SZENT JÁNOS APOSTOL I. LEVELE.
Szent János első levele a kereszténység legrégibb idejétől ez apostol valódi iratáúl oly átalánosan elismertetett, hogy a mit egyesek annak valódisága ellen felhoztak, egészen jelentéketlen, s nem méltó figyelemre. Mellette szólnak a legfontosabb bizonyságok, sz. Polikarpé, ki sz. János tanítványa volt, sz. Ireneusé és más atyáké a legrégibb időkből. De az egész tartalom, az irásmód, a nyelv arra bírnak minket, hogy e levél szerzőjeűl ugyanazt tartsuk, ki a negyedik evangéliomot írta. Valamint ebben sz. János azon tételt akarta bebizonyítani, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, valóságos Isten, úgy e levélben is mindig erre czéloz, és folytonosan inti a híveket, hogy a tévtanítóktól, kik ezt tagadják, gondosan óvakodjanak. A kölcsönös szeretetre buzdító intések, melyek az evangéliomban oly nyomatékosan adatnak, e levélben csaknem szóról szóra előfordúlnak (2,7–11.), és a szeretet bővebb értelmezésében (5,3. 3,22–24. 2,24.) lehetetlen meg nem ismerni ugyanazon szerzőt, ki János evangéliomában a 14,15.21. 15,9.10. helyeket írta; valamint a levél irásmódjában és előadásában az érzelem ugyanazon mélységét, az előadott eszméknek ugyanazon keresetlen, természetes menetét találjuk, mely az ő evangéliomában oly méltán csodáltatik. A keresztény anyaszentegyháznak átalános itélete szerint, ezen levél kisérő irat volt az evangéliomhoz (1,1–3.), így tehát az evangéliom után, és hihetőleg valamint ez, Efezusban íratott (lásd a bevezetést János evangéliomához). Az apostol inti ebben a kis-ásiai keresztényeket, mint a kik az ő főpásztori gondjai alatt voltak, hogy óvakodjanak a világtól és minden istentelen gondolkozású emberektől, és megmutatja, hogy a hittel együtt kell járni a keresztény életmódnak; ezután megczáfolja különösen azon tévtanítókat, kik nagyobb bölcseséggel dicsekedvén, Jézusnak valóságos megjelenését és történetét vagy egészen tagadták, vagy jelentéktelennek állították; erkölcstelen életök és szakadásaik által pedig fölötte nagy botrányt okoztak.
A második levél bizonyos Elekta (választott) nevű asszonyhoz intéztetett, hogy őt a keresztény igazságban és szeretetben megerősítse, és a tévtanítóktól óvja. – A harmadik levél Gájus nevű férfiúhoz íratott, kit sz. János a vendégszeretet gyakorlására buzdít. Ezen két levélben sz. János nem nevezi meg magát személyesen szerzőűl, hanem csak átalánosan „egyházi szolgának“ mondja. Hogy azonban mind a kettőnek ő a szerzője, ezt bizonyítja nemcsak a tartalom és írásmód, mely e két levélben is egészen egyező az evangéliommal és az első levéllel: hanem a keresztény anyaszentegyház hagyománya is, melynek alapján a kartágói, romai és trienti egyházi zsinatok ezeket is a szent könyvek közé számították. Mikor és hol írattak e levelek, erről nincs semmi biztos adat.
A mondat vége a 3. v. következik. A 2. v. közbevetésűl tekintendő. „Az élet Igéje“ alatt sz. János nem Krisztus tanítását, hanem őt magát, mint Istennek emberré lett Igéjét, mint emberi alakban megjelent Logoszt értette, mert nem szól csupán hallásáról, hanem az ő látásáról és tapintásáról is. A kezdetben való létről lásd Ján. 1,1. Az élet igéje az Isten igéje, mi maga az élet és minden élet szerzője.
1 Ján 1,3
az itt együtt következő evangéliomban. Lásd a bevez.
hogy olyan ismeretre, oly meggyőződésre, s oly szeretetre emelkedjetek, mint a minővel mi bírunk, s hogy így mi együtt társaságba jussunk az Atyával és az ő Fiával, mindnyájan egyesűljünk Istenben, és részt vegyünk az ő javaiban. Társaságba jutni velünk, t. i. sz. János apostollal, itt annyit tesz, mint vele hasonló szellemi lépcsőn állani. Az Atyával és az ő Fiával való társaság szeretetben való egyesűlés ővelök, és részvétel az ő javaikban. Ezt pedig az ismeretben és szeretetben való gyarapodás által lehet megnyerni (Ján. 14,23.). A keresztényeknek, kikhez János ír, e gyarapodásra kellett törekedniök és jutniok az ő evangélioma által. Csak az Atya és Fiú társaságát említi itt az apostol, mivel a Szentlélekkel már úgy is egyesűltek a hivek a keresztségben, s azonkivül ő egész szellemi életök szerzője, szellemök, gondolkozásuk és cselekvésök lelke. Különben is a Szentlélek az Atyával és Fiúval együtt értetik, mivel mindkettőnek Lelke.
Ezen boldog társaságról írok nektek, hogy örömetek az iránt teljesedjék. E szavak „örűljetek, és“ nincsenek meg a görögben.
Ez pedig az egész evangéliom főtartalma, mire minden vonatkozik: hogy az Isten tiszta szentség, és (ez az összefüggésben rejlik, mint a következő vers mutatja) hogy mi is szentek legyünk, és mindazt, mi gonosz, gyülöljük. Az egész kereszténység arra czéloz, hogy minket szentekké tegyen, a mint az Isten szent. Lásd Péter I. 1,15. Máté 5,48. Rom. 13,12. Tessz. I. 5,5. s követk. Valamint a sötétség itt a bűnt jelenti (6. v.), úgy a világosság – a szentségét.
és mégis roszat cselekszenek.
1 Ján 1,7
jót cselekszünk.
1 Ján 1,7
Istennel és egymás között.
akkor részt veszünk minden kegyelmeiben, különösen részesei maradunk Jézus Krisztus váltsághalála gyümölcseinek, melyeket a keresztségben és bűnbánat szentségében nyertünk (Ágost. Jerom.).
Az előbbi versben említett „bűn“ szónál fogva sz. János amaz önbizottakra tér át, kik, mivel külsőleg törvényszerűen élnek, azt képzelik, hogy bűn nélkül vannak, és az összefüggés ez: Azt mondom, hogy Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől, mert mindnyájan bűnösök vagyunk, és ha azt mondjuk, hogy nincs vétkünk stb.
1 Ján 1,9
az ő, erre rendelt helytartójának, mint maga parancsolta. János nem érthet más bűnvallomást, mint a gyónást, mert evangéliomában arra utasítja a hiveket, hogy a bűnbocsánatot az apostoloknál és ezek utódainál keressék. Lásd Ján. 20,22.23. 15-ik jegyz.
megtartja pontosan a mit igért.
1 Ján 1,10
azt mondjuk ezzel, hogy nem igaz, a mit ő a szentírásban mondott, t. i. hogy minden ember bűnös és büntetésre méltó. Lásd Rom. 1,2.
nincs igaz ismeretünk, igaz hitünk.
Kedves hiveim! kiket úgy szeretek, mint gyermekeit az atya, az Isten irgalmáról, mely által ő megvallott bűneinket megbocsátja (1,9.) nem írok nektek, nehogy ez könnyelműségre vigyen; sőt inkább azáltal annál jobban buzdúljatok fel, hogy a bűnt kerűljétek, és Isten parancsait teljesítsétek. Ha pedig valaki vétkezett, mi mint gyarló emberen megtörténhetett, azért ne essék kétségbe; mert Jézus az Atyánál van, és könyörög érettünk, bemutatott áldozatát szüntelen eléje terjesztvén (Zsid. 9. r.).
Tedd hozzá kapcsolatúl a következőhöz: ha őt engesztelőűl és üdvözítőűl valóban elismerjük. Minőnek kell lenni ezen ismeretnek, hogy az valódi legyen, megmutatja a következő vers.
A mi ismeretünk Krisztusról, és hitünk őbenne és tanitásában akkor nevezhető valódinak, ha azt szent élettel, Isten parancsai iránt engedelmességgel egyesítjük.
1 Ján 2,5
Az valóban bírja Istennek nem csak ismeretét hanem szeretetét is.
E szerető engedelmességből tudjuk meg, hogy vele bensőleg vagyunk egyesűlve, mint a szőllővessző a tővel (Ján. 15,1. s követk.).
1 Ján 2,7
midőn kivánom, hogy az ismeretnek engedelmességgel – szeretettel kell egyesűlnie.
az engedelmesség – szeretet parancsa, régi parancsolat, ti ismeritek azt, mióta keresztények vagytok a veletek közlött szóbeli tanításból.
De a felebaráti szeretet parancsáról is írok nektek. Ez újnak mondható mind Jézusra, mind rátok vonatkozólag: Jézusra, a mennyiben maga is újnak nevezte (Ján. 13,43.); rátok, mivel azóta ismeritek és tartjátok, mióta keresztények vagytok; mert a pogány érzületet, mely a természetfölötti szeretetről mitsem tud, levetettétek; a keresztényt pedig, melynek lényege a szeretet, fölvettétek. Hogy a szeretet lényege a kereszténységnek, megfejti a következő három vers.
1 Ján 2,9
hogy ő keresztény, s úgy gondolkozik és cselekszik, mint keresztény.
még mindig pogány érzületű.
1 Ján 2,10
az keresztény, egyesűlt Krisztussal, mint a szőllővessző tővével.
az nem botlik meg. Mint a ki nappal jár, nem fél a botlástól, úgy a ki lelkileg meg van világosítva, ki a szeretetnél fogva Jézusban marad, biztosan jár életútján, a nélkül, hogy felebarátja gyűlölete által bűnre, veszedelemre vitetnék.
Ki a szeretettel Jézust elvesztette, olyan mint a sötétben botorkázó, elvesztette az élet egyenes, biztos irányát, és szenvedélyeitől, az őt megvakító tévelytől és vétektől, az útból le a veszélybe ragadtatik.
1 Ján 2,12
A mit János írni akar, most a 15–17. v. következik. Ennek összefüggése az előbbivel ez: A mellett, hogy titeket isteni és felebaráti szeretetre buzdítalak (7–11. v.) azt is írom nektek, hogy a világot, annak javait és örömeit ne szeressétek. E szóval „fiacskáim“ átalán a keresztényeket szólítja; azután egyesekhez fordúl különféle életkor szerint, az atyákhoz, ifjakhoz, gyermekekhez, hogy minden korbelit hathatósan figyelmeztessen intésére. Minden életkorúaknál különös indokot hoz fel, mely épen legalkalmasabb hozzájok, hogy ne szeressék a világot, miről azonban mások is érthetnek.
Az Üdvözítő érdeméért; a név itt ismét a helyett vagyon, a kit jelent. Mindnyájan a keresztények átalán azért ne szeressék a világot és annak örömeit, mivel Jézus által a bűnbocsánat nagy jótéteményében részesűltek.
1 Ján 2,13
mivel Jézus isteni méltóságáról mélyebb ismerettel bírtok (1,1.). Arra nézve, hogy a világot ne szeressétek, legerősebb indok legyen, atyák, előttetek az, hogy a kereszténység ismeretében már jól előhaladtatok.
Ti, gyermekek! a keresztségben, midőn a sátán fiaiból Isten fiaivá lettetek, állhatatos hitvallástok által (14. v.) a sátánt legyőztétek. Ez indokúl szolgáljon nektek, hogy a harczot végig küzdjétek, és győzzétek le a világot is, mely mindent elkövet, hogy titeket magához ragadjon. Igen alkalmasan tűnteti elé sz. János az ifjakat, mint harczosokat, egyszersmind buzdítván őket további küzdelemre a világ csábításai ellen.
1 Ján 2,14
titeket, kisdedek! intelek, hogy a világot azért ne szeressétek, mivel mennyei Atyátokat ismeritek, és tudjátok, hogy neki semmi köze e világgal (16. v.). A minő az atya, olyanok legyenek a gyermekek is; ez legalkalmasabb indok a kora ifjúságra nézve.
1 Ján 2,14
Az ifjak, kik leginkább ki vannak téve a világ csábításainak, még egyszer intetnek. A görögben ezen kivűl még az atyák is újra intetnek: Irom (tulajdonképen: írtam) nektek, atyák! mert megismertétek azt, ki kezdettől vagyon. Irom (írtam) nektek, ifjak! stb.
az állhatatos hitvallás által.
Szivetek ne ragaszkodjék az érzéki, a kivánságokkal teljes emberhez, és átalán a földiekhez; mert ezzel nem fér össze az Isten szeretete.
1 Ján 2,16
élvezetvágy, bírásvágy, dicsvágy.
minek eredete nem Istentől, hanem a gonoszban, a bűnben fetrengő világtól, a kivánságtól vagyon, mely világon túlsúlyt nyert a bűn által.
Lásd Kor. I. 6,13.
A világ vége tehát nincs oly messze, mint talán ti gondoljátok, mert mi Isten országának a földön utolsó korszakában vagyunk, melyben, mint nektek megmondatott, eljő az antikrisztus; már itt is vannak előfutói, a hamis tanítók, miből tudjuk, hogy az utolsó korszak csakugyan bekövetkezett. Az utolsó időről lásd Zsid. 10,37. Tessz. I. 4,15. s követk. Az antikrisztusról és az ő előfutóiról lásd Tessz. II. 2. r. 11-ik jegyz.
nem voltak igaz keresztények, kik mindvégig állhatatosak.
De nem szükség, hogy titeket ez antikrisztusokra, a tévtanítókra figyelmeztesselek; mert ti keresztények, azaz, fölkentek vagytok, bensőleg felkészűltek a Szentlélek kegyelmével és bölcseségével, s képesek vagytok megbirálni, mit a tévtanítók eléadnak, s magatok megóvni ámitásaiktól.
Nem úgy írtam nektek, mintha a keresztény igazság előttetek ismeretlen volna, hanem mint olyanoknak, kik abban jártasak vagytok, s így azt is tudjátok, hogy az semmi hazudságot, semmi hamis tanítást nem tartalmazhat. Minő hamis tanításra czélzott különösen sz. János, kitűnik a következő versből.
1 Ján 2,22
hamis tanító.
1 Ján 2,22
hogy Jézus személyében az Isten Fia, a Messiás, az Üdvözítő jelent meg.
Az az antikrisztus, ki Jézusban a Krisztust és Fiút, és a Fiúval az Atyát tagadja.
mert csak a Fiú által tanúljuk az Atya Istent ismerni, tisztelni és szeretni. E szavak: „A ki vallja stb.“ nincsenek meg minden görög kiadásban.
Maradjatok a nektek hirdetett tanítás mellett, akkor legbensőbb egyesűlésben lesztek az Atyával és Fiúval.
1 Ján 2,27
t. i. Krisztustól.
Igy vannak a ti csábítóitok, ők megtagadják Jézusban a Fiút és az Atyát; a mi titeket illet, nektek ama mély bölcseségre, melylyel ők dicsekszenek, nincs szükségtek, csak tartsátok meg a nyert kegyelmeket a nyert tanítással, és minden szükségesről nyertek felvilágosítást. A mire a kegyelem-állapotban a keresztény tanítás oktat titeket, az az igazság; tehát a mire Jézus az ő helytartói által tanított, maradjatok abban, s az által őbenne. Megjegyzendő, hogy e szavak: „a mint az ő kenete tanít titeket mindenről“ összefüggésben vannak a következőkkel: „a mint ő tanított titeket.“ A kegyelemkenetet tehát nem szabad elválasztani Krisztus tanításától. Ez által önmagától megsemmisűl az ál-misztikusok azon üres beszéde, mintha a benső megvilágosítás elég lenne minket megtanítani arra, a mit hinnünk és tennünk kell; mert sz. János a kegyelemkenetről csak kapcsolatban szól a tanítmánynyal, mely hirdettetik, s melyet bensőleg magunkba kell fogadni, a mint hirdettetik.
1 Ján 2,28
állhatatosan az igaz hitben és igaz szeretetben.
itéletre.
E szavak összefüggésben vannak ama fönebbiekkel: „maradjatok őbenne.“ Úgy van, maradjatok őbenne hivő, szent élet által; mert a mint tudjátok, hogy ő szent, úgy tudjátok azt is, hogy csak a ki szentségre törekszik, az viseli magán az isteni újraszületés biztos jellegét, s ez által bírja a kezességet, hogy vele, mikor eljövend, Isten országát örökleni fogja, mivel, ha Isten fiai vagyunk, akkor Istennek örökösei, Krisztusnak örököstársai is leszünk (Rom. 8,17.)
1 Ján 3,1
E szavak „és azok legyünk“ nincsenek meg a görögben, de az összefüggésben értetnek; mert csak azért neveztetünk Isten fiainak, mivel valóban azok vagyunk, mint a 2. v. következik. Erről lásd Ján. 1,12. Rom. 8,15. Galat. 4,5.
Isten fiaiúl nem ismer el minket a világ, sőt félreismer és üldöz bennünket, de ez ne hozzon titeket tévedésbe; ennek az az oka, mert ő sem ismeri az Istent. Ha Istennek végtelen szentségét, szeretetét, igazságát elismerné, azt is belátná, hogy nagy erkölcsi tisztaságban, önmegtagadásban, önfeláldozó szeretetben kell élnünk, hogy hozzája tartozzunk.
1 Ján 3,2
A világ azért sem ismer el titeket, mivel csak a külső szerint itél, ti pedig külsőleg még nem tűntök fel Isten fiainak, Isten dicsőségében.
De habár a keresztény megdicsőülés még most el van rejtve (Kolossz. 3,3.) de annyit mégis tudunk, biztosan, hogy midőn Krisztus az ő eljövetekor nyilvánosan dicsőségében megjelen, a látható dicsőségben hasonlók leszünk hozzája. Akkor megdicsőülésünk alapja a mi lényeges ismeretünk, melyet róla, mint Istenről bírunk mely az ővele való benső egyesűlésünkön, a mi szentségünkön alapszik. Azaz: Mivel szentségünknél fogva benső egyesűlésben vagyunk vele, s őt tökéletesen megismerjük, tehát részt is veszünk az ő dicsőségében és boldogságában. A mi szentségünk és ismeretünk – alapja dicsőségünknek és boldogságunknak. Jövendő dicsőségünkről lásd Kor. I. 15,45. Kolossz. 3,3. Filipp. 3,21. Kor. II. 3,18. Rom. 8,29.
A ki tehát a dicsőség czélját el akarja érni, meg kell magát szentelnie, a mint Jézus is szent. Mostan sz. János megmutatja, hogy a bűn teljességgel nem fér össze az igazsággal, Jézussal, az igazzal, a benne való maradással, az Istenből való újjászületéssel.
Igazzá lenni, megigazúlni, úgy hogy lelkünk az Istennek, testünk a léleknek engedelmeskedjék, ez a mi czélunk (lásd Ján. 3. r. 7-ik jegyz.). E czélt nem érjük el, vagy nem tartjuk meg, ha vétkezünk; mert a bűn megszűnteti bennünk a rendet, a megigazúlt állapotot, a mennyiben föllázítja a lelket Isten ellen, a testet a lélek ellen, s így lesz a bűn igaztalanság. A bűn tehát nem fér meg az igazsággal, melyet bírnunk kell. Azon viszonyunkkal sem fér meg, melyben Jézushoz állunk, mint következik.
Jézus a bűntelen bűn-elvevő, kivel egyesűlésben vagyunk, tehát hogyan vétkezhetnénk?
Viszonyunk Jézushoz, egyesűlésünk vele a hit, remény és szeretet által, föltételezik, hogy mi nem vétkezünk, mert őbenne maradni és vétkezni együtt nem lehet; a ki hitben és szeretetben nála marad, nem vétkezik; és mindaz, ki vétkezik, azon időben, midőn vétkezett, nem volt vele igazán egyesűlve, nem volt igaz ismerete róla, mert ismerete nem termette meg az igazság gyümölcseit. A ki az ő végtelen szeretetét mindenkor szemei előtt tartja, az nem vétkezhetik. Azért mondja sz. Bazíl: A kereszténynek kötelessége, az Urat mindenkor szemei előtt tartani.
Ne hagyjátok magatokat elcsábíttatni a tévtanitóktól: Csak a ki igazán cselekszik, az az igaz és hasonló Jézushoz, az igazhoz.
1 Ján 3,8
A ki bűnt cselekszik, hasonló az ördöghöz, hasonló természetű vele, mintegy az ördög fia. Lásd Ján. 8,44. Alább a 12-ik jegyz.
Mert a vétkezés az ördög dolga kezdettől; Isten Fiánál pedig épen az ellenkező történik, mert ő azért jött, hogy az ördög cselekedeteit lerontsa; a ki tehát Krisztushoz tartozik, az ne vétkezzék. Mint rontja le Krisztus az ördög működését, lásd Ján. 12,31. 16,11.
Mindaz, ki az újjászületés, a kegyelem állapotában van, a mennyiben ez állapotban van, a mennyiben újjászületett, nem követ el semmi bűnt, mivel az ilyenben az Isten magva, az isteni kegyelem megmarad; nem vétkezhetik, mivel Isten fia, mivel részese annak, ki bűnt nem tehet. A fönebbi szavak tehát nem azt akarják kifejezni, hogy az újjászületés, a kegyelem állapotában levő ember ezen állapotot el nem vesztheti, s átalán fogva nem vétkezhetik, mert fönebb 1,8. maga mondja sz. János, hogy magunkat csalnók meg, ha azt hinnők, hogy vétkünk nincsen; hanem csak azt akarják e szavak jelenteni, hogy a kegyelem állapota nem fér össze, nem egyesíthető a bűn állapotával, hogy tehát az újjászületettnek vétkezni nem szabad. Megjegyzendő: hogy a mi itt mondatik, minden bűnről szól ugyan, a mennyiben akármely bűn, ha még oly csekély is, nem egyeztethető meg az újjászületéssel, mint újjászületéssel; de mint az összefüggésből kitűnik, sz. János apostol egyenesen a súlyos, az úgynevezett halálos bűnöket érti (alább 5,16.); mert 8. 10. v. a bűnös a sátán fiának neveztetik, tehát oly bűnöst kell itt érteni, kiben a gonoszság, a gonosz kivánság, hasonlólag a sátánéhoz, oly túlnyomó lett, hogy benne a lélek életét megölte, hogy benne a megszentelő malaszt elveszett; ilyen pedig csak a nagy bűnös.
Ez által lehet megkülönböztetni Isten fiait a sátán fiaitól; ezek nagy bűnöket tesznek, amazok nem; mindaz tehát, ki nem tiszta a nagy bűnöktől, ki nem igaz, nem Isten fia; különösen nem az, ki a felebaráti szeretetet nem gyakorolja, embertársát gyűlöli, üldözi, vagy bármikép sulyosan a szeretet ellen vét. Sz. János kiemeli a felebaráti szeretetet, mint a kereszténység főtörvényét, s még Isten szeretetét is attól föltételezi (Ján. I. 4,10.).
1 Ján 3,12
ki gonoszságában a gonoszhoz, a sátánhoz volt hasonló, és mint ő, embergyilkos lett.
Miért ölte meg őt? Mert igaztalan volt, nem újjászűletett, az igaztalanok pedig gyűlölik az igazakat.
Lásd Máté 10,21.22. és a jegyz. Ján. 15,18. s követk.
1 Ján 3,14
Felebaráti szeretetünk ismertető jele annak, hogy mi valóban újjászületettek, hogy Isten fiai vagyunk. E vers ismét a 10. vershez csatlakozik, hol az igazság, különösen pedig a szeretet mondatik az újjászületés ismertető jelének; a 11–13. versek csak a szeretet parancsát fejtegetik, és hogy kerűlni kell a haragot, mely a világi érzülettel együtt jár.
1 Ján 3,14
A görög szerint: A ki nem szereti felebarátját.
nem születhetik újra, nem lehet Isten fiává. Ime ebből is kitűnik, hogy nem csupán a hit, hanem a szeretetben tevékeny hit tesz megigazúlttá.
1 Ján 3,15
mert nem csak önmagát öli meg lelkiképen, hanem felebarátját is, a mennyiben ez ellen szított gyülölsége az ő megsemmisítésének kivánásával együtt szokott járni, s ez a kivánság lelki gyilkosság, mely gyakran testivé is válhatik, ha a gyülölség nem akadályoztatik. Azért neveztetik a nagy gyülölség halálos gyülölségnek.
nem tarthatja meg magában az újjászületés kegyelmét, mely az örök életről kezességet nyujt.
A ki szeret, nemcsak hogy nem öli meg felebarátját, hanem még életét is adja érette, vagy legalább fölöslegéből adakozik. Lásd a követk.
Az olyan hogy maradna meg Isten kegyelmében, hogy lehetne Isten barátja?
1 Ján 3,19
ezen igaz szeretetből.
hogy Istentől, az ő fiai vagyunk.
Mert ha már szivünk is szeretetlenségről vádol, hogyan fogunk megállani Isten itélete előtt, mikor ő többet tud még, mint szivünk, ő mindent tud?
1 Ján 4,1
minden tanítónak, minden tanításnak.
1 Ján 4,1
azon tanítás szerint, mely nektek hirdettetett (6. v.). Az Isten igéje, mint az az anyaszentegyházban hirdettetik és őriztetik, próbaköve minden tanításnak.
vajjon az igazságból erednek-e, vajjon igazat közölnek-e?
1 Ján 4,2
ebből ismerjük meg, vajjon valakiből az Isten Lelke, az igazság szól-e, ha azt vallja, hogy Jézus Krisztus stb.
A ki azt vallja: hogy az Isten Fia (Máté 26,63.) emberi természetet vett magára, és a názáreti Jézusban a földön megjelent, az ilyen Istentől küldött, igaz tanító. János azon tévtanítókat tartotta szemei előtt, a kik Jézus valóságos emberi természetét, vagy Jézus történetét kétségbe vonták.
1 Ján 4,3
vagy az ő emberi természetét és földre jöttét, vagy az ő isteni méltóságát, vagy átalán a váltság munkájának szükséges voltát tagadja. Mások szerint: a ki tagadja, hogy a názáreti Jézus a megigért isteni Messiás (Ján. I. 2,22.). A görög szerint: És a mely lélek nem vallja, hogy Jézus Krisztus a testben megjelent, nincs az Istentől. E szerint van némely sz. atyáknál, különösen sz. Polikarpnál, ki sz. Jánosnak egyik tanítványa volt.
1 Ján 4,3
ez a lélek.
nem személy, hanem lélek szerint, az ő előpostáiban. Lásd Ján. I. 2,18.
1 Ján 4,4
Lásd Ján. I. 3,1.
1 Ján 4,4
az antikrisztust, t. i. azon tanítókat, kik, mint az ő előkövetei, az ő szellemében lépnek fel.
mert az Úr lelke, ki titeket éltet, ad nektek erőt, ha különben hívek maradtok, hogy az antikrisztus szellemét, az ő hamis tanításait és elveit legyőzzétek, és egész semmiségében megismerjétek.
az érzékiség és önzés szellemétől indíttatnak.
1 Ján 4,6
mi, apostolok, isteni érzületűek vagyunk.
A ki isteni érzülettel, Istenről igaz ismerettel bír, az hallgat az apostoli tanításra; a ki világias érzületű, nem akarja hallani a mi tanításunkat. Ezen hallgatásból, vagy nem hallgatásból tudjuk meg, ki indíttatik az igazság Lelkétől, és ki a tévely lelkétől.
1 Ján 4,7
Az apostol átmegy a szeretetre, mert a ki igazán újjászületett, nemcsak igaz ismerettel bír, hanem a szerint cselekszik is, azaz, szeret; mert a szeretet a cselekvés lelke, és benne központosúl minden erény.
mert a szeretet – gyümölcse az újjászületésnek, annak, hogy az ember Isten fiává lett.
A láthatatlan Istennek közvetlenűl láthatólag nem hálálhatjuk meg szeretetét; de ha egymást szeretjük, közvetve őt szeretjük képmásaiban, egyesűlve maradunk vele, s szeretetünk őiránta ez által éri el tökéletességét.
hogy nekünk az igaz ismeretet (hitet) és az igaz szeretetet adta, mint a következő versek fölvilágosítják, melyekből a 14. és 15. v. az Istennel való egyesűlést az ismerettől föltételezik, 16. v. a szeretettől.
A hit Jézusban, az Isten Fiában, átalán az egész keresztény hit helyett vétetik, mert Jézusban semmit sem lehet elszakasztani, és az nem hisz őbenne igazán, a ki nem hiszi mindazt, mit ő tanított, és a mit helytartói, az apostolok és püspökök, mint az ő tanítását, áthagyományoztak.
Lásd a 9. 10. v.
1 Ján 4,17
hogy a büntetéstől ne kelljen félnünk.
épen úgy szeretjük felebarátunkat, mint ő szeretett minket; ha úgy szeretünk, mint ő szeret. Lásd a 17-ik jegyz.
1 Ján 4,18
t. i. a büntetéstől rettegő szolgai félelem, mivel a ki szeret, nem tesz nagy bűnt, s így nincs mit félnie büntetéstől. Ellenben a szeretettel tökéletesen összefér a gyermeki félelem, t. i. hogy a kit szeret, azt meg ne bántsa, sőt ő maga ez a félelem.
Mert a ki fél, aggódva tart a büntetéstől; mivel a kik szeretnek, azok ezzel nem fenyegettetnek, tehát a szeretetnél nincs helye az ily félelemnek.
és e szeretetet mutassuk ki a felebaráti szeretetben.
mert a ki nem szereti felebarátját, a ki Isten fia, Isten képmása (Ján. I. 5,1.), kiben tehát az Isten mintegy látható lett: mikép lehessen az ilyenről hinni, hogy a láthatatlan Istent szereti? megcsalja önmagát, megcsal másokat is, ha ezt állítja; akkor ő hazug.
1 Ján 5,1
az Isten Fia, ki mint üdvözítő megjelent, hogy ő a Messiás.
Sz. János folytatja, hogy az isteni és felebaráti szeretetet szükség egybekötni. E kapcsolat, úgymond az újjászületésből következik. Az újjászületett ember nem csak Atyját, az Istent, szereti, hanem többi újraszületett felebarátit is, kikkel oly szoros viszonyban vagyon.
Valamint az isteni szeretetnek ismertető jele a felebaráti szeretet (Ján. I. 4,11. s követk.), úgy viszont az igazi felebaráti szeretetnek jele az isteni szeretet, mely az ő parancsainak megtartásában nyilatkozik. Tehát felebaráti szeretetből az isteni szeretet ellen nem szabad vétenünk.
Ebben tűnik ki, ebben nyilatkozik.
Az Isten parancsait megtartani nem nehéz; mert az újjászületett ember, a keresztény meggyőzi a világot, legyőz mindent, mi Istennel ellenkezik, mi őt bűnre ingerli és csábítja, a hit által, és pedig az isteni Megváltóban való hit által; mert ezen hit által minden kegyelemeszközt megnyer üdve ellenségeinek legyőzésére.
1 Ján 5,6
Sz. János megmutatja most, hogy ezen hit Jézusban, mely oly hatalmas, a leghitelesebb bizonyságokon nyugszik, nem puszta képzelődés, hanem történelmi tényeken alapszik.
Jézus a vele történt tények által valósággal világ Üdvözítőjének és Megváltójának bizonyúlt be, az által t. i. hogy eljött a víz által, azaz, a keresztség által, melyet keresztelő Jánostól vett föl a Jordánban, és a mi ünnepélyes fölavatása volt hivatalára; továbbá bebizonyúlt azzal, hogy eljött vér által, azaz, hogy engesztelő áldozatát, mi a próféták által meg volt jövendölve, s mi vér nélkül véghez nem mehetett (Zsid. 9,22. 10,22.), valósággal végbevitte. Végre az Isten Lelke is bizonyság e mellett, t. i. a hívekre kiöntött Szentlélek, ennek egyszersmind látható működése, melyek Jézus igazvoltáról (Ján. 15,26.), tehát erről önmagáról tesznek bizonyságot. A görög szerint: És a Lélek az, ki bizonyságot teszen, és a Lélek igazság.
A 7. és 8. v. nem okát adja a 6. versnek, hanem ezt csak tovább fejtegeti, úgy hogy értelme ez: Mert hogy Krisztus valósággal megjelent, mint Üdvözítő, a földön, ezt nem csak a három, mennyei, láthatatlan tanú, az Atya, az Ige és a Szentlélek, teljesen egybehangzólag bizonyítják, hanem ezt erősíti a három, földi, látható tanú is a földön: a Szentlélek az ő kegyelemműködésében, Krisztus kereszteltetése és véres halála. E szavak: „és e három egy,“ mind a két versben egyenesen ezt jelentik: és ezek hárman bizonyságtételeikben összehangzanak; de egyszersmind a felhozott tanúk valójának, mivoltának egyenlőségét is kifejezik. Az Atya, az Ige és a Szentlélek egy isteni valóság; de a Lélek ajándékainak, a víznek és a vérnek szintén egy valósága van, mivel mindeniknek alapja a Szentlélek; ez munkálkodott a lelkiajándékok által, ez öntötte ki végtelen teljességét Krisztusra, midőn a Jordánban megkereszteltetett; Krisztus a Szentlélekben vitte véghez végtelen érdemű áldozatát, s ez által szerzette meg minden embernek a Szentlélek kegyelmét. A 7. v. valódisága a ker. egyházban többször megtámadtatott, mivel az a régibb görög kéziratokban hiányzik, és az atyák nem idézik; mindazáltal meg van a régi angol kéziratban és némely újabbakban; sz. Ciprián is arra czéloz az anyaszentegyház egyességéről írt munkájában a Szentháromság bebizonyitásánál, és az afrikai egyház 484. évb. készitett hitvallásában arra alapítja a Fiú Istenségében való hitét.
az ő kereszteltetésekor (Máté 3,16.17.), és az ő isteni életében és működésében (Ján. 5,32.36.).
1 Ján 5,10
A görög szerint: a ki nem hisz az Istennek stb.
A hivő ragaszkodik az Isten bizonyságtételéhez, a hitetlen hazugnak tartja Istent, mivel az ő bizonyságát elveti, azon véleményben lévén, hogy Isten hamisság mellett is tehet bizonyságot.
Az isteni bizonyságtétel czélja, minket meggyőzni arról, hogy nekünk Isten az ő Fiában örök életet adott.
Az élettel, melyet a Fiú által nyerünk, egybe van kötve a bizodalom, hogy mindenben meghallgattatunk, a mi Isten akaratja szerint vagyon. Vagy: az élő keresztény, a valódi keresztény bírhat azon bizodalommal, hogy mindenben meghallgattatik, a mit Isten akarata szerint kér. Lásd Máté 7. r. s követk. 6-ik jegyz.
1 Ján 5,15
átalán (14. v.).
egyes esetben is, minőt sz. János p. o. a 16. versben felhoz.
1 Ján 5,16
a nélkül, hogy lelke életét, a megszentelő malasztot elvesztené. Mert ez a halálos bűnnél elvesz; azonban sz. János apostol, úgy látszik, oly halálos bűnöket tart szemei előtt, melyekkel a megrögzött töredelmetlenség együtt van, minők p. o. a tobzódás, fajtalanság, fukarság megszokott vétkei, a Szentlélek elleni bűnök. Lásd a követk.
1 Ján 5,16
a jobbúlás kegyelme.
értsd: azon igéreten alapúló bizodalommal, hogy meghallgattatik; mert csak azon könyörgésről van itt szó, melynek a meghallgattatás igértetett (15. v.). Az apostol tehát nem tiltja átalában a könyörgést az ily vétkekért is, hanem csak azt mondja, hogy nem lehet könyörögni a meghallgattatás biztos reményével. Az ily bűnösöknél a meghallgattatás, habár nem lehetetlen, de miért következik be mégis igen ritkán, ennek oka az, mivel az ily bűnösök szabad akarata oly kedvet talál a gonoszban, s annyira megrögzik, hogy az isteni kegyelem elé a legnagyobb akadályokat gördíti, s azt majd mindig sikertelenné teszi. Megjegyzendő az is: Midőn Krisztus (Ján. 14,13.) átalán kimondja, hogy meghallgattattunk mindenben, a mit Jézus nevében kérünk… ő a szabályt, sz. János itt a kivételt adja elő.
1 Ján 5,17
Minden, a mi az igazságot, t. i. a törvényt megsérti, bűn.
A görög szerint: és van bűn, mely nem halálos. Sz. János tehát mind a latin, mind a görög szöveg szerint, különbséget tesz a halálos és a kisebb, vagyis, úgynevezett bocsánatos bűnök között.
A bűn (17. v.) sz. János apostolt a már fönebb (3,9.) kifejezett eszmére viszi vissza, hogy t. i. az újjászületéssel nem fér meg a vétkezés, és hogy ennélfogva a keresztény ne vétkezzék, legalább a halálos bűnöktől ment maradjon. A görög szerint: hanem az Istentől való születés által megtartózkodik, és stb.
a sátánnak hódol, tele van gonoszsággal és rosz kivánsággal.
Ez a Krisztus az igaz Isten, ki örök életet ad.
minden hamis istentől, minden bálványtól. Megjegyzendő: hogy a bálványozás mindenütt ott van, a hol az ember jobban szeret valamit, mint az Istent, vagy Isten akarata ellen szeret.