SÁMUEL, VAGY KIRÁLYOK ELSŐ KÖNYVE.
1 Sám 1
Sámuel születése.
Vala egy férfi Ramataim-szofimból, Efraim hegyéről, Elkana nevű, efratai, Jeroham fia, ki Eliu fia, ki Tohu fia, ki Szuf fia volt.
És vala két felesége, egyik Anna nevű, és a másik Fenenna nevű. És Fenennának valának fiai; Annának pedig nem valának magzatai.
És azon férfiú fölméne az ő városából a rendelt napokon, hogy imádkozzék és áldozzék a seregek Urának Sílóban. Ott pedig Héli két fia, Ofni és Fineesz valának az Úr papjai.
Eljöve tehát a nap, és áldozék Elkana, és feleségének, Fenennának, és minden fiainak és leányainak részeket ada;
Annának pedig egy részt ada szomorúan, mert Annát szereti vala. Az Úr pedig bezárta volt az ő méhét.
Boszantja vala őt vetélytársnője is, igen keserítvén, s még azt is szemére vetvén, hogy az Úr bezárta az ő méhét;
és így cselekszik vala esztendőnként, mikor eljövén az idő, fölmenének az Úr templomába; és igy ingerli vala őt. Ő pedig sírván, nem eszik vala.
Férje tehát Elkana mondá neki: Anna! miért sirsz? és miért nem eszel? és miokért kesereg szived? Nem vagyok-e jobb neked, mint tíz fiú?
Anna pedig fölkele, miután evett és ivott Sílóban. És Héli pap székén ülvén az Úr templomának ajtaja előtt,
Anna keseredett szívvel imádkozék az Úrhoz, keservesen sírván,
és fogadást tőn, mondván: Seregek Ura! ha nézed és megtekinted szolgálód nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és el nem feledkezel szolgálódról, és szolgálódnak férfi magzatot adsz: az Úrnak adom őt élete minden napjaiban, és borotva nem megy fejére.
Lőn pedig, mikor sokáig imádkozott az Úr előtt, hogy Héli az ő szájára néze.
Anna pedig szívében szól és csak ajkai mozognak vala, és szava teljességgel nem hallatszék. Héli tehát őt részegnek vélé,
és mondá neki: Meddig leszesz részeg? emészd meg egy kevéssé a bort, melytől eláztál.
Felelvén Anna, mondá: Nem úgy, Uram! mert én igen szerencsétlen asszony vagyok, és bort s egyéb részegíthetőt nem ittam, hanem kiöntöttem lelkemet az Úr előtt.
Ne nézd úgy szolgálódat, mint ha Bélial leányainak valamelyike volna; mert fájdalmam és keserűségem sokaságából szólottam eddig.
Akkor mondá neki Héli: Menj békével, és Izrael Istene adja meg kérésedet, melyet tőle kértél.
És amaz mondá: Adja Isten, hogy a te szolgálód kedvet találjon szemeid előtt. És utjára méne az asszony, és evék, és ábrázatja többé el nem változék.
És fölkelének reggel, és imádkozának az Úr előtt; és visszatérvén, hazamenének Ramatába. Elkana pedig megismeré feleségét, Annát, és az Úr megemlékezék róla.
És lőn a napok forgása után, Anna foganván, fiat szüle, és nevét Sámuelnek hivá, azért, hogy őt az Úrtól kérte vala.
Fölméne pedig férje, Elkana, és az ő egész háza, hogy áldozza az Úrnak esztendőnkénti áldozatát és fogadását;
és Anna nem méne föl, mert azt mondá férjének: Nem megyek, mígnem a tejtől elválasztatik a gyermek, akkor elviszem őt, hogy bemutattassék az Úr színe előtt, és ott maradjon szűntelen.
És mondá neki férje, Elkana: Cselekedd, a mi előtted jónak tetszik, és maradj, míg a tejtől elválasztod őt; én könyörögni fogok, hogy az Úr teljesítse be igéjét. Honn maradván tehát az asszony, szoptatá fiát, mignem őt a tejtől elválasztá.
És elvivé őt magával, miután elválasztotta, három borjúval és három-mérték liszttel, és egy korsó borral, és elvivé őt az Úr házához Sílóba. A gyermek pedig még kicsinyke vala;
és föláldozák a borjút, és bemutaták a gyermeket Hélinek.
És mondá Anna: Kérlek, uram, él a te lelked, uram! én vagyok amaz asszony, ki előtted állottam, itt imádkozván az Úrhoz;
e gyermekért imádkoztam, és megadta nekem az Úr kérésemet, melyet kértem tőle.
Azért én is az Úrnak adom őt minden napjaiban, melyekben az Úrnak szentelve leszen. És imádák ott az Urat, és könyörge Anna, és mondá:
Anna hálaéneke. Sámuel neveltetése. Héli fiainak bűne. Héli házának büntetése.
Örvend az én szívem az Úrban, és szarvam fölmagasztaltatott Istenemben; megnyílik, szájam ellenségeimre; mert vígadok szabadításodban.
Nincs oly szent, mint az Úr; mert nincs is más kivűled, és nincs oly erős, mint a mi Istenünk.
Ne szaporítsatok kevély szókat, dicsekedvén: távozzanak el a régiek szájatokból; mert tudományok Istene az Úr, és előtte tárvák a gondolatok.
Az erősök kézija meggyőzetett, és az erőtlenek felöveztettek erősséggel.
Kik azelőtt jóllaktak, kenyérért bérbe adták magokat, és az éhezők megelégíttettek; sőt a magtalan is sokat szült, és kinek sok fia vala, megerőtlenedett.
Az Úr öl és elevenít, levisz a poklokra és visszahoz. [Móz. V. 32,39. Tób. 13,2. Bölcs. 16,13.]
Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít, megaláz és fölemel.
Felkölti a porból a szűkölködőt, és a szemétből fölemeli a szegényt, hogy a fejedelmekkel üljön, és a dicsőség székét bírja. Mert az Úréi a föld sarkai, és azokra helyezte a világot. [Zsolt. 112,7.8.]
Szenteinek lábait megőrzi, és az istentelenek a sötétben elnémúlnak; mert nem a maga erősségében erős a férfiú.
Az Urat rettegik ellenségei, és rájok dörög az egekben; az Úr megitéli a föld határait, és uralmat ad királyának, és fölkentjének szarvát fölemeli.
És elméne Elkana Ramatába, az ő házába; a gyermek pedig az Úr szine előtt szolgál vala Héli papnál.
De Héli fiai, Bélial fiai lévén, nem gondolának az Úrral,
sem a papok tisztével a nép között; hanem ha valaki áldozatot tesz vala, eljöve a pap szolgája, mikor a húst főzék, háromágú villával kezében,
és beüté azt a katlanba, vagy az üstbe, vagy a fazékba, vagy a csuporba, és a mit felvőn a villával, a pap magának vevé. Igy cselekvének a Sílóba jövő egész Izraellel.
Sőt még mielőtt meggyujták a kövérséget, eljöve a pap szolgája, és mondá az áldozónak: Adj húst nekem, hadd főzzem meg a papnak; mert nem veszek el tőled főtt húst, hanem csak nyerset.
És ha mondá neki az áldozó: Gyujtassék meg először szokás szerint a kövérség, s azután végy magadnak, a mennyit lelked kíván; felelvén, mondá neki: Nem úgy, hanem most adj, mert különben erővel elveszem.
Igen nagy vala tehát a szolgák bűne az Úr előtt, mert elidegenítették az embereket az Úr áldozatától.
A gyermek Sámuel pedig szolgál vala az Úr színe előtt, gyolcs efódba öltözötten.
És köntöskét csinála neki anyja, elhozván azt a rendelt napokon, midőn fölment férjével, hogy áldozzák az esztendőnkénti áldozatot.
És Héli megáldá Elkanát és feleségét, és mondá neki: Adjon neked az Úr magzatot ez asszonytól a zálogért, melyet az Úrnak adtál. És elmenének lakhelyökre.
Az Úr tehát tekinte Annára, s ez fogana és szüle három fiút és két leányt; és a gyermek Sámuel nagy lőn az Úr előtt.
Héli pedig igen vén vala, és hallá mind, a miket fiai cselekesznek vala egész Izraelnek; és miképen hálnak a hajlék ajtajánál őrködő asszonyokkal,
és mondá nekik: Miért cselekesztek efféle dolgokat, oly igen gonosz dolgokat, melyeket én az egész néptől hallok?
Nem úgy, fiaim, nem jó hir az, melyet én hallok, hogy vétekre viszitek az Úr népét.
Ha ember embernek vét, megengesztelhető iránta az Isten; de ha az Úr ellen vét az ember, ki fog érette könyörögni? És nem hallgaták atyjok szavát; mert az Úr meg akará őket ölni.
A gyermek Sámuel pedig nagyobb lőn, és növekedék, és kedves vala mind az Úrnál, mind az embereknél. [Luk. 2,52.]
Jöve pedig az Isten embere Hélihez, és mondá neki: Ezeket mondja az Úr: Nem nyilván jelentem-e meg atyád házának, mikor Egyiptomban voltak Fáraó házában?
Én őt választottam magamnak Izrael minden nemzetségéből pappá, hogy fölmenjen oltáromhoz, és nekem jóillatú szert gyujtson, és efódot viseljen előttem; és atyád házának adtam mindent Izrael fiainak áldozataiból.
Miért rúgtátok el sarkatokkal az én áldozatomat és ajándékaimat, melyekről parancsoltam, hogy mutassák be a templomban; és többre becsülted fiaidat, mint engemet, hogy megettétek az én népem, Izrael minden áldozatának zsengéit?
Azért ezt mondja Izrael Ura Istene: Szólván szólottam, hogy a te házad és atyád háza szolgáljon színem előtt mindörökké. De most azt mondja az Úr: Távol legyen az tőlem; hanem a ki engem dicsőitend, megdicsőitem őt, a kik pedig megvetnek, megvetettek lesznek. [Kir. III. 2,27.]
Ime eljőnek a napok, és elvágom karodat és atyád háza karját, hogy vén ne legyen házadban.
És vetélytársat fogsz látni a templomban, midőn Izrael mindenben szerencsés leszen, és vén soha sem lesz házadban;
mindazáltal nem veszem el egészen a tőled eredő nemzetséget oltáromtól, hanem hogy megfogyatkozzanak szemeid, és lelked elepedjen, nagy része házadnak meghal, mikor emberkorba jut.
Ez leszen pedig neked a jel, mi jő két fiadra, Ofnira és Fineeszre: Egy nap halnak meg mind a ketten.
És hív papot támasztok magamnak, ki szivem és lelkem szerint fog cselekedni, és annak hív házat építek, és az én fölkentem előtt fog járni mindenkoron.
És meg történik majd: hogy a ki házadban megmarad, eljő, hogy imádkozzanak érette; és visz egy ezüst pénzt és egy kalácsot, és mondani fogja: Kérlek, juttass engem egy papi részhez, hogy egy falat kenyeret egyem.
Sámuel prófétai tisztre hivatása.
A gyermek Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak Héli előtt, és az Úr beszéde drágalátos vala azon napokban; s nem vala látható jelenés.
Lőn pedig egyik nap, Héli maga helyén fekszik vala, és szemei meghomályosodván, nem láthat vala.
Mielőtt az Isten lámpája eloltatott, Sámuel az Úr templomában aluszik vala, hol az Isten szekrénye vala.
És szólítá az Úr Sámuelt. Ki felelvén, mondá: Itt vagyok.
És Hélihez futa, és mondá: Itt vagyok, mert hittál engem. Ki mondá: Nem híttalak; menj vissza és aludjál. És elméne és aluvék.
És az Úr ismét szólítá Sámuelt. És fölkelvén Sámuel Hélihez méne, és mondá: Itt vagyok, mert híttál engem. Ki felelé: Nem hittalak, fiam; menj vissza és aludjál.
Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, és az Úr beszéde még ki nem jelentetett neki.
És az Úr még harmadszor is szólítá Sámuelt. Ki fölkelvén, Hélihez méne,
és mondá: Itt vagyok, mert hittál engem. Észrevevé ekkor Héli, hogy az Úr hivá a gyermeket, és mondá Sámuelnek: Menj és aludjál; és ha ezután szólít téged, mondjad: Szólj, Uram! mert hallja a te szolgád. Elméne tehát Sámuel, és aluvék a maga helyén.
És eljöve az Úr, és megálla, és szólítá, a mint szólította volt másodszor: Sámuel, Sámuel! És mondá Sámuel: Szólj, Uram! mert hallja a te szolgád.
És mondá az Úr Sámuelnek: Ime én oly dolgot cselekszem Izraelben, melyet a ki halland, megcsendűl mind a két füle.
Az napon föltámasztom Héli ellen mind, a miket mondottam az ő házára; elkezdem és beteljesítem.
Mert megjövendöltem neki, hogy házát megitélem örökre a gonoszságért; mivel tudja vala, hogy fiai méltatlanúl cselekszenek, és nem feddé meg őket.
Azért megesküdtem Héli házának: hogy az ő háza gonoszságát nem engesztelik ki áldozatok és ajándékok mindörökre.
Sámuel pedig aluvék reggelig, és megnyitá az Úr háza ajtait. És Sámuel fél vala Hélinek megjelenteni a látomást.
Héli tehát szólítá Sámuelt, és mondá: Sámuel, fiam! Ki felelvén, mondá: Jelen vagyok.
És kérdezé őt: Micsoda beszéd az, melyet az Úr neked szólott? kérlek, ne titkold tőlem. Ezeket cselekedje veled az Isten, és ezeket mívelje, ha eltitkolod tőlem a beszédet mindazon igék szerint, melyek mondattak neked.
Megjelenté tehát Sámuel mind a beszédeket, és nem titkolá tőle. És amaz felelé: Ő az Úr, a mi jó az ő szemei előtt, cselekedje meg.
Sámuel pedig felnövekedék, és vele lévén az Úr, semmi sem esék porba az ő szavaiból.
És megismeré egész Izrael, Dántól Berszabeéig, hogy Sámuel hív prófétája az Úrnak.
És az Úr többször megjelene azután Sílóban, a mint kinyilatkoztatta vala magát az Úr Sámuelnek Sílóban az Úr igéje szerint. És beteljesedék Sámuel beszéde egész Izraelen.
Izrael megveretése. Halálozások Héli házában.
És lőn ama napokban, egybegyűlének a filiszteusok hadakozni, és Izrael a filiszteusok elé méne a harczra, és táborba szálla a segítség kövénél. A filiszteusok pedig Áfekbe menének,
és sereget rendezének Izrael ellen. Elkezdődvén pedig a viadal, hátat fordíta Izrael a filiszteusoknak, és levágaték azon viadalban szélylyel a mezőkön közel négyezer férfiú.
És a nép visszatére a táborba, és mondák Izrael vénei. Miért vert ma meg minket az Úr a filiszteusok előtt. Hozzuk ki magunkhoz Sílóból az Úr szövetség-szekrényét, és jőjön közénk, hogy szabadítson meg minket ellenségeink kezéből.
A nép tehát elkülde Sílóba, és elhozák onnan a seregek Ura szövetség-szekrényét, ki a kerubimokon ül; és az Isten szövetség-szekrényével vala Héli két fia, Ofni és Fineesz.
És midőn az Úr szövetség-szekrénye eljutott a táborba, ujjonga egész Izrael nagy kiáltással, hogy a föld renge belé.
És a filiszteusok hallák a kiáltás szavát, és mondák: Micsoda nagy kiáltás szava ez a zsidók táborában? És megtudák, hogy az Úr szekrénye jutott el a táborba.
És megfélemlének a filiszteusok, mondván: Az Isten jött a táborba. És fohászkodának, mondván:
Jaj nekünk! mert nem volt ily nagy örvendezés tegnap és tegnapelőtt; jaj nekünk! Ki szabadít meg minket e fölséges istenek kezéből? ezek az istenek, kik megverték Egyiptomot minden csapással a pusztában.
Erősödjetek meg, és legyetek férfiak, filiszteusok! hogy ne szolgáljatok a zsidóknak, a mint ők szolgáltak nektek; erősödjetek meg, és harczoljatok.
Harczolának tehát a filiszteusok, és megverék Izraelt, és elfuta kiki az ő hajlékába; és lőn igen nagy csapás, és elhulla Izraelből harminczezer gyalog.
És az Isten szekrényét elfogák, Héli két fia is, Ofni és Fineesz meghalának.
Elfutván pedig egy benjamini férfiú a harczból, Sílóba jöve azon nap megszaggatott ruhával és porral hintett fővel.
És mikor az eljött, Héli széken ül vala az út felé nézegetvén; mert szíve retteg vala az Isten szekrénye miatt. Ama férfiú pedig miután bement, hírt ada a városnak; és az egész város jajszóra fakada.
És Héli meghallá a kiáltás hangját, és mondá: Micsoda háború zajgása ez? Amaz pedig siete, és eljövén, hírt ada Hélinek.
Héli pedig kilenczvennyolcz esztendős vala, és szemei meghomályosodván, nem láthat vala.
És mondá Hélinek: Én vagyok, ki a harczról jöttem, én, ki a viadalról futottam ma. Kinek amaz mondá: Mi történt, fiam?
Felelvén pedig az, ki a hírt hozta vala, mondá: Megfutamodott Izrael a filiszteusok előtt, és nagy romlás lett a népben; azon fölül a te két fiad, Ofni és Fineesz is meghalt, és az Isten szekrénye elfogatott.
És mikor az Isten szekrényét említette, amaz hátraesék a székből az ajtó mellett, és nyakát szegvén, meghala. Mert öreg és élemedett ember vala, és Izraelben negyven esztendeig bíráskodott.
Menye pedig, Fineesz felesége, viselős vala és közel a szüléshez; és hallván a hírt, hogy elfogták az Isten szekrényét, és meghalt az ő ipa és férje, lehajolván, szüle; mert hirtelen megrohanák őt a fájdalmak.
Halálához közelgetvén pedig, mondák neki a körűle állók: Ne félj, mert fiat szültél. De ő nem felele, és nem is figyele oda.
És nevezé a gyermeket Ikabódnak, mondván: Elvitetett Izraeltől a dicsőség! mert elfogták az Isten szekrényét, és mind ipa mind férje miatt;
és mondá: Elvitetett Izraeltől a dicsőség! mert elfogták az Isten szekrényét.
A frigyszekrény Dágon templomában. A filiszteusokra jött csapás.
A filiszteusok pedig fölvevék az Isten szekrényét, és elvivék azt a segítség kövétől Azotusba.
És fölvevék a filiszteusok az Isten szekrényét, és bevivék Dágon templomába, és Dágon mellé helyezék azt.
És mikor fölkeltek reggel másodnap az azotusiak, ime Dágon arczczal a földön fekszik vala az Úr szekrénye előtt; és fölvevék Dágont, és helyére állíták.
És ismét másnap reggel fölkelvén, Dágont arczczal a földön fekve az Úr szekrénye előtt találák; Dágon feje pedig és keze fejei elvágva a küszöbön valának;
Dágonnak csak dereka maradván az ő helyén. Ezért nem lépnek Dágon papjai, és a kik csak bemennek az ő templomába, Dágon küszöbére Azotusban mind e mai napig.
Az Úr keze pedig megnehezedék az azotusiakon, és megrontá őket; és megveré Azotust és annak határait az alfelek titkos részén. És fölhasadozának a faluk és mezők azon tartományban, és az egerek elszaporodának, és a nagy halálozás miatt zűrzavar lőn a városban. [Zsolt. 77,66.]
Látván pedig az azotusi férfiak ezen csapást, mondák: Ne maradjon nálunk Izrael Istenének szekrénye; mert kemény az ő keze rajtunk és a mi Dágon-istenünkön.
És elküldvén, egybegyűjték a filiszteusok minden fejedelmeit, és mondák: Mit csináljunk Izrael Istene szekrényével? És felelék a geteusok: Hordoztassék körűl Izrael Istenének szekrénye. És körűlhordozák Izrael Istene szekrényét.
Midőn pedig azt körűlhordozták, az Úr keze által nagy öldöklés lőn minden városon; és megveré mindenik város férfiait, kicsinytől nagyig, és megrothad vala az ő kifüggő bélvégök. És tanácsot tartának a geteusok, és magoknak bőrszékeket csinálának.
Ekkor elküldék az Isten szekrényét Akkaronba. És midőn Akkaronba jutott az Isten szekrénye, fölkiáltának az akkaroniták, mondván: Hozzánk hozták Izrael Istene szekrényét, hogy megöljön minket és népünket.
Elküldének tehát és mind egybegyűjték a filiszteusok fejedelmeit; kik mondák: Bocsássátok el Izrael Istene szekrényét, és menjen vissza helyére, hogy ne öljön meg minket népünkkel együtt;
mert a halál félelme jött vala minden városra és fölötte súlyos keze az Istennek. A férfiak is, kik meg nem haltak, megveretének alfelök titkos részén; és fölméne az égbe mindenik város jajveszékelése.
A frigyszekrény visszaküldetik.
Az Úr szekrénye tehát hét hónapig volt a filiszteusok tartományában.
És a filiszteusok eléhívák a papokat és jövendölőket, mondván: Mit cselekedjünk az Úr szekrényével? jelentsétek meg nekünk, mi módon küldjük azt vissza helyére? Kik mondák:
Ha visszakülditek Izrael Istene szekrényét, ne küldjétek azt üresen, hanem a mivel tartoztok, adjátok meg neki a bűnért; és akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el az ő keze rólatok.
Kik mondák: Micsoda az, mit a vétekért kell neki adnunk? És amazok felelék:
A filiszteusok tartományainak száma szerint csináljatok öt arany alfelet és öt arany egeret; mert egyenlő csapás volt mindnyájatokon és fejedelmeiteken. És csináljátok hasonmását alfeleteknek, és hasonmását az egereknek, melyek elpusztították a földet. És adjatok dicsőséget Izrael Istenének; talán elveszi kezét rólatok és isteneitekről és földetekről.
Miért átalkodtok meg szivetekben, mint megátalkodott vala szívében Egyiptom és Fáraó? nemde miután megveretett, akkor elbocsátá őket, és elmenének? [Móz. II. 12,31.]
Most tehát fogjatok hozzá, és csináljatok egy új szekeret, és a szekérbe két borjas tehenet fogjatok, melyekre még iga nem tétetett, és azok borjait otthon rekeszszétek be.
És vegyétek föl az Úr szekrényét, és tegyétek a szekérre, és az arany edényeket, melyekkel neki fizettetek a vétekért, tegyétek egy ládácskába annak oldalára, és bocsássátok el azt, hadd menjen;
és nézzetek utána; és ha az ő határainak útján megyen föl Betszámes felé, ő cselekedte rajtunk e nagy csapást; ha pedig nem, nem; és tudni fogjuk, hogy nem az ő keze ért bennünket, hanem történetből esett.
Ők tehát ekképen cselekvének; és két tehenet vévén, melyek borjakat szoptatnak vala, szekérbe fogák, és azok borjait otthon berekeszték.
És az Isten szekrényét a szekérre tevék, a ládácskát is, melyben az arany egerek és az alfelek hasonmásai valának.
A tehenek pedig egyenesen mennek vala azon úton, mely Betszámesre viszen, és egy úton járának, mendegélvén és bőgvén, és nem térének sem jobbra, sem balra; de a filiszteusok fejedelmei is követék Betszámes határáig.
A betszamiták pedig buzát aratnak vala a völgyben; és fölemelvén szemeiket, láták a szekrényt, és örűlének, mikor azt meglátták.
És a szekér a betszamita Józue mezejére juta, és megálla ott. Egy nagy kő vala pedig ottan, és fölvagdalák a szekér fáját, és a teheneket azokra égőáldozatúl tevék az Úrnak.
A leviták pedig leemelék az Isten szekrényét, és a ládácskát, mely mellette vala, s melyben az arany edények valának, és a nagy kőre tevék. A betszamita férfiak pedig égő- és hálaáldozatokat tőnek azon nap az Úrnak.
S ezt a filiszteusok öt fejedelmei láták, és visszatérének Akkaronba az napon.
Ezek pedig az arany alfelek, melyeket a filiszteusok a vétekért adtak az Úrnak: Azotus egyet, Gáza egyet, Askalon egyet, Get egyet, Akkaron egyet;
és az arany egereket a filiszteusok városainak száma szerint az öt tartományból, a kerített várostól a faluig, mely kerítés nélkül vala; és a nagy Ábelig, melyre az Úr szekrényét tevék, mely mindazon napiglan a betszamita Józue mezején vala.
Megvere pedig a betszamita férfiakból, azért, hogy nézték az Úr szekrényét, és megvere a nép közől hetven férfiút, és ötvenezret a községből. És síra a nép azért, hogy az Úr megverte a községet nagy csapással.
És mondák a betszamita férfiak: Ki állhat meg e szent Úr Isten színe előtt? és kihez menjen fel tőlünk?
És követeket küldének Kariatiarim lakóihoz, mondván: Visszahozták a filiszteusok az Úr szekrényét; jőjetek le, és vigyétek azt magatokhoz.
A frigyszekrény Kariatiarimba vitetik. Sámuel mint bíró. Győzelem a filiszteusokon.
Eljövének tehát a kariatiarimi férfiak, és visszahozák az Úr szekrényét, és Abinadab házába vivék azt Gábaában; Eleazart pedig, az ő fiát fölszentelék, hogy őrizze az Úr szekrényét.
És lőn, a mely naptól az Úr szekrénye Kariatiarimban marada, megsokasúlának a napok, (mert immár huszadik esztendeje vala); és megnyugovék Izrael egész háza, követvén az Urat.
Szóla pedig Sámuel Izrael egész házának, mondván: Ha teljes szivetekből tértek az Úrhoz, vessétek ki közőletek az idegen isteneket, Baalimot és Asztarótot, és készítsétek sziveteket az Úrnak, és egyedűl neki szolgáljatok, és megszabadít benneteket a filiszteusok kezéből. [Móz. V. 6,13. Máté 4,10.]
Elveték tehát Izrael fiai Baalimot és Asztarótot, és egyedűl az Úrnak szolgálának.
Mondá pedig Sámuel: Gyüjtsétek egybe egész Izraelt Maszfatba, hogy imádkozzam érettetek az Úrhoz.
És egybegyűlének Maszfatba, és vizet merítének, és kiönték az Úr színe előtt, és böjtölének az napon, és mondák ott: Vétkeztünk az Úr ellen. És biráskodék Sámuel Izrael fiai fölött Maszfatban.
És meghallák a filiszteusok, hogy Izrael fiai egybegyűltek Maszfatba, és fölmenének a filiszteusok fejedelmei Izrael ellen. Mit mikor Izrael fiai meghallottak, megfélemlének a filiszteusok szine előtt.
És mondák Sámuelnek: Ne szünj meg érettünk kiáltani a mi Urunkhoz Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a filiszteusok kezéből.
Vőn tehát Sámuel egy szopós bárányt, és azt egészen bemutatá az Úrnak égőáldozatúl; és kiálta Sámuel az Úrhoz Izraelért, és meghallgatá őt az Úr.
Lőn pedig, mikor Sámuel áldozá az égőáldozatot, a filiszteusok harczolni kezdének Izrael ellen; és az Úr nagy ropogással dörge az napon a filiszteusok ellen, és megrémíté őket, és megveretének Izrael színe előtt. [Sirák 46,20.]
És kimenvén Izrael férfiai Maszfatból űzőbe vevék a filiszteusokat, és vágák őket azon helyig, mely Betkár alatt vala. [Sirákf. 46,21.]
Vőn pedig Sámuel egy követ, és Maszfat és Szen között helyezé azt; és hívá azon hely nevét segítség kövének. És mondá: Mindeddig segítségünkre volt az Úr.
És megaláztatának a filiszteusok, és nem jövének többé Izrael határaira. És így lőn az Úr keze a filiszteusokon Sámuel minden napjaiban.
És visszaadák Izraelnek a városokat, melyeket a filiszteusok Izraeltől elvettek vala, Akkarontól kezdve Getig, és azok határait; és megszabadítá Izraelt a filiszteusok kezéből, és békeség vala Izrael és az amorreusok között.
És biráskodék Sámuel Izrael fölött élete minden napjaiban.
És elméne esztendőnkint, körűljárván Bételt, Galgalát, és Maszfatot, és biráskodék Izraelben a felűlmondott helyeken.
És visszatére Ramatába, mert ott vala háza, és ott is biráskodék Izrael fölött; oltárt is építe ott az Úrnak.
Sámuel fiainak gonoszsága. Izrael királyt kiván, és megveti Sámuel intéseit.
Lőn pedig, mikor megöregedett Sámuel, fiait tevé Izrael biráivá.
És elsőszűlötte Joel 2>) nevű, és a második Abia nevű, berszabeéi bírák valának.
És fiai nem járának az ő útain, hanem fösvénységre hajolván, ajándékokat vőnek, és elforgaták az itéletet.
Egybegyűlvén azért Izrael minden vénei, Sámuelhez menének Ramatába,
és mondák neki: Ime te megöregedtél, és fiaid nem járnak a te útaidon; rendelj királyt nekünk, hogy kormányozzon minket, mint minden nemzeteknek is vagyon. [Oze. 13,10. Ap.cs. 13,21.]
Nem tetszék a beszéd Sámuel szemei előtt, mivelhogy azt mondották: Adj királyt nekünk, hogy kormányozzon minket. És imádkozék Sámuel az Úrhoz.
Mondá pedig az Úr Sámuelnek: Hallgasd meg szavát a népnek mindenben, miket mondanak neked. Mert nem téged vetettek meg, hanem engem, hogy ne uralkodjam rajtok.
Minden cselekedetök szerint, melyeket cselekedtek az naptól, mikor kihoztam őket Egyiptomból, mind e napiglan, a mint elhagytak engem és idegen isteneknek szolgáltak, úgy cselekszenek veled is.
Most azért hallgasd meg szavokat; mindazáltal add tudtokra, és eleve mondd el nekik a király törvényét, a ki uralkodni fog rajtok.
Elmondá tehát Sámuel az Úr minden igéjét a nép előtt, mely királyt kért tőle,
és mondá: Ez lesz a király törvénye, a ki uralkodni fog rajtatok: Fiaitokat elveszi és szekereire ülteti, és lovagjaivá rendeli és szekerei előtt futóivá,
és rendeli maga ezredeseivé és századosaivá, mezeinek szántóivá és vetéseinek aratóivá, fegyverei- és szekereinek készítőivé.
Leányaitokat is magának kenet-csinálóivá és szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi.
Szántóföldeiteket is és szőlőiteket, és legjobb olajfa-kerteiteket elveszi, és maga szolgáinak adja.
De vetéseiteket is és szőlőitek jövedelmét megtizedeli, hogy udvari tiszteinek és szolgáinak adja.
Szolgáitokat is és szolgálóitokat, legjobb ifjaitokat és szamaraitokat elveszi, és maga munkájára fogja használni.
Nyájaitokat is megtizedeli, és ti szolgái lesztek.
És kiáltani fogtok az napon királyotok színe előtt, kit magatoknak választottatok; és az Úr nem hallgat meg titeket az napon, mert királyt kértetek magatoknak.
Ámde a nép nem akará hallgatni Sámuel szavát, hanem mondák: Nem; hanem királyunk legyen,
és mi is olyanok leszünk, mint minden nemzetek; és kormányozni fog minket a mi királyunk, és kimegy előttünk, és harczol érettünk hadainkon.
És hallá Sámuel a népnek minden igéit, és elbeszélé azokat az Úr füleiben.
Mondá pedig az Úr Sámuelnek: Hallgasd meg szavokat, és rendelj királyt nekik. És mondá Sámuel Izrael férfiainak: Menjen kiki az ő városába.
Saul Sámuelhoz jő, meghallja, hogy királylyá választaték, és Sámuel vendége lesz.
És vala egy Cisz nevű férfiú Benjaminból, Abiel fia, ki Szeror fia, ki Bekorat fia, ki Afia fia, ki egy benjamini férfiú fia vala, izmos erővel.
És vala annak egy Saul nevű fia, választott és jeles; és nem vala Izrael fiai között nálánál különb férfi, vállától és azonfölűl kitűnő az egész nép fölött.
Elvesztek vala pedig Saul atyjának, Cisznek szamarai; és mondá Cisz az ő fiának, Saulnak: Vígy magaddal egyet a szolgák közől, és fölkelvén, menj és keresd meg a szamarakat. Kik miután átmentek Efraim hegyén
és Szaliza földén, és nem találták, átmenének Sálim földén is, és ott sem lelék; sőt Jémini földén is, és nem találák.
Mikor pedig Suf földére jutottak, mondá Saul a szolgának, ki vele vala: Jer és térjünk vissza, talán fölhagyott atyám a szamarakkal, és miattunk aggódik.
Ki mondá neki: Ime Isten embere van e városban, nemes férfiú; minden, a mit szól, kétség nélkül beteljesedik. Most tehát menjünk oda, talán megmutatja utunkat, a miért jöttünk. [Kir. I. 7,17.]
És mondá Saul szolgájának: Jól van, menjünk; de mit vigyünk az Isten emberének? A kenyér elfogyott tarisznyáinkból, és nincs ajándékunk, hogy az Isten emberének adjuk, sem semmi egyéb.
Felelé ismét a szolga Saulnak, és mondá: Ime találkozott kezemben egy ezüst siklus negyedrésze, adjuk az Isten emberének, hogy mutassa meg nekünk utunkat.
(Régenten Izraelben igy szóla minden, a ki az Istenhez ment tanácsot kérni: Jertek és menjünk a látóhoz. Mert a ki ma prófétának mondatik, régente látónak hivatott.)
És mondá Saul szolgájának: Beszéded igen jó. Jer, menjünk. És elmenének a városba, melyben az Isten embere vala.
És mikor fölmenének a város lejtőjén, találának kutra menő leányokat, és mondák nekik: Itt van-e a látó?
Kik felelvén, mondák nekik: Itt vagyon, ime előtted, siess; mert ma jött a városba, mivel a népnek ma áldozata van a magas helyen.
Bemenvén a városba, mindjárt megtaláljátok őt, mielőtt fölmegy enni a magas helyre. Mert nem eszik a nép, míg ő el nem jő; mivel ő áldja meg az áldozatot, és azután esznek, a kik hivatalosak. Most tehát menjetek föl, mert ma megtaláljátok őt.
És fölmenének a városba. És midőn a város közepén jártak, megjelene Sámuel, eléjök jövén, hogy fölmenjen a magas helyre.
Az Úr pedig megnyitotta vala Sámuel fülét egy nappal azelőtt, hogy Saul eljött, mondván: [Ap.cs. 13,21.]
Ezen órában, mely most vagyon, holnap egy férfiút küldök hozzád Benjamin földéről; kend őt fejedelemmé népemen, Izraelen; és ő megszabadítja népemet a filiszteusok kezéből; mivelhogy megtekintettem népemet, mert fölhatott hozzám az ő kiáltása.
És mikor Sámuel meglátta Sault, mondá az Úr neki: Ime a férfiú, kiről mondottam vala neked, ez fog uralkodni népemen.
Saul pedig Sámuelhez járúla a kapuközben, és mondá: Mutasd meg, kérlek, hol van a látó háza?
És Sámuel felelé Saulnak, mondván: Én vagyok a látó. Menj föl előttem a magas helyre, hogy velem egyetek ma, és elbocsátalak téged reggel; és mindent, a mi szivedben vagyon, megjelentek neked.
És a szamarakról, melyeket tegnapelőtt elvesztettél, ne aggódjál, mert megtaláltattak. És kié lesz Izrael minden java? nem a tied-e és atyád egész házaé?
Felelvén pedig Saul, mondá: Nem benjamini vagyok-e én, Izrael legkisebb nemzetségéből? és rokonságom nem legutolsó-e Benjamin nemzetségének minden családja között? miért mondtad tehát nekem e beszédet?
Fölvivén tehát Sámuel Sault és szolgáját, bevezeté őket az ebédlő terembe, és helyet ada nekik a hivatalosak fölött, mert mintegy harminczan valának férfiak.
És mondá Sámuel a szakácsnak: Add ide a részt, melyet neked adtam és megparancsoltam, hogy külön tedd.
A szakács tehát elővevé a czímert, és Saul elé tevé. És mondá Sámuel: Ime a mi megmaradt, tedd eléd és egyél; mert szántszándékkal neked tartatott az, mikor a népet híttam. És Sámuellel evék Saul azon nap.
És lejövének a városba a magas helyről, és beszélgete Saullal az erkélyen, és ágyat vettete Saulnak az erkélyen, és aluvék.
És mikor reggel fölkeltek, és már megviradott, Sámuel szólítá Sault az erkélyen, mondván: Kelj föl, és elbocsátalak. És fölkele Saul, és kimenének mind a ketten, ő tudniillik és Sámuel.
És mikor lementek a város végső részén, Sámuel mondá Saulnak: Mondd a szolgának, menjen előttünk, és haladjon előre, te pedig állj meg egy kevéssé, hadd jelentsem meg neked az Úr igéjét.
Saul királylyá kenetik.
Sámuel pedig egy szelencze olajat vőn, és amannak fejére önté, és megcsókolá őt, és mondá: Ime az Úr fejedelemmé kent föl örökségén; és a népet kiszabadítod ellenségei kezéből, kik körűle vannak. És ez legyen jeled, hogy téged az Isten fejedelemmé kent: [Ap.cs. 13,21.]
Mikor elmégy ma tőlem, két férfiút találsz Rákel sírja mellett, Benjamin határaiban, délre, és mondják majd neked: Megtaláltattak a szamarak, melyeket keresni mentél, és fölhagyván atyád a szamarakkal, aggódik érettetek, és azt mondja: Mit tegyek fiam miatt?
És mikor onnan elindúlsz és tovább mégy, és jutsz a Tábor cserfájához, három férfiú talál ott téged, kik Bételbe mennek az Istenhez, egyik három gödölyét vivén, a másik három kalácsot, s a harmadik vivén egy korsó bort.
És mikor téged köszöntenek, két kenyeret adnak neked, és vedd el kezökből.
Azután az Isten halmára jutsz, hol a filiszteusok őrsége vagyon; és mikor ott bemégy a városba, elétalálod a magas helyről jövő próféták seregét, és előttök hárfát és dobot sípot és cziterát, és ők prófétálni fognak.
És rád száll az Úr lelke, és prófétálni fogsz velök, és más férfiúvá változol.
Mikor tehát mind beteljesednek rajtad ezen jelek, cselekedd meg, a mi csak kezed alá jő; mert az Úr veled vagyon.
És menj előttem Galgalába (mert én lemegyek hozzád) hogy égő- és békeáldozatokat tégy; hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és megmutatom neked, mit cselekedjél.
Mikor azért hátat fordított, hogy elmenjen Sámueltől, az Isten elváltoztatá szivét, és meglőnek mind e jelek az napon.
És eljutának a mondott halomra, és íme a próféták csoportja eléje jöve; és rászálla az Úr lelke, és prófétála közöttük.
Látván pedig mindazok, kik ismerték őt tegnap és tegnapelőtt, hogy a prófétákkal van és prófétál, mondák egymásnak: Mi dolog történt Cisz fiával? Saul is a próféták között van-e?
És felelé egyik a másiknak, mondván: Kicsoda ezek atyja? annakokáért közmondássá vált: Saul is a próféták között van-e?
Megszünvén pedig prófétálni, elméne a magas helyre.
Mondá pedig Saul nagybátyja neki és szolgájának: Hova mentetek? Kik felelének: A szamarakat keresni; s mikor azokat nem találtuk, Sámuelhez mentünk.
És mondá neki nagybátyja: Jelentsd meg nekem, mit mondott neked Sámuel.
És mondá Saul nagybátyjának: Megjelenté nekünk, hogy megtaláltattak a szamarak. A királyságról való beszédet pedig nem jelenté meg neki, melyet Sámuel mondott vala.
És Sámuel a népet egybehívá az Úrhoz Maszfába.
És mondá Izrael fiainak: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Én hoztam ki Izraelt Egyiptomból, és megszabadítottalak titeket az egyiptomiak kezéből és minden királyok kezéből, kik benneteket nyomorgattak vala.
Ti pedig ma megvetettétek Isteneteket, ki egyedűl szabadított meg titeket minden veszedelemből és nyomorúságtokból; és mondottátok: Nem úgy; hanem királyt rendelj nekünk. Most tehát álljatok az Úr elé nemzetségeitek és családaitok szerint. [Kir. I. 8,9.]
És eléállítá Sámuel Izrael minden nemzetségeit, és a sors Benjamin nemzetségére esék.
És eléállítá Benjamin nemzetségét, és annak rokonságait, és esék Metri rokonságára, és juta Cisz fiáig, Saulig. Keresék azért őt, de nem találák.
És ezek után megkérdezék az Urat, ha eljön-e oda? És felelé az Úr: Ime elrejtezett otthon.
Elfutának tehát, és elhozák őt onnan; és megálla a nép között, és magasabb vala az egész népnél vállától és azon fölűl.
És mondá Sámuel az egész népnek: Bizonyára látjátok, kit választott az Úr, hogy nincs hasonló hozzá az egész nép között. És kiálta az egész nép, és mondá: Éljen a király!
Elmondá pedig Sámuel a népnek a királyság törvényét, és könyvbe írá, és az Úr elé tevé; és elereszté Sámuel az egész népet, mindenkit az ő házába.
De Saul is hazaméne Gábaába; vele menvén a sereg egy része, kiknek szivét az Isten illette vala.
Bélial fiai pedig mondák: Megszabadíthat-e ez minket? És lenézék őt, és nem hozának neki ajándékokat; ő pedig tetteti vala, mintha nem hallaná.
Saul győzelme az ammoniták fölött. A királyságban megerősíttetik.
És lőn körűlbelűl egy hónap mulva, fölméne az ammonita Naasz, és hadakozni kezde a gálaádi Jábesz ellen. És mondák mindnyájan a jábeszi férfiak Naásznak: Legyünk szövetségeseid, és szolgálunk neked.
És felelé nekik az ammonita Naasz: Úgy kötök veletek szövetséget, hogy kivájjam mindenitek jobb szemét, és gyalázatossá tegyelek titeket egész Izraelben.
És mondák neki Jábesz vénei: Engedj nekünk hét napot, hadd küldjünk követeket Izrael minden határaira; és ha nem lesz, a ki védelmezzen minket, kimegyünk hozzád.
Eljövének tehát a követek Saul Gábaájába, és elbeszélék ez igéket a nép hallatára; és az egész nép fölemelé szavát és síra.
És íme Saul jő vala az ökrök után a mezőről, és mondá: Mi lelte a népet, hogy sír? És elbeszélék neki a jábeszi férfiak igéit.
És az Úr lelke Saulra szálla, mikor ez igéket hallotta, és haragja igen fölgerjede.
És megragadván mind a két ökröt, darabokra vagdalá, és elküldé Izrael minden határaira követek által, mondván: A ki csak nem jő, és nem követi Sault és Sámuelt, ez fog történni ökreivel. Az Úr félelme azért a népre szálla, és kimenének, mint egy férfiú.
És megszámlálá őket Bezekben; és Izrael fiai háromszáz ezeren valának. Júda férfiai pedig harminczezeren.
És mondák a követeknek, kik jöttek vala: Igy szóljatok a férfiaknak, kik a gálaádi Jábeszben vannak: Holnap leszen szabadúlástok, mikor a nap fölmelegszik. Elmenének tehát a követek, s ezt hírűl vivék a jábeszi férfiaknak, kik megörűlének.
És mondák: Reggel kimegyünk hozzátok, és mindazt cselekedjétek velünk, a mi nektek tetszik.
És lőn, mikor a más nap eljött, Saul a népet három részre rendelé; és a reggeli vigyázatkor beméne a tábor közepére, és megveré Ammont, míg a nap fölmelegedék, a többit pedig elszéleszté úgy, hogy nem hagyaték közőlük kettő együtt.
És mondá a nép Sámuelnek: Kicsoda az, ki mondotta: Saul uralkodik-e rajtunk? adjátok elé a férfiakat, és megöljük őket. [Kir. I. 10,12.]
És mondá Saul: Senki sem öletik meg e napon, mert az Úr ma szabadúlást tett Izraelben.
Mondá pedig Sámuel a népnek: Jertek, és menjünk Galgalába, és újítsuk meg ott a királyságot.
És elméne az egész nép Galgalába, és ott királylyá tevék Sault az Úr előtt Galgalában, és békeáldozatokat tőnek az Úr előtt. És igen örvendeze ott Saul és Izrael minden férfia.
Sámuel beszéde, mielőtt birói hivataláról lelépett.
Mondá pedig Sámuel az egész Izraelnek: Ime meghallgattam szavatokat mindazok szerint, miket szólottatok nekem, és királyt rendeltem nektek.
És most király jár előttetek; de én már megöregedtem, és megőszültem, fiaim pedig veletek vannak. Azért előttetek forogván ifjuságomtól a mai napig, ime jelen vagyok.
Szóljatok felőlem az Úr előtt, és az ő fölkentje előtt, ha valakinek elvettem ökrét vagy szamarát, ha valaki ellen erőszakoskodtam, ha valakit megnyomorítottam, ha valaki kezéből ajándékot vettem: úgy megvetem azt ma, és visszaadom nektek. [Sirák 46,22.]
És mondák: Miellenünk nem erőszakoskodtál, meg sem nyomorítottál, és semmit sem vettél el senki kezéből.
És mondá nekik: Tanúm az Úr ellenetek, és tanúm az ő fölkentje ez napon, hogy kezemben semmit sem találtatok. És mondák: Tanúd!
És mondá Sámuel a népnek: (Tanúm) az Úr, ki Mózest és Áront rendelte, és kihozta atyáinkat Egyiptom földéről.
Most azért álljatok elé, hadd szálljak törvénybe ellenetek az Úr előtt, az Úr minden irgalmasságáról, melyeket cselekedett veletek, és atyáitokkal;
Mi módon ment be Jákob Egyiptomba, és kiáltottak atyáitok az Úrhoz; és elküldé az Úr Mózest és Áront, és kihozá atyáitokat Egyiptomból, és megtelepíté őket e helyen; [Móz. I. 46,5.]
kik megfeledkezének Urokról Istenökről, és adá őket Sisarának, Hászor hadvezérének kezébe, a filiszteusok kezébe és a moábi király kezébe, és hadakozának ellenök. [Birák 4,2.]
Azután pedig kiáltának az Úrhoz és mondák: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és Baalimnak és Asztarótnak szolgáltunk; most tehát ments meg minket ellenségeink kezéből, és neked szolgálunk.
És elküldé az Úr Jerobaált és Bádánt, Jeftét és Sámuelt, és megmente titeket ellenségeitek kezéből köröskörűl, és bátorságban laktatok. [Birák 6,14.]
Látván pedig, hogy Ammon fiainak királya, Naasz jött ellenetek, mondátok nekem: Nem így; hanem király uralkodjék rajtunk, holott a ti Uratok Istenetek uralkodik vala rajtatok. [Kir. I. 8,19. 10,19.]
Most tehát itt vagyon királyotok, a kit választottatok és kértetek; ime királyt adott az Úr nektek.
Ha félitek az Urat és szolgáltok neki, és szavát hallgatjátok, és nem keserítitek meg az Úr száját: ti is, a király is, ki rajtatok uralkodik, követni fogjátok a ti Uratokat Isteneteket.
Ha pedig nem hallgatjátok az Úr szavát, hanem ellenszegűltök beszédeinek: rajtatok lesz az Úr keze és atyáitokon.
De most is várjatok, és lássátok e nagy dolgot, melyet cselekedni fog az Úr szemeitek előtt.
Nemde búzaaratás vagyon most? Segítségűl hívom az Urat, és mennydörgéseket ad és esőket; és megtudjátok és meglátjátok, hogy nagy gonoszt cselekedtetek magatoknak az Úr színe előtt, királyt kérvén magatokra.
És az Úrhoz kiálta Sámuel, és az Úr mennydörgéseket és esőket ada az napon.
És igen megfélemlék az egész nép az Úrtól és Sámueltől; és mondá az egész nép Sámuelnek: Imádkozzál szolgáidért a te Urad- Istenedhez, hogy meg ne halljunk; mert annyi büneinket sokasítottuk még e gonoszszal is, hogy királyt kértünk magunknak.
Mondá pedig Sámuel a népnek: Ne féljetek; ti cselekedtétek ugyan mind e gonoszt, mindazáltal ne távozzatok az Úr követésétől, hanem szolgáljatok az Úrnak teljes szivetekből,
és ne térjetek a hiúságok után, melyek nem használnak nektek, meg sem szabadítanak titeket, mert hiábavalók.
És az Úr el nem hagyja népét az ő nagy nevéért; mert megesküdött az Úr, hogy saját népévé tesz titeket.
Távol legyen pedig tőlem e vétek az Úr ellen, hogy megszűnjek imádkozni érettetek, sőt jó és igaz útra tanítlak titeket.
Azért féljétek az Urat, és szolgáljatok neki igazságban és teljes szivetekből; mert láttátok a nagy dolgokat, melyeket közöttetek cselekedett.
Hogyha megmaradtok a gonoszságban, ti is, királyotok is egyetemben elvesztek.
A filiszteusok meggyőzetve, ismét hadra készűlnek. Saul elvettetik. Fegyverhiány az izraelitáknál.
Egy esztendeje vala, hogy Saul országlani kezdett, második esztendőre uralkodván pedig Izraelen,
választa Saul magának háromezret Izraelből; és valának Saullal kétezeren Makmászban és a Bétel hegyén, ezeren pedig Jonatással Benjamin Gábaájában. A többi népet pedig elbocsátá, kitkit az ő hajlékába.
És megveré Jonatás a filiszteusok őrseregét, mely Gábaában vala. Mit mikor meghallottak a filiszteusok, Saul harsonát fúvata az egész földön, mondván: Hallják a zsidók!
És az egész Izrael ilyen hírt halla: Megverte Saul a filiszteusok őrseregét, és fölemelkedett Izrael a filiszteusok ellen. Kiálta azért a nép Saul után Galgalában.
És a filiszteusok egybegyűlének harczolni Izrael ellen, harminczezer szekér és hatezer lovag, és a többi népség, mint az igen sok fövény, mely a tenger partján vagyon. És fölmenvén, táborba szállának Makmászban Betávennál napkeletre.
Látván Izrael férfiai, hogy szorúlt állapotban vannak (mert a nép szorongattatott vala), barlangokba búvának és rejtekekbe, kősziklákba és üregekbe és vizvermekbe.
A zsidók pedig átmenének a Jordánon Gád és Gálaád földére. És mikor még Saul Galgalában volt, az egész nép megréműle, mely őt követi vala.
És hét nap várakozék Sámuel akarata szerint; és nem jöve Sámuel Galgalába; és elszélede a nép tőle.
Mondá azért Saul: Hozzatok nekem égő- és békeáldozatot. És égőáldozatot tőn.
És mikor elvégezte, bemutatván az égőáldozatot, íme Sámuel jő vala, és Saul kiméne eléje, hogy köszöntse őt.
És szóla neki Sámuel: Mit míveltél? Felelé Saul: Mivel láttam, hogy a nép oszlik tőlem, és te nem jöttél a határozott napokig, a filiszteusok pedig egybegyűltek vala Makmászban,
mondám: Majd lejőnek rám a filiszteusok Galgalába, és az Úr orczáját meg nem engeszteltem. A szükségtől kényszeríttetvén, égőáldozatot mutaték be.
És Sámuel mondá Saulnak: Esztelenűl cselekedtél, és nem tartottad meg a te Urad Istened parancsait, melyeket parancsolt. Mit ha nem cselekedtél volna, állandóvá teendette az Úr királyságodat Izraelen mindörökké;
de semmiképen sem lesz állandó királyságod. Az Úr keresett magának szive szerinti férfiút, és megparancsolta neki az Úr, hogy legyen vezér népe fölött, mivel te nem tartottad meg, a miket parancsolt az Úr. [Ap.cs. 13,22.]
Fölkele pedig Sámuel, és fölméne Galgalából Benjamin Gábaájába. És a többi nép fölméne Saul után ama nép elé, mely a Galgalából Gábaába jövők ellen hadakozik vala Benjamin halmán. És Saul számba vevé a népet, mely vele találtatott vala, mintegy hatszáz férfiút.
És Saul és fia, Jonatás, és a velök levő nép Benjamin Gábaájában vala, a filiszteusok pedig megszállottak volt Makmászban.
És kiméne zsákmányolni három csoport a filiszteusok táborából: az egyik csoport Efra útja felé Szual földére menvén,
a másik pedig Bethoron útjára kelvén, a harmadik pedig a határ útjára térvén, mely Szeboim völgye mellett a puszta felé vagyon.
Kovács pedig nem találtatik vala Izrael egész földén; mert teljességgel megtiltották volt a filiszteusok, hogy a zsidók kardot vagy dárdát csináljanak.
Azért lejár vala egész Izrael a filiszteusokhoz, hogy megélesítse kiki szántóvasát és kapáját, fejszéjét és ásóját.
mert megtompult a szántóvasak és kapák éle, a háromágú villáké és fejszéké; még az ösztökét is hegyesíteni kellett.
És mikor eljött a harcz napja, nem találtatott kard és dárda az egész nép kezében, mely Saullal és Jonatással vala, kivéve Sault és fiát, Jonatást.
Kijöve pedig a filiszteusok őrserege, hogy átmenjen Makmászba.
Jonatás hőstette. Saul győzelme a filiszteusokon és meggondolatlan esküje. Saul nemzetsége.
És történék egyik napon, hogy Saul fia, Jonatás, mondá fegyverhordozó ifjának: Jer, és menjünk át a filiszteusok őrseregéhez, mely ama helyen túl vagyon. Atyjának pedig ezt nem jelenté.
Saul pedig Gábaa felső részén mulat vala a gránát-almafa alatt, mely Magronban vala, mintegy hatszáz ember lévén vele.
És Akiás, Akitobnak, Ikabod atyjafiának, Fineesz fiának fia, ki Hélitől, az Úr papjától származott vala Sílóban, efódot visel vala. De a nép sem tudta, hova ment Jonatás. [Kir. I. 4,21.]
A szorosok között pedig, melyeken átmenni igyekezék Jonatás a filiszteusok őrseregéhez, hegyes kősziklák valának mindkét felül, és fogak gyanánt kiálló meredek kőszálak mindenfelül; egyiknek neve Bózes, a másiknak neve Széne.
Az egyik kőszál éjszakra tetszik ki Makmász ellenében, és a másik délre Gábaa felé.
Mondá pedig Jonatás fegyverhordozó ifjának: Jer, menjünk át e körülmetéletlenek őrseregéhez, talán velünk lesz az Úr; mert nem nehéz az Úrnak akár sok, akár kevés által megszabadítani.
És mondá neki fegyverhordozója: Cselekedd mindazt, mi lelkednek tetszik; menj, a hová kivánkozol, és veled leszek, a hol csak akarod.
És mondá Jonatás: Ime mi átmegyünk e férfiakhoz. És mikor nekik magunkat megmutatjuk,
ha igy szólnak nekünk: Megálljatok, mig hozzátok megyünk; maradjunk helyünkön, és ne menjünk föl hozzájok.
Ha pedig mondják; Jertek föl hozzánk; menjünk föl, mert kezeinkbe adta őket az Úr: ez lészen jelünk.
Megmutaták tehát magokat mindketten a filiszteusok őrseregének; és mondák a filiszteusok: Ime a zsidók kijőnek a barlangokból, melyekben elrejtezve valának.
És szólának a férfiak az őrseregből Jonatásnak és fegyverhordozójának, és mondák: Jertek föl hozzánk, és mutatunk nektek valamit. És mondá Jonatás fegyverhordozójának: Menjünk fel, kövess engem, mert Izrael kezeibe adta őket az Úr. [Makkab. I. 4,30.]
Fölméne tehát Jonatás kézzel lábbal mászván, és fegyverhordozója utána. És némelyek Jonatás előtt hullának el, némelyeket pedig fegyverhordozója öle meg, követvén őt.
S így lőn az első összecsapás, melyben megöle Jonatás és fegyverhordozója mintegy húsz férfiút, egy holdföldnek felén, melyet egy iga-ökör egy nap szokott megszántani.
És csoda lőn a táborban a mezőn; és az őrsereg egész népe is, mely zsákmányolni ment vala, elréműle, és a föld renge; mert mintegy csoda történék Isten által.
És arra tekintének Saul őrei, kik Benjamin Gábaájában valának, és íme az elhullott és ide s tova szaladó sokaság vala ottan.
És mondá Saul a vele lévő népnek: Vizsgáljátok és nézzétek meg, ki ment el közőlünk. És mikor megvizsgálták, úgy találák, hogy Jonatás és fegyverhordozója nincs jelen.
És mondá Saul Akiásnak: Hozd elé az Isten szekrényét. (Mert ott vala az Isten szekrénye az nap Izrael fiaival.)
És midőn szóla Saul a papnak, nagy zajgás támada a filiszteusok táborában; és lassanlassan növekedvén, hallhatóbban hangzik vala. És mondá Saul a papnak: Vond be kezedet.
Ekkor fölkiálta Saul és az egész vele lévő nép, és a viadal helyéig menének; és íme kinekkinek egymás ellen fordult vala kardja, és igen nagy vérontás lőn.
De a zsidók is, kik a filiszteusokkal voltak tegnap és tegnapelőtt, és velök fölmentek vala a táborba, visszatérének, hogy Izraellel legyenek, kik Saullal és Jonatással valának.
Mind az izraeliták is, kik elrejteztek vala Efraim hegyén, hallván, hogy a filiszteusok elfutottak, övéikhez csatlakozának a harczon. És Saullal mintegy tízezer férfiú vala.
És az Úr megszabadítá az napon Izraelt. A harcz pedig tarta egész Betávenig.
És Izrael férfiai egymáshoz csatlakozának az napon; Saul pedig esküvéssel kötelezé a népet, mondván: Átkozott ember, ki kenyeret eszik estig, míg boszút nem állok ellenségeimen. És nem evék az egész nép kenyeret.
És a föld egész népsége egy berekbe juta, melyben méz vala a föld színén.
A berekbe méne pedig a nép, és látá a folyó mézet, és senki sem vivé kezét szájához; mert a nép fél vala az esküvéstől.
Jonatás pedig nem hallotta vala, mikor atyja esküvéssel kötelezte a népet; és kinyujtván a vessző végét, mely kezében vala, a lépes mézbe mártá, és kezét szájához vivé, és szemei megvilágosodának.
És felelvén egy a népből, mondá: Esküvéssel kötelezte atyád a népet, mondván: Átkozott ember, ki kenyeret eszik ma (a nép pedig elbágyadt vala).
És mondá Jonatás: Atyám megháborította a földet; láttátok magatok, hogy szemeim megvilágosodtak, mivel izlelék egy keveset a mézből:
mennyivel inkább, ha evett volna a nép ellensége zsákmányából, melyet talált? nem nagyobb csapás lett volna-e a filiszteusokon?
Az napon tehát megverék a filiszteusokat Makmásztól Ajalonig. Igen elfárada pedig a nép,
és zsákmányolásra fordúlván, elvivé a juhokat és ökröket és borjakat, és megölék a földön; és a nép vérrel evék.
Hirűl vivék pedig Saulnak, megmondván, hogy a nép vétkezett az Úr ellen, vérrel evén. Ki mondá: Vétkeztetek; hengerítsetek hozzám mindjárt egy nagy követ.
És mondá Saul: Széledjetek el a népség között, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide hozzám kiki ökrét és kosát, és öljétek meg ezen, és egyetek, és nem vétkeztek az Úr ellen, vérest evén. Elhozá tehát az egész nép, kiki ökrét a maga kezén, egész éjjelig, és megölék ott.
Saul pedig oltárt építe az Úrnak, és akkor kezde először oltárt építeni az Úrnak.
És mondá Saul: Üssünk a filiszteusokra éjjel, és veszítsük el őket, míg reggel megvirad, ne hagyjunk meg közőlük egy férfiút se. És mondá a nép: Cselekedjed mindazt, mi szemeid előtt jónak látszik. És mondá a pap: Járúljunk ide az Istenhez.
És tanácsot kérde Saul az Úrtól: Űzőbe vegyem-e a filiszteusokat? Izrael kezébe adod-e őket? És nem felele neki az napon.
És mondá Saul: Állítsátok ide a nép minden szegletét; és tudjátok meg, és lássátok, ki által történt ma e vétek?
Él az Úr, Izrael szabadítója! hogy ha Jonatás fiam által történt is, másíthatlanúl meghal. És senki sem szóla ellene az egész népből.
És mondá egész Izraelnek: Váljatok ti egy felé, és én Jonatás fiammal más felűl leszek. És a nép felelé Saulnak: A mi szemeid előtt jónak látszik, cselekedjed.
És mondá Saul Izrael Urának Istenének: Izrael Ura Istene! adj jelt: mi oka, hogy ma nem feleltél szolgádnak? Ha bennem, vagy Jonatás fiamban van a vétek, adj jelt; vagy ha e gonoszság népedben vagyon, mutasd meg szentségedet. És találtaték Jonatás és Saul, a nép pedig megmenekedék.
És mondá Saul: Vessetek sorsot közöttem és Jonatás fiam között. És Jonatásra esék.
Mondá pedig Saul Jonatásnak: Jelentsd meg nekem, mit míveltél. És megjelenté neki Jonatás, és mondá: A vessző hegyén, mely kezemben vala, egy kevés mézet ízleltem, és íme meghalok.
És mondá Saul: Ezeket cselekedje nekem az Isten, és ezeket mívelje, hogy halállal halsz meg, Jonatás!
És mondá a nép Saulnak: Tehát Jonatás haljon-e meg, ki e nagy szabadúlást szerzé Izraelben? ez méltatlan dolog! Él az Úr! egy hajszál sem esik el az ő fejéről a földre, mert az Istennel munkálkodott ma. Igy megmenté a nép Jonatást, hogy nem halt meg.
És visszatére Saul, és nem űzé a filiszteusokat; a filiszteusok pedig helyeikre menének.
És Saul megerősítvén királyságát Izrael fölött, hadakozék köröskörűl minden ellensége ellen, Moáb és Ammon fiai, Edom és Szóba királyai és a filiszteusok ellen; és a hova csak fordult, győzedelmes lőn.
És hadsereget gyüjtvén, megveré Amaleket, és megszabadítá Izraelt pusztítói kezéből.
Valának pedig Saulnak fiai, Jonatás és Jesszui és Melkiszua; és két leánya nevei, az elsőszülött neve Mérob, és a kisebbik neve Míkol.
És Saul feleségének neve Akinoam, Akimaas leánya; és hadvezérének neve Abner, ki Nernek, Saul nagybátyjának fia vala.
Cisz pedig Saul atyja vala, és Ner, Abner atyja, Abiel fia.
Saulnak pedig hatalmas hadakozása vala a filiszteusok ellen minden napjaiban; mert ha valamely erős és hadra termett férfiút láta Saul, magához vevé.
Saul győzelme az amalecítákon. Engedetlensége és isméti elvettetése. Sámuel elhagyja őt.
És Sámuel mondá Saulnak: Engem küldött az Úr, hogy királylyá kenjelek téged az ő népén, Izraelen; most tehát halljad az Úr szavát.
Ezeket mondja a seregek Ura: Számba vettem mind, a miket az amalecíták cselekedtek Izraelnek, mimódon állottak ellene az útban, mikor feljött Egyiptomból. [Móz. II. 17,8.]
Most azért menj és verd meg az amalecítákat, és pusztítsd el mindenöket, ne kedvezz nekik, és meg ne kivánj valamit az ő vagyonukból, hanem öld meg férfiútól asszonyig, s a gyermeket és csecsemőt, az ökröt és juhot, a tevét és szamarat.
Parancsola tehát Saul a népnek, és számbavevé őket, mint bárányokat, kétszázezer gyalogot és tizezer férfiút Júdából.
És mikor Saul az amalecíták városáig ment, cselt vete a pataknál.
És mondá Saul a cineusoknak: Menjetek el, távozzatok és költözzetek le Amalektől, netalán összekeverjelek vele. Mert ti irgalmasságot cselekedtetek Izrael minden fiaival, midőn feljöttenek Egyiptomból. És eltávozának a cineusok az amalecíták közől.
És megveré Saul az amalecítákat Hevilától egész Szúrig, mely Egyiptom átellenében vagyon.
És elevenen fogá el Ágágot, az amalecíták királyát; a többi népséget pedig mind megölé fegyver élével.
És megkimélé Saul és a nép Ágágot és a legjobb juhnyájakat, a csordákat és ruhákat, a kosokat és mindazokat, mik szépek valának, és nem akarák azokat elveszteni; a mi pedig hitvány és megvetendő volt, azt elpusztíták.
Lőn pedig az Úr szava Sámuelhez, mondván:
Bánom, hogy Sault királylyá rendeltem, mert elhagyott engem, és igémet cselekedettel nem teljesítette. És megszomorodék Sámuel, és kiálta az Úrhoz egész éjjel.
És mikor éjjel fölkelt Sámuel, hogy Saulhoz menjen reggel, hirűl vivék Sámuelnek, hogy Saul Karmélba jött, és diadalívet emelt magának, és visszatérvén, átment és leköltözött Galgalába. Sámuel tehát Saulhoz jöve, és Saul égőáldozatot mutat vala be az Úrnak a zsákmány javából, melyet az amalecítáktól hozott vala.
És mikor Saulhoz jutott Sámuel, mondá neki Saul: Áldott vagy te az Úrtól, beteljesítettem az Úr igéjét.
És mondá Sámuel: S micsoda nyájak és csordák bőgése ez, mely füleimbe hangzik, a mit én hallok?
És mondá Saul: Az amalecítáktól hozták azokat, mert a nép megkimélte a jobb juhokat és csordákat, hogy azokat a te Urad- Istenednek áldozzák, a többit pedig megöltük.
Sámuel pedig mondá Saulnak: Engedd meg, és kijelentem neked, miket az Úr nekem szólott éjjel. És mondá neki: Szólj.
És mondá Sámuel: Nemde, mikor csekély voltál tenszemeid előtt, fövé lettél Izrael nemzetségében? és királylyá kent föl téged az Úr Izraelen;
és útra küldött téged az Úr, és mondotta: Menj, és öld meg a vétkes Amaleket, és hadakozzál ellenök teljes elvesztésökig.
Miért nem hallgattál tehát az Úr szavára; hanem a zsákmányra fordúltál, és gonoszat cselekedtél az Úr szemei előtt?
És Saul mondá Sámuelnek: Sőt hallgattam az Úr szavára, és azon úton jártam, melyen elküldött engem az Úr, és elhoztam Ágágot, az amalecíták királyát, és az amalecítákat megöltem.
A nép pedig a zsákmányból juhokat és ökröket hozott, a javát azokból, melyek megölettek, hogy azt Urának Istenének áldozza Galgalában.
És mondá Sámuel: Vajjon az Úr égő- és békeáldozatokat kiván-e, és nem azt-e inkább, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Mert jobb az engedelmesség, mint az áldozatok, és jobb szót fogadni, mint a kosok kövérét bemutatni; [Sirák 4,17. Oze 6,6. Máté 9,13. 12,7.]
mert ellene tusakodni, olyan, mint a varázslás vétke; és nem akarni engedelmeskedni, mint a bálványozás bűne. Ugyanazért mivel megvetetted az Úr szavát, téged is megvetett az Úr, hogy ne légy király.
És Saul mondá Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úr beszédét és a te igéidet, félvén a néptől, és engedvén az ő szavoknak.
Hanem most, kérlek, vidd el bűnömet, és térj vissza velem, hogy imádjam az Urat.
És Sámuel mondá Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úr szavát, téged is megvetett az Úr, hogy ne légy király Izraelen.
És elfordúla Sámuel, hogy elmenjen; amaz pedig megfogá palástja szélét, mely meg is szakada.
És mondá neki Sámuel: Az Úr ma elszakasztotta tőled Izrael országát, és felebarátodnak adta, ki jobb náladnál. [Kir. I. 28,17.]
A győzelmes pedig Izraelben nem kimél, és nem fogja megbánni, mert nem ember, hogy megbánja.
Amaz pedig mondá: Vétkeztem; de most becsülj meg engem népem vénei előtt és Izrael előtt, és térj vissza velem, hogy imádjam a te Uradat Istenedet.
Megfordúlván tehát Sámuel, követé Sault, és Saul imádá az Urat.
És mondá Sámuel: Hozzátok hozzám Ágágot, az amalecíták királyát. És eléje viteték az igen kövér és reszkető Ágág. És mondá Ágág: Igy választ-e el a keserű halál?
És mondá Sámuel: A mint magzatok nélkül hagyta kardod az asszonyokat, úgy legyen magzatok nélkül anyád az asszonyok között. És darabokra vagdalá őt Sámuel az Úr előtt Galgalában.
Sámuel azután elméne Ramatába, Saul pedig fölméne házába Gábaába.
És Sámuel nem látá többé Sault halála napjáig; mindazáltal Sámuel siratja vala Sault, mivel megbánta az Úr, hogy királylyá rendelte őt Izraelen.
Sámuel királylyá keni föl Dávidot. Dávid Saulnak szolgálatába lép.
És mondá az Úr Sámuelnek: Meddig siratod Sault, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, és jőj elé, hogy téged a betlehemi Izaihoz küldjelek; mert az ő fiai közől néztem ki magamnak királyt.
És mondá Sámuel: Hogy menjek? mert meghallja Saul, és megöl engem. És mondá az Úr: A csordából végy egy borjút kezedhez, és mondd: Áldozni jöttem az úrnak.
És hívd meg Izait az áldozatra, és én megmutatom neked, mit cselekedjél; és kend föl, a melyiket kijelölöm neked.
Sámuel tehát úgy cselekvék, mint az Úr szólt vala neki. És elméne Betlehembe, és eléje jövén a város vénei, csodálkozának, és mondák: Békeséges-e bejöveteled?
És mondá: Békeséges; áldozni jöttem az Úrnak, szenteljétek meg magatokat, és jőjetek velem, hogy áldozzak. Megszentelé tehát Izait és fiait, és elhívá őket az áldozatra.
És mikor bementek, látá Eliabot és mondá: Vajjon az Úr előtt van-e az ő fölkentje?
És az Úr mondá Sámuelnek: Ne nézd ábrázatát, se termete magasságát, mert én megvetettem őt, és nem itélek az emberek nézete szerint; mert az ember azokat nézi, a mik látszanak, az Úr pedig a szívet nézi. [Zsolt. 7,10.]
És Izai szólítá Abinadabot, és Sámuel elé hozá őt. Ki mondá: Ezt sem választotta az Úr.
Ekkor Izai eléhozá Szammát, kiről mondá: Ezt sem választotta az Úr.
Izai tehát bevezeté hét fiát Sámuel elé, és mondá Sámuel Izainak: Nem választott az Úr ezek közől.
És mondá Sámuel Izainak: Ezek-e mindössze fiaid? Ki felelé: Hátra van még a legkisebb, s ez juhokat legeltet. És mondá Sámuel Izainak: Küldj el, és hozasd el őt; mert előbb nem telepedünk le, míg az ide nem jő.
Elkülde tehát, és eléhozatá őt. Piros vala pedig ez és szép tekintetű és ékes arczú. És mondá az Úr: Kelj föl, kend fel őt, mert ez az.
Vevé tehát Sámuel az olajos szarut, és fölkené őt bátyjai között; és az Úr lelke Dávidra szálla az naptól és azután is; és fölkelvén Sámuel, elméne Ramatába. [Kir. II. 7,8. Zsolt. 77,70. 88,21. Ap.cs. 7,46. 13,22.]
Az Úr lelke pedig eltávozék Saultól, és gyötri vala őt a gonosz lélek az Úrtól.
És szolgái mondák Saulnak: Ime gonosz lélek gyötör téged az Istentől.
Parancsoljon urunk, és szolgáid, kik előtted vannak, keresnek embert, ki hárfán tud játszani, hogy mikor megragad téged a gonosz lélek az Úrtól, pengesse kezével, és könnyebben viseljed.
És mondá Saul szolgáinak: Szerezzetek tehát nekem valakit, a ki jól hárfáz, és vezessétek hozzám.
És felelvén egy a szolgák közől, mondá: Ime láttam a betlehemi Izai fiát, ki tud hárfázni, és igen nagy erővel bíró és hadratermett férfiú, és okos beszédű, és szép férfiú; és az Úr vagyon vele.
Saul tehát követeket külde Izaihoz, mondván: Küldd hozzám fiadat, Dávidot, ki a legeltetésen vagyon.
Izai tehát megterhelt kenyerekkel egy szamarat, és vőn egy korsó bort, és egy gödölyét a kecskék közől, és fia, Dávid által Saulnak küldé.
És Dávid eljuta Saulhoz, megjelenvén előtte; amaz pedig igen megszereté őt, és fegyverhordozója lőn.
És Izaihoz külde Saul, mondván: Álljon Dávid színem előtt; mert kedvet talált szemeimben.
Azért valahányszor a gonosz lélek az Úrtól megragadja vala Sault, Dávid vévén a hárfát, pengeti vala kezeivel, és Saul megélede, és megkönnyebbűle; mert a gonosz lélek eltávozott tőle.
Dávid megöli Góliátot.
De a filiszteusok egybegyűjtvén seregeiket a harczra, összejövének Júda Szókójába, és táborba szállának Szókó és Azeka között, Dommim határain.
Saul pedig és Izrael fiai egybegyűlvén, a terebint-völgybe menének, és a sereget harczra rendezék a filiszteusok ellen.
És a filiszteusok a hegyen állnak vala egyfelűl, Izrael pedig a hegyen áll vala másfelűl; és völgy vala közöttük.
És kijöve egy geti Góliát nevű fattyú-férfiú a filiszteusok táborából, hat könyöknyi és egy arasznyi magasságú;
és réz-sisak vala fején, és pikkelyes pánczél öltözéke. Pánczélja nehézsége pedig ötezer siklusnyi réz vala,
és réz-saruk valának szárain, réz-paizs födvén vállait.
Dárdája nyele pedig olyan vala, mint a szövők zugolyfája; dárdája vasa pedig hatszáz siklusnyi vasból vala; és fegyverhordozója előtte mégyen vala.
És megállván, kiálta Izrael seregei előtt, és mondá nekik: Miért jöttetek harczra készűlve? Nem filiszteus vagyok-e én, és ti Saul szolgái? Válaszszatok közőletek férfiút, ki lejőjön párviadalra.
Ha megvíhat velem, és megver engem, szolgáitok leszünk; ha pedig én leszek erősebb és megverem őt, ti lesztek szolgák, és szolgáltok nekünk.
És mondá a filiszteus: Én kigúnyoltam ma Izrael seregeit: Adjatok nekem férfiút, ki párbajra szálljon velem.
Hallván pedig Saul és mind az izraeliták a filiszteus ezen beszédeit, álmélkodnak és igen félnek vala.
Dávid pedig fia vala egy efratai férfiúnak, kiről fölebb vala szó, Júda Betleheméből, kinek neve Izai, s kinek nyolcz fia vala, és ki Saul napjaiban öreg és élemedett ember vala a férfiak között. [Kir. I. 16,1.]
Három idősebb fia pedig Saul után méne a hadba, és ezek nevei az ő három fiának, kik a hadba mentek, Eliab az elsőszülött, a második Abinadab, a harmadik Szamma.
Dávid pedig a legkisebbik vala. Tehát az idősbek hárman követvén Sault,
elméne Dávid és visszatére Saultól, hogy legeltesse atyja nyáját Betlehemben.
A filiszteus pedig eljő vala reggel és estve, ott állván negyven napig.
Mondá pedig Izai az ő fiának, Dávidnak: Vígy bátyáidnak egy éfi darát és im e tíz kenyeret, és fuss a táborba bátyáidhoz;
és e tíz kerek sajtot vidd az ezredesnek; és látogasd meg bátyáidat, ha jól vannak-e? és tudd meg, kikkel vannak sorban?
Saul pedig és azok és Izrael fiai mindnyájan a terebint-völgyben hadakoznak vala a filiszteusok ellen.
Dávid tehát reggel fölkele és pásztorra bízá a nyájat, és megterhelten elméne, a mint parancsolta vala neki Izai. És juta Magala helyére és a sereghez, mely kiméne a harczra, fölrivallván a viadalban.
Mert Izrael elrendezte vala a sereget, de ellenben a filiszteusok is fel voltak készűlve.
Dávid azért a holmit, melyet hozott vala a poggyászok őrének keze alatt hagyván, a viadal helyére futa, és kérdezkedék, ha minden jól van-e bátyjai körűl?
És velök szóltában, megjelenék ama fattyú-férfiú, a Góliát nevű geti filiszteus, feljövén a filiszteusok táborából, és ugyanazon igéket mondván, és Dávid hallá azokat.
Az izraeliták pedig, midőn meglátták ama férfiút, mindnyájan elfutának színe elől, igen félvén tőle.
És mondá egynémely Izraelből: Láttátok-e ezen férfiút, ki feljött? mert Izraelt jött gúnyolni. Azért a férfiút, ki amazt megveri, meggazdagítja a király nagy gazdagsággal, és leányát neki adja, és atyja házát adómentessé teszi Izraelben.
És szóla Dávid a vele ott álló férfiaknak, mondván: Mit adnak a férfiúnak, ki megveri e filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izraelről? mert ki ez a körűlmetéletlen filiszteus, hogy az élő Isten hadseregét gúnyolja?
A nép pedig elmondá neki ugyanazon beszédet, mondván: ezeket adják a férfiúnak, ki őt megveri.
Mit mikor meghallott nagyobbik bátyja, Eliab, midőn a többiekkel szólott, megharaguvék Dávidra, és mondá: Miért jöttél, és miért hagytad el azon kevés juhot a pusztában? ismerem én kevélységedet és szived álnokságát; mert azért jöttél le, hogy a harczot lássad.
És mondá Dávid: Mit cselekedtem? nem szóbeszéd-e ez?
És kevéssé elfordúla tőle máshoz, és ez ugyanazon beszédet mondá. És a nép ugyanazon igét felelé neki, mint azelőtt.
Meghallák pedig az igéket, melyeket Dávid szóla, és elbeszélék Saul előtt.
Kihez mikor elvitetett, szóla neki: El ne csüggedjen valaki szive ezen; én, a te szolgád, elmegyek, és megvívok e filiszteussal.
És mondá Saul Dávidnak: Nem állhatsz te ellen e filiszteusnak, meg sem víhatsz vele, mert gyermek vagy, az pedig hadakozó férfiú ifjúságától.
És Dávid mondá Saulnak: Szolgád legelteti vala atyja nyáját; és eljövén az oroszlán vagy medve, és elvivén a kost a nyájból, [Birák 47,3.]
én megkergetém azokat és leverém, és kiragadám szájokból; és ha azok ellenem támadtak, megfogám állokat, és megfojtám és megölém azokat.
Mert mind oroszlánt, mind medvét öltem én, te szolgád; azért e körűlmetéletlen filiszteus is olyan lesz, mint egy azok közől. Tehát megyek, és elveszem a nép gyalázatát; mert ki ez a körűlmetéletlen filiszteus, hogy átkozni merte az élő Isten hadseregét?
És mondá Dávid: Az Úr, ki megszabadított engem az oroszlán kezéből és a medve kezéből, ő szabadít meg engem e filiszteus kezéből. Mondá pedig Saul Dávidnak: Menj, és az Úr legyen veled.
És Saul felöltözteté Dávidot az ő ruháiba, és réz-sisakot tőn fejére, és pánczélba öltözteté őt.
És Dávid amannak kardját felkötvén ruháján fölűl, kezdé próbálni, ha fegyverben járhat-e, mert nem szokta vala. És Dávid mondá Saulnak: Nem járhatok igy, mert nem szoktam. És letevé azokat.
És vevé botját, mely mindenkor kezében vala. És választa magának öt igen sima követ a patakból, és azokat pásztor-táskájába tevé, mely nála vala, és a parittyát kezébe vevé, és elindúla a filiszteus ellen.
Mégyen vala pedig a filiszteus, lépdelve és közelgetve Dávid ellen, és fegyverhordozója előtte.
És mikor megtekintette a filiszteus és látta Dávidot, lenézé őt; mert ifjú vala, piros és szép tekintetű.
És Dávidnak mondá a filiszteus: Vajjon eb vagyok-e én, hogy bottal jösz rám? És megátkozá a filiszteus Dávidot az ő isteneivel;
és mondá Dávidnak: Jöszte hozzám, és az égi madaraknak és földi vadaknak adom testedet.
Dávid pedig mondá a filiszteusnak: Te karddal és dárdával és paizszsal jösz rám, én pedig a seregek Urának, Izrael seregei Istenének nevében jövök ellened, kiket ma kigúnyoltál,
és az Úr kezembe ad téged, és megverlek téged, és fejedet veszem; és a filiszteusok tábora testeit ma az égi madaraknak és földi vadaknak adom; hadd tudja az egész föld, hogy van Isten Izraelben;
és ismerje meg az egész gyülekezet, hogy nem kard s nem dárda által szabadít az Úr; mert övé a harcz, és titeket kezeinkbe ad.
Midőn tehát fölkelt a filiszteus, és menvén, közelgete Dávid ellen, siete Dávid, és viadalra futa a filiszteus elé.
És kezét a táskába nyujtá, és egy követ vőn, és parittyával hajíta, s azt megforgatván, a filiszteust homlokba sujtá; és a kő homlokában akada, és leesék arczczal a földre.
Így győzé meg Dávid a filiszteust parittyával és kővel; és a megvert filiszteust megölé. És mivel kard nem volt Dávid kezében, [Sirákf. 47,4. Makkab. I. 4,30.]
odafutván, a filiszteusra álla, és annak kardját fogá és kivoná hüvelyéből, és megölé őt és fejét vevé. Látván pedig a filiszteusok, hogy meghalt közöttük a legerősebb, megfutamodának.
És fölkelvén Izrael és Júda férfiai, fölrivallának, és kergeték a filiszteusokat, valamíg eljutottak a völgybe és Akkaron kapujáig; és elhullának a filiszteusok közől a sebesűltek Száraim útján, és egész Getig és Akkaronig.
És visszatérvén Izrael fiai, miután elkergették a filiszteusokat, földúlák azok táborát.
Fölvevén pedig Dávid a filiszteus fejét, Jerusalembe vivé azt; annak fegyvereit pedig a maga sátorába tevé.
Az időben pedig, mikor Saul látta Dávidot kimenni a filiszteus ellen, mondá Abnernek, a sereg fejedelmének: Abner! melyik nemzetségből származott ez ifjú? És mondá Abner: Él a te lelked, király! ha tudom.
És mondá a király: Kérdezd meg, ki fia ez az ifjú?
És mikor visszatért Dávid, megvervén a filiszteust, fogá őt Abner, és Saul elé vivé, kezében lévén a filiszteus feje.
És mondá neki Saul: Melyik nemzetségből vagy, oh ifjú? És mondá Dávid: Én a betlehemi Izai, a te szolgád fia vagyok.
Jonatás barátságra lép Dáviddal; ez üldöztetik Saultól, Míkolt nyeri feleségűl.
És lőn, mikor a szólást elvégezte Saullal, Jonatás lelke egybeforrada Dávid lelkével, és szereté őt Jonatás, mint a maga lelkét.
És elvivé őt Saul azon nap, és nem engedé neki, hogy visszatérjen atyja házába.
Szövetséget kötének pedig Dávid és Jonatás; mert szereté őt, mint a maga lelkét.
Úgy hogy Jonatás megfosztá magát köntösétől, melybe öltözve volt, és Dávidnak adá azt, és többi ruházatát is, sőt kardját és kézíját és övét is.
És eljár vala Dávid mindazokban, mikre Saul őt küldötte, okosan viselvén magát; és Saul a hadakozó férfiak fejedelmévé tevé őt, és kedves vala az egész nép szemei előtt, és főképen Saul szolgái előtt.
Midőn pedig Dávid a filiszteust megvervén, visszatére, kimenének az asszonyok Izrael minden városaiból, énekelve és tánczolva, Saul király elé, vigaság dobjaival és hangszerekkel.
És éneklének az asszonyok, játszván és mondván: Saul ezeret vert meg, és Dávid tízezeret. [Kir. I. 21,11. Sirák 47,7.]
Igen megharaguvék pedig Saul, és nem tetszék szemei előtt e beszéd, és mondá: Dávidnak tízezeret adtak, és nekem ezeret adtak: mi kell egyéb neki, mint csak a királyság?
Saul azért nem jó szemmel nézi vala Dávidot az naptól és azután is.
Másodnap múlva pedig a gonosz lélek az Istentől Saulra rohana, s ez prófétál vala házában; Dávid pedig pengeti vala kezével a hárfát, mint egyéb napokon. És Saul dárdát tart vala,
és kiveté azt, gondolván, hogy Dávidot a falhoz szegezheti; de Dávid elhajola az ő arcza elől másodszor.
És Saul fél vala Dávidtól, mivelhogy az Úr ezzel lévén, tőle eltávozott vala.
Saul azért elküldé őt magától, és ezer férfiú hadnagyává tevé őt; s ki- és bejár vala a nép láttára.
És Dávid okosan jár vala el minden útain, az Úr vele lévén.
Saul tehát látá, hogy igen okos, és tartani kezde tőle.
Dávidot pedig egész Izrael és Júda szereti vala; ő járván ki és be előttök.
És mondá Saul Dávidnak: Ime nagyobbik leányom, Mérob, őt adom neked feleségűl; csak légy erős férfiú, és harczolj az Úr hadaiban. Saul pedig gondolja vala, mondván: Kezem ne legyen rajta, hanem a filiszteusok keze legyen rajta.
Dávid pedig mondá Saulnak: Ki vagyok én, vagy mi az én életem, vagy atyám nemzetsége Izraelben, hogy a király veje legyek?
Eljövén pedig az idő, mikor Saul leányát, Mérobot, Dávidnak kelle adni, a molatíta Hadrielnek adaték az feleségűl.
Dávidot pedig megszereté Míkol, Saul második leánya. S ez hírűl viteték Saulnak, és tetszék neki.
És mondá Saul: Neki adom őt, hogy vesztére legyen, és a filiszteusok keze legyen rajta. És mondá Saul Dávidnak: Két dologért leszesz ma vőm.
És Saul parancsolá szolgáinak: Szóljatok titkon Dáviddal, mondván: Ime tetszel a királynak, és minden szolgája szeret téged; most azért légy a király veje.
És Saul szolgái elbeszélék Dávid hallatára mind ez igéket. És mondá Dávid: Csekély dolognak látszik-e nektek a király vejévé lenni? Én pedig szegény és vagyontalan férfiú vagyok.
És hírűlvivék Saulnak a szolgák, mondván: Ilyen igéket mondott Dávid.
Saul pedig mondá: Igy szóljatok Dávidnak: Nincs a királynak szüksége jegyajándékra, hanem csak száz filiszteus szemérmi előbőrére, hogy boszúállás legyen a király ellenségein. Saul pedig a filiszteusok kezébe szándékozik vala ejteni Dávidot.
És midőn szolgái hírűl vitték Dávidnak az igéket, melyeket Saul mondott vala, tetszék a beszéd Dávid szemei előtt, hogy a király veje lehessen.
És kevés nap után fölkelvén Dávid, elméne a férfiakkal, kik alatta valának. És megvere a filiszteusokból kétszáz férfiút, és elhozá azok szemérmi előbőrét, és leszámlálá a királynak, hogy veje lehessen. Azért Saul neki adá leányát, Míkolt feleségűl.
És látá Saul és megérté, hogy az Úr Dáviddal vagyon. Míkol pedig, Saul leánya, szereti vala őt.
És Saul még inkább kezde félni Dávidtól; és Saul ellensége lőn Dávidnak minden időben.
És midőn kijövének a filiszteusok fejedelmei, az ő kijövetelök kezdetétől Dávid okosabban viseli vala magát Saul minden szolgáinál és neve igen híres lőn.
Dávid Jonatás által megmenekedik Saultól, ki őt Sámuelig üldözi. A próféták csoportja.
Saul pedig szóla fiának, Jonatásnak, és minden szolgáinak, hogy öljék meg Dávidot. De Saul fia, Jonatás, igen szereti vala Dávidot.
És Jonatás megjelenté Dávidnak, mondván: Atyám, Saul, halálra keres téged; azért kérlek, vigyázz magadra reggel, és légy titkon, és rejtezzél el.
Én pedig kimenvén, atyám mellett fogok állani a mezőben, akárhol leszesz, és szólok felőled atyámnak, és a mit csak látok, hírűl adom neked.
Jonatás tehát jót szóla Dávid felűl atyjának, Saulnak, és mondá neki: Ne vétkezzél, király, Dávid szolgád ellen, mert nem vétett ellened, és cselekedetei igen hasznosak neked.
És lelkét kezébe vette, és megverte a filiszteust, és az Úr nagy szabadúlást cselekedett egész Izraelen; láttad ezt és örvendeztél. Miért vétkeznél tehát az ártatlan vér ellen, megölvén Dávidot, ki vétek nélkül vagyon?
Mit mikor hallott Saul, kiengesztelődvén Jonatás szava által, megesküvék: Él az Úr, hogy nem öletik meg!
Jonatás tehát szólítá Dávidot, és megjelenté neki mind ez igéket; és Jonatás bevivé Dávidot Saulhoz, és előtte vala, mint tegnap és tegnapelőtt volt.
De ismét háború támada, és kimenvén Dávid, hadakozék a filiszteusok ellen; és megveré őket nagy csapással, és elfutának színe elől.
És lőn a gonosz lélek az Úrtól Saulon; ki a maga házában ülvén, dárdát tart vala; Dávid pedig hárfát penget vala kezével.
És Saul a dárdával Dávidot a falhoz törekvék szegezni, de Dávid elhajola Saul színe elől, a dárda pedig seb nélkül a falba méne, és Dávid kifuta, és megszabadúla azon éjjel.
Saul tehát elküldé poroszlóit Dávid házába, hogy őrizzék őt, és reggel ölessék meg. Mit mikor dávidnak megjelentett felesége, Míkol, mondván: Ha meg nem szabadítod magadat ez éjjel, holnap meghalsz;
lebocsátá őt az ablakon. Amaz pedig elméne, és elfutván, megszabadúla.
Míkol pedig vőn egy faragott képet, és az ágyra tevé, és szőrös kecskebőrt tőn annak fejére, és befödé azt ruhákkal.
Azonban Saul poroszlókat külde, kik megfogják Dávidot; és az volt a felelet, hogy beteg.
És Saul ismét követeket külde, hogy megnézzék Dávidot, mondván: Hozzátok hozzám az ágyban, hadd ölessék meg.
És mikor elmentek a követek, faragott képet találtak az ágyon, és fején a kecskebőrt.
És mondá Saul Míkolnak: Miért játszottál így ki engem, elbocsátván ellenségemet, hogy elszaladjon? És Míkol felelé Saulnak: Mivel ő igy szóla nekem: Bocsáss engem, mert egyébkint megöllek.
Dávid pedig elfutván, megszabadúla, és Sámuelhez méne Ramatába, és hírűl vive neki mindent, a mit vele Saul cselekedett vala; és elmenének ő és Sámuel, és Nájotban mulatának.
Hírűl vivék pedig Saulnak, mondván: Ime Dávid Najotban vagyon Ramatában.
Saul tehát poroszlókat külde, hogy megfogják Dávidot; kik mikor látták a próféták csoportját prófétálni, és Sámuelt felettök állani, lőn az Úr lelke rajtok is, és ők is prófétálni kezdének.
Midőn ezt hirűl vitték Saulnak, más követeket is külde, kik szintén prófétálának. És Saul még harmadszor külde követeket, és azok is prófétálának. És haragra gerjedvén Saul,
maga is Ramatába méne, és juta a nagy kútig, mely Szókóban vagyon, és kérdezvén, mondá: Mely helyen vannak Sámuel és Dávid? És megmondák neki: Ime Nájotban vannak, Ramatában.
És Nájotba méne, Ramatában, és lőn rajta is az Úr lelke, és mégyen vala, járdogálván, és prófétál vala, míg Nájotba jutott, Ramatában.
És ő is megfosztá magát ruháitól és prófétála a többivel Sámuel előtt, és leborúla mezítelen azon egész nap és éjjel. Innen származott a közmondás: Vajjon Saul is a próféták között van-e? [Kir. I. 10,12.]
Jonatás megújítja szövetségét Dáviddal, és megszabadítja őt.
Dávid pedig elfuta Nájotból, mely Ramatában vagyon, és elmenvén, szóla Jónatás előtt: Mit míveltem, mi az én gonoszságom, és mi az én vétkem atyád ellen, hogy életemet keresi?
Ki mondá neki: Távol legyen, nem halsz meg; mert atyám nem cselekszik valami nagyot vagy kicsinyt, hanemha előbb megjelenti nekem; vajjon atyám csak ezt titkolta volna tőlem el? Nem, ez nem lehet.
És ismét megesküvék Dávidnak. De ez mondá: Atyád bizonynyal tudja, hogy kedvet találtam szemeid előtt, és mondani fogja: Ne tudja ezt Jonatás, netalán megszomorodjék. Sőt él az Úr, és él a te lelked! hogy (úgy szólván) csak egy lépésnyire vagyunk, én és a halál.
És Jonatás mondá Dávidnak: A mit csak mond nekem a te lelked, megcselekszem neked.
Dávid pedig mondá Jonatásnak: Ime holnap újhold ünnepe van, és nekem szokás szerint a király mellé kellene ülnöm az ételhez; hanem bocsáss engem, hadd rejtezzem el a mezőn harmadnap estéig.
Ha atyád körűltekintvén, kérdést tesz felőlem, feleld neki: Kért engem Dávid, hogy sietve városába, Betlehembe mehessen: mert esztendőnkinti áldozata van ott egész nemzetségének.
Ha mondja: Jól van; békesége lesz a te szolgádnak. Ha pedig megharagszik, tudjad, hogy betelt az ő gonoszsága.
Cselekedjél azért irgalmasságot szolgáddal; mert azt cselekedted, hogy én, a te szolgád, az Úr szövetségét kössem veled. Ha pedig valami gonoszság van bennem, te ölj meg, és atyádhoz ne vigy be engem.
És mondá Jonatás: Távol legyen az tőled, mert ha bizonynyal megértem, hogy atyám gonoszsága betelt ellened, nem lehet, hogy meg ne jelentsem neked.
1 Sám 20,11
És felelé Dávid Jonatásnak: Ki hozza hírűl nekem, hatalán atyád valamit keményen felel neked felőlem?
És Jonatás mondá Dávidnak: Jer és menjünk ki a mezőre. És mikor mindketten kimentek a mezőre,
Jonatás mondá Dávidnak: Izrael Ura Istene! ha kitanúlom atyám szándékát holnap vagy holnapután, és valami jó leend Dávidról, és mindjárt el nem küldök hozzád, és meg nem jelentem neked:
ezeket cselekedje az Úr Jonatásnak, és ezeket mívelje. Ha pedig megmarad atyám gonoszsága ellened: füledbe mondom meg, és elbocsátlak téged, hogy békével menj, és legyen az Úr veled, mint atyámmal volt.
És ha még élek, cselekedd az Úr irgalmasságát velem; ha pedig meghalok,
el ne vond irgalmasságodat házamtól örökké, mikor az Úr kiirtja Dávid minden ellenségeit a földről; vegye el Jonatást az ő házából és álljon boszút az Úr Dávid ellenségein.
Szövetséget szerze tehát Jonatás Dávid házával; és az Úr boszút álla Dávid ellenségein.
És ismét megesküvék Jonatás Dávidnak, mivel szerette őt, mert mint önnön lelkét, úgy szereti vala őt.
És mondá neki Jonatás: Holnap újhold ünnepe vagyon, és kérdés lesz felőled;
mert helyed üres lesz holnaputánig. Jőj le tehát sietve, és menj ama helyre, hol el kell rejtezned az napon, melyen szabad munkálkodni, és ülj azon kő mellé, melynek neve Ezel.
És én három nyilat lövök melléje, és úgy lövöm, mintha czéllövésben gyakorolnám magamat.
Elküldök egy gyermeket is, mondván neki: Eredj és hozd el nekem a nyilakat.
Ha mondandom a gyermeknek: Ime a nyilak innen vannak rajtad, vedd föl azokat; jőj hozzám, mert békeséged vagyon, és semmi gonosz nincsen, él az Úr! Ha pedig igy szólok a gyermeknek: Ime a nyilak túl vannak rajtad; menj el békével, mert az Úr elbocsátott téged.
Az ige felől pedig, melyet én s te szólottunk, legyen az Úr tanú közöttem és közötted mindörökké.
Elrejtezék tehát Dávid a mezőben, és eljöve az újhold ünnepe, és leüle a király kenyeret enni.
És mikor a király (szokás szerint) leült székébe, mely a fal mellett vala, fölkele Jonatás, és Abner üle Saul mellé, és Dávid helye üresen marada.
És Saul nem szóla semmit az napon; mert gondolja vala, talán az történt rajta, hogy nem tiszta, s még nem tisztúlt meg.
És mikor eljött az újhold ünnepe után a másodnap, Dávid helye ismét üres vala. És mondá Saul fiának, Jonatásnak: Miért nem jött el Izai fia enni sem tegnap, sem ma?
És Jonatás felelé Saulnak: Igen kére engem, hogy Betlehembe mehessen,
és mondá: Bocsáss el engem, mert esztendőnkinti áldozat van ama városban, bátyáim közől egyik meghívott engem; most tehát ha kedvet találtam szemeid előtt, hadd menjek hamar, és látogassam meg bátyáimat. Ez okért nem jött a király asztalához.
Megharagudván pedig Saul Jonatásra, mondá neki: Szemtelen asszony fia! nem tudom-e én, hogy Izai fiát szereted tenkisebbségedre és gyalázatos anyád szégyenére?
Mert valamíg Izai fia él a földön, meg nem állapodol te, sem királyságod. Azért ezennel küldj el, és vezesd hozzám őt; mert halál fia.
Felelvén pedig Jonatás atyjának, Saulnak, mondá: Miért haljon meg? mit cselekedett?
És dárdát ragada Saul, hogy átverje őt. És megérté Jonatás, hogy atyjánál el van végezve Dávid megöletése.
Fölkele tehát Jonatás az asztaltól fölgerjedett haraggal, és nem evék az újhold ünnepének második napján kenyeret. Mert bánkodik vala Dávidért, mivelhogy őt atyja meggyalázta.
És midőn reggel megviradott, elméne Jonatás a mezőre Dáviddal történt egyezése szerint, és egy kis gyermek vele;
és mondá gyermekének: Eredj, és hozd el nekem a nyilakat, melyeket ellövök. És mikor a gyermek elfutott, más nyilat löve túl a gyermeken.
Eljuta tehát a gyermek a nyil helyére, melyet Jonatás ellőtt vala, és kiálta Jonatás a gyermek után, és mondá: Ime ott van a nyil még túl rajtad.
És ismét kiálta Jonatás a gyermek után, mondván: Siess gyorsan, meg ne állj. Jonatás gyermeke pedig fölszedé a nyilakat, és urához hozá;
és teljességgel nem tudja vala, mi történik, mert csak Jonatás és Dávid tudják vala a dolgot.
Jonatás tehát a gyermeknek adá fegyvereit, és mondá neki: Eredj, és vidd a városba.
És mikor a gyermek elment, fölkele Dávid azon helyről, mely dél felé vala, és arczczal a földre borúlván, meghajola háromszor; és megcsókolván egymást, sírának együtt, de kivált Dávid.
Mondá azért Jonatás Dávidnak: Menj békével. A mi iránt megesküdtünk ketten az Úr nevére, mondván: Az Úr legyen közöttem és közötted, az én ivadékom és a te ivadékod között mindörökké…
És fölkele Dávid és távozék; de Jonatás is a városba méne.
Dávid Nóbéba jut éhezve Akimelek paphoz, és Ákis, filiszteus királyhoz.
Dávid pedig Nóbéba juta Akimelek paphoz, és elálmélkodék Akimelek azért, hogy oda jött Dávid. És mondá neki: Miért vagy egyedűl és senki sincs veled?
És Dávid mondá Akimelek papnak: A király parancsola nekem egy dolgot, és mondá: Senki ne tudja azt, a miért tőlem küldettél, és a mi parancsokat neked adtam; azért szolgáimat is erre s erre a helyre igazítottam.
Most tehát ha van valami kezednél, adj vagy öt kenyeret nekem, vagy a mit találsz.
És a pap felelvén Dávidnak, mondá neki: Nincs közkenyér kezemnél, hanem csak a szent kenyér; tiszták-e a szolgák főképen az asszonyoktól?
És felelé Dávid a papnak, és mondá neki: Bizonyára, ha az asszonyokról van szó, megtartóztattuk magunkat tegnap és tegnapelőttől, mikor kiindúltunk, és a legények edényei szentek voltak; s ámbár ez az út megfertőztetett, de az is megszenteltetik ma az edényekben.
A pap tehát szentelt kenyeret ada neki; mert nem vala ott kenyér, hanem csak a kitett kenyerek, melyek az Úr színe elől elvitettek vala, hogy meleg kenyerek tétessenek ki. [Máté 12,3.4.]
Vala pedig ott azon nap egy férfiú Saul szolgái közől az Úr hajlékában, Dóeg nevű idumei, Saulnak leghatalmasabb pásztora.
És Dávid mondá Akimeleknek: Van-e itt kezednél dárda vagy kard? mert kardomat és fegyvereimet nem hoztam el magammal, mivel a király megbízása siettet vala.
És mondá a pap: Ime itt van a filiszteus Góliát kardja, kit megvertél a terebint-völgyben, lepelbe takarva az efód mögött: ha azt el akarod vinni, vidd; mert itt nincs más azon kivűl. És mondá Dávid: Nincs más ahhoz hasonló, add azt nekem.
Fölkele tehát Dávid, és elfuta azon nap Saul szine elől; és méne Ákishoz, a geti királyhoz.
És Ákis szolgái, midőn meglátták Dávidot, mondák: Vajjon nem ez-e Dávid, a földnek királya? nem ennek énekeltek-e seregenkint, mondván: Saul ezeret vert meg, és Dávid tízezeret? [Kir. I. 18,7. Sirák 47,7.]
Dávid pedig szivére vette e beszédeket, és igen megijede Ákisnak, a geti királynak színétől.
És elváltoztatá arczát előttök, és ide s tova dőlöng vala kezeik között; és az ajtó szárnyaiba ütközik vala, nyála lefolyván szakállára.
És Ákis mondá szolgáinak: Láttátok, hogy ez ember bolond; miért hoztátok őt hozzám?
Szűkölködünk-e bolondokban, mivel ezt behoztátok, hogy bolondoskodjék előttem? ez jön-e az én házamba?
Dávid a moábi királyhoz megy. Saul megöleti a nóbei papokat.
Dávid tehát elméne onnan, és Odollam barlangjába futa. Mit mikor meghallottak bátyjai, és atyja egész háza, lemenének oda hozzája.
És hozzá gyűlének mindazok, kik nyomorúságban és adóssággal terhelve valának, és az elkeseredett szivűek; és ő azok fejedelme lőn, és vele mintegy négyszáz férfiú vala.
És elindula onnan Dávid Maszfába, mely Moábé; és mondá a moábi királynak: Maradjon, kérlek, atyám és anyám veletek, míg megtudom, mit fog az Isten velem cselekedni.
És a moábi király színe előtt hagyá őket, és nála lakának mind ama napokon, melyeken át Dávid az erősségben vala.
És Gád próféta mondá Dávidnak: Ne maradj az erősségben, eredj és menj Júda földére. És elméne Dávid, és juta Háret erdejébe.
És meghallá Saul, hogy látták Dávidot és a vele lévő férfiakat. Saul tehát, mikor Gábaába lakott és a berekben, mely Rámában vagyon, dárdát tartván kezében, és minden szolgái körűle állának,
mondá előtte álló szolgáinak: Halljátok most, Jémini fiai! Vajjon Izai fia ád-e mindnyájatoknak mezőket és szőlőket, és ő tesz-e mindnyájatokat ezredesekké és századosokká,
hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem, és nincs, a ki hírt adjon holott még fiam is szövetséget kötött Izai fiával? Nincs, ki ügyemet szánja közőletek, sem a ki hírt adjon; mivelhogy fiam ellenem támasztotta szolgámat, ki e mai napig utánam lelkesedik.
Felelvén pedig az előtte álló idumei Dóeg, ki fő vala Saul szolgái között, mondá: Láttam Izrai fiát Nóbéban, Akitob fiánál, Akimelek papnál.
Ki tanácsot kérdett az Úrtól felőle, és eleséget adott neki; még a filiszteus Góliát kardját is neki adta.
Elkülde tehát a király, hogy híjják el Akitob fiát, Akimelek papot és atyja egész házát, a papokat, kik Nóbéban valának, kik mindnyájan eljövének a királyhoz.
És mondá Saul Akimeleknek: Halljad, Akitob fia! Ki felelé: Itt vagyok, uram!
És mondá neki Saul: Miért esküdtetek össze ellenem, te és Izai fia, és kenyereket s kardot adtál neki, és tanácsot kérdettél felőle az Istentől, hogy ellenem támadjon, leselkedő lévén e mai napig?
És felelvén Akimelek a királynak, mondá: Kicsoda oly hív minden szolgáid közől, mint Dávid, a király veje, ki eljár parancsaidban, és dicsőséges a te házadban?
Ma kezdtem-e felőle tanácsot kérdeni az Istentől? távol legyen tőlem! Ne gyanúsítsa a király szolgáját ily dologról atyám egész házában; mert szolgád nem tudott semmit e dologban, sem kicsinyt, sem nagyot.
És mondá a király: Halállal halsz meg, Akimelek, te és atyád egész háza.
És a király mondá a legényeknek, kik körűle állottak vala: Fordúljatok, és öljétek meg az Úr papjait; mert kezök Dáviddal vagyon, tudván, hogy elszökött, és nem adták hirűl nekem. A király szolgái pedig nem akarák kinyujtani kezeiket az Úr papjaira.
És a király mondá Dóegnak: Fordúlj te, és rohanj a papokra. És az idumei Dóeg megfordúlván, a papokra rohana, és az nap gyolcs efódba öltözött nyolczvanöt férfiút öle meg.
Nóbét, a papok városát pedig megveré fegyverrel, a férfiakat és asszonyokat, a kisdedeket és csecsemőket, az ökröt, szamarat és juhot fegyver élével.
Elszaladván pedig Akitob fiának, Akimeleknek egyik fia, kinek Abiatar vala neve, Dávidhoz futa,
és hírűl vivé neki, hogy Saul megölte az Úr papjait.
És Dávid mondá Abiatarnak: Tudtam én az nap, hogy mivel az idumei Dóeg ott volt, kétség nélkül hirűl adja Saulnak. Én vagyok vétkes atyád minden lelkeiért.
Maradj velem, ne félj; ha valaki az én életemet keresi, a te életedet is keresi, és velem megtartatol.
Dávid megszabadítja Ceila városát a filiszteusoktól, elárultatik, üldöztetik és csodálatosan megmenekszik.
És hírt adának Dávidnak, mondván: Ime a filiszteusok víják Ceilát, és dúlják a szérűket.
Dávid tehát tanácsot kérde az Úrtól, mondván: Elmenjek-e, és megverem-e e filiszteusokat? És az Úr mondá Dávidnak: Eredj, és megvered a filiszteusokat, és Ceilát megszabadítod.
És a férfiak, kik Dáviddal valának, mondák neki: Ime mi itt Judeában lévén, félünk; mennyivel inkább, ha elmegyünk Ceilába a filiszteusok seregei ellen?
Annakokáért Dávid ismét tanácsot kérde az Úrtól. Ki felelvén, mondá neki: Kelj föl, és menj Ceilába, mert kezedbe adom a filiszteusokat.
Elméne tehát Dávid és az ő férfiai Ceilába, és hadakozék a filiszteusok ellen, és elhajtá azok barmait, és megveré őket nagy csapással; és Dávid megszabadítá Ceila lakóit.
Az időben pedig, mikor Akimelek fia, Abiatar, Dávidhoz futott Ceilába, az efódot magával vivén, ment vala le.
És Saulnak hírűl vivék, hogy Dávid Ceilába ment; és mondá Saul: Isten őt kezeimbe adta, és megrekedt, bemenvén a városba, melyen kapuk és zárak vannak.
És megparancsolá Saul az egész népnek, hogy menjen le harczra Ceilába, és szálljon Dávidra és az ő férfiaira.
Mit mikor Dávid megértett, hogy Saul alattomban gonoszt forral ellene, mondá Abiatar papnak: Vedd magadra az efódot.
És mondá Dávid: Izrael Ura Istene! hírt hallott a te szolgád, hogy Saul Ceilába készűl jőni, hogy lerontsa a várost miattam;
kezébe adnak-e engem a ceilai férfiak? és lejön-e Saul, mint szolgád hallotta? Izrael Ura Istene! jelentsd meg a te szolgádnak ezt. És mondá az Úr: Lejő.
És mondá Dávid: A ceilai férfiak Saul kezébe adnak-e engem és a férfiakat, kik velem vannak? És mondá az Úr: Kezébe adnak.
Fölkele tehát Dávid és férfiai mintegy hatszázan, és kimenvén Ceilából, ide s tova bujdosnak vala, bizonytalanok lévén; és hírűl vivék Saulnak, hogy Dávid elfutott Ceilából, és megszabadult; azért nem méne ki.
Dávid pedig a pusztában igen erős helyeken vala, és Zif pusztájának hegyén, az erdős hegyen lakék; Saul mindazáltal keresi vala őt mindennap, de Isten nem adá őt kezébe.
És Dávid látá, hogy Saul kiment keresni az ő életét. Dávid pedig Zif pusztáján vala az erdőben.
És Saul fia, Jonatás fölkele és Dávidhoz méne az erdőbe, és megerősíté az ő kezét Istenben, és mondá neki:
Ne félj, mert nem talál meg téged atyám, Saul keze, és te uralkodni fogsz Izraelen, és én leszek utánad második; de atyám, Saul is tudja ezt.
Szövetséget tőn azért mind a kettő az Úr előtt; és Dávid az erdőben marada, Jonatás pedig házába tére.
De a zifeusok fölmenének Saulhoz Gábaába, mondván: Ime Dávid nem nálunk lappang-e az erdő legbátorságosabb helyein, Hakila halmán, mely a pusztának jobbja felől vagyon? [Kir. I. 26,1.]
Most tehát a mint lelked kívánkozott lejőni, jőj le; a mi dolgunk pedig, hogy őt a király kezébe adjuk.
És mondá Saul: Áldottak legyetek ti az Úrtól, hogy megszántátok ügyemet.
Menjetek el tehát, kérlek, és szorgalmasabban készűljetek fel, és még jobban vizsgáljátok és szemléljétek meg a helyet, hol jár az ő lába, vagy ott ki látta őt; mert azt véli felőlem, hogy álnokúl leselkedem utána.
Szemléljétek és nézzétek meg minden rejtekhelyét, melyekben rejtezik; és térjetek vissza hozzám, ha bizonyos a dolog, hogy elmenjek veletek. Ha szintén a földbe bujt is, kikeresem őt Júda minden ezrei között.
Amazok pedig fölkelvén, elmenének Zifbe Saul előtt; Dávid pedig és férfiai Maon pusztájában valának a mezőségen, Jeszimon jobbja felől.
Elméne tehát Saul és társai őt fölkeresni; és hírűl vivék Dávidnak, és mindjárt leméne a kősziklához, és Maon pusztájában lakék. Mit mikor Saul meghallott, kergeté Dávidot Maon pusztájában.
És Saul a hegy oldalán megy vala egyfelűl, Dávid pedig és férfiai a hegy oldalán valának másfelűl; de Dávidnak nem vala reménye elfuthatni Saul elől. Saul tehát és férfiai koszorú módjára körűlvevék Dávidot és férfiait, hogy megfogják őket.
S ekkor követ juta Saulhoz, mondván: Siess és jer, mert a filiszteus beütött a földre.
Saul tehát visszatére, megszűnvén űzni Dávidot, és méne a filiszteusok elé. Azért nevezék ama helyet: elválasztó kősziklának.
Dávid nagylelküleg megkiméli Sault, ki vele kibékűl, és őt megesketi.
Dávid pedig fölméne onnan, és Engaddi legbátorságosabb helyein lakék.
És mikor Saul visszatért, miután elűzte a filiszteusokat, hirt adának neki, mondván: Ime Dávid Engaddi pusztájában vagyon.
Saul tehát maga mellé vevén háromezer válogatott férfiút egész Izraelből, elméne fölkeresni Dávidot és férfiait, még az igen meredek kősziklákon is, melyeken csak a vadkecskék járnak.
És a juhok aklaihoz juta, melyek az útfélen valának. És barlang vala ott, melybe Saul beméne, hogy szükségét végezze, Dávid pedig és férfiai a barlang belső részében lappangnak vala.
És Dávidnak mondák szolgái: Ime a nap, melyről neked az Úr szólott: Én kezedbe adom ellenségedet, hogy cselekedjél vele, a mint szemeidnek tetszik. Dávid tehát fölkele, és elmetszé Saul köntöse szélét alattomban.
De mégis vere Dávid szive, azért, hogy Saul köntöse szélét elmetszette.
És mondá férfiainak: Legyen az Úr kegyelmes nekem, hogy ne cselekedjem e dolgot az én urammal az Úr fölkentjével, hogy kezemet rája vessem, mert az Úr fölkentje.
És Dávid lecsillapítá férfiait beszédével, és nem engedé nekik, hogy Saulra támadjanak. Saul pedig fölkelvén a barlangból, mégyen vala az elkezdett uton.
Fölkele pedig utána Dávid is, és kilépvén a barlangból, kiálta Saul után, mondván: Uram, királyom! És hátratekinte Saul, és Dávid leborúlván arczczal a földre, meghajtá magát,
és mondá Saulnak: Miért hallgatsz azon emberek szavára, kik azt mondják, hogy Dávid gonoszt forral ellened?
Ime ma látták szemeid, hogy az Úr kezembe adott téged a barlangban; és gondolám, hogy megöljelek téged. De szemem megkímélt téged; mert mondám: Nem nyujtom ki kezemet az én Uram ellen, mert az Úr fölkentje.
Sőt inkább, atyám! lásd, és ismerd meg köntösöd szélét kezemben; mert mikor elmetszettem köntösöd szélét, nem akartam kezemet kinyujtani ellened. Vedd ezt figyelembe és lásd, hogy nincs gonoszság kezemben, sem hamisság, s nem vétettem ellened; te pedig leselkedel életem után, hogy elvedd azt.
Az Úr tegyen itéletet közöttem és közötted, és az Úr álljon boszút rajtad; de az én kezem ne legyen rajtad.
Mint a régi közbeszédben is mondatik: Az istentelenektől származik az istentelenség; az én kezem azért ne legyen rajtad.
Kit kergetsz? Izrael királya! kit kergetsz? egy holt ebet kergetsz és egy bolhát.
Az Úr legyen itélő bíró, és tegyen itéletet közöttem és közötted; lássa, és vizsgálja meg ügyemet, és kezedből mentsen ki engem.
Mikor pedig Dávid, így szólván Saulnak, elvégezte ezen beszédeket, mondá Saul: A te szavad-e ez, fiam, Dávid? És Saul fölemelé szavát és síra,
és mondá Dávidnak: Te igazabb vagy, mint én; mert te velem jót cselekedtél, én pedig gonoszszal fizettem neked.
És megmutattad ma, micsoda jót cselekedtél velem; mi módon adott engem az Úr kezedbe, és nem öltél meg engem;
mert kicsoda az, ki midőn ellenségére talál, őt jó úton bocsátja el? De az Úr fizessen neked hasonló jóval azért, a mit velem cselekedtél.
És most mivel tudom, hogy bizonynyal országlani fogsz, és kezedben lesz Izrael országa:
esküdjél meg nekem az Úrra, hogy el nem törlöd utánam ivadékomat, el sem veszed nevemet atyám házából.
És Dávid megesküvék Saulnak. Saul tehát elméne házába; Dávid pedig és férfiai fölmenének bátorságosabb helyekre.
Sámuel halála. Nábál elbizottsága. Az ő feleségének okossága és férjhezmenetele Dávidhoz.
Meghala pedig Sámuel, és egybegyűle egész Izrael, és siraták őt, és eltemeték házában, Ramatában. És fölkelvén Dávid, leméne Fárán pusztájába. [Kir. I. 28,3. Sirákf. 46,23.]
Vala pedig egy férfiú Maon pusztájában, és birtoka vala a Karmélon, és igen gazdag ember vala, háromezer juha és ezer kecskéje lévén; és történék, hogy az ő nyája nyireték a Karmélon.
A férfiú neve pedig Nábál vala, és felesége neve Abigail; és az asszony igen okos és szép vala, férje pedig kemény és igen gonosz és rosz erkölcsű, Káleb nemzetségéből.
Mikor tehát hallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál nyáját nyireti,
elkülde tíz ifjat, és mondá nekik: Eredjetek föl Karmélba, és menjetek Nábálhoz, és köszöntsétek őt nevemmel békeségesen,
és mondjátok: Békeség legyen atyámfiainak és neked, és békeség házadnak, és mindennek, a mid vagyon, legyen békeség.
Hallottam, hogy nyírnek, pásztoraid, kik velünk voltak a pusztában; soha sem voltunk nekik bántásukra, és soha semmi hija nem volt a nyájnak az egész időben, melyen velünk voltak a Karmélon.
Kérdezd meg szolgáidat, és megjelentik neked. Most azért találjanak kedvet szolgáid a te szemeid előtt; mert jó napon jöttünk. A mit kezed talál, azt add szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak.
És mikor Dávid szolgái oda juttottak, elmondák mindez igéket Nábálnak Dávid nevével, és hallgatának.
Nábál pedig felelvén Dávid szolgáinak, mondá: Kicsoda Dávid? és kicsoda Izai fia? ma megsokasodtak a szolgák, kik elszöknek uraiktól.
Elvegyem-e azért kenyereimet és vizemet és a barmok húsát, melyeket nyírőimnek öltem, és azon férfiaknak adjam-e, kikről nem tudom, hová valók?
Visszamenének tehát Dávid szolgái az ő útjokon, és visszatérvén, eljutának hozzá, és hírűl adák neki mind az igéket, melyeket amaz mondott vala.
Akkor Dávid mondá szolgáinak: Kösse föl kiki kardját. És kiki felköté kardját, és Dávid is felköté kardját, és követé Dávidot közel négyszáz férfiú; kétszázan pedig a pogygyászoknál maradának.
Nábál feleségének, Abigailnak pedig hirt ada egyik szolgái közől, mondván: Ime Dávid követeket küldött a pusztából, hogy megáldják urunkat, és elutasítá őket.
Ez emberek igen jók voltak hozzánk, és nem háborgattak; és soha semmi sem veszett el azon idő alatt, míg velök voltunk a pusztában;
kőfal gyanánt voltak nekünk éjjelnappal mindazon napokon, melyeken nálok legeltettük a nyájakat.
Azért vigyázz, és gondold meg, mit cselekedjél, mert a romlás férjedre és házadra érkezett; és ő Bélial fia, úgy hogy senki sem szólhat neki.
Abigail tehát siete, és vőn kétszáz kenyeret és két tömlő bort, öt megfőtt kost és öt véka darát, száz kötés aszúszőlőt és kétszáz csomó száraz fügét, és szamarakra tevé,
és mondá szolgáinak: Menjetek előttem, ime utánatok megyek; férjének, Nábálnak pedig meg nem jelenté.
Mikor tehát felült a szamárra, és lement a hegy aljára, Dávid és férfiai lejövének eléje; kiknek ő is eléjök méne.
És mondá Dávid: Bizony hiába oltalmaztam meg mindazt, mik ezéi valának a pusztában, és semmi sem veszett el mindazokból, mik övéi voltak; és gonoszszal fizetett nekem a jóért.
Ezeket cselekedje Isten Dávid ellenségeinek, és ezeket mívelje, ha minden övéiből egy falra vizellőt meghagyok reggelig.
Mikor pedig Abigail meglátta Dávidot, siete és leszálla a szamárról, és arczra borúla Dávid előtt, és földig meghajtá magát,
és lábaihoz esék, és mondá: Rajtam legyen, uram, e gonoszság; hadd szóljon, kérlek, szolgálód a te füleidbe, és hallgasd meg szolgálód igéit.
Ne figyeljen, kérlek, az én uram királyom szive e rosz férfiúra, Nábálra, mert neve szerint is bolond, és bolondság van benne; én pedig, a te szolgálód, nem láttam, ura, szolgáidat, kiket küldöttél.
Most tehát, uram, él az Úr, és él a te lelked! ki tartóztatott téged, hogy ne jőj vérontásra, és megőrizte kezedet; és most legyenek, mint Nábál, a te ellenségeid és a kik gonoszt akarnak uramnak.
Azért vedd el ez áldomást, melyet szolgálód hozott neked, uramnak, és add a legényeknek, kik követnek téged, uramat.
Vedd el vétkét a te szolgálódnak; mert szerezve szerez az Úr neked, uramnak, hív házat, mert az Úr hadait, uram, te viseled; azért gonoszság nem fog találtatni benned életed teljes napjaiban.
Mert ha fölkel valaha ember, téged üldözvén és életedet keresvén, meg fog őriztetni az én uram lelke, mint az élők kötegében a te Urad- Istenednél; ellenségeid élete pedig forgattatni fog, mint sebességében és forgásában a parittya.
Mikor tehát az Úr megadja neked, uramnak, mindazon jókat, melyeket felőled szólott, és téged Izraelen fejedelemmé rendel,
nem lesz uram szivének fohászkodására és furdálására, hogy ártatlan vért ontottál, vagy magadért boszút állottál; és mikor az Úr jót fog cselekedni urammal, emlékezzél meg szolgálódról.
És Dávid mondá Abigailnak: Áldott Izraelnek Ura Istene, ki téged ma elém küldött, és áldott a te beszéded,
és áldott vagy te, ki feltartóztattál engem ma, hogy ne menjek vérontásra, és boszút ne álljak kezemmel.
Mert különben, él Izrael Ura Istene! ki tartóztatott engem, hogy gonoszúl ne bánjam veled: ha nem jösz hamar elém, Nábálnak viradtig egy falra vizellője sem maradt volna.
Dávid tehát elvevé kezéből mind, a miket hozott vala neki, és mondá: Menj békével házadba, ime meghallgattam szavadat, és orczádat megtiszteltem.
Abigail pedig Nábálhoz érkezék; és ime házában lakoma, mint egy királyi lakoma, és Nábál szíve víg, mert igen részeg vala; és nem szóla neki sem kicsinyt, sem nagyot reggelig.
Reggel pedig, midőn Nábál a bort már megemésztette, felesége megjelenté neki ez igéket, és szíve elhala benne, és olyan lett, mint a kő.
És tíz nap múltával megveré az Úr Nábált, és meghala.
Mit mikor meghallott Dávid, hogy Nábál meghalt, mondá: Áldott az Úr, ki megitélte gyalázatom ügyét Nábálon, és szolgáját megőrzötte a gonosztól; mert Nábál gonoszságát fejére hozta az Úr. És Dávid elkülde, és szóla Abigailnak, hogy őt feleségűl veszi.
És Dávid szolgái elmenének Abigailhoz Karmélba, és szólának neki, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged feleségűl vegyen.
Ki fölkelvén, arczczal földre borúla, és mondá: Ime szolgálód legyen szolgálóul, hogy lábait mossa az én uram szolgáinak.
És siete és fölkele Abigail, és szamárra üle, és az utána járó öt leányzó vele méne, és követé Dávid küldötteit és felesége lőn.
De Akinoamot is elvevé Dávid Jezraelből; és mind a kettő felesége lőn.
Saul pedig leányát, Míkolt, Dávid feleségét, Láisz fiának, Faltinak adá, ki Gallimból vala.
Saul ismét ellensége lesz Dávidnak. Ez hozzá csúszván, elviszi dárdáját és víz-csészéjét.
És a zifeusok elmenének Saulhoz Gábaába, mondván: Ime Dávid elrejtezett Hakila halmán, mely a puszta ellenében vagyon. [Kir. I. 23,19.]
És fölkele Saul, és leméne Zif pusztájába, és vele háromezer válogatott férfiú Izraelből, hogy fölkeresse Dávidot Zif pusztájában.
És Saul táborba szálla Gábaában, Hakilán, mely a puszta ellenében vala az uton; Dávid pedig a pusztában lakék. Látván pedig, hogy Saul utána jött a pusztába.
kémeket külde, és megtudá, hogy bizonyosan oda jött.
És fölkele Dávid titkon és elméne azon helyre, a hol Saul vala; és mikor látta a helyet, melyen aluvék Saul és Ner fia, Abner, seregének vezére, mert Saul a sátorban aluvék, és a többi nép körűle,
szóla Dávid a heteus Akimeleknek, és Szárvia fiának, Abizainak, Joáb öcscsének, mondván: Ki jő velem Saulhoz a táborba? És mondá Abizai: Én megyek veled.
Elmenének tehát Dávid és Abizai a néphez éjjel, és Sault fekve és alva találák a sátorban, és a dárdát leütve a földbe fejénél; Abner pedig és a nép körűle alusznak vala.
És mondá Abizai Dávidnak: Kezeidbe rekeszté ma Isten ellenségedet; most tehát a földhöz szegezem őt a dárdával egyszer, és nem kell másodszor.
És Dávid mondá Abizainak: Meg ne öld őt; mert ki nyujtja ki kezét az Úr fölkentjére, és ártatlan leszen?
És mondá Dávid: Él az Úr! hacsak az Úr meg nem veri őt, vagy el nem jő napja, hogy meghaljon, vagy harczra menvén, elveszszen:
az Úr őrizzen meg engem, hogy én kinyujtsam kezemet az Úr fölkentjére. Most azért vedd el a dárdát, mely fejénél vagyon, és a víz-csészét, és menjünk.
Dávid tehát elvivé a dárdát és a víz-csészét, mely Saul fejénél vala, és elmenének; és nem vala senki, a ki látta, tudta és fölébredt volna, hanem mindnyájan alusznak vala, mert az Úrtól jött álom esett vala rájok.
És mikor átment Dávid a túloldalra, és megállott a hegy tetején távol, és nagy köz vala közöttük,
kiálta Dávid a népre és Ner fiára, Abnerre, mondván: Nem felelsz-e, Abner? És felelvén Abner, mondá: Ki vagy te, a ki kiáltasz, és bolygatod a királyt?
És Dávid mondá Abnernek: Nem férfiú vagy-e te? és különben ki hasonló hozzád Izraelben? miért nem őrizted tehát uradat királyodat? mert egy a sokaságból bement, hogy megölje uradat, a királyt.
Nem jó, a mit cselekedtél, él az Úr! hogy halál fiai vagytok ti, kik nem őriztétek uratokat, az Úr fölkentjét; nézd csak most, hol a király dárdája, és hol van a víz-csésze, mely fejénél volt.
Saul pedig megismeré Dávid szavát, és mondá: Nem a te szód-e ez fiam, Dávid? És mondá Dávid: Az én szóm, uram, királyom!
És mondá: Mi okért üldözi az én uram szolgáját? mit cselekedtem? vagy mi gonosz van kezemben?
Most azért kérlek, uram királyom! halljad a te szolgád szavát: Ha az Úr indít téged ellenem, áldozat-illat szálljon föl; ha pedig az emberek fiai, átkozottak az Úr színe előtt, kik ma engem kivetettek, hogy ne lakjam az Úr örökségében, mondván: Eredj, szolgálj idegen isteneknek.
És most ne ontassék vérem a földre az Úr előtt; mert kijött Izrael királya, hogy egy bolhát keressen, a mint kergettetik egy fogolymadár a hegyeken.
És mondá Saul: Vétkeztem, térj vissza fiam, Dávid! mert többé veled gonoszúl soha nem cselekszem, mivelhogy lelkem becses volt ma szemeid előtt; mert kitetszik, hogy oktalanúl cselekedtem, és igen sok dolgot nem tudtam.
És felelvén Dávid, mondá: Ime itt a király dárdája, jőjön át egy a király szolgái közől, és vigye el azt.
Az Úr pedig megfizet kinekkinek igazsága és hívsége szerint, mert az Úr ma kezembe adott téged, de nem akartam kinyujtani kezemet az Úr fölkentjére.
És a mint ma lelked fölmagasztaltatott szemeim előtt, úgy magasztaltassék föl lelkem az Úr szemei előtt, és szabadítson ki engem minden szorongatásból.
Mondá azért, Saul Dávidnak: Áldott vagy te fiam, Dávid! mert a mit cselekszel, végbeviszed, és hatalmad állandó leszen. Elméne pedig Dávid a maga útjára, és Saul visszatére lakhelyére.
Dávid Ákishoz fut; lakása Szicelegben.
És mondá szivében Dávid: Egy nap mégis Saul kezébe akadok; nem jobb-e, ha elfutok és a filiszteusok földén megmenekszem, hogy Saulnak ne legyen reménye, és szűnjön meg engem keresni Izrael minden határaiban? Tehát elfutok kezei elől.
És fölkele Dávid és elméne ő és hatszáz férfiú vele, Maok fiához, Ákishoz, a geti királyhoz.
És Dávid Ákissal lakék Getben, ő és férfiai, mindenik a maga háznépével és Dávid két feleségével, a jezraheli Akinoammal, és a karméli Nábál feleségével, Abigaillal.
És hirűl vivék Saulnak, hogy Dávid Getbe futott; és többé nem kereste őt.
Mondá pedig Dávid Ákisnak: Ha kedvet találtam szemeid előtt, adj helyet nekem e tartomány egyik városában, hadd lakjam ott; mert minek lakik szolgád a királyi városban veled?
Ákis tehát neki adá az napon Siceleget; mely okból Siceleg Juda királyaié lőn mind e napig.
A napok száma pedig, melyeken át Dávid a filiszteusok tartományában lakott, négy hónap vala.
És fölméne Dávid és férfiai, és zsákmányolának Gesszuriban és Gerziben és az amalecítáknál; mert e falvakban laktak régente ama földön, melyen Szúrba mennek Egyiptom földéig.
És Dávid megveré az egész földet, és nem hagya életben férfit és asszonyt; és elvivén a juhokat és ökröket, a szamarakat és tevéket és ruhákat, visszatére és Ákishoz méne.
Ákis pedig mondá neki: Kire rohantál ma? Felelé Dávid: Júdára dél felé, és Jerameelre dél felé, és Cénire dél felé.
Férfit és asszonyt nem hagyott életben Dávid, be sem vivé Getbe, mondván: Netalán ellenünk szóljanak. Ezeket cselekedte Dávid, és ezt végezte mind ama napokon, mig a filiszteusok tartományában lakott.
Hűn azért Ákis Dávidnak, mondván: Sok gonoszat cselekedett saját népe, Izrael ellen, azért örökös szolgám leszen.
A filiszteusok hadat indítanak Saul ellen. Saul egy ördöngös asszonyhoz megy, és beszél Sámuel lelkével.
Lőn pedig ama napokban, egybegyüjték a filiszteusok seregeiket, hogy hadra készűljenek Izrael ellen. És Ákis mondá Dávidnak: Tudván tudjad most, hogy velem jösz a táborba te és férfiaid.
És Dávid mondá Ákisnak: Most tudod meg, miket fog cselekedni szolgád. És Ákis mondá Dávidnak: Én is fejem őrzőjévé teszlek téged minden időre.
Sámuel pedig meghala, és siratá őt egész Izrael, és eltemeték őt Ramatában, az ő városában. És Saul kiirtá a jóslókat és varázslókat a földről. [Kir. I. 25,1. Sirák 46,23.]
És egybegyűlének a filiszteusok, és elmenének, és táborba szállának Szunámban; Saul is egybegyűjté egész Izraelt, és Gelboéba érkezék.
És meglátván Saul a filiszteusok táborát, megfélemlék, és szíve igen megréműle.
És tanácsot kérde az Úrtól, és nem felele neki sem álmok által, sem a papok által, sem a próféták által.
És Saul mondá szolgáinak: Keressetek nekem egy jóslelkű asszonyt, ahhoz megyek, és nála tudakozódom. És szolgái mondák neki: Van egy jóslelkű asszony Endorban. [Móz. III. 20,27. Móz. V. 18,11. Ap.cs. 16,16.]
Elváltoztatá tehát viseletét, és más ruhákba öltözék, és elmenének ő és vele két férfiú, és az asszonyhoz jutának éjjel, és mondá neki: Jövendölj nekem jóslélekkel, és támaszd föl, a kit mondok neked.
És mondá neki az asszony: Ime te tudod mennyit cselekedett Saul, és mi módon irtotta ki a jósokat és varázslókat a földről; miért incselkedel hát életem ellen, hogy megöljenek?
És Saul megesküvék neki az Úrra, mondván: Él az Úr! hogy nem történik rajtad semmi rosz e dolog miatt.
És mondá neki az asszony: Kit támaszszak föl neked? Ki mondá: Sámuelt támaszd föl nekem.
Mikor tehát az asszony meglátta Sámuelt, fölkiálta nagy szóval, és mondá Saulnak: Miért csaltál meg engem? hiszen te vagy Saul.
És mondá neki a király: Ne félj; mit láttál? És az asszony mondá Saulnak: Isteneket láték feljőni a földből.
És mondá neki: Minő az alakja? S mondá: Egy öreg férfiú jő fel, és palást van rajta. És megérté Saul, hogy az Sámuel, és arczra borúlván, földig meghajtá magát.
Sámuel pedig mondá Saulnak: Miért háborgattál engem, hogy felköltessem? És mondá Saul: Igen szorongattatom; mert a filiszteusok hadakoznak ellenem, és az Isten eltávozott tőlem, és nem akart engem meghallgatni sem a próféták által, sem álmok által; téged híttalak tehát, hogy megmutasd nekem, mit míveljek. [Sirák 46,23.]
És mondá Sámuel: mit kérdesz engem, holott az Úr eltávozott tőled, és vetélytársadhoz ment?
Mert úgy cselekszik veled az Úr, mint általam szólott, és kiszakasztja kezedből országodat, és felebarátodnak, Dávidnak adja,
mivelhogy nem engedelmeskedtél az Úr szavának, és nem töltötted ki haragja búsulását Amaleken. Azért a mit szenvedsz, az Úr cselekedte ma veled.
És az Úr veled Izraelt is a filiszteusok kezébe adja; holnap pedig te és fiaid velem lesztek; sőt Izrael táborát is a filiszteusok kezébe adja az Úr.
És Saul azonnal leesék a földre elterűlve; mert megréműle Sámuel beszédén és erő nem vala benne, mivel azon egész nap nem evett vala kenyeret.
Beméne tehát az asszony Saulhoz, (mert igen megháborodott vala), és mondá neki: Ime szolgálód engedelmeskedett szavadnak, és kezembe tettem lelkemet, és meghallgattam beszédeidet, melyeket nekem szólottál.
Most tehát halljad te is szolgálód szavát, és egy falat kenyeret teszek eléd, hogy evén, megerősödjél és útra mehess.
De ő nem akara, mondván: Nem eszem. Ekkor sürgeték őt szolgái és az asszony, és végre hallgatván szavokra, fölkele a földről, és az ágyra üle.
Azon asszonynak pedig egy hizlalt borja vala a háznál, és siete, és megölé azt; és lisztet vőn, és meggyúrá azt, és kovásztalan pogácsákat süte;
és eléje tevé Saulnak és szolgáinak. Kik miután ettek, fölkelének, és azon egész éjjel menének.
Dávid a filiszteusoktól visszaküldetik Szicelegbe.
Egybegyűle pedig a filiszteusok minden serege Áfekbe; de Izrael is táborba szálla a kúton felűl, mely Jezrahelben vala.
És a filiszteusok fejedelmei százankint és ezrenkint mennek vala, Dávid pedig és férfiai az utolsó osztályban valának Ákissal.
És a filiszteusok fejedelmei mondák Ákisnak: Mit akarnak a zsidók itt? És Ákis mondá a filiszteusok fejedelmeinek: Nem ismeritek-e Dávidot, ki Izrael királyának, Saulnak szolgája volt, és nálam van több naptól vagy esztendőtől; és nem találtam benne semmit az naptól, melyen hozzám szökött, mind e napiglan?
De a filiszteusok fejedelmei megharaguvának rá, és mondák neki: Térjen vissza e férfiú, és üljön helyén, a hova rendelted őt, és ne jőjön velünk le a harczra, nehogy ellenségünk legyen, midőn harczolni kezdünk; mert egyébkint mikép engesztelheti meg urát, ha nem a mi fejeinkkel? [Krón. I. 12,19.]
Nem ez-e ama dávid, kinek karokban énekelének, mondván: Megverte Saul az ő ezerét, és Dávid az ő tizezerét? [Kir. I. 18,7.]
Ákis tehát szólítá Dávidot, és mondá neki: Él az Úr! hogy igaz és jó vagy te színem előtt, és kijöveteled és bemeneteled a táborban tetszik nekem, és nem találtam benned semmi gonoszt az naptól, melyen hozzám jöttél, mind e napiglan; de a fejedelmeknek nem tetszel.
Térj vissza tehát, és menj el békeségben, és ne bántsd a filiszteusok fejedelmeinek szemeit.
És Dávid mondá Ákisnak: Vajjon mit cselekedtem, és mit találtál bennem, szolgádban az naptól, melyen színed előtt voltam, mind e napiglan, hogy ne menjek, és ne hadakozzam az én uram királyom ellenségei ellen?
Felelvén pedig Ákis, szóla Dávidnak: Tudom, hogy jó vagy szemeim előtt, mint az Isten angyala; de a filiszteusok fejedelmei mondották? Ne jőjön fel velünk a harczra.
Azért kelj föl reggel te és urad szolgái, kik veled jöttek; és mikor éjjel fölkeltek és viradni kezd, menjetek el.
Fölkele tehát éjjel Dávid és férfiai, hogy elindúljanak reggel, és visszatérjenek a filiszteusok földére. A filiszteusok pedig fölmenének Jezrahelbe.
Dávid megveri az amalecítákat, kik Szicelegbe törtek.
És mikor Dávid és fiai harmadnapra Szicelegbe jutottak, az amalecíták beütöttek vala a déli részről Szicelegbe, és megvervén Sziceleget, és meggyujtották azt tűzzel, [Krón. I. 12,20.]
fogva vitték vala onnan az asszonyokat kicsinytől nagyig; de senkit sem öltek vala meg, hanem magokkal vivén, útjokra mentek vala.
Midőn tehát Dávid és férfiai a városba jutottak, és azt tűzzel leégetve találták, és hogy feleségeik és fiaik és leányaik fogva vitettek,
1 Sám 30,4
fölemélék szavokat Dávid és a nép, mely vele vala, és sírának, miglen megszűnék könyhullatásuk.
Mivel Dávidnak is két feleségét vitték fogva, a jezraheli Akinoamot, és a karméli Nábál feleségét, Abigailt.
És igen megszomorodék Dávid; mert a nép meg akarja vala őt kövezni, minthogy el vala keseredve minden férfiú lelke fiaiért és leányaiért. De Dávid megerősödék az ő Urában Istenében.
És mondá Abiatar papnak, Akimelek fiának: Hozd hozzám az efódot. És Abiatar elhozá Dávidhoz az efódot;
és Dávid tanácsot kérde az Úrtól mondván: Űzőbe vegyem-e e rablókat, és elérem-e őket vagy sem? És az Úr mondá neki: Vedd űzőbe, mert kétségkivűl eléred őket, és a martalékot kiragadod.
Elméne tehát Dávid és a vele lévő hatszáz férfiú, és jutának Beszor patakáig, és némelyek elfáradván, megállának.
Dávid pedig maga és a négyszáz férfiú űzőbe méne; mert elmaradtak vala kétszázan, kik elfáradván, nem mehetének át Beszor patakán.
És egy egyiptomi férfiút találának a mezőn, és Dávidhoz vivék őt, és kenyeret adának neki enni és vizet inni,
meg egy csomó száraz fügét is, és két kötés aszúszőlőt. Mikor ezeket megette, visszatérvén ereje, megkönnyebbedék; mert nem evett kenyeret, sem vizet nem ivott vala három nap és három éjjel.
És mondá neki Dávid: Kié vagy te? vagy honnan, és hová mégy? Amaz mondá: egyiptomi legény vagyok, egy amalecíta férfi szolgája; uram elhagyott, mert betegedni kezdtem tegnap előtt.
Mivelhogy mi ütöttünk be Ceretinek déli részére és Júda ellen és Kálebnek déli részére, és Sziceleget meggyujtottuk tűzzel.
És mondá neki Dávid: Elvezethetsz-e engem azon csoportra? Ki mondá: Esküdjél meg nekem az Istenre, hogy nem ölsz meg és nem adsz engem uram kezébe, és én elvezetlek téged azon csoportra. És megesküvék neki Dávid.
Ki mikor elvezette őt, ime amazok letelepedve valának az egész föld szinén, evén és iván, és mintegy ünnepet tartván mindazon zsákmányért és ragadományokért, melyeket kaptak a filiszteusok földén és Júda földén.
És Dávid veré őket estétől más nap estéig, és senki sem futa el közőlük egyéb, csak négyszáz ifjú legény, kik tevékre ültek és elszaladtak vala.
Visszavevé tehát Dávid mind a miket elvittek vala az amalecíták; két feleségét is megszabadítá.
És semmi híja nem volt kicsinytől nagyig, sem a fiuknak, sem a leányoknak, sem a ragadományoknak; Dávid mindeneket visszahoza, a miket csak elragadtak vala.
És visszahozván minden nyájat és csordát, maga előtt hajtá, és mondá: Ez Dávid zsákmánya.
Jöve pedig Dávid a kétszáz férfiúhoz, kik elfáradván, elmaradtak, és nem követhették vala Dávidot, és parancsot vőnek, hogy üljenek le Beszor patakánál; ezek kimenének Dávid és a nép elé, mely vele vala. És Dávid a néphez járúlván, köszönté őket békeségesen.
De felelvén minden gonosz és gaz férfiú azon férfiak között, kik elementek vala Dáviddal, mondá: Mivelhogy nem jöttek el velünk, semmit sem adunk nekik a zsákmányból, melyet megmentettünk, hanem legyen elég mindeniknek az ő felesége és fiai, kiket midőn átvesznek, távozzanak.
1 Sám 30,23
Dávid pedig mondá: Ne cselekedjetek úgy, atyámfiai, azokkal, miket nekünk adott az Úr, megőrizvén minket, és kezeinkbe adván a rablókat, kik ránk ütöttek,
és senki se hallgasson közőletek e beszédre; mert egyenlő része lesz a harczra menőnek és a poggyásznál maradónak, és egyaránt osztozzanak.
És ez az naptól és azután rendelés és végzés lőn, és mint törvény áll Izraelben mind e napig.
Dávid tehát eljuta Szicelegbe, és a zsákmányból ajándékokat külde Júda véneinek, az ő felebarátainak, mondván: Vegyetek áldomást az Úr ellenségeinek martalékából…
azoknak, kik Bételben valának, és kik Rámotban délfelől, és kik Jéterben,
és kik Aroerben, és kik Szefamotban, és kik Esztamóban,
és kik Rakalban, és kik Jerameel városaiban, és kik Céni városaiban,
és kik Aramában, és kik Aszan tavánál, és kik Atakban,
és kik Hebronban, és a többinek, kik azon helyeken valának, melyeken tartózkodott vala Dávid és férfiai.
Saul és Jonatás halála.
A filiszteusok pedig harczolnak vala Izrael ellen, és Izrael férfiai megfutamodának a filiszteusok előtt, és elhullának, megöletvén Gelboe hegyén.
És a filiszteusok megrohanák Sault és fiait, és megölék Jonatást és Abinadabot és Melkiszuat, Saul fiait, [Krón. I. 10,2.3.]
1 Sám 31,3
és az egész harcz súlya Saulra fordula, és elérék őt a nyilas férfiak, és igen megsebesitteték a nyilasoktól.
És mondá Saul fegyverhordozójának: Vond ki kardodat és ölj meg engem, netalán elérkezzenek e körűlmetéletlenek, és megöljenek engem, csúfot űzvén belőlem. És fegyverhordozója nem akará, mert igen nagy réműléssel rettent vala meg, Saul tehát ragadá a kardot, és belé dőle. [Krón. I. 10,4.]
Mit mikor fegyverhordozója látott, tudniillik, hogy Saul meghalt, ő is fegyverébe dőle és meghala vele.
Meghala tehát Saul és három fia és fegyverhordozója és minden férfiai együtt aznapon.
Látván pedig Izrael férfiai, kik a völgyön és Jordánon túl valának, hogy elfutottak az izraelita férfiak, és meghalt Saul és fiai, elhagyák városaikat, és elfutának; és eljövének a filiszteusok, és ott lakának.
Lőn pedig másodnap: a filiszteusok eljövének, megfosztani az elesetteket, és megtalálák Sault és három fiát Gelboe hegyén fekve.
És elvágák Saul fejét, és megfoszták őt fegyvereitől, és elküldék a filiszteusok földére köröskörűl, hogy hirűl adják a bálványok templomában és a népek között.
És fegyvereit Asztarót templomába tevék; testét pedig a betszáni kőfalra függeszték.
S mikor meghallották a gálaádi Jábesz lakói, miket a filiszteusok Saulon cselekedtek, [Kir. II. 2,4.]
fölkelének mind az erős férfiak, és egész éjjel menének, és elhozák Saul testét és fiai testeit a betszáni kőfalról, és a gálaádi Jábeszbe jövének, és ott megégeték azokat.
És vevék csontjaikat és a jábeszi berekbe temeték, és hét napig böjtölének.