KRÓNIKA MÁSODIK KÖNYVE. PARALIPOMENON II.
2 Krón 1
Salamon kérelme, bölcsesége, dicsősége és gazdagsága; szekereinek és lovasainak száma.
Megerősödék tehát Dávid fia, Salamon az ő országlásában, és Ura Istene vele lévén, igen fölmagasztalá őt. [Kir. III. 3,1.]
És parancsola Salamon egész Izraelnek, az ezredeseknek és századosoknak és hadnagyoknak, és az egész Izrael biráinak és a nemzetségek fejedelmeinek;
és elméne az egész sokasággal Gábaon magasára, hol az Isten szövetségének hajléka vala, melyet Mózes, az Isten szolgája csinált volt a pusztában.
Az Isten szekrényét pedig Dávid elvitte Kariatiarimból azon helyre, melyet annak készített, és a hol sátort állított vala annak, azaz Jerusalembe. [Kir. II. 6,17. Krón. I. 16,1. Móz. II. 37,1.]
A rézoltár is, melyet Bezéleel, Urinak, Hur fiának fia csinált, ott vala az Úr hajléka előtt, melyet megkerese Salamon és az egész gyülekezet.
És fölméne Salamon az Úr szövetségének hajléka előtti rézoltárhoz, és azon ezer áldozatot tőn.
Ime pedig azon éjjel megjelenvén neki az Isten, mondá: Kérj a mit akarsz, hogy adjak neked.
És mondá Salamon az Istennek: Te nagy irgalmasságot cselekedtél Dávid- atyámmal, és engem rendeltél királylyá helyette.
Most azért, Uram Istenem! teljesedjék be a te beszéded, melyet Dávid- atyámnak igértél; mert te tettél engem királylyá a te sok népeden, mely oly számlálhatlan, mint a föld pora.
Adj bölcseséget és értelmet nekem, hogy ki- és bejárjak néped előtt; mert ezen te nagy sokaságú népedet ki itélheti meg voltaképen? [Bölcs. 9,10.]
Mondá pedig az Isten Salamonnak: Mivel inkább tetszett ez szivednek, és nem kértél gazdagságot és vagyont és dicsőséget, sem azok lelkét, kik téged gyülöltek, sem igen hosszú életet, hanem bölcseséget és tudományt kértél, hogy az én népemet itélhessed, melyen téged királylyá rendeltelek:
bölcseség és tudomány adatott neked; gazdagságot pedig és vagyont és dicsőséget adok neked, úgy, hogy senki a királyok közől sem előtted sem utánad hozzád hasonló nem volt.
Salamon tehát Gábaon magasáról Jerusalembe jöve a szövetség hajléka elé, és országla Izraelen.
És szekereket és lovasokat gyüjte magának, és lőn ezernégyszáz szekere, és tizenkétezer lovasa, és azokat a szekerek városaiba helyezé, és Jerusalembe a királyhoz. [Kir. III. 10,26.]
És a király annyi ezüstöt és aranyat szerze Jerusalemben, mint a kő, és czedrusfákat, mint a vad fügefák, melyek a mezőségen igen bőven nőnek.
Hoznak vala pedig neki lovakat Egyiptomból és Koából a király kereskedői, kik elmentek és vásárlottak
négylovas szekeret hatszáz ezüst sikluson, és egy lovat százötvenen; hasonlóképen gyakorolják vala a vásárlást a heteusok minden országaiból, és Szíria királyaitól.
Munkások a templomépítéshez. Salamon egyezkedése Hirammal. A munkások száma és rende.
Eltökéllé pedig Salamon, hogy házat építsen az Úr nevének, és magának palotát.
És számba vőn vállonhordozó hetvenezer férfiút, és nyolczvanezeret, kik köveket vágjanak a hegyekben, és ezek fölé háromezer hatszáz felügyelőt.
Elkülde Hiramhoz, a tírusi királyhoz is, mondván: A mint Dávid atyámmal cselekedtél, és neki czedrusfákat küldöttél, hogy házat építsen magának, melyben lakott is: [Kir. III. 5,2.]
úgy cselekedjél velem is, hogy az én Uram Istenem nevének házat épitsek, s azt a jóillatú szerek előtte leendő gyújtására szenteljem, és a fűszerek füstölésére, és a kenyerek mindenkori kitételére, és az égőáldozatokra reggel és este, szombatokon is és az újhold napjain, és a mi Urunk Istenünk ünnepein, melyek Izraelnek parancsoltattak, mindörökké.
Mert a ház, melyet építeni kivánok, nagy; mert nagy a mi Istenünk minden istenek fölött.
Kinek lehet azért ereje, hogy neki méltó házat építsen? Ha az ég és az egeknek egei sem foghatják őt be: ki vagyok én, hogy házat építhessek neki? hanem csak arra, hogy jó illatszer gyujtassék előtte.
Küldj tehát nekem tanúlt férfiút, ki aranyból és ezüstből, rézből és vasból, vörös karmazsin és kék selyemből tudjon dolgozni, és ki czifrázatokat tudjon metszeni, azon mesterekkel, kik velem vannak Judeában és Jerusalemben, kiket atyám, Dávid szerzett.
De czedrusfákat is küldj nekem, és gyalogfenyő és jegenyefenyő-fákat a Libanonból; mert tudom, hogy a te szolgáid tudnak fát vágni a Libanonból, és szolgáim szolgáiddal lesznek,
hogy nekem sok fát készítsenek; mert a ház, melyet építeni kivánok, igen nagy és dicsőséges.
Azonfölül a te munkás szolgáidnak, kik a fákat vágni fogják, élelmökre adok húszezer mérték búzát, és ugyanannyi mérték árpát, és húszezer veder bort, húszezer veder olajat is.
Felele pedig Hiram, a tírusi király, levél által, melyet Salamonnak küldött vala: Mivel az Úr szerette népét, azért tett téged föléje országlóvá.
És tovább mondá: Áldott legyen Izrael Ura Istene, ki az eget és földet teremtette, ki Dávid királynak bölcs és tanúlt, értelmes és okos fiat adott, hogy az Úrnak házat, és magának palotát építsen.
Küldök azért neked egy okos és igen tanúlt férfiút, Hiramot, atyámat,
a Dán leányai közől való asszony fiát, kinek atyja tírusi volt, ki aranyból és ezüstből, rézből és vasból, márványkőből és fából tud dolgozni, vörös és kék, fehér és karmazsin-selyemből is, és ki minden czifrázatot tud metszeni és okosan gondolni, a mi csak a munkában szükséges, a te mestereiddel, és az én uramnak, Dávid atyádnak mestereivel.
Azért a búzát és árpát, az olajat és bort, a miket igértél, uram, küldd meg a te szolgáidnak.
Mi pedig fát vágunk a Libanonból, a mennyire szükséged lesz, és szálakon Joppéba viszszük azokat a tengeren; te pedig vitesd el azokat Jerusalembe.
Ekkor számbavevé Salamon mind a jövevény férfiakat, kik Izrael földén valának, azon számlálás szerint, melylyel atyja, Dávid megszámlálta vala; és találtatának százötvenháromezeren és hatszázan.
És azok közől hetvenezret rendele, kik vállaikon terhet hordjanak, és nyolczvanezret, kik köveket vágjanak a hegyekben; háromezer hatszáz felügyelőt pedig a nép munkái fölé.
A templomépület leirása.
És elkezdé Salamon építeni az Úr házát Jerusalemben Mória hegyén, mely megmutattatott vala atyjának, Dávidnak, azon helyen, melyet Dávid készített, a jebuzeus Ornán szérűjén. [Kir. III. 6,1. Kir. II. 24,25. Krón. I. 21,26.]
Kezdé pedig építeni a második hónapban, országlása negyedik esztendejében.
És ezek az alapok, melyeket vetett Salamon, hogy az Isten házát fölépítse, melynek az első mérték szerint, hossza hatvan könyöknyi, szélessége húsz könyöknyi.
Elől a csarnoknak pedig, mely a ház szélességének mértéke szerint elnyúlt, hossza húsz könyöknyi, magassága pedig százhúsz könyöknyi vala; és megaranyozá azt belűl tiszta aranynyal.
A nagyobbik házat is megbéllé fenyőfa-deszkákkal; és finom aranylemezeket szegeze föl mindenütt, és pálmafákat metsze azokra, és egymáshoz foglalt lánczformákat.
A templom padolatát is kirakatá drága márványkővel nagy ékességgel.
Igen próbált arany vala pedig, melynek lemezeivel beborítá a házat és gerendáit, ajtómellékeit, falait és ajtait; és kerubokat metsze a falakon.
Megcsinálá a szentek szentének házát is; hosszát, a háznak szélessége szerint, húsz könyöknyire, és szélességét hasonlóképen húsz könyöknyire, és arany lemezekkel borítá be azt, közel hatszáz talentommal.
De a szegeket is aranyból csinálá, úgy, hogy mindenik szeg ötven siklust nyomott; a felső termeket is aranynyal borítá be.
A szentek szentének házában két kerubot is csinála képfaragó művel, és aranynyal borítá be azokat.
A kerubok szárnyai húsz könyöknyire terjednek vala ki, úgy, hogy egyik szárny öt könyöknyi lévén, a ház falát éré; a másik is öt könyöknyi lévén, a másik kerub szárnyát éré.
Hasonlóképen a másik kerub szárnya öt könyöknyi vala, és a falat éré; a másik szárnya is öt könyöknyi, a másik kerub szárnyát éré.
Tehát mind a két kerub szárnyai ki voltak terjesztve, és húsz könyöknyire nyúltak el; azok pedig lábaikon fenn állának, és arczaik a kőlső házra voltak fordúlva.
Függönyt is csinála kék, vörös, karmazsin és fehér selyemből, és kerubokat szőve abba. [Máté 27,51.]
A templom ajtaja előtt is két oszlopot, melyeknek harminczöt könyöknyi vala magassága, azok gombjai pedig öt könyöknyiek; [Jerem. 52,20.]
azután mintegy lánczocskákat is a felelő helyen, és föltevé azokat az oszlopok gombjaira; száz gránátalmát is, melyeket a lánczocskák közé helyeze.
Az oszlopokat is a templom elé helyezé, egyiket jobbra, másikat balra; azt, mely jobbra vala, Jákinnak hívá, és a mely balra, Booznak.
A templomhoz tartozó eszközökről.
Rézoltárt is csinála húsz könyöknyi hosszat, és húsz könyöknyi széleset, és tiz könyöknyi magasat;
öntött tengert is, egyik szélétől a másik széléig tiz könyöknyit, köröskörűl kerekdedet; mely öt könyöknyi magas vala, és harmincz könyöknyi zsinór érte be körületét. [Kir. III. 7,23.]
Tulkok hasonlatossága is vala az alatt, és kivül némi czifrázatok, tíz könyöknyire, melyek két renddel kerülék meg a tenger öblét; a tulkok pedig öntöttek valának.
És maga a tenger tizenkét tulokra tétetett, melyeknek hárma éjszakra néz vala, és más hárma napnyugatra, továbbá más hárma délre, és a három utolsó napkeletre, rajtok lévén a tenger; a tulkok hátulja pedig befelé vala a tenger alatt.
Továbbá annak vastagsága egy tenyérnyi vala, és szája, mint a kehely szája, vagy a kinyilt liliomé; és háromezer veder fért belé.
Csinála tíz rézüstöt is, és ötöt jobbra helyeze, és ötöt balra, hogy azokban mossák meg mind, a mit az égőáldozatra visznek; mert a tengerben a papok mosdanak vala.
És csinála tíz aranygyertyatartót is a parancsolt forma szerint; és a templomba helyezé azokat, ötöt jobbra, és ötöt balra;
nemkülönben tiz asztalt is, és a templomba helyezé azokat, ötöt jobbra és ötöt balra; száz arany csészét is.
Elkészíté a papok tornáczát is, és a nagy csarnokot, és a csarnokon ajtókat, melyeket rézzel boríta be.
Továbbá a tengert jobb oldalra helyezé napkelet felé délnek.
Megcsinálá pedig Hiram az üstöket és villácskákat és csészéket; és elvégezé a királynak minden művét az Isten házában;
tudniillik: a két oszlopot és koronákat, gombokat és hállózatokat, melyek befödjék a koronákon való gombokat;
négyszáz gránátalmát is és két hállózatot, úgy, hogy két rend gránátalmák foglaltassanak be minden hállózatba, melyek befödik az oszlopok koronáit és gombjait.
Talapokat is csinála és üstöket, melyeket a talapokra helyeze;
egy tengert és tizenkét tulkot a tenger alá;
és üstöket és villácskákat és csészéket. Minden edényt megcsinála Salamonnak Hiram atyja az Úr házában tiszta rézből.
Jordán tartományában önteté a király azokat agyagos földbe Szókot és Saredata között.
Számtalan vala pedig az edények sokasága, úgy, hogy nem tudák mértékét a réznek.
És megcsinálá Salamon az Isten házának minden edényeit, és az arany oltárt és asztalokat, és ezekre a kitett kenyereket;
a gyertyatartókat is, azok lámpáival tiszta aranyból, hogy a felelőhely előtt világítsanak a rendtartás szerint;
és némi virágokat és lámpákat, és arany hamvévőket; minden tiszta aranyból volt csinálva;
a jóillattartó edényeket is és a tömjénzőket, a csészéket és mozsárkákat tiszta aranyból, és a belső templom, azaz a szentek szentének ajtait kimetszeté, és a templom külső ajtait aranyból. És igy elvégezteték minden mű, melyet Salamon készíte az Úr házában.
A templom fölszenteltetése.
Bevive tehát Salamon mindent, a miket atyja, Dávid fogadott vala, az ezüstöt és aranyat, és minden edényeket az Isten házának kincsei közé tőn. [Kir. III. 7,51.]
Ezekután egybegyüjté Izrael véneit és a nemzetségek minden fejedelmeit, és a családok fejeit Izrael fiai közől Jerusalembe, hogy elhozzák az Úr szövetségszekrényét Dávid városából, mely Sion. [Kir. III. 8,1.]
Eljövének tehát a királyhoz Izrael minden férfiai a hetedik hó ünnepén.
És mikor eljöttek Izrael minden vénei, a leviták fölvevék a szekrényt,
és bevivék azt és a hajlék minden készületeit. Továbbá a szentély edényeit, melyek a hajlékban valának, elvivék a papok a levitákkal.
Salamon király pedig és Izrael egész közönsége, és mindnyájan, kik egybegyűltek vala a szekrény előtt, áldozának kosokat és tulkokat minden szám nélkül; mert oly nagy vala az áldozatok sokasága.
És a papok átvivék az Úr szövetség-szekrényét az ő helyére, azaz a templom felelőhelyére, a szentek szentébe a kerubok szárnyai alá,
úgy hogy a kerubok kiterjeszték szárnyaikat a hely fölött, melyre a szekrény tétetett vala, és magát a szekrényt befödék rúdjaival együtt.
A rudaknak pedig, melyeken a szekrény hordoztatik vala, mivel kevéssel hosszabbak valának, végei kilátszottak a felelőhely előtt; ha pedig valaki kevéssé kifelé volt, azokat nem láthatta. S igy ott volt a szekrény a jelen napig.
És semmi sem vala egyéb a szekrényben, hanem csak a két tábla, melyeket Mózes tett vala belé Hóreben, mikor az Úr a törvényt adta az Egyiptomból kijövő Izrael fiainak.
Kijövén pedig a papok a szentélyből, (mert a papok, kik ott találtathattak, mind megszenteltettek; és még az időben a sor és szolgálat rende közöttük nem volt elosztva),
mind a leviták, mind az énekesek, azaz, kik Azaf alatt valának, fiaik és atyjokfiai biborba öltözve, czimbalmokkal, hárfákkal és czitarákkal zengének, állván az oltár napkeleti részére, és velök a papok százhúszan, harsonákat fúván.
Mindnyájan tehát egyetemben harsonákkal, szóval, czimbalmokkal és hárfákkal és különféle hangszerekkel együtt zengvén, és szavokat fölemelvén, a zengés messze hallatszik vala, úgy hogy mikor az Urat dicsérni kezdették és mondák: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökkévaló az ő irgalmassága: – betelék az Isten háza felhővel,
és a papok nem állhattak s nem szolgálhattak a homály miatt; mert az Úr dicsősége betöltötte vala az Isten házát.
Folytatás. Salamon imádsága.
Akkor mondá Salamon: Az Úr azt igérte, hogy homályban lakik; [Kir. III. 8,12.]
én pedig házat építettem nevének, hogy ott lakjék mindörökké.
És a király megfordítá arczát, és megáldá Izrael minden sokaságát (mert az egész sereg figyelmezve áll vala), és mondá:
Áldott legyen Izrael Ura Istene, ki cselekedettel beteljesítette, mit Dávid- atyámnak szólott, mondván:
Az naptól, melyen kihoztam népemet Egyiptom földéről, nem választottam várost Izrael minden nemzetségei közől, hogy abban ház építtessék az én nevemnek; és nem választottam semmi más férfiút, hogy fejedelem legyen népemen, Izraelen:
hanem Jerusalemet választottam, hogy abban legyen az én nevem; és Dávidot választottam, hogy őt rendeljem az én népem, Izrael fölé.
És mikor akaratja volt Dávid- atyámnak, hogy házat építsen Izrael Ura Istene nevének;
mondá az Úr neki: Mivel akaratod volt házat építeni az én nevemnek, jól cselekedted ugyan, hogy olyan szándékod volt;
de nem te építed föl a házat, hanem fiad, ki ágyékodból származik; ő fog építeni házat az én nevemnek.
Az Úr tehát beteljesítette beszédét, melyet szólott vala; és én állottam föl atyám, Dávid helyett, és Izrael királyi székébe ültem, a mint mondotta az Úr, és házat építettem Izrael Ura Istene nevének;
és abba helyeztem a szekrényt, melyben az Úr szövetsége vagyon, melyet Izrael fiaival szerzett.
Megálla pedig az Úr oltára előtt Izrael egész sokaságának ellenében, és kiterjeszté kezeit;
mert Salamon egy réz széket csinált, és azt a tornácz közepére helyezte, öt könyöknyi vala hossza, és öt könyöknyi szélessége, és három könyöknyi magassága; és arra álla, és azután térdre esvén Izrael egész sokaságának átellenében, és kezeit az égre emelvén,
mondá: Izrael Ura Istene! nincs hozzád hasonló Isten az égben és a földön, ki megtartod a szövetséget és irgalmasságot szolgáiddal, kik előtted teljes szivökkel járnak; [Makkab. II. 2,8.]
ki teljesítetted szolgádnak, Dávid- atyámnak, mind a mit neki szólottál; és miket szájjal igértél, cselekedettel végbevitted, mint e jelen idő is bizonyítja.
Most tehát, Izrael Ura Istene! teljesítsd be szolgádnak, Dávid- atyámnak, a miket szólottál, mondván: Nem fogy el belőled a férfiú előlem, ki Izrael királyi székén üljön, de csak úgy, ha fiaid megőrzik útaikat, és törvényemben járnak, a mint te is jártál előttem.
És most, Izrael Ura Istene! erősödjék meg a te beszéded, melyet Dávid- szolgádnak szólottál.
De hihető-e, hogy Isten az emberekkel lakjék a földön? Ha az ég és az egek egei téged be nem foghatnak, mennyivel kevésbbé e ház, melyet építettem?
De csak arra készíttetett az, hogy tekints szolgád imádságára és könyörgésére, Uram Istenem! és hallgasd meg a könyörgéseket, melyeket szolgád előtted önt;
hogy nyisd föl szemeidet e házra, éjjel-nappal, e helyre, melyben igérted, hogy segítségűl hivassék ott a te neved;
és meghallgasd az imádságot, melyet szolgád imádkozik abban; és meghallgasd könyörgését szolgádnak és népednek, Izraelnek. A ki e helyen imádkozik, meghallgasd lakóhelyedből, azaz, mennyekből, és légy kegyelmes.
Ha valaki felebarátja ellen vétkezik, és kész lesz ellene megesküdni, és magát átokkal kötelezi az oltár előtt e házban:
te hallgasd meg mennyből, és tégy itéletet szolgáidnak, úgy, hogy a gonosz útját önnön fejére térítsd, és állj boszút az igazért, megfizetvén neki igazsága szerint.
Ha néped, Izrael, meggyőzetik ellenségeitől (mert vétkezni fognak ellened), és megtérvén bűnbánatot tartanak, és könyörögnek a te nevednek és imádkoznak e helyen,
te hallgasd meg mennyből, és engedd el bűnét a te népednek, Izraelnek, és vidd vissza őket a földre, melyet nekik és atyáiknak adtál.
Ha az ég bezáratván, eső nem esik a nép bűnei miatt, és könyörögnek neked e helyen, és vallást tesznek a te nevednek, és megtérnek bűneikből, midőn őket megsanyargatod:
hallgasd meg mennyből, Uram! és bocsásd meg a bűnöket szolgáidnak és népednek, Izraelnek, és tanítsd jó útra őket, melyen járjanak; és adj esőt a földre, melyet népednek adtál örökségűl.
Ha éhség támad a földön és mirígyhalál, ragya és aszály, sáska és cserebogár; és az ellenség elpusztitván a tartományokat, megszállja a város kapuit, és minden csapás és nyavalya szorongatja őket: [Krón. II. 20,9.]
ha valaki népedből, Izraelből imádkozik, megismerve csapását és nyavalyáját, és kiterjeszti kezeit e házban,
hallgasd meg mennyből, tudniillik a te magas lakóhelyedből, és kegyelmezz, és fizess meg kinekkinek az ő utai szerint, melyekről tudod, hogy szivében vannak, (mert egyedűl te ismered sziveit az emberek fiainak);
hogy féljenek téged, és útjaidon járjanak mindennap, míg élnek a föld szinén, melyet atyáinknak adtál.
Az idegent is, ki nem népedből, Izraelből való, ha eljövend messzeföldről a te nagy nevedért és erős kezedért és kinyujtott karodért, és imádkozni fog e helyen:
te hallgasd meg mennyből, a te igen erős lakóhelyedből, és cselekedd meg mind, a miért segítségűl hí téged a jövevény, hogy ismerjék a föld minden népei a te nevedet, és féljenek téged, mint néped, Izrael, és tudják meg, hogy a te neved hivatott segítségűl e házra, melyet építettem.
Ha néped hadba megy ellenségei ellen az úton, melyen elküldöd őket, és imádnak téged azon út felé, melyen e város vagyon, melyet választottál, és a ház, melyet nevednek építettem:
te hallgasd meg mennyből imádságaikat és könyörgésöket, és állj boszút.
Ha pedig vétkeznek ellened (mert nincs ember, ki ne vétkezzék), és megharagszol rájok, és az ellenség kezébe adod, és fogva viszik őket messzeföldre, vagy pedig közelre, [Kir. III. 8,46. Sirák 7,21. Ján. I. 1,8.]
és megtérvén szivökben a földön, melyre fogva vitettek, bűnbánatot tartanak és könyörögnek neked az ő fogságuk földén, mondván: Vétkeztünk, gonoszúl cselekedtünk, hamisságot tettünk;
és megtérnek hozzád teljes szivökből és teljes lelkökből fogságuk földén, melyre vitettenek, és imádnak téged az ő földük útja felé, melyet atyáiknak adtál, és a város felé, melyet választottál, és a ház felé, melyet nevednek építettem:
Te hallgasd meg mennyből, azaz erős lakóhelyedből imádságaikat, és tégy itéletet, és a te, noha bűnös népednek, bocsáss meg.
Mert te vagy az én Istenem; nyiljanak meg, kérlek, a te szemeid, és füleid legyenek figyelmesek az imádságra, mely ezen helyen lesz.
Most azért kelj föl, Uram Isten, a te nyughelyedre, te és a te erősséged szekrénye. Papjaid, Uram Isten, öltözzenek föl szabadúlással, és szenteid örvendezzenek a jókban. [Zsolt. 131,8.9.10.]
Uram Isten! ne utáld meg a te fölkented orczáját, emlékezzél meg a te szolgád, Dávid irgalmasságairól.
Folytatás. Salamonnak az Isten ismét megjelen.
És midőn Salamon elvégezte az imádkozást, tűz szálla le az égből, és megemészté az égő- és egyébféle áldozatokat; és az Úr dicsősége betölté a házat.
És a papok be nem mehettek az Úr templomába, mivel az Úr dicsősége betöltötte az Úr templomát. [Makkab. II. 2,8.]
De Izrael fiai is mindnyájan láták a leszálló tüzet és az Úr dicsőségét a házon; és leborulván arczczal a földre, a kővel kirakott padozatra, imádák és dicsérék az Urat: Mert jó, mert örökkévaló az ő irgalmassága.
A király pedig és az egész nép áldozatokat tőnek az Úr előtt.
Áldozatra valókat öle tehát Salamon király, huszonkétezer tulkot, százhúszezer kost, és fölszentelé az Isten házát a király és az egész nép. [Kir. III. 8,63.]
A papok pedig tiszteikben állanak vala, a leviták pedig hangszerekkel az Úr énekeihez, melyeket Dávid király csinált az Úr dicséretére: hogy örökkévaló az ő irgalmassága, Dávid énekeit zengvén kezeik által; a papok pedig harsonát fúvának előttök; és egész Izrael áll vala.
Fölszentelé Salamon a tornácz közepét is az Úr temploma előtt, áldozván ott égőáldozatokat és a békeáldozatok kövérségét, mivel a rézoltárra, melyet emelt, nem férhetnek vala az égő és egyébféle áldozatok és kövérségek.
Salamon tehát ünnepet tarta az időben hét napig és vele egész Izrael, igen nagy gyülekezet, Émat bemenetétől Egyiptom patakáig.
És nyolczadik napon a begyülekezés ünnepét tartá, mivelhogy az oltárt hét napig szentelte, és az ünnepet hét napig ülte.
A hetedik hét huszonharmadik napján pedig elbocsátá a népeket hajlékaikba; kik vígadnak és örvendeznek vala a jó fölött, melyet az Úr tőn Dáviddal és Salamonnal és az ő népével, Izraellel.
És elvégezé Salamon az Úr házát és a király házát, és mind a miket föltett vala szivében, csinálni az Úr házában és tulajdon házában, szerencsésen. [Kir. III. 9,1.]
Megjelene pedig az Úr neki éjjel és mondá: Meghallgattam imádságodat, és e helyet áldozat házaúl választottam magamnak.
Ha bezárom az eget és eső nem esik, és meghagyom és parancsolom a sáskának, hogy emészsze meg a földet, és mirigyhalált bocsátok népem közé;
az én népem pedig, kikre segítségül hivatott az én nevem, megtérvén, könyörög nekem és orczámat keresi, és bűnbánatot tart gonosz utairól: én is meghallgatom az égből, és megkegyelmezek az ő büneiknek, és meggyógyítom földüket;
szemeim is nyitva lesznek, és füleim figyelmesek annak imádságára, ki e helyen imádkozik.
Mert elválasztottam és megszenteltem e helyet, hogy ott legyen az én nevem mindörökké, és ott maradjanak szemeim és szivem mindennapon.
Te is, ha előttem jársz, mint atyád, Dávid járt, és mindazok szerint cselekszel, miket parancsoltam neked, és parancsaimat és itéleteimet megtartod:
föntartom országod királyi székét, a mint megigértem Dávid atyádnak, mondván: Nem vétetik el törzsöködből a férfiú, ki fejedelem legyen Izrael fölött.
Ha pedig elfordultok és elhagyjátok az én rendeléseimet és parancsaimat, melyeket elétek adtam; és elmenvén, idegen isteneknek szolgáltok és imádjátok azokat:
kigyomlállak titeket az én földemről, melyet nektek adtam; és e házat, melyet nevemnek szenteltem, elvetem orczám elől, és példabeszédűl adom azt és tanulságúl minden népnek.
És ez a ház közmondásúl lesz minden átmenőknek, és álmélkodva mondani fogják: Miért cselekedett az Úr így e földdel és e házzal?
És felelni fogják: Mert elhagyták atyáik Urát Istenét, ki őket Egyiptom földéről kihozta, és idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták és tisztelték: azért jött rájok mind e gonosz.
Salamon építkezései, hódításai, rendeletei az isteniszolgálat körül, és hajói.
Húsz esztendő mulva pedig, miután fölépítette Salamon az Úr házát és a maga házát, [Kir. III. 9,10.]
a városokat, melyeket Hiram adott vala Salamonnak, fölépíté, és azokba szállítá Izrael fiait.
És elméne Émát-Szubába, és megvevé azt.
És Palmírát építé a pusztában, és más igen erős városokat építe Ématban.
És fölépíté felső Betóront és alsó Betóront, kerített városokat, melyeknek kapui és zárai és lakatjai valának.
Balaátot is és minden igen erős városokat, melyek Salamonéi valának, és a szekerek és lovasok minden városait; mindent a mit csak akart Salamon és elrendelt, fölépíte Jerusalemben és a Libanonon és birodalma minden földén.
Az egész népet, mely a heteusok és amorreusok, ferezeusok és heveusok és jebuzeusok közől megmaradt volt, kik nem Izrael törzsökéből valának:
azok fiaiból és maradékaiból, kiket Izrael fiai meg nem öltek, meghódítá Salamon, adófizetőkké tévén mind e napiglan.
De Izrael fiai közől nem rendele, hogy szolgáljanak a király munkáiban, mert ők hadakozó férfiak valának és vezérek, és az ő szekerei- és lovagjainak fejedelmei.
Salamon hadának fejedelmei pedig mindnyájan kétszázötvenen voltak, kik a népet tanítják vala.
Fáraó leányát pedig elköltözteté Dávid városából ama házba, melyet neki épített vala; mert azt mondá a király: Nem lakik feleségem Dávidnak, Izrael királyának házában, azért, hogy megszenteltetett, mert bement abba az Úr szekrénye. [Móz. III. 15,18. Kir. III. 3,1.]
Akkor áldoza Salamon az Úrnak égőáldozatokat az Úr oltárán, melyet a csarnok előtt épített vala,
hogy naponkint áldozzanak azon Mózes parancsa szerint szombatokon és a hó első napjain és az ünnepeken, háromszor esztendőben, azaz, a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen.
És elrendelé atyja, Dávid végzése szerint a papok tisztjeit az ő szolgálataikban, és a levitákat rendökben, hogy dicséretet mondjanak és szolgáljanak a papok előtt mindenik nap rendtartása szerint; és az ajtónállókat osztályaik szerint, kitkit az ő kapujához; mert igy parancsolta vala Dávid, az Isten embere;
és semmiben sem hágták át a király parancsait, a miket parancsolt vala, sem a papok, sem a leviták, sem a kincsek őrízetében.
Minden költsége készen volt Salamonnak az naptól, melyen az Úr házát alapította, egész az napig, melyen azt elvégezte.
Azután elment Salamon Ásziongáberbe és Ailátba, a vörös tenger szélére, mely Edom földén vagyon.
Hiram pedig szolgái által hajókat külde neki, és tengeren jártas hajósokat, és Salamon szolgáival Ofirba menének, és onnan négyszázötven talentom aranyat hozának, és Salamon királynak vivék.
Szába királyné látogatása. Salamon dicsősége és halála.
A szábai királyné is, midőn Salamon hirét hallotta, hogy megkisértse őt talánybeszédekkel, Jerusalembe jöve nagy gazdagsággal és tevékkel, melyek fűszereket hoznak vala és igen sok aranyat és drága köveket. És midőn Salamonhoz jött, elmonda neki mindent, a mi szivében vala. [Kir. III. 10,1. Máté 12,42. Luk. 11,31.]
És megfejté neki Salamon mind, a miket eléje adott vala; és semmi sem volt, mit világosan meg nem fejtett volna neki.
Ki miután látta, Salamon bölcseségét tudniillik és a házat, melyet épített vala,
és asztala étkeit, és szolgái lakhelyeit, és az udvarlók tisztét, és azok öltözeteit, a pohárnokokat is és azok ruháit, és az áldozatokat, melyeket áldoz vala az Úr házában: nem vala többé lélekzet benne az álmélkodás miatt;
és mondá a királynak: Igaz a beszéd, melyet hallottam földemen a te cselekedeteidről és bölcseségedről.
Nem hittem a beszélőknek, mignem magam eljöttem, és szemeim látták és tapasztaltam, hogy bölcseségednek felét is alig beszélték el nekem; meghaladtad a hirt cselekedeteiddel.
Boldogok férfiaid és boldogok szolgáid, kik előtted állanak minden időben, és hallják bölcseségedet.
Legyen áldott a te Urad Istened, a ki téged az ő királyi székébe akart rendelni a te Urad Istened királyává. Mivel az Isten szereti Izraelt és meg akarja őt tartani mindörökké, azért tett téged fölötte királylyá, hogy itéletet tégy és igazságot.
Ada tehát a királynak százhúsz talentom aranyat, és fölötte sok fűszert, és igen drága köveket; nem voltak oly fűszerek, mint ezek, melyeket a szábai királyné adott Salamon királynak.
De Hiram szolgái is Salamon szolgáival aranyat hozának Ofirból, és jószagú fákat és igen drága köveket;
melyekből, tudniillik a jószagú fákból a király lépcsőket csinála az Úr házában és a király házában, czitarákat és lantokat is az énekeseknek; soha sem láttak Júda földén olyan fákat.
Salamon király pedig a szábai királynénak mindent ada, a mit csak akart és kért, és sokkal többet, mint ő neki hozott vala; ki visszatérvén, földére méne saját szolgáival.
Az arany mértéke pedig, melyet Salamonnak esztendőnkint hoznak vala, hatszáz hatvanhat talentom arany vala;
azon összegen kivűl, melyet a különféle nemzetek követei, és a kereskedők szoktak vala hozni, és Arábia minden királyai és a tartományok helytartói, kik aranyat és ezüstöt hordanak vala Salamonnak.
Csinála azért Salamon király száz arany dárdát, hatszáz aranyból mindenik dárdát;
háromszáz aranypaizst is, három-háromszáz aranyból, melylyel mindenik paizs beboríttaték; és a király azokat a fegyverházba tevé, mely erdővel vala beültetve.
Nagy királyi széket is csinála a király elefántcsontból, és beborítá azt tiszta aranynyal;
hat lépcsőt is, melyeken fölhágnak vala a királyi székbe, és arany zsámolyt, és két támaszt kétfelől, és a támaszok mellett álló két oroszlánt,
de kétfelől a hat lépcsőn álló, más tizenkét kisebb oroszlánt is; nem volt oly királyi szék semmi országban.
A király lakomájának minden edényei is aranyból valának, és a libanoni erdőház edényei tiszta aranyból. Mert az ezüstöt nem is becsülték ama napokban;
mivelhogy a király hajói Tarzisba mennek vala Hiram szolgáival három esztendőben egyszer, onnét aranyat és ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hozván.
Salamon fölmagasztaltaték a föld minden királyai fölött gazdagsággal és dicsőséggel.
És a föld minden királyai kivánják vala látni Salamon orczáját, hogy hallják a bölcseséget, melyet Isten az ő szivébe adott vala;
ajándékokat hozván neki, ezüst és aranyedényeket, ruhákat és fegyvereket, fűszereket, lovakat és öszvéreket esztendőnkint.
És vala Salamonnak negyvenezer lova az istállókban és tizenkétezer szekere és lovagja, és elhelyezé azokat a szekerek városaiban és Jerusalemben, hol a király vala.
Uralkodék mind a királyokon is Eufrates folyóvizétől a filiszteusok földéig és Egyiptom határáig.
És oly bőségét szerzé az ezüstnek Jerusalemben, mint a köveknek, és a czedrusfáknak oly nagy sokaságát, mint a vad fügefáknak, melyek a mezőségeken teremnek.
És hoznak vala neki lovakat Egyiptomból és minden tartományból.
Salamon többi cselekedetei pedig, az elsők és utolsók, megirattak Nátán próféta könyvében, és a siloni Ahiás könyveiben, és Addó látónak, Nábat fia, Jeroboam ellen való látomásában.
Salamon pedig Jerusalemben egész Izrael fölött negyven esztendeig országla.
És elaluvék atyáival és eltemeték őt Dávid városában; és fia, Roboam lőn király helyette.
Roboam. Az ország kettészakad.
Elméne pedig Roboam Szikembe; mert oda gyűlt vala egész Izrael, hogy őt királylyá emelje. [Kir. III. 12,1.]
Mit mikor meghallott Nábat fia, Jeroboam, ki Egyiptomban vala, (mert oda futott volt Salamon elől), azonnal visszatére.
És meghívák őt és eljöve egész Izraellel, és szólának Roboamnak, mondván:
Atyád igen kemény igával terhelt meg minket, te könnyebbeket parancsolj atyádnál, ki nehéz szolgálatot vetett ránk, és egy keveset szállíts le a teherből, hogy szolgáljunk neked.
Ki mondá: Harmadnap múlva térjetek vissza hozzám. És mikor a nép elment,
tanácsot tarta a vénekkel, kik atyja, Salamon előtt állottak vala, midőn még élt, mondván: Mi tanácsot adtok, hogy feleljek a népnek?
Kik mondák neki: Ha kedveskedel e népnek, és kegyes igékkel engeszteled őket, szolgáid lesznek minden időben.
De ő elhagyá a vének tanácsát, és az ifjakkal kezde tanácskozni, kik vele növekedtek föl, és udvarában valának,
és mondá nekik: Mit véltek? vagy mit kell felelnem e népnek, mely ezt mondá nekem: Könnyebbítsd meg az igát, melyet atyád ránk vetett?
Amazok pedig úgy felelének, mint ifjak, és kik vele gyönyörűségben növekedtek, és mondák: Igy szólj a népnek, mely azt mondotta neked: Atyád megnehezítette igánkat, te könnyebbítsd meg, és így felelj neki: Az én kisujjam vastagabb atyám ágyékánál.
Atyám nehéz igát vetett rátok, én még nagyobb terhet teszek ahhoz; atyám ostorokkal vert, én pedig skorpiókkal verlek titeket.
Eljöve tehát Jeroboam és az egész nép Roboamhoz harmadnap, a mint megparancsolta vala nekik.
És keményen felele a király, elhagyván a vének tanácsát,
és az ifjak akaratja szerint szóla: Atyám nehéz igát vetett rátok, melyet én nehezebbé teszek; atyám ostorokkal vert, én pedig skorpiókkal verlek titeket.
És nem engede a nép könyörgésének; mert az Isten akaratja vala, hogy beteljesedjék az ő beszéde, melyet a síloni Ahiás által szólott vala Nábat fiának, Jeroboamnak.
A király pedig keményen beszélvén, az egész nép igy szóla neki: Nincs nekünk részünk Dávidban, sem örökségünk Izai fiában. Térj hajlékaidba, Izrael! te pedig, Dávid! legeltesd a te házadat. És Izrael elméne hajlékaiba.
Izrael fiain pedig, kik Júda városaiban laknak vala, Roboam országla.
És elküldé Roboam király Aduramot, ki kincstartó vala, és megkövezék őt Izrael fiai és meghala. Roboam király pedig siete szekérre ülni, és Jerusalembe futa.
És elvála Izrael Dávid házától mind e napiglan.
Roboam Júdára szorítkozik. Az ő erősítvényei. A papok és hivek törvényszegése. Roboam feleségei és gyermekei.
Roboam pedig Jerusalembe jöve, és egybehívá Júda és Benjamin egész házát, száz nyolczvanezer válogatott és hadakozó férfiút, hogy Izrael ellen hadakozzék és visszaszerezze országát. [Kir. III. 12,21.]
És lőn az Úr beszéde Szemeiáshoz, az Isten emberéhez, mondván:
Szólj Salamon fiának, Roboamnak, Júda királyának, és egész Izraelnek, ki Júdában és Benjaminban vagyon:
Ezeket mondja az Úr: Föl ne menjetek, és ne hadakozzatok atyátokfiai ellen. Térjen vissza kiki házába; mert az én akaratomból lett ez. Kik hallván az Úr beszédét, visszatérének, és nem menének Jeroboam ellen.
Roboam pedig Jerusalemben lakék, és kerített városokat építe Júdában.
És fölépíté Bethlehemet és Étamot és Tekuát,
Bet-szurt is és Szókót és Odollámot,
nemkülönben Getet is és Mareszát és Zifet,
úgyszinte Aduramot is és Lákist és Azékát,
és Sáraát és Ajalont és Hebront Júdában és Benjaminban, igen erős városokat.
És mikor bekerítette azokat kőfalakkal, fejedelmeket rendele azokba, és tárházakat élelemnek, azaz, olajnak és bornak.
Minden városban paizsok- és dárdáknak való fegyverházakat is építe, és megerősíté azokat nagy szorgalommal, és uralkodék Júda és Benjamin fölött.
A papok pedig és leviták, kik egész Izraelben valának, hozzá jövének minden helyeikről,
elhagyván környékeiket és örökségeiket, és átmenvén Júdába és Jerusalembe, mivelhogy megvetette őket Jeroboam, hogy az Úr papságában ne szolgáljanak; [Móz. IV. 35,3.]
mert ő magának papokat rendele a magas helyek és az ördögök és a borjúk számára, melyeket alkotott vala.
De Izrael minden nemzetségeiből is, a kik csak szivöket arra adták, hogy Izrael Urát Istenét keressék, Jerusalembe menének, áldozatot teendők atyáik Ura Istene előtt;
és szilárdabbá tevék Júda országát, és megerősiték Salamon fiát, Roboamot három esztendeig; mert csak három esztendeig járának Dávid és Salamon útain.
Roboam pedig feleségűl vevé Mahalatot, Jerimótnak, Dávid fiának leányát, és Abihailt, Eliabnak, Izai fiának leányát,
ki szüle neki fiakat, Jehust és Szomoriát és Zoomot.
És ezután Maakát vevé, Absalom leányát, ki szülé neki Abiát és Était, Zizát és Szalomitot.
Roboam pedig, Absalom leányát, Maakát, minden felesége és ágyasa fölött szereté; mert tizennyolcz feleséget vett vala, ágyast pedig hatvanat, és huszonnyolcz fiat nemze és hatvan leányt.
Elsőnek pedig Maaka fiát, Abiát rendelé minden atyjafiai fölött fejedelemmé; mert őt akarja vala királylyá tenni,
mivel bölcsebb volt és hatalmasabb minden fiainál, és Júda és Benjamin minden határaiban és minden kerített városokban; és bőséges élelmet ada nekik és sok feleséget kére.
Szeszak betörése; Roboam halála. Abia.
És mikor megerősödött és megszilárdult Roboam országa, elhagyá az Úr törvényét, és vele egész Izrael.
Azért Roboam országlásának ötödik esztendejében, fölméne Szeszak, az egyiptomi király Jerusalembe (mert vétkeztek vala az Úr ellen,) [Kir. III. 14,25.]
ezer kétszáz szekérrel és hatvanezer lovaggal; és száma sem volt a köznépnek, mely feljött vele Egyiptomból, a líbiaiak tudniillik és troglodíták és szerecsenek.
És bevevé az igen erős városokat Júdában, és eljöve Jerusalemig.
Szemeiás próféta pedig beméne Roboamhoz és Júda fejedelmeihez, kik egybegyűltek vala Jerusalemben, futván Szeszak elől, és mondá nekik: Ezeket mondja az Úr: Ti elhagytatok engem, én is Szeszak kezében hagytalak titeket.
És megrettenvén Izrael fejedelmei és a király, mondák: Igazságos az Úr!
És mikor látta az Úr, hogy megalázták magokat, lőn az Úr beszéde Szemeiáshoz, mondván: Mivel megalázták magokat, nem vesztem el őket, és egy kevés segítséget adok nekik, és nem ömlik haragom Jerusalemre Szeszak keze által.
Mindazáltal szolgálni fognak neki, hogy az én szolgálatomnak és a földi ország szolgálatának különségét megtudják.
Eltávozék tehát Szeszak, az egyiptomi király Jerusalemtől, elvivén az Úr háza és a király háza kincseit, és mindeneket elvive magával az aranypaizsokat is, melyeket Salamon csinált vala.
Melyek helyébe a király rézpaizsokat csinála, és azokat a paizshordozók fejedelmeinek adá, kik a palota csarnokánál őrködnek vala.
És midőn a király bement az Úr házába, elmenének a paizshordozók, és fölvevék azokat és ismét visszavivék fegyverházokba.
És mivel megalázták magokat, elfordúlt rólok az Úr haragja, nem töröltettek el egészen; mivelhogy Júdában is találtattak jó cselekedetek.
Megerősödék tehát Roboam király Jerusalemben, és országla; negyvenegy esztendős vala pedig, midőn országlani kezdett, és tizenkét esztendeig országla Jerusalemben, a városban, melyet az Úr választott, hogy megerősítse ott az ő nevét Izraelnek minden nemzetségei közől; az ő anyja pedig Naama nevű ammaniti vala. [Kir. III. 14,21.]
Azonban gonoszat cselekvék, és nem készíté el szivét az Úr keresésére.
És Roboam első és utolsó cselekedetei megirattak Szemeiás prófétának és Addó látónak könyveiben, és szorgalmasan eléadattak; és Roboam és Jeroboam minden időben hadakozának egymás ellen.
És Roboam elaluvék atyáival, és eltemetteték Dávid városában. És fia, Abia lőn király helyette.
Abia győzelme Jeroboam fölött. Gyermekei.
Jeroboam király tizennyolczadik esztendejében Abia lőn király Júda fölött. [Kir. III. 15,1.]
Három esztendeig országla Jerusalemben, és anyja neve Mikaia vala, Uriel leánya Gábaából; és háború vala Abia és Jeroboam között. [Kir. III. 15,6.]
És harczra szállván Abia, és négyszázezer hadakozó és válogatott férfia lévén, Jeroboam sereget rendeze ellene nyolczszázezer férfiút, és ezek is válogatottak valának és a hadakra igen erősek.
Megálla tehát Abia Szemeron hegyén, mely Efraimban vala, és mondá: Halljad, Jeroboam és egész Izrael!
Nem tudjátok-e, hogy Izrael Ura Istene Dávidnak adta az országlást mindörökké, neki és fiainak a só szövetségével?
És Nábat fia, Jeroboam, Salamonnak, Dávid fiának szolgája föllázadott és pártot ütött ura ellen. [Kir. III. 11,26.]
És hozzája gyültek a hiábavaló férfiak és Bélial fiai, és hatalmasabb lőn Roboamnál, Salamon fiánál. Roboam pedig tudatlan és félénk szivű vala és nem állhata ellenök.
Most azért ti azt mondjátok, hogy ellene állhattok az Úr országának, melyet Dávid fiai által bir, és a népnek nagy sokasága vagyon veletek, és az arany borjak, melyeket nektek Jeroboam istenekűl alkotott.
És kivetettétek az Úr papjait, Áron fiait és a levitákat, és papokat szerzettetek magatoknak, mint a föld minden népei: a ki csak eljő és megszenteli kezét egy tulokkal a marhák közől, és két kossal, azok papja lesz, kik nem istenek.
A mi Urunk pedig Isten, kit el nem hagyunk, és az Úrnak papok szolgálnak Áron fiai közől, és a leviták rendökben vannak.
Égőáldozatokat is áldoznak az Úrnak naponkint reggel és este, és a törvény parancsa szerint elkészített jó illatszert, és kitétetnek a kenyerek igen tiszta asztalra, és nálunk van az arany gyertyatartó és annak lámpái, hogy este mindenkor meggyujtassanak; mert mi megtartjuk a mi Urunk Istenünk parancsait, kit ti elhagytatok. [Móz. II. 27,21.]
Annakokáért a mi hadunkban Isten a vezér és az ő papjai, kik harsonát fújnak és zengnek ellenetek: Izrael fiai! ne hadakozzatok atyáitok Ura Istene ellen, mert nem fog nektek használni.
Midőn ő ezeket mondotta, Jeroboam hátúl cselt vetett, és mialatt az ellenség előtt álla, Júdát, ki ezt nem tudta, körülvevé hadával.
És körültekintvén Júda, látá, hogy hadsereg van előtte és háta mögött, és fölkiálta az Úrhoz, és a papok harsonázni kezdének.
És Júda férfiai mindnyájan fölrivallának; és ime mialatt ők kiáltának, megrettenté az Isten Jeroboamot és egész Izraelt, ki Abia és Júda előtt áll vala.
És Izrael fiai megfutának Júda előtt, és ezek kezébe adá Isten amazokat.
Megveré tehát őket Abia és az ő népe nagy csapással, és elhulla Izraelből sebeiben ötszázezer erős férfiú.
És megaláztatván Izrael fiai az időben, Júda fiai fölötte nagyon megerősödének, mivelhogy atyáik Urában Istenében biztak.
Abia pedig űzőbe vevé a futó Jeroboamot, és elfoglalá az ő városait, Bételt faluival, és Jeszanát faluival, Efront is faluival.
És Abia napjaiban többé nem állhata ellen Jeroboam, kit megvere az Úr, és meghala.
Abia megerősítvén birodalmát, tizennégy feleséget vőn, és huszonkét fiat és tizenhat leányt nemze.
Abia többi dolgai pedig és az ő utai és cselekedetei igen szorgalmasan megirattak Addó próféta könyvében.
Áza jámborsága és győzelme a szerecsenek nagy serege fölött.
Abia pedig elaluvék atyáival és eltemeték őt Dávid városában, és fia, Áza lőn király helyette; kinek napjaiban a föld tiz esztendeig nyugovék. [Kir. III. 15,8.]
Azt cselekvé pedig Áza, a mi jó és kedves vala az ő Istene szine előtt, és lerontá az idegen tisztelet oltárait, és a magas helyeket,
és összetöré a képszobrokat, és a berkeket kivágá,
és megparancsolá Júdának, hogy atyái Urát Istenét keresse, és a törvényt tartsa meg és minden parancsokat.
És eltörlé Júda minden városaiból az oltárokat és bálványházakat, és békeségben országla.
Erős városokat is építe Júdában, mert nyugalomban vala, és semmi hadak sem támadtak az ő idejében, békeséget adván az Úr.
Mondá pedig Júdának: Építsük föl e városokat, és vegyük körűl kőfalakkal és erősítsük meg tornyokkal, kapukkal és zárakkal, mig mindenek nyugalomban vannak a hadaktól; mivelhogy kerestük atyáink Urát Istenét, békeséget adott nekünk köröskörűl. Építének tehát, és az építésben semmi akadály sem volt.
Valának pedig Áza seregében paizs- és dárdahordozók Júdából háromszázezeren, Benjaminból pedig paizsviselők és nyílasok kétszáz nyolczvanezeren, mindnyájan igen erős férfiak.
Kiindúla pedig ellenök a szerecsen Zára az ő hadával tizszer százezerrel és háromszáz szekérrel, és Mareszáig jöve.
Áza pedig eléje méne és elrendezé a sereget harczra Szefata völgyében, mely Maresza mellett vagyon;
és segitségűl hívá az Úr Istent és mondá: Uram! nincs semmi különbség tenálad, ha kevesek által segítesz-e, vagy sokak által; segíts meg minket, Urunk Istenünk! mert tebenned és nevedben lévén bizodalmunk, jöttünk e sokaság ellen. Uram! te a mi Istenünk vagy, ne vegyen az ember erőt ellened. [Kir. I. 14,6.]
Megrettenté tehát az Úr a szerecseneket Áza és Júda előtt, és elfutának a szerecsenek.
És űzőbe vevé őket Áza és a vele lévő nép Geraráig; és elhullának a szerecsenek egész fogytig; mivelhogy az Úr vervén, és serege hadakozván, tiportattak el. Sok ragadományt nyerének tehát,
és megverék mind a városokat Gerara körűl; mert igen nagy rémülés szállott vala mindenikre, és földúlák a városokat, és sok zsákmányt vivének el.
A juhok aklait is elbontván, számtalan sok barmot és tevét hozának, és visszatérének Jerusalembe.
Azariás jövendölése. Áza visszaállítja az istenitiszteletet.
Azariás, Óded fia pedig, rászállván az Isten Lelke,
kiméne Áza elé, és mondá neki: Hallgassatok meg engem, Áza és egész Júda és Benjamin! Az Úr veletek van, mert vele voltatok. Ha keresitek őt, megtaláljátok, ha pedig elhagyjátok őt, elhagy titeket.
Sok idő fog pedig elmúlni Izraelben igaz Isten nélkül, és tanító pap és törvény nélkül.
És mikor inségeikben Izrael Urához Istenéhez térnek, és őt keresik, megtalálják őt.
Az időben nem lesz békeség a kimenőnek és bejövőnek, hanem mindenfelől rettegések a föld minden lakosaiban:
mert hadakozni fog nemzet nemzet ellen, és város város ellen, mert az Úr fölháborítja őket minden szorongatással.
De ti erősödjetek meg és el ne lankadjanak kezeitek, mert jutalma lesz munkátoknak.
Hallván ezt Áza, tudniillik Óded fiának, Azariásnak igéit és jövendölését, megerősödék, és eltörlé a bálványokat Júda minden földéről és Benjaminból, melyeket bevett vala; és fölszentelé az Úr oltárát, mely az Úr csarnoka előtt vala.
És egybegyűjté egész Júdát és Benjamint és velök a jövevényeket Efraimból, Manasszesból és Simeonból; mert sokan állottak hozzája Izraelből, látván, hogy az ő Ura Istene vele vagyon.
És mikor Jerusalembe jöttek a harmadik hónapban és Áza országlásának tizenötödik esztendejében,
áldozának az Úrnak ama napon a nyereményből és zsákmányból, melyet hoztak vala, hétszáz tulkot és hétezer kost.
És beméne szokás szerint a szövetség megerősítésére, hogy atyáik Urát Istenét teljes szivökből és teljes lelkökből keressék.
Ha valaki pedig, úgymond, nem keresendi Izrael Urát Istenét, haljon meg kicsinytől nagyig, és férfiútól az asszonyig.
És megesküvének az Úrnak fennszóval, nagy örömmel, harsonák és kürtök zengésével
mindnyájan, kik Júdában valának kemény esküvéssel; mert teljes szivökből esküvének meg, és teljes akaratból keresék őt és megtalálák; és az Úr nyugalmat ada nekik köröskörűl.
De Maakát is, Áza király anyját, letevé a magas uralkodásról, mivelhogy a berekben priapusnak bálványt emelt, melyet egészen leronta és darabokra törvén, megégete Cedron patakánál.
A magas helyek pedig meghagyatának Izraelben; mindazáltal Áza szive tökéletes vala teljes életében.
És a miket atyja és ő fogadott vala, bevivé az Úr házába, az ezüstöt és aranyat, mindenféle edényeket és eszközöket.
Háború pedig nem volt Áza országlásának harminczötödik esztendejéig.
Áza harcza Baazával, az ő bűnei és halála.
Országlása harminczhatodik esztendejében pedig, fölméne Baaza, Izrael királya, Júdába, és kőfallal keríté be Rámát, hogy senki bátorságosan ki ne jöhessen, és be ne mehessen Áza országából. [Kir. III. 15,17.]
Kihozá azért Áza az ezüstöt és aranyat az Úr háza kincstárából és a király kincstárából, és Sziria királyához, Benadadhoz küldé, ki Damaskusban lakik vala, mondván:
Szövetség vagyon közöttem és közötted, s atyám és atyád között is egyesség volt: azért küldöttem neked ezüstöt és aranyat, hogy fölbontván Baazával, Izrael királyával szövetségedet, távoztasd el őt tőlem.
Mit megértvén Benadad, elküldé hadserege fejedelmeit Izrael városaira, kik megverék Ahiont és Dant, Abelmaint és Neftali minden kerített városait.
Mikor ezt meghallotta Baaza, megszűne Rámát építeni, és félbenhagyá munkáját.
Áza király pedig magához vevé egész Júdát, és elvivék Rámából a köveket és fákat, melyeket Baaza az építésre készített vala, és azokból Gábaát és Maszfát építé.
Az időben Hanani próféta Júda királyához, Azához jöve, és mondá neki: Mivel Sziria királyában volt bizodalmad, és nem a te Uradban Istenedben, azért menekedett meg kezedből a szíriai király hada.
Vajjon nem sokkal többen valának-e a szerecsenek és líbiaiak, szekerekkel, lovagokkal és fölötte nagy sokasággal, kiket, midőn az Úrban bíztál, kezedbe adott? [Krón. II. 14,9.]
Mert az Úr szemei az egész földet szemlélik, és erőt adnak azoknak, kik tökéletes szivvel hisznek benne. Azért bolondúl cselekedtél, és e miatt ez időtől hadak támadnak ellened.
És megharaguván Áza a látó ellen, parancsolá, hogy őt kötözzék meg; mert ezen igen megboszankodott, és az időben sokat ölt meg a nép közől.
De Áza első és utolsó cselekedetei megirattak Júda és Izrael királyainak könyvében.
És megbetegedék Áza országlása harminczkilencedik esztendejében, lábainak fölötte nagy fájdalma miatt, és betegségében sem keresé meg az Urat, hanem inkább bizott az orvosok tudományában.
És elaluvék atyáival, és meghala országlása negyvenedik esztendejében.
És eltemeték őt sírjában, melyet magának Dávid városában ásott vala; és ágyára tevék őt, mely tele volt parázna személyekhez illő fűszerekkel és kenetekkel, melyek a kenetárusok mesterségével voltak csinálva, és megégeték rajta nagy pompával.
Az istenfélő Josafát uralkodása és hatalma.
Országla pedig helyette fia, Josafát, és erőt vőn Izrael ellen.
És számos vitézeket rendele Júda minden városaiba, melyek kőfalakkal voltak kerítve. Őrseregeket is rendele Júda földén és Efraim városaiban, melyeket atyja, Áza foglalt vala el.
És az Úr Josafáttal vala, mert Dávid atyjának első utain jára, és nem bizék Baalimban,
hanem atyja Istenében, és az ő parancsaiban jára és nem Izrael bűnei szerint.
És az Úr megerősíté kezében az országlást, és egész Júda ajándékokat ada Josafátnak, és végtelen lőn gazdagsága és nagy dicsősége.
És mivel szive bátorságot vőn az Úr utaiért, a magas helyeket és berkeket kiírtá Júdából.
Országlása harmadik esztendejében pedig elküldé fejedelmei közől Benhailt és Obdiást, Zakariást, Natánaelt és Mikeást, hogy tanítsanak Júda városaiban,
és velök a levitákat, Szemeiást és Nataniást és Zabadiást, Ázaelt is és Szemiramótot, Jonatánt és Adoniást, Tóbiást is és Tobadoniást, a levitákat, és velök Elizamát és Joránt, a papokat;
és taníták a népet Júdában, nálok lévén az Úr törvénykönyve, és eljárák Júda minden városait és taníták a népet.
Azért az Úr félelme szálla a föld minden országaira, melyek Júda körül valának, és nem mertek hadakozni Josafát ellen.
De a filiszteusok is ajándékokat hozának Josafátnak és adópénzt; az arabsok is barmokat hozának, hétezer hétszáz kost és ugyanannyi bakot.
Növekedék tehát Josafát és igen fölmagasztaltaték, és Júdában tornyokhoz hasonló városokat építe és kerített városokat,
és sok készületet tőn Júda városaiban; s hadakozó és erős férfiak is valának Jerusalemben;
kiknek száma ez, mindenkinek házai és családjai szerint: Júdában ezek a hadak fejedelmei: Ednás vezér, és vele háromszázezer erős férfiú.
Ez után Johanan fejedelem, és vele kétszáznyolczvanezeren.
És ez után Amazias, Zekri fia, ki az Úrnak szenteltetett, és vele kétszázezer erős férfiú.
Ezt követé Eliada, hős a harczban, és vele kézíjasok és paizshordozók kétszázezeren.
És ez után Jozabad, és vele száznyolczvanezeren serény vitézek.
Ezek mindnyájan a király kezénél valának, azokon kivűl, kiket a kerített városokba helyezett vala egész Júdában.
Josafát és Ákáb harcza a szirusok ellen. Mikeás jövendölése. Ákáb halála.
Josafát tehát igen gazdag és igen hires vala, és sógorságot köte Ákábbal. [Kir. IV. 8,18. Krón. II. 21,6.]
És néhány esztendő múlva kiméne hozzá Szamariába; kinek jövetelekor igen sok kost és ökröt vágata Ákáb, neki és a népnek, mely vele jött vala, és rábeszélé őt, hogy menjen föl Rámot-Gálaádba.
És Izrael királya, Ákáb, mondá Júda királyának, Josafátnak: Jer velem Rámot-Gálaádba. Amaz felelé neki: A mint én, te is úgy; a mint a te néped, úgy az én népem is, és veled leszünk a hadban.
És mondá Josafát Izrael királyának: Kérdj mostanában, kérlek, az Úrtól tanácsot.
Egybegyűjte azért Izrael királya a próféták közől négyszáz férfiút, és mondá nekik: Elmenjünk-e hadakozni Rámot-Gálaádba, vagy nyugodjunk? Azok pedig mondák: Menj föl, és Isten a király kezébe adja azt.
És mondá Josafát: Nincs-e itt az Úrnak prófétája, hogy annál is kérdést tegyünk?
És Izrael királya mondá Josafátnak: Van egy férfiú, kitől megkérdhetjük az Úr akaratát; de én gyűlölöm őt, mert nekem nem jövendöl jót, hanem mindenkor gonoszat; az pedig Jemla fia, Mikeás. És mondá Josafát: Ne szólj igy, király!
Izrael királya tehát szólíta egyet az udvari szolgák közől, és mondá neki: Hívd el hamar Jemla fiát, Mikeást.
Izrael királya pedig és Júda királya, Josafát, mindkettő az ő királyi székében ül vala, királyi ruhába öltözve; ülének pedig a szamariai kapu melletti téren, és a próféták mindnyájan jövendölnek vala előttök.
Kanaána fia, Szedeciás pedig vasszarvakat csinála magának, és mondá: Ezeket mondja az Úr: Ezekkel hányod szélylyel Szíriát, mignem megrontod azt.
És hasonlóképen prófétálnak vala mindnyájan a próféták, és mondák: Menj föl Rámat-Gálaádba, és szerencsés leszesz, és a király kezébe adja őket az Úr.
A követ pedig, ki elment vala Mikeást meghíni, mondá neki: Ime a próféták igéi mind egy szájjal jót hirdetnek a királynak: kérlek azért téged, a te beszéded se különbözzék azokétól, és szólj szerencsés dolgokat.
Felelé neki Mikeás: Él az Úr! hogy a mit nekem Istenem szól, azt fogom mondani.
Eljöve tehát a királyhoz. És mondá neki a király: Mikeás! elmenjünk-e hadakozni Rámot-Gálaádba, vagy szűnjünk meg? Kinek ő felelé: Menjetek föl, mert minden dolog szerencsés leszen, és az ellenség kezeitekbe adatik.
És mondá a király: Ismét és ismét esküvéssel kényszerítlek téged, ne szólj nekem egyebet, hanem csak a mi igaz az Úr nevében.
Amaz pedig mondá: Látám egész Izraelt a hegyeken elszéledve, mint a pásztor nélküli juhokat; és mondá az Úr: Ezeknek nincs urok, térjen kiki haza békével.
És mondá Izrael királya Josafátnak: Nem mondám-e neked, hogy ez nem jövendöl nekem semmi jót, hanem azt, a mi rosz.
Amaz pedig mondá: Halljátok azért az Úr igéjét: Látám az Urat királyi székében ülni, és az egész mennyei sereget mellette állani jobb és bal felől.
És mondá az Úr: Ki csalja meg Izrael királyát, Ákábot, hogy fölmenjen és elessék Rámot-Gálaádban? És mikor egyik igy és másik amúgy szóla:
eljöve egy lélek és megálla az Úr előtt, és mondá: Én megcsalom őt. Kinek mondá az Úr: Mi által csalod meg?
Amaz pedig felelé: Kimegyek és hazug lélek leszek minden ő prófétái szájában. És mondá az Úr: Megcsalod és meggyőzöd; eredj, és cselekedj úgy.
Most tehát ime az Úr a hazudság lelkét adta minden prófétáid szájába, és az Úr roszat szólott felőled.
Odajárúla pedig Kanaána fia, Szedeciás, és arczúl csapá Mikeást, és mondá: Mely úton ment át az Úr lelke tőlem, hogy neked szóljon?
És mondá Mikeás: Meglátod temagad az napon, midőn kamarából kamarába mégy, hogy elrejtezzél.
Parancsola pedig Izrael királya, mondván: Fogjátok Mikeást, és vigyétek őt Ámonhoz, a város fejedelméhez, és Amelek fiához, Joáshoz,
és mondjátok: Ezeket mondja a király: Vessétek ezt börtönbe, és csak egy kis kenyeret és kevés vizet adjatok neki, mig visszatérek békével.
És mondá Mikeás: Ha megjösz békével, nem szólott az Úr általam. És mondá: Halljátok ezt, minden népek!
Fölmenének tehát Izrael királya és Josafát, Júda királya Rámot-Gálaádba.
És mondá Izrael királya Josafátnak: Elváltoztatom az öltözetet, és úgy megyek harczra, te pedig saját ruháidba öltözzél. És Izrael királya elváltoztatván öltözetét, a hadba méne.
Szíria királya pedig parancsola lovassága vezéreinek, mondván: Ne víjatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem egyedűl Izrael királya ellen.
Azért mikor a lovasság fejedelmei meglátták Josafátot, mondák: Ez Izrael királya! és harczolván, körűlvevék őt; ő pedig az Úrhoz kiálta, és megsegíté őt, és amazokat eltéríté tőle.
Mert midőn a lovasság vezérei látták, hogy nem Izrael királya, elhagyák őt.
Történék pedig, hogy egy a nép közől bizonytalanra ellövé nyilát, és Izrael királyát nyaka és lapoczkái között találá. Ő pedig mondá szekérvezetőjének: Fordítsd meg kezedet, és vígy ki engem a seregből, mert megsebeztettem.
És a harcz elvégződék az napon, Izrael királya pedig szekerén áll vala a szírusok ellenében estig, és meghala napnyugatkor.
Josafát megdorgáltatik Jehu prófétától; az ő rendeletei az isteniszolgálatra és bírói hivatalra nézve.
Visszatére pedig Júda királya, Josafát az ő házába békével Jerusalembe.
És eléje jöve Hanani fia, Jehu, a látó, és mondá neki: Az istenteleneknek adsz segítséget, és azokkal kötsz barátságot, kik az Urat gyülölik, és ezért megérdemled vala ugyan az Úr haragját;
de jó cselekedetek találtattak benned, mivelhogy kivágattad a berkeket Júda földéről, és elkészítetted szivedet, hogy atyáid Urát Istenét keressed.
Josafát tehát Jerusalemben lakék, és ismét kiméne a néphez Berszabeétől Efraim hegyéig, és visszahívá őket atyáik Urához Istenéhez.
És a földnek birákat rendele Júdának minden erősített városaiban helyenkint;
és parancsolván a biráknak, mondá: Lássátok, mit cselekesztek, mert nem az ember itéletét gyakoroljátok, hanem az Úrét; és a mit csak itélendetek, rátok háramlik.
Az Úr félelme legyen veletek, és mindent szorgalommal cselekedjetek; mert a mi Urunk Istenünknél nincs hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékok kivánsága. [Móz. V. 10,17. Bölcs. 6,8. Sirák 35,16. Ap.cs. 10,34. Efez. 6,9. Kolosz. 3,25.]
Jerusalembe is rendele Josafát levitákat és papokat és családfejedelmeket Izraelből, hogy az Úr itéleteit és ügyét itéljék lakóinak.
És parancsolá nekik, mondván: Igy cselekedjetek az Úr félelmében hiven és tökéletes szivvel.
Atyátokfiainak, kik az ő városaikban laknak, rokonság és rokonság között, minden ügyében, mely elétek vitetik, vagy a hol a törvényről, parancsról, szertartásokról, végzésekről van kérdés, adjatok nekik utasítást, hogy ne vétkezzenek az Úr ellen, és ne jőjön harag rátok és atyátokfiaira; igy cselekedvén, nem fogtok vétkezni.
Amariás, a ti főpapotok pedig elöljáró lesz azokban, melyek Istenhez tartoznak; Izmahel fia, Zabadiás pedig, ki Júda házában vezér, azon dolgok fölött lesz, melyek a király tisztéhez tartoznak; és vannak leviták tanítókul előttetek; legyetek erősek és cselekedjetek szorgalmasan, és az Úr veletek lesz a jóban.
Josafát győzelme az ammoniták, moabiták és szírusok fölött; szövetsége az istentelen Okoziás királylyal.
Ezek után egybegyűlének Josafátra Moáb fiai és Ammon fiai, és velök némely ammoniták, hogy ellene hadakozzanak.
És hírmondók jövének és megjelenték Josafátnak, mondván: Nagy sokaság jő ellened a tengeren túli helyekről és Szíriából, és ime Aszaszontamárban vannak, mely Engaddi.
Josafát erre félelemmel megrettenvén, egészen arra adá magát, hogy könyörögjön az Úrnak, és böjtöt hirdete egész Júdának.
És egybegyűle Júda, könyörögni az Úrnak, s mindnyájan a városokból is eljövének, hogy könyörögjenek neki.
És Josafát megállván Júda és Jerusalem gyülekezete között az Úr házában, az új tornácz előtt,
mondá: Oh atyáink Ura Istene! te vagy Isten mennyben és a nemzetek minden országain uralkodol, kezedben vagyon az erő és hatalom, és ellened senki sem állhat.
Oh mi Istenünk! nem te ölted-e meg e föld minden lakóit néped, Izrael előtt, és azt Ábrahám, a te barátod ivadékának adtad mindörökre?
És azon laknak, és nevednek szentélyt építettek azon, mondván:
Ha veszedelem rohan ránk és az itélet kardja, a mirígyhalál és éhség: szined elé állunk e ház előtt, melyben segítségűl hivatott a te neved, és hozzád kiáltunk inségünkben, és meghallgatsz és megszabadítasz.
Most tehát ime Ammon és Moab fiai, és Szeir hegyéről, kiken átmenni nem engedted meg Izraelnek, mikor kijövének Egyiptomból, hanem eltérének tőlök és nem ölék meg őket, [Móz. V. 2,1.]
ellenkezőleg cselekesznek velünk, és kivetni igyekeznek minket az örökségből, melyet nekünk adtál.
Oh mi Istenünk! nem itéled-e meg tehát őket? Mibennünk ugyan nincs annyi erő, hogy ellenállhassunk e sokaságnak, mely ránk rohan. De mivel nem tudjuk, mit kelljen cselekednünk, csak ez van hátra, hogy szemeinket tehozzád emeljük.
Az Úr előtt áll vala pedig egész Júda az ő kisdedeivel és feleségeivel és gyermekeivel.
Vala pedig Jahaziel, Zakariás fia, ki Banaiás fia, ki Jehiel fia, ki Mataniás fia, Azaf fiaiból való levita, kire az Úr lelke szálla a sokaság között,
és mondá: Hallgassatok meg, egész Júda és kik Jerusalemben laktok, és te, Josafát király! Ezeket mondja az Úr nektek: Ne féljetek és ne rettegjetek e sokaságtól; mert nem tiétek a harcz, hanem Istené.
Holnap menjetek le ellenök; mert a Szisz nevű halmon jőnek fel, és a patak végénél, mely Jeruel pusztájának ellenében vagyon, találjátok őket.
Nem ti lesztek, a kik harczolni fogtok, hanem csak bizodalommal álljatok, és meglátjátok az Úr segítségét rajtatok, oh Júda és Jerusalem! ne féljetek és ne rettegjetek; holnap menjetek ki ellenök, és az Úr veletek leszen.
Josafát tehát és Júda és Jerusalem minden lakói arczra borulának a földön az Úr előtt, és imádák őt.
A leviták pedig, kik Kaat fiai és Kóre fiai közől valának, dicsérék Izrael Urát Istenét magasan emelt szóval.
És midőn reggel fölkeltek, a Tekue pusztáján át menének ki, és elinduláskor Josafát közöttök megállván, mondá: Hallgassatok meg engem, Júda férfiai és Jerusalem minden lakói! Bízzatok a ti Uratok- Istenetekben és biztosak lesztek; higyjetek az ő prófétáinak, és mindenben szerencsétek lesz.
És tanácsot ada a népnek, és eléállítá az Úr énekeseit, hogy dicsérjék őt seregeikben, és a hadsereg előtt menjenek és egybehangzó szóval mondják: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökkévaló az ő irgalmassága. [Zsolt. 135,1.]
És mikor elkezdték a dicséreteket énekelni, az Úr amazoknak, tudniillik Ammon és Moáb fiainak és a Szeir hegyén lakozóknak, kik hadakozni jöttek vala Júda ellen, – önmagok ellen fordítá incselkedéseiket, és megveretének.
Mert Ammon és Moáb fiai föltámadának a Szeir hegye lakói ellen, hogy megöljék és eltöröljék őket; és midőn ezt cselekedettel véghez vitték, önmagok ellen is fordúlván, levágák egymást.
Júda pedig, midőn elérkezett az őrálló helyhez, mely a pusztára néz, látá távol, hogy az egész vidék szerte rakva van holttestekkel, és hogy senki sincs, ki a haláltól megmenekedhetett volna.
Elméne tehát Josafát és vele az egész nép, hogy a holtakat kizsákmányolják, és találtak a holtak között különféle jószágot, ruhákat is és igen drága edényeket; és annyit zsákmányoltak, hogy mind el sem vihették, és harmadnapig sem hordhatták el a ragadományokat a martalék sokasága miatt.
Negyed napon pedig egybegyülének az áldás völgyében; mert mivelhogy ott áldották vala az Urat, azon helyet áldás völgyének hivák e jelen napig.
És visszatére Júda minden férfia és Jerusalem lakói és Josafát előttök, azért, hogy az Úr örömet adott nekik ellenségeik fölött.
És bemenének Jerusalembe hárfákkal és czitarákkal és harsonákkal az Úr házába.
És az Úr félelme lepé meg a föld minden országát, midőn meghallották, hogy az Úr hadakozott Izrael ellenségei ellen.
2 Krón 20,30
És megnyugovék Josafát országa, és békeséget ada neki az Isten köröskörűl.
S igy országla Josafát Júda fölött; harminczöt esztendős vala, midőn országlani kezdett, huszonöt esztendeig országla pedig Jerusalemben, és anyja neve Azuba vala, Szelahi leánya.
És atyja, Áza útján jára, és el nem tére arról, cselekedvén, a mik kedvesek valának az Úr előtt.
Mindazáltal a magas helyeket nem törlé el, és a nép még sem irányozta szivét atyáinak Ura Istenéhez.
Josafát többi cselekedetei pedig, az elsők és utolsók, megirattak Hanani fiának, Jehunak igéiben, melyeket Izrael királyainak könyveibe jegyzett.
Ezek után Josafát, Júda királya barátságra lépe Izrael királyával, Okoziással, kinek cselekedetei igen istentelenek valának. [Kir. III. 22,45.]
És részes lőn abban, hogy hajókat csináljanak, melyek Tarzisba menjenek, és hajórajt készitének Asziongáberben.
Dodau fia, a mareszai Eliezer pedig prófétála Josafátnak, mondván: Mivel szövetséged volt Okoziással, Isten megrontotta alkotmányaidat; és elromlottak a hajók, és nem mehettek el Tarzisba.
Joram kegyetlensége, büntetése és halála.
Josafát pedig elaluvék atyáival, és eltemetteték azokkal Dávid városában, és fia, Joram lőn király helyette.
Kinek ezek valának testvérei, Josafát fiai: Azariás és Jáhiel, Zakariás és Azariás, Mihály és Szafatiás; ezek mind Josafátnak, Júda királyának fiai.
És az ő atyjok sok arany és ezüst ajándékokat ada nekik, és nagy jövedelmeket igen erős városokkal Júdában; az országot pedig Jóramnak adá, mivelhogy elsőszülötte vala.
Átvevé tehát Jóram atyja országát, és midőn magát megerősítette, karddal mind megölé testvéreit és némelyeket Izrael fejedelmei közől.
Harminczkét esztendős vala Jóram, midőn országlani kezdett és nyolcz esztendeig országla Jerusalemben.
És Izrael királyainak utain jára, a mint Ákáb háza cselekedett vala; mert Ákáb leánya volt az ő felesége, és gonoszat cselekvék, az Úr előtt.
De az Úr nem akará elveszteni Dávid házát a szövetség miatt, melyet vele kötött, és mivel megigérte vala, hogy neki és fiainak szövétneket ad minden időben.
Ama napokban pártot üte Edom, hogy ne legyen Júda alattvalója, és királyt emele magának. [Móz. I. 27,40.]
És Jóram átmenvén fejedelmeivel és az egész lovassággal, mely vele volt, fölkele éjjel, és megveré Edomot, ki már körűlvette vala őt, és lovasságának minden vezéreit.
Mindazáltal elpártola Edom, hogy ne legyen Júda birodalma alatt, mind e napiglan. Azon időben Lobna is eltávozék, hogy ne legyen az ő keze alatt, mert elhagyta vala atyáinak Urát Istenét.
Azonfelül magas helyeket is építe Júda városaiban, és paráználkodásra vivé Jerusalem lakóit és vétekre Júdát.
Levelet hozának pedig neki Illés prófétától, melyben ez vala irva: Ezeket mondja Dávid atyád Ura Istene: Mivelhogy nem jártál atyád, Josafát útain, és Áza, Júda királya útain,
hanem Izrael királyainak útain jártál, és paráználkodásra vitted Júdát és Jerusalem lakóit, követvén Ákáb háza paráznaságát; azonfelűl testvéreidet is, atyád házát, a náladnál jobbakat megölted:
ime az Úr megver téged nagy csapással, a te népeddel és fiaiddal, feleségeiddel és minden vagyonoddal együtt;
te pedig megbetegszel gyomrod igen gonosz nyavalyájával, mig béled kimegy lassan-lassan naponkint.
Az Úr tehát fölindítá Jóram ellen a filiszteusok és arabsok lelkét kik határosak a szerecsenekkel.
És fölmenének Júda földére és elpusztíták azt, és elragadozák mind a jószágot, mely a király házában találtatott, azonfölül fiait és feleségeit is; nem maradván neki több fia, hanem csak Joakáz, ki legkisebb korú vala.
És mindezek fölött megveré őt gyomra gyógyíthatlan nyavalyájával.
És nap nap után következvén, és az idő eljárván, két esztendő forgása telék el; és ő hosszas betegségében elsorvadván, úgy hogy bélét is kiadá, a betegségtől és élettől egyszerre vála meg. S igy igen gonosz betegségben hala meg, és a nép nem szerze neki temetést az égetés szokása szerint, a mint cselekedett vala az ő elődeivel.
Harminczkét esztendős vala, midőn országlani kezdett, és nyolcz esztendeig országla Jerusalemben. És nem jára igaz uton; és eltemeték őt Dávid városában, de nem a királyok sírboltjában.
Okoziás uralkodása és halála. Atália kegyetlensége. Joás.
Jerusalem lakói pedig Okoziást, az ő legkisebbik fiát rendelék helyette királylyá; mert a nagyobb korúakat, kik előtte voltak, mind megölték az arabs rablók, kik a táborra ütöttek vala; s igy Okoziás, Jóramnak, Júda királyának fia, lőn király. [Kir. IV. 8,24.]
Negyvenkét esztendős vala Okoziás, midőn országlani kezdett, és egy esztendeig országla Jerusalemben, és anyja neve Atália vala, Amri leánya.
De ő is Ákáb házának utain jára, mert anyja hajtá őt rá, hogy istentelenűl cselekedjék.
Gonoszat cselekvék tehát az Úr szine előtt, mint Ákáb háza; mert azok valának tanácsosai atyja halála után az ő veszedelmére.
És azok tanácsain jára. És elindula Ákáb fiával, Jórammal, Izrael királyával hadba a szíriai király, Házael ellen Rámot-Gálaádba; és a szírusok megsebesíték Jóramot.
Ki visszatére, hogy meggyógyíttassék Jezrahelben, mert sok sebet kapott a felülmondott viadalban. Azért Jóram fia, Okoziás, Júda királya leméne meglátogatni Ákáb fiát, Jóramot, ki Jezrahelben beteg vala.
Mert az Isten akaratja volt Okoziás ellen, hogy Jóramhoz menjen; és midőn oda jött, kiméne vele Namszi fia, Jehu ellen, kit fölkent az Úr, hogy Ákáb házát eltörölje.
Mikor azért Jehu elveszté Ákáb házát, rátalála Júda fejedelmeire és Okoziás testvéreinek fiaira, kik neki szolgálnak vala, és megölé őket.
Okoziást magát is fölkeresvén, megfogá, midőn Szamariában lappangott; és maga elé hozatván, megölé, és eltemeték őt, azért, hogy Josafát fia volt, ki az Urat teljes szivéből kereste. És nem vala többé reménység, hogy Okoziás törzsökéből valaki országoljon;
mivelhogy anyja, Atália, látván, hogy fia meghalt, fölkele és megölé Joram házának minden királyi ivadékát. [Kir. IV. 11,1.]
De Jozabet, a király leánya, vevé Okoziás fiát, Joást, és ellopá őt a király fiai közől, midőn megölettek, és elrejté őt dajkájával együtt az ágyasházban; Jozabet pedig, ki őt elrejtette, Jóram király leánya vala, Jojada főpap felesége, Okoziás huga, és ez okért nem ölé meg őt Atália.
El vala tehát rejtve velök az Isten házában hat esztendeig, mig Atália országla a földön.
Joás királylyá kenetik, Atália letétetik, az istenitisztelet visszaállíttatik.
Hetedik esztendőben pedig megerősödvén Jojada, melléje vevé a századosokat, Azariást tudniillik, Jeroham fiát, és Johanan fiát, Izmaelt, Obed fiát, Azariást is és Adaia fiát, Maasziát, és Zekri fiát, Elizafatot, és szövetséget tőn velök. [Kir. IV. 11,4.]
Kik körűljárván Júdát, egybegyűjték a levitákat Júda minden városaiból, és Izrael nemzetségeinek fejedelmeit, és Jerusalembe jövének.
Szövetséget tőn ekkor az egész sokaság az Isten házában a királylyal, és mondá nekik Jojada: Ime a király fia fog országlani, mint az Úr szólott Dávid fiai felől.
Ez tehát a dolog, melyet cselekednetek kell:
Harmadrész közőletek, kik a szombatra jőnek a papok- és leviták- és ajtónállókból, a kapukban legyen; harmadrész pedig a király házánál; és harmadrész azon kapunál, mely alapkapunak neveztetik; a többi község pedig mind az Úr házának tornáczaiban legyen.
És senki más be ne menjen az Úr házába, hanem csak a papok és leviták közől, a kik szolgálnak; csak ők menjenek be, mert megszenteltettek; és a többi község mind az Úr szolgálatára vigyázzon.
A leviták pedig vegyék körűl a királyt, mindeniknek lévén fegyvere; (és ha valaki más megy be a templomba, ölessék meg). És a királylyal legyenek, mind mikor bemegyen, mind mikor kijő.
Mindazok szerint cselekvének tehát a leviták, és egész Júda, a miket Jojada, a főpap parancsolt vala; és kiki melléje vevé alatta való férfiait, és a kik fölmenének a szombat rende szerint, azokkal, kik a szombatot betöltötték, és kimenendők valának, mivelhogy Jojada, a főpap nem engedte elmenni a seregeket, melyek minden héten egymás helyébe szoktak vala jőni.
És Jojada pap a Dávid király dárdáit és pajzsait, és félpajzsait, melyeket az Úr házának szentelt vala, a századosoknak adá.
És elrendelé mind a fegyveres népet a templom jobb részétől a templom balrészeig az oltár elé, és a templomba a király körűl.
És kihozák a király fiát és fejére tevék a koronát és bizonyságot, és kezébe adák a megtartandó törvényt, és királylyá rendelék őt; fel is kené őt Jojada főpap és fiai, és megáldák őt, és mondák: Éljen a király!
Mit midőn meghallott Atália, tudniillik a futkosó s a királyt dicsérő nép szavát, beméne a néphez az Úr templomába.
És midőn látta a királyt a lépcsőn állani a bemenetelnél, és a fejedelmeket és seregeket körűle, és a föld minden népét örűlni és harsonázni és különféle hangszerekkel zengeni, és hallá a dicsérők szavát: megszaggatá ruháit és mondá: Pártütés! pártütés!
Kimenvén pedig Jojada főpap a századosokhoz és a hadsereg fejedelmeihez, mondá nekik: Vigyétek ki őt a templom kerítéséből, és ölessék meg ott künn karddal. És megparancsolá a pap, hogy meg ne ölessék az Úr házában.
És nyakára veték kezeiket, és midőn bement a király háza felé a lovak kapuján, ott megölék őt.
Szövetséget köte pedig Jojada, maga s az egész nép és a király között, hogy az Úr népe legyen.
Ekkor az egész nép beméne Baal házába és leronták azt, oltárait és bálványait összetörték; Mátánt, Baal papját is megölék az oltárok előtt.
Tisztviselőket rendele pedig Jojada az Úr házába a papok és leviták keze alatt, kiket Dávid rendelt el az Úr házában, hogy égőáldozatot áldozzanak az Úrnak, a mint megiratott Mózes törvényében, örömmel és énekekkel Dávid rendelése szerint.
Ajtónállókat is rendele az Úr házának kapuiban, hogy abba senki ne menjen, ki bármi módon tisztátalan.
És maga mellé vevé a századosokat és az erős férfiakat, és a nép fejedelmeit és a föld minden köznépét, és levivék a királyt az Úr házából, és a felső kapu közepén bevivék a király házába, és a királyi székbe helyezék őt.
És örvendeze a föld minden népe, és a város megnyugovék; Atália pedig megöleték karddal.
Joás uralkodása és szerencsétlen vége.
Hét esztendős vala Joás, midőn országlani kezdett, és negyven esztendeig országla Jerusalemben, és anyja neve Szébia vala Berszabeéből. [Kir. IV. 11,21. 12,1.]
És azt cselekvé, mi jó az Úr előtt, Jojada pap teljes napjaiban.
Szerze pedig neki Jojada két feleséget, kiktől nemze fiakat és leányokat.
Melyek után tetszék Joásnak megújítani az Úr házát.
És egybegyűjté a papokat és levitákat, és mondá nekik: Menjetek ki Júda városaiba, és szedjetek pénzt egész Izraeltől a ti Istenetek temploma romlásainak kijavítására esztendőnként, és ezt gyorsan cselekedjétek meg. A leviták pedig restűl cselekvének.
És a király hivatá Jojadát, a fejedelmet, és mondá neki: Miért nem volt gondod rá a levitákat kényszeríteni a pénz behozására Júdából és Jerusalemből, mely az Úr szolgájától, Mózestől rendeltetett, hogy Izrael minden sokasága bevigye az Úr hajlékába?
Mert az istentelen Atália és fiai elrontották az Isten házát, és mindazokból, mik az Úr templomára szenteltettek, Baalim templomát ékesítették föl.
Megparancsolá azért a király, és ládát csinálának, és azt kivűl az Úr házának ajtaja mellé tevék.
És kihirdeték Júdában és Jerusalemben, hogy kiki hozza el az Úr adóját, melyet Mózes, az Úr szolgája rendelt egész Izraelnek a pusztában. [Móz. II. 30,12.]
És örvendezének mindnyájan a fejedelmek és az egész nép, és bemenvén, annyit hozának és vetének az Úr ládájába, hogy megtelék.
És mikor ideje volt, hogy a ládát elvigyék a király elé a leviták keze által, (mert láták a sok pénzt), beméne a király irnoka, és kit a főpap rendelt vala, és kitölték a pénzt, mely a ládában volt, a ládát pedig visszavivék helyére; és így cselekvének naponkint, és számtalan pénzt gyüjtének össze.
Melyet a király és Jojada azoknak adtak, kik az Úr házának munkájára felügyeltek; ezek pedig kővágókat és mindenféle munkára mestereket fogadának abból, hogy kijavitsák az Úr házát; vas- és rézműveseket is, hogy az, mi romlani kezdett, megtámogattassék.
És azok, kik dolgoznak vala, serényen munkálkodának, és a falak hasadékai bevakoltatván kezeik által, az Úr házát előbbi állapotára hozák, és azt megerősíték.
És midőn elvégeztek minden munkát, a király és Jojada elé vivék a pénz megmaradott részét, melyből a templom szolgálatára és az égőáldozatokra való edényeket csinálták; a csészéket is és a többi arany és ezüst edényeket; és az Úr házában égőáldozatokat áldoznak vala szüntelen Jojada minden napjaiban.
Megöregedék pedig Jojada, teljes lévén napokkal, és meghala, midőn százharmincz esztendős volt,
és eltemeték őt Dávid városában a királyokkal, azért, hogy jót cselekedett Izraellel és annak házával.
De miután meghalt Jojada, bemenének Júda fejedelmei és leborúlának a király előtt, ki azok hódolatára meglágyúlván, engede nekik.
És elhagyák atyáik Ura- Istenének templomát, és a berkek- és bálványoknak szolgálának; és harag lőn Júda és Jerusalem ellen e vétekért.
És prófétákat külde nekik, hogy az Úrhoz térjenek, kiket, noha bizonyságot tőnek, amazok nem akarának hallgatni.
Annakokáért az Úr Lelke megkörnyékezé Jojada fiát, Zakariás papot, és fölálla a nép színe előtt, és mondá nekik: Ezeket mondja az Úr Isten: Miért hágjátok át az Úr parancsát, a mi nem fog nektek használni, és elhagytátok az Urat, hogy elhagyjon titeket?
Kik egybegyűlvén ellene, megkövezék őt a király parancsa szerint az Úr házának tornáczában.
És nem emlékezék meg Joás király az irgalmasságról, melyet vele Jojada, amannak atyja, cselekedett vala, hanem megölé fiát. Ki midőn meghalna, mondá: Lássa az Úr és torolja meg. [Máté 23,35.]
És mikor elforgott az esztendő, feljöve ellene a szíriai had; és Júdára és Jerusalemre méne, és megölé mind a nép fejedelmeit, és a zsákmányt mind elküldék a királynak Damaskusba. [Kir. IV. 12,17.]
És bizonyára noha igen kevesen jöttek a szírusok, mindazáltal az Úr számtalan sokaságot ada kezeikbe, azért, hogy elhagyták atyáik Urát Istenét. Joáson is gyalázatos itéletet tőnek.
És elmenvén, nagy elgyengűlésben hagyák őt. Szolgái pedig ellene támadának Jojada pap fia vérének megboszúlására, és megölék őt ágyában és meghala, és Dávid városában temeték őt el, de nem a királyok sirboltjaiban.
Ezek incselkedtek pedig ellene: Zabad, az ammani Szemmaad fia, és Jozabad, a moabi Szemarit fia.
Az ő fiai pedig és az összes pénz, mely alatta összegyüjtetett vala, és az Isten házának megújitása, szorgalmasabban megirattak a királyok könyvében; és fia, Amaziás lőn király helyette.
Amaziásnak, Júda királyának országlása.
Huszonöt esztendős vala Amaziás, midőn országlani kezdett, és huszonkilencz esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Joadan vala Jerusalemből. [Kir. IV. 14,2.]
És jót cselekvék az Úr szine előtt, mindazáltal nem tökéletes szivvel.
És midőn látá, hogy birodalma megerősödött, megölé a szolgákat, kik atyját, a királyt megölték vala;
de azok fiait nem ölé meg, a mint megiratott Mózes törvénykönyvében, melyben megparancsolta az Úr, mondván: Meg ne ölessenek az atyák fiaikért, se a fiak atyáikért, hanem kiki maga bűneért haljon meg. [Móz. V. 24,16. Kir. IV. 14,6. Ezekiel 18,20.]
És egybegyüjté Amaziás Júdát, és elrendelé őket családonkint, s az ezredeseket és századosokat egész Júdában és Benjaminban; és számbavevé húsz esztendőstől fölfelé, és talála háromszázezer ifjat, kik harczra mehettek, és dárdát és paizst viselhettek.
Zsoldra is fogada Izraelből százezer vitézt száz talentom ezüstön.
Hozzá jöve pedig az Isten embere, és mondá: Oh király! ne menjen ki veled Izrael hada; mert az Úr nincs Izraellel, sem Efraim minden fiaival;
ha azt véled, hogy a sereg erejében áll a háború, az Isten meggyőzet téged az ellenségtől: mert Isten dolga mind megsegíteni, mind megszalasztani.
És mondá Amaziás az Isten emberének: Mi legyen tehát a száz talentommal, melyet Izrael vitézeinek adtam? És felelé neki az Isten embere: Van az Úrnak, a honnan neked sokkal többet adhat annál.
Elválasztá Amaziás a hadsereget, mely hozzájött vala Efraimból, hogy visszatérjen helyére; azok pedig Júda ellen igen megharaguván, visszatérének tartományukba.
Amaziás pedig bizodalommal kivivé az ő népét, és a só-aknás völgybe méne és megvere Szeir fiaiból tizezeret.
Más tizezer férfiút is fogának Júda fiai, és azokat egy kőszikla tetejére vivék, és nyakrafőre taszíták le őket onnan felől, kik mind szétroncsoltattak.
Az a sereg pedig, melyet visszaküldött vala Amaziás, hogy ne menjen vele a harczra, elszélede Júda városaiban Szamariától Betóronig, és megölvén háromezeret, nagy zsákmányt ragadoza.
Amaziás pedig az idumeusok megverése után, elhozá Szeir fiainak isteneit, és magának istenekűl választá és imádá azokat, és jó illatszert gyujta azoknak.
Azért megharaguván az Úr Amaziás ellen, prófétát külde hozzája, ki ezt mondja neki: Miért imádtad azon isteneket, kik nem szabadították meg népöket a te kezedből?
Ki midőn ezeket mondá, felelé neki: Vajjon a király tanácsosa vagy-e? hallgass, hogy meg ne öljelek téged. És elmenvén a próféta, mondá: Most tudom, hogy Isten szándéka megölni téged, hogy ím e gonoszat művelted, és azonfölűl nem engedelmeskedtél tanácsomnak.
Annakokáért Júda királya, Amaziás, igen gonosz tanácsot tartván, elkülde Joáshoz, Joakáznak, Jehu fiának fiához, Izrael királyához, mondván: Jer ki, szálljunk szembe egymással.
Amaz pedig visszaküldé a követeket, mondván: A bogácskoró, mely a Libanon hegyén van, elkülde a Libanon czedrusához, mondván: Add leányodat fiamnak feleségűl; és ime a vadak, melyek a Libanon erdejében valának, átmenének és eltapodák a bogácskórót.
Azt mondottad: Megvertem Edomot, és azért emelkedik föl szived kevélységre; ülj veszteg házadban, miért keresed magadnak a veszedelmet, hogy elessél mind te, mind Júda veled?
Nem akará hallgatni Amaziás, mivel az Úr szándéka volt, hogy az ellenség kezébe adassék Edom istenei miatt.
Fölméne tehát Izrael királya, Joás, és egymással szembeszállának. Júda királya, Amaziás pedig Betszámesben vala.
És Júda megvereték Izraeltől, és hajlékaiba futa.
Júda királyát, Amaziást pedig, Joásnak, Joakáz fiának fiát megfogá Izrael királya, Joás Betszámesben, és Jerusalembe vivé; és lerontá annak kőfalát Efraim kapujától a szeglet kapujáig négyszáz könyöknyire.
És minden aranyat és ezüstöt, és minden edényeket, melyeket az Isten házában és Obededomnál és a királyi ház kincsei közt talált, és a kezesek fiait is elvivé Szamariába.
Éle pedig Joás fia, Amaziás, Júda királya, miután meghalt Joakáz fia, Joás, Izrael királya, – tizenöt esztendeig.
Amaziásnak többi dolgai pedig, az elsők és utolsók megirattak Júda és Izrael királyainak könyvében.
Ki miután eltávozott az Úrtól, cselt vetének neki Jerusalemben. És mikor Lákiszba futott, elküldének, és ott megölék őt.
És visszahozván lovakon, eltemeték őt atyáival Dávid városában.
Oziás győzelme, vétke és büntetése.
Júda egész népe pedig az ő tizenhat esztendős fiát, Oziást rendelé királylyá atyja, Amaziás helyett. [Kir. IV. 14,21.]
Ez építé föl Ailatot, és visszaadá azt Júda birodalmának, miután a király elaluvék atyáival.
Tizenhat esztendős vala Oziás, midőn országlani kezdett, és ötvenkét esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Jekélia vala Jerusalemből.
És cselekvé, a mi igaz vala az Úr szemei előtt mindazok szerint, miket atyja, Amaziás cselekedett vala.
És keresé az Urat az értelmes és Istent látó Zakariás napjaiban; és valameddig az Urat kereste, igazgatá őt mindenekben.
Végre kiméne, és a filiszteusok ellen hadakozék, és lerontá Get kerítését és Jabnia kerítését és Azotus kerítését; és városokat építe Azotusban és a filiszteusoknál.
És az Isten megsegíté őt a filiszteusok ellen és az arabsok ellen, kik Gurbaalban laknak vala, és az ammoniták ellen.
És az ammoniták Oziásnak ajándékokat adának; és elhiresedék neve Egyiptom bemenetéig a gyakor győzedelmek miatt.
És tornyokat építe Oziás Jerusalemben a szeglet kapuján és a völgy kapuján, és a többit a kerítés ugyanazon oldalán, és megerősíté azokat.
Tornyokat építe a pusztában is, és igen sok kutat ása, mivelhogy sok barma vala mind a mezőségeken, mind a kietlen pusztában. Szőlői is valának és szőlőmunkásai a hegyeken és a Karmélon, mert oly ember vala, ki a földművelést szerette.
Az ő hadakozói serege pedig, a harczokra menők, Jehiel irnok keze alatt valának, és Maaszia tanító keze alatt, és Hananiás keze alatt, ki a király vezérei közől vala.
És a fejedelmek egész száma az erős férfiak családjai szerint kétezer hatszáz vala.
És alattok az egész hadsereg háromszázhétezer ötszáz, kik alkalmasok valának a hadakozásra, és a királyért az ellenség ellen harczolának.
És Oziás azoknak, vagyis az egész hadnak paizsokat és dárdákat készíte, és sisakokat és pánczélokat, kézijjakat és parittyákat kőhajításra.
És Jerusalemben különféle hadi szereket csinála, melyeket a tornyokba helyeze és a kőfalak szegleteire, hogy azokkal nyilakat lőjenek és nagy köveket; és az ő hírneve messze kiterjede azért, hogy az Úr segíté és megerősíté őt.
De midőn megerősödött, felfuvalkodék szive az ő veszedelmére, és elhagyá Urát Istenét; és bemenvén az Úr templomába, jóillatszert akara gyujtani a füstölő-oltáron.
De mindjárt beméne utána Azariás pap és vele az Úr papjai nyolczvanan, igen erős férfiak,
ellenállván a királynak, és mondák: Nem a te tiszted, Oziás, jó illatszert gyujtani az Úrnak, hanem a papoké, azaz Áron fiaié, kik fölszenteltettek ezen szolgálatra; menj ki a szentélyből, s ezt ne véld semminek, mert nem lesz ez neked dicsőségedre az Úr Istentől. [Móz. II. 30,7. s követk.]
És megharaguván Oziás, kezében tartva a tömjénzőt, hogy jóillatszert gyujtson, fenyegeté a papokat. És azonnal poklosság támada homlokán a papok előtt az Úr házában a füstölő-oltárnál.
És midőn rátekintett Azariás főpap és mind a többi papok, láták a poklosságot homlokán, és csakhamar kiüzék őt. De maga is megrettenvén, siete kimenni, mivelhogy érzette vala mindjárt az Úr csapását.
Poklos lőn tehát Oziás király halála napjáig, és külön házban lakék, rakva lévén poklossággal, mely miatt kivettetett az Úr házából. És fia, Joatam igazgatja vala a király házát, itélvén a föld népét. [Kir. IV. 15,5.]
Oziás többi dolgait pedig, az elsőket és utólsókat megirta Ámosz fia, Izaiás, a próféta.
És Oziás elaluvék atyáival, és eltemeték őt a királyi sírboltok mezején, mivelhogy poklos volt, és fia, Joatam lőn király helyette.
Joatam országlása.
Huszonöt esztendős vala Joatam, midőn országlani kezdett, és tizenhat esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Jerusa vala, Szádok leánya. [Kir. IV. 15,33.]
És azt cselekvé, a mi igaz volt az Úr előtt, mindazok szerint, miket atyja Oziás cselekedett vala, kivéve, hogy nem ment be az Úr templomába; de a nép mégis vétkezett vala.
Ő építé fel az Úr házának magas kapuját, és az Ofel kőfalán is sokat építe.
Városokat is építe Júda hegyein, és a ligetekben kastélyokat és tornyokat.
Ő hadakozék Ammon fiainak királya ellen, és meggyőzé őket, és adának neki Ammon fiai az időben száz talentom ezüstöt és tizezer mérték búzát és ugyanannyi mérték árpát; ezt adák neki Ammon fiai a második és harmadik esztendőben.
És megerősödék Joatam, azért, hogy igaz uton járt Ura Istene előtt.
Joatam többi dolgai és minden harczai és cselekedetei megirattak Izrael és Júda királyainak könyvében.
Huszonöt esztendős vala, midőn országlani kezdett, és tizenhat esztendeig országla Jerusalemben.
És Joatam elaluvék atyáival, és eltemeték őt Dávid városában, és fia, Ákáz lőn király helyette.
Ákáz. Ezekiás.
Húsz esztendős vala Ákáz, midőn országlani kezdett, és tizenhat esztendeig országla Jerusalemben; nem cselekvék igazat az Úr szine előtt, mint atyja, Dávid; [Kir. IV. 16,2.]
hanem Izrael királyainak utain jára, azonfelűl Baalimnak is képszobrokat önte.
Ő az, ki jóillatszert gyujtott Benennom völgyében, és fiait tűzben tisztította a pogányok szokása szerint, kiket megölt az Úr Izrael fiainak kijövetelekor.
És áldoz és jóillatszert gyujt vala a magas helyeken és halmokon és minden lombos fa alatt.
És Ura Istene a szíriai király kezébe adá őt, ki megveré, és nagy zsákmányt nyere az ő birodalmából, és Damaskusba vivé. Az izraeli király kezébe is adaték, és nagy csapással vereték meg.
És Romelia fia, Facee Júdából egy nap százhúszezeret öle meg mind hadakozó férfiakat azért, hogy elhagyták atyáik Urát Istenét.
Az időben Zekri, egy efraimi hatalmas férfiú megölé Maasziást, a király fiát, és Ezrikát, az ő háza fejedelmét, Elkanát is, ki a király után második vala.
És Izrael fiai megfogának atyjokfiai közől kétszázezer asszonyt, gyermeket és leányzót, és véghetetlen zsákmányt; és Szamariába vivék azt.
Az időben vala ott az Úrnak egy Óded nevű prófétája; ki eléje menvén a Szamariába jövő hadnak, mondá nekik: Ime megharagudván atyáitok Ura Istene Júda ellen, kezeitekbe adta őket, és kegyetlenül öltétek meg őket, úgy hogy az égig fölhatott kegyetlenségtek.
Azonfölűl Júda és Jerusalem fiait birodalmatok alá akarjátok vetni, hogy szolgáitok és szolgálóitok legyenek: ezt nem kell cselekednetek; mert vétkeztetek ezzel Uratok Istenetek ellen.
Hanem halljátok az én tanácsomat, és vigyétek vissza a foglyokat, kiket atyátokfiai közől hoztatok, mert az Úrnak nagy haragja következik rátok.
Eléállának tehát némely férfiak Efraim fiainak fejedelmei közől, Johanan fia, Azariás, Moszollamot fia, Barakiás, Szellum fia, Ezekiás, és Adali fia, Amaza, azok ellen, kik a harczról jőnek vala,
és mondák nekik: Ne hozzátok ide be a foglyokat, hogy ne vétkezzünk az Úr ellen. Miért akarjátok szaporítani bűneinket, és a régi vétkeket sokasítani? mert nagy bűn ez, és az Úr haragjának búsúlása közeledik Izraelre.
És a hadakozó férfiak elereszték a zsákmányt, és mind a mit fogtak vala a fejedelmek és egész sokaság előtt.
És eléállának a férfiak, kikről odafenn emlékeztünk, és fogván a foglyokat, mind a kik meztelenek valának, felruházák a zsákmányból. És miután felruházták és felsaruzták őket, étellel és itallal megélesztették és megkenegették a fáradság miatt, és gondjokat viselték; és a kik nem járhattak és erőtlen testtel valának, azokat föltevék barmokra, és Jerikóba, a pálmák városába vivék atyjokfiaihoz, és ők visszatérének Szamariába.
Az időben Ákáz király az asszíriusok királyához küldte, segítséget kérvén.
És eljövének az idumeusok, és sokat levágának Júdából, és nagy zsákmányt nyerének.
A filiszteusok is kiterjeszkedének a mezővárosokra és Júdának déli részére, és bevevék Betszámest, Ajalont és Gaderotot, Szókót is és Tamnát és Gamzót, az ő falucskáikkal, és azokban lakának.
Mert az Úr megalázta vala Júdát Ákáz, Júda királya miatt, azért, hogy megfosztotta őt a segítségtől, és az Urat megvetette.
És kihozá ellene Telgatfalnaszárt, az assziriusok királyát, ki meg is nyomorgatá őt, és senki sem állván ellene, elpusztítá.
Annakokáért Ákáz megfosztván az Úr házát s a királyok és fejedelmek házát, ajándékokat ada az assziriusok királyának, de semmit sem használa neki.
Azonfelűl az ő inségének idején még inkább megutálá az Urat; mert önmaga személyesen Ákáz király,
áldozatokat tőn Damaskus isteneinek, a kik megverték, és mondá: Szíria királyainak istenei segítik őket, kiket én megengesztelek áldozatokkal, és velem lesznek: holott épen azok voltak romlására neki és egész Izraelnek.
Ákáz tehát elragadozván az Isten házának minden edényeit és összetörvén, bezárá az Isten templomának ajtait, és oltárokat emele magának Jerusalem minden szegleteiben.
És Júdának minden városaiban tömjéngyujtásra való oltárokat építe, és atyáinak Urát Istenét haragra ingerlé.
Az ő többi dolgai pedig és minden első és utolsó cselekedetei megirattak Júda és Izrael királyainak könyvében
És Ákáz elaluvék atyáival, és eltemeték őt Jerusalem városában; mert őt sem fogadák be Izrael királyainak sírboltjaiba. És fia, Ezekiás lőn király helyette.
Ezekiás. Az istenitisztelet visszaállíttatása.
Ezekiás tehát országlani kezde, midőn huszonöt esztendős volt, és huszonkilencz esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Abia vala, Zakariás leánya.
És azt cselekvé, a mi kedves volt az Úr színe előtt, mindazok szerint, miket atyja, Dávid cselekedett vala.
Országlása első esztendejében és hónapjában megnyitá az Úr házának ajtait és megújítá azokat.
És elhozá a papokat és levitákat, és egybegyüjté őket a napkeleti utczában,
és mondá nekik: Halljatok engem, leviták! és szenteltessetek meg; tisztítsátok meg atyáitok Ura Istene házát, és hordjatok ki minden undokságot a szentélyből.
Atyáink vétkeztek és gonoszat cselekedtek a mi Urunk Istenünk színe előtt, elhagyván őt, elfordították orczáikat az Úr hajlékától, és háttal fordultak hozzája.
Bezárták az ajtókat, melyek a tornáczban valának, és eloltották a lámpákat, és jóillatszert nem gyujtottak, és égőáldozatokat nem tettek a szentélyben Izrael Istenének.
Azért felindult az Úr haragja Júdára és Jerusalemre, és elszéledésre adta őket és veszedelemre és süvöltésre, a mint magatok látjátok szemeitekkel.
Ime elhullottak atyáink fegyver által, fiaink és leányaink és feleségeink fogva vitettek e vétek miatt.
Most azért szándékom, hogy szövetségre lépjünk Izrael Ura- Istenével, és elfordítja rólunk haragja búsúlását.
Fiaim! el ne mulasszátok ezt; titeket választott az Úr, hogy előtte álljatok és szolgáljatok neki, és tiszteljétek őt, és gyujtsatok neki jóillatszert.
Fölkelének tehát a leviták: Amazai fia, Mahat, és Azariás fia, Joel, Kaat fiai közől; Merari fiai közől pedig Abdi fia, Cisz, és Jaláleel fia, Azariás; Gerzon fiai közől pedig Szemma fia, Joah, és Joah fia, Eden.
Elizafan fiai közől pedig Szamri és Jáhiel; Azaf fiai közől is Zakariás és Mataniás;
és Héman fiai közől Jáhiel és Szemei; de Iditun fiai közől is Szemeiás és Óziel.
És egybegyűjték atyjokfiait, és megszenteltetvén, bemenének a király meghagyása és az Úr parancsa szerint, hogy megtisztítsák az Isten házát.
A papok is bemenvén az Úr templomába, hogy azt megszenteljék, kihordának minden undokságot, melyet ott benn találtak vala az Úr háza tornáczában, mit a leviták felvőnek és kivivének Cedron patakjához.
Elkezdék pedig tisztítani az első hó első napján, és azon hó nyolczadik napján bemenének az Úr templomának csarnokába, és megtisztíták a templomot nyolcz napig; és azon hó tizenhatodik napján, a mit kezdettek, elvégezék.
És bemenének Ezekiás királyhoz, és mondák neki: Megszenteltük az Úr egész házát és az égőáldozat oltárát és annak edényeit, a kitett kenyerek asztalát is minden edényeivel együtt,
és a templom minden eszközét, melyeket megfertőztetett volt Ákáz király országlásában, miután vétkezett; és ime kitétetett minden az Úr oltára elé.
És fölkelvén reggel Ezekiás király, egybegyüjté a város minden fejedelmeit, és fölméne az Úr házába;
és összesen hét tulkot vivének áldozatra és hét kost, hét bárányt és hét bakot a bűnért, az országért, a szentélyért, Júdáért, és mondá a papoknak, Áron fiainak, hogy áldozzák föl az Úr oltárán.
Megölék tehát a tulkokat, és a papok vevék a vért, és azt az oltárra önték; megölék a kosokat is, és azok vérét az oltárra önték; feláldozák a bárányokat is, és a vért az oltárra önték.
Elhozák a bűnért való bakokat a király és az egész sokaság elé, és kezeiket azokra tevék,
és a papok feláldozák azokat, és elönték azok vérét az oltár előtt egész Izraelnek megtisztulására; mert megparancsolta vala a király, hogy égőáldozat legyen egész Izraelért és a bűnért.
Rendele levitákat is az Úr házába czimbalmokkal, hárfákkal és czitarákkal Dávid király és Gad látó és Nátán próféta rendelése szerint; mivelhogy az Úr parancsa volt az prófétái által.
És eléállának a leviták Dávid hangszereivel, és a papok a harsonákkal.
És megparancsolá Ezekiás, hogy égőáldozatokat tegyenek az oltáron, és mikor égőáldozatokat tettek, dicséretet kezdének énekelni az Úrnak, és harsonákat fújni és zengeni különféle hangszerekkel, melyeket Dávid, Izrael királya készített vala.
Imádkozván pedig az egész sereg, az énekesek és harsonázók tisztökben eljárnak vala, miglen az égőáldozat elvégezteték.
És mikor elvégeztetett az áldozat, meghajola a király és a vele lévők mindnyájan, és imádkozának.
És megparancsolá Ezekiás és a fejedelmek a levitáknak, hogy dicsérjék az Urat Dávid és Azaf látó beszédeivel; kik őt nagy vigassággal dicsérék, és meghajlott térddel imádák.
Ezekiás pedig ezeket is mondá: Megtöltöttétek kezeiteket az Úrnak, járuljatok elő és tegyetek áldozatokat és dicséreteket az Úr házában. Tőn tehát az egész sokaság áldozatokat és dicséreteket, és égőáldozatokat ajtatos szivvel.
Az égőáldozatok száma pedig, melyeket a sokaság áldozott, ez volt: hetven tulok, száz kos, kétszáz bárány.
És szentelének az Úrnak hatszáz tulkot és háromezer juhot.
A papok pedig kevesen valának, és nem lehettek elegendők, hogy az égőáldozatok bőreit levonják; azért atyjokfiai, a leviták segíték őket, mig elvégezteték a dolog, és megszenteltettek a papok; mert a leviták könnyebb szertartással szenteltettek föl, mint a papok.
Igen sok vala tehát az égőáldozat, a békeáldozatok kövére és az égőáldozatok italáldozata; és elvégezteték az Úr házában a tisztelet.
És örvende Ezekiás és az egész nép, hogy az Úr szolgálata elvégződött; mert hirtelen akarák azt véghez vinni.
A húsvét megünneplése.
És elkülde Ezekiás egész Izraelhez és Júdához, és leveleket ira Efraimnak és Manasszénak, hogy jőjenek az Úr házához Jerusalembe, és tartsanak Fázét Izrael Ura- Istenének.
Tanácsot tartván tehát a király és a fejedelmek és Jerusalem egész gyülekezete, elvégezék, hogy Fázét tartsanak a második hónapban.
Mert nem tarthatták meg a maga idejében, mivel a papok, kik elégségesek lehettek volna, nem szenteltettek meg, és a nép még nem gyült vala össze Jerusalembe.
És a dolog tetszék a királynak és az egész sokaságnak.
És elvégezék, hogy követeket küldjenek egész Izraelbe Berszabeétől Dánig, hogy jőjenek és tartsanak Fázét Izrael Ura- Istenének Jerusalemben; mert sokan nem tartották meg, mint a törvény által parancsoltatott.
És a futárok elmenének a levelekkel a király és fejedelmei parancsából egész Izraelbe és Júdába a szerint, a mint a király parancsolta, ezt hirdetvén: Izrael fiai! térjetek vissza Ábrahám, Izsák és Izrael Urához Istenéhez, és ő is visszatér a maradékokhoz, kik elszaladtak az asszíriusok királya kezéből.
Ne legyetek, mint atyáitok és atyátokfiai, kik eltávoztak atyáik Urától Istenétől, ki veszedelemre adta őket, a mint magatok látjátok.
Ne keményítsétek meg nyakaitokat, mint atyáitok; adjátok meg kezeiteket az Úrnak és jőjetek az ő szentélyéhez, melyet megszentelt örökre; szolgáljatok atyáitok Ura- Istenének, és elhárúl tőletek az ő búsúlásának haragja.
Mert ha ti megtértek az Úrhoz, atyátokfiai és fiaitok irgalmasságot nyernek uraiknál, kik őket fogva vitték, és visszatérnek e földre; mivel kegyes és kegyelmes a ti Uratok Istenetek, és nem fordítja el tőletek orczáját, ha hozzája tértek.
A futárok tehát gyorsan mennének városról városra Efraim és Manassze földén Zabulonig, amazok kinevetvén és csúfolván őket.
Mindazáltal némely férfiak Áserből és Manasszéból és Zebulonból, engedvén a tanácsnak, Jerusalembe jövének.
Júdán pedig az Úr keze lőn, egy szivet adván nekik, hogy a király és fejedelmek parancsa szerint az Úr igéjét teljesítsék.
És sok nép gyűle össze Jerusalembe, hogy a kovásztalanok ünnepét megüljék a második hónapban.
És fölkelvén leronták az oltárokat, melyek Jerusalemben valának és mindazt, min jóillatszert gyujtottak a bálványoknak, felforgatván, Cedron patakába veték.
Megáldozák pedig a Fázét a második hó tizennegyedik napján. A papok és leviták is végre megszenteltetvén, égőáldozatokat tőnek az Úr házában.
És az ő rendeikben állának Mózesnek, az Isten emberének rendelése szerint; a papok pedig a kiöntendő vért elvevék a leviták kezéből,
mivelhogy sok nép vala még szenteletlen, és azért áldoztak Fázét a leviták azokért, kik szenteletlen jöttek az Úrhoz.
A nép nagy része is Efraimból és Manasszéból, Isszakarból és Zabulonból, mely meg nem szenteltetett, evé a Fázét, nem a szerint, mint megiratott; és imádkozék érettök Ezekiás, mondván: A jó Isten megkegyelmez
mindenkinek, a kik teljes szivből keresik atyáik Urát Istenét, és nem tulajdonítja nekik vétkűl, hogy kevésbbé szenteltettek meg.
Az Úr meghallgatá őt, és megengesztelődék a nép iránt.
És Izrael fiai, kik Jerusalemben találtattak, megszentelék a kovásztalanok ünnepét hét nap nagy vígasággal, dicsérvén az Urat minden nap; a leviták is és papok a hangszerekkel, melyek tisztökhöz illettek vala.
És Ezekiás szivökre szóla mind a levitáknak, kiknek helyes értelmök vala az Úr felől; és evének az ünnep hét napján, hálaáldozatokat tévén és dicsérvén atyáik Urát Istenét.
És tetszék az egész sokaságnak, hogy más hét napot is üljenek; mit meg is cselekvének igen nagy örömmel.
Mert Ezekiás, Júda királya adott a sokaságnak ezer tulkot és hétezer juhot; a fejedelmek pedig adtak a népnek ezer tulkot és tizezer juhot; annakokáért a papoknak nagy sokasága szentelteték meg.
És vidámsággal telék el Júdának minden sokasága, mind a papok és leviták, mind az egész gyülekezet, mely Izraelből jött vala; az Izrael földéről való jövevények is és a Júdában lakók.
És lőn nagy ünnep Jerusalemben, minő nem volt Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának napjaitól azon városban.
Fölkelének pedig a papok és leviták, megáldván a népet; és szavok meghallgattaték, és az imádság fölhata az ég szent lakhelyébe.
A bálványozás kiírtatik. A papok és leviták előbbi tekintélyöket visszanyerik.
És mikor ezek rendszerint elvégződtek, kiméne egész Izrael, mely Júda városaiban találtatott, és összetörék a bálványokat és kivágák a berkeket, elhányák a magas helyeket és leronták az oltárokat nem csak egész Júdában és Benjaminban, hanem Efraimban is és Manasszéban, mig teljességgel elveszték; és Izrael fiai mindnyájan visszatérének örökségeikbe és városaikba.
Ezekiás pedig elrendelé a papok és leviták seregeit osztályaik szerint, mindenkit tulajdon tisztében, mind a papokat tudniillik, mind a levitákat az égő- és hálaáldozatokra, hogy szolgáljanak és hálát adjanak és énekeljenek az Úr táborának kapuiban.
A király része vala pedig, hogy az ő tulajdon jószágából áldoztassék mindenkor reggel és este az égőáldozat, a szombatokon is és a hónapok első napjain és egyéb ünnepeken, a mint irva vagyon Mózes törvényében. [Móz. IV. 28,27.]
Megparancsolá a Jerusalemben lakó népnek is, hogy részt adjanak a papoknak és levitáknak, hogy szolgálhassanak az Úr törvényében.
Mi mikor a sokaság füleibe jutott, Izrael fiai igen sok gabona-, bor-, olaj- és méz-zsengét hordának, és a föld minden terméséből tizedet adának.
De Izrael és Júda fiai is, kik Júda városaiban laknak vala, tizedet adának marhákból és juhokból, és tizedet a szenteltből is, melyet Uruk- Istenöknek fogadtak; és mindeneket elhozván, sok asztagot is rakának.
A harmadik hónapban kezdék az asztagok alapjait vetni, és a hetedik hónapban végezék el azokat.
És mikor bementek Ezekiás és az ő fejedelmei, láták az asztagokat, és áldák az Urat és Izrael népét.
És kérdé Ezekiás a papokat és levitákat: miért rakattak úgy az asztagok?
Felelé neki Azariás főpap, Szádok törzsökéből, mondván: Mióta elkezdték a zsengéket behordani az Úr házába, ettünk és megelégedtünk, mégis igen sok maradt, mivelhogy az Úr megáldotta népét; ez pedig, a mit látsz, a maradékok sokasága.
Megparancsolá azért Ezekiás, hogy élelemtárakat csináljanak az Úr házában. Mit mikor megcselekedtek,
bevivék híven mind a zsengéket, mind a tizedet, és a mit csak fogadtak vala. Ezek gondviselője pedig Koneniás levita vala, és atyjafia, Szemei, a második;
ezután Jahiel és Azariás, Nahat és Ázael, Jerimot és Jozabad, Eliel és Jezmakiás, Mahat és Banaiás, gondviselők, Koneniásnak és atyjafiának, Szemeinek keze alatt, Ezekiás királynak és Azariásnak, az Isten háza főpapjának parancsából, kikhez mindezek tartoznak vala.
Kóre levita, Jemna fia, és a napkeleti kapunak ajtónállója pedig azokra visele gondot, mik önként vitettek az Úrnak, és a zsengékre és a szentek szentébe szenteltekre.
És az ő felügyelése alatt valának Eden és Benjamin, Jezue és Szemeiás, Amariás is és Szekeniás, a papok városaiban, hogy hiven osztogassák a részeket atyjokfiainak, a kicsinyeknek és nagyoknak:
a háromesztendős fiúgyermekeken kivűl és azon felűl mindnyájoknak, kik bemennek vala az Úr templomába, és a mi szükséges vala a szolgálatra és rendtartásra osztályaik szerint,
a papoknak családok szerint, és a levitáknak húsz esztendőstől és fölebb, rendök és seregeik szerint,
és az egész sokaságnak, mint a feleségeknek, úgy ezek mindkétnemű magzataiknak híven adának étkeket azokból, a mik megszenteltettek.
De Áron fiaiból is rendeltettek férfiak a mezőkön és minden városok környékében, kik részt osztogassanak minden férfineműnek a papok és leviták közől.
Megcselekvé tehát Ezekiás mind a miket mondottunk, egész Júdában, és jót, helyeset és igazat cselekvék az ő Ura Istene előtt,
az Úr háza szolgálatának minden tiszteletében a törvény és szertartások szerint, teljes szivből akarván keresni az ő Istenét; meg is cselekvé, és szerencsés lőn.
Szennakerib megveretése. Ezekiás halála.
Ezek és az ilyen igazság után eljöve Szennakerib, az assziriusok királya, és bemenvén Júdába, megszállá az erős városokat, be akarván azokat venni. [Kir. IV. 18,13. Sirák 48,20. Izai. 36,1.]
Mit midőn látott Ezekiás, hogy tudniillik eljött Szennakerib, és az egész had súlya Jerusalem ellen fordúlt,
tanácsot tarta a fejedelmekkel és az erős férfiakkal, hogy bedugják a kutak forrásait, melyek a városon kivül valának; és ezt végezvén mindnyájok határozata,
nagy sokaságot gyüjte, és betölték mind a kutakat és a patakot, mely a föld közepén foly vala, mondván: Hogyha eljőnek az asszíriusok királyai, ne találjanak bőséges vizet.
És szorgalmas lévén, fölépíte minden megromlott kőfalat, és felűl tornyokat raka; és megerősíté Mellót Dávid városában, és mindenféle fegyvert és paizsokat csinála.
És a hadakozóknak fejedelmeket rendele a hadban, és mindnyájokat egybehívá a város kapujának utczájára, és szivökre szóla, mondván:
Férfiasan cselekedjetek, és legyetek erősek; ne féljetek és ne rettegjetek az asszíriusok királyától, se az egész sokaságtól, mely vele vagyon; mert sokkal többen vannak velünk, mint vele.
Mert vele testi kar vagyon, de velünk a mi Urunk Istenünk, ki a mi segítőnk és hadakozik érettünk. És megerősödék a nép Ezekiásnak, Júda királyának ilyen beszédeivel.
Ezek megtörténvén, elküldé Szennakerib, az asszíriusok királya, szolgáit Jerusalembe (mert ő egész seregével Lákiszt szállotta volt meg) Ezekiáshoz, Júda királyához és az egész néphez, mely a városban vala, mondván:
Ezeket mondja Szennakerib, az asszíriusok királya: Miben van bizodalmatok, hogy megszállva ültök Jerusalemben?
Nem Ezekiás csal-e meg titeket, hogy éhséggel és szomjúsággal megöljön, mondván: hogy a ti Uratok Istenetek megszabadít titeket az asszíriusok királyának kezéből?
Nem ez-e azon Ezekiás, ki annak magas helyeit és oltárait lerontotta, és parancsolt Júdának és Jerusalemnek, mondván: Egy oltár előtt imádkozzatok, és azon gyujtsatok jóillatszert.
Nem tudjátok-e, miket cselekedtem én és atyáim az országok minden népein? Vajjon erőt vettek-e a nemzetek és minden föld istenei, hogy kiszabadítsák kezemből tartományukat?
A népeknek, kiket atyáim elpusztítottak, minden istenei közől kicsoda az, ki megszabadíthatta volna népét kezemből, hogy kiszabadíthasson a ti Istenetek is titeket e kézből?
Ne csaljon meg Ezekiás, és hiábavaló hitegetéssel ne ámítson el titeket, és ne higyjetek neki. Mert ha a népek és országok semmi istene sem szabadíthatta meg népét kezemből és atyáim kezéből, következésképen a ti Istenetek sem szabadíthat meg titeket kezemből.
De sok egyebet is szólának szolgái az Úr Isten ellen és az ő szolgája, Ezekiás ellen.
Káromlással teljes leveleket ira Izrael Ura Istene ellen, és ellene szóla: Valamint a többi nemzetek istenei meg nem szabadították népöket kezemből, úgy Ezekiás Istene sem szabadíthatja ki népét e kézből.
Azonfelül nagy kiáltással is szóla zsidó nyelven a nép ellen, mely Jerusalem kőfalain ül vala, hogy elijeszsze őket, és bevegye a várost.
És úgy szóla Jerusalem Istene ellen, mint a föld népeinek istenei, az emberi kezek csinálmányai ellen.
Ezekiás király pedig és Ámosz fia, Izaiás próféta, imádkozának e káromlás ellen, és fölkiáltának az égig.
És az Úr angyalt külde, ki megöle minden erős és hadakozó férfiút és az asszíriusok királya seregének fejedelmét; és gyalázattal tére vissza földére. És midőn bement az ő istene házába, fiai, kik tőle származtak vala, megölék őt fegyverrel. [Tób. 1,21.]
Így szabadítá meg az Úr Ezekiást és Jerusalem lakóit Szennakerib, az asszíriai király kezéből és mindenek kezéből, és nyugalmat ada nekik köröskörűl.
És sokan hozának adományokat és áldozatokat az Úrnak Jerusalembe, és Ezekiásnak, Júda királyának ajándékokat, ki fölmagasztaltaték ezek után minden nemzetek előtt.
Ama napokban Ezekiás halálra betegedék, és imádkozék az Úrhoz; és meghallgatá őt, és jelt ada neki. [Kir. IV. 20,1. s köv. Izai. 38,1. s követk.]
De viszont nem cselekvék a vett jótétemények szerint, mert szive felfuvalkodott és harag lőn ellene, és Júda s Jerusalem ellen.
És azután megalázá magát, hogy felfuvalkodott szive, mind ő, mind Jerusalem lakói; és azért nem jöve rájok az Úr haragja Ezekiás napjaiban.
Ezekiás pedig gazdag és hires vala, és igen sok kincset gyüjte magának, ezüstöt és aranyat és drága köveket, fűszereket és mindenféle fegyvereket és drága edényeket.
Tárházakat is gabonának, bornak és olajnak, és mindenféle barmoknak jászolyokat és a juhoknak aklokat,
és magának városokat építe; mert számtalan juh- és baromnyájai valának, mivelhogy az Úr sok gazdagságot adott neki.
Ez azon Ezekiás, ki a Gihon vizeinek felső forrását bedugá, és levezeté azokat Dávid városának napnyugati részére; minden dolgaiban szerencsés volt akarata szerint.
Mindazáltal a babilóni fejedelmek követségében, kik hozzája küldettek, hogy megkérdezzék a csodáról, mely történt a földön, elhagyá őt az Isten, hogy megkisértessék, és mindenek tudva legyenek, a mik szivében valának.
Ezekiás többi dolgai pedig és az ő irgalmasságai megirattak Ámosz fiának, Izaiás prófétának látomásában, és Júda s Izrael királyainak könyvében.
És Ezekiás elaluvék atyáival, és eltemeték őt Dávid fiainak sirjai fölé; és megtisztelék az ő temetését egész Júda és Jerusalem minden lakói, és fia, Manasszes lőn király helyette.
Manasszes fogsága és bűnbánata. Ámon és Joziás.
Tizenkét esztendős vala Manasszes, midőn országlani kezdett, és ötvenöt esztendeig országla Jerusalemben. [Kir. IV. 21,1.]
Gonoszat cselekvék pedig az Úr előtt a nemzetek utálatosságai szerint, melyeket elpusztitott az Úr Izrael fiai előtt,
és eltérvén, megujítá a magas helyeket, melyeket lerontott vala atyja, Ezekiás, és oltárokat építe Baalimnak, és berkeket ültete, és az ég minden seregét imádá és tisztelé azt.
Oltárokat is építe az Úr házában, melyről mondotta az Úr: Jerusalemben lesz az én nevem mindörökké. [Kir. II. 7,10.]
Építé pedig azokat az ég minden seregének az Úr háza két tornáczában.
És átvivé fiait a tűzön Benennom völgyében, álmokra vigyáza, madár-szóból jövendöle, babonás tudományoknak szolgála, varázslókat és bűbájosokat tarta magánál, és sok gonoszat cselekvék az Úr előtt, hogy ingerelje őt.
Faragott és öntött képet is tőn az Isten házába, melyről szólott az Isten Dávidnak és fiának, Salamonnak, mondván: E házba és Jerusalembe, melyet Izrael minden nemzetségeiből választottam, helyezem az én nevemet mindörökre. [Kir. III. 8,17.]
És nem mozdítom ki Izrael lábát a földről, melyet atyáiknak adtam, de csak úgy, ha megtartják cselekedettel, a miket nekik Mózes által parancsoltam, és az egész törvényt és a szertartásokat és itéleteket.
Manasszes így eltévelyité Júdát és Jerusalem lakóit, hogy gonoszat cselekedjenek mindazon pogányok fölött, kiket az Úr elpusztított vala Izrael fiainak színe előtt.
És szóla az Úr neki és népének; és nem akarák hallani.
Rájok hozá azért az asszíriusok királya hadának fejedelmeit, és megfogák Manasszest, és lánczokkal megkötözvén és bilincsekbe vervén, Babilonba vivék.
Ki szorongattatásában imádkozék az ő Ura- Istenéhez és igazán bűnbánatot tarta atyáinak Istene előtt.
És könyörge neki, és buzgósággal kéré őt; és meghallgatá az ő imádságát, és visszahozá őt Jerusalembe, országába, és megismeré Manasszes, hogy az Úr az Isten.
Ezekután kőfalat építe Dávid városán kivűl, Gihon napnyugati részére a völgyben, a halas kapu bemenetétől Ofelig köröskörűl, és igen fölvivé azt; és hadi fejedelmeket rendele Júda minden erős városaiban;
és elvevé az idegen isteneket és a bálványt az Úr házából; az oltárokat is, melyeket emelt vala az Úr háza hegyén és Jerusalemben, és mindent kihánya a városon kivűl.
Az Úr oltárát pedig megújítá, áldozván azon béke- és hála- és dicséretáldozatokat; és megparancsolá Júdának, hogy szolgáljon Izrael Ura- Istenének.
Mindazáltal a nép még a magas helyeken áldoz vala az ő Ura- Istenének.
Manasszes többi cselekedetei pedig és Istenéhez könyörgése, a látók igéi is, kik neki Izrael Ura Istene nevében szólának, Izrael királyainak történetében vannak foglalva.
Imádsága is és meghallgattatása, és minden bűne és gonoszsága, a helyek is, melyeken magas oltárokat épített, és berkeket és képszobrokat csinált, mielőtt bűnbánatot tartott, megirattak Hózai beszédeiben.
Manasszes tehát elaluvék atyáival, és eltemeték őt saját házában, és helyette fia, Ámon lőn király.
Huszonkét esztendős vala Ámon, midőn országlani kezdett, és két esztendeig országla Jerusalemben.
És gonoszat cselekvék az Úr színe előtt, mint atyja Manasszes cselekedett; és minden bálványnak, melyet Manasszes emelt, áldoza és szolgála.
És nem tisztelé az Úr orczáját, mint tisztelte atyja, Manasszes, és sokkal nagyobbakat véte.
És pártot ütvén ellene szolgái, megölék őt házában.
A nép többi sokasága pedig levágván azokat, kik Ámont megölték, fiát, Joziást rendelé helyette királylyá.
Joziás jámborsága. A törvénykönyv megtaláltatik, a szövetség megújittatik.
Nyolcz esztendős vala Joziás, midőn országlani kezdett, és harminczegy esztendeig országla Jerusalemben. [Kir. IV. 22,1.]
És igazat cselekvék az Úr szine előtt, és atyja, Dávid utain jára, nem hajolván sem jobbra sem balra.
Országlása nyolczadik esztendejében pedig, még midőn gyermek vala, kezdé keresni atyja, Dávid Istenét, és miután országlani kezdett, a tizenkettedik esztendőben megtisztítá Júdát és Jerusalemet a magas helyektől és berkektől, a bálványoktól és faragott képektől.
És leronták előtte Baalim oltárait, és a bálványokat, melyek azokra tétettek vala, elhányák; a berkeket is kivágá, és a faragott képeket összetöré, és a darabokat azok sírjaira hinté, kik áldozni szoktak vala nekik.
Azonfelül megégeté a papok csontjait a bálványok oltárain, és megtisztitá Júdát és Jerusalemet.
De Manassze és Efraim és Simeon városaiban is Neftalimig mindeneket felforgata.
És miután elhányta az oltárokat és berkeket, és a faragott képeket darabokra tördelte, és minden bálványtemplomot lerontott Izrael egész földén, visszatére Jerusalembe.
És országlása tizennyolczadik esztendejében meg lévén tisztítva már a föld és az Úr temploma, elküldé Ezeliás fiát, Száfánt, és Maasziást, a város fejedelmét, és Joakáz fiát, Johát, a jegyzőkönyv vivőjét, hogy megújítsák Uruk Istenök házát.
Kik elmenének Helciáshoz, a főpaphoz, és elvévén tőle a pénzt, mely az Úr házába vitetett, és melyet gyüjtögettek vala a leviták és ajtónállók Manasszéból és Efraimból és Izrael minden maradékaitól, egész Júdától is és Benjamintól és Jerusalem lakóitól,
és azok kezeibe adák, kik a munkások felügyelői valának az Úr házában, hogy megújítsák a templomot, és minden erőtlen részét kijavítsák;
azok pedig a mesterembereknek és a kőműveseknek adák azt, hogy köveket vegyenek a kőbányákban, és fákat az épület összefoglalására és a házak megpadlására, melyeket Júda királyai leromboltak vala.
Kik hiven megcselekvének mindeneket. Valának pedig a munkások felügyelői Jahat és Abdiás, Merari fiaiból, Zakariás és Moszollám, Kaat fiaiból, kik szorgalmazák a munkát, mindnyájan leviták, énekelni tudók hangszerekkel.
Azok fölött pedig, kik különféle szükségre terheket hordanak vala, felügyelének az irástudók és tanítók az ajtónálló leviták közől.
És mikor kivinnék a pénzt, mely az Úr templomába vitetett vala, megtalálá Helciás pap az Úr törvényének Mózes keze által adott könyvét.
És mondá Száfánnak, az irnoknak: A törvény könyvét megtaláltam az Úr házában; és kezébe adá.
Amaz pedig bevivé a könyvet a királyhoz, és jelenté neki, mondván: Mind a miket szolgáid kezére biztál, ime végbemennek.
Az ezüstöt, mely az Úr házában találtatott, elolvasztották, és a mesteremberek fölügyelőinek és a különféle munkák műveseinek adták.
Azonfölül kezembe adá Helciás pap e könyvet. Melyet midőn a király előtt elolvasott,
és ez hallotta a törvény igéit, megszaggatá ruháit,
és parancsolá Helciásnak és Száfán fiának, Ahikámnak, és Mika fiának, Abdonnak, Száfánnak is, az irnoknak, és Ázaának, a király szolgájának, mondván:
Menjetek és imádkozzatok az Úrnak érettem és Izrael s Júda maradékaiért, e megtalált könyvnek minden beszédei felől, mert az Úr nagy haragja hulla miránk, azért, mivel atyáink nem tartották meg az Úr igéit, hogy megcselekedték volna, mind a mi e könyvben írva vagyon.
Elméne tehát Helciás és azok, kik együtt a királytól küldettek, Olda prófétaasszonyhoz, Szellumnak, ki a ruhaőrző Hasra fiának, Tékuatnak fia volt, feleségéhez, ki Jerusalemben lakik vala a második részen, és megmondák neki az igéket, melyeket fölebb elbeszélénk.
Ő pedig felelé nekik: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, ki titeket hozzám küldött:
Ezeket mondja az Úr: Ime én veszélyt hozok e helyre és lakóira, és minden átkot, a mik írva vannak e könyvben, melyet olvastak Júda királya előtt;
mert elhagytak engem, és idegen isteneknek áldoztak, hogy engem haragra ingereljenek kezeik minden cselekedetével; azért e helyre fog hullani az én haragom, és el nem oltatik.
Júda királyának pedig, ki az Úrhoz könyörögni küldött titeket, eképen szóljatok: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Mivelhogy meghallgattad e könyv igéit,
és szived meglágyúlt, és magadat Isten színe előtt megaláztad azok miatt, a mik mondattak e hely ellen és Jerusalem lakói ellen, és tisztelvén orczámat, megszaggattad ruháidat és sírtál előttem: én is meghallgatlak téged, ugymond az Úr.
Mert majd atyáidhoz takarítalak téged, és békével fogsz vitetni sírodba, és szemeid nem látják mindazon veszélyt, melyet e helyre és lakóira hozok. Elbeszélék tehát a királynak mind, a miket mondott vala. [Kir. IV. 23,1.]
Ő pedig egybehíván Júda és Jerusalem minden véneit,
fölméne az Úr házába és vele együtt Júdának minden férfiai és Jerusalem lakói, a papok és leviták, és az egész nép, kicsinytől nagyig. Kiknek hallatára az Úr házában elolvasá a király a könyv minden igéit;
és állván az ő itélőszékén, szövetséget tőn az Úr előtt, hogy utána járjon és megtartsa parancsait és bizonyságtételeit és igazságait teljes szivéből és teljes lelkéből, és hogy megcselekedje, a mik megirattak e könyvben, melyet elolvasott vala.
És megesketett erre mindeneket, a kik Jerusalemben és Benjaminban találtattak; és Jerusalem lakói atyáik Ura- Istenének szövetsége szerint cselekvének.
Joziás tehát kiírta minden utálatosságot Izrael fiainak minden tartományaiból, és azt cselekvé, hogy mindazok, kik Izraelben megmaradtak, az ő Ura- Istenének szolgáltak. Az ő teljes életében nem távozának el atyáik Ura- Istenétől.
Joziás megünnepli a húsvétet, hadba megy, ott elesik és megsirattatik.
Joziás pedig Fázét tarta Jerusalemben az Úrnak, mely megáldoztatik az első hó tizennegyedik napján; [Kir. IV. 23,21.]
és kirendelé a papokat hivatalaikra, és inté őket, hogy szolgáljanak az Úr házában.
A levitáknak is szóla, kiknek oktatására egész Izrael megszenteltetik vala az Úrnak: Tegyétek a szekrényt a templom szentélyébe, melyet Dávid fia, Salamon, Izrael királya épített; mert ezután többé nem hordozzátok azt; most pedig szolgáljatok a ti Uratok- Isteneteknek és az ő népének, Izraelnek,
és készítsétek el magatokat házaitok és rokonságaitok szerint, mindenik az ő osztálya szerint, a mint megparancsolta Izrael királya, Dávid, és megírta az ő fia, Salamon.
És szolgáljatok a szentélyben a leviták családai és seregei szerint,
és megszenteltetvén, áldozzatok Fázét; atyátokfiait is készitsétek el, hogy azon igék szerint cselekedhessenek, melyeket az Úr szólott Mózes által.
Azonfölül ada Joziás az egész népnek, mely ott találtatott a Fáze ünnepén, bárányokat és gödölyéket a nyájakból és a többi barmokból, harminczezeret, és háromezer tulkot: ez mind a király jószágából vala.
Az ő vezérei is, a mit önkéntesen fogadtak vala, eléhozák mind a népnek, mind a papoknak és levitáknak. Helciás pedig és Zakariás és Jahiel, az Úr házának fejedelmei adának a papoknak a Fáze megtartására vegyesen kétezer hatszáz juhot, és háromszáz tulkot.
Koneniás pedig és Szemeiás és Natánael, az ő atyjafiai, és Hazabiás és Jehiel és Jozabad, a leviták fejedelmei, adának a többi levitáknak a Fáze megszentelésére ötezer juhot és ötszáz tulkot.
És elkészítteték a szolgálat, és beállának a papok tisztökbe, a leviták is seregeikbe a király parancsa szerint.
És megtartaték a Fáze; és a papok elhinték kezeikkel a vért, és a leviták levonák az égőáldozatok bőreit;
és elválaszták azokat, hogy mindenkinek az ő háza és családja szerint adják, és az Úrnak áldoztassék, a mint megiratott Mózes könyvében; a tulkokkal is hasonlóképen cselekvének.
És a Fázét megsüték tűzön a szerint, a mint megiratott a törvényben; a békeáldozatokat pedig üstökben és katlanokban és fazekakban megfőzék, és gyorsan eloszták az egész népnek;
magoknak pedig és a papoknak azután készítének; mert az égőáldozatok és kövérségek áldozásában egész éjjelig foglalkoztak a papok; azért a leviták magoknak és Áron fiainak, a papoknak legutóljára készítének.
Továbbá Azaf fiai, az énekesek, rendökben állanak Dávidnak és Azafnak, Hémannak és Iditunnak, a király prófétáinak parancsa szerint; az ajtónállók pedig minden kapunál őrködnek vala úgy, hogy csak egy szempillantásra sem mennének el a szolgálattól; azért atyjokfiai, a leviták nekik is elkészíték az étkeket.
Igy tehát az Úrnak minden tisztelete teljesen elvégezteték az napon, hogy a Fázét megtartsák és égőáldozatokat áldozzanak az Úr oltárán Joziás király parancsa szerint.
És megtarták Izrael fiai, kik ott találtattak, a Fázét azon időben, és a kovásztalanok ünnepét hét napig.
Nem volt ehhez hasonló Fáze Izraelben Sámuel próféta napjaitól, de Izrael minden királyaiból sem tartott senki oly Fázét, mint Joziás, a papoknak és levitáknak, és egész Júdának és Izraelnek, mely megjelent, és Jerusalem lakóinak.
Joziás országlásának tizennyolczadik esztendejében ünnepelteték e Fáze.
Miután Józiás megújította a templomot, fölméne Egyiptom királya, Nékaó hadakozni az Eufrates mellé Karkamisba, és eléje méne Joziás. [Kir. IV. 23,29.]
Amaz pedig követeket küldvén hozzája, mondá: Mi közöm nekem veled, Júda királya? Nem teellened jövök én ma, hanem más ház ellen hadakozom, melyre, megparancsolta Isten, hogy sietve menjek; szűnj meg az Isten ellen cselekedni, ki velem vagyon, hogy meg ne öljön téged.
De Joziás nem akara visszatérni, hanem hadat készíte ellene, és nem engede Nékaó beszédeinek, melyek az Isten szájából valának, hanem elméne, hogy megvíjjon Mageddo mezején.
És ott megsebesíttetvén a nyilasoktól, mondá szolgáinak: Vigyetek ki engem a harczról, mert igen megsebeztettem.
És elvivék őt a szekérből más szekérbe, mely követé őt, a királyok szokása szerint, és Jerusalembe vivék őt, és meghala és eltemetteték atyáinak sírboltjában, s egész Júda és Jerusalem siratá őt;
legfőképen Jeremiás, kinek minden énekes férfiai és asszonyai jelen napig gyakorolják a siralmas énekeket Joziásról, ugyannyira, hogy mintegy törvénynyé lett Izraelben: Ime megiratott a siralmas énekekben.
Joziásnak többi dolgai pedig és az ő irgalmasságai, melyek az Úr törvényével parancsoltattak,
és az ő első és utolsó cselekedetei megírattak Júda és Izrael királyainak könyvében.
Joakáz, Eliakim, Joakin, Szedeciás, a babiloni fogság; a megszabadítás Círus által.
Vevé tehát a föld népe Joakázt, Joziás fiát, és királylyá rendelé atyja helyett Jerusalemben. [Kir. IV. 23,30.]
Huszonhárom esztendős vala Joakáz, midőn országlani kezdett, és három hónapig országla Jerusalemben.
Letevé pedig őt az egyiptomi király, mikor Jerusalembe jött, és megbírságolá a földet száz talentom ezüstre és egy talentom aranyra.
És királylyá rendelé helyette Júdán és Jerusalemen atyjafiát, Eliakimot, és Joakimra változtatá az ő nevét; magát, Joakázt pedig elhurczolá magával, és Egyiptomba vivé.
Huszonöt esztendős vala Joakim, midőn országlani kezdett, és tizenegy esztendeig országla Jerusalemben; és gonoszat cselekvék az ő Ura Istene előtt.
Ez ellen fölméne Nabukodonozor, a kaldeusok királya, és lánczokkal kötözve Babilonba vivé őt;
odavivé az Úr edényeit is, és azokat saját templomába tevé.
Joakim többi dolgai pedig és utálatosságai, melyeket cselekedett, és melyek benne találtattak, Júda és Izrael királyainak könyvében foglaltatnak. Helyette pedig fia, Joakin lőn király.
Nyolcz esztendős vala Joakin, midőn országlani kezdett, és három hónapig és tíz napig országla Jerusalemben, és gonoszat cselekvék az Úr színe előtt.
És midőn az esztendő elforgott, elkülde Nabukodonozor király, és elhurczolák őt Babilonba, elvivén együtt az Úr házának drágalátos edényeit. Királylyá pedig atyja öcscsét, Szedeciást rendelé Júdán és Jerusalemen. [Kir. IV. 24,15. Jer. 37,1.]
Huszonegy esztendős vala Szedeciás, midőn országlani kezdett, és tizenegy esztendeig országla Jerusalemben.
És gonoszat cselekvék az ő Ura Istene szemei előtt, és nem becsülé az Isten szájából neki szóló Jeremiás próféta orczáját.
Nabukodonozor királytól is eltávozék, ki megesketé őt az Istenre; és megkeményíté nyakát és szivét, hogy meg nem tért Izrael Urához Istenéhez.
De mindnyájan a papi fejedelmek és a nép is áthágván a törvényt gonoszúl a pogányok minden utálatossága szerint, megfertőzteték az Úr házát, melyet magának szentelt vala Jerusalemben.
Elküldé pedig atyáik Ura Istene hozzájok az ő követeit, éjjel fölkelvén és naponként intvén, mivelhogy kimélte népét és az ő lakhelyét.
Hanem ők kicsúfolák az Isten követeit, és föl sem vevék az ő beszédeit, és kigúnyolák a prófétákat, míg az Úr haragja fölgerjedett népe ellen, és nem volt többé gyógyúlás.
Mert rájok hozá a kaldeusok királyát, és megölé az ő ifjait fegyverrel szentélye házában; nem könyörűlt az ifjun és szűzön és vénen, még az elaggotton sem, hanem mind kezeibe adá.
És az Úr házának minden edényeit, mind a nagyokat mind az aprókat, és a templom és király és fejedelmek kincseit elvivé Babilonba. [Kir. IV. 25,14.15.]
Az ellenségek fölgyújták az Isten házát és leronták Jerusalem kőfalát, a tornyokat mind fölégeték, és a mi csak becses volt, elpusztíták.
A ki megmenekedett a fegyvertől, elvitetvén Babilonba, szolgála a királynak és fiainak, mig a persák királya kezdett országlani,
és és beteljesedék az Úr beszéde Jeremiás szája által, és a föld megülé szombatait; mert a pusztulás egész idejében nyugovék, mig betelt a hetven esztendő.
Círusnak, a persák királyának első esztendejében pedig az Úr beszédének teljesedésére, melyet Jeremiás által szólott, az Úr fölindítá a persák királyának, Círusnak lelkét, ki megparancsolá, hogy hirdettessék ki egész országában irás által is, mondván: [Ezdr. I. 1,1. 6,3. Jerem. 25,12. 29,10.]
Ezeket mondja Círus, a persák királya: A föld minden országait nekem adta a mennynek Ura Istene, és ő parancsolta nekem, hogy házat építsek neki Jerusalemben, mely Júdeában vagyon. Ki van közőletek az ő egész népéből? legyen vele az ő Ura Istene, és menjen föl.