SZENT PÁL APOSTOL I. LEVELE TIMOTEUSHOZ.
Timoteus, Kis-Ásiának Likaonia nevű tartományában, pogány atyától és zsidó származású, de utóbb a keresztény hitre tért anyától született. Anyja, Eunice, és nagyanyja, Lois (Tim. II. 1,5.) jámborúl nevelték őt, és már akkor keresztény volt, midőn Pál második apostoli útjában Lisztrába ment, és vele találkozott (Apost.cs. 16,1. s követk.). Mivel pedig az ottani keresztények jó bizonyságot tettek Timoteusról, Pál őt apostoli segédtársáúl választotta, és a Szentlélek ösztönzéséből pappá és püspökké szentelte (Tim. I. 4,14. Tim. II. 1,6.). Ez időtől Timoteus állandó útitársa lett Pálnak, és ha olykor elvált is tőle, ez csak azért történt, hogy az apostol megbizását az újdon alapított egyházaknál végrehajtsa, azok állapotáról értesűljön, szorongatásaik között azokat vigasztalja, és a hitben megerősítse (Tessz. I. 3,1–5. Apost.cs. 19,22. Kor. I. 4,17.). Pál első romai fogságának idején, midőn a filippiekhez, kolosszaiakhoz és Filemonhoz intézett leveleit írta, Timoteust az apostol környezetében találjuk (Filipp. 1,1. Kolossz. 1,1. Filem. 1. v.). Kevéssel előbb, mintsem Pál kiszabadúlt, ugy látszik, Timoteus is fogva volt Romában; mert a zsidókhoz intézett levélben, melyet hitetőleg ez időtájban írt, jelenti az apostol (Zsid. 13,23.), hogy Timoteus szabadon bocsáttatott, és vele együtt meg fogja őket látogatni. Vajjon Pál az ő első fogsága után Timoteussal együtt csakugyan meglátogatta-e a zsidókat, t. i. a zsidóországi keresztényeket, vagy pedig csak előbbi szándékát, melynélfogva Macedoniába (Filipp. 1,25.26. 2,24.) és Kis-Ásiában (Filem. 22. v.) készűlt, hajtotta végre, nem tudhatni; mindazáltal abban majd mindnyájan megegyeznek a régibb és ujabb irásértelmezők, hogy ez időtájon Timoteussal együtt Efezusban volt, és ezt ott hagyta a rendetlenségek eligazítása végett, mialatt maga Macedoniába ment (Tim. I. 1,3. s követk.). Ezen tartományból, és pedig talán Filippi városából írta első levelét Timoteushoz Efezusba, hogy kedves segédtársának a főpásztori hivatal teljesitésére nézve bölcs útmutatásokat adjon, a mint azokat e levélben olvassuk. – E levél kifogyhatlan kútforrása a sok szép oktatásnak, intésnek és vigasztalásnak mindazokra nézve, kikre a legfönségesebb tisztség, a lelkipásztori hivatal bizatott. Azért valamint e két, úgy a Títushoz intézett levelet is, hasonló tartalmoknál fogva a legrégibb időktől pásztori leveleknek szokták nevezni.
1 Tim 1,1
Az Atya Isten itt üdvözítőnknek, szabadítónknak neveztetik, a mennyiben az emberek megszabadítását, megváltását és üdvözitését öröktől fogva elvégzette (Rom. 16,25.), és a mennyiben ő minket Fia által a bűn és sátán uralmától és az örök veszedelemtől valóban megszabadított.
1 Tim 1,1
Krisztus a mi reménységünknek neveztetik, a mennyiben általa minden eszközt megnyerünk a bűntől való megszabadúlásra, a megszentűlésre és végre az örök boldogság elnyerésére (Ar. sz. Ján. Teofil. Anzelm.).
vagy Isten akaratából. Lásd Kor. I. 1,1.
1 Tim 1,2
kit a kereszténységben nagyra neveltem. A görög szerint: igaz fiamnak a hitben (az igaz kereszténynek, kit a kereszténységben neveltem, és a ki valóban olyan is, minőnek lennie kell a kereszténynek). Vesd össze: Kor. I. 4,14. s követk.
Az Atya és Fiú küldje el neked a Szentlelket, t. i. adjon kegyelmet, irgalmat és békeséget, melyek az ő ajándékai. Az apostol egyébkint köszöntéseiben csak kegyelmet és békeséget kiván (Kor. I. 1,3.), itt irgalmat is, hogy kedves fia iránt különös szeretetét kijelentse (ar. sz. Ján. Teofil.). Rupert az irgalmasságot itt erény gyanánt veszi. Mivel Pál, ugymond ő, Timoteushoz írt levelében minden püspöknek ad oktatást, kiknek kiváló kötelességök és ékességök az irgalom, és mivel Timoteus tele volt buzgalommal, azért kiván neki Pál szives irgalmasságot is.
1 Tim 1,3
Lásd a bevezetést.
mint azon evangéliomot, melyet ő velök közlött.
1 Tim 1,4
A zsidó tanítók, kik közől némelyek a kereszténységre tértek át, akkor az angyali lények Istentől lett eredetéről, ezeknek egymástól való származásáról és nemzedékéről több pogány tant fölvettek vallástanítmányukba, habár ezek nem voltak egyebek meséknél és agyrémeknél. Vesd össze: Kolossz. 2,8.18. és a bevezetést az efezusiaknak írt levélhez.
melyek szőrszálhasogató haszontalan vitatkozásokra alkalmat adnak, de az embernek isteni gyarapodását az élő hitben nem mozdítják elő. A 3. versben elkezdett mondatot az apostol nem végzi be, azért befejezésűl a 4. v. után hozzá teendő: úgy kérlek most is, hogy ezt cselekedjed.
1 Tim 1,5
a tanítmányok és parancsok hirdetésének végczélja pedig.
mert a kereszténység hirdetői nem azért lépnek föl, hogy haszontalan dolgokról vitakérdéseket támaszszanak, hanem az evangéliom czélja utasítani az Isten és emberek iránti szeretetre, mely szeretet a bűntől megtisztított szivből, minden szemrehányástól ment jó lelkiisméretből, s színletlen, igaz hitből származik (Cornel. a Lap.).
amaz új tévtanra az angyalokról (4. v.).
nem értik, a miket mondanak és állítanak. Mondani és állitani ugyanegyet tesz. Ezen zsidó tanítók a törvényben mestereknek nevezik magokat, s a törvény némely helyeiből igyekeznek bebizonyítani képzelgéseiket az angyalok rendeiről s azok nemzedékeiről; de nem jöhetnek tisztába sem állitásaikkal, sem bizonyítékaikkal. Az apostol most megmutatja, mire való a törvény, melylyel a tévtanítók visszaélnek.
nem hogy az angyaltanról való képzelgéseket abban föltaláljuk, hanem arra, a mire rendeltetett, t. i. a bűn megismerésére és a Megváltó után epedő ohajtásra. Lásd a követk.
átlátván azt, hogy a törvény nem az igazért, nem az újjászületett, a megszentelt keresztényért adatott (mert az ilyen teljesíti azt a Szentlélek belső ösztönzéséből, és nem kárhoztatik el általa, ha az ellen vét is, mert hiszi, hogy Krisztus a bűnt fölvette magára, és mert megcselekszi mindazt, mit Krisztus azon végre parancsolt, hogy ő bűneitől megtisztúljon), – hanem az igaztalanokért, hogy bűneikre és szivök romlottságára figyelmeztetve legyenek, és hogy a törvény által rájok mondott átkot elháríthassák, Krisztushoz fordúljanak. Lásd erről bővebben Galat. 3. r.
1 Tim 1,10
kik az embereket elrabolják és rabszolgákúl eladják (Móz. II. 21,16.). Emberárusok a lélekárusok is, kik az ártatlanságot önző czélokból elcsábitják, vagy a csábitók kezeibe adják.
és minden egyéb bűnért, melyek a valódi kereszténység törvényei ellen elkövettetnek.
a legfőbb boldogságot élvező Isten.
az apostoli hivatalba. Lásd Apost.cs. 9. r.
1 Tim 1,13
Lásd Kor. I. 15,9. Apost.cs. 8,1. s követk.
1 Tim 1,13
„az Isten“ nincs a görögben.
mert én ugyan, mint hitetlen, de tudatlanságból vétettem; mivel nem tudtam, hogy én a valódi Messiást üldöztem, sőt inkább kedves dolgot véltem Isten előtt cselekedni, midőn Mózes törvénye mellett buzgólkodtam.
és az Úr tuláradó kegyelmet adott nekem az élő, tevékeny kereszténységre.
1 Tim 1,15
teljesíti, a mit igér.
1 Tim 1,15
Lásd Rom. 3,25.
Lásd Kor. I. 15,8.
Azért is könyörűlt rajtam az Isten, hogy én mindazokra nézve, kik egykor hinni fognak, hogy az örök életet megnyerjék, vigasztaló példáúl szolgáljak, melyből megtanúlhatják, mily irgalmasan fogadja Krisztus Jézus a bűnösöket.
1 Tim 1,18
Az apostol ismét visszatér az 5. versre. Lelkedre kötöm tehát a kereszténység hirdetését azon czélból, hogy terjeszd el a szeretetet, mely az erkölcsi tisztaságból és hitből származik.
A fölszentelésedkor fölötted mondott szent igék szerint (lásd alább a 4. r. 20-ik jegyz.) Mivel fölszentelésedkor kimondatott fölötted a szent ige: hogy püspökké lettél, teljesítsd tehát ez igét, légy valódi püspök, és gondod legyen rá, hogy az igazi czélra (5. v.) hirdettessék az evangéliom.
az igaz hittől elszakadtak.
1 Tim 1,20
Lásd Tim. II. 2,17. Egyikről sincs valami tudomás.
1 Tim 1,20
kizártam az egyházból. Lásd a fönebbi kifejezésről Kor. I. 5,5.
hogy Istent káromló módon ne állitsák többé, hogy az én tanításom némely pontokban hibás. Ez által káromolták Pált s egyszersmind az Istent is. Tim. II. 2,16–18. szerint, Himeneus tagadta a föltámadást, minek oka hihetőleg romlott szive és erkölcstelen élete volt; mert a ki tagjait a fajtalanság által meggyalázza, s átalán lelkiisméretét megfertőzteti, az nem hajlandó hinni az itéletet és föltámadást. Lásd Apost.cs. 24,25. (Ar. sz. Ján.).
1 Tim 2,1
Ez valószinűleg az előbbi rész 15. versére vonatkozik. Azért, mivel Krisztus eljött, hogy minden bűnöst, minden embert üdvözítsen, intelek téged, mint egyházközséged püspöke, tégy oly rendelést, hogy a közgyülekezetekben könyörgés legyen minden emberért (ar. sz. János). A 4. v. megerősíti ez értelmezést. „Azért“ vonatkozhatik szeretetre is (1,5.18.), melyre, mint czélra, irányúlni kell mindennek. Azért, mivel a szeretetnek kell czélnak lenni, tehát könyörögjetek mindenekért. Hogy itt a közgyülekezetekben tartott könyörgésekről van szó, világosan mutatják a 8. 9. v. s követk.
1 Tim 2,1
különösen.
A „kérések“ úgy látszik, az előbbi két szót értelmezik, a „hálaadások“ a vett jótéteményekért tett hálaimák.
hogy Isten őket jóra vezérelje, s így a helyett, hogy tőlök üldöztetnénk, inkább nyugalmas, csendes életet éljünk, mely egyedűl az istenességnek, a keresztény erények gyakorlatának van szentelve.
Lásd az 1. r. 1-ső jegyz.
E könyörgés a feljebbvalókért, hogy Isten őket hitre vezérelje, kedves az Isten előtt; mert ő azt akarja, hogy minden ember a kereszténység ismeretére jusson, és üdvözűljön.
1 Tim 2,6
Az Isten mindenkit üdvözíteni akar; mert mindnyájunknak egy és ugyanazon Istenünk van, ki mindenkit egyenlő szeretettel karol át, mindnyájunknak egy és ugyanazon közbenjárónk van, ki a megbántott Isten és minden bűnös emberek közé lépett, s mindenek bűneért megszenvedett, hogy minden embert megváltson az örök kárhozattól, melyet ők bűneik által megérdemlettek, és ez a közbenjáró az ember Krisztus Jézus. Itt különösen embernek neveztetik annak jelentéseűl, hogy az ő váltságműve az egész emberiséget illeti, és ezt csak úgy vihette véghez, hogy az emberiséget fölvette.
ki önmaga által, kereszthalála által bebizonyította az ő idejében, hogy a prófétáknak a Messiás váltsághaláláról mondott jövendöléseik beteljesedtek.
E bizonyságot kijelenteni, e bizonyságot, hogy Krisztus mindenekért magára vállalta a bűnt és büntetést, hirdetővé és apostollá rendeltettem az Istentől, a valódi igaz hit tanitójává a pogányokra nézve is. – Pál a pogányok apostolává lett hivatásáról szól, hogy ez által még szembetünőbbé tegye, hogy az üdvre minden ember hivatva van. Azért teszi hozzá nagyobb bizonyítékúl: Igazságot mondok stb.
1 Tim 2,8
azon, minden emberekért való közkönyörgésekre nézve (1. 2. v.).
Azt akarom, hogy a férfiak minden egyházi gyülekezetben ajtatos magokviseletével, Istennek tetsző tiszta szívvel, barátságos indulattal, minden haragot és versengést távoztatva, jelenjenek meg, és imádkozzanak. Hihető, hogy az efezusi tekintélyes egyházközségben, valamint Jerusalemben is (Apost.cs. 2,46. 8,3.) több gyülhelyek lehettek köz istenitisztelet tartására. Az apostol ez intést, úgy látszik, azért adja, mivel a férfiak nem jelentek meg kellő ajtatossággal minden gyülekezetben istenitiszteletre. Némelyek tán szivökben nehezteléssel járúltak oda, s még a szent helyen is versenghettek. A következő megjegyzésekre is bizonyosan valamely rendetlenségek adhattak alkalmat.
Vajjon, úgymond ar. sz. János, fölpiperézve, tánczra jösz-e az egyházba? menyekzői vagy egyéb világi mulatságot keressz-e ott? vagy azért mégy oda, hogy látványúl szolgálj? Ez nem könyörgőnek viselete. Te azért jöttél, hogy Istentől bűneid bocsánatát kérjed, minek tehát a hiú, pazar fényűzés?
1 Tim 2,11
a helyett, hogy csevegjen és magát mulassa az egyházban.
mint a férfiúnak alárendeltje, tanúljon a férfiútól.
A tanítást, mely által a férfiún fölülemelkednék, nem engedem meg az asszonynak; az egyházban hallgasson. Az apostolok rendeleteiben olvassuk: Nem engedjük meg, hogy az asszonyok tanítsanak az egyházban, hanem imádkozzanak és a tanitásra figyeljenek. Mert maga, a mi tanitónk és Urunk Jézus Krisztus is, midőn minket tizenkettőnket kiküldött a nép és a pogányok megtéritésére, sehol sem küldött asszonyokat, hogy tanítsanak, habár ezt tehette volna; mert velünk voltak az Úr anyja és nőrokonai.
A férfiút illeti az elsőség, mert előbb alkottatott, mint az asszony, mint az apostol Kor. I. 11,8. megjegyzi, az asszony a férfiúból vétetett. – Az asszonynak mindene, még létele is a férfiútól vagyon; tehát a tanitást is tőle vegye.
1 Tim 2,14
először, nem ő csábittatott el.
Ádám nem azért esett bűnbe, mivel megcsalatott, elcsábittatott, hanem az asszony (Móz. I. 3,6.); Ádám csak az Istentől rendelt segédtársa, az asszony iránti szeretetből hagyta magát bűnre csábittatni. Épen azért, mivel az asszony így elcsábitható, nem alkalmas az igazság tanitására. Ar. sz. János mondja: Egyszer tanított az asszony roszúl, és a férfiút és mindent veszélybe döntött; azért ne tanítson többé, hanem hallgasson, és a férfiútól tanúljon jól beszélni és cselekedni.
Mert azután magzatait nemcsak testileg, hanem lelkileg is fogja szülni, azaz, keresztény módon nevelni, legalább részéről mindent elkövet, hogy őket a jóban megtartsa. Miután az apostol az asszonyt eltiltotta a nyilvános tanitástól, az által kárpótolta őt, hogy szavát meghagyta gyermekeire nézve, hogy azokat keresztény módon nevelje. Az asszonynak legszebb hivatása gyermekeket nemcsak a világnak szülni, hanem Istennek is nevelni; ez legyen az ő főfoglalkozásuk. A görög szerint: szülése által; ha azok megmaradnak a hitben stb. azaz, ha az anya részéről mindent hűn elkövet, hogy magzatai a jóban megmaradjanak.
1 Tim 3,1
mely következik a püspöki hivatalról. Bizonyítással kezdi az apostol, melyet e hivatal magas méltóságának érzetében fejez ki.
1 Tim 3,1
Itt a püspökség alatt egyszersmind az áldozópapok tiszte is értetik; mivel az anyaszentegyház kezdetén az áldozópapok püspököknek is, és a püspökök áldozópapoknak is neveztettek (Apost.cs. 20,17.28. Filip. 1,1.). Azok, kik tulajdonképen püspöki hatalommal bírtak, apostoloknak neveztettek, és ezen apostolok, püspökök, a Jézus által választott apostolok és azok voltak, kiket az apostolok az általok alapított egyházközségekbe magok helyett rendeltek, mint p. o. Epafroditást (Filip. 2,25. Kor. II. 8,22.). Hogy az ilyen apostolok magasabb ranggal bírtak, mint az áldozópapok, kitűnik mind az ő lelki cselekvényeikből, úgymint a bérmálás és az egyházi rend kiszolgáltatásából, mi az áldozópapok kizárásával csak őket illette (Apost.cs. 8,14.15. Tít. 1,5.); mind pedig azon felsőbb hatóságból, melyet az egyházak ügyeiben gyakorlottak. Később, miután az apostolok meghaltak, ezek helyetteseit és utódait nem nevezték többé apostoloknak, hanem kizárólag püspököknek, megkülönböztetésűl az áldozópapoktól, kik azontúl nem neveztettek többé püspököknek. Azért irja Teodoret az apostol fönebbi szavaihoz: Előbb ugyanazon személyeket papoknak és püspököknek nevezték; azok pedig, kik most püspököknek hivatnak, apostoloknak neveztettek; időfolytával azonban az apostoli tiszt nevét a tulajdonképen való apostoloknak adták (kiket az Úr választott vala), s a püspöki tiszt nevét azokra ruházták, kik előbb apostoloknak neveztettek. Igy volt Títus a krétaiak apostola, Timoteus az ásiaiak apostola. Hogy továbbá magok a püspökök között is volt bizonyos rangkülönbség, és némelyek mint érsekek és primások gyakoroltak fölügyeletet és hatóságot több püspökségek fölött, ennek már a legrégibb időkben találjuk nyomát. Igy gyakorlott fölügyeletet Pál az általa rendelt püspökök felett (Filip. 2,25.), így sz. János Kis-Ásiának hét egyháza fölött (Jel. 2,3.), így kétségkivül a többi apostolok is az általuk alapított egyházak fölött. Timoteus is Efezusban, úgy látszik, nem mint egyszerű püspök, hanem mint főpüspök, azaz, érsek működött; mert nem hihető, hogy Pál a környékbeli városokat püspökök nélkül hagyta volna.
tehát dolog az, úgymond sz. Jeromos, nem (csupán) méltóság; munka, nem érzéki öröm. Ez a „jó“ vagy „szép“ jelzőben is ki van fejezve, mi nehéz dologról leginkább mondható. A ki püspökséget kiván, nehéz tisztet kiván, oly tisztet, mondja a trienti szent gyülekezet, melytől az angyali erők is remegnek, a mennyiben a püspök nemcsak magáról, hanem egész nyájáról fog számot adni az Isten előtt. Ki bízhatik magában, hogy e tisztre termett? ki vágyakozhatik arra vakmerőség nélkül? A jó rend úgy kivánja, úgymond sz. Gergely, hogy az emberek a püspökségre kerestessenek, nem pedig, hogy az emberek keressék a püspökséget.
1 Tim 3,2
és áldozópapnak. Lásd a 2-ik jegyz.
1 Tim 3,2
egész viseletében és valójában minden megrovástól mentnek.
1 Tim 3,2
E szavak nem úgy értendők, mintha a püspök vagy áldozópap köteles volna megnősűlni; erre a közönséges hivek sem voltak parancsképen kötelezve (Kor. I. 7,7.); nem is úgy, mintha sz. Pál azt tiltaná, hogy püspök vagy áldozópap ne lehessen olyan, kinek egyszerre két neje vagyon, mivel ez minden kereszténynek tiltva volt (Kor. I. 7,2.), hanem az apostol azt rendeli, hogy püspöki vagy áldozópapi hivatalra ne választassék olyan, ki második házaságban élt vagy él; mivel az ilyenről méltán gyaníthatni, hogy nem igen képes az önmegtartózkodásra, mit pedig a püspöki hivatal még nagyobb mértékben megkiván. Különben megjegyzendő: hogy mivel Krisztus és az apostolok idejében valamint a zsidók, úgy a pogányok között is ritkán találtattak oly nőtelenek, kik egyszersmind a papihivatalra is alkalmasok lettek volna, hanem majd mindnyájan nősök voltak: azért az anyaszentegyház és annak első elöljárói még nem tehették átalános törvénynyé, hogy csak nőtelenek vétessenek föl a felsőbb egyházi szolgálatra, azok szenteltethessenek föl. De mikor mindinkább teljesedett Jézus azon igérete, hogy a házasságról sokan lemondanak a mennyországért: akkor az anyaszentegyház mind egyetemes mind részletes gyülekezeteiben átalános törvényűl megállapíthatta, hogy az egyházi szolgák csak nőtelenek lehessenek. Lásd Máté 19. r. 15-ik jegyz. Egyébiránt az egyházi történelem által bebizonyított tény az, hogy ama házasok, kik a fensőbb egyházi rendekre választattak, a nőtelen apostolok példáját követték, s a fölszentelés és küldetés után a házasságról lemondtak, és nem éltek többé nőikkel. Lásd Kor. I. 9,5.
1 Tim 3,2
meggondolónak cselekedeteiben.
1 Tim 3,2
E szó nincs meg a görögben.
A püspök házának, úgymond sz. Jeromos, a szegény keresztények vendéglőjének kell lenni.
A keletiek nyers szokásainál fogva, a részegség és verekedés gyakori vétkek voltak.
gyermekei, kiket püspökké választatása előtt nemzett (Ambr.).
hogy gyors fölemeltetése kevélységre ne ragadja őt, s ez által azon büntetést ne vonja magára, mely az ördögre méretett.
1 Tim 3,7
a nem keresztényektől. Kor. I. 5,12.
hogy alaposan ne lehessen őt megróni, s védtelen oldalai, azaz, vétkei által a szivéhez jutást ne könnyítse meg az ördögnek (Teodoret.). Vagy: nehogy a gyalázat által, mely őt méltán éri, kisértetbe esvén, elveszítse kedvét a jobbúláshoz, még nagyobb vétkekbe merűljön, vagy épen a hitet egészen elveszítse.
1 Tim 3,8
Lásd az egyházi szolgákról Apost.cs. 6,6.
1 Tim 3,8
hazugok, állhatatlanok, biztalanok.
talán az egyházi javak kezelésében. A diakonusok voltak a szegényápolók. Lásd Apost.cs. 6,3.
az igaz hitet szent élettel egyesítsék.
a diakonusok feleségei. Ezek, valamint a püspökök és fölszentelt papok, a nyert fölszentelés után megtartották magoknál feleségeiket, a nélkül, hogy velök éltek volna (aquin. Tamás). Mások a diakonisszákat értik. (Rom. 16,1.).
Lásd a 2. v. 5-ik jegyz. az 5. v.
1 Tim 3,13
mert a kik ilyenek (8–12. v.), és azért tisztökben jól járnak el stb.
1 Tim 3,13
érdemet szereznek magoknak az Isten és emberek előtt, úgy hogy méltókká lesznek áldozópapokká és püspökökké előmozdíttatni (Ambr. ar. sz. Ján. Teofil. Anzelm.). Azért parancsolja a trienti sz. gyülekezet, hogy azok emeltessenek fensőbb egyházi hivatalokra, kik az alsókban jámborúl és híven viselték magokat.
rendíthetlen bátorságot a keresztény hit hirdetésére.
1 Tim 3,15
hogy tudjad, mint kelljen magadat viselned, mint főpüspöknek, az alattad való egyházi szolgák felügyeletében. Timoteus akkor ugyan csak az efezusi egyházközségben működött, de épen ezért az egész anyaszentegyházban is, mert ez egy egész épület, egy test, és nem tűr magában elkülönözést. Az anyaszentegyház Isten házának neveztetik, a mennyiben a Szentlélek a hivekben lakik. Lásd Péter I. 4,17. Kor. I. 3,16.17. Kor. II. 6,16.
melyen minden igazság nyugszik, mint alapján a ház, mint oszlopain az épület. Oszlopnak, erősségnek neveztetik az anyaszentegyház, a mennyiben tanitó anyaszentegyház (Efez. 2,20. Máté 28. r. 23-ik jegyz.); mivel a tanúló vagy hallgató anyaszentegyház, a többi keresztény hívek, veszik ugyan az igazságot és megőrzik szivökben, de nem támogatják azt, nem oltalmazzák a kártékony tévtanok rohamai ellen, mi a tanító egyház tiszte. Ujabb időben e szavakat „az igazság oszlopa és erőssége“ a közvetlenűl előttök nevezett anyaszentegyháztól el akarták némelyek választani, és a következő vershez csatolni, így: Az igazság oszlopa és erőssége, és kérdésen kivül az isteni kegyesség nagy titka az, mely stb., de a régi tanúk mitsem tudnak ez újitásról. A kéziratok, a régi fordítások, a szent atyák mind egybekötik azokat, úgy, mint az anyaszentegyház által használt Vulgata, s e mellett szól az összefüggés is, a mennyiben e kifejezés „oszlop, erősség“ igen alkalmasan összeillik az előbb emlitett „házzal,“ míg az utóbbi vershez csak erőszakolva és nehezen lehet vonni. Ez újitás, úgy látszik, csak azért van kigondolva, hogy az anyaszentegyháztól a hibázhatlanság egyik bizonyitékát elvonják, holott ilyennel elegendővel bír. Az apostol egyébiránt magasztalva dicsőiti az anyaszentegyházat, s e 16. versben hozzácsatolja a vallomást a keresztény tanitás fönségéről, hogy ez által Timoteusnak még inkább lelkére kösse, mily szigorú lelkiisméretességre s a legnagyobb hűségre van kötelezve hivatala kezelésében. Egy ily házban, hol ily igazság őríztetik, a leghívebb gondviselőnek kell lennie.
1 Tim 3,16
És kétségen kivül nagy a kereszténységnek kijelentett titka, mi abban áll: hogy az Isten Fia emberré lett (Ján. 1,14. Ján. I. 4,2.3.), hogy ő a Lélek által, mely rajta megnyugodott (Máté 3,16.) és benne működött, mint valódi Megváltó igazoltatott; hogy az angyalokra nézve, emberiségében is, mint azok ura, jelent meg, kik csodálva és imádva szemlélték az ő működését, és neki szolgáltak (Máté 4,11. Ján. 1,51. Péter I. 1,12.); hogy nemcsak a zsidóknak, hanem a pogányoknak is hirdettetett (Máté 28,19.); hogy hitelt nyert a világon, és a mennyei dicsőségbe fölvétetett.
A görög szerint …titka ez: hogy az Isten kinyilváníttatott a testben stb. E szerint olvastatik a legtöbb régi görög kéziratban, a legtöbb régi fordításban és a görög sz. atyáknál. A görög szöveg egyik fontos bizonyítéka Jézus istenségének, de értelme ugyanaz marad.
1 Tim 4,1
általam és más próféták által (Kor. I. 7,40. 12,28.)
a már megjelent Megváltónak mostani idejében. Ez, mint az Isten országának utolsó fejlődési korszaka a földön, utolsó időnek is neveztetik (Kor. I. 10,11.).
Hazudságaik és a külszín által azt akarják elhitetni, hogy ők igaz tanítók; de tulajdon lelkiisméretök hazudsággal vádolja, hazugoknak bélyegzi őket.
t. i. a kik stb.
Az apostol itt (3. 4. v.) ama tévtanítókat tartja szem előtt, kik némely étkek élvezését, magában véve, károsnak és vétkesnek tartották, s ennélfogva képtelen testi sanyargatásokat és nélkülözéseket vállaltak magokra, hogy az angyalokkal viszonyba lépjenek, és tőlök kijelentéseket nyerjenek. Lásd Kol. 2,18.21. Későbbi időkben is léptek föl ily tévtanítók, különösen az enkratíták, kik a házasságot, és a manicheusok, kik a húseledelt és boritalt vétkesnek, s mindkettőt a sátán találmányának tartották. – Őrizkedjél káromlással azt mondani, mintha a kathol. anyaszentegyház azt cselekedné, mit ezen tévtanitók, midőn csak nőtelennek adja fel a magasb egyházi rendeket, és midőn bizonyos napokon a húsételt megtiltja. Az anyaszentegyház nem tartja a házasságot vétkesnek, sőt inkább szentnek, és nem kötelez senkit nőtlenségre, hanem csak kijelenti, hogy másokat nem vehet fel magasabb egyházi szolgálatába, hanem csak olyanokat, kik a mennyországért nőtlenségre szánták el magokat. A húsételt sem azért tiltja bizonyos napokon, mintha a húst, magában véve, tisztátalannak, vétkesnek tartaná, hanem mivel a kényén hízott testet nem igen tartja alkalmasnak lelkigyakorlatokra a bűnbánat és szomorkodás napjaiban, és lelkünk üdvére nézve átalán hasznosnak látja, ha olykor valami kellemest magunktól megtagadunk, és önakaratunkat viszszük áldozatúl. Az anyaszentegyház itt az orvoshoz hasonlítható. Valamint ez némely eledelt azért tilt, mivel a betegségben e nélkülözés az egészség visszanyerésére használ: ugy az egyház is amaz eledeleket csak azért tiltja, mivel üdvös dolog, a lelket engedelmességben gyakorolni, és a testtől azt elvonni, mi annak érzéki kivánságát neveli és ingerli. Ne hidd, úgymond sz. Ágoston, hogy Isten szolgái azért tartózkodnak a húseledeltől, mivel ezt tisztátalannak tartják; hanem megtartózkodnak az erőteljesebb tápláléktól, hogy a testet fegyelemben és engedelmességben tartsák. Vesd össze: Máté 19,12.15. 8-ik jegyz. Rom. 14,6.14.
mert minden étel, mint Isten adománya, megszenteltnek mondatik azon ige által, melyet Isten mondott, midőn az embernek a táplálékot kijelölte (Móz. I. 1,29. 9,3.), és az asztali áldás által, mely evés előtt mondatik. Az asztali áldás tehát apostoli rendelmény, s mily kevéssé tartatik meg! Jóformán csak a közönséges ember ad hálát szegényes ételeért, míg a gazdagok és előkelők Istenhez való föltekintés nélkül ülnek telt asztalhoz, s a nélkül kelnek fel attól.
1 Tim 4,6
Ha a hiveket ezen tévtanitóktól óvakodásra figyelmezteted, és az ő hamis tanaiknak ellenében az igazat állítod.
Jézus jó szolgája leszesz, kiben a nyert igaz tanítás testté és vérre vált.
1 Tim 4,7
Lásd Tim. I. 1,4.
Gyakorold magadat egy küzdőnek erőfeszitésével az Istennel való benső egyesűlésben. E szavak „gyakorold magadat“ a görög szerint még ezen mellékeszmét is tartalmazzák: mint a bajvívó, hogy a viadalban megnyerjed a dijt. Az istenesség a kereszténynek benső élete, belső társalgás Istennel hitben, reményben és szeretetben. Ez a belső élet küzdelmes élet, lelki viadal, harcz az Isten birásaért, kit a lelki ellenek tőlünk el akarnak ragadni.
Az istenességnek ezen lelki harczában gyakorold magadat, oh Timoteus! mert ez mindenre hasznos. A bajvivók testi gyakorlatai kevés hasznot hajtanak, kifejtik a testi ügyességet, diadalhírt, győzedelmi dijt szereznek; de az istenesség lelki gyakorlatai legnagyobb hasznokkal járnak mind ezen, mind a jövő életre nézve; mert a belsőleg Istennel járó ember, a lelki harczos híven teljesíti kötelességeit, megnyeri itt, a mire szüksége van (Máté 6,33.), és egykor örökre megjutalmaztatik.
hogy az istenfélő jámborok ily igérettel bírnak.
1 Tim 4,10
mert, hogy ez igéretet megnyerjem, épen azért gyakorlom magamat a lelki harczban, mint minden apostolok és igaz keresztények.
1 Tim 4,10
ki azt akarja, hogy minden ember elnyerje az üdvöt, és az üdvintézetbe belépjen. (Tim. I. 2,4.).
ki különösen kivánja, hogy a hivek munkálják üdvösségöket.
1 Tim 4,12
Ne adj senkinek alkalmat arra, hogy ifjúságod miatt megvessen.
A görögben ez is van: lélekben (szellemben, ismeretben).
a szent könyvekből. Az olvasással együtt járt a tanítás, t. i. mikép teljesedett be az írás Krisztus által, ezt erkölcsi intelmek kisérték. „Míg oda megyek“ nem azt jelenti, hogy avval azután hagyjon fel, hanem, hogy Pál részletesebb rendeléseket fog arról adni.
1 Tim 4,14
A kegyelem, kegyajándék, átalán az isteni malaszt működése (Rom. 11,29.), különösen pedig a kiváltképen való lelki ajándékokról használtatik (Kor. I. 14. r.), itt a papi és püspöki hivatal gyakorlatára adott különös felhatalmazást, megvilágosítást és erőt jelenti (Rom. 12,7.8. Kor. I. 12,28–30.).
1 Tim 4,14
A szent igék által, melyek fölötted a szentelésnél mondattak. A prófétálás itt, úgy látszik, az egyházi rend szentségének formáját jelenti.
Timoteushoz írt második levelében 1,6. azt mondja Pál, hogy Timoteus az ő (az apostol) kézföltétele által szenteltetett föl; itt azt mondja, hogy a kegyelmi szentelés a papok kézföltételével ment véghez. Mind a kettőt igen jól meg lehet egyeztetni, úgy, hogy az apostol először maga tette föl kezeit, hogy a szentelést végbevigye, azután a jelenlevő papok tették föl kezeiket, hogy a fölszentelést bizonyítsák, a fölszenteltet püspökűl elismerjék. A kézföltétel ugyanis már a legrégibb idő óta nem csak arra használtatott külső jelűl, hogy a kegyelemosztást jelentse (Móz. I. 48,13. s követk. Luk. 13,13. Apost.cs. 8,17.), hanem az adott kegyelem elismeréseűl is (Móz. IV. 8,10.). Papok alatt az apostoli időkben gyakran értetnek papok és püspökök egyszersmind (Apost.cs. 20,17.); vajjon itt egyik, vagy a másik, vagy együtt mind a kettő értetik-e, különféleképen vélekednek az értelmezők; mely különbség itt azért nem bír fontossággal, mivel az apostol kézföltétele bizonyos Tim. II. 1,6. versből, a papok kézföltétele itt csak elismerés.
1 Tim 4,15
Gyakorold tisztedet egész terjedelmében.
hogy hivatalkodásod jó gyümölcsöket teremjen; azt mindenki elismerje, és senkinek se legyen alkalma téged megvetni (12. v.). A görög szerint: hogy előmeneteled minden részben nyilván legyen.
Viselj gondot magadra, vizsgáld, jobbítsd, szenteld meg magadat, és őrködjél az igaz tanítás fölött.
gyermeki tisztelettel.
szivesen ugyan, de minden bizalmas viszonyt távoztatva.
azaz, kik elhagyottak (4. v.) és jámborok (5. v.). A „Tisztelet“ itt gyámolitásra, ápolásra vonatkozik, mint Máté 15,4. itt tehát oly özvegyekről van szó, kiket a község tart és ápol. Lásd Apost.cs. 6,1.
1 Tim 5,4
s úgy követelje családjától a tartást, melylyel ez tartozik.
hogy a gyermekek és unokák visszaszolgálják neki, a mit tőle vettek (Ambr.). A görög szerint: …vannak, tanulják meg először saját házokat jó rendben tartani, és szüleikhez viszonszolgálattal legyenek. Oly özvegyek, akarja az apostol mondani, kik nem elhagyottak, hanem gyermekekkel és unokákkal bírnak, ezek által tartassanak, és ne a községnek legyen rájok gondja.
A görög szerint: bízik az Istenben stb. A valódi özvegynek továbbá az a tulajdona, hogy egyedül Istenben helyezi egész bizodalmát, és ajtatosságban foglalja magát.
Mert az oly özvegy, ki könnyelmű, világias életet él, nem igazi özvegy, hanem élő testben is lelkére nézve holt.
1 Tim 5,8
Lásd a 21. v.
az elpártolt a kereszténységtől, mert lemondott a szeretetről, mi ismertető jele a kereszténynek, és roszabb a hitetlennél; mert ez még nem ismeri a kereszténység kötelességeit. Lásd Ján. 13,35. Igaz hit az apostol értelmében nem is lehet, ha csak a szeretetet nem foglalja magában, és a kinek nincs szeretete, annak igaz hite sincsen.
1 Tim 5,9
Némelyek szerint: ápolásra, ki az egyház vagyonából tartatik (ar. sz. Ján. Ambr.). De hihetőbb, hogy szolgálatra, diakonisszákúl (Rom. 16,1.) Epifan. Tertull., mert hogy csak hatvan éven felüli özvegyek, kik fiakat neveltek, s az irgalom különös cselekedeteit gyakorolták (9. 10. v.), tápláltassanak az egyház vagyonából, az első keresztény községek jótékonyságával nem lehet megegyeztetni.
1 Tim 5,9
tehát érett gondolkozású, kihez a csábitás ingerei nem könnyen férnek.
ki csak egy házasságban élt, tehát megtartózkodó.
A lábmosás a régieknél, valamint most is kelet némely vidékein, szeretetszolgálatúl vétetik. Lásd Móz. I. 18,4.
Fiatal özvegyeket ne végy föl a diakonisszák közé; mert a jó ellátás, melyet nekik az egyházi szolgálat szerez, elpuhúltakká, restekké tehetné őket, s inkább majd házonkint járnak, ott hívalkodnak, s lassankint úgy elvilágiasodnak, hogy kedvet kapnak férjhez menni, s megtartózkodási fogadalmokat megszegvén, kárhozatot vonnak magokra. Ebből kitűnik, hogy már az anyaszentegyház kezdetében is voltak nőszemélyek, kik magokat az önmegtartózkodási fogadalomra kötelezték.
1 Tim 5,14
Az apostol, ugymond sz. Ágoston, nem szabja ezt törvényűl az özvegyekre nézve, hanem csak menekvésre mutat nekik utat, hogy a kéj és bujaság tőrébe ne essenek. Átalán az özvegyekre nézve is jobbnak tartotta házasság nélkül maradni (Kor. I. 7,8.40.); de a kik nem nyerték meg az önmegtartózkodás adományát, jobban teszik, ha férjhez mennek, hacsak más külső körülmények által nem gátoltatnak.
hogy a sátánnak ne legyen alkalma a gonosz embereket a kereszténység szidalmazására ingerelni.
Mert már volt rá példa, hogy fiatal diakonisszák, kik önmegtartóztatást fogadtak, fogadalmokat megszegték, s így ismét a sátán tőrébe estek.
Lehet, hogy némelyek szabadúlni akarván fiatal özvegyeiktől, ezeket rábeszélhették egyházi szolgálatba lépésre. Az innen származott rosz következések adhattak az apostolnak alkalmat a hivők lelkére kötni, hogy özvegyeikkel, kikről gondoskodni kötelességök, ne terheljék az egyházközséget, hogy a valódi özvegyek (3. 4. v.) hiányt ne szenvedjenek. A görög szerint: Ha valamely hivő férfiunál, vagy hivő asszonynál stb.
kettős dijt nyerjenek, ápolást főkép öregségökben.
1 Tim 5,18
Lásd Móz. V. 25,4. Kor. I. 9,9.
Lásd Móz. V. 24,14. Máté 10,9. s követk.
mert az egyházi szolgák, ha hivatalukban köteles szigorral járnak el, könnyen rosz akaratú rágalomnak vannak kitéve, ha az elöljáró elhamarkodná itéletét, ez amazok becsületére, tekintélyére és működésére nézve igen káros hatással lehetne.
a többi egyházszolgák előtt.
a jó.
1 Tim 5,22
Ne add föl senkinek az egyházi rendet, hacsak előbb meg nem győződtél, hogy méltó arra. Azért a trienti sz. gyülekezet szigorú egyházi büntetések alatt parancsolja, hogy a kik fölszentelendők, szigorú vizsgálat alá vétessenek ismereteikre s előbbi életökre nézve.
1 Tim 5,22
a méltatlanúl fölszenteltnek hivatali vétségében.
Magad arra törekedjél, hogy minden tekintetben tiszta életű légy, nehogy tulajdon lanyhaságodnál, tisztátlanságodnál fogva, könnyen vedd mások vétkeit, kik egyházi szolgálatra jelentkeznek.
azonban tiszta és mértékletes életed mellett el ne hanyagold végképen egészségedet; sőt inkább gyöngélkedésed miatt igyál és kevés bort, nem pedig csupán vizet, mint addig szoktál.
Az egyházi szolgálatra felveendők szigorú vizsgálatának az a jó eredménye van, hogy a kiknek vétkeik ismeretesek, ezek azonnal, mások pedig a vizsgálat után elutasíthatók; mert valamint a jó cselekedetek ismeretesek, úgy a roszak sem maradhatnak titokban, ha a vizsgálat gondos, körültekintő, s nem elhamarkodott. – Az apostol ezzel nem azt akarja mondani, mintha épen nem jöhetnének elő esetek, hogy méltatlanok szenteltetnek föl, – ezt, fájdalom! egészen elkerűlni lehetetlen; – hanem csak azt akarja az illetők lelkére kötni, hogy a legszentebb s legfontosabb hivatalra való fölszentelésnél a lehető legnagyobb elővigyázattal járjanak el, és hogy ez elővigyázatnak jó következései vannak. Ily elővigyázattal mindenkor élt az egyház, erre mutatnak rendeletei a vizsgálatokra és időközökre nézve, melyekben az egyházi rend fokozatonkint föladatik.
1 Tim 6,1
pogány urak alatt vannak. A pogányok úgy bántak szolgáikkal, mint eszközökkel, melyekkel tetszésök szerint rendelkezhettek. Azért a gyalázat és csapás iga gyanánt nehezedett a szolgákra.
mintha pártolná a szolgák engedetlenségét.
1 Tim 6,2
azon ürügy alatt, hogy hitrokonok.
1 Tim 6,2
hanem nekik, mint hittársaknak, s ugyanazon jótéteményben (a bűnbocsánatban, megszentelésben és üdvözűlésben) részeseknek, annál inkább kell szolgálniok. Szolgálniok kell először, mivel uraik, azután annál inkább, mivel keresztény urak, s így jobban méltók a szolgálatra.
ezekre és mindazokra, miket e levélben szivedre kötöttem.
Az apostol a fönebbi tévtanítókat (1,3.6.) tartja szemei előtt, kik állitólag fensőbb ismereteiket a szellemvilágról, s az evvel való viszonyról másokkal pénzért közlötték. Vesd össze: Apost.cs. 16,16. A görög hozzáteszi: Az ilyenektől távozzál.
1 Tim 6,6
Lásd Tim. I. 4,8.
de csak úgy, ha megelégedéssel párosúl.
A görög szerint: balgatag.
1 Tim 6,10
p. o. Júdás.
A görög szerint: sok fájdalommal szegezték át magokat.
1 Tim 6,12
Légy bátor, keresztény bajvívó. Lásd Efez. 6,13.
1 Tim 6,12
a pályadijért épen e harcz által. Lásd Kor. I. 9,25.
mely örök életért, hogy azt megnyerjed, letevéd a hitvallást, midőn megkereszteltettél és püspökké szenteltettél, sok jelenlevő tanúk előtt.
hogy ő a zsidók királya, a Messiás. Lásd Ján. 18,36.37. 19,11.
1 Tim 6,14
mindazt, mit neked parancsoltam.
az utolsó közitéletig (lásd Tessz. I. 4,13. s követk.), és a halálig. Rom. 13,12.
mely eljövetelét Jézus Krisztusnak az Isten annak idején el fogja rendelni.
1 Tim 6,16
önmagából, saját lényegéből; az angyalok és emberek csak tőle nyerik azt.
1 Tim 6,16
kinek szentsége és boldogsága felülhaladja az emberek és angyalok fogalmát.
nem foghat fel végtelen természete szerint. Ján. 1,18.
Lásd Luk. 12,16–21.
Lásd Kor. II. 9,8.
Lásd Máté 6,20. Luk. 12,21. A görög szerint: az örök életet.
1 Tim 6,20
a tiszta tanítmányt.
kerülvén az új, szentségtelen és tartalom nélküli tanitásokat.