SÁMUEL, VAGY KIRÁLYOK MÁSODIK KÖNYVE.

Jegyzet


2 Sám 1

Dávid a Saul koronáját hozó amalecítát megöleti. Az ő keserve Saul- és Jonatásért.

2 Sám 1,1

Lőn pedig, miután Saul meghalt, hogy Dávid visszatére az amalecíták megveréséről, és két nap marada Szicelegben.

2 Sám 1,2

Harmadnapon pedig egy saul táborából jövő ember jelene meg, ruhája megszaggatva, feje porral behintve; és a mint Dávidhoz jutott, arczra borúla legmélyebb hódolattal.

2 Sám 1,3

És Dávid mondá neki: Honnan jösz? Ki mondá: Izrael táborából szaladtam.

2 Sám 1,4

És Dávid mondá neki: Mi dolog történt? jelentsd meg nekem. Amaz mondá: A nép elfutott a harczról, és sokan elesvén a népből, meghaltak; de Saul is és fia, Jonatás is elvesztek.

2 Sám 1,5

És Dávid mondá az ifjúnak, e hir hozójának: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és fia, Jonatás?

2 Sám 1,6

És mondá az ifjú, ki hirt hoza neki: Történetből Gelboe hegyére juték, és Saul dárdájára dől vala, a szekerek és lovasok pedig hozzája közeledvén,

2 Sám 1,7

s ő hátratekintvén és látván engem, szólíta. Kinek mikor feleltem: Jelen vagyok;

2 Sám 1,8

mondá nekem: Ki vagy te? És mondám neki: amalecíta vagyok.

2 Sám 1,9

És szóla nekem: Állj rám, és ölj meg engem; mert gyötrelemben vagyok, és lelkem még egészen bennem vagyon.

2 Sám 1,10

És rája állván, megölém őt; mert tudom vala, hogy nem élhet meg az eset után; és levevém a koronát, mely fején vala, és karjáról az aranypereczet, és ide hozám neked, uramnak.

2 Sám 1,11

Erre Dávid megragadván ruháit, megszaggatá, és mindnyájan a férfiak, kik vele valának,

2 Sám 1,12

és kesergének és sirának és böjtölének estig Saulért és fiáért, Jonatásért, az Úr népeért és Izrael házaért, hogy im fegyver által estek el.

2 Sám 1,13

És Dávid mondá az ifjúnak, ki a hírt hozta vala neki: Hová való vagy? ki felelé: Jövevény amalecíta ember fia vagyok.

2 Sám 1,14

És mondá neki Dávid: Miért nem féltél kezedet kinyujtani, hogy megöljed az Úr fölkenjént? [Zsolt. 104,15.]

2 Sám 1,15

És Dávid híván egyik szolgáját, mondá: Jer, rohanj rá. Ki átveré őt, és meghala.

2 Sám 1,16

És mondá neki Dávid: Fejeden véred, mert szájad szólott ellened, mondván: Én öltem meg az Úr fölkentjét.

2 Sám 1,17

Síra pedig Dávid ilyen siralommal Saulon és fián, Jonatáson,

2 Sám 1,18

(és meghagyá, hogy tanítsák kézíjra Júda fiait, a mint irva van az igazak könyvében), és mondá: Emlékezzél meg, Izrael, azokról, kik meghaltak sebekben magas helyeiden.

2 Sám 1,19

A híresek, Izrael, a te hegyeiden ölettek meg; mint estek el az erősek!

2 Sám 1,20

Ne hirdessétek Getben, és ne hirdessétek Askalon utczáin; nehogy örűljenek a filiszteusok, leányai, és vígadjanak a körűlmetéletlenek leányai.

2 Sám 1,21

Gelboe hegyei! se harmat, se eső ne hulljon rátok, és ne legyenek zsenge-termő földek; mert ott vettetett el az erősek paizsa, Saul paizsa, mintha nem volt volna fölkenve olajjal.

2 Sám 1,22

A megöltek vérétől és az erősek hájától Jonatás nyila soha vissza nem tért, és Saul kardja üresen vissza nem jött.

2 Sám 1,23

Saul és Jonatás szeretetre méltók és ékesek életökben, a halálban sem váltak el; a sasoknál gyorsabbak, az oroszlánoknál erősebbek voltak.

2 Sám 1,24

Izrael leányai! sírjatok Saulon, ki titeket bársonynyal ruház vala gyönyörűségre, ki arany ékességeket ad vala öltözéktekre.

2 Sám 1,25

Mint estek el az erősek a harczon! A te magas helyeiden öletett meg Jonatás!

2 Sám 1,26

Bánkodom rajtad, Jonatás! igen ékes atyámfia, és szeretetre méltóbb az asszonyok szerelménél. Mint az anya szereti egyetlen fiát, úgy szerettelek én tégedet.

2 Sám 1,27

Mint estek el az erősek! és elvesztek a hadi fegyverek!

2 Sám 2

Dávid Júda királya, Iszbozet a többi nemzetségeké. Viszálkodás pártfeleik között.

2 Sám 2,1

Ezután Dávid tanácsot kérde az Úrtól, mondván: Fölmenjek-e Júda egyik városába? És mondá neki az Úr: Menj föl. És mondá Dávid: Hova menjek? És felelé neki: Hebronba.

2 Sám 2,2

Fölméne tehát Dávid és két felesége, a jezraheli Akinoam, és a karméli Nábál felesége, Abigail;

2 Sám 2,3

de a férfiakat is, kik vele valának, elvivé Dávid, mindeniket háznépével, és Hebron városaiban lakának.

2 Sám 2,4

És eljövének Júda férfiai, és ott fölkenék Dávidot, hogy országoljon Júda házán. És hírűl vivék Dávidnak, hogy a gálaádi Jábesz férfiai Sault eltemették. [Makk. I. 2,57. Kir. II. 5,3.]

2 Sám 2,5

Dávid tehát követeket külde a gálaádi Jábesz férfiaihoz, és mondá nekik: Áldottak vagytok az Úrtól, kik ez irgalmasságot tettétek uratokkal, Saullal, és eltemettétek őt.

2 Sám 2,6

És most az Úr megfizeti ugyan nektek az irgalmasságot és hűséget; de én is meghálálom, hogy e dolgot míveltétek.

2 Sám 2,7

Erősödjenek kezeitek, és legyetek az erősség fiai; mert noha uratok, Saul meghalt, de Júda háza engem kent föl királyává.

2 Sám 2,8

Abner pedig, Ner fia, Saul seregének fövezére, fogá Saul fiát, Iszbozetet, és körűlhordozá őt a táborban,

2 Sám 2,9

és királylyá tevé Gálaádon és Gesszúrin, Jezrahelen és Efraimon, Benjaminon és egész Izraelen.

2 Sám 2,10

Negyven esztendős vala Saul fia, Iszbozet, mikor uralkodni kezde Izraelen, és két esztendeig uralkodék; és csak Júda háza követi vala Dávidot.

2 Sám 2,11

És a napok száma, melyeken át Dávid Hebronban lakott, Júda házán királykodván, hét esztendő és hat hónap vala.

2 Sám 2,12

És kiméne Ner fia, Abner, és Saul fiának, Iszbozetnek szolgái a táborból Gábaonba.

2 Sám 2,13

Joáb pedig, Szárvia fia, és Dávid szolgái szintén kimenének és találkozának velök a gábaoni tónál. És mikor összejöttek, egymás ellenébe ülének, ezek a tó egyik részén, és azok másikán.

2 Sám 2,14

És Abner mondá Joábnak: Keljenek föl az ifjak, és játszszanak előttünk. És felelé Joáb: Keljenek föl.

2 Sám 2,15

Fölkelének tehát, és átmenének számszerint tizenketten Benjaminból, Saul fiának, Iszbozetnek részéről, és tizenketten Dávid szolgáiból.

2 Sám 2,16

És megragadván kiki társa fejét, ellensége oldalába veré a kardot, és leesének együtt; és hivaték azon hely neve hősök mezejének Gábaonban.

2 Sám 2,17

És igen kemény harcz lőn az nap; és megszalasztatának Abner és Izrael férfiai Dávid szolgáitól.

2 Sám 2,18

Vala pedig ott Szárviának három fia, Joáb és Abizai és Ázael; Ázael pedig igen gyors futó vala, mint egy az erdei vadkecskék közől.

2 Sám 2,19

Kergeté pedig Ázael Abnert, és sem jobbra sem balra, nem tére, hogy fölhagyjon Abner kergetésével.

2 Sám 2,20

Abner tehát hátratekinte, és mondá: Te vagy-e, Ázael? Ki felelé: Én vagyok.

2 Sám 2,21

És mondá neki Abner: Eredj jobbra vagy balra, és fogj egyet az ifjakból, és vedd magadnak zsákmányait. Ázael pedig nem akará elhagyni, hogy ne nyomozza őt.

2 Sám 2,22

És Abner ismét szóla Ázaelnek: Menj el, és ne kergess engem, hogy ne kényszerűljek téged a földhöz szegezni; mert nem emelhetném föl arczomat Joáb bátyádra.

2 Sám 2,23

Ki megveté szavát, és nem akara eltérni; Abner tehát megfordítván dárdáját, hasba üté őt, és átveré, és meghala azon helyen; és mindnyájan, kik átmennek vala azon helyen, melyen elesett és meghalt volt Ázael, megállanak vala.

2 Sám 2,24

Kergetvén pedig Joáb és Abizai a futó Abnert, a nap lenyugovék; és jutának a vízcsatorna halmára, mely a völgy ellenében vagyon Gábaon pusztája útján.

2 Sám 2,25

És összegyűlének Benjamin fiai Abnerhez, és egy csoportba kerekedvén, egy domb tetejére állának.

2 Sám 2,26

És Abner kiálta Joábnak, és mondá: Mind fogytig kegyetlenkedik-e kardod? nem tudod-e, hogy veszedelmes a kétségbeesés? meddig nem mondod a népnek, hogy szűnjön meg kergetni atyjafiait?

2 Sám 2,27

És mondá Joáb: Él az Úr! ha szólottál volna, reggel visszatérendett vala az atyjafiait kergető nép.

2 Sám 2,28

Harsonát fúva tehát Joáb, és megálla az egész sereg, és nem kergeték többé Izraelt, s nem harczolának.

2 Sám 2,29

Abner pedig és férfiai menének a mezőségen azon egész éjjel, és átkelének a Jordánon, és megjárván egész Bethoront, a táborba érkezének.

2 Sám 2,30

Joáb pedig visszatérvén s elhagyván Abnert, egybegyüjté az egész népet, és Dávid szolgáinak tizenkilencz férfiú hija vala, kivéve Ázaelt.

2 Sám 2,31

Dávid szolgái pedig megverének Benjaminból és azon férfiakból, kik Abnerrel valának, háromszáz hatvanat, kik meg is halának.

2 Sám 2,32

És elhozák Ázaelt, és eltemeték őt atyja sírjába Betlehemben; és menének egész éjjel Joáb és a vele lévő férfiak, és épen viradatkor jutának Hebronba.

2 Sám 3

Dávid fiai. Abner Dávidhoz megy át, és Joáb megöli őt.

2 Sám 3,1

Lőn tehát hosszú hadakozás Saul és Dávid háza között; Dávid gyarapodván és mindegyre erősödvén, Saul háza pedig naponkint fogyván.

2 Sám 3,2

És Dávidnak fiai születének Hebronban, és elsőszülötte Amnon vala, a jezraheli Akinoámtól, [Krón. I. 3,1.]

2 Sám 3,3

és utána Keleab, a karméli Nábál feleségétől, Abigailtól; a harmadik pedig Absalom, a gesszuri király, Tolmai leányának, Maakának fia,

2 Sám 3,4

a negyedik pedig Adoniás, Haggit fia; és az ötödik Szafatia, Abital fia;

2 Sám 3,5

és a hatodik Jetraam, Dávid feleségétől, Eglától. Ezek születtek Dávidnak Hebronban.

2 Sám 3,6

Mivel tehát háború vala Saul és Dávid háza között Ner fia, Abner igazgatja vala Saul házát.

2 Sám 3,7

Volt pedig Saulnak egy Reszfa nevű ágyasa, Ája leánya. És Iszbozet mondá Abnernek:

2 Sám 3,8

Miért mentél be atyám ágyasához? Ki igen megharagudván Iszbozet beszédeért, mondá: Hát ebfő vagyok-e én ma Júda ellen, ki irgalmasságot tettem atyád, Saul házával és atyjafiaival és felebarátaival, és nem adtalak Dávid kezébe: hogy te rajtam kereskedel, s ma egy asszonyért feddesz?

2 Sám 3,9

Ezeket cselekedje Isten Abnernek és ezeket mívelje neki, ha a mint megesküdött az Úr Dávidnak, úgy nem cselekszem vele,

2 Sám 3,10

hogy elvétessék az ország Saul házától, és fölemeltessék Dávid királyi széke Izraelen és Júdán, Dántól Berszabeéig.

2 Sám 3,11

És semmit sem felelhete neki, mert fél vala tőle.

2 Sám 3,12

Abner tehát követeket külde Dávidhoz maga helyett, mondván: Kié a föld? és hogy mondják: Köss barátságot velem, és kezem veled lesz, és hozzád viszem egész Izraelt.

2 Sám 3,13

S amaz mondá: Igen jól van, én barátságot kötök veled; de egy dolgot kérek tőled, mondván: Ne lássad arczomat, mig el nem hozod Saul leányát, Míkolt; és úgy jőj és láss engem.

2 Sám 3,14

Követeket külde pedig Dávid Saul fiához, Iszbozethez is, mondván: Add vissza feleségemet, Míkolt, kit magamnak eljegyeztem száz filiszteus szemérmi előbőrén. [Kir. I. 18,27.]

2 Sám 3,15

Iszbozet tehát elkülde, és elvevé őt férjétől, Faltieltől, Láisz fiától.

2 Sám 3,16

És férje sírva követé őt Bahurimig; és mondá neki Abner: Eredj és térj vissza. Ki visszatére.

2 Sám 3,17

Izrael véneivel is szóla Abner, mondván: Mind tegnap, mind tegnapelőtt kivántátok Dávidot, hogy országoljon fölöttetek;

2 Sám 3,18

most tehát cselekedjétek meg, mert az Úr szólott Dávidnak, mondván: Az én szolgám, Dávid keze által szabadítom meg népemet, Izraelt, a filiszteusok és minden ellenségei kezéből.

2 Sám 3,19

Szóla pedig Abner Benjaminnak is. És elméne, hogy megmondja Dávidnak Hebronban mind, a mik tetszettek vala Izrael és egész Benjamin előtt.

2 Sám 3,20

És Dávidhoz jöve Hebronba húsz férfiúval. És Dávid lakomát szerze Abnernek és férfiainak, kik vele jöttek vala.

2 Sám 3,21

És Abner mondá Dávidnak: Fölkelek, hogy hozzád gyüjtsem, uramhoz királyomhoz egész Izraelt, és szövetséget kössek veled, és uralkodjál mindeneken, a mint lelked kivánja. Mikor azért Dávid elkisérte Abnert, és emez elment békével,

2 Sám 3,22

azonnal megjöttek Dávid szolgái és Joáb, igen nagy zsákmánynyal, megvervén a rablókat; Abner pedig nem vala Dáviddal Hebronban, mert már elbocsátotta őt és elment vala békével.

2 Sám 3,23

És Joáb s az egész vele lévő sereg azután érkezének; hírt adának tehát Joábnak, mondván: Eljött volt Ner fia, Abner a királyhoz, s ez elbocsátotta őt és elment békével.

2 Sám 3,24

És Joáb a királyhoz méne, és mondá: Mit míveltél? Ime Abner hozzád jött; miért bocsátottad el őt, hogy elment és távozott?

2 Sám 3,25

Nem tudod-e, hogy Ner fia, Abner azért jött vala hozzád, hogy megcsaljon téged, és tudhassa kimeneteledet és bejöveteledet, és tudjon mindent, mit mívelsz?

2 Sám 3,26

Joáb tehát kimenvén Dávidtól, követeket külde Abner után, és visszahozá őt Szíra kútjától Dávid híre nélkül.

2 Sám 3,27

És mikor visszajött Abner Hebronba, félrevivé őt Joáb a kapuközbe álnoksággal, mintha szólani akarna vele; és átveré ott ágyékát és meghala, öcscse, Ázael vérének boszúállásaért. [Kir. III. 2,5.]

2 Sám 3,28

Mely dolgot hallván Dávid, hogy már megtörtént, mondá: Tiszta vagyok én és királyságom az Úrnál örökké Ner fia, Abner vérétől,

2 Sám 3,29

és Joáb fejére szálljon az, és atyjának egész házára; és ne fogyjon el Joáb házából a magfolyást szenvedő, a poklos és orsót tartó, a kard által vesző és kenyérben szűkölködő.

2 Sám 3,30

Joáb és öcscse, Abizai, azért ölék meg Abnert, mivel ez megölte öcscsüket, Ázaelt, Gábaonban a harczon.

2 Sám 3,31

Mondá pedig Dávid Joábnak és mind a vele lévő népnek: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákokba, és sírjatok Abner holtteste előtt. Dávid király pedig követé a koporsót.

2 Sám 3,32

És mikor eltemették Abnert Hebronban, Dávid király fölemelé szavát, és keserge Abner sírjánál, és keserge az egész nép is.

2 Sám 3,33

És keseregvén a király és siratván Abnert, mondá: Nem úgy halt meg Abner, mint a gyávák szoktak meghalni.

2 Sám 3,34

Kezeid nem voltak kötve, és lábaid nem voltak bilincscsel terhelve; hanem úgy estél el, mint elesni szoktak a gonoszság fiai által. És még inkább siratá őt az egész nép.

2 Sám 3,35

És mikor enni jött az egész sokaság Dáviddal, még fényes nappal megesküvék Dávid, mondván: Ezeket cselekedje nekem az Isten, és ezeket mívelje, ha napnyugat előtt kenyeret vagy valami mást ízlelek.

2 Sám 3,36

És hallá az egész nép, és tetszék neki mindaz, mit a király cselekvék az egész nép színe előtt.

2 Sám 3,37

És megismeré az egész község és egész Izrael az napon, hogy nem a királytól volt az, hogy megöleték Ner fia, Abner.

2 Sám 3,38

És mondá a király szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy fejedelem, és pedig a legnagyobbik esett ma el Izraelben?

2 Sám 3,39

Én pedig még gyenge s csak most fölkent király vagyok; e férfiak pedig, Szárvia fiai erősek nekem. Az Úr fizessen meg a gonosztevőnek gonoszsága szerint.

2 Sám 4

Iszbozet megöletik. Dávid megbünteti gyilkosait.

2 Sám 4,1

Meghallá pedig Saul fia, Iszbozet, hogy Abner elesett Hebronban, és ellankadának kezei, és egész Izrael elréműle.

2 Sám 4,2

Vala pedig Saul fiának két férfia, poroszlók hadnagyai, egyik Baana nevű, a másik Rekab nevű, a beroti Remmon fiai Benjamin fiaiból, mert Berot is Benjaminhoz számláltatott;

2 Sám 4,3

és a berotiták elszöktek Getaimba, és ott jövevények voltak azon ideig.

2 Sám 4,4

Vala pedig Saul fiának, Jonatásnak, egy bénalábu fia, ki öt esztendős volt, mikor hir jött Jezrahelből Saul és Jonatás felől; fölvévén azért őt dajkája, elfuta, és mikor sietett, hogy elszaladjon, elesett, és megsántúla; és Mifibozet vala neve.

2 Sám 4,5

Eljövén tehát a beroti Remmon fiai, Rekab és Baana, a nap melegségében Iszbozet házába menének, ki ágyán aluszik vala délben. És az ajtónálló asszony buzát tisztítván, szintén elaludt vala.

2 Sám 4,6

Bemenének pedig a házba titkon, buzakalászokat vivén, és átverék ágyékát Rekáb és testvére Baana, és elfutának.

2 Sám 4,7

Mert mikor a házba mentek, amaz ágyán aluszik vala a kamrában; és átvervén megölék őt, és fejét elvivén, menének a puszta útján egész éjjel,

2 Sám 4,8

és Iszbozet fejét Dávidhoz vivék Hebronba, és mondák a királynak: Ime Saul fiának, Iszbozetnek, a te ellenségednek feje, ki életedet kereste; és uramért, a királyért boszút állott ma az Úr Saulon és ivadékán.

2 Sám 4,9

Dávid pedig felelvén Rekabnak és testvérének, Baanának, a beroti Remmon fiainak, mondá nekik: Él az Úr! ki megszabadította lelkemet minden szorongatásból,

2 Sám 4,10

mert ha azt, ki hírt hozott vala nekem, és mondá: Meghalt Saul! és azt vélé, hogy jó hírt hozott, megfogám és megölém őt Szicelegben, kinek jutalmat kell vala adnom a hírért: [Kir. II. 1,15.]

2 Sám 4,11

mennyivel inkább most, midőn istentelen emberek ölték meg az ártatlan férfiút házában, ágyán, ne vegyem-e számom vérét kezetekből, és ne veszítselek-e el titeket a földről?

2 Sám 4,12

Dávid tehát parancsola szolgáinak, és megölék őket; és elvágván kezeiket és lábaikat, fölakaszták őket a tó fölött Hebronban; Iszbozet fejét pedig elvivék, és Abner koporsójába temeték Hebronban. [Kir. II. 3,32.]

2 Sám 5

Dávid egész Izraelnek királya lesz; beveszi Sion várát, és megveri a filiszteusokat.

2 Sám 5,1

És eljövének Izrael minden nemzetségei Dávidhoz Hebronba, mondván: Ime mi, a te csontod és tested vagyunk. [Krón. I. 11,1.]

2 Sám 5,2

De tegnap s tegnapelőtt is, midőn Saul királyunk volt, te valál Izraelnek ki- és bevivője; és neked mondotta az Úr: Te legelteted népemet, Izraelt, és te leszesz fejedelem Izrael fölött. [Kir. I. 18,13.16. 25,30.]

2 Sám 5,3

Eljövének Izrael vénei is a királyhoz Hebronba, és szövetséget köte velök Dávid király Hebronban az Úr előtt; és királylyá kenék Dávidot Izrael fölött. [Kir. II. 2,4.]

2 Sám 5,4

Harmincz esztendős vala Dávid, midőn országlani kezdett, és negyven esztendeig országla. [Kir. III. 2,11.]

2 Sám 5,5

Hebronban országla Júdán hét esztendeig és hat hónapig; Jerusalemben pedig országla harminczhárom esztendeig egész Izraelen és Júdán.

2 Sám 5,6

És elméne a király és mind a férfiak, kik vele valának, Jerusalembe a jebuzeusokhoz, azon föld lakóihoz; és ezek mondák Dávidnak: Ide be nem jösz, ha el nem veszted a vakokat és sántákat, kik azt mondják: Ide be nem jő Dávid.

2 Sám 5,7

De Dávid bevevé Sion várát, s ez Dávid városa.

2 Sám 5,8

Mert jutalmat igért vala Dávid aznapon annak, ki megveri a jebuzeusokat, és eléri a padlások csatornáit, és elveszti a vakokat és sántákat, Dávid lelke gyülölőit. Azért mondatik közbeszédben: Vak és sánta ne menjenek a templomba.

2 Sám 5,9

Dávid pedig a várban lakék, és nevezé azt Dávid városának, és megépíté, köröskörűl Mellótól és azon belűl.

2 Sám 5,10

És Dávid előmegyen vala, gyarapodván és növekedvén, és vele a seregek Ura Istene vala. [Krón. I. 11,9.]

2 Sám 5,11

A tírusi király, Hiram is követeket külde Dávidhoz, és czedrusfákat és ácsokat és kőmíveseket a kőfalakhoz; és Dávidnak házat építének. [Krón. I. 14,1. Zsolt. 29,1.]

2 Sám 5,12

És megérté Dávid, hogy az Úr megerősítette őt a királyságban Izrael fölött, és hogy fölmagasztalta országlását az ő népén, Izraelen.

2 Sám 5,13

Vőn tehát Dávid még ágyasokat és feleségeket Jerusalemből, miután eljött Hebronból; és születék Dávidnak több fia és leánya. [Krón. I. 3,9.]

2 Sám 5,14

És ezek azok nevei, kik neki Jerusalemben születtek, Sámua és Szóbab, Nátán és Salamon.

2 Sám 5,15

Jebahar és Elizua és Néfeg,

2 Sám 5,16

Jafia és Elizama, Elioda és Elifalet.

2 Sám 5,17

Meghallák pedig a filiszteusok, hogy Dávidot királylyá kenték föl Izraelen; és fölmenének mindnyájan, hogy fölkeressék Dávidot. Mit mikor meghallott Dávid, leméne az erősségbe.

2 Sám 5,18

A filiszteusok pedig eljövén, elterűlének Rafaim völgyében. [Krón. I. 14,9.]

2 Sám 5,19

És Dávid tanácsot kérde az Úrtól, mondván: Fölmenjek-e a filiszteusok ellen? és kezembe adod-e őket? És az Úr mondá Dávidnak: Menj föl, mert kezedbe adván adom a filiszteusokat.

2 Sám 5,20

Dávid tehát elméne Baal-Faraszimba, és megveré ott őket, és mondá: Az Úr eloszlatta ellenségeimet előttem, mint eloszlatnak a vizek. Azért hivaték azon hely neve Baal-Faraszimnak.

2 Sám 5,21

És ott hagyák faragott képeiket, melyeket elvive Dávid és férfiai.

2 Sám 5,22

És a filiszteusok ismét fölmenének és elterűlének Rafaim völgyében.

2 Sám 5,23

Dávid pedig tanácsot kérde az Úrtól: Fölmenjek-e a filiszteusok ellen, és kezeimbe adod-e őket? Ki felelé: Ne menj föl ellenök, hanem kerűlj hátok mögé, és menj hozzájok a körtvélyfák oldaláról.

2 Sám 5,24

És mikor a körtvélyfák tetején járónak zörejét hallandod, akkor kezdj a harczhoz; mert akkor megyen ki az Úr színed előtt, hogy megverje a filiszteusok táborát.

2 Sám 5,25

És Dávid úgy cselekvék, mint neki az Úr parancsolta vala, és megveré a filiszteusokat Gábaától addig, a mint Gézerbe jösz.

2 Sám 6

A frigyszekrény elhozatik. Míkol kicsúfolja Dávidot.

2 Sám 6,1

Dávid pedig ismét egybegyűjté a válogatottakat Izraelből, harminczezeret.

2 Sám 6,2

És fölkele Dávid, és elméne az egész néppel, mely vele vala Júda férfiaiból, hogy elhozzák az Úr szekrényét, melyen segítségűl hivatott a seregek Ura neve, ki fölötte ül a kerubok között. [Krón. I. 13,6. Zsolt. 67,1.]

2 Sám 6,3

És az Úr szekrényét új szekérre tevék, és elvivék azt Abinadab házából, ki Gábaában vala; Abinadab fia, Óza és Ahio pedig vezeték az új szekeret.

2 Sám 6,4

És mikor elvitték azt Abinadab házából, ki Gábaában vala, Ahio az Isten szekrényét őrizvén, a szekrény előtt megyen vala. [Kir. I. 7,1.]

2 Sám 6,5

Dávid pedig és egész Izrael játszanak vala az Úr előtt mindenféle fa-hangszerekkel, és czitarákkal és hárfákkal, dobokkal, csengetyükkel és czimbalmokkal.

2 Sám 6,6

Midőn pedig Nákon szerűjéhez jutottak, Óza kinyujtá kezét az Isten szekrényére, és megfogá azt; mert az ökrök rugdalóznak vala, és félrehajtották volt azt.

2 Sám 6,7

És Óza ellen haragra gerjede az Úr, és megveré őt a vakmerőségért, ki meghala ott az Isten szekrényénél.

2 Sám 6,8

Megszomorodék pedig Dávid, mivel az Úr megverte Ózát; és hivaték azon hely neve Óza verésének e mai napig. [Krón. I. 15,13.]

2 Sám 6,9

És Dávid féle az Úrtól aznapon, mondván: Hogy jő be hozzám az Úr szekrénye?

2 Sám 6,10

És nem akará magához szállítani az Úr szekrényét Dávid városába, hanem a geti Obededom házába szállítá azt.

2 Sám 6,11

És az Úr szekrénye a geti Obededom házában marada három hónapig; és megáldá az Úr Obededomot és egész házát.

2 Sám 6,12

És hirűl vivék Dávid királynak, hogy az Úr megáldotta Obededomot és mindenét az Isten szekrényeért. Elméne tehát Dávid, és az Isten szekrényét Obededom házából Dávid városába hozá vígasággal; és Dáviddal hét kar vala és borjúáldozat. [Krón. I. 15,25.]

2 Sám 6,13

És mikor hat lépést mentek, a kik viszik vala az Úr szekrényét, egy tulkot és egy kost áldoz vala. [Krón. I. 15,26.]

2 Sám 6,14

És Dávid tánczol vala minden erejéből az Úr előtt; és Dávid gyolcs efódba vala öltözve.

2 Sám 6,15

És Dávid és Izrael egész háza viszik vala az Úr bizonysága szekrényét vígan és harsonaszóval.

2 Sám 6,16

És mikor az Úr szekrénye Dávid városába jutott, Saul leánya, Míkol az ablakról nézvén, látá Dávid királyt ugrálni és tánczolni az Úr előtt; és megveté őt szivében.

2 Sám 6,17

És bevivék az Úr szekrényét, és azt helyére tevék a hajlék közepére, melyet annak Dávid vont vala föl; és Dávid égő- és békeáldozatokat tőn az Úr előtt.

2 Sám 6,18

És midőn ezt elvégezte, bemutatván az égő- és békeáldozatokat, megáldá a népet a seregek Ura nevében.

2 Sám 6,19

És osztogata Izrael egész sokaságának, mind férfinak mind asszonynak, kinekkinek egy lepényt, egy darab sült marhahúst, és olajban pörkölt lisztlángot; és elméne az egész nép, kiki maga házába.

2 Sám 6,20

És visszatére Dávid, hogy megáldja házát; és kijövén Dávid elé Saul leánya, Míkol, mondá: Mely dicsőséges volt ma Izrael királya, föltakarván magát szolgáinak szolgálói előtt és megmezítelenűlt, mintha megmezítelenűlne egy a bohóskodók közől.

2 Sám 6,21

És Dávid mondá Míkolnak: Az Úr előtt, ki inkább választott engem, mint atyádat, és mint egész házát, és parancsolta nekem, hogy legyek fejedelem az Úr népén, Izraelen,

2 Sám 6,22

játszom is, alábbvaló is leszek még inkább, mint voltam, és alázatos leszek szemeim előtt; és a szolgálókkal, kikről szólottál, még dicsőségesbnek fogok látszani.

2 Sám 6,23

Azért Saul leányának, Míkolnak nem lett fia halála napjáig.

2 Sám 7

Dávid templomot akar építeni, de igéretet vesz, hogy fia fogja azt építeni, s ezért hálát ad.

2 Sám 7,1

Lőn pedig, mikor a király házában ült, és az Úr nyugalmat adott neki köröskörűl minden ellenségeitől,

2 Sám 7,2

mondá Nátán prófétának: Látod-e, hogy én czedrusfa-házban lakom, és az Isten szekrénye bőrök közé van helyezve? [Krón. I. 17,1.]

2 Sám 7,3

És Nátán mondá a királynak: Mindazt, mi szivedben van, eredj, tedd meg; mert az Úr veled vagyon.

2 Sám 7,4

Azon éjjel pedig ime lőn az Úr beszéde Nátánhoz, mondván:

2 Sám 7,5

Eredj, és szólj az én szolgámnak, Dávidnak: Ezeket mondja az Úr: Vajjon te építesz-e nekem lakóházat?

2 Sám 7,6

Még házban nem laktam az naptól, melyen Izrael fiait Egyiptom földéről kihoztam e napiglan, hanem hajlékban jártam és sátorban.

2 Sám 7,7

Mindazon helyeken, a hol átmentem Izrael minden fiaival, szólván szólottam-e csak egyenek Izrael nemzetségeiből, kinek parancsoltam, hogy legeltese népemet Izraelt, – mondván: Miért nem építetek nekem czedrusfa-házat?

2 Sám 7,8

És most ezeket mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezeket mondja a seregek Ura: Én hoztalak el téged a legelőről, midőn a nyájakat követted, hogy fejedelem légy népemen, Izraelen; [Kir. I. 16,13. Zsolt. 77,70.]

2 Sám 7,9

és veled voltam mindenütt, a hol csak jártál, és kiöltem minden ellenségeidet színed elől, és nagy nevet szereztem neked, hasonlót a nagyok nevéhez, kik a földön vannak.

2 Sám 7,10

És helyet szerzek népemnek, Izraelnek, és elplántálom őt, hogy abban lakjék, és ne háborgattassék többé; és a hamisság fiai ne nyomorgassák többé őt, mint azelőtt,

2 Sám 7,11

aznaptól, melyen birákat rendeltem népemen, Izraelen; és nyugalmat adok neked minden ellenségeidtől. És az Úr neked eleve megjelenti, hogy az Úr neked házat épít.

2 Sám 7,12

És mikor eltelnek napjaid, és elalszol atyáiddal, ivadékot támasztok utánad, ki ágyékodból jő, és országát megerősítem. [Kir. III. 8,19.]

2 Sám 7,13

Ő fog építeni házat az én nevemnek, és állandóvá teszem országlása székét mindörökre. [Kir. III. 5,5.]

2 Sám 7,14

Én atyja leszek, és ő fiam lesz; ki ha valami roszat cselekszik, megfeddem őt a férfiak vesszejével, és az emberek fiainak csapásaival. [Krón. I. 22,10. Zsid. 1,5.]

2 Sám 7,15

De irgalmasságomat nem veszem el tőle, mint elvettem Saultól, kit elvetettem színem elől. [Zsolt. 88,4.37.]

2 Sám 7,16

És hív lesz a te házad és országod mindörökké színed előtt, és királyi széked állandó lesz szüntelen. [Zsolt. 88,38. Zsid. 1,5.]

2 Sám 7,17

Mindez igék szerint, és mind e látomás szerint, igy szóla Nátán Dávidnak.

2 Sám 7,18

Beméne pedig Dávid király, és leüle az Úr előtt, és mondá: Ki vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam, hogy ennyire hoztál engem?

2 Sám 7,19

De ez is kevésnek látszott színed előtt, Uram Isten! hanem még messze időkre is szólottál a te szolgád házáról: mert ez Ádám törvénye, Uram Isten!

2 Sám 7,20

Azért mit szólhat még neked ehhez Dávid? mert te ismered szolgádat, Uram Isten!

2 Sám 7,21

A te igédért és szived szerint cselekedted mind e nagy dolgot, hogy tudtára add ezt szolgádnak.

2 Sám 7,22

Azért magasztaltattál fel, Uram isten! mert nincs hozzád hasonló, és nincs Isten tekivűled, mindazok szerint, miket füleinkkel hallottunk.

2 Sám 7,23

Melyik nemzetség pedig olyan a földön, mint néped, Izrael, melyért elment az Isten, hogy saját népévé váltsa őt, és magának nevet szerezzen, és azokkal nagy és rettenetes dolgokat cselekedjék a földön néped színe előtt, melyet kiszabadítottál magadnak Egyiptomból a nemzettől, és annak istenétől.

2 Sám 7,24

Mert megerősítetted magadnak népedet, Izraelt örökkévaló néppé, és te, Uram Isten, lettél nekik Istenök.

2 Sám 7,25

Most azért, Uram Isten! az igét, melyet szólottál szolgádról és házáról, teljesítsd be mindörökké, és cselekedjél, a mint szólottál,

2 Sám 7,26

hogy fölmagasztaltassék neved mindörökké, és mondassék: A seregek Ura az Izrael Istene. És szolgád, Dávid háza állandó lesz az Úr előtt;

2 Sám 7,27

mert te nyitottad meg, seregek Ura, Izrael Istene, szolgád fülét, mondván: Házat építek neked; azért találta meg szívét szolgád, hogy imádkozzék neked ez imádsággal.

2 Sám 7,28

Most azért, Uram Isten! te Isten vagy, és igéid igazak lesznek; mert te mondottad szolgádnak a jókat.

2 Sám 7,29

Kezdd el tehát, és áldd meg a te szolgád házát, hogy legyen örökké előtted; mert te szólottál, Uram Isten! és áldásoddal áldatik meg szolgád háza mindörökre.

2 Sám 8

Dávid győzelmei. Tisztviselői.

2 Sám 8,1

Lőn pedig ezek után, megveré Dávid a filiszteusokat, és megalázá őket, és elvevé Dávid az adófizetés zaboláját a filiszteusok kezéből. [Krón. I. 18,1.2.]

2 Sám 8,2

És megveré Moábot, és kötéllel méré meg őket, a földre fektetvén; mére pedig két kötelet, egyet a megölésre, és egyet az életben hagyásra. És Moáb Dávidnak adózó szolgája lőn.

2 Sám 8,3

És megveré Dávid Rohob fiát, Adarezert, a szóbai királyt, mikor elindúlt, hogy uralkodjék Eufrates folyóvizén. [Krón. I. 18,3.]

2 Sám 8,4

És elfogván Dávid amannak részéről ezerkétszáz lovagot és húszezer gyalogot, elvágatá inaikat mind a szekeres lovaknak; meghagya pedig azokból száz szekeret.

2 Sám 8,5

Eljöve a szíriai Damaskus is, hogy segítséget hozzon a szóbai királynak, Adarezernek; és megvere Dávid huszonkétezer szíriai férfiút.

2 Sám 8,6

És őrséget hagya Dávid szíriai Damaskusban, és Szíria Dávidnak adózó szolgája lőn; és az Úr megtartá Dávidot mindenekben, akár mire ment.

2 Sám 8,7

És elvevé Dávid az arany-fegyvereket, melyek Adarezer szolgáin valának, és azokat Jerusalembe vivé.

2 Sám 8,8

És Betéből és Berotból, Adarezer városaiból, igen sok rezet vive Dávid király.

2 Sám 8,9

Meghallá pedig Tou, az emati király hogy Dávid megverte Adarezernek minden erejét,

2 Sám 8,10

és Tou elküldé fiát, Jóramot, Dávid királyhoz, hogy üdvözölje őt örvendezve, és adjon hálát, azért, hogy meggyőzte Adarezert, és megverte őt, mert Adarezernek ellensége vala Tou; és valának kezében arany-edények és ezüst-edények és réz-edények.

2 Sám 8,11

És ezeket is az Úrnak szentelé Dávid király amaz ezüsttel és aranynyal, melyet neki szentelt mindazon nemzetektől, melyeket meghódított vala.

2 Sám 8,12

Szíriából és Moábból, Ammon fiaitól és a filiszteusoktól, Amalektől és Rohob fiának, Adarezernek, a szóbai királynak zsákmányaiból.

2 Sám 8,13

Nevet is szerze magának Dávid, mikor visszatére Szíria megvételéből, a só-aknás völgyben megölvén tizennyolcz ezeret;

2 Sám 8,14

és Idumeába őröket helyeze, és erősséget rendele, és egész Idumea Dávid szolgája lőn; és az Úr megtartá Dávidot mindenekben, akármire ment.

2 Sám 8,15

És Dávid országol vala egész Izraelen, és Dávid itéletet és igazságot tesz vala minden népének.

2 Sám 8,16

Szárvia fia, Joáb, pedig a sereg vezére vala; Ahilud fia, Josafát, pedig a jegyzőkönyv vezetője vala;

2 Sám 8,17

és Akitob fia, Szádok, és Abiatar fia, Akimelek, papok valának; és Száraiás irnok.

2 Sám 8,18

Jojada fia, Banajás pedig a ceretiek és feletiek elöljárója vala, Dávid fiai pedig papok valának.

2 Sám 9

Dávid kegyessége Mifibozet iránt.

2 Sám 9,1

És mondá Dávid: Véled-e, hogy van valaki, ki megmaradt Saul házából, hogy irgalmasságot cselekedjem vele Jonatásért?

2 Sám 9,2

Vala pedig Saul házából egy Szíba nevű szolga, kit mikor a király magához hivott, mondá neki: Te vagy-e Szíba? És amaz felelé: Én vagyok szolgád.

2 Sám 9,3

És mondá a király: Maradt-e valaki Saul házából, hogy az Isten irgalmasságát cselekedjem vele? És mondá Szíba a királynak: Jonatásnak van még egy bénalábú fia.

2 Sám 9,4

Hol van? úgymond. És mondá Szíba a királynak: Ime Lodabárban van Ammiel fiának, Makírnak házában.

2 Sám 9,5

Elkülde tehát Dávid király, és elhozatá őt Lodabárból, Ammiel fiának, Makírnak házából.

2 Sám 9,6

Mikor pedig eljött Jonatásnak, Saul fiának fia, Mifibozet Dávidhoz, arczra borúla legmélyebb hódolattal. És mondá Dávid: Mifibozet! Ki felelé: Jelen vagyok szolgád.

2 Sám 9,7

És mondá neki Dávid: Ne félj, mert irgalmasságot cselekedve cselekszem veled atyádért, Jonatásért, és visszaadom neked atyád, Saul minden földét, és te mindenkor asztalomnál egyél kenyeret.

2 Sám 9,8

Ki leborúlván előtte, mondá: Ki vagyok én, szolgád, hogy hozzám hasonló holt ebre tekintettél?

2 Sám 9,9

A király tehát szólítá Saul szolgáját, Szíbát, és mondá neki: Mindent, a mi Saulé volt, és az ő egész házát urad fiának adtam.

2 Sám 9,10

Azért míveljed a földet neki te és fiaid és szolgáid, és vígy eledelt urad fiának, hogy tápláltassék; urad fia, Mifibozet pedig mindenkor asztalomnál egyék kenyeret. Vala pedig Szíbának tizenöt fia, és húsz szolgája.

2 Sám 9,11

És mondá Szíba a királynak: A mint megparancsoltad, uram királyom, szolgádnak, úgy cselekszik szolgád; és Mifibozet egyék asztalomnál, mint egy a király fiai közől.

2 Sám 9,12

Vala pedig Mifibozetnek egy Míka nevű kis fia; és Szíba házának egész rokonsága Mifibozetnek szolgál vala.

2 Sám 9,13

Mifibozet pedig Jerusalemben lakván, a király asztaláról eszik vala mindenkor; és mind a két lábára sánta vala.

2 Sám 10

Dávid győzelme az ammonitákon és szírusokon.

2 Sám 10,1

Lőn pedig ezek után, hogy meghala Ammon fiai királya, és helyébe fia, Hánon lett király.

2 Sám 10,2

És mondá Dávid: Irgalmasságot teszek Naasz fiával, Hánonnal, mint atyja irgalmasságot tett velem. Elkülde azért Dávid, hogy vigasztalja őt szolgái által atyja halála miatt. Mikor pedig Dávid szolgái elmentek Ammon fiai földére,

2 Sám 10,3

mondák Ammon fiainak fejedelmei uroknak, Hánonnak: Véled-e, hogy atyád tiszteletéért küldötte Dávid hozzád a vigasztalókat, és nem azért küldötte-e Dávid szolgáit hozzád, hogy megvizsgálja és kikémlelje a várost, és fölforgassa azt?

2 Sám 10,4

Hánon tehát fogá Dávid szolgáit, és leborotválá szakálluk felerészét, és elmetélé ruhájok felét az alfelekig, és elereszté őket.

2 Sám 10,5

Mit mikor hírűl vittek Dávidnak, eléjök külde, mert igen rútúl megcsúfittattak vala a férfiak, és meghagyá nekik Dávid: Maradjatok Jerikóban, míg megnő szakállotok, és akkor jőjetek.

2 Sám 10,6

Látván pedig Ammon fiai, hogy méltatlanságot tettek Dávidon, elküldének, és fizetésért megfogadák a rohobi szírust és a szóbai szírust, húszezer gyalogot, és a maakai királytól ezer férfiút, és Isztóbtól tizenkétezer férfiút.

2 Sám 10,7

Mit mikor meghallott Dávid, elküldé Joábot és a hadakozók egész seregét.

2 Sám 10,8

Kijövének tehát Ammon fiai, és elrendezék a sereget egész a kapu előtt; a szóbai szírus pedig és Rohob, Isztob és Maaka külön valának a mezőn.

2 Sám 10,9

Látván azért Joáb, hogy a had elkészűlt ellene mind elől, mind hátúl, választa Izrael minden válogatottaiból, és a szírus ellen rendezé a sereget;

2 Sám 10,10

a nép többi részét pedig öcscsének, Abizainak adá, ki Ammon fiai ellen rendezé a sereget.

2 Sám 10,11

És mondá Joáb: Ha engem a szírusok legyőznek, légy segítségűl nekem; ha pedig téged győznek le Ammon fiai, én segítelek.

2 Sám 10,12

Légy erős férfiú, és harczoljunk népünkért, és Istenünk városáért; az Úr pedig majd azt cselekszi, a mi jó színe előtt.

2 Sám 10,13

Elkezdé tehát Joáb és a vele lévő nép a harczot a szírusok ellen, kik mindjárt megfutának előtte.

2 Sám 10,14

Ammon fiai pedig látván, hogy elfutottak a szírusok, ők is elfutának Abizai elől, és bemenének a városba; és visszatére Joáb Ammon fiaitól, és Jerusalembe jöve.

2 Sám 10,15

Látván tehát a szírusok, hogy megverettek Izraeltől, összegyűlének egyetemben.

2 Sám 10,16

És elkülde Adarezer, és kivezeté a szírusokat, kik a folyóvizen túl valának, és elhozá azok hadát; Szóbak pedig, Adarezer hadának vezére, vala fejedelmök.

2 Sám 10,17

Mit mikor hírűl vittek Dávidnak, egybegyűjté egész Izraelt, és átméne a Jordánon, és juta Helamba; és a szírusok sereget rendezének Dávid ellenében, és harczolának ellene.

2 Sám 10,18

De a szírusok megfutának Izrael előtt, és megöle Dávid a szírusokból hétszáz szekerest és negyvenezer lovagot; és Szóbakot, a had fejedelmét is megveré, ki mindjárt meghala.

2 Sám 10,19

Látván pedig mindnyájan a királyok, kik Adarezer segítségében valának, hogy legyőzettek Izraeltől, megréműlének, és elfutának ötvennyolczezren Izrael előtt. És békeséget kötének Izraellel, és szolgálának nekik; és a szírusok nem merének többé segítséget adni Ammon fiainak.

2 Sám 11

Dávid házasságtörést követ el, és Uriást megöleti.

2 Sám 11,1

Lőn pedig esztendő elforgása után, az időben, midőn a királyok hadba szoktak menni, elküldé Dávid Joábot, és vele szolgáit, és egész Izraelt, és pusztíták Ammon fiait, és megszállák Rabbát; Dávid pedig Jerusalemben marada. [Krón. I. 20,1.]

2 Sám 11,2

E közben történék, hogy Dávid fölkele ágyáról délután, és sétála a királyi ház folyosóján, és láta egy asszonyt fürödni átellenben folyosójával; az asszony pedig igen szép vala.

2 Sám 11,3

Elkülde tehát a király és tudakoztatá, ki az az asszony? És megjelenték neki, hogy Eliam leánya, Betszabee, a heteus Uriás felesége.

2 Sám 11,4

Követeket küldvén azért Dávid, elhozatá őt. Ki mikor bement hozzá, vele hála; és épen akkor tisztúla meg tisztátalanságából.

2 Sám 11,5

És visszatére házába, miután magzatot fogant. És elküldvén, izene Dávidnak, és mondá: Teherbe estem.

2 Sám 11,6

Dávid pedig elkülde Joábhoz, mondván: Küldd hozzám a heteus Uriást. És Joáb elküldé Uriást Dávidhoz.

2 Sám 11,7

És Uriás eljöve Dávidhoz. És kérdezé Dávid: ha jól van-e Joáb és a nép? és mint viselik a hadat?

2 Sám 11,8

És mondá Dávid Uriásnak: Menj házadba, és mosd meg lábaidat. És kiméne Uriás a király házából, és követé őt a király étke.

2 Sám 11,9

Uriás pedig a király házának ajtaja előtt hála, ura többi szolgáival, és nem méne le házához.

2 Sám 11,10

És megjelenték Dávidnak, mondván: Uriás nem ment házába. És Dávid mondá Uriásnak: Nem útról jöttél-e? miért nem mentél le házadhoz?

2 Sám 11,11

És Uriás mondá Dávidnak: Az Isten szekrénye és Izrael és Júda sátorokban laknak, és uram, Joáb, és uram szolgái a föld színén vannak: s én házamba menjek, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? A te életedre és lelked életére! nem cselekszem e dolgot.

2 Sám 11,12

Mondá tehát Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak téged. Megmarada Uriás Jerusalemben az napon és a másikon.

2 Sám 11,13

És Dávid meghívá őt, hogy vele egyék és igyék, és megrészegíté őt; ki este kimenvén, maga ágyán ura szolgáival hála, és nem méne le házához.

2 Sám 11,14

A mint reggel lőn, Dávid levelet íra Joábnak, és elküldé Uriás által,

2 Sám 11,15

ezt írván a levélben: Állítsátok Uriást előre a hadban, hol legkeményebb a harcz, és hagyjátok el őt, hogy megöletvén, elveszszen.

2 Sám 11,16

Midőn tehát Joáb a várost vívatá, Uriást azon helyre állítá, a hol tudta, hogy legerősebb férfiak vannak.

2 Sám 11,17

És a férfiak kijövén a városból, harczolának Joábbal, és elhullának néhányan Dávid szolgáinak népe közől, és meghala a heteus Uriás is.

2 Sám 11,18

Joáb tehát elkülde és hirűl adá Dávidnak a harcz minden dolgát,

2 Sám 11,19

és parancsolá a követnek, mondván: Midőn mind elvégzed a harczról való beszédet a királynak,

2 Sám 11,20

ha látod, hogy fölindúl és mondja: Miért mentetek a kőfalhoz harczolni? nem tudjátok vala-e, hogy sok nyilat lőnek onnanfelől a kőfalról?

2 Sám 11,21

Ki ölte meg Jerobaal fiát, Abimeleket? Nem egy asszony vetett-e rá malomkövet a kőfalról és megölte őt Tébeszben? Miért mentetek a kőfalhoz? – mondjad: A te szolgád, a heteus Uriás is meghala. [Bir. 9,53.]

2 Sám 11,22

Elméne tehát a követ, és megérkezvén, elbeszélé Dávidnak mind, a miket Joáb parancsolt vala neki.

2 Sám 11,23

És mondá a követ Dávidnak: Meggyőzének minket ama férfiak, és kijövének hozzánk a mezőre; mi pedig rájok rohanánk, üldözvén őket a város kapujáig.

2 Sám 11,24

És nyilakat irányzának a nyilasok szolgáidra onnan felől a kőfalról, és meghalának néhányan a király szolgái közől, sőt szolgád, a heteus Uriás is meghala.

2 Sám 11,25

És mondá Dávid a követnek: Ezeket mondd Joábnak: Ne törődjél a dolgon; mert különféle a harcz vége, most ezt, most amazt emészti meg a kard; bátorítsd vitézeidet a város ellen, hogy azt lerontsd, és biztasd őket.

2 Sám 11,26

Meghallá pedig Uriás felesége, hogy férje, Uriás meghalt, és siratá őt.

2 Sám 11,27

Elmúlván pedig a gyászolás, elkülde Dávid, és behozván őt házába, felesége lőn, és fiat szüle neki. De az Úrnak nem tetszék e dolog, melyet Dávid cselekedett vala.

2 Sám 12

Nátán megfeddi Dávidot. Dávid bűnbánata. Salamon születése. Rabba megvétele.

2 Sám 12,1

Az Úr tehát elküldé Nátánt Dávidhoz; ki mikor hozzá jött, mondá neki: Két férfiú vala egy városban, egyik gazdag, másik szegény.

2 Sám 12,2

A gazdagnak igen sok juha és ökre vala.

2 Sám 12,3

A szegénynek pedig teljességgel semmi egyebe, mint egy kis juhocskája, melyet vett és táplált, és mely nála az ő fiaival együtt növekedett vala, kenyeréből évén, és poharából iván, és kebelén aluván; és olyan vala neki, mint leánya.

2 Sám 12,4

Mikor pedig egy jövevény jött a gazdaghoz, sajnálván juhaiból és ökreiből venni, hogy lakomát szerezzen vendégének, elvevé a szegény juhocskáját, és étkeket készíte az embernek, ki hozzá jött vala.

2 Sám 12,5

Ekkor Dávid haragja igen fölgerjedvén azon ember ellen, mondá Nátánnak. Él az Úr! hogy halál fia azon férfiú, ki azt cselekedte.

2 Sám 12,6

A juhot négyannyival fizeti meg, mivelhogy e dolgot cselekedte, és nem kímélt. [Móz. II. 22,1.]

2 Sám 12,7

Mondá pedig Nátán Dávidnak: Te vagy az a férfiú. Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Én kentelek téged királylyá Izraelen, és én mentettelek meg téged Saul kezéből;

2 Sám 12,8

és neked adtam urad házát és urad feleségeit kebledbe, és neked adtam Izrael és Júda házát; és ha ezek kicsinyek, sokkal nagyobbakat adhatok neked.

2 Sám 12,9

Miért vetetted meg tehát az Úr igéjét, hogy gonoszat cselekedjél színem előtt? A heteus Uriást megölted fegyverrel, és feleségét magadnak feleségűl vetted, Ammon fiai fegyverével ölted meg őt.

2 Sám 12,10

Ez okért a fegyver nem távozik házadtól mindörökké, mivelhogy megvetettél engem, és elvetted a heteus Uriás feleségét, hogy feleséged legyen.

2 Sám 12,11

Azért ezeket mondja az Úr: Ime gonoszat támasztok rád a te házadból, és elveszem feleségeidet szemed előtt, és felebarátodnak adom, és feleségeiddel fog hálni e nap láttára. [Kir. II. 16,21–22.]

2 Sám 12,12

Mert te titkon cselekedtél; én pedig e dolgot egész Izrael láttára fogom cselekedni és a nap láttára.

2 Sám 12,13

És Dávid mondá Nátánnak: Vétettem az Úr ellen! És Nátán mondá Dávidnak: Az Úr is elvette bűnödet; nem fogsz meghalni. [Sirákf. 47,13.]

2 Sám 12,14

Mindazáltal mivel az Úr ellenségeit káromoltattad e dolog által, fiad, ki neked született, halállal hal meg.

2 Sám 12,15

És Nátán visszatére házába. És az Úr megveré a kisdedet, kit Uriás felesége szült vala Dávidnak, és halálra válék.

2 Sám 12,16

És Dávid könyörge az Úrnak a kisdedért, és böjttel böjtöle Dávid, és visszavonúlván, a földre feküvék.

2 Sám 12,17

Eljövének pedig háza vénei, késztetvén őt, hogy keljen föl a földről; de nem akara, és nem is evék velök étket.

2 Sám 12,18

Történék pedig hetednapon, hogy meghalt a gyermek; és Dávid szolgái félnek vala megjelenteni neki, hogy meghalt a kisded, mert mondák: Ime midőn a kisded még élt, szóltunk vala neki, és nem hallgatá meg szavunkat, mennyivel nagyobb lesz gyötrelme, ha mondjuk: Meghalt a gyermek.

2 Sám 12,19

Mikor tehát Dávid látta suttogni szolgáit, észrevevé, hogy meghalt a kisded, és mondá szolgáinak: Meghalt a gyermek? Kik felelék neki: Meghalt.

2 Sám 12,20

Akkor fölkele Dávid a földről, és megmosdék és megkené magát, és ruhát változtatván, beméne az Úr házába és imádkozék, és házába méne, kérvén, hogy kenyeret tegyenek eléje, és evék.

2 Sám 12,21

Mondák pedig neki szolgái: Mi dolog, a mit cselekedtél? A gyermekért, mikor még élt, böjtöltél és sírtál; hogy pedig meghalt a gyermek, fölkeltél és kenyeret ettél.

2 Sám 12,22

És ő mondá: A gyermekért, mikor még élt, böjtöltem és sírtam; mert mondám: Ki tudja, talán nekem ajándékozza őt az Úr és megél a gyermek?

2 Sám 12,23

Most pedig, hogy ím meghalt, miért böjtöljek? visszahozhatom-e őt többé? Én megyek inkább hozzá; de ő nem jő vissza hozzám.

2 Sám 12,24

De Dávid megvigasztalá feleségét, Betszabeét, és bemenvén hozzá, vele hála; ki fiat szüle, és nevét Salamonnak hívá, és szereté őt az Úr,

2 Sám 12,25

és izene Nátán prófétának, és hívá az ő nevét az Úr kedveltjének, azért, hogy szereté őt az Úr.

2 Sám 12,26

Joáb pedig hadakozék Ammon fiainak Rabbatája ellen, és bevevé a királyi várost. [Krón. I. 20,1.]

2 Sám 12,27

És Joáb követeket külde Dávidhoz, mondván: Harczoltam Rabbat ellen, s még a víziváros megveendő.

2 Sám 12,28

Most azért gyüjtsd egybe a nép többi részét, és szálld meg a várost, és vedd be azt, nehogy, ha általam rontatik le a város, nevemnek tulajdoníttassék a győzedelem.

2 Sám 12,29

Dávid tehát egybegyűjté az egész népet, és elindúla Rabbat ellen; és harczolván, bevevé azt.

2 Sám 12,30

És elhozá királyuk fejéről a koronát, egy talentom arany nehézségűt, melyben igen drága kővek valának, és fejére téteték az Dávidnak. De a városból is igen sok zsákmányt vive el.

2 Sám 12,31

Annak népét is elvivén, átfűrészelé, és vasas-szekereket vona át rajtok, és elvagdalá bárdokkal, és téglakemenczébe veté; igy cselekvék Ammon fiainak minden városaival. És visszatére Dávid és az egész sereg Jerusalembe.

2 Sám 13

Amnon megszeplősíti húgát, és Absalom szolgáitól megöletik. A miért Absalom elfut.

2 Sám 13,1

Lőn pedig ezek után, hogy Dávid fiának, Absalomnak, Támár nevű, igen szép húgát megszereté Dávid fia, Amnon,

2 Sám 13,2

és oly nagy gyötrelemben vala érte, hogy szerelme miatt megbetegedett; mert mivel szűz vala, nehéznek látszik vala neki valamit illetlenűl cselekedni vele.

2 Sám 13,3

Amnonnak pedig egy Jonadáb nevű barátja vala, Szemmaának, Dávid bátyjának fia, igen okos férfiú.

2 Sám 13,4

Ez mondá neki: Miért soványodol így meg napról napra, király fia! miért nem jelented ki nekem? És mondá neki Amnon: Támárt, testvérem, Absalom húgát szeretem.

2 Sám 13,5

Felelé neki Jonadáb: Feküdjél ágyadra, és színlelj betegséget, és mikor atyád eljő meglátogatni téged, mondd neki: Jőjön ide, kérlek, húgom, Támár, adjon ételt nekem, és csináljon étket, hadd egyem kezéből.

2 Sám 13,6

Lefeküvék tehát Amnon, és színleg betegeskedni kezde; és mikor eljött a király őt látogatni, mondá Amnon a királynak: Jőjön el, kérlek, húgom, Támár hadd csináljon szemeim előtt kétféle levet, és egyem kezéből.

2 Sám 13,7

Dávid tehát elkülde Támár házához, mondván: Menj bátyád, Amnon házába, és csinálj étket neki.

2 Sám 13,8

És Támár elméne bátyja, Amnon házába; ez pedig fekszik vala; amaz lisztet vévén, fölkeveré és meghígítván szemei előtt, levest főze.

2 Sám 13,9

És vivén, a mit főzött vala, kitölté, és eléje tevé, de nem akara enni; és mondá Amnon: Üzzetek ki tőlem mindenkit. És mikor kiűztek mindenkit,

2 Sám 13,10

mondá Amnon Támárnak: Hozd be az étket a kamarába, hadd egyem kezedből. Vevé tehát Támár a levet, melyet csinált, vala, és bevivé bátyjának, Amnonnak a kamarába.

2 Sám 13,11

És mikor eléje vitte az étket, amaz megragadá őt, és mondá: Jer, hálj velem, húgom!

2 Sám 13,12

Ki felelé neki: Ne, bátyám, ne tégy erőszakot rajtam, mert ez nem szabad Izraelben; ne tedd e bolondságot.

2 Sám 13,13

Mert nem fogom elviselhetni gyalázatomat, és te olyan leszesz Izraelben, mint egy az esztelenek közől; hanem inkább szólj a királynak, és meg nem tagad engem tőled.

2 Sám 13,14

De nem akara engedni könyörgéseinek, hanem erősebb lévén, lenyomá őt, és vele hála.

2 Sám 13,15

És meggyűlölé őt Amnon igen nagy gyülölséggel, úgy hogy nagyobb volt a gyülölség, melylyel gyülöli vala őt, a szeretetnél, melylyel azelőtt szerette volt. És mondá neki Amnon: Kelj föl és eredj.

2 Sám 13,16

Ki felelé neki: Nagyobb gonoszság ez, melyet most rajtam cselekszel, kiűzvén engem, mint a mit azelőtt cselekedtél. De nem akará őt hallani,

2 Sám 13,17

hanem szólítván a cselédet, ki szolgál vala neki, mondá: Űzd ki ezt előlem, és tedd be utána az ajtót.

2 Sám 13,18

Ki bokáig érő köntösbe vala öltözve; mert olyan ruhákat viselnek vala a király szűz leányai. Kiűzé tehát őt cselédje, és betevé utána az ajtót.

2 Sám 13,19

Ki hamut hintvén fejére, megszaggatván bokáig érő köntösét, és kezeit fejére tévén, elméne jajgatva.

2 Sám 13,20

Mondá pedig neki bátyja, Absalom: Vajjon bátyád, Amnon hált-e veled? De most húgom, hallgass, ő bátyád; és ne gyötrődjék szived e dologért. Támár tehát epedve bátyjának, Absalomnak házában marada.

2 Sám 13,21

Mikor pedig meghallotta Dávid király e dolgot, igen elszomorodék; de nem akará fiának, Amnonnak lelkét megszomorítani, mert szereti vala őt, hogy ím elsőszülöttje vala.

2 Sám 13,22

Nem szóla pedig Absalom Amnonnak sem roszat, sem jót; mert Absalom gyűlölte vala Amnont, azért, hogy megszeplősítette húgát, Támárt.

2 Sám 13,23

Lőn pedig két esztendő múlva, hogy Absalomnak juhai nyiretének Baalhászorban, mely Efraim mellett vagyon; és Absalom elhívá mind a király fiait,

2 Sám 13,24

és méne a királyhoz, és mondá neki: Ime nyiretnek szolgád juhai, kérlek, jőjön el a király szolgáival együtt szolgájához.

2 Sám 13,25

És a király mondá Absalomnak: Ne, fiam, ne kivánd, hogy mindnyájan elmenjünk, és téged terheljünk. És mikor késztette őt, és nem akart elmenni, megáldá őt.

2 Sám 13,26

És mondá Absalom: Ha nem akarsz eljőni, kérlek, jőjön el velünk legalább csak bátyám, Amnon. És mondá neki a király: Nem szükség, hogy elmenjen veled.

2 Sám 13,27

De Absalom készteté őt, és elbocsátá vele Amnont és mind a király fiait. És lakomát szerze Absalom, olyat, mint egy királyi lakoma.

2 Sám 13,28

Szolgáinak pedig parancsolt vala Absalom, mondván: Vigyázzatok, mikor Amnon részeg lesz a bortól, és mondom nektek: Üssétek őt, és öljétek meg, ne féljetek; mert én vagyok, ki azt parancsolom nektek; bátorodjatok föl, és legyetek erős férfiak.

2 Sám 13,29

Absalom szolgái tehát Amnon ellen úgy cselekvének, a mint parancsolta vala nekik Absalom. És a király fiai mindnyájan fölkelvén, kiki felüle öszvérére, és elfuta.

2 Sám 13,30

És mikor még az úton menének, hír érkezék Dávidhoz, mondván: Absalom a király fiait mind megölte, és csak egy maradt közőlük.

2 Sám 13,31

Fölkele tehát a király és megszaggatá ruháit, és a földre esék, és szolgái, kik mellette állanak vala, mindnyájan megszaggaták ruháikat.

2 Sám 13,32

De Dávid bátyjának, Szemmaának fia, Jonadáb, felelvén, mondá: Ne vélje az én uram királyom, hogy a királynak minden fia megöletett; egyedűl Amnon halt meg; mert Absalomnak szájában vala azon naptól, melyen megszeplősítette volt húgát, Támárt.

2 Sám 13,33

Most tehát ne vegye az én uram királyom szivére ez igét, mondván: Mindnyájan megölettek a király fiai; mert egyedűl Amnon halt meg.

2 Sám 13,34

Absalom pedig elszökék. És az őrálló szolga fölemelé szemeit és néze, és ime sok nép jő vala a mellékúton a hegyoldalról.

2 Sám 13,35

Mondá pedig Jonadáb a királynak: Ime a király fiai jelen vannak, a te szolgád igéje szerint, úgy lett.

2 Sám 13,36

És mikor szólani megszűnt, megjelenének a király fiai is; és bemenvén, fölemelék szavokat és sírának; de a király is és minden szolgái sirának igen nagy kesergéssel.

2 Sám 13,37

Absalom pedig elszökvén, Ammiud fiához, Tolomaihoz a gesszuri királyhoz méne. És Dávid gyászolá fiát minden nap.

2 Sám 13,38

Absalom pedig elfutván és Gesszurba érkezvén, három esztendeig vala ottan.

2 Sám 13,39

És Dávid király megszűne Absalomot üldözni, mert megvigasztalódott Amnon halála fölött.

2 Sám 14

Joáb kegyelmet eszközöl Dávidnál Absalomnak.

2 Sám 14,1

Megértvén pedig Szárvia fia, Joáb, hogy a király szíve Absalomhoz fordúlt,

2 Sám 14,2

Tékuába külde, és onnan egy elmés aszszonyt hozata, és mondá neki: Tettesd, hogy gyászolsz, és gyászruhába öltözzél, és olajjal meg ne kend magad, hogy olyan légy, mint a sok időtől halottat kesergő asszony,

2 Sám 14,3

és menj be a királyhoz, és szólj neki ilyen beszédet. Joáb pedig az igéket szájába adá.

2 Sám 14,4

Midőn tehát a tékuai asszony bement a királyhoz, földre esék előtte, leborúlván, és mondá: Segíts rajtam, király!

2 Sám 14,5

És mondá neki a király: Mi ügyed van? Ki felelé: Ah özvegyasszony vagyok, mert férjem meghalt.

2 Sám 14,6

És szolgálódnak két fia vala, kik háborgának egymással a mezőn, és senki sem vala, ki őket eltilthatá; és megveré egyik a másikat, és megölé őt.

2 Sám 14,7

És ime az egész rokonság szolgálód ellen támadván, azt mondja: Add elé azt, ki megölte testvérét, hadd öljük meg őt testvére lelkéért, kit megölt, és töröljük el az örököst; és el akarják oltani szikrámat, mely megmaradt, hogy férjemnek ne legyen neve és maradéka a földön.

2 Sám 14,8

És a király mondá az asszonynak: Menj haza, s én majd parancsolok felőled.

2 Sám 14,9

És a tékuai asszony mondá a királynak: Rajtam legyen, uram királyom, a gonoszság, és atyám házán; a király pedig és az ő széke ártatlan legyen.

2 Sám 14,10

És mondá a király: A ki ellened szól, vezesd hozzám, és többé nem fog illetni téged.

2 Sám 14,11

S amaz mondá: Emlékezzék meg a király Uráról Istenéről, hogy a vérszerinti atyafiak meg ne sokasodjanak a boszúállásra, és semmikép se öljék meg fiamat. Ki mondá: Él az Úr! hogy fiadnak hajszála sem esik a földre.

2 Sám 14,12

Mondá tehát az asszony: Hadd szóljon szolgálód az én uram- királyomnak egy igét. És mondá: Szólj.

2 Sám 14,13

És mondá az asszony: Miért gondoltál ily dolgot az Isten népe ellen? és ez igét miért mondotta a király, hogy vétkezzék, és ne hozza vissza az ő számkivetettjét?

2 Sám 14,14

Mindnyájan meghalunk, és elfolyunk a földbe, mint a víz, mely vissza nem tér; és Isten nem akarja a lélek vesztét, hanem azt forgatja gondolatában, hogy egészen el ne veszszen, ki elvettetett. [Ezek. 18,32. 33,11.]

2 Sám 14,15

Azért jöttem tehát most, hogy megmondjam az én uram- királyomnak ez igét a nép előtt. És mondá szolgálód: Szólok a királynak, ha valami módon a király megcselekszi szolgálója szavát.

2 Sám 14,16

És meghallgatja a király és megszabadítja szolgálóját mindazok kezéből, kik el akarnak vala törleni az Isten örökségéből engemet és fiamat egyetemben.

2 Sám 14,17

Hadd mondja tehát szolgálód, hogy legyen az én uram királyom igéje, mint az áldozat. Mert mint az Isten angyala, olyan az én uram királyom, hogy sem áldás, sem átok meg nem indítja; azért Urad Istened is veled vagyon. [Kir. I. 29,9.]

2 Sám 14,18

És felelvén a király, mondá az asszonynak: El ne titkold tőlem az igét, melyet kérdek tőled. És mondá neki az asszony: Szólj, uram királyom!

2 Sám 14,19

És mondá a király: Nem Joáb keze van-e veled mindezekben? Felelé az asszony és mondá: Lelked üdvösségére, uram királyom! sem jobbra, sem balra nem tér semmi azokból, miket az én uram királyom szólott; mert szolgád, Joáb, ő parancsolt nekem, és ő adta szolgálód szájába mindez igéket.

2 Sám 14,20

Hogy e dolog módját elváltoztassam, szolgád, Joáb parancsolta azt; te pedig, uram királyom! bölcs vagy, mint bölcsesége van Isten angyalának, hogy érts a földön mindeneket.

2 Sám 14,21

És mondá a király Joábnak: Ime megengesztelődvén, igéd szerint cselekedtem. Menj el tehát, és hivd vissza a gyermeket, Absalomot.

2 Sám 14,22

És arczra borúlván Joáb a földig mély hódolattal, áldá a királyt. És mondá Joáb: Ma értette meg szolgád, hogy kedvet találtam szemeid előtt, uram királyom! mert szolgád beszédét teljesítetted.

2 Sám 14,23

Fölkele tehát Joáb, és elméne Gesszúrba, és elhozá Absalomot Jerusalembe.

2 Sám 14,24

Mondá pedig a király: Térjen vissza házába, de ne lássa orczámat, Absalom tehát visszatére házába, és nem látá a király arczát.

2 Sám 14,25

Nem vala pedig oly szép és igen ékes férfiú, mint Absalom, egész Izraelben; tetőtől talpig nem lévén benne semmi hiba.

2 Sám 14,26

És mikor haját elnyíreti vala, (esztendőnkint egyszer nyiretvén meg, mert haja terhére vala), fejének haja kétszáz siklusnyi lőn, a közönséges mértékkel.

2 Sám 14,27

Absalomnak pedig három fia születék, és egy Támár nevű, ékes ábrázatú leánya.

2 Sám 14,28

És Absalom Jerusalemben marada két esztendeig; és nem látá a király orczáját.

2 Sám 14,29

Külde azért Joábhoz, hogy a királyhoz küldje őt; ki nem akara hozzá menni. És midőn másodszor küldött, és amaz még sem akart hozzá menni,

2 Sám 14,30

mondá szolgáinak: Tudjátok Joáb szántóföldét szántóföldem mellett, melyen árpavetése van; menjetek hát, és gyujtsátok föl azt tűzzel. Absalom szolgái tehát fölgyujták a vetést tűzzel. És elmenvén Joáb szolgái s megszaggatván ruhájokat, mondák: Fölgyujtották Absalom szolgái a szántóföld egy részét tűzzel.

2 Sám 14,31

És fölkele Joáb, és Absalomhoz méne házába, és mondá: Miért gyujtották föl szolgáid vetésemet tűzzel?

2 Sám 14,32

És Absalom felelé Joábnak: Hozzád küldöttem, kérvén, jőj hozzám, hogy a királyhoz küldjelek, és mondd neki: Miért jöttem meg Gesszurból? jobb volt nekem ott lennem; kérlek azért, hadd lássam a király orczáját. Hogyha még emlékezik vétkemről, öljön meg engem.

2 Sám 14,33

Bemenvén tehát Joáb a királyhoz hirűl ada neki mindent; és eléhivaték Absalom, és beméne a királyhoz, és leborúla földig előtte, és a király megcsókolá Absalomot.

2 Sám 15

Absalom pártot üt Dávid ellen, s ez elfut előle.

2 Sám 15,1

De ezek után Absalom szekereket és lovagokat szerze magának, és ötven férfiút, kik előtte járjanak.

2 Sám 15,2

És reggel fölkelvén Absalom, a kapu bemeneténél áll vala, és minden férfiút, kinek dolga volt, hogy a király itéletére menjen, magához híván Absalom, mondja vala: Melyik városból vagy? Ki felelvén mondja vala: Izrael egyik nemzetségéből vagyok én, szolgád;

2 Sám 15,3

és felel vala neki Absalom: Beszédeid jónak és igazaknak látszanak nekem; de nincs rendelve a királytól, ki téged meghallgasson. És mondja vala Absalom:

2 Sám 15,4

Ki rendel engem bíróvá a földön, hogy hozzám jőjenek mind, a kiknek ügyök van, és igazán itéljek?

2 Sám 15,5

De mikor az ember hozzá járúlt is, hogy köszöntse őt, kinyujtván kezét, és megfogván, megcsókolja vala őt.

2 Sám 15,6

És ezt cselekszi vala egész Izraellel, mikor itéletre jött, hogy meghallgattassék a királytól, és hódítgatja vala az izraeli férfiak szivét.

2 Sám 15,7

Negyven esztendő múlva pedig mondá Absalom Dávid királynak: Elmegyek, és beteljesítem fogadásaimat, melyeket az Úrnak fogadtam Hebronban;

2 Sám 15,8

mert fogadást fogadott szolgád, mikor szíriai Gesszurban volt, mondván: Ha az Úr engem visszavisz Jerusalembe, áldozni fogok az Úrnak.

2 Sám 15,9

És mondá neki Dávid király: Menj békével. És fölkele, és Hebronba méne.

2 Sám 15,10

Kémeket külde pedig Absalom Izrael minden nemzetségeihez, mondván: Mihelyt halljátok a harsona-szót, mondjátok: Absalom lett király Hebronban.

2 Sám 15,11

Absalommal pedig kétszáz, Jerusalemből hívott férfiú méne, együgyű szivvel menvén, a dolgokról teljességgel nem tudván.

2 Sám 15,12

És Absalom elhivatá a giloi Akitofelt, Dávid tanácsosát, városából Gilóból És mikor áldozatokat tett, hatalmas párt keletkezék, és a nép gyülekezvén, növekedik vala Absalom körűl.

2 Sám 15,13

Követ jöve azért Dávidhoz, mondván: Egész Izrael Absalomot követi teljes szivvel.

2 Sám 15,14

És Dávid mondá szolgáinak, kik vele valának Jerusalemben: Keljetek föl, fussunk, mert el nem szaladhatunk Absalom elől; siessetek kimenni, netalán eljövén, itt lepjen bennünket, és romlást hozzon ránk, és kardra hányja a várost.

2 Sám 15,15

És mondák a királynak szolgái: Mindazt, mit urunk királyunk parancsol, örömest megteszszük, szolgáid.

2 Sám 15,16

Kiméne tehát a király és egész Izrael gyalog; és a király tíz ágyasasszonyt hagya a ház őrzésére.

2 Sám 15,17

És kimenvén a király és egész Izrael gyalog, megálla távol a háztól.

2 Sám 15,18

És minden szolgái mellette mennek vala, és a Cereti és Feleti seregei, és a geteusok, mind erős hadakozó hatszáz férfiú, kik gyalog követték vala őt Getből, a király előtt mennek vala. [Kir. II. 8,18.]

2 Sám 15,19

Mondá pedig a király a geti Étainak: Miért jösz velünk? Térj vissza és maradj a királylyal, mert jövevény vagy, és kiköltöztél helyedről.

2 Sám 15,20

Tegnap jöttél, és ma kénytelen vagy-e velünk kijőni? én úgy is elmegyek, a hova menendő vagyok; fordúlj meg és vidd vissza magaddal atyádfiait, és az Úr irgalmasságot tesz veled és igazságot, mert megmutattad szivességedet és hűségedet.

2 Sám 15,21

És Étai felelé a királynak, mondván: Él az Úr, és él az én uram királyom! hogy akármely helyen leszesz, uram királyom, akár halva akár élve, ott lesz a te szolgád.

2 Sám 15,22

És Dávid mondá Étainak: Tehát jer, és menj által. És átméne a geti Étai, és mind a férfiak, kik vele valának, és a többi sokaság.

2 Sám 15,23

És mindnyájan sírnak vala nagy szóval; és az egész nép átmenvén, a király is átmegyen vala Cedron patakán, és az egész nép azon út felé tart vala, mely a pusztára visz.

2 Sám 15,24

Elméne pedig Szádok pap is, és vele mindnyájan a leviták, elvivén az Isten szövetség-szekrényét, és letevék az Isten szekrényét; és Abiatar fölméne, míg egybegyűlt az egész nép, mely kiment vala a városból.

2 Sám 15,25

És a király mondá Szádoknak: Vidd vissza az Isten szekrényét a városba; ha kegyelmet találok az Úr szemei előtt, vissza fog vinni engem, és megmutatja nekem azt és hajlékát;

2 Sám 15,26

ha pedig azt mondja nekem: Nem tetszel; jelen vagyok, cselekedje, a mi jó előtte.

2 Sám 15,27

És mondá a király Szádok papnak: Oh látó! térj vissza a városba békeséggel, és fiad, Akimaas, és Abiatar fia, Jonatás, a ti két fiatok legyen veletek.

2 Sám 15,28

Ime én elrejtezem a puszta mezőségében, míg jelentő hír jő tőletek hozzám.

2 Sám 15,29

Szádok és Abiatar tehát visszavivék az Isten szekrényét Jerusalembe, és ott maradának.

2 Sám 15,30

Dávid pedig fölméne az olajfák hegyére, mendegélvén és sírván, mezitláb járván és beborított fővel; de a vele lévő nép is, mind beborított fővel sírva megyen vala fel.

2 Sám 15,31

Hírűl vivék pedig Dávidnak, hogy Akitófel is a pártütésben van Absalommal, és mondá Dávid: Kérlek, Uram, bolondítsd meg Akitófel tanácsát.

2 Sám 15,32

És mikor Dávid fölméne a hegy tetejére, melyen imádandó vala az Urat, ime az araki Kúzai jöve eléje, ruhája megszaggatva, feje földdel behintve.

2 Sám 15,33

És mondá neki Dávid: Ha velem jösz, terhemre leszesz;

2 Sám 15,34

ha pedig a városba visszatérsz, és mondod Absalomnak: Szolgád vagyok, király! a mint szolgája voltam atyádnak, úgy leszek szolgád: – elbontod Akitofel tanácsát.

2 Sám 15,35

Veled lesznek pedig Szádok és Abiatar papok, és minden igét, melyet a király házából hallasz, jelents meg Szádok és Abiatar papoknak.

2 Sám 15,36

Velök van pedig két fiok, Szádok fia, Akimaas, és Abiatar fia, Jonatás; és izenjetek meg nekem általok minden igét, melyet hallotok.

2 Sám 15,37

Kúzai, Dávid barátja tehát a városba érkezvén, Absalom is beméne Jerusalembe.

2 Sám 16

Dávidot Szíba táplálja, Szemei szidalmazza. Absalom vértörése.

2 Sám 16,1

És mikor Dávid kevéssé túlhaladt a hegy tetején, eléje jöve Mifibozet szolgája, Szíba, két szamárral, melyek terhelve valának kétszáz kenyérrel, és száz kötés aszúszőlővel, és száz csomó száraz fügével, és egy tömlő borral.

2 Sám 16,2

És mondá a király Szíbának: Mire valók ezek? és felelé Szíba: A szamarak a király cselédeinek, hogy rájok üljenek; a kenyerek a fügék szolgáidnak eledelűl; a bor pedig, hogy igyék, ki ellankad a pusztában.

2 Sám 16,3

És mondá a király: Hol vagyon urad fia? És Szíba felelé a királynak: Jerusalemben maradt, mondván: Ma adja vissza nekem Izrael háza atyám országát. [Kir. II. 19,27.]

2 Sám 16,4

És mondá a király Szíbának: Tied legyen mind, a mi Mifibozeté volt. És mondá Szíba: Kérlek, hadd találjak kedvet előtted, uram királyom!

2 Sám 16,5

Elérkezék pedig Dávid király Bahurimig, és ime onnan egy Szemei nevű férfiú jő vala ki, Saul rokonságának házából, Géra fia, és kijövén, járdogál és átkozódik vala; [Kir. III. 2,8.]

2 Sám 16,6

és kövekkel hajigálja vala Dávidot, és Dávid királynak minden szolgáját; az egész nép pedig és a hadakozók mindnyájan a királynak jobb és baloldalán mennek vala.

2 Sám 16,7

Igy szól vala pedig Szemei, mikor a királyt átkozá: Ered ki, eredj ki, vérszopó férfiú, és Bélial embere!

2 Sám 16,8

Megtorlotta rajtad az Úr Saul háza minden vérét, mert elfoglaltad az országot helyete, és az Úr fiadnak, Absalomnak kezébe adta az országot; és íme szorongatnak téged gonoszságaid, mert vérszopó férfiú vagy.

2 Sám 16,9

Mondá pedig Szárvia fia, Abizai, a királynak: Miért átkozza e holt eb az én uramat királyomat? Elmegyek, és elütöm fejét.

2 Sám 16,10

És mondá a király: Mi közöm veletek, Szárvia fiai? hagyjatok békét neki, hadd átkozzon, mert az Úr parancsolta neki, hogy Dávidot átkozza; és ki az, ki mondani merje: Miért cselekedett így?

2 Sám 16,11

És mondá a király Abizainak és minden szolgáinak: Ime fiam, ki ágyékomból jött, életemet keresi; mennyivel inkább most Jémini fia? Hagyjatok békét neki, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint.

2 Sám 16,12

talán megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jót ad nekem az Úr e mai átokért.

2 Sám 16,13

Mégyen vala tehát Dávid és társai az úton vele. Szemei pedig a hegy tetején oldalvást mégyen vala átellenében, átkozván, és köveket hajigálván, és földet hányván feléje.

2 Sám 16,14

A király tehát és vele az egész nép fáradtan oda jutván, ott megnyugvának.

2 Sám 16,15

Absalom pedig és egész népe bemenének Jerusalembe, és Akitofel is vele.

2 Sám 16,16

Mikor pedig az araki Kúzai, Dávid barátja, Absalomhoz jutott, szóla neki: Üdvözlégy király! üdvözlégy király!

2 Sám 16,17

Kinek Absalom: Ez-e, úgymond, barátodhoz való hálád? miért nem mentél el barátoddal?

2 Sám 16,18

És Kúzai felelé Absalomnak: Semmiképen nem; mert azé leszek, kit az Úr választott, és mind e nép és egész Izrael, és azzal maradok.

2 Sám 16,19

De hogy ezt is mondjam: Kinek fogok én szolgálni? nem a király fiának-e? a mint atyádnak engedelmeskedtem, úgy engedelmeskedem neked is.

2 Sám 16,20

Mondá pedig Absalom Akitofelnek: Tartsatok tanácsot, mit kelljen cselekednünk?

2 Sám 16,21

És Akitofel mondá Absalomnak: Menj be atyád ágyasaihoz, kiket a ház őrzésére hagyott, hogy mikor meghallja egész Izrael, hogy atyádat megundokítottad, kezeik erősödjenek meg veled.

2 Sám 16,22

Sátort vonának tehát Absalomnak a folyosón, és beméne atyjának ágyasaihoz egész Izrael előtt. [Kir. II. 12,11.]

2 Sám 16,23

Akitofel tanácsa pedig, melyet ama napokban ad vala, mintha valaki Istentől kérdett volna tanácsot; olyan vala Akitofel minden tanácsa, mind mikor Dáviddal, mind mikor Absalommal vala.

2 Sám 17

Kúzai megsemmisíti Akitofel tanácsát, ki magát fölakasztja. Absalom hadat indít Dávid ellen.

2 Sám 17,1

Mondá tehát Akitofel Absalomnak: Tizenkétezer férfiút választok magamnak, és fölkelvén, űzőbe veszem Dávidot ez éjjel,

2 Sám 17,2

és rárohanván (mivelhogy megfáradt és lankadt kezekkel vagyon) megverem őt, és mikor megfutamodik az egész nép, mely vele vagyon, megölöm az elhagyott királyt,

2 Sám 17,3

és visszatérítem az egész népet, mint egy ember szokott visszatérni; mert te egy embert keressz, és az egész nép békeségben leszen.

2 Sám 17,4

És tetszék az ő beszéde Absalomnak és Izrael minden véneinek.

2 Sám 17,5

Mondá pedig Absalom: Híjátok az araki Kúzait, és halljuk, mit mond ő is?

2 Sám 17,6

És mikor Kúzai Absalomhoz jött, mondá Absalom neki: Ilyen beszédet szóla Akitofel; megtegyük-e, vagy ne? mi tanácsot adsz?

2 Sám 17,7

És Kúzai mondá Absalomnak: Nem jó a tanács, melyet Akitofel ezúttal adott.

2 Sám 17,8

És ismét mondá Kúzai: Te ismered atyádat és a férfiakat, kik vele vannak, hogy igen erősek és elkeseredett szivűek, mintha a medve, melynek kölykeit elragadták, dühösködnék az erdőben; de atyád is hadakozó férfiú, és nem fog késni a néppel.

2 Sám 17,9

Talán most a barlangokban lappang, vagy oly helyen, a hol akarja; de mikor elesik egy vagy más kezdetben, meghallja, s a ki hallja, majd mondja: Csapás történt a népen, mely Absalomot követi vala.

2 Sám 17,10

És a legerősebb is, kinek szíve mint az oroszláné, elolvad a félelemtől; mert tudja Izrael egész népe, hogy atyád erős, és bátrak mind, a kik vele vannak.

2 Sám 17,11

Hanem az látszik előttem jó tanácsnak: Gyűljön hozzád egész Izrael, Dántól Berszabeéig, mint a tenger számlálhatlan fövenye; és te légy közöttük.

2 Sám 17,12

Akkor rárohanunk, a mely helyen megtaláltatik, és ellepjük őt, mint a harmat szokott a földre esni; és nem hagyunk meg a férfiakból, kik vele vannak, csak egyet sem.

2 Sám 17,13

És ha valamely városba megyen, vegye körűl egész Izrael a várost kötelekkel, és vonjuk azt a patakba, hogy csak egy kövecske se találtassék föl abból.

2 Sám 17,14

És mondá Absalom és Izrael minden férfiai: Jobb az araki Kúzai tanácsa Akitofel tanácsánál; mert az Úr rendeléséből bomlék föl Akitofel hasznos tanácsa, hogy az Úr ráhozza Absalomra a veszedelmet.

2 Sám 17,15

És Kúzai mondá Szádok és Abiatar papoknak: Akitofel ilyen s ilyen módon adott tanácsot Absalomnak és Izrael véneinek; én pedig ilyen s ilyen tanácsot adtam.

2 Sám 17,16

Most tehát küldjetek el hamar, és adjatok hírt Dávidnak, mondán: Ne maradj ez éjjel a puszta mezőségeiben, hanem késedelem nélkül menj át; netalán elnyelessék a király és az egész nép, mely vele van.

2 Sám 17,17

Jonatás pedig és Akimaas Rogel kútjánál állanak vala; elméne egy szolgáló, és hírűl adá nekik; és azok elmenének, hogy megvigyék Dávid királynak a tudósítást; mert nem akarának szembetűnni, vagy a városba bemenni.

2 Sám 17,18

Meglátá pedig őket egy gyermek, és megjelenté Absalomnak; amazok pedig gyors járással bemenének egy férfiú házába, Bahurimban, kinek kút vala pitvarában, és lemenének abba.

2 Sám 17,19

Vőn pedig az asszony egy lepedőt, és kiterjeszté a kút szájára, mintha darált árpát szárított volna; és igy a dolog titokban marada.

2 Sám 17,20

És mikor Absalom szolgái a házba érkeztek, mondák az asszonynak: Hol van Akimaas és Jonatás? És felelé nekik az asszony: Átmenének sietve, egy kevés vizet iván. Azok pedig, kik keresik vala, midőn nem találták, visszatérének Jerusalembe.

2 Sám 17,21

És midőn elmentek, amazok feljövének a kútból, és elmenvén, hírt adának Dávid királynak, és mondák: Keljetek föl és menjetek át hamar a folyóvizen; mert ily tanácsot adott ellenetek Akitofel.

2 Sám 17,22

Fölkele tehát Dávid és az egész vele lévő nép, és átmenének a Jordánon, míg megvirada, és csak egy sem volt, ki át nem ment volna a folyóvizen.

2 Sám 17,23

Akitofel pedig látván, hogy tanácsa nem ment véghez, megnyergelé szamarát és fölkele, és házába méne városába; és elrendelvén házát, fölakasztá magát és meghala, és eltemetteték atyja sírjában.

2 Sám 17,24

Dávid pedig táborba méne, és Absalom átkele a Jordánon, ő és vele mindnyájan Izrael fiai.

2 Sám 17,25

Absalom pedig Amazát rendelé Joáb helyett a sereg fölé. Amaza pedig egy jezraeli ember fia vala, ki Jetrának hivatik vala, ki bement Naasz leányához, Abigailhoz, Szárvia nénjéhez, ki Joáb anyja vala.

2 Sám 17,26

És Izrael táborba szálla Absalommal Gálaád földén.

2 Sám 17,27

És midőn Dávid táborba jutott, Naasz fia, Szóbi, Ammon fiainak Rabbatjából, és Ammihel fia, Makir, Lodabárból, és a gálaádi Berzellai, Rogelimból,

2 Sám 17,28

hozának neki ágyneműket, szőnyegeket és cserépedényeket, gabonát és árpád, lisztet és darát, babot, lencsét és pörkölt csicserborsót,

2 Sám 17,29

mézet és vajat, juhokat és kövér borjúkat; és adák Dávidnak és a vele lévő népnek eleségűl, mert azt gyaníták, hogy a nép éhség és szomjúság miatt ellankad a pusztában.

2 Sám 18

Absalom szerencsétlen harcza és halála.

2 Sám 18,1

És Dávid szemlét tartván a népen, ezredeseket és századosokat rendele föléje.

2 Sám 18,2

És a nép harmadrészét adá Joáb keze alá, és harmadrészét Szárvia fiának, Abizainak, Joáb öcscsének keze alá, és harmadrészét Étai keze alá, ki Getből vala; és a király mondá a népnek: Kimegyek én is veletek.

2 Sám 18,3

És felelé a nép: Ne jőj ki; mert ha elfutunk sem igen gondolnak velünk, s ha fele rész elesik közőlünk sem sokat törődnek azzal: mert egyedűl te tízezerért számíthatol; jobb tehát, hogy nekünk a városban oltalmúl légy. [Kir. I. 18,7.]

2 Sám 18,4

És mondá nekik a király: A mi előttetek jónak látszik, azt cselekszem. A király tehát megálla a kapunál; és kimégyen vala a nép seregekben, százankint és ezrenkint.

2 Sám 18,5

És parancsola a király Joábnak és Abizainak és Étainak, mondván: Tartsátok meg nekem a gyermeket, Absalomot. És az egész nép hallja vala, hogy a király parancsolt minden fejedelemnek Absalom felől.

2 Sám 18,6

A nép tehát kiméne a mezőre Izrael ellen, és harcz lőn Efraim erdejében. [Bir. 12.]

2 Sám 18,7

És megvereték ott Izrael népe Dávid seregétől, és nagy csapás lőn azon nap húszezerig.

2 Sám 18,8

Ott pedig a viadal elszéledett vala az egész föld színén; és sokkal többen valának, kiket az erdő megemésztett a népből, mint azok, kiket fegyver emésztett vala meg az napon.

2 Sám 18,9

Történék pedig, hogy Absalom találkozék Dávid szolgáival, öszvéren ülvén; és mikor az öszvér egy sürű és nagy cserfa alá ment, a cserfára akada feje; és ő az ég és föld között függvén, az öszvér, melyen ült vala, elméne alóla.

2 Sám 18,10

Látá pedig ezt valaki, és hírűl vivé Joábnak, mondván: Láttam Absalomot a cserfán függeni.

2 Sám 18,11

És mondá Joáb a férfiúnak, ki hírt adott vala neki: Ha láttad, miért nem szegezted őt a földhöz, és én neked tíz ezüst siklust adtam volna, és egy vitézi övet?

2 Sám 18,12

S amaz mondá Joábnak: Ha ezer ezüst siklust adnál is kezembe, mégsem tenném kezemet a király fiára; hallomásunkra parancsolt neked a király és Abizainak és Étainak, mondván: Őrizzétek meg nekem a gyermeket, Absalomot.

2 Sám 18,13

De ha azt lelkem ellen mertem volna is cselekedni, a király előtt nem maradhatott volna titokban, és te nem állanál-e ellenem?

2 Sám 18,14

És mondá Joáb: Nem úgy, a mint te akarod, hanem rárohanok előtted. Vőn azért három dárdát kezébe, és azokat Absalom szivébe döfé; és mikor még mozgott, a cserfán függvén,

2 Sám 18,15

odafuta Joáb tíz fegyverhordozó ifja, és átvervén, megölék őt.

2 Sám 18,16

ekkor Joáb megfúvá a harsonát, és visszatartóztatá a népet, hogy ne űzze a futó Izraelt, kimélni akarván a sokaságot.

2 Sám 18,17

És levevék Absalomot, és az erdőben egy nagy verembe veték őt, és igen nagy rakás követ hordának rája; egész Izrael pedig sátoraiba szalada.

2 Sám 18,18

Absalom pedig emelt vala magának, még midőn élt, egy emlékkövet, mely a király völgyében vagyon; mert mondotta vala: Nincs fiam, tehát ez legyen nevemnek emléke. És hívá a jeloszlopot maga nevéről, és Absalom kezének neveztetik az mai napiglan.

2 Sám 18,19

Szádok fia, Akimaas pedig mondá: Elfutok, és hírűl viszem a királynak, hogy itéletet tőn neki az Úr ellenségei kezéből.

2 Sám 18,20

Mondá neki Joáb: Ne légy hírmondó e napon, hanem más nap vidd hírűl; ma nem akarom, hogy hírt mondj, mert meghalt a király fia.

2 Sám 18,21

És mondá Joáb Kúzinak: Eredj, és vidd hírűl a királynak, a miket láttál. Mélyen meghajola Kúzi Joáb előtt és futa.

2 Sám 18,22

Szádok fia, Akimaas pedig ismét mondá Joábnak: Mit árt, ha én is elfutok Kúzi után? És mondá neki Joáb: Miért futnál, fiam; nem leszesz jó hírmondó.

2 Sám 18,23

amaz felelé: De mi az, ha én is futok? És mondá neki: Fuss. akimaas tehát elfutván a rövidebb úton, meghaladá Kúzit.

2 Sám 18,24

Dávid pedig a két kapu között ül vala; az őr pedig, ki a kapu tetején vala a kőfalon, fölemelvén szemeit, látá az egyedűl futó embert.

2 Sám 18,25

És fölkiáltván, megjelenté a királynak; és mondá a király: Ha egyedűl van, jó hír van szájában. Amaz pedig sietvén és közelebb jövén,

2 Sám 18,26

az őr láta más embert futni, és kiáltván a kapu fölött, mondá: Látok még más, egyedűl futó embert. És mondá a király: ez is jó hírmondó.

2 Sám 18,27

Az őr pedig: A mint, úgymond, az elsőnek futását látom, mint Szádok fiának, Akimaásnak futása. És mondá a király: Jó ember az, és jó hírrel jő.

2 Sám 18,28

Kiáltván pedig Akimaas, mondá a királynak: Üdvözlégy király! És meghajolván a király előtt földig borúlva, mondá: Áldott legyen a te Urad Istened, ki megrekesztette azon embereket, kik fölemelték volt kezeiket az én uram királyom ellen.

2 Sám 18,21

És mondá a király: Békével van-e a gyermek Absalom? És mondá Akimaas: Nagy tolongást láttam, oh király! midőn szolgád, Joáb elkülde engem, szolgádat; egyebet nem tudok.

2 Sám 18,30

Mondá neki a király: Menj át és állj itt. És mikor átment és megállott,

2 Sám 18,31

megjelene Kúzi, és eléjövén, mondá: Jó hírt hozok, uram királyom! mert itéletet tőn ma éretted az Úr mindazok kezéből, kik föllázadtak ellened.

2 Sám 18,32

Mondá pedig a király Kúzinak: Békével van-e a gyermek Absalom? Kinek felelvén Kúzi: Legyenek, úgymond, mint e gyermek, uram királyom ellenségei, és mind azok, kik föltámadnak ellene gonosz végre.

2 Sám 18,33

Megszomorodván ezen a király, fölméne a kapufölötti terembe, és síra. És így szól vala, mendegélvén: Én fiam, Absalom! Absalom, én fiam! Ki adja nekem, hogy meghaljak éretted, Absalom, én fiam! én fiam, Absalom! [Kir. II. 19,4.]

2 Sám 19

Dávid visszahelyezése és nagylelkűsége. Júda és Izrael vetélkedése.

2 Sám 19,1

Hírűl vivék pedig Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja fiát.

2 Sám 19,2

És a győzelem kesergésre fordúl azon nap az egész népnek; mert a nép meghallá azon nap, hogy mondák: A király bánkodik fián.

2 Sám 19,3

És a nép az napon lopva ment be a városba, a mint be szokott lopódzni a harczról visszatért és elfutott nép.

2 Sám 19,4

A király pedig beborítá fejét és kiálta nagy szóval: Én fiam, Absalom! Absalom! én fiam! én fiam!

2 Sám 19,5

Bemenvén azért a királyhoz Joáb a házba, mondá: Megszégyenítetted ma minden szolgáid arczát, kik megszabadították éltedet és fiaid és leányaid életét és ágyasaid életét.

2 Sám 19,6

Szereted gyűlölőidet, és gyűlölöd szeretőidet, és megmutattad ma, hogy nem gondolsz vezéreiddel és szolgáiddal, és valóban látom most, hogyha Absalom élne, és mi mindnyájan meghaltunk volna, az tetszenék neked.

2 Sám 19,7

Most azért kelj föl és jőj ki, és szólván, tégy eleget szolgáidnak; mert esküszöm neked az Úrra, hogy ha ki nem jösz, csak egy sem marad veled ez éjjel; és ez roszabb lesz neked, mint mindazon bajok, melyek rád jöttek ifjúságodtól ez ideiglen.

2 Sám 19,8

Fölkele tehát a király, és leüle a kapuban; és hirűl adák az egész népnek, hogy a kapuban ül; és az egész sokaság eljöve a király elé; Izrael pedig elfuta sátoraiba.

2 Sám 19,9

És az egész nép is tusakodik vala Izrael minden ellenségei között, mondván: A király szabadított meg minket ellenségeink kezéből, ő mentett meg minket a filiszteusok kezéből; és most elfutott a földről Absalom miatt;

2 Sám 19,10

Absalom pedig, kit fejedelmünkké kentünk, meghalt a hadban; meddig hallgattok és nem hozzátok vissza a királyt?

2 Sám 19,11

Dávid király pedig Szádok és Abiatar papokhoz külde, mondván: Szóljatok Júda véneinek, mondván: Miért jöttök utolsók a királyt visszahozni házába? (Mert egész Izrael beszéde eljutott vala a királyhoz az ő házába).

2 Sám 19,12

Ti, én atyámfiai, én csontom, és ti, én testem, miért vagytok utolsók a király visszavitelében?

2 Sám 19,13

És Amazának mondjátok meg: Nem az én csontom és testem vagy-e? Ezeket cselekedje nekem Isten, és ezeket mívelje, ha a seregek hadnagya nem leszesz előttem minden időben Joáb helyett.

2 Sám 19,14

És meghajtá szívét Júda minden férfiainak, mint egy férfiúnak; és elküldének a királyhoz, mondván: Térj vissza te és minden szolgáid.

2 Sám 19,15

És visszatére a király, és a Jordánig érkezék; és az egész Júda Galgaláig jöve, hogy eléje menjen a királynak, és áthozza őt a Jordánon.

2 Sám 19,16

Siete pedig Szemei, Gérának, Jemini fiának fia, Bahurimból, és leméne Júda férfiaival Dávid király elé, [Kir. III. 2,8.]

2 Sám 19,17

ezer férfiúval Benjaminból, és Szíba, a szolga Saul házából, és az ő tizenöt fia, és húsz szolgája vele vala, és berohanván a Jordánba a király előtt,

2 Sám 19,18

átmenének a gázlón, hogy áthozzák a király házát, és parancsa szerint cselekedjenek; Géra fia, Szemei pedig leborúlván a király előtt, midőn már átment a Jordánon,

2 Sám 19,19

mondá neki: Ne tulajdonítsd nekem, uram, a gonoszságot, és ne emlékezzél meg szolgád aznapi méltatlanságairól, midőn kijöttél, uram királyom, Jerusalemből; és ne tartsd meg, király, szivedben.

2 Sám 19,20

Mert én, szolgád, elismerem bűnömet, és azért ma József egész házából első érkeztem meg, és jöttem le uram királyom elé.

2 Sám 19,21

Felelvén pedig Szárvia fia, Abizai, mondá: De mindez igék mellett nem fog-e megöletni Szemei, mivel megátkozta az Úr fölkentjét?

2 Sám 19,22

És mondá Dávid: Mi közöm veletek, Szárvia fiai? miért állotok ma ellenem? ma ölessék-e tehát meg férfiú Izraelben? vagy nem tudom-e, hogy ma lettem királylyá Izraelen?

2 Sám 19,23

És mondá a király Szemeinek: Nem halsz meg. És megesküvék neki.

2 Sám 19,24

Saul fia, Mifibozet is leméne a király elé mosatlan lábakkal és nyiretlen szakállal; és ruháit nem mosta meg az naptól, melyen kiment vala a király, békés visszatérése napjáig.

2 Sám 19,25

És mikor Jerusalemben eléje ment a királynak, mondá neki a király: Miért nem jöttél velem, Mifibozet?

2 Sám 19,26

És ő felelvén, mondá: Uram királyom! szolgám megvetett engem; mert én, szolgád, mondottam neki, hogy nyergeljen szamarat nekem, felülök, és elmegyek a királylyal; mivel én, szolgád sánta vagyok.

2 Sám 19,27

Azonfölűl be is vádolt engem, szolgádat neked, uram- királyomnak. De te, uram királyom, olyan vagy, mint az Isten angyala; cselekedd, a mi neked tetszik. [Kir. II. 16,3. 14,17.20. Kir. I. 29,9.]

2 Sám 19,28

Mert atyám háza nem volt egyébre, mint halálra méltó uram királyom előtt; te pedig engem, szolgádat asztalod vendégei közé helyeztél; azért mi igazságos panaszom lehetne? vagy mi szót emelhetnék tovább a királyra?

2 Sám 19,29

Mondá akkor neki a király: Mit szólasz többet? állandó, a mit mondottam: te és Szíba oszszátok meg az örökséget.

2 Sám 19,30

És felelé Mifibozet a királynak: Akár mindent elvehet, miután visszatért uram királyom békével házába.

2 Sám 19,31

A gálaádi Berzellai is lemenvén Rogelimból, átkiséré a királyt a Jordánon, kész lévén a folyóvizen túl is követni őt. [Kir. II. 17,28. Kir. III. 2,7.]

2 Sám 19,32

A gálaádi Berzellai pedig igen öreg vala, azaz nyolczvan esztendős, és ő ada élelmet a királynak, midőn táborban volt, mert igen gazdag ember vala.

2 Sám 19,33

És mondá a király, Berzellainak: Jer velem, hogy nyugodtan és bátorságosan élj velem Jerusalemben.

2 Sám 19,34

És Berzellai mondá a királynak: Hány napja van még életem esztendeinek, hogy fölmenjek a királylyal Jerusalembe?

2 Sám 19,35

Nyolczvan esztendős vagyok ma: vajjon élénkek-e még érzékeim, hogy az édest a keserűtől megválaszszák? vagy gyönyört adhat-e szolgádnak az étel és ital? vagy hallgathatom-e többé az éneklő férfiak és asszonyok szavát? minek lenne terhűl szolgád uram- királyomnak?

2 Sám 19,36

Kevéssé elmegyek én, szolgád a Jordánon túl veled; mert nincs szükségem ily visszafizetésre;

2 Sám 19,37

hanem kérlek, hadd térjek vissza én, szolgád, és haljak meg városomban, és temettessem el atyám és anyám sirja mellett. De itt van szolgád, Kámaám, ő menjen veled, uram királyom, és cselekedd vele mindazt, mi előtted jónak látszik.

2 Sám 19,38

Mondá tehát a király neki: Jőjön át velem Kámaám, és én azt cselekszem vele, mi neked tetszik, és mindent megnyersz, a mit kérsz tőlem.

2 Sám 19,39

És mikor az egész nép és a király átment a Jordánon, a király megcsókolá Berzellait és megáldá őt, és amaz helyére visszatére.

2 Sám 19,40

Átméne tehát a király Galgalába, és Kámaám vele. Júdának pedig egész népe átkisérte vala a királyt, de csak felerész vala jelen Izrael népéből.

2 Sám 19,41

Azért Izrael minden férfiai a királyhoz gyűlvén, mondák neki: Miért loptak el téged atyánkfiai, a Júda emberei, és átvitték a királyt és házát a Jordánon és Dávidnak minden férfiait vele?

2 Sám 19,42

És felelé Júda minden férfia Izrael férfiainak: Mert hozzám közelebb való a király; miért haragszol e dologért? Vajjon ettünk-e valamit a királyéból? vagy ajándékot adtak e nekünk?

2 Sám 19,43

És felelé Izrael férfia Júda férfiainak, és mondá: Tiz részszel nagyobb vagyok én a király előtt, és inkább tartozik hozzám Dávid, mint tehozzád; miért cselekedtél méltatlanságot rajtam, és miért nem adatott hirűl először nekem, hogy visszahozzam királyomat? De keményebben feleltek még Júda férfiai Izrael férfiainak.

2 Sám 20

Széba lázadása. Amaza halála. Széba bukása. Dávid tisztviselői.

2 Sám 20,1

És történék, hogy ott volt egy Széba nevű bélai férfiú, Bokri fia, Benjamin nemzetségéből; ki harsonát fúva és mondá: Nincs részünk Dávidban, sem örökségünk Izai fiában; térj sátoraidba, Izrael!

2 Sám 20,2

És elvála egész Izrael Dávidtól, és követé Bokri fiát, Szébát; Júda férfiai pedig királyukhoz ragaszkodnának a Jordántól Jerusalemig.

2 Sám 20,3

És mikor a király eljutott házába Jerusalembe, vevé a tíz ágyasasszonyt, kiket a ház őrzésére hagyott vala, és adá azokat őrizet alá, élelmet adván nekik; és nem méne be hozzájok, hanem elzártan valának, haláluk napjáig özvegységben élvén.

2 Sám 20,4

Mondá pedig a király Amazának: Hívd egybe nekem Júda minden férfiait harmadnapon, és légy jelen.

2 Sám 20,5

Elméne tehát Amaza, hogy egybehíja Júdát, és elkésett az időn túl, melyet a király rendelt vala neki.

2 Sám 20,6

Mondá pedig Dávid Abizaimnak: Most inkább megsanyargat minket Bokri fia, Széba, mint Absalom; vidd el azért urad szolgáit, és vedd űzőbe őt, nehogy erős városokat találjon, és elszaladjon előlünk.

2 Sám 20,7

Kimenének vele tehát Joáb férfiai, a ceretiek és feletiek is; és az erősek mind kimenének Jerusalemből Bokri fiát, Szébát kergetni.

2 Sám 20,8

És mikor a nagy kő mellett voltak, mely Gábaonban vagyon, Amaza jövén, eléjök méne. Joáb pedig szoros köntösbe vala öltözve termete mértéke szerint, és azon fölűl derekán hüvelyben függő karddal felövezve, mely úgy vala csinálva, hogy gyenge mozdítással kijöhetett és döfhetett vele.

2 Sám 20,9

Mondá azért Joáb Amazának: Üdvözlégy, atyámfia! És megfogá jobb kezével Amaza állát, mintha meg akarná csókolni őt. [Kir. III. 2,5.]

2 Sám 20,10

Amaza pedig nem vevé észre a kardot, mely Joábnál vala, ki oldalba döfé őt, és kiontá belét a földre, más sebet nem is tőn, és meghala. Joáb pedig és testvére, Abizai, űzék Bokri fiát, Szébát.

2 Sám 20,11

Azonközben némely férfiak Joáb társai közől, midőn megállottak Amaza teste mellett, mondák: Ime, a ki Joáb helyett Dávid társa akart lenni.

2 Sám 20,12

Amaza pedig vérbe keverten az út közepén fekszik vala. Látá azt egy férfiú, hogy az egész nép megáll őt nézni, és elemelé Amazát az útról a mezőre, és befödé őt ruhájával, hogy miatta ne álljanak meg az átmenők.

2 Sám 20,13

El lévén tehát emelve az útról, átméne minden férfiú, követve Joábot, hogy Bokri fiát, Szébát kergesse.

2 Sám 20,14

Emez pedig átment vala Izrael minden nemzetségén Abelába és Betmaakába, és minden válogatott férfiak hozzágyültek vala.

2 Sám 20,15

Eljutának tehát és vivák őt Abelában és Betmaakában, és körűlvevék a várost töltésekkel, és megszállák a várost; az egész nép pedig, mely Joábbal vala, igyekszik vala lerontani a kőfalakat.

2 Sám 20,16

És kikiálta egy bölcs asszony a városból: Halljátok, halljátok! Mondjátok Joábnak: Közelíts ide, hadd szóljak veled.

2 Sám 20,17

Ki mikor hozzá járúlt, mondá neki: Te vagy-e Joáb? És amaz felelé neki: Én. És így szóla neki: Hallgasd meg szolgálód beszédét. Ki felelé: Hallom.

2 Sám 20,18

Amaz ismét mondá: Régi közmondásban e beszédet mondák: A kik kérdezkednek, Abelában kérdezkedjenek; és úgy végeztek.

2 Sám 20,19

Nem én vagyok-e, ki igazságot felelek Izraelben, és te föl akarod forgatni a várost, és elveszteni az anyát Izraelben? Miért pusztítod az Úr örökségét?

2 Sám 20,20

És felelvén Joáb, mondá: Távol legyen, távol legyen az tőlem; nem pusztítom, el sem rontom.

2 Sám 20,21

Nem úgy van a dolog, hanem egy Széba nevű ember Efraim hegyéről, Bokri fia, fölemelte kezét Dávid király ellen; adjátok őt egyedűl kézbe, és eltávozunk a várostól. És mondá az asszony Joábnak: Ime feje le fog vettetni hozzád a kőfalon át.

2 Sám 20,22

Beméne tehát az egész néphez, és bölcsen szóla nekik; kik Bokri fia, Széba elvágott fejét kiveték Joábhoz. És ő harsonát fúva, és eltávozának a várostól, kiki sátorába; Joáb pedig visszatére Jerusalembe a királyhoz.

2 Sám 20,23

Joáb tehát fővezér vala Izrael egész seregén, Banajás pedig, Jojada fia a ceretieken és feletieken; [Kir. II. 8,16.]

2 Sám 20,24

Aduram pedig adószedő, Josafát, Ahilud fia, a jegyzőkönyv vezetője,

2 Sám 20,25

Siva pedig irnok; Szádok pedig és Abiatar papok.

2 Sám 20,26

A jairi Ira pedig Dávid papja vala.

2 Sám 21

Éhség a gábaonitákon elkövetett gyilkosság miatt, és ennek kiengesztelése. Dávid harczai a filiszteusokkal.

2 Sám 21,1

Lőn pedig éhség is Dávid napjaiban három esztendeig szűntelen; és Dávid kérdést tőn az Úr felelőhelyén. És mondá az Úr: Saul miatt és az ő vérszopó háza miatt, hogy megölte a gábaonitákat.

2 Sám 21,2

A király tehát eléhíván a gábaonitákat, mondá nekik: (a gábaoniták pedig nem Izrael fiai közől valának, hanem az amorreusok maradékai; mert Izrael fiai megesküdtek vala nekik, és Saul meg akarta őket ölni buzgóságból, mint Izrael és Júda fiaiért.) [Józ. 9,15.]

2 Sám 21,3

Mondá tehát Dávid a gábaonitáknak: Mit cselekedjem veletek? és mi legyen engeszteléstek, hogy az Úr örökségét áldjátok?

2 Sám 21,4

És mondák neki a gábaoniták: Nem ezüstért és aranyért van pörünk, hanem Saul ellen és háza ellen; és nem akarjuk, hogy ember ölessék Izraelből. S mondá nekik a király: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem nektek?

2 Sám 21,5

Kik mondák a királynak: A férfiút, ki minket álnokúl megrontott és elnyomott, úgy el kell törlenünk, hogy csak egy se maradjon nemzetségéből Izrael minden határaiban.

2 Sám 21,6

Adassék nekünk hét férfiú az ő fiai közől, hogy feszítsük fel őket az Úrnak Saul Gábaájában, ki valaha az Úr választottja volt. És mondá a király: Oda adom.

2 Sám 21,7

De a király kegyelmeze Mifibozetnek, Saul fia, Jonatás fiának, az Úrra való esküvés miatt, mely Dávid között és Saul fia, Jonatás között vala. [Kir. I. 20,12. 18,3.]

2 Sám 21,8

Fogá tehát a király Ája leányának, Reszfának két fiát, kiket Saulnak szült, Armónit és Mifibozetet, és Saul leányának Míkolnak öt fiát, kiket szült Berzellai fiának, Hadrielnek, ki Molatiból volt,

2 Sám 21,9

és azokat a gábaoniták kezeibe adá; kik fölfesziték őket a hegyen az Úr előtt; és elesének ezek heten együtt, megöletvén az aratás első napján, midőn az árpaaratás kezdődött.

2 Sám 21,10

Ája leánya, Reszfa pedig szőrzsákot vévén, maga alá teríté a kősziklán, aratás kezdetétől, mígnem víz csepegett rájok az égből; és nem engedé a madaraknak megszaggatni őket nappal, sem a vadaknak éjjel.

2 Sám 21,11

És hírűl vivék Dávidnak, a miket Ája leánya, Reszfa, Saul ágyasa cselekedett vala.

2 Sám 21,12

És elméne Dávid, és elhozá Saul csontjait, és fia, Jonatás csontjait a gálaád-jábeszi férfiaktól, kik ellopták volt azokat a betszáni utczáról, melyben felakasztották vala őket a filiszteusok, mikor Sault megölték a Gelboén.

2 Sám 21,13

És elvivé onnan Saul csontjait és fia, Jonatás csontjait; és összeszedvén azok tetemeit, kik felakasztattak vala,

2 Sám 21,14

eltemeték azokat Saul és fia, Jonatás csontjaival Benjamin földén az oldalban, Cisznek, az ő atyjának sírjába; és megcselekvének mindent, mit a király parancsolt vala, és azután kiengesztelődék Isten a föld iránt.

2 Sám 21,15

A filiszteusoknak pedig ismét háborújok lőn Izrael ellen, és leméne Dávid és szolgái vele, és hadakozának a filiszteusok ellen. Elfáradván pedig Dávid,

2 Sám 21,16

Jeszbibenob, ki Arafa nemzetségéből volt, kinek dárda-vasa háromszáz latot nyom vala, és új karddal vala felövezve, meg akará ölni Dávidot.

2 Sám 21,17

De segitségűl lőn neki Szárvia fia, Abizai, és megvervén a filiszteust, megölé. Akkor megesküvének Dávid férfiai, mondván: Ezután ki nem jösz velünk a hadba, nehogy eloltsd Izrael világát.

2 Sám 21,18

Második háború is lőn Góbban a filiszteusok ellen; akkor a huszáti Szobokai megölé Száfot az Arafa törzsökéből, az óriások nemzetségéből. [Krón. I. 20,4.]

2 Sám 21,19

Harmadik háború is lőn Góbban a filiszteusok ellen, melyben Száltus fia, a betlehemi selyemszövő Adeodatus megölé a geti Góliátot, kinek dárdanyele olyan vala, mint a takácsok zúgolyfája. [Kir. I. 17,7.]

2 Sám 21,20

A negyedik háború Getben lőn; melyben egy magas férfiú vala, kinek hat-hat ujja vala kezein és lábain, azaz huszonnégy, Arafa nemzetségéből való.

2 Sám 21,21

És káromlá Izraelt; de Szamaának, Dávid bátyjának fia, Jonatán megölé őt.

2 Sám 21,22

Ezek négyen születtek Arafától Getben, és elestek Dávidnak és szolgáinak kezei által.

2 Sám 22

Dávid hálaéneke ellenségeitől megszabadúlásaért.

2 Sám 22,1

Dávid pedig az Úrnak ez ének igéit mondá az napon, melyen az Úr megszabadította őt ellenségei kezéből, és Saul kezéből,

2 Sám 22,2

és szóla: Az Úr az én kősziklám, és erősségem és szabadítóm. [Zsolt. 17,3.]

2 Sám 22,3

Isten az én erőm, benne bízom; paizsom és szabadulásom szarva, az én fölemelőm és menedékem; szabadítóm, a gonoszságból kiszabadítasz engem.

2 Sám 22,4

A dicséretes Urat segítségűl hívom, és ellenségeimtől megszabadúlok. [Zsolt. 17,4.]

2 Sám 22,5

Mert körűlvettek engem a halál gyötrelmei, Bélial patakjai megrettentettek engem.

2 Sám 22,6

A pokol kötelei körűlvettek engem; elővettek engem a halál tőrei.

2 Sám 22,7

Szorúltságomban segítségűl hívom az Urat, és Istenemhez kiáltok, és templomából meghallgatja szómat, és füleihez érkezik kiáltásom.

2 Sám 22,8

Megindult és megrendűlt a föld, a hegyek alapjai megrázkodtak és ingadoztak, mert haragudott rájok,

2 Sám 22,9

Füst ment föl orrából, és szájából emésztő tűz; szenek gyuladtak meg attól,

2 Sám 22,10

Meghajtotta az egeket, és leszállott; és homály volt lábai alatt.

2 Sám 22,11

A kerubok fölé ment és szállott, és röpűlt a szél szárnyain.

2 Sám 22,12

Rejtekűl tette a sötétséget maga körűl, vizet csurgatván az egek fölhőiből.

2 Sám 22,13

A színe előtti villogástól tüzes szenek gyuladtak.

2 Sám 22,14

Az Úr dörög az égből, és a Fölséges szózatát adja.

2 Sám 22,15

Nyilakat bocsáta ki és elszéleszté őket, villámot, és megemészté őket.

2 Sám 22,16

És meglátszottak a tenger mélyei, és fölfedettek a földkerekség alapjai az Úr dorgálásától, az ő haragja szelének fúvásától.

2 Sám 22,17

Elküldött a magasból, és felvőn engem, és kivona engem a sok vízből.

2 Sám 22,18

Megszabadított engem igen hatalmas ellenségemtől, és azoktól, kik gyülöltek engem; mert erősebbek voltak nálamnál.

2 Sám 22,19

Megelőzött engem nyomorúságom napján, és erős támaszom lőn az Úr.

2 Sám 22,20

És kivezetett engem a térségre; megszabadított engem, mert tetszettem neki.

2 Sám 22,21

Az Úr megfizet nekem igazságom szerint, és kezeim tisztasága szerint fog jutalmazni engem.

2 Sám 22,22

Mert megőriztem az Úr útait, és istentelenűl nem cselekedtem Istenem ellen.

2 Sám 22,23

Mivel minden itélete szemeim előtt vagyon, és az ő parancsait nem távolítottam el magamtól.

2 Sám 22,24

És tökéletes leszek előtte, és őrizkedni fogok gonoszságomtól.

2 Sám 22,25

És az Úr megfizet nekem igazságom szerint, és kezeim tisztasága szerint az ő szemei láttára.

2 Sám 22,26

A szenttel szent leszesz, és az erőssel tökéletes.

2 Sám 22,27

A választottal választott leszesz, és az elveteműlttel elvetemedel.

2 Sám 22,28

És a szegény népet megmented, és szemeiddel a kevélyeket megalázod.

2 Sám 22,29

Mert te vagy szővétnekem, Uram! és te világosítod meg, Uram, sötétségemet.

2 Sám 22,30

Mert teáltalad futok felövezve; Istenemmel átugrom a kőfalat.

2 Sám 22,31

Isten, szeplőtelen az ő útja, az Úr beszéde tűzzel megpróbáltatott; ő minden benne bízónak paizsa.

2 Sám 22,32

Kicsoda Isten az Úron kivűl? és kicsoda erős a mi Istenünkön kivűl?

2 Sám 22,33

Isten az, ki felövezett engem erősséggel, és megegyenesítette tökéletesen útamat;

2 Sám 22,34

hasonlóvá tévén lábaimat a szarvasokéhoz, és magas helyeimre állítván engem,

2 Sám 22,35

harczra tanítván kezeimet, és karjaimat olyanokká tévén, mint a réz-íjat. [Zsolt. 143,1.]

2 Sám 22,36

Szabadításod paizsát adtad nekem, és kegyességed nagygyá tett engem.

2 Sám 22,37

Tért adtál lépéseimnek alattam, és nem erőtlenedtek el bokáim.

2 Sám 22,38

Űzőbe veszem ellenségeimet és eltiporom; és nem térek vissza, míg meg nem emésztem őket.

2 Sám 22,39

Megemésztem őket és összetöröm, hogy föl ne keljenek; lábaim alá fognak esni.

2 Sám 22,40

Felöveztél engem erősséggel a harczra, alám hajtottad az ellenem állókat.

2 Sám 22,41

Elleneimmel hátat fordíttattál nekem, az engem gyülölőkkel, és elvesztem őket.

2 Sám 22,42

Kiáltanak, és nem lesz, ki megszabadítsa; az Úrhoz (kiáltanak), és nem hallgatja őket.

2 Sám 22,43

Eltörlöm őket, mint a föld porát; mint az utczák sarát szétgázolom őket és eltiprom.

2 Sám 22,44

Megmentesz engem népem ellenmondásaitól, és nemzetek fejévé megtartasz engem; a nép, melyet nem ismerek, szolgál nekem.

2 Sám 22,45

Az idegen fiak ellenem állnak; hallván fülök, engedelmeskednek nekem.

2 Sám 22,46

Az idegen fiak elfolytak, és szorúltságukban összezsugorodnak.

2 Sám 22,47

Él az Úr, és áldott legyen az én Istenem; és magasztaltassék föl szabadúlásom erős Istene.

2 Sám 22,48

Isten, ki boszuállást adsz nekem, és alám veted a népeket;

2 Sám 22,49

ki engem kiviszesz ellenségeim közől, és az ellenem tusakodók közől fölemelsz; az igaztalan férfiútól megmentesz engem. [Zsolt. 17,49.]

2 Sám 22,50

Azért hálát adok neked, Uram! a népek között, és a te nevednek énekelek; [Rom. 15,9.]

2 Sám 22,51

ki magasztossá tette az ő királya szabadulását, és irgalmasságot cselekedett fölkentjével, Dáviddal, és az ő ivadékával mindörökké.

2 Sám 23

Dávid utolsó beszéde, és hősei névsora.

2 Sám 23,1

Ezek pedig Dávid utolsó igéi. Mondá Izai fia, Dávid, mondá a férfiú, ki igéretet vőn Jákob Istene fölkentjéről, a jeles énekes Izraelben: [Ap.cs. 2,30.]

2 Sám 23,2

Az Úr lelke szólott énáltalam, és az ő beszéde nyelvem által.

2 Sám 23,3

Mondá nekem Izrael Istene, szóla Izrael erőse: Az embereken uralkodó, az igaz uralkodó isteni félelemben…

2 Sám 23,4

Mikép a hajnal világossága napkeletkor reggel felhők nélkül tündöklik, és mikép esők által a fű növekszik a földből.

2 Sám 23,5

Nem oly nagy ugyan házam az Istennél, hogy velem örökkévaló, mindenben erős és állhatatos szövetséget szerezzen; mert ez minden üdvöm és minden kivánságom, és semmi sincs, a mi abból ne virágzanék.

2 Sám 23,6

Az engedetlenek pedig, mint a tövisek, kiszaggattatnak mindnyájan, melyeket nem tépnek ki kézzel;

2 Sám 23,7

hanem a ki azokhoz nyúlni akar, fölfegyverkezik vassal és hegyes fával, és felgyújtatván tűzzel, mind semmivé égettetnek.

2 Sám 23,8

Ezek Dávid hőseinek nevei: A székben ülő, a legbölcsebb, a fejedelem a három között. Ő mint a fának igen gyenge férgecskéje, ki nyolczszázat ölt meg egy ütközetben. [Krón. I. 10,11.]

2 Sám 23,9

Ezután az ahohita Eleazar, amaz atyjabátyjának fia, a három hős közől, kik Dáviddal valának, midőn a filiszteusokat megszégyenítették, és oda gyülekeztek a harczra.

2 Sám 23,10

És mikor fölmentek Izrael férfiai, ő megálla és vágá a filiszteusokat, míglen keze elfáradt, és a kardhoz merevedett; és az Úr nagy szabadúlást tőn az napon, és a nép, mely elfutott vala, visszatére a megöltek kizsákmányolására.

2 Sám 23,11

És ez után Áge fia, Szemma, Arariból. Mikor a filiszteusok az állomásra gyülekeztek, hol egy föld vala, tele lencsével, és mikor a nép elfutott a filiszteusok előtt,

2 Sám 23,12

megálla a föld közepén, és megoltalmazá azt, és megveré a filiszteusokat; és nagy szabadúlást tőn az Úr.

2 Sám 23,13

És ezek hárman, kik fejedelmek valának a harmincz között, mentek le már azelőtt is, és aratás idején Dávidhoz jöttek vala Odollám barlangjába; a filiszteusok tábora pedig az óriások völgyében vala elhelyezve. [Krón. I. 11,15.]

2 Sám 23,14

És Dávid az erősségben, a filiszteusok tábora pedig akkor Betlehemben vala.

2 Sám 23,15

Ekkor kivánsága lőn Dávidnak, és mondá: Vajha valaki nekem egy ital vizet adna azon csatornakútból, mely Betlehemben vagyon a kapunál!

2 Sám 23,16

Berohana tehát a három hős a filiszteusok táborába, és vizet merítének a betlehemi csatornakútból, mely a kapunál vala, és Dávidnak vivék; de ő nem akará meginni, hanem az Úrnak áldozá azt,

2 Sám 23,17

mondván: Legyen az Úr kegyelmes nekem, hogy ezt ne cselekedjem; azon embereknek, kik életveszélylyel mentek vala el, vérét igyam-e? Azért nem akará meginni. Ezeket cselekvé a három legerősebb.

2 Sám 23,18

Abizai is, Joáb öcscse, Szárvia fia, egyik fejedelem vala a három közől; ez az, ki fölemelte dárdáját háromszáz ellen, kiket megölt, nevezetes a három közől,

2 Sám 23,19

és nemesebb a három között, és azok fejedelme; de a három elsőt nem érte el.

2 Sám 23,20

És Banajás, Jojadának, az igen erős férfiúnak fia, nagy tetteket cselekvő, Kabszeelből; ez ölé meg a moábi két oroszlánt, és ez méne le és megölé az oroszlánt a kútban hó idején.

2 Sám 23,21

Ugyanő ölé meg az egyiptomi férfiút is, a bámulásra méltó férfiút, kinek dárda vala kezében; és pálczával menvén le hozzá, a dárdát erővel kiragadá az egyiptomi kezéből, és megölé őt a maga dárdájával.

2 Sám 23,22

Ezeket cselekedte Jojada fia, Banajás.

2 Sám 23,23

És ő nevezetes vala a három hős közől, kik a harmincz nemesbek között valának, mindazáltal az (első) hármat nem érte el, és Dávid titkos tanácsosává tevé őt.

2 Sám 23,24

Joáb öcscse, Ázael a harmincz közől, Elehanan, az ő atyjabátyjának fia Betlehemből,

2 Sám 23,25

Szemma Harodiból, Elika Harodiból.

2 Sám 23,26

Helesz Faltiból, a tékuai Akces fia, Hira,

2 Sám 23,27

Abiezer Anatótból, Mobonnai Huszátiból,

2 Sám 23,28

Szelmon Ahohiból, Maharai Netofatiból,

2 Sám 23,29

Baana fia, Heled, ez is Netofatiból, Ribai fia, Itai, Benjamin fiainak Gabaatjából,

2 Sám 23,30

Banaja Faratonból, Heddai Gaasz patakától,

2 Sám 23,31

Abialbon Arbatból, Aszmavet Beromiból,

2 Sám 23,32

Eliaba Szalboniból. Jasszen fiai, Jonatán,

2 Sám 23,33

Szemma Ororiból, Szárar fia, Ajam, Arorból,

2 Sám 23,34

Elifelet, Aaszbainak, Makati fiának fia, Akitofel fia, Eliam Gelonból,

2 Sám 23,35

Heszrai Karmélból, Fárai Arbiból,

2 Sám 23,36

Nátán fia, Igaal Szóbából, Bónni Hadiból.

2 Sám 23,37

Szelek Ammoniból, Naharai Berorból, Szárvia fiának, Joábnak fegyverhordozója.

2 Sám 23,38

Ira Jetriből, Gáreb szintén Jetriből,

2 Sám 23,39

A heteus Uriás. Összesen harminczheten.

2 Sám 24

Dávid megszámláltatja népét, a miért mirígyhalállal büntettetik.

2 Sám 24,1

És ismét fölgerjede az Úr haragja Izrael ellen, és fölindítá közöttük Dávidot, ki ezt mondá: Menj, és számláld meg Izraelt és Júdát. [Krón. I. 21,1.]

2 Sám 24,2

És mondá a király hadserege fejedelmének, Joábnak: Járd el Izrael minden nemzetségeit, Dántól Berszabeéig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam annak számát.

2 Sám 24,3

És mondá Joáb a királynak: A te Urad Istened szaporítsa meg népedet, a mennyi mostan, még százannyivá tegye uram királyom színe előtt; de mit akar uram királyom az ilyen dologgal?

2 Sám 24,4

Azonban a király beszéde meggyőzé Joábnak és a sereg fejedelmeinek szavát; és kiméne Joáb és a vitézek fejedelmei a király elől, hogy megszámlálják Izrael népét.

2 Sám 24,5

És mikor átmentek a Jordánon, jutának Ároer városáig jobbra, mely Gád völgyében vagyon;

2 Sám 24,6

és Jázeren át menének Gálaádba és Hodsinak alsóbb földére, és Dán erdőseire menének. És kerűlvén Szídónnál,

2 Sám 24,7

átmenének Tírus bástyái mellett, és a heveusok és kananeusok egész földére, és elérkezének Júda déli részére Berszabeéba;

2 Sám 24,8

és megszemlélvén az egész földet, kilencz hónap és húsz nap múlva visszajutának Jerusalembe.

2 Sám 24,9

Átadá azután Joáb a népösszeirás számát a királynak, és találtaték Izraelből nyolczszázezer erős férfiú, kik fegyvert foghattak; és Júdából ötszázezer hadakozó.

2 Sám 24,10

De megdöbbenté Dávidot szive, miután megszámláltatott a nép; és mondá Dávid az Úrnak: Igen vétkeztem e cselekedetben; de kérlek, Uram! vedd el szolgád gonoszságát, mert igen bolondúl cselekedtem.

2 Sám 24,11

Fölkele tehát reggel Dávid, és lőn az Úr beszéde Gád prófétához, Dávid látójához, mondván:

2 Sám 24,12

Eredj és szólj Dávidnak: Ezeket mondja az Úr: Háromnak választása adatik neked: válaszsz egyet, a mit akarsz, ezek közől, hogy cselekedjem rajtad.

2 Sám 24,13

És mikor Gád eljött Dávidhoz, megjelenté neki, mondván: Vagy éhség jő földedre hét esztendeig; vagy három hónapig futsz ellenségeid előtt és azok kergetnek téged; vagy bizonynyal három napig tartó mirígyhalál lesz földeden. Most tehát gondolkodjál és lásd, minő beszéddel feleljek annak, ki engem küldött. [Krón. I. 21,12.]

2 Sám 24,14

Mondá pedig Dávid Gádnak: Igen szorongattatom; de jobb az Úr kezébe esnem (mert nagy az ő irgalmassága), mint az emberek kezeibe. [Krón. I. 21,13. Dán. 13,23.]

2 Sám 24,15

És mirígyhalált bocsáta az Úr Izraelre, reggeltől a rendelt ideig, és meghala a népből Dántól Berszabeéig, hetvenezer férfiú.

2 Sám 24,16

És mikor az Úr angyala kinyujtotta kezét Jerusalemre, hogy azt elveszítse, az Úr megkönyörűle az inségen, és mondá a nép-ölő angyalnak: Elég, tartóztasd meg már kezedet. Az Úr angyala pedig a jebuzeus Areuna szérűje mellett vala.

2 Sám 24,17

És Dávid mondá az Úrnak, mikor meglátta a nép-ölő angyalt: Én vagyok, a ki vétkeztem, én cselekedtem gonoszúl; ezek, kik juhok, mit cselekedtek? Fordúljon kérlek, kezed ellenem és atyám háza ellen.

2 Sám 24,18

Gád pedig Dávidhoz méne az napon, és mondá neki: Menj föl, és építs oltárt az Úrnak a jebuzeus Areuna szérűjén.

2 Sám 24,19

És fölméne Dávid Gád beszéde szerint, melyet az Úr parancsolt vala neki.

2 Sám 24,20

És kitekintvén Areuna, észrevevé a királyt és szolgáit, hogy hozzá mennek;

2 Sám 24,21

és kimenvén, a király előtt földig arczra borúla, és mondá: Mi oka, hogy uram királyom szolgájához jő? Mondá neki Dávid: Hogy megvegyem tőled a szérűt, és az Úrnak oltárt építsek, és szűnjék meg a halál, mely dühöng a nép között.

2 Sám 24,22

És Areuna mondá Dávidnak: Vegye el és áldozzon uram királyom, a mint tetszik neki; itt vannak tulkok az égőáldozatra, és a szekér s a tulkok jármai fa helyett.

2 Sám 24,23

Areuna király mindent ada a királynak, és mondá Areuna a királynak: A te Urad Istened vegye be fogadásodat.

2 Sám 24,24

Felelvén neki a király, mondá: Nem úgy, a mint akarod, hanem áron veszem meg tőled, és nem áldozok az én Uram- Istenemnek ingyen való égőáldozatokat. Dávid tehát megvevé a szérűt és a tulkokat ötven ezüst sikluson;

2 Sám 24,25

és Dávid oltárt építe ott az Úrnak, áldozván égő- és hálaáldozatokat, és az Úr megkegyelmeze a földnek, és elvéteték a csapás Izraelről.