SZENT PÁL APOSTOL II. LEVELE TIMOTEUSHOZ.
Pál apostolnak első romai fogsága alatt (Apost.cs. 28,30.31.), állapota nem volt igen nyomasztó. Szenvedett ugyan (Kol. 1,24. Filip. 2,27.), de azért akadály nélkül hirdethette az evangéliomot, és megnyugtató tudósitást adhatott magáról (Efez. 6,19.20. Kol. 4,8.). Nem félt attól, hogy elitélik, sőt inkább reménylette, hogy nem sokára (Filip. 2,24.) visszaadatik a hiveknek, és szabadúlását biztosan várva, szállást is készített már magának Kolosszában (Filem. 22. v.). Midőn sz. Pál a jelen levelet írta, akkor is fogva volt ugyan Romában (Tim. II. 1,8.16.17. 2,9.), de állapota egészen más volt, mint első fogságában. Most az evangéliomért szenved, mintha gonosztevő volna (2,9.); tanitásának sokféleképen ellenszegűlnek (4,14.); már élete is veszélyben forgott (4,17.), és magát mindenektől elhagyatva látja (4,16.); bizonyosnak tartja, hogy erőszakos halállal múlik ki nemsokára (4,6.), és csak az örök jutalom reményében talál vigasztalást (4,6–8.18. 1,12.). Ebből alaposan következtették a régibb és ujabb irásértelmezők, hogy sz. Pál ezen második levelét Timoteushoz Romában nem első, hanem második fogságában, kevéssel halála előtt, Kr. u. 66. vagy 67. évben írta. E levélben az apostol magához híjja Timoteust Romába (4,8.), és folytatja intéseit és oktatásait a lelkipásztorságról. Csendes megnyugvás a sír szélén, gyöngéd gondoskodás szeretett Timoteusa iránt, aggodalom a kereszténységért, de egyszersmind diadalmas bizalom annak győzedelme felől, lengi át ezen levelet.
2 Tim 1,1
Lásd Kor. I. 1,1.
apostol azon czélra, hogy mindenkinek örök életet igérjek (hirdessek), mely a Krisztussal való egyesűlés által nyerhető (Teodoret). Pál mindjárt kezdetben említi az örök életet, mivel Timoteus e földi élet szenvedései, pásztori hivatala mellett Efezusban kiállott szorongásai által kedvetlenedni kezdett, s azért figyelmeztetni akarja, hogy e szenvedések őt annál kevésbbé csüggeszszék el, mivel a keresztény hittanítónak nem földi jólétet, hanem örök boldogságot kell hirdetni és igérnie (ar. sz. Ján.).
Lásd Tim. I. 1,2.
2 Tim 1,3
kezdettől, valamint megtérésem előtt, úgy utána is.
2 Tim 1,3
minden mellékczél nélkül, csupán Isten dicsősége iránti buzgalomból.
Nemcsak hogy megemlékezem rólad, oh Timoteus! hanem hálát is adok Istennek, hogy gondolataimat éjjel nappal rád vezérli; annyira szeretlek tégedet.
melyeket ontottál, midőn tőlem búcsút vettél.
Lásd a bevezetést.
2 Tim 1,6
E szeretetnél fogva, melylyel én rajtad csüggök, és hitednél fogva, melylyel pályádat oly jól kezdetted.
2 Tim 1,6
A görög szerint: éleszd föl ismét.
hogy a kegyelem-adomány, melyet főpappá lett fölszenteltetésedkor Istentől az én kezeim rádtétele által nyertél, ismét elevenen munkálkodjék benned, különösen azon vidám elszántság által, hogy a kereszténység terjesztéseért és erősitéseért mindent tégy, merj és szenvedj. – Timoteus, úgylátszik, félénk volt, s azért tán kevésbbé tevékeny hivatala körében. Az apostol mondja: A malaszt, a kegyadomány kezeim rádtétele által van benned. Erre megjegyzi sz. Ágoston: Atyámfiai! ki adja a püspökségi kegyelmet, az Isten-e vagy az ember? Kétségkivül az Isten, hanem Isten az ember által. A kézföltétel tehát nem csupán jelképes cselekvény, hanem az által a püspöki vagy papi fölszentelés közöltetik (Trienti sz. gyül. 7. ül. 6. határoz.). Lásd Tim. I. 4,14. is.
mert a lélek, melyet Isten a kegyadományokban oszt, nem a remegő félénkség szelleme, mely az adott ajándékot hasztalanúl hagyja heverni (Máté 25,25.), hanem inkább a vidám és bátor elszántságnak, az élő szeretetnek, a józan és szigorún erkölcsi életnek szelleme. Lásd Rom. 8,15.
2 Tim 1,8
ne szégyeld hirdetni, és arról bizonyságot tenni, hogy minden üdv csak Krisztustól vagyon. A tévtanitók Efezusban és a környéken másképen gondolkoztak (Kol. 2,19.); ezekkel kellett Timoteusnak bátran szembeszállania.
2 Tim 1,8
se az Úr tanitását, se engemet, ki érette vagyok fogoly.
A görög szerint: hanem szenvedj velem az evangéliomért.
Lásd Efez. 1,4.5. 2,8.9.
2 Tim 1,10
a hivatás ezen kegyelme valósíttatott is.
Lásd Kor. I. 15,53.54.
Lásd Tim. I. 2,7.
2 Tim 1,12
Habár hivatalomban sokat szenvedek is, de ez nem ingat meg, hanem bízom az Úrban.
az én apostoli működésemet, mint letéteményt megtartani itélet napjára, hogy azt érdeme szerint megjutalmazhassa (Teofil. Anzelm.). A mi jó cselekedeteink Istennél letett kincs, mely itélet napján gazdag kamatot hoz. Lásd Máté 19,21. Tim. II. 4,8.
Ragaszkodjál erősen a tiszta, az üdvözítő tanítmánynak általam veled szóbeli oktatással közlött egész tartalmához, állhatatos hit és szent szeretet által, egyesűlten maradván Krisztus Jézussal. Lásd Tim. I. 1,5.
Őrizd bátran a tiszta tanítmányt az áltudomány csábító ármányai ellen, megerősödvén a bennünk működő Szentléleknek ereje által.
Te jól tudod, hogy minden lanyha hiveim Ásia tartományában (Kor. I. 16,19.) nyiltan elszakadtak tőlem és az igaz tanitástól. A tévtanítókhoz hajló keresztények közől Efezusban, Kolosszában, Laodiceában (lásd a bevez. az efezusi és kolosszai levelekhez), úgylátszik, sokan használták az apostol második fogságát alkalmúl arra, hogy tőle nyilván elpártoljanak.
ki valószinűleg efezusi keresztény volt (18. v.).
2 Tim 1,18
Mivel az apostol Oneziforusnak házáról szól, az ő szolgálatát, mint multat említi, nem őt magát, hanem háznépét köszönteti (Tim. II. 4,19.) és felőle azt mondja: Adja az Úr, hogy irgalmat nyerjen az utolsó napon, – több, mint valószinű, hogy e jámbor férfiu akkor már meg volt halva, s így példája által az apostol megtanít könyörögni Istennek az Úrban elhunyt lelkekért.
„nekem“ nincs a görögben. Oneziforus, úgylátszik, az egész községnek segélyére volt vagyonából.
2 Tim 2,1
Lásd Tim. II. 1,6. 11-ik jegyzetet.
azon kegyelem oltalma alatt, melyet Krisztussal egyesűlve nyerünk.
2 Tim 2,2
megerősítve sok bizonyíték által a szent irásból, az én életem és csodatételem bizonysága által (Oecumenius, Salmeron). Mások szerint: sok tanú előtt, nyilvánosan (ar. sz. János).
Tehát a mit hallott Timoteus, szó által közölje másokkal. Szóbeli tanítás volt az isteni íge terjesztésének rendes eszköze. Lásd Máté 28. r. 22-ik jegyz.
2 Tim 2,3
A görög szerint: tűrj, fáradj.
Lásd Efez. 6,12. s követk.
2 Tim 2,4
„Istennek“ nincs a görögben.
Hadi ember nem avatkozik a polgári élet ügyeibe, hanem egyedűl hivatása körében marad; így minden apostoli munkás, minden keresztény is csak az Úrnak éljen. – A régieknél szigorún tiltva volt a katonáknak másnemű ügyekbe avatkozni. A görög szerint: hogy annak tessék, a ki őt választotta.
A bajvivó (lásd Kor. I. 9,24–27.) csak akkor nyeri meg a koronát, a pályadijt, ha a bajvivás szabályai szerint küzdött, a harczot szabály szerint kezdette, folytatta és végezte. Igy csak azon apostoli munkás fog megjutalmaztatni, ki a megszabott rendet megtartja, csak hivatására ügyel, s buzgón és bátran nem csak elkezdi, hanem folytatja és be is végzi munkáját. Az elkezdés, úgymond sz. Jeromos, sokak dolga, de a bevégzés keveseké. A kereszténynél nem jő kérdésbe a kezdet, hanem a vég. Pál roszúl kezdte, de jól végezte. Júdásnál dicséretes volt a kezdet, de vége romlás és kárhozat lett.
Valamint csak az a bajvivó nyer koszorút, ki szabály szerint küzdött, úgy csak azon földműves vegyen részt először terményéből, a ki dolgozott. Tehát munkálkodjál, oh Timoteus! tűrj és szenvedj (Corn. a Lap.).
Igyekezzél behatni e hasonlatok értelmébe, és az Úr megvilágosítja majd elmédet, hogy azokat pásztorkodásod minden viszonyaira alkalmazhasd.
2 Tim 2,8
de csak fáradsággal és szenvedéssel teljes élet után (Teod. ar. sz. Ján.).
a ki, mint én mindenfelé tanítom, Dávid nemzetségéből származott, valóságos ember volt, s minden embernek példáúl és tanulságúl szolgál, hogy csak a fáradalmak és szenvedések után következik dicső feltámadás. Tanitását sz. Pál, evangéliomának nevezi, mint Kor. I. 15,1.
2 Tim 2,10
A görög szerint: örök.
Emlékezzél meg az én szenvedéseimre is, hogy az evangéliom terjesztésében és érette mintegy gonosztevő fogva vagyok (habár az Isten igéjét nem lehet megkötni, hanem annak jó előmenete van), hogy mily önmegtagadással tűrök mindent, hogy még mások is, kiket Isten kiválasztott, itt a váltságot és utóbb az örök boldogságot elnyerjék.
2 Tim 2,11
Az apostol még tovább fejtegeti ama tételt, hogy csak a szenvedések vezetnek dicsőségre. Úgy van, sőt erősítem, a mit mondottam, hogy először fáradni és szenvedni kell; mert stb.
Lásd Rom. 7,4.
Lásd Rom. 8,17. Máté 10,32. s követk.
ha mi az ő fenyegetéseinek nem hinnénk is, azért az ő igéje bizonyos marad, és be fog teljesedni, mert ő saját valóját, a mi szentség és igazság, nem tagadhatja meg.
2 Tim 2,14
A 11–13. v. foglalt igazságokra.
2 Tim 2,14
kérve kérjed híveidet az Úr Istenre, egykori bírájokra, hogy ez igazságokat mélyen véssék szivökbe.
Puszta szavakkal csak azok harczolnak, úgymond sz. Ágoston, kik nem arra ügyelnek, hogy a tévelyt az igazság által ostromolják, hanem hogy az ellenfélt válogatott szavakkal, finomabb ékesszólási fogásokkal meglepjék és legyőzzék. Az ily szóvita a hallgatók veszedelmére van; mert midőn ezek hallják, hogy nem az igazság, hanem a szó győz, ingadozni kezdenek meggyőződésökben és a hitet elvesztik. A görög szerint: az Úr előtt, hogy ne ereszkedjenek szóvitába, mert ez stb. Vesd össze: Tim. I. 6,4.5.
2 Tim 2,15
állhatatos, Istentől képesnek ismert.
2 Tim 2,15
ki nem szégyenli az igaz tanitmányt előadni, ha az neki az emberek előtt becstelenségére lenne is.
úgy adja elő, mint azt az idő, körűlmények, a hallgatók felfogása mint czélszerűt kivánják.
2 Tim 2,16
Igy neveztetik mindaz, mi az igaz tanítással ellenkezik. Lásd Tim. I. 6,4.5.
Mert a gonosz beszédből (a hamis tanításból) gonosz cselekedetek származnak. A görög szerint …távoztasd, mert azok (kik ilynemű beszédeket, hamis, hiábavaló tanításokat adnak elő) mindig tovább sülyednek az istentelenségbe.
úgy hogy e kór lassankint a község jobb tagjaira is elragad, ezek is elcsábíttatnak.
a keresztségben szellemi módon (Rom. 6,4.), a testnek pedig nincs feltámadása.
Azonban, ha némelyek elvesztik is a hitet, de a választottak, az igaz hivők, mint Istennek erős alapja, megmaradnak. Ezek, mint a pecsétre vésett irást, magokon viselik a jegyet, hogy ők az Úr által ismertek, elismertek, ők, kik nem csupán szóval vallják az Urat, hanem a roszat is kerűlik (és jót cselekszenek), igazak (Máté 7,21. s követk.). – Az erős alap itt az állandó hivőket, a választottakat jelenti: mert az előbbi versben a tévhitűek – a feldulottak. Csak az állandó hivők viselik magokon az isteni elismertetés és igazság jellegét, s ezekre illik különösen ez a név: alap, a mennyiben ők belső alapjai a háznak (20. v.) az anyaszentegyháznak; mert ennek van ugyan még egy külső támpontja is a legfőbb pásztori hivatalban (Máté 16,18.), hanem az ő belső, tulajdonképen való lényege, mely nélkül egy perczig sem állhatna fenn, az ő, Istentől választott tagjainak szentsége. A jegyirás kettős, egy részről elismerés, másikról igazság, mivel Isten csak azokat ismeri el, öröktől fogva csak azokat szemeli ki övéinek, kik a gonoszt kerűlik, a jót cselekszik, igazak (Ágost.). Némelyek (ar. sz. Ján. Tamás, Cornel.) az erős alap alatt nem a választottakat, hanem a választottságot, Isten eleve-rendelését értik, és így magyarázzák: De ha némelyek elvesztik is hitöket, Isten választása mégis erős alapon nyugszik, melynek titka abban áll, hogy azok Istennek kiszemeltjei s eleve-rendeltjei, a kik igazak. Ezen értelmezés egyremegy az előbbivel; de az összefüggés szorosabb, ha az alap alatt nem a választottság, hanem a választottak értetnek, mivel közvetlenűl előbb is nem a hitetlenségről és elvetettségről van szó, hanem a tévhitű és elvetésre méltó személyekről. Mások az alap alatt az anyaszentegyházat értik; de ez közönségesen az egész épület nevén szokott neveztetni (Efez. 2,21. Kor. I. 3,9.), és mindjárt a 20. v. Pál „háznak“ nevezi. Az a föltevés pedig, hogy a 19. v. alapnak, a 20. v. háznak neveztetik, igen valószinűtlen.
A 19. versből ezen eszme következik: Tehát az anyaszentegyházban vannak olyanok is, kik nem igazak. Hogyan gondolható ez oly intézményben, melynek Istentől oly szent rendeltetése, s erre oly hathatós eszközei vannak? Pál megfelel erre egy hasonlat által. Valamint egy nagy házban mindenféle edények vannak, némelyek nemesebb, mások alábbvaló czélra, úgy az anyaszentegyház is oly nagy ház, melyben némely hivők tisztességre, mások gyalázatra működnek. A nagy ház az anyaszentegyház (Tim. I. 3,15.). Ebben jók és roszak vegyest vannak (Máté 13,24–30. 13,47. s követk.). Ágoston. Az arany- és ezüst-edények az állandó hitűek, a választottak; ezek, mint az arany és ezüst, minden próbát, kisértetet kiállanak. A fa- és cserép-edények az ingadozók, a gyenge hitűek, a gyarlók, különösen itt a tévtanítóktól elcsábítottak (18. v.). Ezek mindaddig az anyaszentegyházhoz tartoznak, míg reményt nyujtanak, hogy szennyökből kitisztúlnak (21. v.), és csak akkor szűnnek meg tagjai lenni az anyaszentegyháznak, ha tisztátalanságukban (hitetlenségökben, botrányos életökben) megátalkodottak maradnak, s ezért az egyházi főnököktől kizáratnak, mint ez a csábító Himeneussal megtörtént (Tim. I. 1,20.). Mint gyarló, töredékeny edények, vannak mégis valami haszonra az anyaszentegyházban, nem tisztesre ugyan, mint az igaz, állandó hivők, kik erényeikkel az anyaszentegyházban tündöklenek, hanem mégis valamire, t. i. oly haszonra, mely nekik gyalázatra szolgál, ama haszonra, hogy botrányaik által a jóknak próbálásúl és megtisztúlásúl, óvó példákúl szolgálnak.
2 Tim 2,21
a gyalázat edényeiből, s mind abból, mi ez edényeket tisztátalanokká, alávalókká teszi.
azzá lesz, mi tiszteletet szerez.
Őrizkedjél mindazon szenvedélyektől, melyek az ifjúkor sajátjai, a világ szeretetétől, a meggondolatlanságtól, fölhevűléstől, hiúságtól stb.
Lásd Tim. I. 1,4.
hogy a gyalázat edényeiből tisztes edényekké váljanak. 20. 21. v.
kitől fogva tartatnak, mi ennek (a sátánnak) akarata. Vagy: kitől fogva tartatnak, míg ő (az Isten, 25. v.) akarja, megengedi. Lásd Péld. 5. r. 23-ik jegyz.
Ez átalán az anyaszentegyház korszaka (Tim. I. 4,1.), habár az apostol különösen az anyaszentegyház végső idejét tartja szem előtt (Tessz. II. 2,3. s követk.).
„az emberek,“ t. i. azon emberek, kikről közvetlenűl előbb volt szó, az igazság ellenei, a tévtanítók (Tim. II. 2,25.26.). Az apostol itt ismét különösen azokra gondol, kik az utolsó időben az anti-krisztus szellemében fognak fellépni (Tessz. II. 2,4.).
kik külsőleg ugyan jámboroknak mutatkoznak, de valósággal nem azok, hanem képmutatók (Máté 6,2.).
Ezeket kerűljed; mert ezekhez tartoznak ama gonoszok is, kik már most jelentkeznek, kik beszínlik stb. Sz. Pál az „asszonykák“ szót használja, hogy e nőszemélyek alávalóságát jelölje. Ezeket, mint gyengébbeket, könnyebben elcsábíthatták, s vétkes kivánságaik kielégitésére, s terveik kivitelére eszközűl használhatták a tévtanítók. Erre nézve sz. Jeromos írja: hogy Simon, a bűbájos (Ap.cs. 8. r.), a fajtalan Helena segítségével alapította felekezetét; antiokiai Miklós, a kéjencz, egész nősereggel járt; Montanus pénzzel vesztegette meg Priskát és Maximillát, és elcsábította őket; Arius előbb a császár húgát ámította el, mielőtt a világot elámította volna; Donatus Lucilla pénzével segített magán stb.
mely asszonykák mindig tanúlnak stb. azaz, kik képmutató szenteskedéssel a tévtanítók látogatásait állítólag azért fogadják el, hogy tőlök tanúljanak, de igen természetesen az igazság ismeretére soha nem jutnak, részint, mivel tanítóik magok sem bírják az igazságot, részint, mivel szivöknek átalán nincs fogékonysága az igazságra.
Jannes és Mambres, az egyiptomi varázslók főnökei voltak. Ezenkivűl az irásban nem említtetnek (Móz. II. 7,11.), de a szóbeli hagyomány, melyből sz. Pál merített, fentartotta nevöket.
2 Tim 3,9
a kitűzött határon túl. Minden tévtanítás, szakadás idővel önmagában összeomlott; csak az igazság marad meg mindörökké.
Jannesé és Mambresé. Lásd Móz. II. 9,11.
Lásd Apost.cs. 13,14.45.50. 14,1.5.18.
Lásd Ján. 15,19. 16,33. Máté 5,11.
az üldözés tehát soha sem fog megszűnni, hanem egyre roszabb lesz.
Lásd Tim. II. 1,13. 2,2.
ha az olvasással a Krisztus Jézusban való hitet egyesíted, kit ezen írások Megváltóúl jövendöltek meg és hirdetnek. Vesd össze: Tim. II. 1,5.
azaz, mindazon írás, melynek följegyzésére a szent írókat Isten ihlette, s valamint a tartalomra, úgy a helyes előadásra nézve is bensőleg vezérlette, és megvilágosította.
az ember, ki magát Istennek szentelte, a keresztény.
Ha szereted az Istent, és Jézus Krisztust, mint kegyes bírót akarod várni az időben, mikor az ő mennyei országa elkezdődik, s ő ismét eljő mindeneket megitélni, úgy azokat, kik még akkor élnek, mint a már megholtakat: hirdesd az igét stb. Lásd Ján. 5,21. s követk. Tessz. I. 4,16. A görög szerint: az ő eljövetelekor és országában.
kik azt tanítják, mi azok füleit csiklandozza, mi előttök kedves.
a hithirdető.
Lásd a bevezetést.
Lásd Kor. I. 9,24. Tim. I. 6,12.
Nemcsak nekem, hanem mindazon jámboroknak, kik, mivel jó lelkiismérettel bírnak, az ő eljövetelét örömmel várják.
Démas az apostol első fogsága alatt Romában az ő munkatársa volt (Filem. 24. v. Kolossz. 4,14.); most elhagyta őt, mivel az apostol veszélyes helyzete miatt maga is féltette életét.
Mindketten valószinűleg sz. Pál megbizásából. Títusról lásd a bevezetést a neki írt levélhez.
2 Tim 4,11
Lásd Apost.cs. 12,12.
az evangéliom hirdetésére és egyéb szolgálatra.
Lásd Kor. II. 2,12.
2 Tim 4,14
Lásd Apost.cs. 19,33.
Igy szól az apostol, de nem személyes boszúvágyból, hanem az Isten ügye iránti buzgalomból, melyet e férfiú akadályozni akart.
2 Tim 4,16
e második fogságomban (lásd Tim. II. 1,15.), első védelmemnél a császári törvényszék előtt.
félelemből.
2 Tim 4,17
Az Úr ezen első kihallgatásnál bátorságot és erőt adott nekem védhetni magamat és az evangéliomot, hogy az által életemet még valamennyire nyujthassam, úgy, hogy ha bár rövid időre, de mégis teljesíthetem hivatásomat, mint pogányok apostola.
a kész halálveszélyből, vagy, Néró császár kezéből.
ha elbukom is, a mi valószinű (6. v.). A görög szerint: Az Úr megszabadít engem minden gonosz cselekedettől stb.
Lásd Rom. 16,3.