatásban (Ján..20,22.), hanem megnyerték őt teljességben, szerfölötti mértékben, úgy, hogy az ő felvilágosításának és megszentelésének eredményei rendkivüli és csodálatos módon lettek rajtok láthatók. Lásd a követk. jegyz. A gondolkodó keresztény kérdezni fogja itt: Ha a Szentlélek csak most küldetett el, vajjon az ő felvilágosító és megszentelő kegyelmével nem működött-e már az ó szövetségben, sőt a pogányoknál is, kiket Isten rendkivüli utakon akart az üdvre vezérleni? Igenis, a Szentlélek az ó szövetségben is működött, mert Krisztus áldozat-halálának eredményei visszaható erővel is bírtak, a mennyiben Isten Fia az ő váltságmunkáját öröktől fogva akarta; de más az ő működése az új szövetségben. Az ó frigyben láthatlanúl működött azoknál, kik az isteni igéretek bizonyos teljesedésének, különösen pedig az Üdvözítő megigért eljövetének reményében éltek (Zsid. 11. r.). Az új szövetségben láthatólag jelent meg, és látható jelek által, a szentségek által működik. Az ó frigyben működése kevésbbé volt kiterjedve; az új szövetségben kiterjed az minden emberekre (17. v.). Az ó frigyben a törvény ismerete inkább kivülről származott; az új szövetségben inkább a belső sugallásból, tanításból ered (Jerem. 31,33.). Az ó frigyben a Szentlélek nem tűzte ki czélúl a szentségnek és tökélynek azon fokát, mint az új szövetségben, a mennyiben az ó frigy szentei inkább bűnbánó életet éltek. A pogányok között még korlátoltabb volt működése.
Csel 2,4
A görög szerint: a Lélek.
Az apostolok és hivők nemcsak bensőleg taníttattak, szeretetre gyulasztattak, kitűnő bátorsággal felruháztattak, hanem különös, ugynevezett kegyelem-adományokat is nyertek, melyekről sz. Pál (Kor. I. 12. r.) bővebben szól. Ezek között leginkább kitűnt a nyelvajándék. Ők legottan különféle nyelveken szólottak, és nemcsak egymást megértették, hanem másoktól is megértettek (lásd a köv.). Mivel hittek, azért beszéltek (Zsolt. 115,10.). A tévely és bűn okozta a nyelvkülönbséget, úgy, hogy az emberek többé nem értették meg egymást, és azért elszéledtek (Móz. I. 11,6. s követk.); az igazság és kegyelem Lelke meghagyta ugyan a különböző nyelveket, valamint megalázásunk végett a bűn egyéb következményeit sem szüntette meg; hanem azt eszközlötte, hogy az emberek, habár különböző nyelveken szólottak, egymást mégis megértették. Ezt míveli folytonosan a kereszténységben, nem úgy ugyan, mint az apostolokban és tanítványokban, kik a különféle nyelveket valóban beszélték és értették, hanem az egy hit és egy szeretet által, mely, mint egy nyelv, minden embereket egymással egyetértésbe hoz, és egy családdá egyesít. Azért mondja sz. Ágoston: A kevélység lelke szétosztotta a nyelveket, a Szentlélek egyesítette. Egyébiránt a nyelvek ajándéka szükséges előkészités volt hivatásukhoz az apostoloknál és tanítványoknál; mert mivel ők az evangéliomot minden népeknek hirdetendők valának, a szükséges nyelvismerettel is bírniok kellett. E mellett nem szükség azt föltételezni, hogy ők a világ minden nyelvét valósággal beszélték és értették; csak hogy a nyelvek adománya azon perczben közöltetett velök, midőn szükségök volt rá, hogy az evangéliomot egyik vagy másik népnek hirdessék. Úgy látszik, ezt jelentik ama szavak: „a mint a Szentlélek ad vala szólaniok.“ Hogy ez a nyelvadomány az apostoli korszakban a hivők között valósággal megvolt, ez történelmi tény. Nemcsak sz. Pál bizonyítja ezt (Kor. I. 14. r.), hanem az apostoli atyák és más egyházi irók is tesznek arról említést.
A babiloni és asszíriai fogság után különféle népek között tartózkodtak még zsidók, kik gyakorta feljöttek Jerusalembe, hogy ott a húsvétet és pünköstöt megünnepeljék, vagy azért mentek oda, hogy életöket a templom közelében végezhessék be.
a szél zúgása (2. v.), még inkább pedig a különféle nyelveken szóló lelkesedett beszéd.
Tudva volt, hogy a galileaiak ott együtt laktak; megismerték őket nyersebb szólásmódjokról is, és midőn némelyek oda jöttek, meggyőződtek arról.
Csel 2,11
a zsidóságra megtértek. Lásd Máté 23,15. 19-ik jegyz.
A nevezett tartományok és népek Persia, Szíria, Judea, Egyiptom, nyugati Afrika, Kis-Ásia, Kréta és Arábia tájaihoz tartoztak.
Péter szólt, az apostolok, az egyház feje. Az étteremben valószinűleg oly helyre állott, hol őt az utczán álló sokaság is láthatta és hallhatta. Mások szerint, mindnyájokkal együtt a templomba ment.
szerintünk: kilencz óra. Lásd Márk 15. r. 5-ik jegyz. A zsidók szokása szerint a reggeli imádság előtt, mely 3 (9) órakor kezdődött, és nagy ünnepeken 6 (12) óra előtt nem volt szabad enni sem inni.
Ezek itt nem részegek, hanem a mit Joel próféta megjövendölt, hogy a messiási időben a Szentlélek különös kegyelemtények által minden emberrel közöltetni fog, az most teljesűlni kezd. A következő helyet sz. Péter az értelem szerint, de nem egészen szó szerint idézi. Lásd annak teljes értelmezését Joelnél 2,28–32.
Csel 2,17
a messiási időben. Lásd Izai. 2. r. 4-ik jegyz. 9,1.
A görög szerint: úgymond az Isten.
Az ál-misztikusok a léleknek e közöltetéséből akarják megmutatni, hogy a nyilvános tanítói hivatal az anyaszentegyházban fölösleges, mivel minden keresztény bensőleg a Szentlélek által taníttatik. De vajjon az apostolok a Szentlélek elküldetése után megszűntek-e tanítani? s nem köteleztek-e mindenkit az ige hallgatására, és a hallottak elhivésére (Rom. 10,17.)? Abból, hogy a Lélek mindenkivel közöltetik, következik-e, hogy az a külső tanítói hivatal helyébe lép? Nem adathatik-e a végre is, hogy a hallott tanítást jobban megértesse? vajjon az ő átalános közöltetése nem vonatkozhatik-e a szentségekre melyekben mindenki részesűlhet? És ha ezen hely a jövendölés és látomás adományáról szól, vajjon a szöveg ez adományt tulajdonítja-e mindenkinek? Ezen adományok közöltetése nem vonatkozik-e különösen az apostoli időkre, az úgynevezett kegyelem-adományokra (lásd a 6-ik jegyz.), s ez időben is részesűlt-e azokban mindenki? Bizonyára nem részesűlt mindenki, mint Kor. I. 12,29. tanusítja.
A 19. és 20. v. Jerusalemnek a Szentlélek elküldetése után csakhamar bekövetkezett pusztulására vonatkoznak. Lásd Joel 2. r. 31–33-ik jegyz.
A bekövetkező büntetőitéletektől csak a keresztények fognak megmenekedni. Lásd Máté 24. r. 19-ik jegyz. Joel 2. r. 34-ik jegyz. A messiási idő Ura Krisztus (Rom. 10,13.).
Lásd Máté 2,23. 22-ik jegyz.
Csel 2,23
Júdástól. Lásd Máté 26,24. 27-ik jegyz.
Hogy Krisztus a keresztfán meghaljon, ez a zsidók akarata volt (Máté 27,23.), nem csak a honiaké, hanem a külsőké is, kik közől sokan mentek Jerusalembe az Ünnepre, s Krisztus elitéltetésénél, mint vallási ügynél, kétségkivűl jelen voltak. A görög szerint …eladatott, átvettétek, s a gonoszok kezei által stb.
Csel 2,24
Krisztus az ő isteni természetének erejében támadott fel (Ján. 10,18.); mivel ezt Atyjától bírja, a feltámasztás Atyjának is tulajdoníttathatik, annyiban is, a mennyiben az ő feltámadása az Atyának örök akarata volt. Vesd össze: Kor. I. 15. r.
Csel 2,24
megszabadítván őt az alvilág fájdalmas életéből. Ha Krisztus az ó szövetség többi jámboraihoz hasonlólag hal meg, és a halálnak fölötte uralma van, akkor az alvilág epedő fájdalma őt is érte volna, mint Krisztus előtt valamennyi jámborokat (lásd erről Zsolt. 6. r. 7-ik jegyz.); de mivel ő maga volt tárgya e fájdalmas epedésnek, ez őt természetesen nem bilincselhette le. Az aramei szó, melyet sz. Péter az ő tanitásában „fájdalmak“ helyett használ, „kötelet“ is jelent, a mint némelyek fordítják is. Mind a kettő együvé tartozik, s egyik a másik alatt értetik; mert épen, mivel az elhunyt jámborok az epedő vágy fájdalmát érzették, meg voltak kötve, és az epedő vágy volt az ő kötelök, mely feloldatott, midőn a vágy megszűnt az óhajtottnak birása által. A görög szerint: feloldozván őt a halál fájdalmaiból.
Mert mivelhogy ő, habár érettünk meghalni akart, maga az élet volt (Ján. 5,26.), nem maradhatott a halálban, hanem föltámadnia kellett, mi Dávid által meg is jövendöltetett. Lásd a követk.
Zsolt. 15. E zsoltárban Dávid a Messiást beszélteti. Lásd ennek értelmezését.
tehát e zsoltárban nem önmagáról szólott.
A görögben némely kéziratok szerint: a Messiás test szerint az ő ágyékának sarjadékából fog származni, hogy az ő (Dávid) székén üljön. Lásd Máté 1. r. 13-ik jegyz. Luk. 1,32.
Csel 2,31
Krisztus.
Csel 2,31
a pokol tornáczában, hol a jámborok Krisztust várták.
és teste sem fog átmenni rothadásba.
kit az Atya megbizásából igért meg.
Összefüggésben az előbbivel, értelme ez: Mert valamint Dávid a Zsolt. 109. nem magáról szólt, nem magának tulajdonított isteni uralmat, hanem az Isten jobbján ülő alatt a Messiást értette: úgy a Zsolt. 15. is, az alatt, ki nem fog elrothadni, nem magát, hanem a Messiást értette. Vesd össze a követk. helylyel: Zsolt. 109,1. s követk. és a jegyzeteket, valamint Márk 16,19. is.
Fogadjátok el teljes bizonyosságú igazságúl, hogy Jézus, kit ti megfeszítettetek, Istentől Messiássá és a világ közuralkodójává rendeltetett.
Jézus Krisztus keresztségével, azaz, nem János vagy a farizeusok keresztségével, hanem azzal, melyet Jézus Krisztus rendelt (Máté 28,19.). A különbségről Jézus és János keresztsége között, vesd össze: Máté 3. r. 21-ik jegyz.
titeket illet a prófétáktól megigért váltság Krisztus által a Szentlélek elküldésével együtt.
Csel 2,41
A görög szerint: A kik tehát örömest elfogadák.
a keresztény községhez.
Csel 2,42
a fenyegető üldözések között is.
Csel 2,42
az ő tanításaik hallgatásában és gyakorlásában.
a kenyérből mindnyájan ettek. A kenyérszegés alatt itt az áldozati kenyér szegése értetik, mely, mint az Úrnak igazi, föláldozott teste lőn kiosztva. A község elöljárója, az Úr példája szerint (Luk. 24,30. Máté 26,26.), megszegé az áldozati kenyeret, és elosztá a jelenlevők között. Mint volt e kenyérszegéssel az áldozat szükségképen egybekötve, kitűnik Máté 26,26. 32-ik jegyz. Luk. 22,19. Némelyek a kenyérszegés közössége alatt a javak közösségét értik, miről a 44. v. szól.
Csel 2,43
E szó „Jerusalemben“ nincs meg a görögben.
E szavak sincsenek a görögben. E félelem tiszteleti szent félelem volt ama csodatévő erő iránt, melylyel Isten az apostolokat megdicsőítette. Vesd össze: Luk. 7,16. Máté 9,8.
Csel 2,44
nem együtt lakva egy házban, hanem összetartva, egymást kölcsönösen gyámolítva, a közös isteniszolgálatra, az ige hallgatására, imádságra, kenyérszegésre bizonyos órában egybegyűlve (42. 46. v. Alább 5,12.).
azaz: sajátjokat úgy tekintették, mint felebarátaikat is illető javakat, s a szegényeknek is osztottak azokból szükségeik szerint, úgy, hogy a gazdag kevélység nélkül adott, a szegény pirúlás nélkül fogadott el, mindnyájan teljesek lévén szeretettel.
A gazdagabbak eladták, a mit nélkülözhettek. Hogy ezalatt p. o. a szükséges lakházak nem értettek, kitűnik Apost.cs. 12,12. hol sz. Márk anyjának birtokához tartozó házról vagyon szó (Estius). A keresztények átalán nem köteleztettek az apostolok által javaik eladására, hanem mindenkinek szabadságában állott tulajdonát megtartani, csakhogy szegény felebarátjáról megemlékezzék. Csak ha valaki eladott javaiból bevett pénzét a közjóra szánta, ahhoz többé, mint tulajdonához, nem tarthatott igényt. Mindez kitűnik Ananiás és Zafira szomorú esetéből (Apost.cs. 4,34. s követk. 5,1. s követk.). Az első keresztényeknél tehát a javak közössége nem volt kötelező parancsolat, hanem csak nagyobb tökéletességre czélzó tanács. Azért nem is olvassuk, hogy valahol átalánosan behozatott volna, hanem valamint kezdetben csak a tökéletesebbek dolga volt az, úgy későbben is minden századok folytán a községekben csak azok gyakorolták, kik magokat nagyobb tökélyre kötelezték, t. i. a zárdákban, melyek már a kereszténység legelső idejében keletkeztek.
Csel 2,46
A hivőknek különös istenitiszteletök, különös áldozati asztaluk volt, mint sz. Pál mondja (Zsid. 13,10.), melyről a frigysátor szolgái (a zsidó papok) nem ehettek. Mind a mellett a keresztények nem váltak el egészen egyszerre a zsidóktól, hanem nagyobb részt még megtartották a templomban gyakoroltatni szokott vallási szertartásokat. Az ó frigy csak fokonkint vala átmenendő az új szövetségbe, annak jeléűl, hogy ez amazzal nem ellenkező, hanem az ó, tökéletesebb módon, van meg az újban. Vesd össze: Ján. 3. r. 24-ik jegyz.
Kezdetben az áldozati kenyeret csak egy házban szegték meg, hol mindnyájan összegyűlhettek (Apost.cs. 1,13.); de midőn a hivők száma ezrekre növekedett (41. v.), több házban kellett összegyűlniök. Az áldozati kenyérszegés után közös lakoma következett, melyet vígan, nyilt és ártatlan szívvel tartottak. E lakomák czélja, mint Tertullián írja, az volt, hogy a szivökben egymásért égő szeretetet külsőleg is kitűntessék. Azért e vendégségek szeretet-lakomáknak, agapéknak neveztettek. Hogy ezek az áldozati ünnepély után következtek, már a szöveg fönebbi szavai, de a legrégibb bizonyságtételek is tanusítják. Ar. sz. János mondja: Az apostoli időkben bizonyos napokon közös lakomák tartattak. Miután egybegyűltek, s a szent titokban részt vettek, elkezdték mindnyájan az étkezést, melynél a szegények a gazdagoktól tápláltattak, s ezek nem átallottak amazokkal egy asztalnál ülni.
Csel 2,47
A görög szerint: szaporítá a gyülekezetet.
A Vulgatában előforduló „in idipsum“ a görög szerint a következő rész első verséhez van csatolva.
Csel 3,1
A görög hozzáteszi: egyetemben.
A kilenczedik óra a mi délutáni három óránk volt. Lásd Márk 15. r. 5-ik jegyz. A zsidók három órában jöttek össze imádságra, t. i. 9 órakor (lásd Apost.cs. 2,15.), 12-kor (lásd Apost.cs. 10,9.), és 3-kor. Az egyház innen kölcsönözte a zsolozsma-időszakokat, és szinte három fő időszakot rendelt, t. i. a hajnali időt (Matutinum- és Laudesre), a középidőt (a hórákra, prima- tertia- sexta- és nonára), és az esteli időt (vesperára és completoriumra). E három főidő hét, kisebb imaszakokra osztatik Zsolt. 118,164. szerint.
A keleti oldal legszélső falán volt e kapu. Ezen át volt a kijárás a pogányok tornáczából le a Cedron völgyébe. Korintusi érczczel volt az bevonva, s tömör arany- és ezüstlapokkal kirakva. Ékesnek azért neveztetett, mert a templom valamennyi kapui között legékesebb volt.
Higy és bízzál, hogy mi, habár szegények vagyunk, szeretetből nagy jót tehetünk veled.
A görög szerint: az ő lábai és bokái.
Csel 3,11
A görögben némely kéziratok szerint: Mivel pedig ez a sánta, ki meggyógyult, Péterhez stb.
Salamon tornácza befödött, oszlopos folyosó volt a templom keleti falánál. Lásd Ján. 10,23.
A görög szerint: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Azon Isten, ki magát atyáinknak egyetlen igaz Istenűl jelentette ki.
Szentnek és igaznak nevezteték a Messiás. Lásd Ján. 10,36. Jel. 3,7. Izai. 11,4.5. 53,11.
Csel 3,15
Igy neveztetik Krisztus. Ján. 1,4. 17,2. 11,25.
Lásd Apost.cs. 2,32.
A mi hitünk által abban, a mi Krisztus, a mi hitünk által őbenne, mint Üdvözítőben, ő, az Üdvözítő, ezt a sántát meggyógyította; azon hit által, melyet ő kiván, ez a sánta, mint magatok meggyőződtetek, visszanyerte teljes épségét. – A név itt ismét a valóság helyett van, Krisztus neve Krisztus helyett. A hit őáltala van, úgymond ar. sz. János, a mennyiben a hitet ő hirdette és kivánta. Krisztus átalában szerzője a hitnek, mint minden kegyelemnek; mit a tudatlan zsidók még most ugyan meg nem foghattak, de későbben belátni meg kelle tanúlniok.
A nép úgy, mint elöljárói nem tudták, mit cselekedtek, mint Krisztus és Pál is mondja (Luk. 23,34. Kor. I. 2,8.); de az ő tudatlanságuk vétkes volt; mert ők is hihettek volna, ha akartak volna.
Csel 3,18
A görög szerint: minden prófétái stb.
Csel 3,18
A görög szerint: hogy Krisztus stb.
A Messiás szenvedései határozottan megjövendöltettek. Zsolt. 21. és Izai. 53. r. érintetnek a szentirás minden könyveiben. Lásd Luk. 24,25.
Lásd Kol. 2,14.
A 20. és 21. v. értelme ez: Tartsatok bűnbánatot, hogy az Úr megjelenése örömetekre és vigasztalástokra legyen, ha Isten azt, ki most nektek mint Üdvözítő hirdettetik, másodszor, mint bírót fogja elküldeni. Mert most ő az égben vagyon, és ott marad, míg majd mint bíró eljő, és mindent helyreállít, mint ezt Isten a próféták által kezdettől megjövendöltette. – Ezen helyreállitása mindennek ama megújitás, melyet Isten Jézus Krisztusnak itéletre leendő második eljövetekor a természetben is eszközölni fog, mint erről sz. Péter második levelében (3,12.) bővebben szól. Erről jövendöltek a próféták is. Lásd Izai. 65,17. 66,22.
A görög hozzáteszi: az atyáknak.
nem fog a választott néphez tartozni sem e földön, sem az örökkévalóságban.
A próféták mindnyájan vagy betűszerint, vagy képekben jövendöltek Krisztusról és az ő országáról. Próféták mindig voltak az izraeliták között, de az ő tulajdonképen való működésök, mint tisztség, mint hivatal, Sámuellel kezdődik. Lásd a bevezetést a prófétákhoz.
Csel 3,25
Titeket illet egyenesen, mit a próféták a jövendő váltságra vonatkozólag hirdettek, és a mit Isten Ábrahámnak, kivel szövetséget kötött, megigért.
azaz: a te utódodban, Krisztusban. Lásd Gal. 3,16.
Vesd össze: Máté 15,26. s követk.
Csel 4,1
A templom gondviselője, főnöke volt a templomőrségnek, mely papokból és levitákból állott. Vesd össze: Kir. IV. 12,9. 25,18.
Lásd Máté 3,7. A szadduceusok nem hitték a feltámadást, azért különösen megtámadottaknak tarták magokat.
A görög szerint: mintegy ötezer. Lásd Apost.cs. 2,41.
Csel 4,6
Lásd Luk. 3,2. Máté 26,3.
Csel 4,6
Két, egyébkint ismeretlen tagjai a magas tanácsnak.
A görög szerint: a főpapi nemből.
A tanácsosok félkörben ültek.
A görög szerint: Izrael vénei.
„a mi Urunknak“ nincs a görögben.
mely zsidókat és pogányokat egy épületté kapcsol össze az anyaszentegyházban.
Senkiben másban, csak egyedűl Jézusban van váltság és üdvözűlés; mert egyedűl ő adatott Istentől az embereknek az ég alatt, hogy általa üdvre jussanak. Csak Jézus szabadíthat meg a bilincsekből, melyekben az emberiség, minden ember fogva van, a tévelytől és bűntől, mert egyedűl ő az igazság; mint Isten Fiának, egyedűl neki van hatalma a bűnöket eltörleni, s minket igazán jókká tenni. Egyedűl csak a jó üdvözűlhet. Mondhatja tán valaki: A ki igazán él, az üdvözűl. De mondhatod-e magadat igaznak, ha nem igazúlsz meg újra Jézus által, az ő kegyelme, szeretete és hite által?
melylyel Jézus ügyében szóltak.
Majdnem így van ez mai napiglan is. Mondják ugyan: Taníthattok Jézusról; hanem csak ezt és ezt ne beszéljétek. Akkor szabad volt mondani, hogy megfeszíttetett és meghalt, de nem, hogy föltámadott. Mai napság mondhatjuk, hogy ő feltámadott, mennyekbe ment, s koronát és uralmat lehet neki tulajdonítani, a mennyit tetszik; de azt hirdetni, hogy csak az ő kereszte, az ő megfeszített, önmegtagadó élete üdvözít… ez mostanában elviselhetlen.
A görög szerint: mert mindnyájan dicsőiték Istent a történtekért.
A görög hozzáteszi: te vagy az Isten, ki stb.
Ezek és a következő szavak a 2. Zsoltárból vétettek, melyet Dávid a Messiásról és az ő elleneiről éneklett. Lásd annak értelmezését. A görög szerint: Dávid, szolgád által te mondottad stb.
Lásd Máté 1. r. 1-ső jegyz. „e városban“ nincs a compluti szövegben.
Valóban teljesedett, a mit te előre láttál, és azért Dávid próféta által hirdettettél. Már többször megjegyeztetett, hogy Istennek ezen előre való tudása a gonosznak nem szolgálhat mentségűl; mert valamint ők nem azért tesznek roszat, mivel Isten előre látja, hanem mivel azt akarják, úgy az Isten is csak az ő kész akaratjokból származó rosz tettet látja előre, s ez, mint megtörténendő, az isteni világtervben vagy végzésben foglaltatik.
A görög szerint: minden bátorsággal.
Jézus által, kit mi segitségűl hívunk.
Mások szerint: bátorsággal hirdették. Miután így imádkoztak, megerősödött bennök a Szentlélek kegyelme, s mindnyájan különös bátorsággal teltek el, az Isten igéjét félelem nélkül hirdetvén, s erről mindenütt bizonyságot tévén. A megrendűlés, külső jele volt az Istenség közellétének. Vesd össze: Zsolt. 113,6.
Csel 4,32
mert a szeretetnek egy lelke és egy hit lelkesítette mindnyájokat.
Lásd Apost.cs. 2,44.
Csel 4,33
tanítás és csodák által.
A görög szerint: az Úr Jézus feltámadásáról.
Mindenki adakozott tehát, kit a kegyelem adakozásra ösztönzött (34. v.), és önként adni akart. Az ilyen tiszteletteljesen tevé adományát az apostolok lábaihoz, s ezek a község szegényei között osztottak annyit, a mennyire szükségök volt, úgy, hogy közöttük senki sem szűkölködött. Lásd erről Apost.cs. 2,44. Ti állambölcsek! annyira törekszetek kiegyenlíteni a naponkint szaporodó szegények és a gazdagok közötti visszás viszonyt; azon legyetek, hogy az élő kereszténység áthassa a polgári társaság minden osztályait, és czélotokat elértétek; mert a hol ez megvan, ott a gazdag megadja a szegénynek, a mire szüksége van, és a szegény megelégszik azzal; akkor valódi értelemben fog életbe lépni a szabadság és egyenlőség: a szabadság, mivel senki sem lesz rabszolgája a bizonytalan szükségnek; az egyenlőség, mivel mindenki bírja azt, mire szüksége van.
Csel 4,36
A görög szerint: Józes.
Lévi nemzetségéből, a szentély szolgálatában.
Ananiás mindenesetre ura volt pénzének, mint sz. Péter alább maga mondja (4. v.), ő az egészet megtarthatta volna magának; de az által vétkezett, mivel egy részt, a nélkül, hogy fölfedezte volna, fösvénységből megtartott, s mindemellett azt színlelte, mintha mind odaadta volna, hogy a többiekkel egyenlő érdeme legyen.
Csel 5,3
A görög szerint: miért töltötte be (foglalta el) szivedet.
Hogy engedhettél hatalmat a sátánnak sziveden, tetted által a Szentlélek ellen hazudságra engedvén magadat csábíttatni? – Ananiás tulajdonképen az egyháznak hazudott, visszatartván azt, mit annak megigért; de mivel a Szentlélek az ő kiömlésétől fogva az egyháznak lelke és élete, így egyszersmind a Szentléleknek hazudott. Péter a tettet a Szentlélek sugallásából tudta.
Csel 5,4
Ki kötelezett téged arra, hogy meződet eladd, vagy az eladottnak árát rendelkezésünkre bocsássad?
Csel 5,4
Hogyan engedhetted a sátán e kisértetét (3. v.) szabad akaratod által tetté lenni?
Nem a hivőknek hazudtál, mintha minden fölöslegedet nekik adtad volna, holott egy részt magadnak letartottál, hanem magának az Istennek, ki bennök lakik. E vers világos bizonyságot tesz a Szentlélek Istenségéről.
Csel 5,6
hihetőleg a diakonusok, kik később a görögök részére (6. r.) külön rendeltettek. Ifjaknak neveztettek hasonlítva az öregekhez, a papokhoz és apostolokhoz.
A görög szerint: elkésziték őt (a temetésre). Lepedőkbe takarták a holttestet.
vajjon a Szentlélek, ki bennünk lakik, megtudja-e azt, vagy sem?
t. i. az apostolok. Kik valószinűleg ott tartózkodtak, hogy a templomba jövő zsidóknak Krisztust hirdethessék. Lásd Apost.cs. 3,11.
A főpapoktól és nép véneitől való féltökben még a hívek sem mertek az apostolokhoz csatlakozni, midőn ezek Salamon tornáczában az egész nép előtt voltak. Ar. sz. János szerint, ez némi részben az apostolok iránt való tiszteleti félelemből történt; mert ezek csodálandók voltak, mint az angyalok, rettenthetlenek a veszélyekben, fölülemelkedettek a földieken, isteni tüzet lehelők, tekintetök által tiszteletet parancsolók, szeretettől égők, erkölcseikben isteniek.
Péter, az Úr látható helytartója, különösen kitűnt a többi apostolok fölött csodatévő ereje által, mert még árnyéka is tett csodát. Vesd össze: Ján. 14,12. Máté 9,20.21. „és megszabadúljanak stb.“ nincs meg a görögben.
Lásd Máté 4,24.
Csel 5,17
A papifejedelem hihetőleg Kaifás volt (Apost.cs. 4,6.). Ő tehát a szabadszelleműek felekezetéhez tartozott. Lásd Máté 3,7.
haraggal, féltékenységgel.
Az élet igéit tartalmazza az evangéliom, mivel Jézust hirdeti, ki él és élteti mindazokat, kik benne hisznek; mert Isten ereje az, mely föltámasztja és üdvözíti mindazokat, kik azt a hit engedelmességével befogadják.
A templomban mindig volt nép. Még éjjel is voltak ott jó számmal őrködő papok és leviták.
A görög szerint: és őket a tömlöczben nem találták stb.
meglepettek a dolog váratlanságától.
úgy akartok minket előtüntetni, mint az ő halálának okozóit, mintha mi az ő személyében a Messiás személyét megöltük volna. – Holott nem régen magok kiáltották: Az ő vére legyen mirajtunk! Lásd Máté 27,25.
Mily egészen máskép beszél most Péter, mint egykor a főpap tornáczában! Az emberektől tartó félelem egyik legnagyobb akadály a kereszténységben való előmenetelnél. Azonban, nehogy e mondat félreértetvén, visszaélésre alkalmúl szolgáljon, a szerint akarván cselekedni, bizonyosaknak kell lennünk, hogy az, mit a fölöttünk levő emberek követelnek, csakugyan az Isten és a lelkiismeret ellen van.
Csel 5,31
elsővé, elöljáróvá, úttörővé. Krisztus nem csupán szabadítója az embereknek, hanem egyszersmind az első új ember, kinek példáját követni tartoznak mindnyájan, kik az ő kegyelme által újraszületnek.
Csel 5,31
az ő hatalmával. Lásd Apost.cs. 2,33.
Ő a kegyelem által, melyet halálával szerzett, jobbúlást és bűnbánatot ad. Tehát jobbúlás nélkül nincs bűnbocsánat, s ez mindakettő az ő adománya.
A mit az ő feltámadásáról és megdicsőüléséről mondunk, azt, mint szemtanúk, bizonyítjuk mi, valamint a bennünk lakozó és csodatévő Szentlélek.
valószinűleg az, kiről sz. Pál szól Apost.cs. 22,3.
Teodás (Teudas) felől, ki még az utóbb következő Júdás előtt lépett föl, nem értesít a történelem. Ez csak általán szól a Palesztinában ez idő alatt forrongó nyugtalanságokról. Mivel a fölkelést csak nehány százan intézték, az könnyen mellőztethetett hallgatással.
Az itt említett bevallás és összeírás (vesd össze: Luk. 2. r. 1-ső jegyz.) a romaiak által Krisztus születése után a 6-ik évben vitetett véghez, midőn Arkelaus, Heródes fia, Augustus császár által Gallia Viennájába számüzetett, és az ő országa romai tartománynyá tétetett. Ez rosz hangulatot költött a zsidóknál. Júdás Gaulonitisban Gamalából való, különben galileainak is nevezett, fölhasználván ezt, fölzendítette a népet, azt hirdetvén, hogy a romaiak rabszolgákká akarják tenni a zsidókat, és nagy pártot nyert.
Lásd Máté 10,17.
Csel 6,1
a görögöknek, a kereszténységre tért zsidóknak a héberek ellen. Az elsők alatt azon zsidók értetnek, kik a görög nyelvet mint anyanyelvöket beszélték. Ezek különféle, görög nyelven szóló tartományokból jöttek Jerusalembe, hogy ott végezzék be napjaikat (lásd Apost.cs. 2,5.), és most a kereszténységre tértek. A héberek Palesztinában és Babiloniában laktak, az aramei, akkor a héberek által elfogadott nyelvet beszélték, s különösen a templomi szokások pontos megtartása által tűntették ki magokat, miben csakugyan nagy érdemök is volt. Mivel a görögök idegenek voltak, könnyen megtörténhetett, hogy a híveknek naponkint növekedő számánál némelyek tán elmellőztettek, s az alamizsnából rövidséget szenvedtek.
A segélyre különösen az özvegyek szorúltak, kik a törvény szerint nem örökölhettek, s így mások részvétére hagyattak.
hogy a szeretetbeli vendégségeknél a hiveknek személyesen szolgálván, úgyszinte az alamizsnát tulajdon kezeinkkel osztván és minden rövidségnek elejét vévén, időnket ebben töltsük; holott prédikálnunk kell. Az apostolok kezdetben az alamizsnát magok osztogatták; de miután a hívek száma szaporodott, valószinűleg megelégedtek a főfelügyelettel, és az egyes személyek közötti felosztást más, megbizott egyénekre hagyták. Ezek, úgy látszik, itt-ott kellőleg nem ügyeltek fel, s nem voltak eléggé részrehajlatlanok.
Csel 6,3
a hetes szám, mint szent szám, vétetett föl.
jó hírben állanak.
Az imádság által nyerték a lélek kincseit, a prédikálás által osztogaták ki azokat. A tanítás itt az áldozat mellőzésével főfoglalkozásúl vétetik, mivel ez időben az apostolok főczélja volt a még meg nem tért zsidókat az anyaszentegyházba bevezetni, kik előtt csak mint igehirdetők s nem mint áldozók léphettek fel. Ez tehát nem zárja ki azt, hogy egyes házakban (Apost.cs. 5,42.), hol a keresztények előtt hirdették az igét, egyszersmind áldozatot ne mutathattak volna be.
Lásd Apost.cs. 2,11.
Csel 6,6
A község választott, az apostolok megerősítették. Később, miután a hívek nagyobb számra szaporodtak, a rendetlenségek elkerűlése végett az alsóbb egyházi elöljárókat is a felsőbbek választák.
Az imádság által azon különös kegyelmet kérték, melyre az ő új tisztségök gyakorlatához szükségök volt; a kézrátevés által e kegyelmet valósággal közlötték velök, így tehát az külső jele volt a közlött kegyelemnek s ama tisztség átruházásának (vesd össze: Zsid. 6,2. Tim. I. 4,14. 5,22.). Az evvel fölruházott férfiak diakonusoknak (szolgáknak) neveztettek, a tisztség diakonatusnak. Kötelességök volt a szegényekre felügyelni (1–2. v.) és a közös asztalnál intézkedni (2. v.). És mivel a szeretetlakomával közönségesen együttjárt az Oltáriszentség vétele is (lásd Apost.cs. 2,46.), a diakonusok kétségkivűl osztották a szent áldozatot is; és hogy az Isten igéjét is hirdették és kereszteltek, mutatja a 13. 14. v. és Ap.cs. 8,12.38. Ezenkivűl az apostolok és püspökök szolgái is voltak az istenitiszteletnél, a miért a püspökökkel gyakran együtt említtetnek (Filip. 1,1. Tim. I. 3,2.8.). A diakonusoktól jól meg kell különböztetni az áldozópapokat. Vesd össze: Apost.cs. 11,30. Ezek az első anyaszentegyházban, mint a szent hagyomány állandóan tanúsítja, ama hetvenkét tanítványok voltak, kiket Jézus maga választott, s az apostolok alá rendelt (Luk. 10,1.). Ezek az apostolokkal egyes házakba (Apost.cs. 5,42.) és községekbe osztakoztak, hogy a szent szolgálatban a kenyeret megtörjék, a szent áldozatot bemutassák, és a szent vendégséget elrendezzék. Hogy az apostolokon kivűl csak a preszbiterek áldoztak, ezt a legrégibb hagyomány kétségtelenné teszi. Igy sz. Jusztin vértanú a 2-ik században mondja: Egyedűl a fölszentelt papok mutathatják be a szent áldozatot, azon parancs szerint, melyet Krisztus az apostoloknak adott, midőn mondá: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Jerusalemben több száz zsinagóga, vagyis gyülekezetház volt, hol imádságra s a szentírás hallgatására jöttek össze. Mint itt Istvánról mondatik, a hithirdetők közönségesen azokban léptek föl, hogy a zsidókat tanítsák. A libertínusok alatt némelyek ama zsidókat értik, kiket mint foglyokat Pompejus Olaszországba vitt, de a kik utóbb szabadon bocsáttattak (vesd össze az utolsó jegyz. a Makkab. II. könyvéhez). Miért tartottak ezekkel a cirenei, alexandriai, cilíciai és ásiai zsidók (lásd Apost.cs. 2,10.), nem fejti meg a történelem.
Jerusalem és a templom.
Jézus megjövendölte ugyan Jerusalemnek és a templomnak pusztulását (Máté 24,1. s követk.), de azt nem mondta, hogy ő fogja lerontani. A törvényt sem változtatta meg azon értelemben, mintha megszűntette volna, hanem csak annyiban, a mennyiben azt tökéletesítette (lásd Máté 5,17.18.). Valamint Jézus, épen úgy szólt és tanított István.
mennyei fénynyel látszott ragyogni. Lásd Máté 13,43.
Csel 7,2
Sz. István a következőkben úgy tünteti ki magát, mint ősei vallásának buzgó tisztelője, s e szerint megczáfolja ellenei azon vádját, mintha az ellen tanítana. Egyszersmind végig futja annak különféle fejlődési fokozatait, és megmutatja, hogy az ő népe mindig ellenkezett Isten intézkedéseivel e tekintetben, s így a törvénynek legutóbb a kereszténységgé lett kifejlésében is, melynek szerzőjét megölték. E beszéd Kr. u. a 34-ik évre esik, mások szerint a 33-ik év utolsó napjaira.
Csel 7,2
a dicsőségben megjelenő Istenség.
midőn még a kaldausok Ur nevű helyén volt, azon helyen, mely a későbbi Nisibis táján, tehát Mezopotámiában feküdt. Lásd Móz. I. 15,7. 11,31. szerint, ez az ő atyjának, Tárénak is akarata volt.
Ugyane szavakat mondotta Isten, midőn Ábrahámnak Káránból Kánaánba kellett költöznie (Móz. I. 12,1.).
Itt az atya halála alatt a lelki halál, a pogányságra való elpártolás értetik (lásd Móz. I. 12. r. 2-ik jegyz.); mert Ábrahám elköltözése után Táre még 60 évig élt. Ábrahám t. i. Táre 70-ik évében született (Móz. I. 11,26.), és saját életének 75-ik, tehát Táre életének 145-ik évében ment Kanaánba (Móz. I. 12,4.). Ez pedig még nem volt Táre halálának éve, mert ő, Móz. I. 11,32. szerint, 205 esztendeig élt; így tehát Ábrahám elköltözése után még 60 évig kellett élnie.
Csel 7,5
állandó, saját lakhelyet.
Csak megigértetett neki ivadékában a tartomány, és pedig oly időben, midőn még feleségétől nem volt fia, a ki egyedűl lehetett törvényes örököse birtokának. Vesd össze: Móz. I. 12,7. 13,15. 17,8. Az igéret tehát igen ellenkezőknek látszó viszonyok közt adatott; és mégis hitt Ábrahám. Ti, adja István értésökre, látjátok, hogy az igéret teljesedett, és mégsem hisztek.
A „négyszáz esztendő“ száma nemcsak az e versben említett egyiptomi szolgaságra vonatkozik, hanem az idegen tartományokban történt vándorlásra is, úgy, hogy a Palesztinában való tartózkodás is abban foglaltatik. Ez egyébiránt kerekszám; a határozott 430 évszámot lásd Móz. II. 12,40. Galat. 3,17.
A görög szerint: az Isten.
Csel 7,8
Vele kötött külső szövetsége jeléűl a körűlmetélést adá neki. Lásd Móz. I. 17. r.
Csel 7,8
miután a körűlmetélés meg volt parancsolva.
Lásd Móz. I. 21,25. 29,20. s követk.
Akarja mondani István: Már, úgymond, a tizenkét patriarka közé befészkelte magát a Józsefben mutatkozó isteni kegyelem iránt való ellenszegűlés. Lásd Móz. I. 37. r.
Lásd Móz. I. 40. r.
Lásd Móz. I. 42. r.
Lásd Móz. I. 43–45. r.
Móz. I. 46,27. Móz. II. 1,5. Móz. V. 10,22. csak hetven van; de a régi görög fordításban hetvenöt is említtetik. Ez és István hihetőleg József öt unokáját, Efraim és Manasszes fiait is (Krón. I. 7,14.) oda számítják.
Lásd Móz. I. 49,29–32.
A 12 patriarkának, Jákob fiainak tetemei Szikem városába hozattak, de hogy azután Józsefen kivűl (Józ. 24,32.) mindnyájan Hebronban, Ábrahám sírboltjába temettettek, sejteti itt sz. István, Flav. József történetiró nyilván tanítja. Ott a sírhelyet Jákob Hémor fiaitól vette (Móz. I. 33,19.). Itt Ábrahám, a törzsatya neveztetik vevőűl az unoka helyett, valamint Jákob (Izrael) gyakran említtetik unokája helyett. Hémor itt a Vulgatában Szikem fiának mondatik; a görög szerint „Szikemi Hémornak“ kellene mondatnia. Maga Jákob is, kinek eltemettetéséről a fönebbi versben, úgy látszik, nincsen szó, Efron barlangjában Hebronnál temettetett el.
a nagyszámú ivadékról adott igéret. Lásd Móz. I. 12,7. Vesd össze: Móz. II. 1,9.20.
Vesd össze: Móz. II. 1,10–22. 2,1–4.
Csel 7,20
azon rendeltetésénél fogva, hogy ő lesz népe szabadítója.
Tovább a szülők nem rejtegethették gyermeköket. Lásd Móz. II. 2. r.
Mózes nagy erővel beszélt, habár kissé hebegett (Móz. II. 4,10. 6,12.).
Csel 7,25
Mózes tehát rendeltetéséről már akkor természetfölötti módon értesítve volt; és mivel e czélból az igazságtalan egyiptomit megölte, hogy ezáltal atyjafiai előtt nyert rendeltetésének jelét adja, nincs kétség benne, hogy azon egyiptomi fölött a büntetőitélet isteni ösztönzés folytán vitetett véghez.
Isten új intézkedéseket tett népe üdvére, a patriarkákkal kötött szövetségének új fejlődést akart adni; de a népnek nem volt ahhoz érzéke, s ez szabadítójának ellenszegűlt (lásd a követk.). Épen úgy tesztek ti is, akarja István jelenteni, kik Jézus, a szabadítót elvetitek.
Csel 7,30
mely egy része Hóreb hegységének (Móz. II. 3,1.), melyen két hegyorom emelkedik, egyik most Katalin-hegynek, másik Sinának neveztetik.
A görög szerint: az Úr angyala (követe), t. i. az embereknek magát kijelentő Istenség, Jehova, az Isten Fia látható jelenésben, mint Móz. II. 3. r. kitűnik, hol e kifejezések „az Úr (Jehova) angyala“ és „az Úr (Jehova)“ fölváltva fordúlnak elő. Vesd össze: Ján. 1. r. 7-ik jegyz. Ezekiel 1. r. és a jegyz.
„mondván“ nincs a görögben.
Tedd, a mit tenni kell, mikor a templomba az Isten elé lépsz; mert Isten előtt állasz.
Csel 7,34
Az Isten lejövetele, úgymond sz. Ágoston, azt jelenti, hogy valami rendkivüli, természetfölötti történik a földön. Lásd Móz. I. 11. r. 3-ik jegyz.
Lásd Móz. II. 3,7–10.
Csel 7,37
A görög szerint: az Úr Isten.
Lásd Apost.cs. 3,22.23.
Csel 7,38
ki a sinai hegyen, mely körűl a nép állott, Istennél volt, hogy a törvényt átvegye.
Lásd Móz. II. 19. r. s követk.
egy Istent, az Úr jelképét. A többes szám itt, az egyes helyett, nagyobb jelentőség végett vagyon. Lásd Móz. II. 32,1. s követk.
Egyiptomban az Apis tulkot tisztelték, mint Oziris (a nap) jelképét. Mivel ily módon az izraeliták ezen alakhoz voltak szokva, Áron a borjút használta Jehova jelképeűl; de az izraeliták nem tekintették csupán jelképnek, hanem, mint bálványt, imádták azt. Ily hálátlanok voltak ők mindjárt szabadúlásuk után, ily engedetlenek szabadítójok iránt, így vetették meg Istennek új intézkedéseit. De atyáikhoz hasonlók a fiak is, akarja István mondani.
Csel 7,42
megvonta tőlök kegyelmét, és megengedé, hogy az ég csillagaival is még tovább űzzék a bálványozást. Isten a bűnt bűnnel bünteti meg.
Csel 7,42
A kisebb próféták könyveiben (lásd ezekhez a bevezetést), és pedig Ámosznál 5,25.
Az Isten kétségbe vonja, hogy az izraeliták a pusztában neki áldoztak, mivel szándékuk nem volt igaz, s egyszersmind a bálványoknak is áldoztak. Lásd ennek s a következőnek értelmezését Ámosznál.
Csel 7,43
Molok, szintén egyik napbálvány volt. Lásd Móz. III. 18,21.
Csel 7,43
Remfam, a csillagisten. Ez egyiptomi neve a Saturnus csillagzatnak. Lásd Móz. III. 18. r. 18-ik jegyz.
Ez utóbbi szavak Ámosznál így vannak: Azért átköltöztetlek titeket Damaskuson túl. Sz. István közölebbről megjelöli a vidékeket, melyekre az izraeliták elhurczoltattak.
Csel 7,44
a szent sátor (Móz. II. 25,9. s követk.). Hogy a bálványimádás büntetésre méltó voltát még inkább kitűntesse, a szent szónok megemlíti az Istentől rendelt frigysátort, melyben Istent imádhatták volna. Egyszersmind a tisztelet, melylyel arról, valamint a templomról szólott (47. 48. v.), czáfolatúl szolgált ama vádra (Apost.cs. 6,13.), mintha ő a templom ellen szólott volna.
Lásd Móz. II. 25,40.
Csel 7,45
az izraeliták vezérével Mózes halála után. A Vulgatában Jézus van, de ez és Józue, ugyanegyet jelent, innen a névcsere.
Csel 7,45
a kananitákéba.
Csak Dávid tisztíthatta ki az országot egészen a kananitáktól.
hogy templomot építhessen az Istennek. Lásd Kir. II. 7. r. Zsolt. 131.
Lásd Kir. III. 6. és 7. r. Krón. II. 2–4. r.
Mindazon tisztelet mellett, melyet István a templom iránt nyilvánít, nem mulaszthatja el megjegyezni a prófétával, hogy őrizkedni kell a templomot Isten egyedűli lakhelyének tekinteni; mi annak bűnös túlbecsülése lenne. Úgy látszik, e túlbecsüléssel akarta alább vádolni biráit.
azaz, én mindenütt jelen vagyok.
Csel 7,51
Szivetek nincs elkészűlve az igazság befogadására, s azért nem is akarjátok azt hallani. A rögtöni fegybeszéd azt gyanítatja, hogy a hallgatók a szent szónok végső nyilatkozatainál ellenszegűlés jeleit adták, melyek őt arra határozták, hogy azokat kemény szemrehányásokkal büntesse.
mivel Istennek minden rendelései iránt kezdettől hálátlanoknak, ellenszegűlőknek mutatkoztatok, és azokat megvetettétek.
Csel 7,52
Krisztusnak.
árulói, mivel Krisztust a romaiaknak átadták.
A törvényadásnál ezeren és ezeren kisérték az Urat az ő szenteiből Móz. V. 33,2. szerint. De ezen szolgálat, mint több értelmezők felfogják, csak külső volt és nem saját szolgálat. Az angyalok sajátképen való szolgálata a törvényadásnál abban áll, hogy az Isten Fia, ki mind az ó, mind az új szövetség szerzője, az ó frigyben mint angyal jelent meg, és angyalok által tette intézkedéseit (Apost.cs. 7,30. Móz. II. 14,19. 23,20.23. Birák 2,1. 6,22. 13,3. Zakar. 1,8. és a jegyz.). Igy az ó törvény az Isten-angyal által, az evangéliom az Isten-ember által adatott. Lásd bővebben Galat. 3,19.
Csel 7,55
a mennyei dicsfényt.
Látom az egykoron megvetett ember fiát isteni hatalommal fölruházva, isteni dicsőségben. Ő állott, úgymond sz. Gergely, mivel az állás a harczra és segélyre késznek helyzete.
A tanúknak kellett az első köveket vetni az elitéltre (Móz. V. 13,10. 17,7.). Hogy kényelmesebben kövezhessenek, leveték felső ruháikat (lásd Apost.cs. 22,23.), s azokat egy Saul nevű ifjú őrizetére bizták. Saul a cilíciai Tarzusból származott, Jerusalemben a törvényt és hagyományokat tanúlta, hogy magát rabbivá képezze. Akkor 25–30 éves lehetett. Csakhamar azután keresztény és apostol lett (Apost.cs. 9,1. s követk.), s azontúl Pálnak neveztetett (Apost.cs. 13,9.).
Csel 8
Az e részben előadott történetek Kr. szül. után a 34. év 35. évekre esnek.
és igen sokan. Lásd a 3. v.
Mint buzgó farizeus, a magas tanács megbizásából működött.
a diakonus (lásd Apost.cs. 6,5.).
Lásd Máté 4,24. Apost.cs. 5,12–16.
Simon Gittonból való szamaritánus volt. Sz. Jusztin szerint, övéitől a legfőbb, mindenható istenségnek tartatott. Sz. Ireneus szerint, azt tanítá, hogy ő a szamaritánusok között mint atya, a zsidók között mint fiú, a pogányok között mint szentlélek jelent meg, s ő a legfőbb erő mindenek fölött. Az ő bűbájossága több volt puszta szemfényvesztésnél, hogy magáról ilyeneket mondhatott, s magának oly pártot szerezhetett. Minthogy a sátán minden erejéből (7. v.) azon volt, hogy országát fentarthassa, kétségen kivűl Simonban is ő munkálkodott (vesd össze: Móz. II. 7. r. 6-ik jegyz. Kir. I. 28. r. 8-ik jegyz.). Sz. Ignácz vértanú őt a sátán elsőszülöttének nevezi.
elbolondította őket.
úgy, a mint Jézus a keresztséget rendelte. A görög szerint …Filepnek, ki örömhírt hirdetett az Isten országáról és Jézus nevéről, megkereszteltetének stb.
Simon hitt, de nem élő hittel, hanem csak hogy megkereszteltethessék, és Fileppel közelebb viszonyba léphessen, kitől megnyerni reménylette a csodatevés adományát, mit ő hiúságára és önzésére fölhasznált volna. (Ágost., Gergely, Cirill, Ar. sz. Ján.).
Péter itt nem mint alattvaló küldetik, kinek parancsolnak, hanem mint fő és elöljáró, kit fölkérnek, hogy e szent utat Isten dicsőségére és a lelkek üdvére tegye meg. Ő a többiek előtt küldetik, hogy, mint az anyaszentegyház feje, az új községet fölvegye, és az anyaközséggel egyesítse.
Még csak a Jézus által rendelt keresztséget vették. A keresztségben vették ugyan a Szentlelket újjászületésre (Ján. 3. r. 7-ik jegyz.), de nem az ő kegyelmeinek teljességében, mint pünköst ünnepén (lásd Apost.cs. 2,1. s követk.) férfias megerősödésre, a hitnek szó és tett által való megvallására. Ebben most a bérmálás szentsége által valának részesülendők.
Keresztség után tehát a kézrátétel a Szentlélek vételére (a bérmálás) még szükségesnek tartatott. Most is szokásban van, úgymond sz. Ciprián, hogy azok, kik az anyaszentegyházban megkereszteltetnek az egyházfőkhöz vitetnek, hogy imádság és kézrátevés által a Szentlelket vegyék. Ugyanezt tanítja a trienti egyetemes sz. gyülekezet 7. ül. 1. határoz.: Ha valaki mondja: hogy a kereszteltek megbérmálása hiábavaló szertartás, s nem inkább valóságos és tulajdon szentség; vagy hogy az egykor nem volt egyéb, mint tanítás, melylyel azok, kik az ifjúkort elérték, hitökről az anyaszentegyház előtt vallomást tettek: átok alatt legyen. Minthogy a bérmálás feladására főkép az apostolok hivattak meg, a bérmálást közönségesen a püspökök, mint az apostolok utódai, szolgáltatják ki. – Vajjon a sz. apostolok annál a karizmával való szent kenést gyakorolták-e, nincs ugyan tökéletes bizonyossággal beigazolva, de az igen valószinű; mert a kenés e szentségnél régóta gyakorlatban volt, mi nem történendett, ha már azt a sz. apostolok nem cselekedték volna.
Valamint pünköst ünnepén a Szentlélek első kiömlésekor, ez teljességben láthatólag megjelent, úgy az anyaszentegyház első időszakában gyakran megtörtént, hogy a Szentlélek a csodaadományok által, melyeket a keresztelteknél és bérmáltaknál hirtelen eszközlött, magát láthatólag kijelentette (lásd Apost.cs. 2,4.). E csodaadományokat látta Simon a megbérmáltakon.
Simon, mint azelőtt bűbájossága által, úgy most, mint keresztény, a Szentlélek közöltetésének adománya által akart polgártársai között kitűnni. Ezen adományt, úgy hitte, pénzen is meg lehet venni. Az ő eljárása után azok bűne, kik a lelki adományokkal vagy méltóságokkal bármi módon üzérkednek, s azokat pénzen megvenni törekszenek, simoniának neveztetik.
Nincs benned meg Krisztus igaz hite; te csak állítod, hogy megvan, s így nincs részed a keresztény tanítmányban és annak igéreteiben.
E szavai sem származtak őszinte, töredelmes szivből, hanem félelemből; mert a mint sz. Ireneus mondja, az apostolok elutazása után, Simon sok szamaritánust elcsábított, midőn az igaz hittől elszakadt. E sz. atya szerint, sok tévtanítás, melyekkel az első század eretnekei a kereszténységet beszennyezni és eltorzítani akarták, a gnosisból, azaz, Simon titkos tudományából vette eredetét, s ennélfogva ő a régi anyaszentegyházban az eretnekek atyjának neveztetett.
Ez idő táján ment Péter Antiokiába, és ott mint püspök hét évig működött, de azonközben nevezetes utazásokat is tett. Kr. u. 43. vagy 44. évben ismét Jerusalembe jött. Lásd Apost.cs. 12. r. 19-ik jegyz.
Gáza, egykor a filiszteusok városa, Palesztinának dél felé legszélső városa volt a középtengernél, s a romai háborúban elpusztíttatott.
ki igen valószinűleg izraelita volt. Kandace közneve volt valamennyi szerecsenországi királynénak.
az angyal (26. v.), ki alább az Úr lelkének mondatik (39. v.).
Izai. 53,7.8. E hely ama szakaszból vétetett (Izai. 52,13–53,12.), mely a szenvedő Messiásról szól, de nem a héber szövegből, hanem egy régi görög fordításból van idézve, a miért nem ugyan értelemre, de szavakra nézve különbözik kissé az eredetitől.
Ártatlanúl és békén tűrve, mint a juh, szenved a Messiás; de midőn az ő lealáztatása elérte legfőbb fokát, megszűnik a büntetőitélet, mely rája a bűnökért méretett, és az ő élete elvétetik a földről, hogy Istennél megdicsőittessék. Ki számlálhatja meg az ő lelki ivadékát, melyet ő halála által nemz? Lásd ennek bővebb értelmezését Izaiásnál.
E hitágazat a többit mind magában foglalja, mert a ki Jézus Krisztust Isten Fiának tartja, hiszi is mindazt, mit ő tanított és rendelt.
hirtelen Azotusba (40. v.), hogy csodálatos eltűnése által hitében a főtisztet megerősítse (Ar. sz. Ján. és mások). Vesd össze: Dániel 14,35.
Csel 8,40
szintén egykori filiszteus-városban, mely Gázától éjszakra feküdt.
város a középtenger partján, kikötővel, a tartományi kormányzó székhelye. Filep lakhelyének tartják azt. Lásd Apost.cs. 21,8.
Saul megtérése (lásd Apost.cs. 7,59.) előadatik még alább 22,4–16. 26,9–18. E három szakasz egymást egészíti ki. E történet Kr. szül. u. a 34. vagy 35. évre esik.
Csel 9,2
egy népes városba keletre az Antilibanontól.
e hiten, valláson levő, e tanitást követő.
Csel 9,4
héber nyelven (Apost.cs. 26,14.).
Krisztus övéiben él; a ki ezeket üldözi, őt üldözi. Ő velök együtt egy titkos testet képez, melynek ő feje, azok pedig tagjai. A fájdalmat, mely a tagokat éri, a fő is érzi.
Ellenszegűlésed a te károd. Az ösztönt keleten a teherhordó és szántó állatok gyorsitására használják; ha ez ellen rugdalóznak, magokat annál érzékenyebben sértik meg.
Csel 9,10
Ar. sz. János szerint, egyik jeles hivő; sz. Ágoston szerint, egy pap; több régiek szerint, egyike a 72 tanítványnak.
az érzéki világból az érzékfölöttibe való elragadtatásban.
Csel 9,11
Tarzus, Cilícia fővárosa Kis-Ásiában.
Ne félj Saulhoz menni; mert ő nem üldöző, hanem imádkozik és készűl kereszténynyé lenni (Ar. sz. Ján.).
E versben sz. Lukácsnak azon megjegyzése van, hogy Saul ugyanazon időben, midőn Ananiásnak e látomása volt, lélekben elragadtatott, és emezt az ő szemevilágának visszaadása végett magához látta jőni. E látomás által vala Saul Ananiásra figyelmeztetendő, hogy őt, ha majd valósággal eljövend, mint Isten küldöttét fogadja. Mások ez igéket úgy fogják fel, mint Krisztustól mondottakat. A görög szerint: És látomásban láta egy Ananiás stb.
kik segítségűl hínak tégedet.
főhivatása volt az evangéliomot a pogányoknak hirdetni, azért neveztetik pogányok tanítójának Tim. I. 2,7.
a „mert“ szócska adja okát, miért lőn Pál választott edénynyé, s adja módját, miképen fogja Krisztust a népek előtt hordozni, úgy hogy értelme ez: Saul választott edény, eszköz lesz, és azért nagy téritéseket fog a népek között véghezvinni, mert sokat és nagyokat fog értem szenvedni. Az apostoli munkás föladata tehát épen úgy áll a szenvedésben, mint a működésben. Vesd össze: Rom. 5,3. Kor. II. 1,5.
A kézrátétel szokásban volt csupán az áldásnál is (Máté 19,13.), valamint a betegek gyógyitásánál (Márk 16,18.). Ananiás megáldá Sault, hogy részére kegyelmet könyörögjön, és vakságát meggyógyíthassa. Tán innen származik a régi anyaszentegyház azon szokása, melynél fogva a keresztelendőkre keresztelés előtt kezeiket tették az illetők.
Igy lett Saul rögtön a kegyelem által Krisztus üldözőjéből apostollá. Szépen mondja e hirtelen átváltozásról és fokonkinti megerősödésről a keresztény jellemben, egy kathol. irásértelmező: Előbb hirtelen volt ő és indulatos, most csak bátor és elhatározott; előbb erőszakoskodó, most erőteljes és vállalkozó; egykor föltartóztathatlanúl ellenszegűlő mindennek, mi útjában állott, most csak állhatatos; egykor elvadúlt és komor, most csak komoly; egykor nyers, vakbuzgó, most istenfélő; különben kérlelhetlen, szivéből a részvétet és irgalmat kizáró, most maga tesz töredelmes vallomást könyek között, melyeket másokon egykedvűen nézett; előbb senki barátja, most minden ember felebarátja, jószándékú, résztvevő, szánakozó; de soha nem gyenge, mindig nagy, fájdalomban és bánatban férfias és nemes.
Csel 9,22
Mások szerint: elnémitá.
hogy Jézus az ó szövetségben megigért Messiás.
egy idő múlva, Gal. 1,17.18. szerint, három év múlva, melyeket Saul Arábiában töltött csendes előkészületben nagy hivatásához, a világapostolsághoz. A mi tehát következik, Kr. szül. u. a 37. vagy 38. évre esik.
Csakhamar Saul megtérése után háború támadt Damaskus ura, az arab fejedelem, Aretas, és a romaiak között. Mi által a közlekedés Damaskus és Jerusalem közt megszakadt, s ez fejti meg, hogy Saul érzületének változásáról a tudósitások hiányozhattak Jerusalemben.
Csel 9,27
Lásd Apost.cs. 1,23.
Csel 9,27
Péterhez és Jakabhoz. Lásd Gal. 1,18.19.
bátran hirdette Jézust.
A görög szerint: Az Úr Jézus nevében.
zsidókkal. Lásd Apost.cs. 6,1. A görög szerint: Szóla pedig és vetekedék a görögökkel is.
Csel 9,30
Lásd Apost.cs. 8,40.
szülővárosába (11. v.).
Csel 9,31
A görög szerint: az egyházaknak (gyülekezeteknek) pedig stb. A zsidók ez időtáján saját bajaikkal annyira el voltak foglalva, hogy a keresztényekre egy ideig keveset figyeltek. A mi nekik legnagyobb félelmet és rettegést okozott, s mi egész tevékenységöket igénybe vette, az Kájus Kaligula császár azon parancsa volt, melynél fogva az ő képszobrát a templomban imádásra fölállítani, s a nép ellenszegülésének esetében, ezt erőszakkal is véghezvinni kellett.
megerősödék.
Csel 9,32
mint főpásztor; Kr. u. 37. vagy 38. évben.
Lidda, a középtengertől mintegy két, Jerusalemtől öt mértföldnyire fekvő város volt.
a síkságon Lidda körűl.
Csel 9,36
Joppe kikötővel bíró város volt a középtengernél.
zergének.
mely a lapos tetőn volt.
A görög hozzáteszi: míg velök volt.
hogy egyedűl legyen Istennel, kihez buzgón, háborítatlanúl akart könyörögni.
a híveket.
Csel 10,1
Lásd Apost.cs. 8,40.
csoportnak (cohors). Egy csoport körülbelül 600 emberből állott. Olasznak neveztetett, mivel csupa olaszországi származású vitézekből volt összeállítva.
Kornélius pogány volt (Apost.cs. 11,1); de mint az ő jámbor tetteiből kitűnik, a zsidók társa, az ajtóban levő megtértek egyike (Máté 23. r. 19-ik jegyz.).
délután három órakor, mi ima-óra volt. Lásd Apost.cs. 3,1.
A te jócselekedeteid Isten előtt vannak, melyekről ő tetszéssel emlékezik meg. Vesd össze: Tób. 12,12.
Lásd Apost.cs. 9,36.
ki szintén megtért volt. Lásd a 3-ik jegyz.
Csel 10,9
A görög szerint: A (lapos ház-) tetőre.
dél tájban. Lásd Apost.cs. 3,1.
„az égből“ nincs meg a görögben.
A görög hozzáteszi: és vadak. Lásd Apost.cs. 11,6.
Uram! az állatokat, melyek az edényben vannak, nem ölhetem meg tetszésem szerint; mert azok közt közönségesek és tisztátalanok is találtatnak. Közönségesnek az tartatott, mi a farizeusok szabályai szerint nem volt megtisztítva, p. o. a mosdatlan kezek; tisztátalannak az, minek megevését a törvény tiltotta, ilyen volt p. o. a sörtés, a nyúl, keselyű stb. Az ó szövetségben, hol még a bűn uralkodott, mert még azt Krisztus nem vette el, a törvénynek egyebek mellett czélja volt a bűnre mutatni, hogy attól elrémítsen. Tehát nemcsak szoros tilalmakat tartalmazott mindazokra nézve, mik által valaki bűnbe eshetett, hanem ama természetes állapotokat és állatokat is kijelölte, melyeknek elfajúlásán a bűn leginkább szemlélhető volt. Ezen állapotokat és állatokat, mint utálatos- és tisztátlanokat tűntette elő, és megtiltá azokkal érintkezésbe jőni, hogy ezáltal a bűntől elrettentsen. Ilyenek voltak p. o. a poklosság, a vérfolyás, a csúszómászók és egyéb állatok. Vesd össze bővebben Móz. III. 11,1. 1-ső jegyz. a 12–15. részszel.
A megtisztítás Jézus áldozathalála által történt. Ez által az embereknek, kik azt hasznukra akarják fordítani, nemcsak a bűn és a bűnsúly elengedtetik a múltra nézve, hanem a lehetőség is megadatik, hogy jövőre nézve magokat a bűn halálától menten tartsák; sőt eképen nem csak maga a bűn uralma megszűntetik, hanem a bűn következése is, a halál, a romlás, s minden rendetlenség a természetben lassankint megszűnik, s ez épen úgy visszahelyeztetik az eredeti viszonyba, mint az ember. Igy szentel meg Krisztus mindent, s így lesz általa tisztává mindaz, mit előbb tisztátalannak és utálatosnak kellett tartani, mivel a bűn, mi azt előidézte, előtte még uralkodott. Vesd össze: Zakar. 13. r. 3-ik jegyz. A szózat tehát ezt akarta mondani: Most a bűnnel minden tisztátalan, mi általa lett azzá, Krisztus által megtisztíttatik, eltöröltetik; tehát nincs többé szükség semmi oly tisztúlásra, minőt az ó szövetség parancsol; és valamint a zsidó, úgy a tisztátalannak tartott pogány részére, nincs szükség más tisztúlásra, mint arra, melyet Krisztus, az igaz hit által eszközöl, a miért kétkedés nélkül bocsásd a pogányokat a Krisztus általi megtisztúlásra. Ez utóbbi tanulságot Péternek a látomásból kellett vennie. Lásd 28. v.
A látomás iránt a következők által jött egészen tisztába.
az Isten Lelke.
A görög több kéziratban hozzáteszi: kiket hozzája Kornélius küldött.
az örök élet igéit hallja tőled.
mint mennyei lényt, mivel mennyei jelenés által lőn hozzája utasítva.
Csel 10,28
nem izraelitával, pogánynyal.
Csel 10,28
A körűlmetéletlen, és kéjeik szerint a bálványozásban élő pogányok tisztátalanok voltak a zsidók előtt; s tiltva volt velök társalkodniok.
Péter és az apostolok tudták ugyan, hogy a pogányok is hivatottak az üdvösségre (Ján. 11,16.), de az anyaszentegyházba való belépésök módja iránt nem voltak még tisztában, vajjon előbb szükséges-e Mózes szertartási törvényét elfogadniok, vagy pedig e nélkül is beléphetnek? Miután az Úr megmondotta, hogy Mózes egész törvénye fenmarad (Máté 5,17.18.), azon véleményben lehettek, hogy a tisztátalan pogányoknak előbb a mózesi törvény fölvétele által kell megtisztúlniok, mielőtt a kereszténység áldásaiban részt vehetnek. Az Úr szólott ugyan egy, lélekben és igazságban tartandó istenitiszteletről is (Ján. 4,23.), de az iránt, mikép egyeztethető meg az az ó törvény fenmaradásával, még további tanításra volt szükségök. A Szentlélek, ki őket minden igazságra tanítandó vala, most megtevé ezt és utóbb még inkább. Péter t. i. megtanúlta a látomásból, hogy minden tisztátalanság alap-okát megszűntette Krisztus, hogy a pogányoknak nincs szükségök más tisztúlásra, mint a melyet nekik Krisztus parancsol, s hogy így tehát közvetlenűl hozzája juthatnak.
Péter tudta ezt, mint az előbbiekből kitűnik, hanem kérdést tőn, hogy Kornélius érzületét annál jobban kifürkészsze, s az üdvige hallása után epedő vágyát annál inkább fokozza (Ar. sz. János).
A görög szerint: hogy böjtöltem és imádkoztam stb.
Lásd a 3. s követk. v.
A görög hozzáteszi: ő eljő és megtanít téged.
A görög szerint: az Istentől.
nem néz a külső állapotra, különösen arra, hogy valaki zsidó-e vagy pogány.
Értsd az összefüggésből: kedves előtte, úgy, hogy mindenkit, ki oly készséges, mint Kornélius, Krisztusban üdvre hí, mint ezt hítta a keresztség és igaz anyaszentegyházba való belépés által 47. v. E szentirási hely tehát nem azt jelenti, hogy mindenki, bármely valláshoz tartozzék, csak istenfélő legyen és jót cselekedjék, Krisztus nélkül is, a nélkül is, hogy az igaz anyaszentegyház tagja lenne, Isten előtt kedves és üdvözűl. Sőt inkább azt akarja jelenteni, hogy minden ember eljuthat Krisztushoz, és hogy az istenfélők és erényesek különös eszközöket és utakat nyernek az Istentől, hogy valósággal Krisztushoz juthassanak és általa, mint az ő igaz anyaszentegyházának tagjai, üdvözűlhessenek.
Összefüggésben az előbbivel, értelme ez: Isten nem tekint különösen a zsidókra, minden embert hí üdvösségre, de a jámborok iránt különösen kegyes e részben. Isten a békeség igéjét először ugyan a zsidóknak küldötte; de Jézus, ki azt hirdette, ura és üdvözítője mindeneknek.
őáltala.
A keresztségre előkészítő kegyelem, mely már Péter tanítása alatt bűnbánatot és hitet gerjesztett Kornéliusban és övéiben, ezenkivűl láthatólag is mutatkozott a rendkivüli működésekben, az úgynevezett kegyelemadományokban. Lásd Apost.cs. 2. s követk. Hogy e kegyelemajándékok még a keresztség előtt jelentkeztek, ennek oka részint az esemény rendkivüliségében rejlik, minthogy Kornélius a pogányvilágból megtértek első zsengéje volt, s vele a zsidók és pogányok közötti választó-fal leomlott; részint, mint ar. sz. János megjegyzi, a zsidóságból megtértek végett történt, hogy Kornélius megkereszteltetésében meg ne ütközzenek. Lásd 47. v. és 11,17.18.
a zsidóságból megtértek.
Vajjon megtagadhatja-e valaki a vizet, hogy azok, kik a keresztségre előkészitő kegyelmet vették a rendkivüli kegyelemajándékokkal együtt, melyekben mi pünköst ünnepén részesültünk, magát a keresztségi kegyelmet, az ujjászületés kegyelmét is meg ne nyerjék, mi által Isten fiaivá lesznek?
Csel 10,48
„Jézus Krisztus“ nincs meg a görögben.
rendelése szerint. Valamint Péter, az anyaszentegyház feje, pünköst napján (Apost.cs. 2. r.) az első volt, ki az Úr községét a zsidóságból nyert hivekkel szaporítá, úgy a pogányok belépése is az anyaszentegyházba Péter által vette kezdetét. Ime itt ismét a ház ura a mennyország kulcsaival.
Lásd Apost.cs. 10. r. 32-ik jegyz.
Lásd u. o. 10. r. 20-ik jegyz.
Lásd u. o. 10,9–16.
a nélkül, hogy előbb a zsidóságra kellene áttérniök.
Csel 11,19
Lásd Apost.cs. 8,1. s követk.
Csel 11,19
Szíriához tartozó tartomány a középtenger mellékén.
Csel 11,19
nagy sziget a középtengeren.
Csel 11,19
Lásd Apost.cs. 6,5.
Miért? Lásd Apost.cs. 10. r. 21-ik jegyz.
Csel 11,20
Lásd Apost.cs. 2,10. Kik voltak ezen férfiak, bizonyosan nem tudjuk, talán az Apost.cs. 13,1. nevezettek.
A pogányok, kikről itt szó vagyon, kétségkivűl vagy az ajtóban levő megtértek voltak, vagy az igaz Isten tisztelői (lásd Apost.cs. 10,2.), kik gyakran eljöttek a zsinagógákba, hol a tanítványok prédikáltak.
Csel 11,21
az Úr kegyelme.
Ezen pogányok megtérése és fölvétele az anyaszentegyházba, némelyek szerint Kornélius megkereszteltetése előtt ment véghez, mások szerint, azzal egyidőben. Némelyek hihetőbbnek azt tartják, hogy azonnal utána történt; mert csak a Kornélius megtérését kisérő csodák fejtik meg a jerusalemi, zsidókból lett keresztények készségét, melylyel Barnabást (22. v.) a megtért pogányoknak az anyaszentegyházba leendő felvételére Antiokiába küldötték. Lukács ugyan ama férfiak utazását az István miatti üldözés idejére teszi (19. v.); de míg egész Feníciában és Ciprusban hirdették az evangéliomot, és Antiokiába érkeztek, addig huzamos idő telhetett el.
Lásd Apost.cs. 4,36.
Csel 11,23
a pogányságból ujonnan nyert keresztények buzgalmát és a Szentlélek ajándékait (lásd Apost.cs. 2,1. s követk.).
hogy állhatatosan megmaradjanak erős feltételökben, melynélfogva az Úrban hinni és neki szolgálni akarnak.
mert az ő működésének tere most nyilt meg. Lásd Apost.cs. 9,30. 7,59.
Kr. u. 41. vagy 42. évben. E nevet a pogányok és pedig a rómaiak adták nekik, mint az ejtés (christiani) mutatja. Mivel a tanítványok száma nagyra növekedett, úgy látszott előttök, hogy a kereszténység állandó felekezetté képződik, s mivel minden ilyes felekezet követőit annak szerzőjéről nevezték el, így a tanítványok is a kereszten meghalt Krisztusról – keresztényeknek neveztettek el. A tanítványok hosszabb ideig nem nevezték e néven magokat.
A Szentlélek többi ajándékai között, melyekkel Isten az első keresztényeket, egyiket egy, másikat más módon fölékesítette, a jövendölés ajándéka is volt. Lásd Apost.cs. 2,4. Kor. I. 14. r.
Csel 11,28
kiről nincs bővebb tudomás.
Csel 11,28
a Szentlélek által.
Klaudius császár negyedik évében (Kr. u. 45. évb.) sanyargatta egész Palesztinát azon nagy éhség, melyről itt szó vagyon.
Lásd Apost.cs. 6,1.
Csel 11,30
a papokhoz. Vesd össze: Apost.cs. 6,6. Az elöljárók legrégibb idő óta a hébereknél véneknek neveztettek (Móz. I. 50,7. Móz. II. 3,16.18.), mint az araboknál seik (vén) az ő nevök. E nevezetet azért viselték, mivel közönségesen koros, tapasztalt férfiakat választottak arra. Az apostolok is, kik több zsidó szokásokat vittek át az anyaszentegyházba, ama férfiakat, kiket egyes községekbe elöljárókúl tűztek ki, véneknek, preszbitereknek nevezték a görög szó értelme szerint (vesd össze: Apost.cs. 20,17. Tít. 1,5. Jakab 5,14. Tim. I. 5,17.). Ők magok voltak a legfőbb vének, s egyes községeken a főfelügyeletet magoknak tarták fenn (Apost.cs. 15,2.), vagy a hol magok jelen nem lehettek, másokat rendeltek fővénekké, mint Timoteust és Títust (Tim. I. 5,19. Tít. 1,5.) kiket püspököknek (preszbiteros episcoposoknak) neveztek. Egyébiránt, minthogy az időben, melyre e vers vonatkozik, még magok az apostolok voltak főfelügyelők Judeában, ők pedig itt nem neveztetnek meg: világos, hogy itt az alsórendű elöljárókról, preszbiterekről van szó, kik közől minden községben többen voltak (Apost.cs. 20,17. Jakab 5,14.), s kiknek a küldött alamizsna czélszerű elosztás végett kézbesíttetett.
Kr. u. 42. vagy 43. évb. mások szerint a 45. évb. kevéssel az éhség bekövetkezése előtt.
Csel 12,1
midőn Pál és Barnabás Jerusalemben valának. Lásd Apost.cs. 11. r. 25-ik jegyz.
azaz, fölkészüle. Ez a Heródes, unokája volt Nagy Heródesnek, Aristobulus fia (lásd az utolsó jegyz. Makkab. II. könyv.). Nagybátyja, Filep halála után, Kaligula császár Kr. u. 37. évb. Iturea negyedes-fejedelmévé tette őt. Heródes Antipas (Máté 14,1.) elüzetése után, Galileát és Pereát is megnyeré, és Klaudius császártól a 41. évb. még Judea és Szamaria, romai tartományokat is, úgy hogy az egész Zsidóország, mint azt Nagy Heródes bírta, egyesült az ő kormánya alatt. Ő buzgó zsidó volt, s azért üldözte a keresztényeket.
Lásd Máté 4,21. Ő az anyaszentegyház egyik oszlopa volt (Gal. 1,19. 2,9.), a villám fia (Márk 3,17).
a húsvét napjai. Lásd Máté 26,17.
és őt nyilvánosan kivégeztetni, hogy a húsvéti ünnepre egybegyűlt nagyszámú népségnek látványt nyujtson. A romaiaknál négy vitéz tett egy őrséget, kik közől egynek mindig átkellett virasztania az éj negyedrészét. Mivel Péter négy őrségnek adatott át, mindig négy vitéz állott őrt mellette.
Azon éjjel, mely után Péter kivégezendő vala, szorosabban őriztetett. A foglyokat lánczczal a katonákhoz csatolni, szokás volt a romaiaknál. Péter az isteni gondviselés kebelében nyugodtan aludt, Istenre bízva életét és halálát.
Csel 12,8
Az övet és sarut mindig a belházban teszik le a keletiek.
a felsőruhát, a palástot.
hogy ez vele mind csak lélekben történik.
Csel 12,10
mely az első és második ajtó előtt volt.
a fogház legszélső ajtajához.
és minden zsidókéból, kik kivégeztetésemet várták.
mily nagy jótéteményben részesűlt.
Csel 13,5
ugyanaz, ki a második evangéliomot írta.
A görög Rhode rózsabokrot jelent.
az ő őrangyala. Tehát már az első keresztények átalános véleménye volt, hogy mindenkinek van saját őrangyala. Vesd össze: Máté 18,10.
Csel 12,17
hogy zajt ne üssenek s föl ne fedeztessenek.
Csel 12,17
Jakab, az ifjabb, Alfeus fia, az Úr rokona, egy levél szerzője (Máté 13,55. Jakab 1. r.) jerusalemi püspök volt.
hogy nyomoztatását elkerűlje. Ez idő táján utazott Péter Romába, s ott ütötte fel állandó székhelyét. De Klaudius kilenczedik évében futnia kellett Romából, mert egy császári parancs a zsidókat mind számüzetni rendelé a városból. Ekkor Jerusalembe jött, s ott tartotta az apostoli gyülekezetet (15. r.)
Csel 12,19
büntetésre, hihetőleg halálos büntetésre; mert azon katonák, kik valamely rabot elszalasztottak, közönségesen az erre szabott büntetést szenvedték.
hogy, mint Flav. József megjegyzi, Klaudius császár tiszteletére ünnepélyes játékokat tartasson.
Csel 12,20
Tírus és Szídon, a híres tengerparti városok lakosaira (Máté 11,21.). Valószinűleg kereskedelmi vitában volt velök, melynek következtében a gabonakivitelt tartományaiból az ő birtokukba eltiltotta.
a királyéból, mint a görög hozzáteszi. Ama népek, kereskedéssel lévén elfoglalva, nem mívelték kellőleg földeiket, melyeknek szűkében is lehettek.
Csel 12,23
Heródes kedvét találta az istenítésben, s ez által, Mózes törvénye szerint, halálbüntetésre lett méltó, mi az angyal által rá is méretett.
Kr. u. 43. mások szerint 44. évben. Flav. József csupán azt írja, hogy Heródes ama beszéd óta sok testi fájdalmat szenvedett, és ötödnapra meghalt; Lukács egyenes okát adja a testi fájdalmaknak.
Csel 12,24
A görög szerint: az Isten igéje.
mindig több követőt nyere.
Csel 12,25
Antiokiában.
Csel 12,25
Lásd Apost.cs. 11,30.
Lásd a 12. v.
Csel 13,1
azaz, oly hivők, kik a jövendölés kegyelemadományával s különös ügyességgel bírtak, másokat a kereszténységben oktatni (lásd Apost.cs. 2,4.17. Joel 2,28. Kor. I. 14. r.). Közönségesen ilyenek választattak egyházi elöljáróságra.
Csel 13,1
Heródes Antipással, Nagy Heródes fiával (lásd Makkab. II. 15. r. 12-ik jegyz.). Előkelők gyermekeivel másokat is együtt nevelni, szokás volt akkoriban.
A nevezettek között Barnabás bizonyosan a vének preszbiterek közől való volt; mert ő a Szentlélek első zsengéihez tartozott (lásd Apost.cs. 4,36.), és az apostoloktól fontos küldetést nyert Antiokiába (Apost.cs. 11,22.). Úgyszintén Saul is; mert Barnabás választotta őt hivataltársaúl (Apost.cs. 11,25.). A többiek, u. m. Simon, Lucius és Manahen, úgy látszik, fővének voltak, mert a szentelés teljhatalmával bírtak (3. v.), melyet csak az apostolok (Apost.cs. 6,6.), és kik az ő helyökre léptek, a püspökök (Tim. I. 5,22. Tit. 1,5.) gyakorlottak.
Csel 13,2
A görög „Liturgia“ szó, mely itt az Úrnak való szolgálattal fejeztetik ki, tulajdonképen annyit tesz, mint nyilvános szolgálatot tenni. A sz. irók (lásd Zsid. 10,11.) és a régi keresztények a sz. áldozati cselekvény jelentésére használták azt, melyet ennélfogva Liturgiának is neveztek.
Csel 13,2
isteniszolgálat napján böjtöltek. A nyilvános könyörgéseket és böjtöléseket az első hivek közönségesen összekapcsolák (lásd Kor. I. 7,5.).
Csel 13,2
„nekik“ nincs a görögben. A Szentlélek bensőleg nyilatkozott a főelöljáróknak.
Csel 13,2
különözzétek el, avassátok, szenteljétek föl kézrátétel és imádság által.
a kereszténység elterjesztésére a pogányok között. Vesd össze: Apost.cs. 9,15.
Csel 13,3
ismételve, részint, hogy az által Istentől kegyelmet kérjenek, részint, hogy a választottakat méltólag előkészitsék; mert böjtölés által a lélek elvonatik a földiektől, és magába vonúl. Ezt a kath. anyaszentegyház mai napig is megtartja.
püspökökké szentelték őket. Némelyek szerint ez Kr. u. 44. mások szerint 45. évben történt. Innen kezdve Lukács az anyaszentegyháznak a pogányok között Pál által lett megalapítását írja le, miután annak a zsidók között Péter, az apostolok fejedelme által eszközlött megalapítását előrebocsátotta.
Egy szíriai városba a középtengernél.
Csel 13,5
mainap Famagosta, Ciprus sziget fővárosa.
Csel 13,5
Lásd Apost.cs. 12,25.
mint diakonus. Lásd Apost.cs. 6. r. 9-ik jegyz.
Csel 13,6
város a sziget nyugati részén, Vénus hires templomával.
Lásd Apost.cs. 8,9–11.
azaz: varázsló, mágus, az arab szerint.
Az értelmezők majdnem általán azt hiszik, hogy Saul azért nevezé magát Pálnak, mivel a helytartó, kit ő a kereszténységre térített, e nevet viselé; legalább Lukács ettől kezdve mindig Pálnak nevezi őt. Saul is ezentúl mindig e névvel él. A pogányok apostolának igen jól illett a romai név, és a zsidóknak jóformán átalános szokásuk volt, hogy midőn a pogányokkal érintkeztek, oly neveket vettek föl, melyeket ezek értettek. Pál, Paulus (összevonva a pusillusból) kicsit jelent.
Csel 13,10
ördögérzületű. Lásd Ján. 8,44.
a kereszténység igazságát tévelyképen előtüntetni?
Csel 13,13
Pamfília, tartomány a középtengernél. Kr. u. 45. mások szerint 46. évben.
ama két apostol akarata ellen (lásd Apost.cs. 15,38.), nem lévén bátorsága, mint ar. sz. János megjegyzi.
Pizídia Pamfíliától éjszakra fekvő tartomány.
Minden szombaton olvastatott egy szakasz Mózes törvényéből és a prófétákból, s azután tanítás, intés tartatott. Lásd Luk. 4,16.17.
Istenfélőknek neveztettek a megtértek (lásd Apost.cs. 10,2.).
Csel 13,17
megszaporította, megdicsőítette.
Vesd össze: Sz. István hasonló beszédét Apost.cs. 7. r. és a jegyz.
tűré ellenszegűlésöket. Mások szerint: táplálá őket a pusztában.
Az éveket az atyák választatásától számítva (17. v.). A szám kerekszám, melyet nem kell oly szorosan venni.
Lásd Kir. I. 8–10. r.
Lásd Kir. II. 7. r. Izai. 11,1. Jerem. 23,5.6.
Lásd a 25-ik jegyz.
Csel 13,27
Lásd Ján. 16,3.
Lásd Apost.cs. 3,15–18.
Midőn a rája vonatkozó jövendölések mind beteljesedtek. Lásd Luk. 24,26.27.
Csel 13,30
Jézus föltámadására sz. Pál is a legnagyobb súlyt fekteti. Lásd Máté 28. r. 4-ik jegyz. Apost.cs. 2,24. s követk.
„harmadnapra“ nincs a görögben.
Lásd Máté 28. r. Márk 16. r. Luk. 24. r. Ján. 20. r. Apost.cs. 1,4. Kor. I. 15,6. s követk.
Csel 13,33
a mi polgártársainknak. A görög és szírus szerint: nekünk, az ő fiaiknak.
Csel 13,33
Más görög olvasás szerint: az első zsoltárban. Az ó szövetség több régi kéziratában az első és második zsoltár egybe van foglalva, azért mondathatott ez elsőnek.
Ez igéket Isten a második zsoltárban (7. v.) a Messiáshoz intézi, a mennyiben ez Isten Fia, kit az Atya öröktől fogva nemzett. Lásd e zsoltár értelmezését. Sz. Pál szerint, azzal egyszersmind a Messiás föltámadása is meg volt jövendölve. S ez igen természetes. Mert ha a Messiás Isten Fia, az élet és minden élet kútfeje, akkor őt a halál sem tartóztathatja meg a sírban, s az ő isteni méltóságával egyszersmind föltámadása is ki van fejezve. Lásd Ján. 10,17.18.
Jelen vers értelme ez: Hogy az üdvözítő Jézus Isten ereje által halottaiból föltámadott, hogy örökké éljen, kitűnik Izaiás jövendöléséből (55,3.), mely szerint Isten örök szövetséget köt, mely a második Dávidnak, t. i. az üdvözítő Jézusnak hű irgalmasságaiban áll, (lásd e prófétai hely értelmezését). Mert ha a szövetség örök, annak szerzője nem lehet mulandó.
Zsolt. 15,10. Vesd össze: Apost.cs. 2,27.
Az ó szövetség áldozatai, szentelései, tisztúlásai és minden szertartásai tulajdon erejöknél fogva nem szerezhették meg a bűnbocsánatot, az isteni büntetések elengedését, a megigazúlást; mivel mindazok csak képletes jelvények voltak, és így nem tehettek eleget az Isten igazságának, melynek a bűnt büntetni kell (Zsid. 10,1. s követk.). Ellenben Krisztus Jézus maga halála által nem csak bűnbocsánatot, hanem kegyelmet is eszközlött minden jóra, s mi mind a kettőt megnyerjük, ha őbenne hiszünk, azaz, ha elismerjük az ő váltságmunkájának egész erejét, s készakarattal engedelmeskedünk minden parancsainak. – Megbocsáttattak ugyan az ó szövetségben is a jámborok bűnei (Kir. II. 12,13.), de nem az ó szövetségi vallásintézmények vagy csupán a töredelmes érzület ereje által, hanem az eljövendő váltság erejénél fogva, melyet minden jámbor izraelita várt. Miután a váltság elérkezett, még inkább megszabadíthatta az abban való hit.
a szent város elpusztúlása és a nép szétszóratása az egész világon.
Lásd Habakuk 1,5. és a jegyz. Sz. Pál e helyet a régi görög forditásból idézi, a nélkül, hogy annak értelmétől eltérne.
A görögben némely kéziratok szerint: Mikor a zsidók a zsinagógából kimentek, kérék a pogányok, hogy a hét alatt ez igéket nekik beszélhessék. De a Vulgata olvasása előnyt érdemel.
Lásd a 25-ik jegyz.
nemtelen, kevély vetélkedéssel.
tartózkodás nélkül, szabadon.
Ezek Isten igéi a Messiáshoz Izaiásnál 49,6.
Hittek mindnyájan, kikről az Isten öröktől fogva előre látta, hogy hinni fognak. Az örök élet itt a hit, vagy az út az örök üdvösségre (vesd össze: Ján. 17,3.). Hogy az Isten előretudása az ember szabadakaratát meg nem semmisíti, már többször megjegyeztetett (vesd össze: Ján. 6,44.)
Pizídia- és Frígia-tartományokban.
Csel 13,51
Az Úr parancsa szerint. Máté 10,14.
nagy város Likaoniában. Kr. u. 45. mások szerint 48. évb.
A tanítványok, kiket elhagytak, gyarapodtak az üdv ismeretében s a Szentlélek egyéb adományaiban, mi rájok nézve a legszentebb örömek forrása lett.
a megtértekből (Apost.cs. 13. r. 25-ik jegyz.) és még pogányokból; mert a kiváncsiság és a jobb vallási ismeretek után epedő ohajtás ezeket is bevitte néha a zsidók zsinagógájába. Lásd Apost.cs. 11. r. 11-ik jegyz.
az új megtértek ellen.
rettenthetlenűl hirdeték az evangéliomot, bízván az Úr segélyében.
Csel 14,6
A Pamfília, Kappadócia és Pizídia között fekvő tájra.
a Lisztra és Derbe közelében fekvő helyekre.
Lásd Máté 9,28. Márk 9,22. A hit kútfeje minden gyógyulásnak.
A többi csodák közől csak ez említtetik, mivel ebből vettek alkalmat a következő istenítésre.
görög népnyelven; mások szerint, a szírus nyelv egyik tájszólásán.
Jupiter, a görög mithologia szerint, az ég főistene volt, az ő kisérője és szóvivője pedig Merkurius, a miért is az ékesszólás istenéűl tisztelteték.
Csel 14,12
a templomok gyakorta voltak a városokon kivűl.
Csel 14,12
az áldozatra szánt tulkokat koszorúkkal volt szokás fölékesíteni.
vagy a város vagy a ház elé, hol az apostolok voltak. A városkapu közönséges gyűlhelye volt a lakosságnak.
kifejezendők a fájdalmat és utálatot, melyet bennök ama bálványozó tisztelet ébresztett, melyet nekik tenni készültek.
Lásd Zsolt. 134,15.
Isten a pogányoknak nem küldött prófétákat és tanítókat, s ennyiben megengedé, hogy szenvedélyeik és tévelyeik útain járjának; de adott nekik bizonyságot az ő létéről és isteni tulajdonairól a természetben; ebből alkalmuk volt megismerni őt, mint mindenható Teremtőt, s megtanúlhatták, mint jótevőjöket szeretni, és mivel tőlök kegyelmét sem tagadta meg, az üdvöt Isten közvetlen tanítása nélkül is megnyerhették volna. – De miért jelentette ki magát az Isten csak egy népnek, és miért kellett az ő országának csak ezen egy néptől elterjedni a többiekhez? Mivel e földön minden csak fokonkint fejlődik. E törvény szerint, az Isten országának is csekély kezdetből kellett növekednie, hogy lassankint valamennyi nemzeteket fölvegye kebelébe (lásd a bevez. az evang.). Ezek a népek azért nem panaszkodhatnak; mivel a természeti religio is üdvözíthette volna őket, bár ugyan csak az Isten kegyelmével. Vesd össze: Rom. 1,20.
Csel 14,18
Lásd Apost.cs. 13,50. 14,5.
Ki a nép javallatára támaszkodik, az keserűen csalódik. Mert a nép a „Hosanna“ és „Feszítsd meg“ szókat ugyanegy torokból ugyanegy napon képes kiáltani.
Lásd a 6. v.
Csel 14,22
Lásd Apost.cs. 13,3. Az egyházi szolgák vagy vének (preszbiterek) alatt gyakran együtt értetnek a fővének (a püspökök) is (lásd Péter I. 5,1.), s ezen eset lesz itt is. A görög szó, mely itt „rendeltek“ által van fordítva, egyszersmind azt is jelenti, hogy e rendelés (ordinatio) kézrátétel által történt.
a népet és egyházi szolgákat.
Lásd Apost.cs. 13,13.14.
Csel 14,24
Lásd Apost.cs. 13,13.
tengerparti város Pamfíliában.
Lásd Apost.cs. 13,1. s követk. Megérkezésök Kr. u. 47. mások szerint az 50. évre esik.
Csel 15
Az e részben foglalt események, némelyek szerint, Kr. u. 51. mások szerint 52. évben történtek.
A zsidókból lett keresztények a pogányságból megtérteket arra taníták, hogy a körűlmetélés és azzal az egész mózesi törvény megtartása nélkülözhetlen föltétel az üdvösségre. Vesd össze ezzel Apost.cs. 13. r. 44-ik jegyz.
a pogányokból lett keresztényeknek.
Az Úr parancsa szerint, minden oly kérdést, melyet az atyafiak egymás közt el nem intézhetnek, az anyaszentegyház elé kell terjeszteni (Máté 18,16–18.), ezt illetvén a döntő határozat (18. v.), s az anyaszentegyház Jézus segélyénél fogva (Máté 18,19. 28,20.) hibázhatlan lévén, az antiokiai keresztények is azon vitatárgyat, vajjon Mózes szertartási törvénye továbbá is kötelező-e a keresztényekre nézve, előterjeszték az anyaszentegyháznak, melynek középpontja akkor Jerusalemben volt; ennélfogva az apostolok és a többi vének (püspökök és papok, lásd Apost.cs. 14. r. 19-ik jegyz.) tanácskozásra gyültek össze, s az első egyházi zsinatot tarták. De vajjon e kérdés nem volt-e már az által eldöntve, hogy Isten Kornéliust és más pogányokat oly dicsőségesen befogadott (Apost.cs. 10,44. 11,23.)? Igen is el volt döntve. De vajmi nehéz a balhiedelemben tévelygő embereket jobb meggyőződésre bírni! A legerősebb okok mellett is találnak kifogásokat. Sőt az anyaszentegyház birói itéletére is hivatkoznak; de ha ez nyilatkozik is, akkor sem nyugszanak meg. Igy a fönebbi vitatárgy is csalhatlan módon lőn megoldva, de mégsem szűntettetett meg; mert a zsidókból lett keresztények közől sokan aztán is csak oly keményen vitatták, mint előbb, Mózes szertartási törvényének kötelező erejét, úgy, hogy Pál majd minden levelében kénytelen volt harczolni ellenök (lásd a bevezetést a levelekhez). S mind így tesznek a tévtanítók!
A tanácskozás folyama e zsinatban következő volt: Először megvizsgálták a tárgyat minden részről, az okokat és ellenvetéseket; s ennek így kellett történni, mert Jézusnak és az ő Szentlelkének segélye az ész használatát nem zárja ki. Azután szavaztak fejenkint, először ugyan az egyház főnöke (7. v.), azután a többiek (12. 13.), vagy pedig ahhoz csatlakoztak (22. v.). Végre határozatot hoztak, s kimondották azt a Szentlélek nevében, mint csalhatatlan igazságot (28. 29. v.). E szerint tartattak utóbb valamennyi egyetemes zsinatok.
hogy körűlmetélés nélkül is méltók belépni az anyaszentegyházba.
Ő nekik, mivel őszinte, kész szivűek valának, úgy mint nekünk, megadá a Jézusban való igaz hit ajándékát, s ezzel a megtisztúlást minden bűntől. Hogy Isten előtt zsidó, pogány mind egyenlő, ezt bővebben fejtegeti sz. Pál Rom. 2,10. s követk.
Csel 15,10
Miért kivántok Istentől még nagyobb bizonyítványokat a mózesi törvény kötelezettségének megszűntéről?
azaz: alig viselhettünk el (Máté 23,4.); mert Isten nem parancsol semmi lehetetlent. Sokan elviselhették a törvény igáját is (Luk. 1,6.4. Kir. IV. 23,25.).
Csel 15,11
a váltság munkája által.
a pogányok, a szertartási törvény elfogadása nélkül. Mások az atyákat, a zsidókat értik. Vesd össze ehhez: Ján. 1. r. 27-ik jegyz.
az ifjabb (Máté 10,3.), az első jerusalemi püspök, ki Péter után legfőbb tekintélylyel bírt.
p. o. Izai. 2,1. s követk. Mikeás 4,1. s követk. és az itt idézettek Ámoszból. Értelme ez: A babiloni fogság után Dávid országát ismét helyreállítom (Luk. 1. r. 40-ik 41-ik jegyz.), hogy nem csak az izraeliták, hanem a pogányok is az igaz Istent tiszteljék, és Isten népének neveztessenek (lásd e hely részletes értelmezését Ámosznál 9,11.12.). A próféták midőn a nemzeteknek az anyaszentegyházba leendő felvételéről szólanak, semmi említést sem tesznek a szertartási ó törvény átvételéről; azért sz. Jakab az ő jövendöléseiket, mint Péter véleményével egyezőket, méltán idézhette.
Öröktől fogva el volt végezve Istennél a nemzetek fölvétele.
nem kell terhelni az ó törvény igájával.
Csel 15,20
a bálványáldozatok megevésétől (lásd Kor. I. 8. r.), mert ez némileg a bálványimádásban való részesülés lett volna.
Csel 15,20
A paráznaság már magában véve is tiltva volt a keresztényeknek; de a pogányságból megtérteket különösen kellett ettől óvni, mivel a paráznaság a bálványozáshoz tartozott, s azért megengedett, szent dolognak tekintetett (Józ. 2. r. 1-ső jegyz.).
A megfojtott állatok húsának evésétől; mivel abban a vér még megvagyon. A vér főeleme lévén az állati életnek, ennélfogva azt áldozatúl kellett bemutatni (lásd Móz. III. 1. r. 5-ik jegyz.), és tisztátalannak tartatott. Krisztus halálakor szintén ontatott vér, mivel az ő halálában kellett megszűnni a mi állati, vétkes életünknek; de az által a vér megszűnt tisztátalan lenni, mivel tiszta lett mindaz (lásd Apost.cs. 10,15.), mi a vétek miatt, melyet Krisztus elvett, tisztátalan volt. Ha a vérnek evése itt mégis tiltatik, ez nem azért van, mintha a vér tisztátalannak tartatnék, hanem kiméletből a zsidók iránt, hogy nekik a megtérés ez által is könnyíttessék, és a zsidókból lett keresztények kedveért, kik azon felette megütköztek, s talán el is szakadtak volna, ha óhajtásuk e részben nem teljesedik. Később, midőn a keresztény religio tiszta felfogása átalános lőn, az anyaszentegyház is megengedé enni a vért.
Értelme ez: Minden városban vannak olyanok, kik Mózes törvényét olvassák; ezektől megtanúlhatják a pogányságból megtért keresztények, mik tiltatnak a zsidóknak, hogy azokban irántok kimélettel legyenek. Mások így: Ez csak a pogányságból megtért keresztényeknek irassék; mert a zsidókból lettek a nélkül is tudják ezt, mivel a zsinagógákban a törvény minden szombaton olvastatik.
Lásd az 1. v.
A görög hozzáteszi: mivel azt mondák, hogy körűl kell metéltetni s a törvényt megtartani.
föláldozták.
Ime az egyházi gyülekezetek határozata nem más, mint a Szentlélek határozata, az egyházi elöljárók által kifejezve.
Lásd a 20. v.
a vigasztaló határozaton.
kik az isteni titkok értelmezésének adományával magok is bírtak. Az ilyenek is prófétáknak neveztetnek. Lásd Joel 2,28.
A görög szerint: az apostolokhoz.
A végső szavak: „Judás tehát stb.“ nincsenek a görögben.
Ez időtájban ment Péter ismét Antiokiába (Gal. 2,11.), s a régi hagyomány szerint ott maradt egy ideig, mint püspöke az ottani nagyszámú keresztény községnek, mely a pogányságból tért vala meg; de az alatt némely ásiai tartományokat is beutazott, hogy az ottlevő községeket meglátogassa és újakat alapítson. Klaudius császár halála után (lásd Apost.cs. 12. r. 19-ik jegyz.) visszatért Romába. Néró uralkodásának vége felé Korintusban találjuk őt, honnan Pállal együtt Romába ment, s ott vértanúhalállal múlt ki Kr. u. 66. vagy 68. évben. Lásd Apost.cs. 28. r. 17-ik jegyz.
az ő rokonát (Kol. 4,10.). Lásd Apost.cs. 12,12.
A görög szerint: Pál pedig jónak tartá.
Pál, úgy látszik, megrótta Barnabásban a nagy engedékenységet rokona, Márk iránt, ki őket első apostoli útjokban, valószinűleg bátorság hiánya miatt, elhagyá; ellenben Barnabás talán túlságos szigorról vádolhatta Pált, hogy Márk iránt nem volt több türelemmel. Mindakettő jobb meggyőződését követte, és az Isten országának terjesztéseért buzgólkodtak. Hogy ez által a kölcsönös szeretet, legalább hosszabb időre, nem sértetett meg, mutatja azon tény, hogy Pál csakhamar ezután (Kor. I. 9,6.) Barnabásról, mint hű segédtársáról emlékezik, és utóbb Márk ismét az ő útitársa volt (Kol. 4,10.11. Tim. II. 4,11. Filem. 24. v.). Ar. sz. János és sz. Jeromos megjegyzik egyébiránt, hogy Isten e visszavonást az ő országának javára engedte meg, s alkalmúl azon végre, hogy Pál és Barnabás most már elváltan több tájakon hirdethessék az evangéliomot.
Itt kezdődik az. Pálnak második apostoli útja.
Több görög nyomtatványban és kéziratban nincsenek meg a befejező szavak: „megparancsolván, hogy tartsák meg stb.“
Csel 16
Mind e történetek Kr. u. 51. és 52. vagy 52. és 53. évekre esnek.
Csel 16,1
Lásd Apost.cs. 14,6.
A zsidónők férjhez mehettek pogányokhoz, ha ezek nem voltak kananiták (Móz. II. 34,16. Móz. V. 21,10. s követk.). Anyja neve Eunice volt (Tim. II. 1,5.)
Lásd Apost.cs. 14,1.
Pál önakaratjából tette ezt a gyarló zsidók végett, kik a körűlmetéletlenekkel társalkodni nem akartak (vesd össze: Kor. I. 9,20.). Nem szükségképen tette ezt, hanem mivel hasznosnak látta a zsidók megnyerésére. Ellenben Títust (Galat. 2,3.) nem engedé körűlmetéltetni, mivel a zsidók őt arra kényszeríteni akarták. Itt azért nem engedte meg, mivel a zsidók a körűlmetélést mint szükségest követelék. Szépen mondja sz. Gergely: Gyakran elvesz az erény, midőn eszélytelenűl gyakoroltatik, ellenben megmarad az, ha gyakorlata eszélyességből néha elhalasztatik.
Lásd Apost.cs. 15,28.29.
Csel 16,6
Lásd a bevezetést a galatákhoz írt levélnél.
Csel 16,6
az úgynevezett proconsularis Ásiában, egy, Frígiától délre fekvő tartományban.
Annak okát, hogy a Szentlélek bensőképen eltiltá őket a tanítástól, a 9. v. adja, mely szerint Pál megintetik, hogy Europába menjen.
Kis-Ásiában egy táj, Propontis és Lídia között, az egeumi tengernél.
város az egeumi tengernél Kis-Frígiában.
Lukács, e könyv írója, magát is az útitársak közé számítja, s így értésűl adja, hogy ez utat Pállal együtt tette.
Csel 16,11
sziget az egeumi tengeren.
város és kikötő Tráciában, Macedonia határain.
Csel 16,12
város éjszakkelet felé Neápolistól két mértföldnyire. Lásd a Filipp. írt levelet.
„Ezen városban stb.“ nincs meg a görögben.
Folyók közelében szerették a zsidók választani imahelyeiket, a tisztuláshoz szükséges víz miatt.
Csel 16,14
város Lídia és Míszia határán.
Csel 16,14
hihetőleg egy megtért nő (lásd Apost.cs. 10,2.).
kegyelmet adott neki, melylyel ő szivesen együtt munkált.
ki a roszlélektől vala megszállva, mely neki a jövendőket megmondá. – A gonosz lélek, éleselméjénél fogva, a jól ismert múltból és jelenből gyakorta következtetheti a jövendőt. Mivel a pogányok a jóstehetséget Apollo befolyásának tulajdoníták, ki Pithonnak is neveztetett, mert az e nevű kigyót megölte, ennélfogva a gonosz lélek itt pithoni léleknek neveztetik. Vesd össze: Máté 4,24. Kir. I. 28. r. 8-ik jegyz.
más görög olvasás szerint: kik nekünk stb. A gonosz lélek e vallomást, ménelyek (Béda) szerint, az Istentől kényszerítve tette; ar. sz. János szerint, hogy Pálnak hizelegjen, s ez neki békét hagyjon; ismét mások (Corn. a Lapide) szerint, hogy Pál által kiűzessék s így urait ellene lázítsa.
terhére esvén ez. Vesd össze: Márk 1,34.
A vallási szertartásokban való újitások a romaiaknál főbenjáró vétkekűl tekintettek.
nyaktól derékig.
mi által helyzetök még kínosabb lett. Lásd Jerem. 20. r. 3-ik jegyz.
az őrökre törvény szerint a foglyok büntetése méretett, ha ezeket elszalaszták. Lásd Apost.cs. 12,49.
A földrengéssel járó rendkivüli események azon meggyőződésre vitték őt, hogy azok Pál és Szílás miatt történtek, vagy mindez általok eszközöltetett; s így lett hivő.
Azt hitték, hogy az istenek a rajtok elkövetett bántalom miatt haragszanak.
s így nyilvános bizonyságot tegyenek ártatlanságunk felől. Romai polgárt romai törvényeknél fogva nem volt szabad megvesszőzni. Tarzus, Pál szülővárosa, Augustus császár alatt szabad város volt, s polgárjogot is nyert. Mivel Pál Apost.cs. 22,28. magát született romai polgárnak mondja. Szílásról nincs részletesebb adat.
Csel 16,40
Lásd a 14. v.
ugyanazon évben Kr. u. 52. vagy 53. évben.
Csel 17,1
két város Macedoniában.
Csel 17,1
Macedonia fővárosába.
Más városokban a zsidóknak csak kisebb imahelyeik voltak, lásd Apost.cs. 16. r. 17-ik jegyz.
a Messiásnak.
vagy inkább a görög szerint: pogány tisztelői (az igaz Istennek) azaz, zsidótársak.
Csel 17,5
vagy, álbuzgalomtól elragadtatván.
a hol tartózkodtak. Pál más helyen rokonának nevezi őt (Rom. 16,21.).
A görög szerint: Ezek, kik a világot (a romai birodalmat) fölzendítik, s ide is eljöttek stb. – „Krisztus maga is vádoltatott lázitásról, mivel nem akart lázadást indítani (lásd Ján. 18,36.); s a forradalmi szellem e hamis vádjának sokszor ki voltak téve az ő igaz hivei akkor, midőn az isteni rendet hirdették.“
Meg kellett igérniök, hogy Pált és társait magoknál többé nem tartják.
város Macedoniában.
hogy a tenger irányában folytassa tovább útját, s így a netaláni ármányokat elkerűlje. Vajjon Pál ezen útját Athenébe tengeren tette-e vagy szárazon, a szövegből nem tűnik ki.
Csel 18,7
Attika fővárosába, a görög tudományosság és művészet székhelyére.
a pogányságból megtértekkel. Lásd Apost.cs. 10,2.
Csel 17,18
Az epikureusok, Epikurnak egy athenei bölcsésznek hívei, elismerék ugyan, hogy vannak fensőbb lények, de az isteni gondviselést tagadták, s a jóllétet, gyönyört tarták legfőbb jónak. Ellenben a stoikusok, így neveztetve az athenei stoa- (csarnok)-tól, hol összejövének, azt taníták, hogy a bölcs csak önmaga által bölcs, erényes és boldog. Az Isten is, valamint minden, a sorsnak van alávetve, a lélek halál után föloszlik az istenségbe stb. Ezeknél az öntetszés és nagyravágyó gőg uralkodott.
A görög szerint: idegen istenek.
Az Areopagus, azaz, Ares (Mars) halma, emeltebb hely volt szabad ég alatt, hol a legfőbb törvényszék gyűlt egybe, az államügyek elintéztettek, s nyilvános hirdetések tétettek a néphez. A hitrege szerint, Mars e halmon védelmezte magát tizenkét isten előtt Neptun egyik fiának megöletése miatt.
Az atheneiek ujságvágyáról más írók is beszélnek.
Pál, tele evangéliomi eszélyességgel, hallgatóinak hajlamát akarja megnyerni, midőn a közönséges mértéket meghaladó ajtatoskodásukat dicséri; de hogy az isteni igazságból semmit se vonjon le, s ne látszassék e buzgalmat helyeselni, túlbuzgóságnak mondja azt, értvén egyszersmind az ő vakbuzgóságukat.
Csel 17,23
A görög szerint: szentélyeiteket.
Diog. Laertius szerint, midőn Athenében mirígyhalál dühöngött, s mind a mellett, hogy minden ismert istenhez folyamodtak az atheneiek, a döghalál nem akart szűnni. Epimenides, krétai bölcsész tanácsa folytán, egy ismeretlen istenhez fordultak, ki a hitrege szerint, a mirígyhalált eltávolítani képes volna. Ennek emelték a kérdéses oltárt. – Mások másképen.
Csel 17,26
A görög szerint: És egy vérből.
azaz: meghatározta, hogy az emberek bizonyos időben és bizonyos helyeken a földet lakják.
Csel 17,27
az ő teremtményeiben, melyekben az ő isteni tulajdonai tükröződnek, s mintegy bennök rejlik.
jóllehet őt mindenki már önmagában feltalálhatja.
Csel 17,28
Őbenne van létünk, életünk és mozgásunk. A „benne“ kifejezi ama benső viszonyt, melyben az ember Istennel áll, s a tőle való föltétlen függést, a mennyiben mindene, testi és lelki élete s az élet folytonossága Istentől vagyon. (Ágost. Tamás).
Részesei vagyunk az ő lényegének, s egyszersmind Isten fiai vagyunk, a mennyiben szellemi élettel bírunk. A fönebbi szavak Aratus- ciliciai költőnél, Pál földijénél, úgyszintén Kleantesnél és Pindárnál találtatnak.
Mi Isten neméből, Istenhez hasonlók vagyunk, de ő végetlenűl fönségesebb nálunknál. Hogy volnának őhozzá hasonlók a lelketlen teremtmények, melyek hozzánk sem hasonlók, mivel igen messze állanak alattunk. Vesd össze: Bölcs. 13,11–19. 15,7. s követk. Izai. 44,12. s követk. Jerem. 10,3–5. Baruk 6. r.
végtelen béketűrésénél fogva elszenvedte.
Lásd Ján. 5,27.
ez lett Athene első püspöke.
Korintus, a jóniai és egei tenger közötti földszoroson, főrvárosa volt Akájának. Lásd a bevez. a Korint. lev. Pál oda őszkor jött Kr. u. az 52. vagy 54. évben.
Csel 18,2
Lásd Apost.cs. 2,9.
Csel 18,2
zsidóból lett keresztényt, lásd a 26. v.
romai császár.
Pál kézimunkájával kereste meg élelmét (lásd Apost.cs. 20,34. Tessz. I. 2,9. Kor. I. 4,12.). Mivel keleten a falukban igen ritka a vedégfogadó, az utasok bőrből vagy posztóból készített kis sátor által védik magokat az esőtől s az időjárás egyéb viszontagságaitól.
„közbevetvén… nevét“ nincs meg a görögben.
Csel 18,5
Lásd Apost.cs. 17,14. s követk. Timoteus Macedoniából már előbb visszajött Athenébe; de Pál őt ismét Tesszalonikába küldötte, honnan most Szílással együtt megérkezett (Tessz. I. 3,1.2.).
A görög szerint: Pál igen gerjedezett lelkében.
Csel 18,6
Lásd Apost.cs. 13,51.
Csel 18,6
A ti büntetéstek (a megátalkodástok által érdemlett büntetés) jőjön rátok.
nincs vétkem a ti veszteteken.
megtért (Ap.cs. 10,2.). A görögben csak Justus vagyon.
Seneca bölcsész öcscse.
a törvény ellen lázítja.
valami tanításról, tanítók neveiről (Krisztusról, Pálról).
Csel 18,17
A görög hozzáteszi: a görögök.
Csel 18,17
ki, némelyek szerint, vádló volt.
ellenszenvből a zsidók iránt, tetszést akarván nyerni a helytartó előtt.
Csel 18,18
Kr. u. az 54. vagy 56. évb.
Csel 18,18
egy korintusi kikitőben.
valószinűleg a nazareusoké (Móz. IV. 6. r.), kik fogadalmok ideje alatt részegítő italoktól tartózkodtak, hajokat megnövesztették, de annak teljesítése után levágták, és áldozatot mutattak be. Pál a mózesi szertartási törvény szokásait nem tartotta ugyan szükségeseknek, de akkor és az ő helyzetében mégis hasznosaknak látta, mivel ez által a zsidók gyengeségét akarta kimélni, s azt megelőzni, hogy tőle, mint törvényszegőtől ne fussanak, s így az üdvre vivő utat magoktól el ne zárják (l. Ap.cs. 16,3.).
Csel 18,19
Jónia fővárosába, mely Szmirna és Miletus között, híres volt Diana nagyszerű templomáról.
nem lakott többé Aquilánál és Priscillánál.
A görög szerint, mondván: Mindenesetre Jerusalemben kell lennem az ünnepen, de ismét stb. Némelyek ez ünnepet húsvétnek, mások pünköstnek tartják.
Csel 18,22
Lásd Apost.cs. 8,40.
Csel 18,22
Jerusalembe az ünnepre.
Lásd Apost.cs. 6,5. E tartózkodása Kr. u. az 54. mások szerint 57. évre esik.
Csel 18,23
Itt kezdődik sz. Pál apostolnak harmadik nagy térítő útja. Lásd Apost.cs. 15,40.
Csel 18,23
Lásd a bevezetést a galatákhoz írt levélnél.
Lásd Apost.cs. 2,10.
Vesd össze: Kor. I. 1,12. 3,4.
Csel 18,25
Jézus religiójára (lásd Apost.cs. 9,2.).
Apollo valódi tanítványa volt Jánosnak, s mint ilyennek a megjelent Messiásra kelle mutatnia, tehát Jézusról beszélnie, mint maga keresztelő János tette (Máté 3,1. Ján. 1,19. s követk.). A kereszténységről mélyebb ismeretekkel nem bírt, hihetőleg, mivel eddig keresztényekkel nem jött össze, és csak Jézus megjelenéséről és tetteiről hallott vagy magától Jánostól, vagy tanítványai egyikétől.
mire azután Krisztus keresztsége következett.
Csel 18,27
Görögországba.
A görög hozzáteszi: a kegyelem által.
Csel 19,1
a tengertől távolabb esőket, u. m. Galátziát, Frígiát stb.
Csel 19,1
Kr. u. 54. vagy 57. évb.
János-tanítványt.
Csel 19,2
Meg vagytok-e erősítve? Hogy meg vannak keresztelve, föltehette róluk, mivel mint hivők jelentek meg. Lásd Apost.cs. 8,14–17.
Tehát csupán Jézusról, mint megjelent Messiásról volt tudomásuk, a nélkül, hogy tanításába beavatva, és a keresztség által tanítványaivá lettek volna.
Csel 19,3
kérdé tőlök.
Csel 19,3
Ki nevében adatott föl nektek a keresztség? Ha az Atya, Fiú és Szentlélek nevében adatott fel, akkor ismernetek kell a Szentlelket. Lásd Máté 28,19.
Mi János keresztségét vettük föl. L. Ap.cs. 1,5. Máté 3. r.
A görög hozzáteszi: Krisztusban. Sz. Jeromos, Tamás és Bonaventura ebből azt következtetik, hogy János keresztelésének igéi ilyformák lehettek: Én téged keresztellek és fölavatlak az eljövendő Krisztus hitébe. Pál mondani akarja: János keresztsége csak a bűnbánat és előkészület keresztsége volt, nem pedig az újjászületés tulajdonképen való fürdője, nem Jézus keresztsége.
Lásd Apost.cs. 8,16.
Lásd Apost.cs. 8,17. 2,4.
Csel 19,9
a zsidók közől.
Csel 19,9
Vesd össze: Apost.cs. 13,46. 18,6.
annak tanteremében. Ez hihetőleg bölcsészeti előadásokat tartott, mint ezt akkor Efezusban és más városokban többen cselekedték.
proconsularis Ásiában, vagy Jóniában.
Lásd Apost.cs. 5,15.
Csel 19,13
Lásd erről Máté 12. r. 22-ik jegyz.
Észrevették Pálnál, hogy ő Jézus neve által sikeresen űzte ki az ördögöket.
kik az ördögűzést mondák. A gör. szer.: kettőt közőlük.
A hivők közől is sokat megszállott a szent félelem, s azért Pálhoz és társaihoz menének, hogy bűneiket megvallják. Vajjon a hivek ez alkalommal bűneiket nyilván vagy titokban valloták-e meg, e helyből nem tűnik ki; de a kath. értelmezők legtöbben az utóbbi véleményben vannak. Lásd egyébiránt a bűnmegvallásról Ján. 20,22.23.
Csel 19,19
E szócska jelenti, hogy itt új elbeszélés kezdődik. A kikről itt szó vagyon, úgy látszik, azok bűbájosságot gyakorló pogányok voltak. Ha keresztényekről volna szó, nem mondatnék csupán: hogy némelyek közőlük a bűbájosságról lemondván, könyveiket megégeték; hanem, hogy ezt mindnyájan tették. A bűvészet és varázslat egyébiránt Efezusban gyakori volt.
Csel 19,19
az egybegyűlt hívek előtt.
ezüst drachmára, mintegy tizenötezer forintra. A régi könyvek (kéziratok) igen drágák voltak; a bűbájos könyvek képzelt becsökért épen nagyra tartattak.
Csel 19,21
Lásd Kor. I. 16,5.
Csel 19,21
Lásd Apost.cs. 20,22. s követk.
Rom. 15,22. s követk.
az evangéliom miatt. Kr. u. 57. mások szerint 58. évb.
Csel 19,24
A nagytemplom mintájára kicsinyben. E templomkák a gonosz ellen talizmánúl hordattak, vagy pedig a házakban bálványképek gyanánt felállíttattak.
legényeinek, munkatársainak.
Csel 19,27
keresményünk ez a része.
A görög szerint: Diana, a nagy istennő.
ily gonosz tettet nem fog elszenvedni.
a játékszín több városban nyilvános népgyülés-helyűl szolgált.
A görög szerint: Asiarkák. Igy neveztettek az ásiai tartomány főpapjai.
t. i. a játékszinben.
Csel 19,33
Hogy a zavarnak véget vessenek, némelyek a zsidó Sándort, ki valószinűleg szós ember vala, vonták elé, s magok a zsidók is előretolták őt, azon reményben, hogy őket majd kimenti, s megmutatja, hogy ők nem cselekszik azt, mit Pál.
mint Pál ellenfele. Ez tán ugyanaz, kiről szó van Tim. I. 1,20. Tim. II. 4,14.
Csel 19,35
valószinűleg a helytartó titkárja.
A görögben szószerint: és az ő égből szállott (képének). Több régi bálványképekről volt az a hiedelem, hogy azok az égből szállottak le.
A görög szerint: pedig semmi sincs, mivel ez összecsődülésről számot adhatnánk.
E szavak „intvén őket“ nincsenek a görögben. Az e részben előadott történetek Kr. u. 58. mások szerint 59. évre esnek.
Jerusalembe.
Csel 20,4
Lásd Apost.cs. 17,10.
Csel 20,4
Lásd Apost.cs. 17,1.
Lásd Apost.cs. 16,1.
Csel 20,6
Lásd Apost.cs. 16,12.
Lásd Máté 26,17.
a szent áldozat és vendégség tartására (lásd Apost.cs. 2,42.). A hét első napja a mi vasárnapunk, az Úr föltámadásának napja (lásd Máté 28,1.). Valamint a zsidók szombaton, úgy a keresztények vasárnap tartották vallási összejöveteleiket. Lásd Kor. I. 16,2.
ő ismét él. Vesd össze: Kir. IV. 4,34.35.
Csel 20,11
Lásd a 8-ik jegyz.
szeretet-lakomát tarta. Lásd Apost.cs. 2,42.
tengerparti város Nagymísziában az egeumi tengernél.
Leszbos szigetének fővárosába.
Csel 20,15
sziget Leszbos és Számos között.
egy jóniai városba. A görög szerint: Számosba jutánk, és meghálván Trogiliumnál (Jónia egyik hegyénél) azután való nap stb.
mint a Szentlélek elküldetésének idejét. Ily módon tétetett át az izraelíták pünköst ünnepe a lélek és igazság birodalmába. Lásd Luk. 22. r. 5-ik jegyz. Apost.cs. 2,1. Jerusalembe szándéklott utazásáról vesd össze: Rom. 15,25. s követk.
a város és környék (2. 5. v.) papjait és püspökeit (28. v.). Ireneus.
erős okokkal hirdetvén.
ösztönöztetve a Lélek által, s az ő parancsához lekötve.
Csel 20,24
lelkem üdvénél.
A görög szerint: örömmel végezzem.
hogy a mit tennem kellett, megtettem, s nem rajtam múlt, ha valaki elvesz közőletek.
Az itt „püspököknek“ fordított szó a görögben „felügyelőt“ jelent. Ezzel tulajdonképen a fővének, az apostolok utódai jelöltetnek. De valamint a 17. v. a vének alatt az efezusi községeknek nem csupán a papjai hanem püspökei is értetnek, úgy itt a püspökök alatt a papok is egyszersmind. Ez a két név gyakran fölcseréltethetett a régi anyaszentegyházban, mert a püspökök a papok tisztét is gyakorolták, a papok pedig részt vettek a püspökök gondjaiban a nyáj fölötti őrködésnél. Lásd Apost.cs. 14. r. 19-ik jegyz. Az elöljáró rendeltetése a Szentléleknek tulajdoníttatik, mivel ahhoz ő adja a különös kegyelmeket (vesd össze: Ján. 10. r. 4-ik jegyz.). Az elöljárók rendeltetéseűl itt az Isten anyaszentegyházának kormányzása jelöltetik ki. „Kormányzás“ helyett a görögben „legeltetés“ van, mi annyit tesz, mint vezérleni, óvni a veszélyektől, és táplálni tanítás és egyéb üdveszközök által az örök életre. „Melyet maga vérével szerzett“ ez az „Isten“-re vonatkozik, és sz. Pál vallomását fejezi ki Jézus Krisztus istenségéről s az ő váltsághaláláról. Lásd Apost.cs. 8,32. s követk.
tévtanítók.
Lásd a Timoteushoz írt I. és II. levelet.
Csel 20,32
az épületet befejezni, melyet mi elkezdettünk; a kereszténységnek belsőleg és külsőleg még nagyobb kiterjedést szerezni. Vesd össze: Efez. 2,20. Kol. 2,7.
az örök élet örökségében minden keresztények között (nektek is) részt engedni.
Csel 20,35
Sz. Pál az erőtlen hiveket kimélte, midőn apostoli fáradalmaiért nem kivánt tőlök tartást, mint a kik ezen könnyen megütközhettek volna.
Vesd össze: Luk. 6,30. 11,41. 18,22. Ján. 21,25.
Csel 21,1
Sziget az egeumi tengeren. E rész történetei ugyanazon évre esnek.
Csel 21,1
sziget az archipelaguson.
nagy tengerparti város Líciában.
A Szentlélek által előre látták Pál szenvedéseit; de tulajdon, csalékony szellemöknél fogva tanácsolák neki, hogy térjen ki azok elől. Pál azonban nem hagyá magát eltántoríttatni.
tengerparti város, ma St. Jean d’Acrenak neveztetik.
Csel 21,8
Lásd Apost.cs. 8,40.
Csel 21,8
keresztény hithirdető.
Lásd Apost.cs. 6,5. és 8. r.
szent elragadtatásban gyakran szólván, tanítának s a jövendőt is megmondák.
a cezareabeli keresztények.
Ennek valószinűleg háza volt Jerusalemben; nehányat tehát befogadhatott, nehányat pedig, mivel a városban ismerős volt, másutt szállásolhatott el.
mindnyájan a papok, az egyes gyülekezetek elöljárói Jerusalemben püspökjöknél egybegyűlének. Az apostolok közől csak Jakab maradt Jerusalemben, a többiek elszéledtek az Úr parancsa szerint (Máté 28,19.) az egész világon.
az ó törvény szoros megtartását hasznosnak tartják, habár nem okvetlen szükségesnek is az üdvösségre. A kereszténységre áttért zsidókat, úgymond sz. Ágoston, a zsidó szertartásoktól nem kell visszatartani, mintha azok kárhozatosak volnának; a pogányokat pedig nem kell azokra kényszeríteni, mint szükségesekre.
A szertartások elhagyását, mintha azok megvetendők s bűnrevivők volnának, Pál nem tanította; sőt maga is megtartotta, s azok megtartását hasznosnak itélte oly esetben, ha az erőtlen hitűek azok elhanyagolása miatt megbotránkoztak volna (Apost.cs. 16,3. 18,18.). A mondott hír tehát rágalom volt. Mindazáltal roszallotta és elvetette azon véleményt, mintha a törvényes szertartások a zsidókból megtért keresztényekre nézve szükségesek volnának, és azért azok elmulasztását meg is engedte.
nazareusi fogadásuk. Mintegy három év előtt Pál is ugyanezen fogadalmat tette. L. Ap.cs. 18. r. 21-ik jegyz.
Csel 21,24
tedd meg mindazt, mit a fogadalmi idő elteltének végével tenni köteles a nazareus.
A hajlenyírés az utolsó szertartás volt a fogadalomidő lejárásakor. Ezt sok és költséges áldozatok előzték meg, mit a szegények nem könnyen tehettek. Azért helyettök gyakorta gazdagok tették meg. Ezt kelle Pálnak is tennie, s ez által megmutatnia, hogy a törvény mellett buzgólkodik.
A görög szerint …végzés szerint, hogy semmi a félét ne tartsanak, hanem csak, hogy tartóztassák meg magokat stb. Vesd össze: Apost.cs. 15,20. E vers egy ellenvetést előz meg. Te azt mondod nekik: hogy az apostoli gyülekezet végzése által a szertartási törvény kötelezettsége megszűnt. Mindenesetre; hanem e végzést egyenesen a pogányságból megtért keresztényekre nézve hoztuk. A zsidókból megtértek szintén kivehették ezt abból; de mivel ők a törvény iránti ragaszkodásban nőttek fel, az ő gyengeségöket kimélendők, nem akartunk arról szólani, vajjon a szertartási törvényt továbbá is megtartsák-e vagy sem? hanem ezt szabad tetszésökre bíztuk. Ezen gyengeségök kedvéért alkalmazkodjál most te is az ő akaratjokhoz.
Csel 21,26
megtisztítá magát, mint egy nazareus, ki magát tisztátalanná tette (Móz. IV. 6,9.).
megjelenté a papnak, hogy még hét napjok van a nazareusi fogadalom megtartásából hátra, és mikor jőjenek el, hogy a rendelt áldozatokat bemutassák. Pál a zsidók között zsidó volt, hogy őket megnyerje (Kor. I. 9,20.). Bár vennék példányúl az ő eljárását mindazok, kik a nép gyengeségének, mely néha, bár nem lényeges, de nem is ártalmas, jámbor szokásokhoz annyira ragaszkodik, oly keveset tudnak engedni, s ez által annak megütközésére szolgálnak.
Csel 21,27
Apost.cs. 24,11. szerint, a nazareusi napok még nem teltek el egészen.
Ásia tartományából, vagy Jóniából.
Lásd Apost.cs. 20,4.
elővigyázatból, nehogy a zendűlés alatt a templomba nyomúljanak, s azt vérontás által megfertőztessék.
a római őrség parancsnokának, Líziásnak (Apost.cs. 23,26.), ki ezer emberrel Antonia várába tanyázott.
a vár lépcsőihez.
Pál a kérdést görög nyelven tette.
egy, Flav. József által is említett lázító, ki magát prófétának mondta, és a pusztába futott, miután hordájával együtt Félix helytartó által megveretett. Az ő párthivei orgyilkosok (sicarii) néven neveztettek, mivel mint Palesztina egyéb rablógyilkosai kisebb gyilkokat (sica) hordtak.
Lásd Apost.cs. 6,9. 9,11.
vagyis, az akkor ott divatozó aramei nyelven.
Csel 22,3
A zsidó tanítványok tanítóik lábainál szoktak volt ülni. Vesd össze: Apost.cs. 5,34.
A görög szerint: buzgólkodván Istenért.
a kereszténységet. Lásd Apost.cs. 9,2.
Vesd össze: Apost.cs. 9,1–18.
azaz: ők látták ugyan a világosságot, de nem a megjelenő személyt; hallottak ugyan zajt, de nem érthető szavakat. Igy egyeztethető meg e vers az Apost.cs. 9,7. verssel. A görög szerint: láták a világosságot és megrettentek, de annak stb.
az ó törvényt még megtartó keresztény. A görög szerint: jámbor férfiú a törvény szerint.
nyerd vissza látásodat.
Jézust, a Messiást.
Lásd Kor. II. 12,2.
Pál szerényen feleli: Azt hiszem mégis, hogy itt valamit tehetek; mert a zsidók úgy ismernek engem, mint a kereszténység üldözőjét, és ha látják bennem a rögtöni vátozást, ők is más gondolatra térnek.
Csel 22,23
felső ruháikat, palástjaikat.
a lázadás jeléűl. A ruhák elvetése kövezési szándékra mutatott. Lásd Apost.cs. 7,57.
Csel 22,25
hogy megostorozzák. Mások a görögöt így: És mikor kiköték őt szíjazásra (ostorozásra).
Lásd Apost.cs. 16,37.
mint jutottál te ahhoz?
Ananiás, Nebedeus fia, letett főpap volt, de miután Jonatás főpapot a rablógyilkosok (a Palesztinában ekkor dulongó szikáriusok) a templomban megölték, Ananiás eltulajdonítá a főpapi hivatalt. Flav. József nagyravágyó, kegyetlen embernek festi őt.
Csel 23,3
te képmutató! Maga Isten (lásd Márk 13,11.) szólt Pál szája által és itélt. A szó be is teljesedett; mert midőn a rablógyilkosok Monakem alatt Jerusalemet hatalmokba ejték, őt testvérével együtt meggyilkolták.
Törvény szerint a vádlottat először ki kellett hallgatni, mielőtt megbüntessék.
Lásd 1-ső jegyz.
Csel 23,6
Lásd Apost.cs. 4,1.
Csel 23,6
Lásd Máté 3. r. 13-ik jegyz.
Csel 23,6
farizeus ősöktől származott. A görög szer.: farizeus fia.
Azon reménység miatt itéltetem el, hogy a halottak egykor feltámadnak. – A feltámadás a megváltásnak befejezése, a mennyiben ott utóljára az ember testén is végbemegy az, mi lelkén kezdetett meg; tehát igen alkalmasan vétetik itt a váltságban való teljes hitnek kifejezéseűl. Pál a farizeusok kedvéért említi azt, kik a feltámadást hitték. Mivel a tanácsbeliek legnagyobb része e felekezethez tartozott, általok védelmet remélt a szadduceusok ellen, kiknek részén Ananiás a főpap volt.
Csel 23,9
A görög szer.: És a farizeusok pártjából való irástudók.
akkor az ő tanítása fontossággal bír, és hallgatnunk kell arra. A kompluti görög kiadásban még ez van: ne tusakodjunk Isten ellen.
Vesd össze: Apost.cs. 18,9. 19,21.
úgy, hogy ti ártatlanoknak fogtok látszani.
harmadik órája után az első, éjjeli őrváltásnak, mely 6 órakor kezdődött, s így 9 óra után. Lásd Márk 15. r. 5-ik jegyz.
E vers nincs meg a görögben.
városka a Jerusalemből Cezareába vivő útban.
ügyviselővel. A romai törvénykezés bizonyos formái végett kényszerűltek a zsidók romai ügyvivőket választani.
nagy javára vannak e népnek a te intézkedéseid.
Ez mind üres hízelgés volt; mert az ő kormánya alatt épen az ellenkező történt.
mely a köznyugalmat megháborítja.
a főpap és vének (1. v.).
A görög szerint: az atyák Istenének.
Csel 24,17
több évvel ezután, hogy e vallásra tértem.
Lásd Apost.cs. 21,15. s követk. A fogadástételről nincs szó a görögben, de érteni kell.
Csel 24,22
a kereszténység felől, s így könnyen határozhatott volna.
Félix meg volt győződve az apostolnak ártatlanságáról, mint ezt mutatja a szelíd bánásmód, melyet ezentúl elrendelt (23. v.); de őt elbocsátani nem engedé a zsidóktól tartó félelme.
A görög hozzáteszi: vagy a hozzájöveteltől.
A romai helytartók közönségesen haszonlesők, zsarolók voltak. Pénz kellett Félixnek, nem tanítás. De vajjon gazdag volt-e Pál? nem; de Félix tudta, hogy a keresztények egymást segítik. Azért írta sz. Ignácz, midőn bilincsekben Romába vitetett, a hívekhez: hogy ne gyüjtsenek pénzt az ő kiváltására.
Kr. u. 60. vagy 61. évben.
A görög szerint: Pál ellen.
Csel 25,10
Én romai polgár vagyok, s így senki sem kényszeríthet, hogy magamat a jerusalemi magas tanács itélete alá vessem; itt, a császár helytartója előtt kell megitéltetnem.
mint neked jobban kellene tudnod.
Romai törvények szerint, a romai polgár, mielőtt elitéltetett, a romai népre, s e helyett a császárra hivatkozhatott (felebbezhette ügyét).
Agrippa, fia volt azon Heródesnek, ki sz. Jakabot megöleté (Apost.cs. 12,1. s követk.). Bernice, az ő nővére, vértörő bűnös viszonyban élt vele.
A görög szerint: halálra adni valamely embert.
A görög szerint: nem hoztak elé oly bűnt, minőt én gyanítottam.
nem tudván azokat eldönteni.
A görög hozzáteszi: és itt.
a császárnak.
mint a szónokoknál közönségesen szokás.
a Messiás és az ő országának igérete miatt.
A görögben: Agrippa király.
Jézust, mint Messiást, megtagadni kényszerítém.
A kisérők leestek eleinte, de csakhamar fölkeltek és bámúlva állottak. Lásd Apost.cs. 9,7.
A görög szerint: Ő mondá.
midőn én téged meggyőző kegyelmem hatalma által kiválasztalak.
Csel 26,18
Lásd Ján. 12,31.
örök boldogságot.
a zsidónépnek.
a kompluti kiadás görög szövege szerint: Miután Pál ez igéket mondotta.
vagy: az „augusta“ seregből. Igy neveztethetett egy, Judeában feküdt hadosztály.
Csel 27,2
Adrumet (Adramittium) tengerparti város volt kikötővel egyik kis-ásiai tartományban, Mísziában. Ez utazás Kr. u. 60. vagy 61. évre esik.
Az „elindúlánk, velünk lévén“ többes szám azt jelenti, hogy Lukács, az apostol, útitársai között volt, nem pedig a foglyok között; mert ezektől elkülönzi magát, valamint Arisztarkust is. – A régiek nem igen haladtak elő a hajózásban, s azért többnyire csak a partokhoz kellett tartaniok. Azért van itt szó a kis-ásiai kikötők mellett tett hajózásról.
Csel 27,3
Lásd Apost.cs. 15,3.
a városba.
azaz: éjszaki oldalra Ciprustól, mely Szídontól éjszaknyugatra fekszik.
Csel 27,5
Lásd Apost.cs. 6,9. 2,10.
Lásd Apost.cs. 14,6. Egy Lisztra ismeretes Likaóniában, de nem Líciában. A görögben e helyett Míra van, Lícia egyik városa, délre Pamfíliától s nem messze a tengertől.
Csel 27,7
város a hasonnevű félszigeten Káriában.
keleti partjánál Kréta (Kandia) szigetének. Szalmone a sziget hegyfoka éjszakkelet felé.
Csel 27,8
A görög szerint: szép kikötőnek.
A görög szerint: Laszea. Krétának száz városa volt.
Az engesztelési nap böjtje (Móz. III. 16,29. 23,27.), mely a hetedik hó tizedik napjára esett (szeptember vége felé), mikor az őszi és téli szélvészek már kezdetöket veszik.
Lásd Apost.cs. 20,13.14.
A Tífon veszélyes forgószél, mely a hajót több s különösen keleti és nyugati oldalról szokta megtámadni, s azt igen megrongálja.
Csel 27,16
A görög szerint: Klauda, délnyugatra Krétától, mostani neve Gozo di Candia.
hogy a hajóba fölvegyük, hogy a szigetke mellett törést ne szenvedjen. A hajóhoz közönségesen csónak volt kötve, melyet a be- és kiszállásnál s a teher be- és kirakásánál használtak. Szükség esetén mentőeszközűl szolgált a hajótörésből.
Csel 27,17
a hajóba (30. v.).
Csel 27,17
a hajót alúl és fölűl körűlköték a hajókötelekkel, hogy oldalait a hullámok csapkodásai ellen megerősítsék.
Éjszaki Afrika tengermellékénél két zátony van, nagyobb és kisebb. Itt az első értetik, mely Krétától délnyugatra van.
a teherből valamit, hogy a hajón könnyítsenek.
Csel 27,19
más olvasás szerint: kezeinkkel.
a nélkülözhetőbb útipodgyászt.
a szakadatlan munka mellett nem is ehettek.
a kihez én tartozom, és a kit én tisztelek. Az apostol azért mondá ezt, nehogy a pogányok a következő kijelentést valamelyik istenöknek tulajdonítsák.
mindazok életét, kik a hajóban vannak, megtartja Isten a te kedvedért. Pál hihetőleg könyörgött mindnyájok szabadúlásáért.
Csel 27,27
az ádriai tenger itt tágabb értelemben véve, magában foglalja a szicíliai és jóniai tengert is.
A görög szerint: hogy valami tartományhoz közelednek.
ölét hat lábnak véve.
Lásd a 17. v.
meg akarván mutatni nekik, hogy nem csak másokat bátorít, hanem magának is bátorság és teljes bizalom van szivében.
s elszaladása nekik tulajdoníttassék vétkűl.
Malta, ismeretes sziget Szicília és Afrika között.
ápoltak és tápláltak. A görög szerint: és ápolának mindnyájunkat.
Csel 28,11
Marcziusban, mely időtájon a hajókázás ismét elkezdődött. Maltában tölték a telet.
Kasztor és Pollux, Heléna testvérei, Jupiter és Léda fiai voltak, a görög hitrege szerint, saját foglalkozásuk volt a hajótörést szenvedetteknek segélyűl jőni; ez okból a hajók gyakran jelöltettek az ő képeikkel.
tengerparti város Szicíliában.
Csel 28,13
város és hegyfok alsó Olaszországban, Szicíliával általellenben.
tengerparti város Kampániában Nápoly mellett.
Csel 28,15
A Romában levő keresztény községről lásd a bevezetést a romaiaknak küldött levélhez.
Csel 28,15
Forum Appii város volt az appiusi úton, nyolcz mérföldnyire Romától. A három taberna (vendéglő) is város volt ugyanazon úton.
fölbátorodott.
A görög szerint: Mikor pedig Romába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testőrök fejének; de megengedték Pálnak stb.
Mert mint fogoly nem mehetett hozzájok. Először saját ügyéről akará őket értesíteni, hogy innen alkalmat vegyen nekik hirdetni az evangéliomot.
mivel a Messiás eljövetelét hirdettem, kit Izrael népe várt, azért vétettem stb. Romai szokás szerint, Pálnak jobb karján volt a láncz, mely (legalább kimenetkor) az őt őrző vitéz balkarjához volt erősítve.
Téged is akarunk hallani e vallásról; mert a mit eddig hallottunk, nem igen szolgál annak előnyére. Mindenütt ellene mondanak, s képtelennek tartják. Vesd össze: Luk. 2,34.
még mielőtt elmenének (29. v.).
Kr. u. a 63. vagy 64. évig.
Két évi fogsága után történhetett, hogy föltett szándéka szerint (Rom. 15,24.) Spanyolországban is hirdette az evangéliomot. Ezt írja romai sz. Kelemen, Cirill, Epifanius és Jeromos. Hogy más helyeket is meglátogatott, az igen valószinű. A 65. évben ismét Europa keleti részein járt, és mint egyháztörténetében Euzebius beszéli, sz. Péterrel találkozott Korintusban. Innen együtt mentek Olaszországba, s mint vértanúk haltak meg Romában, Néró uralkodásának 14. évében, Kr. u. a 66. vagy 67. évben, Péter ugyan kereszten, Pál pedig pallos által. – De miért szakítja félbe Lukács oly hirtelen az ő történetét? azért, mivel nem egyik vagy másik apostol életét volt czélja előadni, hanem a zsidók és pogányok között az anyaszentegyház megalapításának történetét. Ez pedig elmondatott, mert meg lőn mutatva, hogy a kereszténység nem csak Jerusalemben a zsidóknál, hanem Antiokiában és Romában a pogányok között is erősen meggyökerezett, hogy lassankint az egész föld kerekségén elterjedjen. Mint átalán az evangéliomi történetben minden személyiség háttérbe vonúl, és az elbeszélő csak a szent ügyet és mi annak javára szolgál, tartja szemei előtt: úgy az apostolok cselekedeteiből is világosan kitűnik, hogy abban nem egyik vagy másik, vagy valamennyi apostol története, hanem az anyaszentegyház kezdődő élete vala rajzolandó. A főtárgyra irányzott ezen figyelem volt oka kétségkivűl annak, hogy a későbbi egyház-történetirók is sokat beszéltek ugyan a hatalomról és dicsőségről, melyet a kereszténység a pogányság fölött kivívott, de keveset szólnak ama hitbajnokok életkörülményeiről, kik azt terjeszteni iparkodtak.